Címke: Haas

  • Magnussen ezt üzenete Schumachernek az F1-ből való távozása után

    Magnussen ezt üzenete Schumachernek az F1-ből való távozása után

    Kevin Magnussen már tökéletesen tisztában van azzal, hogy a Forma-1-be még akkor is lehet visszaút, ha már az lehetetlennek is néz ki. A Haas versenyzője azt tanácsolja az egykori csapattársának, az ülés nélkül maradó Mick Schumachernek, hogy legyen türelmes, mert egy napon úgy is vissza fog térni a sportba.

    A dán pilóta a 2020-as szezon év végén távozott a Haastól és mindenki azt gondolta, hogy nem látjuk őt többet a királykategóriába, de idén visszatért és többek között egy pole-pozíciót is tudott szerezni Interlagosban.

    Magnussen idei csapattársa, Schumacher is hasonló cipőben jár most, miután az amerikai kiscsapat útilaput kötött a talpára és leigazolta a helyére honfitársát, Nico Hülkenberget. A dán szerint azonban a német fiatal útja ezzel még egyáltalán nem ért véget az F1-ben.

    „Eddz tovább keményen és próbálja meg pozitív maradni” – tanácsolta Magnussen Schumachernek a Speedcafe-nak adott interjújában. – Próbálj meg kiépíteni egy kapcsolatot az egyik csapattal, akik idővel mindent meg fognak majd tenni érted. Biztos vagyok benne, hogy Micket egy napon újra látjuk majd a Forma-1-ben. Ezeken kívül azonban nehéz más jó tanácsot is adni ebben a helyzetben.”

    Az még egyáltalán nem világos, hogy mi lesz a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiának sorsa. Az viszont biztos, hogy a Mercedes érdeklődik iránta, ugyanis Toto Wolff elmondta, hogy az ő családjukban mindig lesz egy szabad hely a számára.

  • Jön Steiner első, a Forma-1 kulisszái mögé is betekintést nyújtó könyve!

    Jön Steiner első, a Forma-1 kulisszái mögé is betekintést nyújtó könyve!

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner lesz az első F1-es csapatfőnök, aki a kulisszák mögötti könyvvel jelentkezik, amikor a „Surviving to Drive” című könyve jövő áprilisban a boltok polcaira kerül, keménykötésben.

    A Transworld Kiadó adja ki a művet, amely izgalmas betekintést ígér a csapat hullámvasút-évébe, amely során a csapat első brazíliai pole pozíciója volt a csúcspont. Ugyanakkor a szezon előtti időszakban Nikita Mazepinnel, majd az idény végén Mick Schumacherrel való elválással járó bonyodalmakat is kivesézi. Így fogalmaz Steiner:

    „Nos, nem hiszem, hogy választhattam volna ennél aktívabb évet, mint az idei. Dokumentáltam azt, amit a Forma-1-ben egy csapatfőnöknek át kell élnie, és ez csak néhány dolgot a sok közül. Korábban még soha nem foglalkoztam napló írásával, és bár szeretek előre tekinteni, jó volt visszatekinteni erre az évre, amikor újra lektoráltam ezt a könyvet, és elgondolkodtam a Haas F1 Teamnél tapasztalt számos csúcs- és mélyponton. Végül a csúcsok jobban kiemelkednek, Kevin Magnussen bahreini visszatérésétől kezdve a pontszerző helyezésen át a konstruktőri bajnokságban elért nyolcadik helyünkig – ez egy klassz szezon volt. Az istállónknál mindenki kemény munkájának köszönhető, hogy visszakerültünk a Forma-1-es küzdelembe, és nem tudom eléggé megköszönni azoknak, akik a Haas F1 Team tagjai, az erőfeszítéseiket és az odaadásukat. Remélem, az emberek élvezik majd ezt a betekintést a 2022-es idényünkbe, és remélhetőleg 2023-ban is velünk tartanak majd, amikor az idei sikerekre szeretnénk építeni.”

    Steiner népszerűsége jelentősen megnőtt a Netflix „Drive to Survive” doku-sorozatában játszott szerepe miatt, amit a könyvének elnevezése is elismer.

    Steiner szerint Schumacher direkt generál nyilvános vitát

  • Steiner meggyőződése, hogy Hülkenberg képes lesz úgy visszatérni, mint Alonso

    Steiner meggyőződése, hogy Hülkenberg képes lesz úgy visszatérni, mint Alonso

    Günther Steiner úgy gondolja, Nico Hülkenberg rendelkezik azzal az éhséggel, amellyel Fernando Alonso is rendelkezett, hogy egysikeres visszatérést produkáljon.

    Hülkenberg hároméves kihagyás után tér vissza úgy, hogy csak néhányszor kapott szerepet beugróként az elmúlt három évben. Habár a német esetében nem személyes döntés volt a kihagyás, így is vannak hasonlóságok Alonso esetével, aki szintén veteránként tért vissza a sportágba, csakúgy, mint most Hülkenberg.

    Alonso nemrégiben elárulta, hogy a visszatérés első évében nem volt száz százalékos, és amikor Steinernek szegezték a kérdést, hogy vajon Hülkenbergnél is előfordulhat-e ez, gyorsan hárított.

    „Fernando hét évvel idősebb is, ez nem segít rajta!” – válaszolta nevetve. „Nem, természetesen neki is időbe fog telni, és ez volt a legnagyobb aggodalmunk, amikor az ő leigazolását vizsgáltuk. Három évig nem vezetett teljes szezonban, de idén két futamon ott volt, és legalább egy Pirelli-teszten is. Ez egy kicsit aggasztó, de egy bizonyos ponton nem találhatjuk meg a végleges választ, ha nem próbálkozunk, és bármit is teszünk, van kockázat, és ez az egyik kockázat. Csak azért ültünk le vele, hogy lássuk, akarja-e ezt, és Fernando egy nagy példa… hányan mondták, hogy soha nem fogja megtenni? Még mindig ő az egyik legjobb. Mondhatsz, amit akarsz, a srác több mint 40 éves, két évre kiesett, visszatér, és még mindig a legjobbak közé tartozik. Akkor Nico miért nem tudja megcsinálni? Viccből mondtam, hogy Nico fiatalabb nála, de szerintem tényleg képes rá. De nyilván a puding próbája az evés, szóval jövőre meglátjuk. Sokat gondolkodtunk ezen, mert nem tudtam, hogy képes-e rá, de aztán meggyőztük magunkat, vagy ő győzött meg minket, hogy még mindig képes rá.”

    Steinertől még azt is megkérdezték, hogy akkor ezek szerint látja Hülkenbergben azt a tüzet, ami Alonsóban is ott van még.

    „Látom azt a tüzet” – mondta. „Eléggé ragaszkodott a visszatéréshez. Van különbség. Tényleg meg akarod csinálni? Ez egy másik történet azért. Szóval szerintem tényleg ezt akarja… Aztán remélem, hogy tényleg így is lesz.”

    „Az, hogy Hülkenberg visszatérhetett, rossz fényt vet a fiatalokra”

  • Nem befektetne, hanem új Forma-1-es csapatot indítana a hongkongi milliárdos

    Nem befektetne, hanem új Forma-1-es csapatot indítana a hongkongi milliárdos

    A titokzatos hongkongi milliárdosról, Calvin Lóról nem sokat tudni, de úgy tűnik, komolyan gondolja, hogy jó évtized óta az első új F1-es csapat létrehozását tervezi.

    Úgy tudni, hogy a kanadai születésű Lo, a világ legnagyobb életbiztosítási brókerének vezérigazgatója tárgyalásokat folytat „számos csapattal és versenyzővel” az iparágban egy új istálló létrehozásáról. A 46 éves férfi 1,7 milliárd dollárra becsült személyes vagyonnal büszkélkedhet. Akár egy olyan konzorcium élére állhat, amelyben Ázsia pár top gazdagja is részt vesz, vagy akár saját pénzéből alakíthat csapatot.

    Az amerikai Haas volt az F1-es mezőny legutolsó csatlakozó tagja 2016-ban. A sport irányítói mégis várhatóan legkorábban 2026-ig nem engednek be új csapatot. Lo bálványozta Michael Schumachert, a legendának a Ferrarinál töltött fénykorában. Most úgy tűnik, meg akarja ragadni a lehetőséget, hogy saját maga is helyet kapjon a királykategóriában. A befektetési mágus így nyilatkozott a terveiről:

    „Imádom, hogy a Forma-1 nem egy egyszemélyes showműsor, hanem egy csapat rendkívül tehetséges emberből áll, akik egy cél érdekében összefognak. Az F1-ben folyamatosan vannak jó istállók, de nem képesek mindig előállni a megfelelő autóval.”

    Lo ott volt az októberi Szingapúri Nagydíjon, és VIP-vendégként megjelent többek között korábbi sanghaji, malajziai, montreali és melbourne-i futamokon is. A Forma-1 2023-ban rekordszámú, 23 futamot rendez. Még azt követően is, hogy a Kínai Nagydíjat az ország koronavírus politikája miatt törölni fogják feltehetően a programból.

    https://twitter.com/EngineMode11/status/1597494159082160128

    Ez a bővülés alátámasztja Lo hitvallását, hogy „kiaknázatlan lehetőségek” vannak a sportágban, amely „új korszakba lépett, növekvő népszerűséggel és a rajongók új generációjával”. A nemeslelkű vállalkozó eddig nem tett sokszor rossz lóra a befektetési stratégiáival, ami azt sugallja, hogy az érdeklődésének időzítése megalapozott.

    Széles körben ismert, hogy a Forma-1 új tagjának 200 millió dolláros belépési díjat kell fizetnie, amelyet aztán szétosztanának a meglévő istállók között. Lo már most is kötődik a sportághoz a Williamsszel való valamilyen formában fennálló kapcsolata révén. Ugyanakkor korábban erről a titoktartási megállapodások miatt nem volt hajlandó részleteket közölni.

    A nem túl feltűnő milliárdost Ázsia egyik legnagyobb pezsgőgyűjtőjeként is ismerik. Hogy legyen fogalmunk a mágnás vagyonáról, egyszer egy 230 millió dolláros vásárlást erősített meg egyetlen franciaországi rendeléssel.

    Amennyiben valakinek van ennyi pénze egy adag pezsgőre, akkor valószínűleg nyugodtan feltételezhetjük, hogy a pénzt a motorsportra is fordíthatja. Bár Lo vagyona eltörpülhet a Red Bull, a Mercedes és a Ferrari mellett, mégis fontos szerepet játszhat, hiszen az ázsiai belépő lehetősége egyre inkább előtérbe kerül.

    A Forma-1 készen áll új csapatok fogadására

     

  • „Az, hogy Hülkenberg visszatérhetett, rossz fényt vet a fiatalokra”

    „Az, hogy Hülkenberg visszatérhetett, rossz fényt vet a fiatalokra”

    Nico Hülkenberg három teljes évnyi kihagyás után tér vissza a Forma-1-be 2023-ban, a Haas csapat színeiben. A német Mick Schumacher helyére érkezik, aki két év után távozik az amerikai csapattól.

    Hülkenberg és Magnussen jövőre a mezőny egyik legtapasztaltabb párosát alkotják a Haasnál. Ez ugyanaz a csapat, mely két évvel ezelőtt két újonccal vágott neki a szezonnak, Nikita Mazepinnel, illetve a már említett Mick Schumacherrel.

    Vannak, akik kifogásolják ezeket a fejleményeket, Mark Webber viszont szolgálhat némi magyarázattal.

    „Kicsit meglepődtem, hogy őszinte legyek” – mondta Webber a Channel 4-on. „Úgy gondoltam, hogy ez egy kicsit rossz fényt vet a jelenlegi fiatal tehetségekre. Szerintem nincs elég ember, akire támaszkodhatnának, hogy feljebb lépjenek és pótolják Micket. Tudjuk, hogy Günther leszavazta az újoncokat. Ő a skála másik végét akarja, és egy veteránra szavazott.”

    „Nico nem tudja összetörni az autót, tökéletes lesz jövőre” – tette hozzá, félig viccelve. „Tudom, hogy most – amikor beszélgetünk – éppen fogyózik. A futópadon van, hogy eltávolítsa magáról a zsírt, úgyhogy sok szerencsét neki.”

    Azzal, hogy Schumachertől ilyen későn vált meg a Haas, már nem hagyott neki lehetőséget egy teljes szezonos versenyülésre, maximum tartalékpilóta lehet. Arra viszont akár jó esélye is nyílhat, hogy a Mercedesnél folytassa, ilyen szerepben.

    „Szerintem ez egy szép lépés, az édesapja épp abban a csapatban volt 2010-ben, amikor a Mercedes kezdett újra felemelkedni, és mielőtt Lewis Hamilton elkezdett dominálni, szóval szerintem ez egy szép történet lesz. Ott a német kapcsolat és az jó, hogy egy topcsapat körül lehetsz. Ott kell lenned, ha valami bizarr dolog történne [Lewis Hamiltonnal vagy George Russellel – a szerk.]” – nyilatkozott Schumacher helyzetéről Webber.

    Wolff utalt rá, hogy leigazolná Schumachert

  • Schumachernek az ülésébe, a Haasnak meg ennyibe kerültek a német balesetei

    Schumachernek az ülésébe, a Haasnak meg ennyibe kerültek a német balesetei

    Mick Schumacher állítólag több mint 3 millió eurós kárt okozott a versenyautóiban a 2022-es szezon alatt.

    Ez a költség is közrejátszott abban, hogy a Haas úgy döntött, nem hosszabbítja meg a szerződését jövőre, és helyére Nico Hülkenberget ülteti, aki Kevin Magnussen mellett ül majd a Forma-1-es 2023-as pilótafelállásukban – írja a német Bild. Michael Schumacher fiát rendszerint kritizálta Günther Steiner csapatfőnök a balesetek gyakorisága és a Haasra gyakorolt pénzügyi hatásai miatt. Schumacher idén Szaúd-Arábiában, Monacóban, majd Japánban az edzésen ütközött.

    Azonban részben legendás családi örökségének a presztízse miatt a Haas számos szponzort tudott a csapatához vonzani a Schumacherhez való hűségükkel. Nem tiszta ugyanakkor, hogy ezek a szponzorok 2023-ban, az ifjú német távozásával is a Haas mellett maradnak-e – néhányan azonban már most úgy döntöttek, hogy kiszállnak, írja a Bild.

    A Haas új névadó szponzora ugyanakkor megváltoztatja a helyzetüket.

    A MoneyGram, egy amerikai fintech cég lesz jövőre a csapat fő támogatója. Az istálló új neve MoneyGram Haas F1 Team lesz.

    Schumachernek mindeközben a Forma-1-es jövőjéért kell küzdenie, mivel a Mercedesnél csak egy tartalékversenyzői szerep lehetősége van neki kilátásban.

    Ralf Schumacher: Végre valaki Mick mellett áll és akarja őt

     

  • Mazepin továbbra sem mond le a Forma-1-ről, így akar visszatérni

    Mazepin továbbra sem mond le a Forma-1-ről, így akar visszatérni

    Nikita Mazepin azt mondja, nem mondott le arról az álmáról, hogy újra a Forma-1-ben versenyezzen.

    Az oroszt és édesapja cégét az ukrajnai konfliktus kirobbanásakor a Haas-csapat dobta. A 23 éves Mazepin azóta is kitart amellett, hogy nem tér vissza, ha ez csak úgy működik, hogy bele kell egyeznie az FIA szabályaiba, miszerint el kell ítélnie Vlagyimir Putyin rendszerét.

    A 2022-es év egy részét egy rally-járgány volánjánál töltötte, sőt, bemutatkozásképp győzött is az orosz Silk Way ralin. A Tass hírügynökségnek beszélt a sikeréről:

    „Ezt csak kedvtelésből tettem, de szerencsére az örömautózásom győzelemhez vezetett. Ugyanakkor nem tekintem magamra profi raliversenyzőként. A Silk Way egy csodálatos verseny, de ahhoz, hogy egy nem raliversenyző igazán felkészüljön, bármi mást félre kell tennie”.

    A 2023-as terveivel kapcsolatban már szemérmesebben nyilatkozik, és nem hallgatta el, hogy továbbra is támogatja a hozzá hasonló, politikai okokból háttérbe szorult sportolókat:

    „Azt hiszem, hogy van egy bizonyos társadalmi küldetésem, amiben részt veszek, és ez nagy örömömre szolgál. Jövőre egy új szakágban is versenyezni fogok a hazámon kívül, de egyelőre még semmi sincs aláírva. Így erről még nem tudok beszámolni.”

    Abban azért reménykedik, hogy ez egy lépés lesz a Forma-1-be való visszatérés útján:

    „Természetesen megvan a vágyam, hogy továbbra is az autósportban versenyezzek. A célom az, hogy visszatérjek a Forma-1-be, tehát ez az az irány, amelyen dolgozni fogok.”

    Mazepin közölte Vettelékkel, hogyan válnak majd depresszióssá

  • Hülkenberg Schumacher kapcsán: Mindenki ugyanazért küzd

    Hülkenberg Schumacher kapcsán: Mindenki ugyanazért küzd

    A német Nico Hülkenberg hétfőn némi együttérzést mutatott Mick Schumacher iránt, miután a következő szezonban fiatalabb honfitársát váltja majd a Haas Forma-1-es csapatánál.

    A Haas a múlt héten, a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon jelentette be, hogy a 35 éves Hülkenberg visszatér az F1-be, méghozzá a 23 éves Schumacher helyére.

    „Ez természetes az F1-ben. Mindannyian harcolunk a karrierünkért, ugyanazért a darab aszfaltért” – mondta Hülkenberg újságíróknak a Yas Marina pályán, ahol a keddi teszt keretében ülhetett autóba.

    „Az F1 már csak ilyen, és végső soron a versenyzőnek, amikor versenyez, a teljesítményével kell meggyőznie a csapatot. És ha ez nem így van, akkor a csapat váltani fog. Ugyanez a helyzet a mérnökökkel, az egész személyzettel.”

    A Le Mans-i 24 óráson győztes Hülkenberg 181 F1-es versenyen indult eddig, de utoljára 2019-ben versenyzett teljes munkaidőben a Forma-1-ben, még a Renault-nál. Idén két futamon indult az Aston Martinnál, amikor év elején Sebastian Vettel koronavírustesztje pozitív lett.

    Hülkenberg elmondta, hogy az idei szezon során visszatért a motivációja ahhoz, hogy újra rajthoz álljon, ezért felvette a kapcsolatot a Haas csapatfőnökével, Günther Steinerrel.

    „Kicsit nehezebb volt nézni [a versenyeket], főleg, amikor elemzel és úgy látod, úgy gondolod, hogy helyenként jobban is tudnál teljesíteni [mint egy másik versenyző], így indult el a visszatérési projekt” – mondta.

    A német Kevin Magnussen csapattársa lesz, akivel a 2017-es Magyar Nagydíjon volt egy híres összeszólalkozása. A német a futam utáni élő televíziós interjú során odament Magnussenhez, hogy közölje vele, ő „a legsportszerűtlenebb pilóta” a Forma-1-ben, amire a dán azt válaszolta, hogy „nyald meg a golyóimat, édesem”.

    Azóta sok idő eltelt, mindkét versenyző apa lett, és Hülkenberg azt mondta, hogy jó kapcsolatra számít a dánnal.

    „Igazából az év elején törtük meg a jeget. Pontosan ugyanazokkal a szavakkal köszöntem neki, mint ’17-ben, és ő ezt elég viccesnek és mulatságosnak találta” – mondta a német.

    „Egyáltalán nem aggódom amiatt, hogy mellette dolgozom és versenyzek majd. Azt hiszem, mindketten felnőttek vagyunk, tiszteljük egymást, és a csapatért fogunk versenyezni, szóval nincs semmi probléma.”

  • Steiner szerint Schumacher direkt generál nyilvános vitát

    Steiner szerint Schumacher direkt generál nyilvános vitát

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner reagált Ralf Schumacher állandó nyilatkozataira, miután unokaöccsét menesztették a csapatból.

    A 2022-es szezon második felében Ralf nem egyszer bírálta a Haas csapatát nyilvánosan, miközben a csapatfőnök Steiner Mick Schumacher teljesítményét kritizálta.

    „Semmiféle játékot nem játszottunk a három hónap alatt. Nem arról volt szó, hogy tudtuk, mit csinálunk, és nem szóltunk neki” – mondta a csapatfőnök. „Hosszú ideig kerestük, hogy mi a legjobb számunkra, és időt szántunk rá. Ez nem késlekedés volt.”

    Viszont Steiner azt elismerte, hogy a helyzet nem volt a legkellemesebb a fiatal Schumacher számára, akit jövőre Hülkenberg vált: „Nyilván sejtett valamit, nem a Hold másik oldalán lakik.”

    Ezek után került szóba Ralf Schumacher, akire eddig szándékosan nem reagált, hiszen elmondása szerint csak „nyilvános vitát generált”.

    „Ez nem érdekel” – folytatta. „Én teszem, amit teszek, ő pedig azt mond, amit akar. Nem akarok erről beszélni, nem akarom magam reklámozni. A döntésemet biztosan nem befolyásolta Ralf viselkedése.”

  • A hotel előterében tudta meg Schumacher, hogy vége a dalnak

    A hotel előterében tudta meg Schumacher, hogy vége a dalnak

    Német sajtóértesülések szerint nem volt érdembeli tárgyalás a Haas és Mick Schumacher között.

    Az amerikai istálló múlt héten jelentette be, hogy jövőre elengedi a német kezét, és helyére honfitársát, Nico Hülkenberget ülteti. Ám mindezt nem a legmegfelelőbb módon közölték a 23 éves versenyzővel.

    Günther Steiner hónapokig azt hangoztatta, van idejük arra, hogy átgondolják ki ülhet majd Kevin Magnussen mellé jövőre. A dán ugyanis visszatérésekor több évre írt alá, míg Mick szerződése épp lejár az év végén. Ahogy telt az idő, egyre több pletyka látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy ki veheti át majd a stafétabotot az ifjú pilótától. Az olasz csapatfőnök ugyanis nem volt elégedett a némettel. Többször is bírálta őt a médiának, miközben szópárbajt folytatott Ralf Schumacherrel.

    Micknek már Brazíliában tudnia kellett volna, hogy nem lesz több idénye az istállóval, csak épp a versenyzőnek nem szólt senki sem. A német Bild szerint komoly tárgyalásokat sem folytattak a 23 éves pilótával.

    A lap úgy tudja, hogy Günther Steiner szerdán ment el abba a szállodába, ahol Schumacher megszállt Abu Dhabiban. A hotel előterében közölte vele a rossz hírt, hogy jövőre már nem tartanak igényt a szolgálataira.