Címke: Haas

  • Steiner: Ez az egyik legnyugodtabb év a Haasnál

    Steiner: Ez az egyik legnyugodtabb év a Haasnál

    Az amerikai istálló néhány éve időnként még a legjobb csapatként villogott a nagy hármas mögött, de 2020-ban és 2021-ben a mezőny végére pottyantak, tavaly pedig az orosz főszponzor kiesése és a Mick Schumacher jövője körüli bizonytalanság nyomta rá a bélyegét a csapat hangulatára.

    Idén viszont nincs hasonló kellemetlen zaj körülöttük, és 7 szerzett ponttal a 7. helyet foglalják el a konstruktőri tabellán. Noha egy éve ilyenkor, nyolc futam után 8.-ak voltak több mint kétszer ennyi ponttal, a csapatfőnök szerint rég nem voltak ilyen optimális a körülmények náluk.

    „Az idény elég tűrhetően alakul. Reméljük, nem lesz változás. Idáig ez az egyik legnyugodtabb évünk. Stabilizálódtunk, ennek legnyilvánvalóbb jele a pilótapáros, de sokan mások is jó munkát végeznek. A Moneygram személyében egy nagyobb szponzor is érkezett” – nyilatkozta Steiner a Guardian-nek.

    Steiner nem kér megbocsátást Mick Schumacher miatt

    „A legfontosabb, hogy Mr. Haas még mindig úgy gondolja, hogy megfelelően végzem a munkám. Ezt én is így gondolom, és a prioritásom az, hogy a csapatot vezessem.”

    Az idillt vélhetően az is segíti, hogy a korábbi évekkel ellentétben a pilóták nem törik sorozatosan rommá az autót, ráadásul az előzetes aggodalmak ellenére Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen viszonya is jól alakul.

    „Mindig úgy véltem, hogy a csapattársaknak nem kell barátoknak lennie, mert az kiveszi a küzdőszellemet. Harcolniuk kell, hogy a legjobbat hozzák ki az autóból és a csapatból. Nem lógnak együtt a versenyhétvégéken, de tisztázták a néhány évvel korábbi nézeteltérést” – jelentette ki Steiner.

  • Steiner nem kér megbocsátást Mick Schumacher miatt

    Steiner nem kér megbocsátást Mick Schumacher miatt

    Úgy véli, jó esélyt adott neki, nem érzi rosszul magát a kirúgása miatt. Szerinte nem lehet állandóan pátyolgatni egy gödörben lévő pilótát.

    A gyakran nyers stílusú csapatfőnöknek nincs lelkifurdalása attól, hogy két szezon után, tavaly megvált a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiától, Micktől, mert túl sok kárt okozott a baleseteivel és ezt hosszú távon nem ellensúlyozta jó eredményekkel.

    Többen azt róják fel neki, hogy türelmesebben, támogatóbban kellett volna viselkednie a fiatal pilótával, de szerinte csak bizonyos szintig megoldható a versenyzők vigasztalása. „Akinek rossz napja van, azt mondom neki, hogy holnap új nap virrad. De ha valakit nagyon mélyről kell összeszedni a Forma-1-ben, az már késő. Ide felkészülten kell megérkezni” – a Guardian-nek.

    „Nekem is vannak rossz napjaim, de ilyenkor szólnak, hogy holnap újra próbálkozunk, nem vagyunk haszontalanok. Ezt én is meg tudom tenni egy versenyzőért, de nem buzdíthatom egész hétvégén. A Forma-1-ben érettebbnek kell lenni.”

    Nagy előny Schumacher a Mercedes számára, de Wolff nem bánná, ha minél hamarabb elmenne

    „Nincs szükségem megbocsátásra, nem érzem bűnösnek magam. Adtam valakinek egy jó esélyt a bizonyításra, miért kellene rosszul éreznem magam?”

    Mick Schumachernek a Mercedes dobott mentőövet 2023-ra egy tesztpilótai állással.

  • Gyanús, hogy egy másik csapat ugyanúgy szenved, mint a Ferrari

    Gyanús, hogy egy másik csapat ugyanúgy szenved, mint a Ferrari

    A szezon eleje óta látványos, hogy amikor a Haas versenyzői erőn felül teljesítve a mezőny első felébe kerülnek a rajtrácson, rendszeresen nagyon visszaesnek a futamon.

    A pilóták hatszor indulhattak az első tíz rajthely valamelyikéről, de ezekből össz-vissz 7 pontot termeltek, és az illető csak a kaotikus Ausztrál Nagydíjon végzett előrébb, mint ahonnan indult. Ezen kívül csak egyszer sikerült nekik a pontszerzés.

    Nico Hülkenberg hasonlóan járt Montrealban, ahol a vizes időmérőn meglepetésre 2. lett (jóllehet, egy büntetés miatt csak az 5. helyről indult, majd a sereghajtók közé süllyedt), és azt mondta, nehéz megemészteni a problémát. Pedig a Haasnál bejelentették, hogy a felkészülésnél jobban a versenytempóra fognak koncentrálni az egykörös tempó helyett.

    Günther Steinernek felvetették, hogy mivel a csapat szorosan összefonódva dolgozik a Ferrarival, és a maranellóiak kísértetiesen hasonló problémákkal küszködnek, többről lehet szó véletlen egybeesésnél. A csapatfőnök jelenleg azonban nem meri kijelenteni, hogy mindkét istállónál ugyanabból a gyökérből fakadnak a gondok.

    A „szerencsén” múlt, hogy a Ferrari nem pörkölt oda a Red Bullnak?

    „Másokhoz hasonlóan csak kívülről látom a helyzetüket, de sok a hasonlóság. Az ő teljesítményünk is visszaesik a versenyen bizonyos pályákon, de nem mindegyiken. Van közös mintázat, csak náluk más pozíciókban mutatkozik a végeredményben” – idézte őt a The Race.

    „Ha ismerném a választ ennek okára, már dolgoznánk a megoldáson. Lehet, hogy a szélcsatornában nem stimmel valami, és mindketten ugyanazt a szélcsatornát használjuk – fogalmazott – Vagy a futómű az ok? Akkor nekünk kell kivizsgálni. Nem mehetünk oda a Ferrarihoz, hogy a ti hibátok, amiért nekünk problémáink vannak.”

    „Rá kell jönnünk, honnan ered a probléma, először ezt kell alaposan megértenünk, mielőtt arra a megállapításra jutnánk, hogy a Ferrariéval azonos nehézségeink vannak.”

    A Haas 2019-ben már tapasztalt hasonló disszonanciát az időmérőn és a futamon mutatott tempóval, de azt egy aerodinamikai anomália okozta, amitől egyes kanyarok féktávján sokat csúszkáltak a hátsó kerekek és túlmelegedtek a gumik.

  • Hülkenbergtől elvették az első sort, a mezőny ötödét hátrasorolták

    Hülkenbergtől elvették az első sort, a mezőny ötödét hátrasorolták

    Csak rövid ideig örülhetett a Montrealban elért csodás időmérős eredményének a Haas, hiszen egy az FIA által is csekélynek elkönyvelt vétség miatt megfosztották második rajthelyétől Nico Hülkenberget, akinek helyét így Fernando Alonso veszi át a rajtrácson.

    A Kanadai Nagydíj időmérőjének szenzációját Hülkenberg okozta egy szerencsésen időzített gyorskörrel az eső által egyre jobban elárasztott Q3 első felében: a német csak néhány másodperccel azt megelőzően haladt át a célvonalon és jegyezte fel 1:27,102-es köridejét, hogy Oscar Piastri balesete miatt belengették a piros zászlót. A takarítás után a mezőny már rosszabb pályaviszonyok közé térhetett vissza, így Hülkenberg második helyét Max Verstappen mögött már senki nem tudta veszélyeztetni.

    Hamar jelezték azonban a sportfelügyelők, hogy valójában maga a német sodorta veszélybe a Haas történetének legjobb vasárnapi rajthelyét, hiszen a piros zászlót követő pillanatokban a megengedettnél gyorsabban haladt a pályán.

    „A versenyző éppen befejezte a gyorskörét, és egy újabbat kezdett el” – áll a sportfelügyelők elemzésében. „Az 1-es kanyarnál járt, amikor bemutatták a piros zászlót. Ekkor már 1,5 másodperccel a deltaidő felett járt, és elmondása szerint rendkívül nehéznek találta, hogy a deltaidőn belülre kerüljön a szektor végére. Emellett kifejtette, hogy félreértelmezte a fülébe kapott hangjelzést, emiatt egy ideig azt gondolta, hogy túl lassan halad.”

    A felügyelők figyelembe vették, hogy Hülkenberg a kör hátralévő részében már betartotta a megkövetelt sebességet, ezt enyhítő körülménynek tekintve pedig csak három rajthelyes büntetést róttak ki rá a piros zászlós gyorshajtásért hagyományosan kiosztott tíz helyett. A német pilóta így az ötödik helyre csúszott a rajtrácson, ezáltal Fernando Alonso, Lewis Hamilton és George Russell nyertek egy-egy pozíciót.

    „Meg kell hagyni, a nap zárása nem lett olyan jó, mint a korábbi szakasza. Kár, hogy nem rajtolhatok az első sorból, de el kell fogadnunk. És azt hiszem, a versenyünk szempontjából ez semmit nem változtat: a hozzáállásunk ugyanolyan marad és a végeredményre sem lesz hatással. A szokott módon készülünk és keményen fogunk versenyezni” – értékelt Hülkenberg, aki az élmezőnyben mindenképp gyors visszaeséssel számolt, és továbbra is a pontszerzést veszi célba.

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint sem érdemes bosszankodni az ítéleten. „A büntetés semmit nem vesz el a csapat érdemeiből – a fejünkben továbbra is másodikak vagyunk. Igen, hiba történt, Nico túl nagy sebességgel haladt, de tegyük hozzá, hogy egy pillanatra sem veszélyeztetett ezzel senkit, hiszen végig egyedül haladt.”

    Hülkenberg csak egyike a montreali időmérő után büntetésben részesített négy versenyzőnek, további három pilótára egy rivális feltartásának vétségével róttak ki három rajthelyes hátrasorolást. Mint arról már beszámoltunk, Carlos Sainz Pierre Gasly akadályozása miatt veszít pozíciókat, így a két Ferrari csak a 10. és a 11. helyről startol. Rajta kívül Lance Strollt Esteban Ocon, Juki Cunodát pedig Charles Leclerc feltartása miatt meszelték el.

    A Kanadai Nagydíj rajtsorrendje a büntetések után:

    F1, Kanadai Nagydíj
    Fotó: F1 Twitter
  • Még Toto Wolff is kiállt az FIA mellett, de egy dolgot leszögezett

    Még Toto Wolff is kiállt az FIA mellett, de egy dolgot leszögezett

    Toto Wolff sem nézte jó szemmel ellenfele megjegyzését, így kiállt az FIA és a stewardok mellett.

    Spanyolországban szokatlan üzenetet tett közzé a Szövetség: nem az egyik versenyzőt hívatták magukhoz, hanem az egyik csapatfőnököt. Günther Steinert ugyanis Monacóban bosszantotta Nico Hülkenberg büntetése, így tett egy megjegyzést a stewardokra.

    Az olasz csapatvezető ugyanakkor nem illette kéretlen szavakkal a versenyfelügyelőket. Egyszerűen megjegyezte, hogy a versenyzője büntetését és a rendszert nem tartja túl következetesnek.

    „Más rendszerre van szükségünk a stewardok kapcsán. Minden profi sportban vannak professzionális bírók és hasonlók. Az F1 a világ egyik legnagyobb sportja, mégis laikusok döntenek olyan emberek sorsáról, akik milliókat fektetnek a karrierjükbe. Ez továbbra is a vita tárgyát fogja képezni, hiszen nincs következetesség.”

    Barcelonában tehát behívták Steinert, és a figyelmeztetésben részesülő csapatfőnök bocsánatot kért az éles kritikája miatt.

    Günther Steiner, Mattia Binotto, Haas, Ferrari
    Günther Steiner – Fotó: Mark Sutton/LAT Images/MoneyGram Haas F1 Team
    Wolff sosem kételkedett:

    A Mercedes csapatfőnöke kiemelte, hogy helytelen volt ellenfele „kiborulása”. 2021 után elég hűvös lett a viszony a stewardok, a versenyirányítás és Wolff között, ám az osztrák vezető egy dolog kiemelt.

    A Mercedes csapatfőnöke határozottan kijelentette, hogy ő sosem kételkedett a rendszerben.

    „Én sohasem a rendszerben kételkedtem, hanem az egyénekben. Versenyfelügyelőként és versenyigazgatóként óriási nyomás nehezedik rád, hiszen helyesen kell cselekedned. Ám minden döntésnél lesz valaki, aki ennek az ellenkezőjét állítja és gondolja. Ők csak próbálják a legjobbat nyújtani. Nekünk támogatnunk kell az FIA-t, ahogy csak tudjuk” – nyilatkozta Wolff a Racingnews365.com-nak.

  • Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, ám a harmadik helyen váratlan név tűnt fel

    Verstappen ezúttal sem talált legyőzőre, ám a harmadik helyen váratlan név tűnt fel

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Nico Hülkenberg lett.

    Elsőként Fernando Alonso hajtott ki a pályára, a spanyol szurkolók legnagyobb örömére. Nem sokáig maradt egyedül a kétszeres világbajnok, ugyanis Sergio Pérez és Lewis Hamilton is követte az Aston Martin versenyzőjét.

    Carlos Sainz nem aprózta el, a lágykeverékű abroncsokon kezdett, így az élre is állt. A többiek ugyanakkor még a sárga oldalfalú gumikat nyúzták.

    A Pirelli a barcelonai pályára új prototípusokat is hozott, hogy a versenyzők tesztelni tudják a keverékeket. Jelöletlen abroncsok is feltűnt, Max Verstappen például korán letudta a kötelező köröket rajtuk.

    A Ferrarik álltak egy ideig az élen, ám a holland világbajnok gyorsan változtatott ezen. Mindaddig George Russell és Oscar Piastri nem értették meg egymást. A brit pilóta még a kavicságyba is kilátogatott az eset kapcsán.

    Fél óra elteltével Max Verstappen állt az élen, őt Fernando Alonso és meglepetésre Nico Hülkenberg követte. Mögöttük Sergio Pérez, Esteban Ocon, Charles Leclerc, Carlos Sainz, George Russell és Valtteri Bottas fért be az első 10-be.

    A versenyzők megkezdték a felkészülést a versenyszimulációkra, így nem javítottak a korábbi idejükön.

    Az utolsó 10 percnél Logan Sargeant és Nico Hülkenberg szórakoztatta egymást, egy kis csatával, míg a többiek folytatták a munkát megtankolt autóval.

    Max Verstappen lett végül a leggyorsabb, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Nico Hülkenberg lett. A negyedik pozícióba Sergio Pérez zárkózott fel, míg rajtuk kívül Esteban Ocon, Charles Leclerc, Carlos Sainz, George Russell és Valtteri Bottas alkotta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Legjobb köridő Időkülönbség Megtett körök száma 
    1 Max Verstappen Red Bull 1:13.907 33
    2 Fernando Alonso Aston Martin 1:14.077 + 0.170 29
    3 Nico Hülkenberg Haas 1:14.177 + 0.270 30
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:14.219 + 0.312 29
    5 Esteban Ocon Alpine 1:14.242 + 0.335 29
    6 Charles Leclerc Ferrari 1:14.246 + 0.339 31
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:14.274 + 0.367 31
    8 George Russell Mercedes 1:14.392 + 0.485 30
    9 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:14.448 + 0.541 31
    10 Pierre Gasly Alpine 1:14.457 + 0.550 28
    11 Lewis Hamilton Mercedes 1:14.549 + 0.642 30
    12 Oscar Piastri McLaren 1:14.583 + 0.676 29
    13 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:14.585 + 0.678 28
    14 Lando Norris McLaren 1:14.694 + 0.787 29
    15 Kevin Magnussen Haas 1:14.713 + 0.806 23
    16 Nyck de Vries AlphaTauri 1:14.785 + 0.878 32
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:14.840 + 0.933 33
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:15.010 + 1.103 30
    19 Alexander Albon Williams 1:15.056 + 1.149 31
    20 Logan Sargeant Williams 1:15.415 + 1.508 32
  • Újabb fordulat: Felkereste riválisát az Alfa Romeo

    Újabb fordulat: Felkereste riválisát az Alfa Romeo

    Az Alfa Romeo nem akarja maga mögött hagyni a Forma-1-et, így felkereste az egyik ellenfelét egy potenciális egyesülés miatt.

    Tavaly jelentette be az Audi, hogy 2026-tól hivatalosan is beszállnak a száguldó cirkuszba. Saját csapattal is rendelkezik fognak, ám nem a nulláról építik majd fel az alakulatukat. A Sauberhez csatlakozva válnak gyári istállóvá, így a jelenlegi névadószponzornak távoznia kell.

    Jövőre már nem Alfa Romeo néven indul a csapat, viszont az olasz márka nem akar teljesen kiszállni az F1-ből. Így felkereste a másik Ferrari-motort használó gárdát, és a jövőjükről érdeklődött.

    Barcelonában, Günther Steiner megerősítette a pletykákat, és elárulta, hogy valóban találkozott a márka vezérigazgatójával, Jean-Philippe Imparatóval.

    „Mérlegelik a lehetőségeiket, és azt, mihez kezdjenek a jövőben. Felkerestek minket, arról érdeklődtek mik a terveink és hogy állunk. Csupán egy bemutatkozás történt, semmi több, mivel még nem ismertem az igazgatót. Köszöntünk egymásnak, és ennyi” – nyilatkozta a Haas csapatfőnöke.

    Günther Steiner
    Günther Steiner – Fotó: Andy Hone/LAT Images/Haas F1 Team

    Steiner, aki az elmúlt években a Netflix sztárja lett, nem ítéli el a sport „amerikanizálódását”. Az olasz vezető szerint szükség van látványos elemekre, és ebben az Egyesült Államok az élen jár.

    „Nem kell mindenkinek megfelelni és tetszeni, de 2023-at írunk. Vannak emberek, akik többre vágynak. A régi rajongóknak nincs szükségük erre az egészre, ők csak versenyeket akarnak látni. Viszont a fiatalabbaknak több kell. Egy olyan látványosság, mint az Egyesült Államokban a Super Bowl. Most már 24 futamunk van, így ha mindig ugyanazt csináljuk, az emberek unatkozni fognak. Most már vannak utcai pályák, éjszakai versenyek, sprint hétvégék – mindig valami más és izgalmas” – tette hozzá Steiner.

  • A szókimondó csapatfőnök szerint egyértelmű, hol kellene versenyeznie Hamiltonnak

    A szókimondó csapatfőnök szerint egyértelmű, hol kellene versenyeznie Hamiltonnak

    Günther Steiner szerint Lewis Hamiltonnak a Mercedesnél kell maradnia, hiszen ők tették naggyá őt.

    Tegnap olyan hírek röppentek fel a brit és az olasz sajtóban, hogy a hétszeres világbajnok konkrét ajánlatott kapott a Ferraritól. Ugyan a brit versenyző korábban már elmondta, hogy nem akarja elhagyni a Mercedest, mégis az a gondolat, hogy a Scuderiával nyerhetné meg a 8. világbajnoki címét, kecsegtető lehet.

    Ám a Haas csapatvezetője nem hinné, hogy a vörösök valóban el akarnák vinni Hamiltont. Steiner kihangsúlyozta, hogy a Ferrarinak ott van Charles Leclerc és Carlos Sainz, akikre építhetik a koncepciójukat. Az olasz vezető hozzátette, hogy Hamiltonnak maradnia kell a Mercedesnél, ha továbbra is versenyképes csapatban szeretne versenyezni. Más opció ugyanis nincs a számára.

    Günther Steiner
    Günther Steiner – Fotó: Jo Klausmann/Racingline.hu

    „Milyen más lehetőségei lehetnek? Gondolkodjatok csak el ezen! Milyen opciók vannak körülötte? Nem hinném, hogy sok van neki hátra a Forma-1-ben. Már nagyon közel van a karrierje végéhez. Bármi mást csinálni, és azt megszokni, nem lenne túl pozitív a számára. Idén azért nem boldog, mert még nem nyert futamot. Viszont sok jó éve volt a Mercedesszel, így ragaszkodnia kellene azokhoz, akik naggyá tették őt” – nyilatkozta Steiner.

  • Az Aston Martin ugrása lebeg Magnussen szeme előtt

    Az Aston Martin ugrása lebeg Magnussen szeme előtt

    Úgy véli, a Haasnak azt kell kitűznie célnak, hogy riválisuk fejlődését másolják.

    Az amerikai istálló örülhet, hogy miután két éve még a mezőny legvégén szerénykedett, tavaly és idén nyíltak esélyei a pontszerzésre. Nico Hülkenberg egy, Kevin Magnussen két futamon végzett idén a legjobb tízben, és a tény, hogy háromszor már eljutottak a Q3-ba, mutatja, hogy ez nem a véletlen műve.

    Magnussen ugyanakkor többre vágyik, és kiragadott egy valós példát, amivel a Haast motiválja. „Még szorosabb lett a mezőny. Nem úgy lesz, hogy az első versenyen használt autóval mindenki ugyanott marad egész évben abban a tudatban, hogy a 8., 9., akármelyik fix pozícióért fog harcolni. Idén mindent tökéletesen kell csinálni egy 8., 7. helyért, ami a maradék mezőnyben a legjobb helyezést jelenti” – idézte őt a RaceFans.

    „Az üldözőboly egyik csapata közelebb lépett az élmezőnyhöz, ez kicsit meglepett engem.”

    Schumacherrel sokáig türelmes volt, de a Haas most előbb akar tisztán látni

    „Úgy teljesítünk, ahogy reméltük, de más csapatok is kiváló munkát végeztek. Még mindig a középmezőnyhöz tartozunk, de nagyon örülnék, ha akkorát lépnénk előre, mint az Aston Martin. Ezt kell célként kitűznünk.”

    Az Aston Martin egy éve ezidőtájt mélyponton volt, talán csak a Williamsnél tűnt erősebbnek. Szívós munkával és némi agyelszívással azonban már 2022 végére fentebb kapaszkodott a rangsorban, és most már – Fernando Alonso zsenialitásának is köszönhetően – a második pozíciót foglalja el a konstruktőri tabellán.

  • A népszerűség átkáról beszélt a szabadszájú F1-es csapatfőnök

    A népszerűség átkáról beszélt a szabadszájú F1-es csapatfőnök

    Günther Steiner azt mondta, hogy amikor szórakozni akar menni, át kell gondolnia, milyen helyet válasszon, mert egyre többen felismerik.

    A Netflix Drive To Survive című sorozatának egyik nyerte a Haas csapatfőnöke, a sajátos stílust képviselő Günther Steiner lett. Rajongói klubot alapítottak neki, elhíresült mondásaival pólót és egyéb ajándéktárgyakat adtak ki, az ilyesmi a versenyzőkön kívül másokra nem jellemző a Forma-1 világában.

    Steiner elmondta, egyre többen ismerik fel és mennek oda hozzá az utcán, de alapvetően ez nem zavarja. „Ilyen, amikor a környezetünkben felismernek az emberek. Nem vágytam erre, nem számítottam rá, de ez van, alkalmazkodni kell. Azt gondolom, adnunk kell a rajongóknak, ha ezt szeretik. Nem tehetem azt, hogy nem csinálok semmit, ha odajönnek hozzám” – nyilatkozta az ESPN-nek.

    „Amikor kimozdulok otthonról, át kell gondolnom, hova megyek szórakozni, mert a versenyhétvégéken bizonyos éttermek nem számítanak jó választásnak, mivel azokban nem hagynának nyugton.”

    Ezért kellett kirúgnia a Red Bull főnökének az F1 egyik legmegosztóbb személyét

    A stílusáról szintén megkérdezték. „Gyakran kimondom, amit gondolok. Nem állítom, hogy nem szűröm meg a mondandómat, de általában kimondom, amit gondolok. És inkább így teszek, semmint a ház körül mászkáljak az üzenet kézbesítésével. Az évek során szembesítettem az embereket azzal, amit gondolok, akár tetszett nekik, akár nem. Sosem akartam bántani senkit, de el kell fogadni, hogy ez nem mindenkinek tetszik. Számomra ez rendben van” – mondta Steiner.

    A csapatfőnöknek nemrég megjelent egy könyve, ebben a 2022-es szezonjába avatott be. Erről azt mondta, nem az ő ötlete volt, de elég sokáig hajtogatták neki, hogy érdemes elkészíteni.

    „Megkerestek, hogy könyvet kellene írnom, de azt feleltem, nem fogok…egy életrajzi portréra gondoltam, nemet mondtam rá. Az illető szólt, hogy nem, ő egy naplóra gondolt, hogyan telnek a napjaim, az életem. Ez még 2021-ben történt, és visszakérdeztem, hogy honnan tudnánk, hogy 2022-ben bármi érdekes történik? Ez a valaha írt legunalmasabb könyv is lehetne. De meggyőztek, hogy nem így lesz, és szerintem igazuk volt.”