Címke: Haas

  • Hülkenberg gyúr, Schumacher pedig aggódhat

    Hülkenberg gyúr, Schumacher pedig aggódhat

    Mick Schumacher feladata, hogy több pontot kell szereznie, amennyiben 2023-ra is meg akarja tartani a Haas versenyülését. Ez a világos üzenet az amerikai csapat hazai futama, Austin előtt, amelyet az általában visszafogottan viselkedő tulajdonos, Gene Haas adott.

    Egyes bennfentesek úgy vélik, a Haas valójában már eldöntötte, hogy a 23 éves Schumachert a tapasztalt német honfitársára, Nico Hülkenberg váltja. Az Aston Martin egyik rendezvényén, a 35 éves tartalékpilóta, elmondta, hogy az elmúlt hetekben „növelte az intenzitást” az edzésein. A Speed Week felidézte a korábbi szavait:

    „Ki tudja, lehet, hogy 2023-ban vagy a jövőben lesz lehetőségem visszatérni a Forma-1-be.”

    Hülkenberg azt is elárulta, hogy bár nem utazik minden versenyhétvégére, az Amerikai Nagydíjon ott lesz a pálya mellett. A Haas csütörtökre sajtótájékoztatóra hívta a médiát Austinba, de a jól értesültek szerint inkább az új névadó szponzorról lesz szó, mintsem Kevin Magnussen 2023-as csapattársáról. Gene Haas csapattulajdonos az Associated Pressnek ennyit árult el:

    „Csak várunk, mert szükségünk van arra, hogy Mick hozzon pár pontot, és megpróbálunk annyi időt adni neki, amennyit csak lehet, hogy lássa, mire képes. Amennyiben velünk akar maradni, akkor meg kell mutatnia, hogy tud még néhány pontot szerezni. Ez az, amit elvárunk.”

    Haas úr szerint az F1-es legenda Michael Schumacher fiával, Mickkel az a fő probléma, hogy az elmúlt két szezonban túl gyakran bukott.

    „Ebben a sportban, ilyen újonc versenyzőként, a sport egyszerűen ezt nem engedi meg – egyszerűen túl drága dolog ez. Szerintem Mickben még komoly potenciál van, de tudod, hogy egy vagyonba kerül, és sok autót összetört, ami rengeteg pénzünkbe került, amivel nem rendelkezünk. Ha most hozol nekünk néhány pontot, és te vagy (Max) Verstappen, és összetöröd az autókat, akkor azt el tudjuk fogadni. Ugyanakkor ha hátul vagy, és összetöröd az autókat, az kifejezetten nehéz ügy.”

    Arra a kérdésre, hogy mennyi pontra van szüksége Schumachernek ahhoz, hogy új szerződést kapjon, Haas így zárt:

    „Nos, ha megnyeri a következő futamot, akkor máris megvagyunk. Valahol a két dolog között van egy szürke zóna.”

    Ralf Schumacher ismét kiakadt a Haas-ra

  • Hatalmas bejelentésre készül a Haas az Amerikai Nagydíj előtt?

    Hatalmas bejelentésre készül a Haas az Amerikai Nagydíj előtt?

    A Haas F1-es csapata külön sajtótájékoztatót hívott össze a jövő hétvégi Amerikai Nagydíj előtt.

    Az eseményt október 20-án, csütörtökön, helyi idő szerint 12 órakor  (magyar idő szerint 19 órakor) tartják majd a pálya sajtóközpontjában.

    A Haas nem árulta el, kik vesznek majd részt a sajtótájékoztatón, így nincs miből következtetni arra, hogy mi lesz a téma.

    A legvalószínűbb azonban az lehet, hogy bejelentik, ki lesz Kevin Magnussen csapattársa a 2023-as szezonban. Egy másik lehetséges téma egy új szponzor bejelentése lehet.

    A Haas második ülésével kapcsolatos spekulációk továbbra is folynak, a csapatfőnök, Günther Steiner világossá tette, hogy a csapat nem siet döntést hozni az ügyben.

    „Nem ülünk tétlenül, látjuk, mi történik, és tudjuk, hogy hova akarunk eljutni: egy erősebb csapatot kell összállítanunk jövő évre és az az utáni jövőre. Ezért várunk. Tehát, ahogy mondtam, nem sietünk, és jól átgondoljuk a dolgot.”

  • Elengedi a füle mellett a 2023-as pilótapletykákat a Williams

    Elengedi a füle mellett a 2023-as pilótapletykákat a Williams

    Nicholas Latifi bevallotta, hogy a szezon eddigi első és egyetlen pontszerzése Japánban túl későn jött ahhoz, hogy megtartsa a Williams versenyülését.

    Már csak a brit csapatnak, illetve a Haasnak van szabad helye a 2023-as szezonra – és a hírek szerint jelenleg Mick Schumacher mindkettőért versenyben van.

    Mick nagybátyja, Ralf reméli, hogy a 23 éves versenyző a kis amerikai csapattal hosszabbít, és ezt el is mondta a német Skynak:

    „Azt hiszem, hogy mindkét félnek van közös jövője, és ki kellene használniuk azt, amin már közel két éve dolgoznak. Szerintem a Haas egy olyan csapat, amely lassan jó irányba halad, bár bizonytalan, hogy mekkora költségvetés áll majd rendelkezésre a következő szezonra, és milyen lesz a motor. Ugyanakkor a fejlődés Mick oldaláról egyértelmű.”

    Ami a Williamst illeti, a grove-i székhelyű csapat teljesítményfelelőse, Dave Robson szerint kritikus fontosságú, hogy egy olyan versenyzőt szerződtessenek 2023-ra, „aki előrébb lendíti Alex Albont”. Idén a kanadai feltűnően nehezen tudta Albonnal felvenni a versenyt, még akkor is, ha Japánban megszerezte az első pontjait. Latifi Suzukában a kilencedik helye után ennyit mondott:

    „Amennyiben még nem született volna döntés már a jövőmről, nem hiszem, hogy egy ilyen futam sokat változtatna a dolgokon. Ez leginkább a teljes idény során a következetességről szól, nem pedig egyetlen jó eredményről.”

    Robson hozzátette:

    „Szükségünk van valakire, aki minden versenyen Alexszel küzd. Ideális esetben olyasvalaki, aki hasonló tulajdonságokat követel meg az autótól is. Majd meglátjuk, hogy hova érünk, de csak annyit szeretnénk, hogy két versenyképes autóval versenyezzünk, amelyek egymást nyomják a Q2-ben, a Q3-ban és azon túl is. Nem foglalkozunk túl sokat a jövő évi pletykákkal. Igen, a háttérben folynak a tárgyalások, de igazából Jost Capito foglalkozik ezzel.”

    Williams: Latifire hatással voltak az Abu Dhabiban történtek

  • Fittipaldi újfent lehetőséget kap a Haastól

    Fittipaldi újfent lehetőséget kap a Haastól

    A Haas bejelentette, hogy a teszt és fejlesztő pilótájuk, Pietro Fittipaldi vezetheti majd az egyik autójukat a Mexikói és az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén.

    A brazil pilóta már régóta az amerikai istállóhoz tartozik, ahol már a 2019-es szezon óta tölti be a teszt és fejlesztő pilóta szerepkörét. Fittipaldi emiatt részt vehetett pár első szabadedzésen a Haasnál, azonban a legnagyobb lehetőségét a 2020-as szezon utolsó két futamára kapta meg.

    Ekkor történt ugyanis Romain Grosjean horrorisztikus balesete a Bahreini Nagydíjon, ami miatt a francia már nem volt képes részt venni a szezon utolsó két versenyén, így Günther Steinerék megadták Fittipaldinak a bizalmat. A brazil így hivatalosan is bemutatkozhatott a Forma-1-ben, az már más kérdés, hogy a megbízatása mindössze két futamra szólt.

    Fittipaldi azonban most újra lehetőséget kap a VF-22 volánja mögött, amit már a szezon előtti bahreini teszten már vezethetett.

    „Örömmel jelenthetem be nektek, hogy újra vezethetem majd a Haas idei autóját a Mexikói és az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén is” – mondta Emerson Fittipaldi unokája a Haas Instagram oldalán található videóban. – Szeretném megköszönni ezt a lehetőséget a Haas csapatának.”

    „A bahreini teszt óta először vezethetem majd a VF-22-t és most két versenyhétvége keretein belül is lehetőségem nyílik arra, hogy pályára vigyem az autót. Ez pedig remek érzéssel tölt el.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

  • Ralf Schumacher ismét kiakadt a Haas-ra

    Ralf Schumacher ismét kiakadt a Haas-ra

    Megint nem volt elégedett a Haas hozzáállásával Ralf Schumacher. A német expilóta azt nehezményezi, hogy rossz stratégiát választottak az unokaöccsének.

    Mick Schumacher eltérő stratégiát teljesített az esős Japán Nagydíjon. A piros zászlós újraindítás után ő autózott legtovább extrém esős gumikon, bízva egy újabb esőben vagy egy biztonsági autóban. Noha az interek már jóval gyorsabbak voltak, a csapat folyamatosan bíztatta a németet, hogy tartson ki.

    Végül ez a váratlan húzás nem jött be, az abroncsok teljesen elfogytak, és Schumacher a mezőny végére esett vissza, de legalább elmondta, hogy néhány másodpercig vezetett egy F1-es versenyt.

    Utólag visszagondolva tehát rossz döntést hozott a csapat, amit Mick nagybátyja, Ralf is erősen kritizált.

    „Egy véleményes taktika a Haas részéről, amely megfosztotta Micket egy jó eredménytől, miközben kiválóan vezetett.” – foglalta össze röviden a taktikát a német, majd folytatta. „Azonban továbbra is úgy gondolom, hogy a Haas egy olyan csapat, amelyik jó irányba halad. Az még bizonytalan, hogy mekkora költségvetés fog rendelkezésükre állni a szezonban és milyen lesz majd a motor.”

    „Hiszem, hogy mind a Haasnak mind pedig Micknek van jövője és ki kell használniuk, amit érdemelnek. A javulás Mick részéről a hétvége során kiemelten észrevehető volt. Mindazonáltal a Haasnak meg kell kérdőjeleznie saját magát, mivel ilyen stratégiai hibák nem férnek bele még egyszer, elég csak megnézni a Ferrarit. Nem lehet mindenki olyan jó, mint a Red Bullnál dolgozók.” – tette hozzá.

  • Schumacher szerint nem néznek rá ferde szemmel az újabb balesete miatt

    Schumacher szerint nem néznek rá ferde szemmel az újabb balesete miatt

    Mick Schumacher kételkedik abban, hogy suzukai balesete „tényező” lenne a szerződési tárgyalásai alatt.

    Róla az a hír járja, hogy nemrég kezdett el tárgyalni a Haasszal a következő szezonra szóló új kontraktusáról, de kétli, hogy a suzukai első szabadedzésen történt balesete bármilyen hatással lenne a szerződési tárgyalásokra.

    Schumacher szerződése az idény végén lejár a Haasnál, Günther Steiner pedig úgy nyilatkozott, hogy a Haas minden lehetőségét megvizsgálja, beleértve Daniel Ricciardót és a csúcstartalékos Nico Hülkenberget is. Az olasz nem kapkodja el, mondván, időt akar adni Schumachernek.

    Ez az idő azonban a pilóta pechére időt jelentett egy újabb nagy bukásra is – a harmadikra az idei szezonban. Schumacher az FP1 utolsó körén veszítette el a tapadást Suzukában, aquaplaningolt a felázott pályán, és a 8-as kanyar korlátjába csapódott. Ugyan a szakírók hamar rámutattak, hogy ez rosszabbkor nem is jöhetett volna, a 23 éves versenyző nem hiszi, hogy a pénteki incidens döntő tényező lesz abban, hogy 2023-ban is a Haasnál folytatja-e vagy sem. A német Skynak nyilatkozott:

    „Meglepődnék, ha ez tényező lenne a szerződéshosszabbítás miatt. Úgy értem, a teljesítmény rendben van. A nyomás olyan dolog, amivel már régóta, valószínűleg egész életemben meg kellett küzdenem. Nem izgat, és mindig a legjobbat akarom kihozni magamból.”

    És volt, hogy Schumacher a hetedik leggyorsabb volt az esőben.

    Akárhogy is alakul azonban, kétségtelenül drága baleset volt ez a Haasnak. Autója súlyos károkat szenvedett, sőt, új futóműre, valamint padlóra, első szárnyra, első és hátsó felfüggesztésre is szükség volt.

    A korábbi F1-es versenyzőből lett szakértő, Jolyon Palmer az F1TV-nek azt mondta, hogy „az egész némileg felesleges volt”, különösen akkor, amikor a Haas azon istállók közé tartozik, amelyek költségvetése még mindig kevesebb, mint a költségplafon. Ezzel magyarázta:

    „Minden csapatnak van egy tartalék váza egy nagydíjon ilyen esetre. Mivel már csak néhány verseny van hátra, a Haasnak egy másikat kell készítenie, hogy legyen tartalék a jövőre nézve. Ez felemészti a költségvetésüket, felemészti az idejüket, így az egész egy kicsit felesleges. Ezen szakaszban, különösen, ha te vagy a Haas, és kisebb költségvetéssel rendelkezel, mint néhány más istálló, nem minden csapat fut a határon. A Haas az egyik, amelyik megpróbál egy kicsit spórolni a költségvetésen ebben a szezonban. Mélyebbre kell nyúlni a pénztárcájukban, hogy finanszírozni tudjanak egy új vázat, csak hogy biztosak legyenek abban, hogy végig tudják versenyezni az összes következő futamot, ha egy újabb baleset történne.”

    Schumacher a szombati harmadik és egyben utolsó szabadedzésen már újra a pályán volt, ahogy az időmérő edzést is teljesítette.

    A Haas a Japán Nagydíj rajtrácsán állva a konstruktőri bajnokság 8. helyén áll jelenleg. Megelőzve az AlphaTaurit, de 34 ponttal holtversenyben vannak velük.

  • Főnöke szerint Schumachernél az előny a Haas versenyülésért

    Főnöke szerint Schumachernél az előny a Haas versenyülésért

    Mick Schumachernek „előnye” van a többi jelölttel szemben a 2023-as Haas versenyülésre, ismerte el Günther Steiner csapatfőnök. Mivel a kis amerikai csapat tavaly egyetlen pontot sem szerzett az akkor újonc Schumacherrel és Nikita Mazepinnel, Steiner azt is hangsúlyozza, hogy a Haas „belátható időre végzett az újoncokkal”.

    Ez egy erős utalás arra, hogy a tárgyalóasztalon Schumacher olyan igen tapasztalt jelöltekkel küzd. Olyanokkal, mint Nico Hülkenberg vagy akár Daniel Ricciardo. A McLarentől távozni kénytelen Ricciardo ugyanakkor a hírek szerint sokkal közelebb áll ahhoz, hogy szerződést kössön a Mercedes jövő évi tartalékpilótai szerepére. Az ausztrál Suzukában erről ennyit árult el:

    „Nincs itt semmi gond, inkább csak időt szánok arra, hogy kitaláljam, mi lenne végső soron a legjobb nekem jövőre. Nem kapkodok, nincs nyomás vagy bármi más, hogy gyorsan aláírjak valamit, és kész.”

    A 33 éves versenyző kommentárja úgy tűnik, egybecseng a Haas és a Williams álláspontjával, miszerint potenciálisan a szezon végéig várnak azzal, hogy megnevezzék második pilótájukat 2023-ra. A Haas részéről ezért Steiner hozzá is tette:

    „Nem arról van szó, hogy csak ülünk és semmit se teszünk, de ritka lehetőségünk adódott, hogy mindent nyugodtan átlássunk.”

    A német média a múlt héten azt állította, hogy Schumacher csak Szingapúrban kezdett el komolyan tárgyalni egy esetleges 2023-as szerződésről a Haasszal. Steiner elárulta, az F1-es legenda fia, továbbra is képben van:

    „Amennyiben meg tudsz tartani valakit, akivel már két éve együtt dolgozol, az mindig jobb, mintha egy újat hoznál. Mick nem mázlival, hanem teljesítményével szerezte meg a pontjait. Mindig is ezt állítottam. A pontok a fejlődésének az eredménye.”

    Arra a kérdésre, hogy ő és a csapatfőnök Gene Haas készen állnak-e arra, hogy a jövő évi pilótafelállást még az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő szezonzáró előtt véglegesítsék, Steiner így felelt:

    „Bízom benne, hogy igen. Nincs örömöm abban, ha olyan választ adok , ami nem tetszik nektek. A „Nem tudom” a helyes válasz. Nem élvezem ezt a választ, de nem akarok bunkó se lenni.”

  • Schumacher autótörése újabb komoly konfliktust okozott a Haasnál

    Schumacher autótörése újabb komoly konfliktust okozott a Haasnál

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint Mick Schumacher tehető felelőssé a Japán Nagydíj első szabadedzésén elszenvedett balesetéért. A német szakember annak ellenére gondolja ezt, hogy a fiatal pilóta a sisakjára zúduló óriási vízpermetet okolta az újabb autótörését követően.

    Már leintették a pénteki első gyakorlást Suzukában és a pályán lévő pilótáknak a rajtpróbájukat követően csak vissza kellett jutniuk épségben a bokszutcában. Azonban ez nem sikerült az ifjabb Schumacher számára, akinek a Dunlop kanyar előtt felúszott az autója a vízen és ezután irányíthatatlanul a falba csapódott, miközben a bokszutca felé haladt.

    Az amerikai kiscsapatnak emiatt kasznit kellett cserélnie Schumacher autóján, aki emiatt a partvonalról volt kénytelen végignézni a második szabadedzést. Ezzel pedig egy nagy hátrány lesz a számára, ugyanis így nem volt képes körözni egy számára ismeretlen aszfaltcsíkon.

    Az ifjú német – akinek igencsak kérdéses a jövője a királykategóriában – a visszahűlő abroncsait, valamint az előtte haladó autó által felvert vizet okolta a hibáját követően. Steinert azonban ez egyáltalán nem foglalkoztatta és kendőzetlenül beleszállt pilótájába, akinek Jeddah és Monaco után ez volt az idei 3. komolyabb autótörése.

    „Egy baleset soha sem jön jól” – idézi a német szakember szavait a Motorsport.com globális kiadása. -Versenyzőként egy idő után már tudod azt, hogy mi az a felverődő vízmennyiség, ami már gátolja a látásodat. Nyilván nem én ülök az autóban, így nem mondhatom meg, hogy ez a feladat mennyire nehéz.”

    „Nyilván nem egyszerű, de szerintem itt a pilótahiba miatt történt meg az autótörés. Nyilván a felverődő víz és a körülmények nem tették ideálissá a helyzetet, de én ezt akkor is így gondolom.”

    A Haas csapatfőnöke – aki nem szidta le Schumachert a baleset után – azt is hozzátette, hogy „a baleset következtében nem sérült meg Schumacher autójának kasznija”, pusztán „elővigyázatosságból cserélték ki azt.”

    Ez a törés volt az utolsó dolog, amit Schumacher szeretett volna, mert a jövője egyáltalán nincsen biztonságban és egy újabb drága számlával aligha fogja jobb belátásra bírni Steinert és a Haas vezérkarát.

  • Nem szereztek pontot, mégis Szingapúr a Haas szezonjának legjobbja

    Nem szereztek pontot, mégis Szingapúr a Haas szezonjának legjobbja

    A Haas csapata pont nélkül maradt a Szingapúri Nagydíjon, ami kicsit sem volt problémamentes számukra. A lehetőség benne volt egy jó eredményre mindkét pilóta esetében, de Kevin Magnussen Verstappennel, Mick Schumacher pedig George Russell-lel ért össze a verseny folyamán.

    A csapatfőnök Günther Steiner mindenesetre úgy érzi, ez volt szezonjuk legjobb hétvégéje, pedig már zsinórban hatodjára voltak képtelenek pontot szerezni.

    „Szerintem a hétvége egésze az egyik, ha nem a legjobbja volt a szezonnak” – idézi a közönségkedvenc főnököt a Motorsport-Total.com.

    Ami magát a csapatot illeti, a hétvégéjük gyakorlatilag hiba nélkül zajlott le, péntektől vasárnapig semmit sem csinálhattak volna jobban. Az viszont aggodalomra adhat okot, hogy már csak nyolcadikak a konstruktőri versenyben, pontegyenlőséggel megelőzi őket az AlphaTauri, és legutóbb Ausztriában szereztek pontot.

    Steiner azonban nem aggódik, szerinte még vissza tudnak vágni és lesz esélyük. Elég megnézni Szingapúrt, ahol szintén jöhetett volna pár pont, ugyanakkor Steiner szerint ez a pilótákon ment el, akik „elrontották.”

  • Steiner cáfolja, a német pilóta 2023-ra szóló szerződtetését

    Steiner cáfolja, a német pilóta 2023-ra szóló szerződtetését

    Günther Steiner tagadta, hogy máris aláírt volna egy 2023-as versenyzői szerződést a tapasztalt német pilótával, Nico Hülkenberggel.

    Miután a francia média arról számolt be, hogy Pierre Gasly jövőre az Alpine-hoz igazol, ami Nyck de Vries bejelentendő AlphaTauri szerződését is elősegít, németországi források azt állítják, hogy a Haas 2023-as szerződése a „szabadságon lévő” Hülkenberggel is szinte biztosra vehető. Mick Schumacher arra a kérdésre, hogy hol tartanak a Haasszal a versenyzői ülés megtartásáról folytatott tárgyalásai, Szingapúrban így felelt:

    „A helyzet az, hogy természetesen be fogjuk jelenteni, ha lesz mit.”

    Steiner csapatfőnök elárulta ugyanakkor azt a német Skynak, hogy a 2023-as jelöltek szűkített listája még mindig játszik:

    „A listánkon olyan versenyzők vannak, akik rendelkeznek szuperlicensszel, és mindannyiukat vizsgáljuk. Köztük van Nico is. Azonban Mick is rajta van még a listán, mert különben már döntöttünk volna. Még meg kell nézzük, hogy mi a legjobb döntés a csapatnak a jövőjére nézve.”

    Kitart amellett, hogy nincs határideje annak, hogy a csapattulajdonos Gene Haas és ő véglegesítsék a mérlegelésüket.

    A Bild am Sonntag kérdésére, hogy a Haas marad-e Schumacher első számú vágya, a 23 éves német ennyit válaszolt:

    „Semmi új nincs ezen a fronton sem.”

    Arra a kérdésre, hogy a folyamatos bizonytalanság okoz-e nyugtalanságot a Haasnál, Schumacher így felelt:

    „Nem, az nem zavar minket. Azt hiszem, a csapat ismeri, hogy mire vagyok képes, és hogy hová akarunk eljutni. Minden adat a rendelkezésre áll, tehát a tények az asztalon vannak. A nyomás mindig is része volt az életemnek és a sportolói karrieremnek. Szeretem elfogadni ezt a nyomást, majd extra motivációvá és lendületté alakítani.”