Címke: Haas

  • Új motorokat kapott a Haas és a Sauber

    Új motorokat kapott a Haas és a Sauber

    A Monacói Nagydíjon a két Ferrari-ügyfélcsapat megkapta idei első friss motoradagját.

    A Haas és a Sauber mind a négy versenyzője vadonatúj belsőégésű motorral, turbóval és MGU-H-val vág neki a monacói futamnak. Mivel idei első cseréjükről van szó, értelemszerűen semmiféle büntetést nem kapnak ezért, az időzítés azonban elsőre kissé furcsa lehet, a Ferrari ugyanis a következő futamra Kanadába tervez egy nagyobb fejlesztéscsomagot. Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke viszont elárulta, a cserét nem kényszerítették rá csapatára: mivel a montréali pályán jóval hangsúlyozottabb szerephez jut majd a motorerő, inkább előre validálni szerették volna az új elemeket.

    Ha a mostani eset alapján ötfutamos etapokkal számolnánk, a csapatok nem úsznák meg büntetés nélkül a szezont, ám azt sem szabad elfelejteni, hogy a második és harmadik pakk hosszabb ideig felhasználható, mert addigra áll majd annyi motorelem egy csapat rendelkezésére, hogy a versenyhétvége különböző szakaszaiban az igényeknek megfelelően cserélgessék az alkatrészeket. Pontosan ezért gyakori látvány a szezon második felében, hogy a pénteki szabadedzésekre külön erre a célra félretett régi motort tesznek be, mert ott egyfelől nem vetik alá akkora terhelésnek, mint a futamon, valamint nem okoz akkora problémát, ha tönkremegy.

    „Most értünk el a tervezett ciklusunk ezen szakaszához” – magyarázta Steiner. „Most a hétvége teljes ideje alatt ezt az erőforrást használjuk, Kanadától kezdve pedig a régebbi erőforrást az első és második szabadedzésre rakjuk be, majd jöhet az újabb versenyegység szombaton. Így halad a ciklus, túl fogjuk élni a szezont három motorral.”

    A Ferrari gyári alakulatánál már nagyobb fejvakarás lehet Montréalban, ahol – ha valóban érkezik – az új specifikációs motort valószínűleg csak Sebastian Vettel kapja meg, Kimi Räikkönennél ugyanis Barcelonában kénytelenek voltak már motort cserélni. A Steiner által említett ciklusokat lekövetve könnyen megeshet, hogy a továbbfejlesztett Ferrari-erőforrást futamokon át csak Vettel fogja használni.

  • Magnussen nem foglalkozik mások véleményével

    Magnussen nem foglalkozik mások véleményével

    A Haas dán pilótája, Kevin Magnussen őszintén bevallotta, hogy nem érdekli őt, ki mit gondol róla a mezőnyben. Még akkor sem, amikor sokan őt tekintik a mezőny rosszfiújának.

    A tavalyi Magyar Nagydíj után Nico Hülkenberg a mezőny legsportszerűtlenebb pilótájának nevezte a dánt, ami után a Haas pilótája már-már legendássá vált mondattal válaszolt. Idén Bakuban pedig Pierre Gaslyval került összetűzésbe, aki pedig veszélyesnek titulálta a versenytársát. Barcelonában a versenybírók hívatták magukhoz, miután az egyik edzésen mutatott be egy veszélyes manővert.

    Újabban pedig az egykori világbajnok Mika Häkkinen figyelmeztette Magnussent, hogyha nem változtat, akkor sokat fog rontani a hírnévén, de ez sem hatotta meg a 25 éves versenyzőt.

    „Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam. Azt mondanak, amit akarnak.” – nyilatkozta az ESPN-nek.

    „Csak a csapatra koncentrálok, és kizárok mindent, ami a médián keresztül jön. Ezek annyira lényegtelen és korlátlan dolgok. Nem nézem a közösségi médiát sem. Van pár emberem, akiknek elküldöm azt, amit posztolni akarok, és ők kirakják, így nekem nem kell megnyitnom a felületet. A weboldalakat sem nézem, hogy mit írnak. Ez szükségtelen, mert semmin nem változtatna.”

    „Ez nagyon fontos számomra, mert nagyon frusztráló tud lenni, ha mások „belépnek” a fejembe.” – tette hozzá.

    A csapatfőnök Günther Steiner azonban védelmébe vette a versenyzőjét.

    „Szerintem csak nagyon jól érzi magát az idei autóban. Már ismeri a csapatot, ismer mindenkit nálunk. Sok apró dolog kombinációjának köszönhető, hogy komfortosan érzi most magát. Csak egy jó hely kellett neki, és már tudja is szállítani a jobbnál-jobb teljesítményeket.” – fogalmazott.

    A vitás esetei ellenére elég jó teljesítményt nyújt idén Magnussen, a legutóbbi versenyhétvégén is a hatodik helyen végzett.

    „Nyilvánvalóan egy egész jó hétvégét zártunk Spanyolországban. Úgy érzem, hogy a jó irányba indultunk el a gumikat illetően. Közelebb vagyunk ahhoz, hogy jobban megértsük az abroncsokat. Ez egy nagyon pozitív dolog, és ez az egyik oka, hogy idén ilyen jól szerepelünk.” – jegyezte meg.

  • Steiner: Nincs veszélyben Grosjean ülése

    Steiner: Nincs veszélyben Grosjean ülése

    Romain Grosjean utóbbi két futamon mutatott ’teljesítménye’ nincs befolyással az ülésére, mondta Günther Steiner Haas-csapatfőnök.

    Bakuban Grosjeannak a safety car mögött sikerült kiesnie, Barcelonában pedig az első körben kiütötte Nico Hülkenberget és Pierre Gaslyt, amiért háromhelyes rajtbüntetést kapott a hétvégi Monacói Nagydíjra. Kevin Magnussen remeklését látva még drasztikusabbnak tűnik Grosjean hullámvölgye, Steiner szerint azonban a francia jövője nem képezi bizonytalanság tárgyát.

    „Még csak nem is beszéltünk erről” – mondta Steiner. „Két rossz futam után felesleges pletykákat gyártani vagy bármit is tenni ellene. Az egyedüli teendőnk, hogy visszajuttassuk Romaint arra a szintre, amire képes – mindannyian tudjuk, hogy tehetséges srác. Nem olyan vagyok, aki a térdein lévő emberbe még belerúg egyet, ez nem lenne fair. Mindenkinél jobban tudja, Baku és Barcelona után mit nem szabad tennie. De megtörténhet-e még egyszer? Persze, elvégre ez Monte Carlo. De hogy elejét vegyük a pletykáknak, még szó sem esett [Grosjean üléséről].”

    A csapatfőnök megpróbálta felhívni Grosjean figyelmét a pozitívumokra és úgy véli, az ő felelőssége annak elérése, hogy a francia pilóta túllépjen a baleseteken.

    „A verseny alatt odamentem hozzá beszélgetni kicsit, mert tudom, milyen érzés lehetett, mindannyiunknak vannak rossz pillanatai” – folytatta Steiner. „’Lépj túl rajta, nincs értelme ezen agyalni’, ezt mondtam neki. ’Tudod, mire vagy képes, tedd ezen túl magad, koncentrálj, jön a következő futam, legyél pozitív’. Ha valaki a negatívumokra koncentrál, akkor könnyen negatív spirálba kerülhet. Nem szabad így hozzáállnunk; tudjuk, mennyire jól megy Monte Carlóban, és most csak ez foglalkoztathat minket.”

    Az első lépés a két csütörtöki szabadedzés lesz.

    „Mindig fontos, hogy jó szabadedzésnapod legyen, de ez néha nem történt meg” – értett egyet Steiner. „Most talán minden eddiginél fontosabb lesz. Fokozatosan kell építkezned, és remélhetőleg nem kavar be semmi dráma a futam előtt. Az idei autónk sok mindenre képes, neki pedig csak egyetlen problémamentes hétvégére van szüksége, hogy ismét helyrerázódjon, ebben biztos vagyok.”

    Ami a büntetést illeti, Steiner nem is várt mást, de reméli, a legközelebbi hasonló szituációban ugyanilyen szankciót szabnak ki a versenybírák.

    „Akkor még túlzottan keménynek éreztem, de utólag már semmit sem tehetünk, hova jutnánk akkor?” – fűzte hozzá Steiner. „Nem szándékosan tette, nem akart senkibe sem belerongyolni. A büntetések terén nagyobb konzisztenciára kell törekednünk – ha valaki legközelebb ilyet csinál, remélem, ugyanilyen büntetést kap.”

  • Alonso: Utolértük a Haast és a Renault-t

    Alonso: Utolértük a Haast és a Renault-t

    A Spanyol Nagydíj eredményei ugyan nem ezt tanúsítják, de Fernando Alonso szerint a McLaren pariban van a Haasszal és a Renault-val.

    A McLaren jelentős fejlesztési csomaggal érkezett Barcelonába, ami hozzájárult a csapat első idei Q3-as szerepléséhez. Alonso a nyolcadik hely rajtkockát szerezte meg Kevin Magnussen mögött és Carlos Sainz előtt, ám a futamon mindkét rivális előtte végzett, Magnussen egyenesen 40 másodperccel. Ez az apró stilisztikai hiba nem szegte Alonso kedvét, amikor az újdonságokról kérdezték.

    „Tudtuk, hogy a fejlesztések hatására előrébb keveredünk a középmezőnyben” – bizonygatta a spanyol. „Kétségtelenül előreléptünk: Bakuban nyolc tizeddel voltunk a Renault mögött, Kínában kilenccel, de itt Spanyolországban ugyanolyan időt autóztunk az időmérőn és a futamon is. Szerintem utolértük a Renault-t és valószínűleg a Haast is, de az első három csapat ugyanolyan tempóban fejleszti az autóját, mint mi, szóval ott sajnos maradt a hátrányunk.”

    A Q3-ba jutásnak ára volt, Alonso volt ugyanis az egyetlen versenyző, akinek a problémásnak kikiáltott szuperlágyakon kellett rajtolnia. Mivel a spanyolnak korán ki kellett állnia, a biztos pontszerzéshez elengedhetetlen volt a jó rajt, Romain Grosjean ámokfutása azonban bekavart és Alonso a 11. helyig visszacsúszott, majd jó néhány körre beragadt Charles Leclerc Sauberje mögé.

    „Leclerc mögött töltöttem a futam felét, nagyon nehéz volt” – mondta Alonso. „Az előzéshez még mindig nincsen elegendő tempónk az egyenesekben, de ezen már dolgozunk. Tisztában vagyunk az autó gyengeségeivel, és remélhetőleg hamar ki tudjuk őket küszöbölni.”

    Alonso jelenleg a hetedik helyen tartózkodik az egyéni pontversenyben Max Verstappen mögött, míg a McLaren a Renault barcelonai hetedik helye révén lecsúszott az ötödik helyre, egyetlen ponttal a Renault mögé.

  • A Haas tárgyalt Fittipaldival a baleset előtt

    A Haas tárgyalt Fittipaldival a baleset előtt

    Az F1-es Haas csapat megerősítette, hogy megbeszéléseket folytattak Pietro Fittipaldival egy esetleges Forma-1-es szerepről. Azonban múlt hétvégén Fittipaldi nagyot esett a WEC spái 6 órásának időmérőjén és kettős lábtörést szenvedett, így most hetekig lábadozni fog.

    „Nem volt még semmi, csak beszéltünk róla.” – mondta a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner. „Ő vette fel velünk a kapcsolatot. A nagyapját, Emersont ismerem is. Azt mondta, ‘Tudunk csinálni valamit együtt?’ Aztán történt a baleset. Beszéltem Pietroval WhatsAppon és beszéltem a nagyapjával is. Nem rekesztettük be a beszélgetést, de már nem beszélünk tesztről, mert nem tudjuk, mit tudnánk tenni.”

    „Jó úton van a gyógyulás felé. Ez a legfontosabb dolog számomra.”

    A csapat fejlesztő- és tesztversenyzői jelenleg Santino Ferrucci és Arjun Maini. Arról azonban egyelőre nem tudni, hogy közéjük kerül-e Fittipaldi is.

    „Bármi lehetséges a jövőben.” – mondta Steiner. „Mondhatnék mindenre igent, de nemet is, mivel nem tudom még.”

    A pletykák szerint Fittipaldi akár részt is vehetett volna a Haasszal a Magyar Nagydíjat követő hungaroringi teszten, de nem tudni, hogy balesete mennyire tesz ennek keresztbe.

  • Stroll apja „Haas-féle” működést szeretne látni a Williamsnél

    Stroll apja „Haas-féle” működést szeretne látni a Williamsnél

    Lance Stroll édesapja, Lawrence azt akarja, hogy a Williams és a Mercedes olyan hatékonysággal működjön együtt, mint a Haas és a Ferrari. Ezért pedig fizetni is hajlandó.

    A Haas számára a Ferrari biztosít egyes elemeket, így például az erőforrást, a váltót és a hátsó felfüggesztést. Stroll szerint pedig hasonlóan kellene együttműködnie a Wiliamsnek és a Mercedesnek, az értesülések szerint pedig ehhez anyagi támogatást is ajánlott. Elmondása szerint már próbálta meggyőzni a csapatot erről, de hozzátette, hogy „ez nem arról szól, hogy megvegyek nekik bármit Tototól”.

    A RaceFans kérdésére Toto Wolff el is mondta, hogy a csapatnak most van kapacitása arra, hogy a Haas esetéhez hasonló módon támogassa a Williamset, vagy a Force Indiát 2019-ben.

    „Szerintem láthattuk, hogy a Ferrari és a Haas között mindkét fél számára működik ez a rendszer.” – mondta Toto Wolff. „Ez egy érdekes bevételi lehetőség a Ferrari számára és szerintem együttműködés szintjén sok mindenen lehet dolgozni. Ez működött a Haas esetében. Ők nagyon versenyképes csapat, anélkül, anélkül, hogy a történelmükre (hiszen ők a legújabb csapat – a szerk.), vagy sok évnyi know-how-ra hagyatkoznának.”

    „Eddig nagyon sikeres ez a rendszer és természetesen mi is gondolkodunk azon, hogy ilyen irányba menjünk, akár a Williamsszel, akár a Force Indiával együttműködve.”

    Ugyanakkor a Williams helyettes csapatfőnöke, Claire Williams azonban a RaceFans-nek elmondta, hogy ők büszkék rá, hogy konstruktőrként szerepelnek az F1-ben, és nem lelkes túlzottan a Haas-féle együttműködés ötletétől.

    „A Haas modellje ugyanolyan, mint a Force India modellje, csak utóbbi kisebb mértékű. Ez nem olyasmi, ami a Williamsnél jellemző. Nem csináltunk ilyet a múltban. Mi egy teljes konstruktőr vagyunk, egy egységes konstruktőr. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mi tervezzük, építjük és fejlesztjük a versenyautóinkat, teljesen házon belül. Nagyon-nagyon kevés kiszervezéssel. Még ha ez releváns megközelítés is számunkra a Forma-1-ben, a jelen körülmények tekintetében, talán nemet mondanék. Jelenleg itt tartunk szóval ezzel kell együtt dolgoznunk.”

  • Grosjean: Nem csak panaszkodni szoktam

    Grosjean: Nem csak panaszkodni szoktam

    Romain Grosjean megvédte magát azzal a váddal kapcsolatban, hogy ő a Forma-1 nagy reklamálója.

    Gyakran hallani ugyanis, hogy a francia versenyző a rádión panaszkodik csapatának, vagy csapatáról, de Grosjean szerint nem fair, hogy ezek alapján ítélik meg az ő személyiségét.

    „Fájó, mikor a rajongók azt mondják, hogy ‘Grosjean mindig panaszkodik’.” – mondta Grosjean az Ekstra Bladetnek. „Mindig az én rádiómat adják be (a közvetítésekbe). Nem csak panaszkodni szoktam, de amikor igen az azért van, hogy jobb legyen a csapat. Nem gondolkodik ezen az ember az autóban. Csak teszi a dolgát.”

    Egyesek szerint Grosjean idén azért is panaszkodhat többet, mert csapattársa, Kevin Magnussen némileg jobban teljesít nála.

    „Azon dolgozunk, hogy egy kicsit jobban érezzem az autó hátulját. Néha csak az érzés is elég, hogy gyorsabb legyél a csapattársadnál a sport csúcskategóriájában.”

  • A Dán GP szervezői találkoztak Baku F1 futamának főnökével

    A Dán GP szervezői találkoztak Baku F1 futamának főnökével

    Dánia még mindig az F1 naptárba kerülés felé tart. A Koppenhágába javasolt utcai verseny szervezői a nagydíj hétvégéjén találkoztak Azerbajdzsán hasonló városi futamának főnökével.

    „Pénteken találkoztunk Azerbajdzsán nagydíjának vezetőjével,” – árulta el a Bakuba utazó Helge Sander és Lars Seier Christensen a BT című újságnak. „Teljesen nyitott volt a nagyváros közepén egy Formula 1-es verseny szervezésével kapcsolatos kihívásokat illetően, semmilyen felvetésünk nem riasztotta el.”

    A pár találkozott a Haas csapat vezetőjével, Günther Steinerrel is, akinek istállójában versenyez Kevin Magnussen dán pilóta. A koppenhágai tervezett városi vonalvezetést állítólag már jóváhagyta a számos F1-es pályát tervező Hermann Tilke.

    Tilke Bakuban elmondta: „Koppenhága nagyszerű hely lesz a Formula 1 számára. A város egyedülálló és a tervezett kör igazán szép lesz a háttérben lévő ikonikus épületekkel.”

  • Haas: A többiek eddig szerencsések voltak

    Haas: A többiek eddig szerencsések voltak

    A Haas szerint fő riválisai, a McLaren és a Renault számára szerencsésebben alakult eddig a 2018-as szezon menete.

    Roppant erős konstrukciója ellenére a Haas mindössze a hetedik helyen áll a konstruktőri tabellán. Jelenlegi 11 pontja Kevin Magnussen bahreini ötödik és kínai tizedik helyéből tevődik össze, ám az amerikai istálló potenciális 22 pontot dobott el Ausztráliában a borzalmasra sikeredett boxkiállásaikat követően. Ezzel a szemben a McLaren a negyedik helyen áll 38 ponttal, míg a Renault a maga 35 pontjával az ötödik helyet foglalja el.

    „Eddig úgy fest, a Renault, a McLaren és mi vagyunk harcban a negyedik helyért” – mondta Gunther Steiner csapatfőnök. „Ez jelenleg egyértelműen kirajzolódni látszik; remélem, hamarosan nálunk pattan a labda, mert a többiek eddig elég szerencsések voltak, mi pedig pechesek. Habár igaz, hogy a szerencsédet félig magadnak is szerzed: Ausztráliában ezt láthattuk is, ami nélkül ott lennénk, ahol kellene.”

    A két héttel ezelőtti Kínai Nagydíj Steiner egyik példája a Haas pechjére, amikoris a safety car beküldése miatt az addig biztosnak tűnő hetedik és kilencedik helyek egyetlen tizedikké olvadtak. A Renault és a Force India, kihasználva az alkalmat, kiállt kereket cserélni, a Haasnál azonban már nem volt friss lágy szett, a használt abroncsokat pedig az újraindításnál jóval nehezebben tudták ismét munkára fogni. Steiner szerint a gumik működése idővel megérthető és kitapasztalható, valamint arra számít, hogy az elmúlt évek tendenciájával ellentétben csapata képes lesz a szezon végéig lépést tartani a fejlesztési verseny feszes tempójával.

    „Továbbra is azt kell csinálnunk, amit eddig” – vallotta be az ipari titkot Steiner. „Minden egyes futammal egyre többet tanulunk a gumikról és egyre biztosabb tudásalapot építünk fel, miközben megterveztük már a fejlesztéseket is. Az idei évre szóló tervünk eltér a tavalyitól, amikor előre tudtuk, hogy nem lesz sok fejlesztésünk, mert már a szezon korai szakaszában úgy döntöttünk, hogy inkább a következő évi autóra koncentrálunk. Idén viszont úgy határoztunk, hogy több fejlesztést vetünk be. Végeredményben minden azon múlik majd, hogy mennyire jók a mi és az ellenfeleink új alkatrészei.”

  • Steiner: Nem szabad „IndyCarosra” lebutítani az F1-et

    Steiner: Nem szabad „IndyCarosra” lebutítani az F1-et

    A Forma-1-nek nem kellene „lebutítania” magát, mint ahogy tette azt az IndyCar, véli az amerikai Haas csapat csapatfőnöke, Günther Steiner.

    Az IndyCar 2018-ra egységes aerokitet vezetett be, így egy lépéssel közelebb került az egységes autókhoz, de azért több területen is maradt mód a fejlesztésekre, változásokra. Ilyen például a felfüggesztés. Ennek eredményeként idén több lett az előzés a szériában. Ez pedig olyasvalami, amit a Forma-1 is szeretne elérni, bár még nem eldöntött, hogy miként.

    „Szerintem az F1-nek nem kellene elmennie az egységes autók irányába.” – mondta Steiner az Autosportnak. „Ha az F1-ben egységes autók lesznek, az az F1 végét jelenti majd. Ez a motorsportok csúcsa, a technológia nagyon fontos. Nagyon vigyáznunk kell, hogy ne butítsuk le az F1-et. Bármennyire is azt gondoljuk, hogy nem így van, az embereket nagyon érdekli a technológia, és nem csak a versenyzésben, és szerintem az F1 jó terep a technológia bemutatására.”

    „Az egyik cél, amit meg kellene próbálnunk elérni, hogy ne butítsuk le a Forma-1-et úgy, mint az IndyCar, mert akkor egy ‘GP1’-et kapunk, és tudjuk, hogy az hová vezet. Amilyen nagyszerűnek gondoljuk az IndyCart, nekünk nem erre kell fókuszálnunk, nekünk magunkra kellene koncentrálnunk, és jobbá tenni a sportunkat.”

    Az IndyCar autók kasznijait a Dallara építi, csak úgy, mint az F1-es Haas csapatét, melyről Kevin Magnussen igen elismerően nyilatkozott.

    Arra a kérdésre, hogy a Dallara más szériákban szerzett tapasztalata segítség volt-e az F1-hez, Steiner így felelt: „Szerintem mindig jó beszélgetni az emberekkel, mert abból mindig tanulunk.”

    „Ha nem beszélünk, akkor soha nem fogunk tanulni semmit.”

    „De szerintem az F1-nek jó struktúrája van, Rosszal (Brawn) az élen, ahhoz, hogy tudjuk, mi a Forma-1-, és merre kell haladni.”

    „Szerintem nem rossz dolog, ha az ember beszél akárkivel, például IndyCarosokkal a tapasztalataikról. Sosem mondom, hogy ne beszéljünk valakivel, hiszen mindannayiuknak jó tapasztalataik vannak, de én úgy értem, hogy nem szükségszerű másra hallgatni, aki megmondja, mit csináljunk. Az F1-ben nagyon okosak az emberek és tudjuk, merre kell tartanunk. Hogy miként jutunk oda, számunkra az jelenti a nagyobb problémát.”