Címke: Haas

  • Magnussen is elismerte, hogy négy kilóval nehezebb lett!

    Magnussen is elismerte, hogy négy kilóval nehezebb lett!

    Kevin Magnussen is bevallotta, hogy többet mutat a mérlek a téli szünet után. A dán pilóta is egyike az újabb versenyzőknek, akik már megerősítették, hogy a 2019-es szabályváltozások adta lehetőséggel él, amelynek értelmében a versenyző az ülésével együtt minimum 80 kiló kell hogy legyen.

    Lewis Hamilton láthatóan kikerekedett, de Magnussen csapattársa a Haasnál, Romain Grosjean is bevallotta, hogy 69-ről 74-re változott a testsúlyom bár le akar adni egy kilót még a szezonnyitó előtt. Magnussen az Ekstra Bladetnek ismerte el, hogy ő is 69-ről 74-ra ment fel:

    „Minden nap mondtam az edzőmnek, hogy mennyire is remek ez a változás. Amikor rálállok a mérlegre, kiderült, hogy négy kilót szedtem fel. Ez pedig egyértelműen segít.”

    Mindettől függetlenül Magnussen azt is bevallotta, hogy egyelőre nem érzi kényelmesen magát a Haas 2019-es autójában:

    „Problémás a nyakamnál, mert nagyon előre nyomja a fejemet az új kialakítás a fej résznél. Így eléggé kényelmetlen pozícióban ülök fékezéskor. Némi változtatást eszközöltünk, és már sokkal jobb, mint múlt héten, de még mindig jelentkezik a probléma.”

  • Grosjean: A DRS sokkal hatékonyabb lett

    Grosjean: A DRS sokkal hatékonyabb lett

    A fizika törvényei szerint a nagyobb hátsó szárnyak miatt a DRS-nek is hatékonyabbnak kell lennie, és most már tudjuk, hogy ez a gyakorlatban is így van, legalábbis Romain Grosjean szerint.

    „Ha nem használod a DRS-t olyan, mintha csak totyognál” – mondta Grosjean a RaceFans-nak arra a kérdésre, hogy hogyan befolyásolták az autók viselkedését a szabályváltoztatások. „Olyan érzés, mintha egy ejtőernyő lenne a kocsid hátuljára erősítve. Érdekes lesz tehát látni éles versenyhelyzetekben is. A DRS hatás nagyobb lett.”

    Az idén főleg az aerodinamikán igyekeztek változtatni, az előzés könnyítése ezzel a cél. Grosjean úgy gondolja, nem kell kétségbe esni, ha a módosítások nem érik el a kívánt hatást egyből a szezon elején.

    „Szerintem nem az első futam lesz a mérvadó. Melbourne, ott azért nem sok minden történik. Majd idővel úgyis kiderül.”

    Kevin Magnussen meggyőződése, hogy könnyebb követni egy másik autót az új szárnyakkal, ám csapattársa, Grosjean még nem annyira biztos ebben.

    „Nem nagyon köröztem másik autó mögött, hogy megnézzem, javult-e a helyzet. Abban reménykedtem, hogy a hosszú etapok alkalmával majd úgyis találok valakit, aki mögött megnézhetem.”

    Az első légterelők ugye szélesebbek lettek (konkrétan annyira szélesek, mint maga az autó), ám ez a francia szerint nem jelenti azt, hogy jobban is fognak sérülni a futamok rajtjánál.

    „Már 2012-ben és 2013-ban is hasonló volt a helyzet. Nyilván szélesebbek, de minden rendben kellene legyen.”

  • A Haasnak kevésbé fog ártani a Brexit, mint a nagyobb csapatoknak

    A Haasnak kevésbé fog ártani a Brexit, mint a nagyobb csapatoknak

    Günther Steiner úgy véli, hogy a Brexit nem fog nagy problémát okozni a Haasnak.

    Korábban már a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff jelezte, hogy ha a britek kilépnek az Európai Unióból, az azoknak a csapatoknak kedvez, akiknek nem az Egyesült Királyságban van a székhelyük, így például a Ferrarinak és az Alfa Romeónak. Steiner szerint azonban a Haas is jó helyzetbe kerülhet.

    „Nyitva tartjuk a szemünket, hogy lesz-e bármi teendőnk.” – mondta Steiner az Ekstra Bladet című lapnak. „De nem költünk rá pénzt. Mi egy kis csapat vagyunk. Ha valakik, akkor mi gyorsan odébb tudunk állni. Csak összekapjuk a karavánt és megyünk egy másik országba.”

    Noha amerikai csapat lévén a Haas nagy bázisa Észak-Karolinában van, logisztikai központjuk az Egyesült Királyságban található. A csapat azonban olasz beszállítókkal dolgozik, a Dallarával és a Ferrarival.

    „Nem hozunk irracionális döntéseket.” – mondta Steiner a Brexit kapcsán. „A nagy csapatoknak nagyobb befektetéseik vannak, mint nekünk. És nem eldöntött, hogy mi történik. Várok, és majd meglátjuk, hogy reagálunk.”

  • 10 kérdés a mezőny 10 F1-es csapatáról! Mennyire ismered őket?

    10 kérdés a mezőny 10 F1-es csapatáról! Mennyire ismered őket?

    A kvízeket legalább annyira szeretjük, mint a szavazásokat, és reméljük, hogy ti is hasonlóan vagytok ezzel.

    Így aztán most egy kvízt hoztunk nektek, hogy teszteljétek tudásotokat. Mennyire ismeritek a jelenlegi mezőny csapatait? 🙂 Mindegyikükről találtok itt egy kérdést. 😉

  • Ugyanazzal a menedzserrel dolgozik a két Haas pilóta

    Ugyanazzal a menedzserrel dolgozik a két Haas pilóta

    A dán BT napilap szerint Kevin Magnussen leszerződött Martin Reiss menedzserrel, aki egyébként Romain Grosjean ügyeit is intézi.

    A dán pilóta ügyeit saját maga intézte az elmúlt időszakban, de most sikerült megegyeznie az egyik legnagyobb tisztelettel rendelkező menedzserrel.

    „A szerepem Kevinnel inkább tanácsadói, mint menedzseri. Segítek neki a szerződésekben, a szponzori reklámokban és a csapattal való sportszakmai kérdésekben is.” – nyilatkozta Reiss.

    „Romain, Kevin és én leültünk beszélni és megegyeztünk abban, hogy nem összeférhetetlen, hogy mindkettejük ügyeit is én intézem. Valójában Günther Steiner volt az, aki azt mondta nekem, hogy előnyt lát abban, ha mindkettejükkel dolgozok.” – tette hozzá.

  • Marko: Egyedül a Mercedesnek nincs B csapata

    Marko: Egyedül a Mercedesnek nincs B csapata

    Dr. Helmut Marko szerint a Mercedes ,,egyedül” maradt, hiszen a nagy csapatok közül csak az Ezüst Nyilak nem működnek szorosan együtt egy másik alakulattal.

    A Ferrari két gárdával is megállapodott, a Haas és az Alfa Romeo (Sauber) személyében, akik segítik a vörösök munkáját, amennyire a szabályok engedik, valamint a Red Bull mellett ott van a Toro Rosso akik egy évvel korábban váltottak Honda motorra, hogy ezzel is megkönnyítsék a testvér alakulat átállását a japán erőforrásra.

    ,,A Ferrari a mérce, ez tisztán látszik, ám az, hogy milyen előnyt építettek ki, az már kérdéses, azonban a Red Bull már a Mercedes előtt van. Úgy gondolom, hogy egyedül maradtak, ugyanis nem hinném, hogy akkora nyomást gyakorolnának az ügyfélcsapataikra, a Racig Pointra és a Williamsre, hogy azok B csapattá váljanak.”

    ,,A Toro Rosso átvállalt pár fejlesztési munkálatot tavaly a Honda motor kapcsán, és ezeknek a munkálatoknak az volt az ára, hogy pár versenyt be kellett áldozniuk, ugyanakkor ez nekik is jövedelmező üzlet volt, hiszen 2019-ben ők is erősebbek lettek.” –nyilatkozta Marko.

  • Brutálisan őszinte jelenetek lesznek az F1-es Netflix sorozatban

    Brutálisan őszinte jelenetek lesznek az F1-es Netflix sorozatban

    Ahogy arról beszámoltunk, a márciusban debütáló, a 2018-as szezon során forgatott F1-es Netflix sorozatban nem kívánt részt venni a szezon két legjelentősebb csapata, a Mercedes és a Ferrari.

    Mivel aztán Lewis Hamilton és Sebastian Vettel belső küzdelmeit nem láthatjuk majd a képernyőn, a sorozat a többiekre koncentrál, így például a red bullosok, Daniel Ricciardo és Max Verstappen rivalizálására, és az ausztrál döntésére, mi szerint idén a Renault-hoz igazol. És kiderül, hogy erre reagálván a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt mondta, Ricciardo talán azért távozik tőlük, mert fél Verstappentől.

    Górcső alá kerül a McLaren és Fernando Alonso kapcsolata is. Látható lesz egy silverstone-i csapatmegbeszélés is, mely során Alonso aggodalmát fejezi ki. De látható lesz az is, ahogy a vezérigazgató Zak Brown a spanyol versenyzővel telefonál és informálja, hogy Eric Boullier távozott a csapattól.

    A Williams csapat siralmas szezonon van túl, a sorozatban pedig az is látható és hallható lesz, mikor Claire Williams megkérdezi saját magától, hogy vajon ő-e a megfelelő ember a brit csapat irányítására.

    A Haas csapatfőnökének, Günther Steinernek nyersen őszinte stílusát is megismerhetjük. Egy csapatvacsora során, melyen nem volt jelen Romain Grosjean, Steiner azt mondta: „Romain nincs itt. Talán azért nem akart jönni, mert nem szerzett pontot, vagy talán azért, mert nem hívtam meg, mivel nem érdemelte ki az ételt.”

    Ahogy az is szerepel a filmben, hogy miután Melbourne-ben a rossz boxkiállások miatt egy negyedik és egy ötödik helyet dobott el a csapat, Gene Haas azt mondta: „Lehettünk volna rocksztárok, de most csoport ki*****tt idióta, egy csoport ki*****tt bohóc.”

  • Szavazz a 2019-es mezőny legszebb autójára!

    Szavazz a 2019-es mezőny legszebb autójára!

    Miután minden csapat bemutatta, hogy fest 2019-es versenygépük, máris tesztelnek Barcelonában. Mi pedig most csokorba szedtük az autókat, és kivételesen szimpátia szavazást tartunk, kizárólag esztétikai alapon, függetlenül attól, hogy amúgy ki kinek szurkol.

    Az alábbi képekre kattintva eléritek a többi fotót az egyes autókról, a lista alján pedig szavazzatok, hogy szerintetek melyik autó lesz az idei rajtrács legszebbje!

    Mercedes F1 W10 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas
    Ferrari SF90
    Fotó: Ferrari
    Red Bull RB15 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Thomas Butler / Red Bull Content Pool
    Renault R.S.19 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Renault F1 Team
    Haas racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Haas F1 Team
    Alonso, Mclaren MCL34 racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: McLaren
    Sport Pesa Racing Point racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Sport Pesa Racing Point
    Alfa Romeo Racing racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Alfa Romeo
    STR 14racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Red Bull Content Pool
    williams racingline. racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Williams F1

    [poll id=”120″]

  • Ricciardonak nincs problémája Magnussennel, Hülkenbergnek viszont más a véleménye

    Ricciardonak nincs problémája Magnussennel, Hülkenbergnek viszont más a véleménye

    Kevin Magnussent több riválisa is kritizálta már Formula 1-es pályafutása során. Az ellenfelek rendre arra panaszkodtak, hogy a dán pilóta túl agresszívan viselkedik a pályán. A Denmark’s BT a két Renault-os versenyzővel beszélgetett erről a témáról, Nico Hülkenberg bevallotta, nem jön ki a Haas versenyzőjével, míg Daniel Ricciardonak nincs ilyen tapasztalata az említett versenyzővel kapcsolatban.

    ,,Ah, jó öreg Kevin barátom. Hogy van? Hogy vannak a golyói? – kérdezte csipkelődve Hülkenberg, utalva a dán elhíresült beszólására, ami még a 2017-es Magyar Nagydíjon hangzott el. – ,,Minden, ami ott elhangzott a pillanat hevében került kimondásra, ám úgy általánoságban mondhatjuk azt, hogy Kevin és én nem jövünk ki egymással.”

    ,,Valamikor átlépi azt a bizonyos vonalat, de általában nincsenek problémáim Kevinnel. A határokat feszegeti, de ha választanom kellene közte és egy olyan előzékenyebb versenyző között, akit könnyű megelőzni, akkor Kevint választanám, Kevin laza.” – osztotta meg gondolatati Daniel Ricciardo.

    Idén is előfordulhat az a forgatókönyv, miszerint a Renault és a Haas küzd egymással a jobb helyezésekért, ami azt jelentené, hogy az ausztrál pilóta is többet találkozna a pályán dán vetélytársával, ami akár a véleményét is megváltoztathatja.

    ,,Talán meg fog változni a vezetési stílusáról alkotott véleményem.” – mesélte nevetve az ausztrál. – ,,Nem. Őszintén jó hogy vannak olyan srácok az F1-ben, mint Kevin. Mindkettőnk stílusa nyers a pályán, ezért ez az egész még jó móka is lehet.”

  • Prost: A Renaultnak nem okoz gondot, hogy nincsen B csapata

    Prost: A Renaultnak nem okoz gondot, hogy nincsen B csapata

    A franciák négyszeres világbajnoka, Alain Prost szerint a Renaultnak nincs szüksége egyetlen egy „junior” csapatra sem.

    A Toro Rosso és a Red Bull szorosabban fognak együttműködni az idei szezonban a Honda motorok miatt és az is nyilvánvaló, hogy az Alfa Romeo is szorosan együttműködik a Ferrarival.

    Azonban Prost, aki a Renault tanácsadójaként tevénykedik, szerint a francia istállónak egyáltalán nincsen szüksége egy B csapatra. „Nem hinném, hogy ez probléma lenne,” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok egy francia újságnak. „Sokkal inkább a versenyzőkről van szó. A Toro Rossonál ott volt Vettel, Ricciardo és Verstappen is, szóval a Red Bullnak volt kihez nyúlnia.

    „Mi egy gyári csapat vagyunk, a sorsunk a saját kezünkben van, nem úgy, mint a Haasnak vagy az Alfa Romeonak. Mi a Renaultnál nem erre fogunk koncentrálni. Továbbra is együtt fogunk működni a McLarennel, akik a mi motorjainkat fogják használni. Remélem, hogy sokkal erősebbek lesznek, mint tavaly voltak.”

    A francia istálló tavaly a negyedik helyen végzett a konstruktőri bajnokságban. A céljuk egyértelmű: Közelebb szeretnének kerülni a három élcsapathoz. Vajon ez azt jelenti, hogy át szeretnék ugrani a Honda motorokat használó Red Bullt, mert a Ferrarinak és a Mercedesnek óriási előnye van velük szemben.

    „Sok minden közre játszhat majd,” – kezdi a találgatást Ayrton Senna egykori riválisa. „Nem csak rajtunk áll, hanem azon is, hogy ők milyen teljesítményre lesznek képesek az idei szezonban. A karosszériánk nem olyan jó, mint az övék, azonban a motorerő az, ami a kezünkre játszhat majd.

    „Ha elég gyorsak, azonban nem megbízható az erőforrásuk, akkor nyert ügyünk van. De nem csak a Red Bullt szeretnénk megközelíteni, hanem a Ferrarit és a Mercedest is. Egyikőjüket mindenféleképpen meg szeretnénk majd szorongatni.”