Címke: Haas

  • Volt Bridgestone mérnököt szerződtetett a Haas

    Volt Bridgestone mérnököt szerződtetett a Haas

    Hiroshi Tomitsuka személyében egy ex-Bridgestone mérnököt szerződtetett a Haas istálló, ugyanis így szeretnék megoldani a fellépő gumiproblémákat.

    A japán szakember minden abroncsokhoz kapcsolódó dologgal fog foglalkozni, ezáltal is teher mentesítve a csapat többi mérnökét. A főmérnök, Ayao Komatsu örömmel üdvözli a csapatnál a honfitársát, illetve elmondta, hogy az ő érkezése az egész csapatnak egy nagy megkönnyebbülést jelent.

    „Jelenleg korlátozott mennyiségű adat áll a rendelkezésünkre, így nagyon fontos, hogy pontosan megértsük, hogy mik rejtőznek a számok mögött. Szükségünk volt valakire, akinek hatalmas tapasztalata van a gumik terén. Ha minden területre megvan a hozzáértő szakemberünk, akkor a többi mérnök sokkal jobban tud az autó mechanikai részeire összpontosítani.” – fogalmazott a japán.

    Az amerikai istállónak azonban máshonnan kell megspórolnia Tomitsuka fizetését, ugyanis a csapat tulajdonos Gene Haas elmondta, hogy idén nem szeretne az előre eltervezettnél több pénzt bele fektetni a csapatba.

    A Haas lépése nem meglepő, ugyanis már a téli tesztek során a csapatfőnök Günther Steiner is elmondta, hogy nehéz megérteni az idei gumikat.

    „Nem hiszem, hogy valaki sikerrel fog megbirkózni az abroncsokkal. Már pedig ez a siker kulcsa. Tavaly úgy döntöttünk, hogy több pénzt fogunk belefektetni a gumik elemzésébe, viselkedésük modellezésébe és szakemberek felvételébe.” – nyilatkozta Márciusban.

  • Steiner: A Haas F1 elégedett a jelenlegi versenyzőivel

    Steiner: A Haas F1 elégedett a jelenlegi versenyzőivel

    A Haas csapatfőnök, Günther Steiner megadta azt a visszajelzést Kevin Magnussennek 2019 vonatkozásában, amit várt. Sokan abban hisznek ráadásul, hogy a dán pilóta idén legyőzi csapattársát, Romain Grosjeant is idén.

    Magnussennek a szerződése lejár 2018-ban, de az amarikai tulajdonó Haas csapatnak van egy év további opciós joga a versenyzőre. Steiner erről ennyit mondott:
    „Jelenleg nem tárgyalunk a szerződésekről. De el kell hogy mondjuk, hogy elégedettek vagyunk a versenyzőinkkel és a partnereinkkel. Kijelenthetem, hogy mindkét versenyzőnkkel. Továbbra is azonban most a jelenlegi szezonra koncentrálunk, és arra, hogy annyi pontot begyűjtsünk, amennyit csak lehet.”

  • Magabiztos Magnussen reméli, hogy maradhat a Haasnál

    Magabiztos Magnussen reméli, hogy maradhat a Haasnál

    Kevin Magnussen azt nyilatkozta most, hogy reménykedik abban, hogy 2019-ben is maradhat a Haasnál. Jelenleg a dán a gyorsabb abban az amerikai csapatban, ahol Romain Grosjean a csapattársa. Kevesebb a nyomás is rajta, állítja Magnussen:

    „Azt hiszem, hogy mindig is magabiztos voltam, annyi a különbség, hogy mindig is nagyobb nyomás alatt voltam. Nagy teljesítménykényszer alatt voltam a McLarennél majd a Renaultnál is, mivel ott annyira rossz volt az autó. Most a karrierem szempontjából nézve nagyon jó helyen vagyok, egy olyan csapatban, ahol 100%-ban támogatnak.”

    Ez a stabilitás sokat lendít a karrierjén, gondolja a 25 éves pilóta:

    „Ez az első alkalom, még a Forma-1-en kívül is, hogy két egymást követő évben ugyanannál a csapatnál vagyok. És most érzem csak igazán azt, hogy ez mennyit is jelent.”

    Magnussen ezért is jelentkezett be már most gyakorlatilag a Haas 2019-es versenyülésére:
    „Nincs különösebben mit beszélni a szerződésemről. Opciójuk van rám, remélem élnek vele.”

  • A Haas cáfolja az Alonso pletykát

    A Haas cáfolja az Alonso pletykát

    A legfrissebb pletykák szerint Fernando Alonso 2019-re a Haas csapathoz szerződne. Ezt azonban egyelőre az amerikai csapat cáfolja.

    Az esetleges átigazolásról először a Diario Gol számolt be. Azt állították, hogy a Haas kapcsolatban van a spanyol versenyzővel, aki Romain Grosjean helyére érkezhetne, mivel a francia versenyző lehetséges, hogy a Ferrarihoz igazol.

    „Alonso a Haashoz? Erről most hallok először.” – mondta a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner a BT című lapnak Kínában. „Azt hiszem ezt határozottan cáfolhatom.”

  • Häkkinen támogatja a boxkiállás incidensek vizsgálatát

    Häkkinen támogatja a boxkiállás incidensek vizsgálatát

    Mika Häkkinen támogatta, hogy vizsgálják ki az idei szezonban máris meggyarapodott boxutcai incidenseket.

    Ausztráliában mindkét Haas autónak meglazult kerekek miatt kellett kiállnia a boxkiállás után, Bahreinben pedig az egyik Ferrari szerelő lába került a jobb hátsó kerék alá, és el is tört a kellemetlen esemény következtében.

    Häkkinen, az 1998-as és 1999-es év világbajnoka elmondta, hogy a 3 másodpercnél rövidebb kerékcserék a mai napig magas kockázatot jelentenek.

    „Senkinek sem szabad alábecsülnie a kihívást, amellyel a boxutcában dolgozó szerelők szembesülnek.” – mondta a finn az Unibet hasábjain.

    A kétszeres világbajnok szerint a Forma-1 napjainkra megváltozott, automatikus „jelzőlámpa” rendszerek jelentek meg a hagyományos „nyalókás ember” helyett.

    „Figyelembe véve, hogy mennyire fontos az F1-ben a biztonság, ideértve a Halo idei évi bevezetését is, szükségessé vált, hogy a csapatok és az FIA újra áttekintsék a boxkiállásokat” – mondta.

    Bahrein után Charlie Whiting azt mondta, hogy az FIA közelebbről meg fogja vizsgálni a közelmúltban bekövetkezett eseményeket.

    Häkkinen a boxkiállásokról azt mondta: „Ezek a látványosság nagyon fontos részét képezik, ezért nem szeretném, ha eltűnnének, de talán eljött az ideje annak megvizsgálására, hogy az automatizált rendszerek a fejlődés megfelelő irányát jelentik-e. Ha az emberek életét kockáztatja, talán nekik kell a végső döntést meg hozniuk.”

  • Steiner szerint meggondolatlan döntések születnek az F1-ben

    Steiner szerint meggondolatlan döntések születnek az F1-ben

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, hogy a Forma-1 több problémát kreál magának, mint hasznot, ha nem szán elég időt arra, hogy alaposan átgondolja a dolgokat, mielőtt változtat valamin.

    Melbourne után mindenki arra panaszkodott, hogy szinte lehetetlen előzni, mindössze 5 előzés történt a versenyen. Ezen úgy igyekeznek javítani, hogy további DRS zónákat adnak hozzá a versenypályákhoz. Ezen kívül azt szorgalmazzák, hogy legyenek nagyobbak a hátsó szárnylapok, és legyenek egyszerűbbek az első szárnyak.

    Steinernek azonban nem hatódott meg ezen elképzelésektől.

    „Vizsgáljuk meg ezt rendesen, gondoljuk át, aztán vagy csináljunk valamit, vagy semmit.” – mondta. „Szeretném, ha legalább négy versenyen túl lennénk már, mert nem kellene már az első versenyek után hosszútávú következtetéseket levonni.”

    „Az, hogy előzésre alkalmasabbá akarják tenni az autókat, az jó ötlet, de el kéne kerülni a reflexszerű reakciókat.”

    A Haas főnöke elmondta, hogy támogatja azon elképzeléseket, melyek szorosabbá tehetik a versenyt, de szerinte nem szabad szeszélyes döntéseket hozni.

  • A széteső F1-es autók aggasztják az FIA-t

    A széteső F1-es autók aggasztják az FIA-t

    Az FIA nem teljesen elégedett a Ferrari és a Haas bahreini elhullajtott alkatrészei láttán.

    Sebastian Vettel az egyik szabadedzésen hagyta el oldaldobozának egyik terelőelemét, Romain Grosjean azonban ennél jóval rosszabbul járt, a Haas VF-18 ugyanis a verseny során döntött úgy, hogy megszabadul némi súlyfeleslegtől. A levedlett darab végülis megakadt az oldaldobozban, a francia pilótának ezért a tervezettnél többször kellett meglátogatnia a boxot, hogy kitisztítsák az autót. A Bahreinben látottak után Charlie Whiting utalt rá, hogy az FIA ezentúl komolyabban szemügyre veheti, milyen biztosan vannak az egyes elemek az autóra rögzítve.

    „Az autóról leeső bármilyen darab potenciális veszélyforrás” – ismertette az FIA álláspontját Whiting. „A bútorzat szerkezete – ahogyan néhányan hívják – jelenlegi méreteiből adódóan könnyen meggyengülhet, elég egy apró koccanás, és máris kevésbé tart biztosan, elkezd szétesni, ahogyan az Grosjeannal is történt. Egy darab leesett, szerencsére a fűre, majd több elem is szép lassan leszakadozott, egyet pedig a boxkiállás során kapartak ki az autóból. Nem valami bizalomkeltő helyzet, meg kell vallani. Biztosra kell mennünk annak terén, hogy minden egyes elem biztonságosan van rögzítve, olyan sok van belőlük. A leesett darabok, még ha nem is valami nagyok, sok kárt tudnak okozni.”

    A Haasnál nem tudják pontosan, mi okozta Grosjean autójának önpusztítását.

    „Nem tudom, hogy a rázókövön ment-e keresztül vagy nekiment valakinek a rajt utáni hektikus lökdösődésben” – tanácstalankodott Günther Steiner csapatfőnök. „De végül leestek, az egyik elem pedig olyannyira megzavarta a légáramlatokat, hogy ki kellett állnunk a boxba és kiszedni. Vezethetetlen volt az autó, semmi egyensúlya nem volt.”

  • Magnussen tökön vágta az egyik csapattagot – poénból

    Magnussen tökön vágta az egyik csapattagot – poénból

    Na jó, a meglepettség valószínűleg nagyobb volt, mint az „ütés”, főleg hogy Magnussen az „akciót” épp az őket filmező kamera miatt intézte, a Bahreini Nagydíj első szabadedzése alatt.

    A tavalyi „nyald meg a golyóimat” megszólalása után talán már meg sem lepődünk. 😀

  • A Haas variál a kerékcserés gárdán

    A Haas variál a kerékcserés gárdán

    A Haas csapat a Melbourne-ben a boxban bekövetkezett dupla betli okán mégis eszközöl némi változtatást a boxkiállásokon.

    A a szerelők rosszul kapatták rá a kerékanyákat a csavarra, ez okozta előbb Kevin Magnussen, majd Romain Grosjean kiesését. Ettől függetlenül a csapat már korábban elmondta, hogy senki nem lesz ezért kirúgva, ugyanaz a gárda végzi majd a kerékcseréket a jövőben is.

    „Megcseréljük az embereket az egyes pozíciókban (a kerékcserés emberek között), de nem azért, mert hibáztak, hanem, hogy visszanyerjék az önbizalmukat.” – mondta a csapatfőnök, Günther Steiner. ”

    Ezen kívül egy extra ember is kerül a csapatba, aki felügyeli a folyamatokat és felülbírálhatja a csapat automatikus kiengedő rendszerét. Ez a személy kapcsolatban lesz a versenyzőkkel, hogy szóljon nekik, hogy álljanak meg, ha problémát észlel a kiengedés kapcsán.

    „Egy újabb embert teszünk a csapatba, hogy ha valami nem jött össze, meg tudjuk állítani az autót és visszatolni, hogy kijavíthassuk a hibát.”

  • Grosjean szerint a jó eredmények Gene Haas mentalitásának köszönhetők

    Grosjean szerint a jó eredmények Gene Haas mentalitásának köszönhetők

    Romain Grosjean úgy véli, hogy a Haas csapat tulajdonosának, Gene Haasnak a mentalitása és támogatása kulcsfontosságú volt abban, hogy a csapat elérte azt a szintet, amelyen most van.

    A francia versenyzőnek ez különösen jót tett, hiszen a korábbi évekbe nem volt túl eredményes.

    „Az ember próbálja nem elveszteni az önbizalmát az évek során.” – mondta Grosjean. „Szerencsém volt, hogy 2013-ban jó autóm volt (Lotus), amivel dobogós helyeket is elértem, és azt is tudtam, hogy ezzel egy időben milyen rossz is az autó.”

    „Hinned kell magadban és egy olyan csapat, mint a Haas, segít ebben. Amikor Gene azt mondja, hogy ‘a versenyzőink jobbak, mint az autónk’, az a legjobb dolog, amit egy csapat főnöke mondhat. Ez mutatja, hogy mennyire becsüli a versenyzőket és mindig lök egyet az önbizalmunkon.”

    A Haas ugyan már komoly tapasztalattal bír az autósportban, a Forma-1-ben még mindig viszonylag újoncok, hiszen csak 2016-ban csatlakoztak a mezőnyhöz.

    „Gene mindenki erőfeszítéseit értékeli.” – mondta Grosjean. „A NASCAR-ból tudja, hogy a versenyzés bonyolult és ő nagyon intelligens is, jól átlátja a történéseket.”

    „Azért van itt, hogy támogasson, amennyire csak tud, nem pedig azért, hogy nyomás alá helyezzen és azt mondja, hogy ‘elöl akarom látni a nevem, mert sok pénzt tettem ebbe’. Nagyon pozitív a mentalitása és mindenkit arra ösztönöz, hogy a legjobbat hozza ki magából.”