Címke: Haas

  • Az új Williams csapatfőnök előadta a terveit 2024-re és azon túl

    Az új Williams csapatfőnök előadta a terveit 2024-re és azon túl

    James Vowles elismete, hogy időbe telhet, amíg a Williams a Forma-1-es rajtrács hátsó sorából feljebb léphet.

    Tavaly a grove-i székhelyű istálló a konstruktőri bajnokság utolsó helyére esett vissza, ami után a csapatfőnököt, Jost Capitót menesztették. Marc Surer, az egykori F1-es versenyzőből lett műsorvezető pedig arra számít, hogy 2023-ban is hasonló küzdelem várható. Az f1-insider.com-nak beszélt erről:

    „A Haasnak idén vernie kell a Williamst, hacsak a Mercedes nem ad nekik a vártnál nagyobb támogatást ügyfélcsapatként.”

    A Williamsről, mint a Mercedes „ügyfélcsapatáról” szóló beszéd csak akkor erősödött igazán fel, amikor kiderült, ki lesz Capito utódja a csapatfőnöki poszton – James Vowles. A 43 éves brit mérnök arról ismert az F1-es paddockban, hogy Toto Wolff alatt a többszörös bajnok Mercedes ünnepelt vezető stratégájaként szolgált. Vowles ugyanakkor csak most kezdett el dolgozni a Grove-nál – jóval a Williams 2023-as autójának megtervezése után. Így nyilatkozott:

    „Nincs egyetlen egyszerű megoldás, amelytől hirtelen fél másodpercet nyerhetsz. Ilyen egyszerűen nincs. Ezer apró részletből áll, ami egy kis javulást hoz.”

    Vowles egyelőre a Williams csapatszerkezetével és a személyzetével ismerkedik – és inkább a jövőre koncentrál, ezért így folytatta:

    „Olyan alapokat akarok lerakni, amelyek lehetővé teszik, hogy 2024-ben, 2025-ben és 2026-ban jobban teljesítsünk. Tehát, amit próbálok tenni, az nem a rövidtávra összpontosít, hanem inkább az általános megközelítésre, amely erősebbé tesz minket az elkövetkező években.”

    Utalt rá azonban, hogy Williams nem írja le 2023-at:

    „Mindent meg fogunk tenni a fejlődésünk érdekében, de ez elsősorban a hosszú távról szól.”

    A Gulf nyitott lenne egy egyszeri Williams F1-es festés megtervezésére

  • Ecclestone szerint ez lesz az ifjabb Schumacher sorsa a Forma-1-ben

    Ecclestone szerint ez lesz az ifjabb Schumacher sorsa a Forma-1-ben

    Mick Schumacher még mindig a Forma-1-es rajtrácson lenne, amennyiben híres édesapja, Michael egészséges lenne.

    Ezt a nézetet vallja a korábbi F1-vezér, Bernie Ecclestone, miután a 23 éves fiatal Schumacher tavaly év végén elvesztette a Haas versenyülését, és beérte a Mercedes tartalékos szerepével 2023-ra. A német reméli, hogy a más csapatokkal folytatott korai tárgyalások eredményeként 2024-re visszatérhet a mezőnybe, de Ecclestone fájlalja Mick édesapja, Michael – a korábbi hétszeres világbajnok – hiányát. A ma már 54 éves Schumacher alig több mint egy éve vonult vissza a Forma-1-ből, amikor 2013 végén Mickkel együtt síelés közben megbotlott a francia Alpokban. Azóta nem látták és nem hallottak felőle nyilvánosan, és a család szigorúan őrzött titokként kezeli a súlyos agysérülések következtében kialakult állapotát. A 92 éves Ecclestone szerint Michael távolléte a fia Forma-1-es karrierjének mindennapjaitól mostanában igen megviseli. A Sport Bild magazinnak beszélt erről:

    „Amennyiben Michael tanácsadóként mellette lenne, Mick állandó pilóta lenne egy jó csapat pilótafülkéjében. Michael a hatalmas tapasztalatával rengeteg segítséget adhatott volna a fiának. Mutatta volna neki a helyes utat a vezetésében, de sportpolitikai értelemben is.”

    Végül két felemás szezon után a Haas kiscsapatánál, a mezőny végén töltött két szezon után az ifjú Schumacher elvesztette a helyét a Ferrari pilótaképző akadémiáján is. Így folytatta ezért Ecclestone:

    „Rossz istállónál volt, Red Bull jobb lett volna neki. Ott többet foglalkoztak volna vele, és jobban felépítették volna.”

    Most azonban Mick Toto Wolff szárnyai alatt van a brackley-i Mercedesnél, ahol Michael saját Forma-1-es karrierjének utolsó három idényét töltötte. Így zárt Mr. E:

    „Súlyos teher a neve. Mick legnagyobb gondja az, hogy méltó legyen ehhez a névhez. Nehéz lesz neki most versenyülést találnia – különösen olyat, amelyben győzni tud. Sajnálom, de ezt kell mondanom.”

    Ralf Schumacher biztos abban, hogy unokaöccse Mick visszatérhet

  • Sokkoló fotók: Így néz most ki Grosjean szétégett autója, a horrorbaleset után

    Sokkoló fotók: Így néz most ki Grosjean szétégett autója, a horrorbaleset után

    A 2020-as Bahreini Nagydíjról leginkább mindenkinek Romain Grosjean balesete ugrik be sajnos. A francia versenyző autója a szalagkorlátnak rohant, kettétört és lángra lobbant. Egy kis ideig mindenki a legrosszabbra gondolt, de csodával határos módon a versenyző ki tudott menekülni az autóból; noha lettek égési sérülései.

    Haas F1-es autójának elszenesedett maradványait most először állítják ki a madridi F1-kiállításon, miután a roncsot három évig nem „mutogatták”.

    Grosjean, aki most az IndyCarban versenyez az Egyesült Államokban, így nyilatkozott: „Az én szemszögemből nézve ez egy nagy baleset volt, de nem érzékeltem olyan hevesnek a becsapódást, mint amilyennek kívülről látszott.”

    „Csak másnap jöttem rá, amikor megkértem valakit, hogy mutassa meg, hogyan nézett ki [az eset].”

    „A feleségem valójában apámmal és a gyerekeimmel nézte azt a versenyt. Egész életükben emlékezni fognak arra a pillanatra.”

    „Ők csak nézők voltak, akik várták, hogy halljanak valamit… várták, hogy lássanak valamit Bahreinből.”

    Azt is elmesélte, hogyan sikerült kimásznia a korlát alá szorult autóból

    „Össze kellett törnöm a fejtámaszt, a sisakommal ütögettem, aztán végül sikerült, így sikerült felállnom az ülésben.”

    „Rájöttem, hogy a bal lábam beszorult, ezért olyan erősen húztam a bal lábamat, ahogy csak tudtam. A cipőm az autóban maradt, de a lábam kiszabadult, így tudtam kiszállni az autóból.”

    „120 kiló üzemanyag volt [az autóban], plusz az akkumulátor. Mindkettő lángolt. Dr. Ian Roberts, és Alan van der Merwe az orvosi autóból valamint egy tűzoltó próbált rést nyitni a tűzön, hogy segítsen kijutni.”

    „Azt hiszem, ez legalább abban segített, hogy meglássam, merre kell mennem, és hol van a kijárat.”

    Szó szerint tűzbe kellett tennie a kezét

    Nico Rosberg podcastjében Grosjean hozzátette: „Sokkal hosszabbnak éreztem, mint 28 másodperc. Láttam, hogy a sisak plexim teljesen narancssárgára vált, láttam a lángokat az autó bal oldalán.”

    „Sok mindenre gondoltam, többek között Niki Laudára is, és arra gondoltam, hogy nem végezhetem így, nem most. Nem fejezhettem be így az F1-es történetemet.”

    „Aztán a gyerekeim miatt azt mondtam magamnak, hogy ki kell szállnom. Belenyúltam a tűzbe, így tisztán éreztem, hogy ég a kasznin.”

    „Kijutottam, aztán éreztem, hogy valaki húzza a ruhámat, így tudtam, hogy kint vagyok.”

    Az autó maradványai abban a formában kerülnek kiállításra, ahogy a baleset után maradtak. Ugyan teljesen elfeketedett a pilótafülke és a halo ép.
    „Akaszni még egyben van. A halo megvan, és a sérülésektől és az égéstől eltekintve még mindig olyan, amilyennek lennie kell… Megmentette az életemet” – idézi Grosjeant az F1 Exhibition Instagram profilja.

    Az égett autó fotóit IDE KATTINTVA nézhetitek meg.

    Grosjean: „az én hibám”, hogy nem volt még Mercedes-teszt

    Grosjean nem zárja ki, hogy az Andrettivel tér vissza az F1-be

  • Kiderült, mennyiért ült volna be Ricciardo 2023-ban a Haasba

    Kiderült, mennyiért ült volna be Ricciardo 2023-ban a Haasba

    Daniel Ricciardo egyszerűen túl sok pénzt akart azért, hogy idén is a Forma-1-es rajtrácson maradhasson, állítja a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner.

    A McLarennél eltöltött két kiábrándító év után a Red Bull korábbi futamgyőztesét, a most 33 éves Ricciardót menesztették Wokingból. Végül 2023-ra visszatért a Red Bullhoz, mint márkanagykövet, de még csak nem is elsődleges tartalékosként – hiszen csak nagyjából 8 nagydíjon lesz majd ott. Például máris Bahreinben nem lesz ott. Az egyik narratíva az, hogy az ausztrál 12 F1-es szezon után egyszerűen már nem szereti a versenyzést. Ezt az érvelést látszik erősíteni Steiner beismerése, miszerint Ricciardo egyértelmű jelölt volt, hogy 2023-ban Mick Schumacher helyére lépjen – de ez a hely végül Nico Hülkenbergé lett.

    Steiner tavaly, amikor arról kérdezték, miért hiúsultak meg a Ricciardóval folytatott rövid tárgyalások, még ezt mondta:

    „Nem tudom, inkább kérdezzék meg őt.”

    Ricciardo még azt is elárulta, hogy a Williams-ülés „potenciálisan elérhető” volt 2023-ra, de végül inkább a jelenlegi tervet választotta, amely jobb a hosszú távú jövője szempontjából. Egy másik lehetséges narratíva azonban az, hogy a McLarennek szerződés szerint nem kellett volna kifizetnie Ricciardo többmilliós fizetésének utolsó évét, amennyiben elfogadott volna valami alternatív versenyzőülést 2023-ra. A Drive to Survive hamarosan megjelenő legújabb kiadásában a Haas főnöke, Steiner látható, ahogy Kevin Magnussennel beszélget, miközben azon gondolkodnak, ki legyen a dán csapattársa 2023-ban. Magnussen állítólag maga tette fel a kérdést:

    – „Ricciardo?”
    – „Kevin, nem engedhetjük meg magunknak. Kibaszott tízmilliót akar. Minimum.”

    Kiderült: itt fog versenyezni idén Daniel Ricciardo

  • Lelkileg gyötrődött Hülkenberg az F1-es szünete miatt

    Lelkileg gyötrődött Hülkenberg az F1-es szünete miatt

    Nico Hülkenberg elismerte, hogy a Forma-1-es mezőnytől való hároméves teljes távolmaradásának „mentális” oldalával küzdött.

    A most 35 éves pilóta közel 180 nagydíjjal a tarsolyában 2019 után elvesztette Renault gyári versenyülését, és azóta csak egyszeri beugróként indult egy-egy futamon. Idén azonban a Haasnál visszatér a királykategóriába, a kis amerikai csapat pedig a sokkal fiatalabb Mick Schumacherrel szemben Hülkenberg hatalmas tapasztalatát részesíti előnyben. Arra a kérdésre, hogy várja-e már, hogy újra rendszeresen versenyezhessen, a német a Sport Bildnek nyilatkozott:

    „Van bennem feszültség, de ez pozitív. Sokáig kellett erre várni. 2019 után tudatos döntés volt elhagynom a Forma-1-et, tudván, hogy talán nincs visszaút. Az év közepétől kezdve nem voltam épp a legjobb mentális állapotban. De ez a szünet adott némi távolságot a Forma-1-től és egy kis újrakezdést. Persze más volt távolról követni a száguldó cirkuszt, de az idő is jót tett és szükséges volt számomra. Minden bizonnyal ez az oka annak, hogy most nagyon szervezett, motivált, kipihent és támadásra kész vagyok.”

    Így, hogy Schumacher kiesett és Sebastian Vettel visszavonult, ő az egyetlen német pilóta a Forma-1-ben. Így zárt ezért Hulk:

    „Nem igazán érzek semmiféle terhet a vállamon vagy nyomást. Ez gyakran hullámokban történik, és azt hiszem, most egy olyan fázisban vagyunk Németországban, amikor épp alacsony az érdeklődés.”

    Hülkenberg jobb ember lett, és van, amit most másként csinál majd

  • Ki a legszebb a vidéken? Avagy melyik F1-es csapat autója a legmutatósabb?

    Ki a legszebb a vidéken? Avagy melyik F1-es csapat autója a legmutatósabb?

    Minden Forma-1-es csapat bemutatta már 2023-as versenygépét, vagy legalább annak festését.

    Mivel az esetleges aero és egyéb technikai újítások kapcsán úgyis versenyben derül majd ki, hogy mennyire lettek hatékonyak a módosítások, most a külcsínre koncentrálunk.

    Az Alpine ismét kétféle, egy rózsaszín, és egy alapvetően kék festést mutatott be, főszponzora, a BWT okán. A Mercedes teljesen fekete lett, az AlphaTauri az Orlen miatt kapott egy kis pirosat, csak hogy pár újdonságot említsünk.

    Azonban az szembeötlő, hogy több csapat is nagyobb felületeket hagyott feketén az autóján. Meghagytak területeket eredeti formájában, látható karbonfelületként. Talán súlyt kellett csökkenteni, és ezért festettek/matricáztak kevesebbet?

    Galériánkban megnézhetitek az összes autót, majd ha tovább görgettek, szavazhattok!

    [poll id=”278″]

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • A rivális csapatok érdeklődnek Mick Schumacher iránt

    A rivális csapatok érdeklődnek Mick Schumacher iránt

    A Forma-1-es csapatok máris Mick Schumacher szerződtetése iránt érdeklődnek, hogy 2024-ben visszatérhessen a rajtrácsra.

    Idén a Haasnál eltöltött két felemás szezon után az F1-es legenda, Michael 23 éves fiának be kellett érnie egy tartalékosi szereppel a Mercedesnél. Emellett a Mercedes-motoros McLarennél is készenlétben lesz. Az érintett így fogalmazott az Auto Bildnek, hogy reméli is, hogy a tartalékos kispadon töltött ideje rövid életű lesz:

    „Talán ez nem az a lépés, amit szerettem volna, de egy újabb lehetőség arra, hogy versenyzőként fejlődjek. Az a célom, hogy maradjak a Forma-1-ben. Garancia persze nincs, de olyan kényelmes helyzetben vagyok, ahol azt hiszem, hogy sokat kihozhatok az évből. Biztos vagyok abban, hogy lesznek lehetőségek. Néhányan már a tél folyamán érdeklődtek. Tehát van valami. Majd meglátjuk a következő hetekben és hónapokban, hogy mikor kezdődnek tárgyalások,”

    Schumacher utalt rá, hogy idén is teljes mértékben a Forma-1-re koncentrál, kizárva minden komolyabb versenyzést más kategóriákban:

    „A versenynaptár intenzív, de itt-ott részt veszek majd pár gokartversenyen, ami talán a legközelebb áll a Forma-1-hez. Télen vezettem egy Formula 3-as autót, és megpróbálok minél több autót vezetni. Fittebb vagyok, mint valaha, és szeretnék éles maradni.”

    Reménykedik abban, hogy lehetőséget kap arra, hogy a Mercedes idei autóját vezesse, árulta el a német Skynak:

    „Ebben reménykedem, még meg kell néznünk, hogy ez megtörténhet-e és mikor. Persze, nagyon jót tenne a csapatnak is, ha a szimulátoron végzett munkához képest összehasonlítást kaphatnánk.”

    Ami a következő, 2024-es lépését illeti, Schumacher megfogadta, hogy „mindenkivel tovább egyeztet”:

    „Nagyon boldog vagyok a Mercedesnél, de a célom az, hogy újra az F1-ben versenyezzek. Meg kell néznünk, hogyan alakul az év, és milyen lehetőségek lesznek. Minden versenyhétvégéhez úgy fogok hozzáállni, mintha valóban az autóba ülnék a futamon.”

    Ralf Schumacher biztos abban, hogy unokaöccse Mick visszatérhet

  • Az FIA megerősítette az orosz versenyzőket sújtó szankciókat

    Az FIA megerősítette az orosz versenyzőket sújtó szankciókat

    Miközben Nikita Mazepin dobogós helyezést ért el, miután visszatért a pályaautózáshoz, az FIA új intézkedéseket jelentett be az orosz versenyzőkkel kapcsolatban.

    Tavaly év elején, az orosz-ukrán konfliktus kirobbanásakor a szövetség bevezetett egy intézkedést, amely szerint az orosz versenyzőknek alá kell írniuk egy dokumentumot, amelyben lemondanak az országuk képviseletéről.

    Több, az FIA döntése miatt érintett orosz versenyző elutasította az aláírást, Mazepin Forma-1-es pályafutása pedig azzal ért véget, hogy a Haas felbontotta a szerződését, valamint édesapja névadó szponzor cégének, az Uralkalinak a szerződését. A múlt hétvégén, miután tavaly év közepén megnyerte a Silk Way rali tereprali T3-as osztályát, Mazepin visszatért a dobogóra, hiszen az ázsiai Le Mans-sorozat első fordulójában, Dubaiban versenyzett.

    Egy másik magasan jegyzett orosz pilóta Robert Shwartzman, akinek az orosz-ukrán konfliktus alatt is sikerült aktívan megtartania a Ferrarinál betöltött kiemelkedő tartalékosi szerepét azzal, hogy izraeli állampolgárságra váltott.

    Az FIA Motorsport Világtanácsának tavaly decemberi ülésén megvitatták a Shwartzmanhoz hasonló, máshol – az ő esetében Tel-Avivban – született orosz versenyzőkkel kapcsolatos helyzetet. Az irányító testület tehát tisztázta mindezt az FIA licenccel rendelkező versenyzőknek múlt pénteken küldött közleményében:

    „A kettős állampolgársággal rendelkező (orosz) pilóták továbbra is kötelesek betartani az FIA béke és politikai semlegesség elveit.”

    Az FIA az oroszországi versenyekre, valamint az orosz zászlók, színek és nemzeti csapatok bemutatására vonatkozó tilalmat is fenntartja „további intézkedésig”. Ezért így zárult a levél:

    „Minden olyan orosz versenyző, aki nem ír alá egy nyilatkozatot, amelyben vállalja, hogy betartja az FIA békére és politikai semlegességre vonatkozó elveit, nem vehet részt semmilyen versenyen.”

    Domenicali: Fel kell gyorsítania az FIA-nak a költségvetési vizsgálatokat

  • A Red Bull, az Alfa Romeo és a Haas is bejáratta az idei autóját

    A Red Bull, az Alfa Romeo és a Haas is bejáratta az idei autóját

    Már számos autóbemutatón túl vagyunk, és hamarosan felébred a téli álmából a Forma-1 mezőnye. Eddig a 10 csapatból 3, egészen pontosan a Red Bull, az Alfa Romeo és a Haas tesztelte már éles körülmények között az idei konstrukcióját.

    Red Bull

    A bajnoki címvédő gárda a pénteki nap folyamán egy forgatási napot tartott, ahol a kétszeres világbajnok Max Verstappen először vihette pályára az RB19-et, amiről pár lesifotó is készült. A Bikák ezt követően már csak a szezon előtti teszten folytathatták az ismerkedést az új autójukkal, amiről a holland pilóta csak csupa jó dolgot tudott nyilatkozni.

    „Most vezettem először az RB19-et” – értékelt a 100 kilométer megtétele után a 35-szörös futamgyőztes. – Nyilván, ez csak egy forgatási nap volt, de a benyomásaim abszolút pozitívak voltak. Minden rendben működött, olajozott volt az egész nap és már alig várom a folytatást Bahreinben.”

    Alfa Romeo

    A hinwili kiscsapat ezen a héten mutatta be a C43-at és már szinte azonnal ki is próbálták az újdonsült konstrukciójukat a Barcelonában található Circuit de Catalunyán. A svájciak is elhasználtak egy forgatási napot a teszt céljából és a 100 kilométert Valtteri Bottas tehette meg a Red Bull és a Ferrari tavalyi innovációit is tartalmazó versenyautót.

    Haas

    Az amerikai istálló a szombati napon rántotta le a leplet a VF-23-ról a Silvertstone-ban tartott bejáratásuk előtt. A Haas elsőnek mutatta meg a nagyvilágnak az idei fényezését, amit az újdonsült főtámogatójuk, a MoneyGram inspirált.

    Az új támogatónak köszönhetően Günther Steineréknek idén már lesz lehetőségük komolyabb fejlesztéseket is eszközölni az autójukon a tavalyi szezonnal ellentétben. Akkor ugyanis a több kisebb újítás mellett mindössze egy nagyobb fejlesztési csomagot kapott a VF-22.

    A teszt során egyébként Kevin Magnussen vezette az autót és semmi probléma nem merült fel. A VF-23 első bevetéséről egy rövid kis videót is készített a Haas csapata, amit ki is raktak a közösségi média felületeikre.

     

    Red Bull: Túlságosan nehéz lett volna megegyezni a Hondával

  • Schumacher lehet Hamilton utódja, már előbb, mint gondolnád

    Schumacher lehet Hamilton utódja, már előbb, mint gondolnád

    Mick Schumacher már 2024-ben a Forma-1 vitathatatlanul egyik legjobb pilótafülkéjében találhatja magát.

    Így gondolja ezt a 23 éves német nagybátyja, Ralf Schumacher, aki szintén értékelte Mick karrierjét a Haasnál – különösen akkor, amikor tavaly nyilvánosan megromlott a kapcsolat a fiatal versenyző és Günther Steiner között. Steiner akkori elmondása szerint Ralf „kifejezetten nyilvános balhát akart”. Azonban akkor rövidre zárta ezt a közkedvelt csapatfőnök:

    „Nem akarok erre válaszolni, mert nem vagyok az, aki önmagát helyezi előtérbe. Ami biztos: A döntésemet biztosan nem befolyásolta Ralf viselkedése.”

    A Haas döntése, mely szerint Schumachert menesztették és a német veterán Nico Hülkenberggel helyettesítették, így versenyülés nélkül hagyta Micket. 2023-ban Schumacher lesz a Mercedes hivatalos tartalékosa – és egyben a McLarené is, így akár Lando Norrisnak és Oscar Piastrinak a helyszíni helyettese. Mick ennyit mondott erről nemrég:

    „Mindent beleadok majd ebben a nagyon versenyképes és profi környezetben, és ott leszek a szezon összes futamán. Szeretném magam abba a helyzetbe hozni, hogy 2024-ben újra a mezőnyben legyek.”

    A hatszoros futamgyőztes Ralf szerint pedig ez akár azt is jelentheti, hogy a fiatal Mick a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton helyére lép. Ezt már az Auto Bildnek árulta el a 47 éves Schumacher:

    „Tegyük fel, hogy George Russell újra gyorsabb lesz Lewis Hamiltonnál. Lewis akkor folytatni fogja egyáltalán? Izgalmas lesz, ha ez kiderül idén.”

    Mick Schumacher lesz a McLaren tartalékversenyzője