Címke: Haas

  • Steiner reagált a „B csapatok” elleni kritikákra

    Steiner reagált a „B csapatok” elleni kritikákra

    Günther Steiner a Haas csapatfőnöke szerint egyes rivális istállók ártani akarnak a Ferrarival közeli kapcsolatot ápoló amerikai alakulatnak azzal, hogy amellett lobbiznak, szűnjenek meg az úgy nevezett ’B csapatok’.

    Nemsokára az FIA, a Liberty Media és a csapatok egy nagyon fontos megbeszélésen fognak részt venni, mely során a legújabb Concorde Egyezmény megvitatása fog előtérbe kerülni. E tárgyalás okán az utóbbi időben a Renault és McLaren nehezményezte, hogy a nagy csapatok kisebb riválisaikkal kötnek egyfajta szövetségeket, aminek keretein belül alkatrészeket és különféle komponenseket vásárolhatnak tőlük.

    Most azonban a Racing Point is beállt a sorba, és kifogásolta a Ferrari és az Alfa Romeo szoros együttműködését.

    ,,Senki se mondja, hogy nem cserélnek adatokat. A Sauber (Alfa Romeo) technikai igazgatója Simone Resta egyenesen a Ferraritól érkezett Svájcba és még a szokásos kényszerpihenőre se küldték el. Ez azt jelenti, hogy mind a két csapat tisztában van azzal, hogy hogyan és mit fejleszt a másik, ezért akár meg is oszthatják a munkát egymás között.” – osztotta meg véleményét egy nevét eltitkoló Racing Point-os csapattag az Auto Motor und Sportnak.

    Azonban Steiner szerint ez nem több, mint „boszorkányüldözés” ami arra irányul, hogy bántsák az olyan kisebb csapatokat, mint amilyen a Haas is.

    ,,El akarnak venni valamit tőlünk, hogy bántsanak minket, csak azért, hogy nekik jobb legyen.” – nyilatkozta az olasz csapatfőnök.

    A Haas rengeteg komponenst vesz a Ferraritól, de csak azokat, amiket a szabályok engedélyeznek, ezáltal pedig olyan riválisokkal is felvehetik a versenyt, akiknek több pénzügyi erőforrás áll a rendelkezésükre, mint például a Renault-nak.

    ,,Azért választottuk ezt a modellt, mert a szabályok megengedik. Már bizonyított tény, hogy ez működik, főleg olyan új csapatok esetében, akinek máskülönben esélyük sem lenne belépni a Formula 1-be. Tehát, miért is változtatnánk ezen? Bárki követheti a példánkat, és alkalmazhatják ezt a mintát. Én nem akarom megmondani a Renault-nak, hogy mit kellene tennie.”

  • Grosjean: Messzebb vagyunk a Red Bulltól, mint ahogy azt reméltük

    Grosjean: Messzebb vagyunk a Red Bulltól, mint ahogy azt reméltük

    Romain Grosjean elismerte nem állnak annyira közel a Red Bullhoz, mint ahogy azt remélték az Ausztrál Nagydíj előtt, hiába zárt mindkét alakulat felemás hétvégét.

    Az osztrák csapat versenyzői a 3. (Verstappen) és a 11. (Gasly) helyet szerezték meg az első futamon, míg a Haasnál Kevin Magnussennek sikerült behoznia az autót a 6. helyre, addig Romain Grosjeannak fel kellett adni a versenyt, egy elrontott kerékcsere miatt.

    Az amerikai istálló tavaly az 5. helyet szerezte meg a konstruktőri bajnokságban, és remélték, hogy az idei évben még nagyobbat sikerül előre ugraniuk, ám Grosjean szerint rá kellett jönniük, hogy a Red Bullal továbbra se tudják felvenni a versenyt. Sokan azt gondolták, hogy az idén Honda motorra váltó osztrák alakulat gyengén fog teljesíteni, ám egyelőre felül múlja a várakozásokat és stabilan ott van a legjobb csapatok között.

    ,,Úgy vélem messzebb vagyunk a Red Bulltól, mint ahogy azt reméltük. Attól félek, hogy ez a különbség a szezon előre haladtával csak nőni fog, hiszen nekik több erőforrás áll a rendelkezésükre. Megpróbáljuk megnehezíteni a dolgukat, amennyire csak tudjuk, annak érdekében, hogy boldoggá tegyük a Rich Energy-t és magunkat is.” –nyilatkozta Grosjean.

  • A Haas versenyzői szerint semmi értelme a leggyorsabb körért járó pontnak

    A Haas versenyzői szerint semmi értelme a leggyorsabb körért járó pontnak

    A Haas csapat két versenyzője, Kevin Magnussen és Romain Grosjean bírálja az F1 azon új szabályát, mi szerint egy pont jár az idei évtől a versenyben futott leggyorsabb körért.

    Ezzel ellentétben az F1 sportigazgatója, Ross Brawn méltatta azt, véleménye szerint ez felpörgette Melbourne-ben a verseny végét.

    „Épp ez az, amit mi és az FIA elképzeltünk, mikor felmerült az ötlet.” – mondta Brawn az F1 hivatalos weboldalának.

    Magnussen szerint azonban ez is csak a nagyobb csapatokat segíti.

    „Szerintem sajnálatos, hogy ez egy olyan pont, amit mi nem szerezhetünk meg.” – mondta Magnussen az Ekstra Bladetnek. „Ez egy kissé szükségtelen. Ez csak egy véletlenszerű pont, amit kiszórnak, véleményem szerint.”

    Igaza is lehet abból a szempontból, hogy mindössze Valtteri Bottas, Lewis Hamilton és Max Verstappen voltak azok, akik egyáltalán megpróbáltak kifejezetten a plusz pontra rámenni.

    „Ez a top csapatok számára van.” – ért egyet Grosjean. „A középmezőny számára ez nem változtat semmin.”

  • Magnussen aggódik, hogy még a Red Bull is elérhetetlen lesz számukra

    Magnussen aggódik, hogy még a Red Bull is elérhetetlen lesz számukra

    Kevin Magnussen aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ismét elérhetetlen számukra a három nagycsapat, még a Haas jó ausztráliai eredménye után is.

    A dán pilótát a 6. helyen intette le a kockás zászló a múlt hétvégi melbourne-i szezonnyitón. Ám hiába az előkelő hely, az előtte lévő Ferrariktól, vagyis a 4. Vetteltől és az 5. Leclerctől így is nagyon messze volt. Ez a távolság fél percben mérhető az olaszokhoz képest, akik szintén sokat kaptak a Red Bullos Verstappentől, egész pontosan 35 másodpercet.

    „Megint nagyon nehéz lesz közel kerülni a Red Bullhoz, hiszen már sokkal előrébb vannak” – ismerte be Magnussen. „Emellett elég jól fejlődnek a szezon során, még a Mercedeshez és Ferrarihoz képest is.”

    Ha Magnussen jóslata tükrözi a valóságot, akkor a legjobb, amiben reménykedhet csapattársával, Romain Grosjeannal, az a konstruktőri 4. hely, ami a tavalyi helyezésüknél eggyel jobb.

    „Szerintem megint szoros lesz, ugyanúgy, mint tavaly. Nyilván nehéz megmondani, hogy alakul majd a csata az évben, de Ausztráliában nagyon szoros volt. Hasonlított a tavalyi évre, sőt még talán szorosabb is volt.”

  • Grosjean: Bahreinben is gyorsak leszünk

    Grosjean: Bahreinben is gyorsak leszünk

    Romain Grosjean úgy érzi, a Haas Ausztrália után Bahreinben is a negyedik erő lehet.

    A tavalyi szezonban és a téli teszteken látottak alapján nem volt hatalmas meglepetés, hogy a két Haas Grosjean és Kevin Magnussen kezei között a hatodik és hetedik helyekre kvalifikáltak az Ausztrál Nagydíjon. A bahreini pálya homlokegyenest eltér a melbourne-itől, ám a francia szerint „abszolút” elképzelhető, hogy ott is ők fogják vezetni a középmezőnyt.

    „Az autónk Barcelonában és Ausztráliában is gyors volt, szóval nem várok mást Bahreinben sem” – magyarázta Grosjean. „Nagyon elégedettek vagyunk, az egész csapat megérdemli a dicséretet. Remek munkát végeztek az új szabályokkal és egy versenyképes autót terveztek és építettek. Az F1-ben csak jó hír, hogy ilyen hatalmas és nagyon szoros csata zajlik a középmezőnyben. Izgalommal várjuk a csatákat; mindig jó érzés úgy kimenni a pályára, hogy van miért küzdened. Csodálatos lenne, ha mindez az élen zajlana, ha az első, második és harmadik pozíciókért csatáznánk – majdnem minden versenyen más győztes lehetne! Biztosan nem csak három csapat érhetne fel akkor a dobogóra.”

    Magnussen a ’papírforma szerinti’ hatodik helyen ért célba Melbourne-ben, Grosjean azonban a 29- körben egy elfuserált kerékcserét követően kiállni kényszerült a pontszerző helyekről – sorozatban másodszor ezen a versenyen.

    „Ezek a dolgok sajnos csak úgy megtörténnek, és úgy fest, hogy valamiért mindig Ausztráliában; lehet, el vagyunk itt átkozva” – reflektált a francia. „A bal elsővel volt a probléma, ahogyan tavaly is. A gyakorláson kívül nem tudunk mást tenni: nyugodtnak kell maradnunk és jó munkát végeznünk, ahogyan azt Ausztrália után sikerült is megtennünk tavaly. A maradék 20 futamon semmi gondba nem ütköztünk, szóval biztos vagyok benne, hogy ismét megoldjuk ezt a problémát.”

    Az eddigiek alapján a Haas jogosan pályázhat a konstruktőri negyedik helyre, ám az amerikai istálló nem engedhet meg magának több amatőr hibát.

    „Közelebb kerültünk, de még nem vagyunk ott” – buzdította munkára csapatát Grosjean. „Szeretnénk bebetonozni magunkat a negyedik helyre és a best of the rest pozícióért harcolni a top három csapat mögött. Ha valami történne velük, ott kell lennünk, hogy megragadjuk az esetleges dobogós helyezést.”

  • Steiner szerint javulni fog a Ferrari

    Steiner szerint javulni fog a Ferrari

    A téli tesztek utáni előrejelzések alapján nagyon nem jött ki a lépés a Ferrarinak a 2019-es szezon első versenyén.

    Sebastian Vettel a negyedik, Charles Leclerc pedig az ötödik helyen ért célba Melbourne-ben, ráadásul az olaszok már rögtön a szezonnyitón csapatutasítást alkalmaztak, amikor arra kérték az újonnan igazolt Leclercet, hogy ne előzze meg négyszeres világbajnok csapattársát.

    Steinert arról kérdezték, közelebb voltak-e a szezonnyitó ausztrál versenyen a Ferrarihoz, mint azt a téli tesztek alapján gondolták.

    „Igen, úgy tűnik. Ám úgy gondolom, a Ferrarinak különösen rossz hétvégéje volt. Nem hinném, hogy a továbbiakban is ezen a szinten lesznek” – mondta Steiner.

    „Ez volt a célunk, közelebb kerülni az élcsapatokhoz. Úgy gondolom jó úton járunk, ezt az irányt kell követnünk” – tette hozzá.

  • Steiner és a szabadszájúság – egyáltalán nem bánta, hogy ezt is látták a nézők a Drive to Survive-ban

    Steiner és a szabadszájúság – egyáltalán nem bánta, hogy ezt is látták a nézők a Drive to Survive-ban

    Günther Steiner a Haas csapatfőnöke nem látta értelmét annak, hogy visszafogja magát a Drive to Survive forgatása alatt.

    Az olasz szakember több részben is feltűnik a 10 epizódból álló Netflix sorozatban, láthatjuk őt, a pit wall-on értetlenül, frusztráltan és boldogan, belepillanthatunk a privát beszélgetésekbe, hogyan önt lelket a Romain Grosjeanba vagy épp, hogyan magyarázza el főnökének, Gene Haasnak az adott futam történéseit.

    Ez a sorozat nem a művi világot akarja bemutatni sokkal inkább a függöny mögé vezeti be a nézőt, meg akarja ismertetni a háttérben dolgozó emberekkel, munkájukkal, boldog és boldogtalan pillanatokat tár fel, megmutatva mennyire nehéz is ebben a Cirkuszban fennmaradni. (Véleményünket a sorozatról itt olvashatjátok)

    Miközben Steiner maga is viccelődött azon mennyire szabad szájú is valójában, mindeközben elismerte, nem akarta megjátszani magát, ugyanis a producerek a valódiságra törekedtek.

    ,,Teljesen rendben van ez számomra. Ha ők le akarják ezt forgatni, akkor igaznak kell lennie, máskülönben mi értelme lenne az egésznek? Úgy vélem azok az emberek, akik ezt megfilmesítették, nagyon jók a szakmájukban, úgy értem, már az első perctől fogva látni lehetett, hogy tudják, mit akarnak csinálni és megmutatni. Ők a valóságot akarták megfogni és nagyon okosan nyúltak ehhez. Ennek így kellett lennie, ugyanis egy rosszul sikerült fimnek semmi értelme, csak még több nézőt vesztünk általa. Úgy hiszem ez az egész segített rajtunk. Ha az emberek megnézik és tetszik nekik amit látnak, akkor mi több szurkolót szerzünk, és ez volt az amit el akartunk érni. Tehát, ahogy mondtam már korábban, csak magamat adtam.”

    A sorozat a Haas reményei és álmain kívül többek között bemutatta Daniel Ricciardo belső vívódásait is. Ellátogattak Perth-be a szülői házba, Monacóban, az ausztrál pilóta jelenlegi lakhelyére, rögzítették a menedzserével folytatott diskurzust mely során a lehetséges csapatokat veszik számba, miután az ausztrál úgy döntött, ott hagyja a Red Bullt.

    Annak ellenére, hogy a kamerák szinte mindenhol ott voltak és mindent felvettek – amit a felvételeken nem lehet látni – az ausztrál pilóta lelkesen támogatta ezt a projektet.

    ,,Mikor az emberek egyre több személyes információt tudnak meg rólad, mikor betekintés engedsz a függöny mögé és ellátogatnak a szülővárosodba Perth-be, vagy a monacói lakásodba, látják a dolgaidat és azt, ami vesz körül, akkor szeretnél minél készségesebb lenni azokkal, akik a kamerák mögött vannak, és épp készítik ezt a projektet. Mindig tisztelettudóak voltak, és mindig a mi feltételeink szerint alakították a dolgokat, ami nagyszerű, ugyanis az nagyon fontos, hogy jóban legyél azokkal az emberekkel, akik a háttérben dolgoznak. Mindenképpen arra bátorítok mindenkit, aki meg akarja nézni ezt a sorozatot, hogy ne egy Iphone kijelzőn keresztül tegye meg, hanem egy igazi, nagy, szélesvásznú készüléken. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fogják fogadni ezt az egész kezdeményezést az emberek.”

  • Grosjean nem neheztel Steinerre amiért durván kritizálta őt a Netflix sorozatban

    Grosjean nem neheztel Steinerre amiért durván kritizálta őt a Netflix sorozatban

    A Netflix „Drive to Survive” című F1-es dokumentumsorozatának egyik főszereplője lett a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner, aki valóban nem játszotta meg magát a kameráknak a 2018-as szezon során. Nyersen és őszintén kimondta gondolatait, nem kímélve például Romain Grosjean-t, aki igen sokat hibázott a szezon során.

    Például miután Grosjean hazai versenyén sem tudott a top10-be kerülni és pontot szerezni, egy a verseny utáni csapatvacsorán Steiner noha viccesen, de a következőket mondta:

    „Romain nincs itt. Talán azért nincs itt, mert nincs pontja. Vagy nem hívtam meg, mert nem érdemel ételt.”

    Miután Grosjean maga is látta a felvételt és szembesült ezekkel a szavakkal, elmondta, nem neheztel emiatt főnökére.

    „Ismerem Günthert, és ő a macskát macskának hívja.” – mondta Grosjean a Motorsport.comnak, utalva arra, hogy Steiner nem kertel, nevén nevezi a dolgokat.

    „Szóval részemről ez rendben van.” – folytatta a francia. „Voltak megbeszéléseink, és sosem hazudtunk egymásnak. Mindig az igazat mondja és ez olyasmi, amit én nagyra értékelek.”

    „Őszintén, ha azt kérték volna tőlem, hogy értékeljem a szezonom első felét, én sem kíméltem volna magam. Szóval ez rendben van.”

    A „Drive to Survive” című F1-es sorozathoz IDE KATTINTVA olvashatjátok ajánlónkat, benne az infóval, hogy miként nézhetitek meg a sorozatot.

  • Montoya ajánlotta Magnussent Steinernek

    Montoya ajánlotta Magnussent Steinernek

    Juan Pablo Montoya volt az, aki beajánlotta a Haas csapatfőnökének Günther Steinernek Kevin Magnussent. A dán pilóta azt követően csatlakozott az amerikai csapathoz, hogy volt már lehetősége menni a McLarennél és a Renaultnál. Steiner azonban elárulta, hogy először a volt F1-es versenyző Montoyától hallott Magnussenről:

    „Kevin jó barátja Juan Pablonak. Egyszer összefutottunk Mexikóban, ahol megkérdezte tőlem, hogy megnéztem-e már magamnak Kevin Magnussent, mert szerinte nagyon jó. Ismertem már az apját, de amikor találkoztam Kevinnel, megkérdezte, hogy kitől hallottam róla, ő meg erre azt mondta, hogy nem is ismeri Montoyát.

    Az új Netflixes F1-es dokumentum sorozatból több is kiderül Steiner és Magnussen kapcsolatáról, ezekről ennyit lehet tudni:

    „Elmondom Magnussennek, amit gondolok, még akkor is, ha úgy gondolom, hogy nem akarja azt hallani. Ez az élet része. Ha elégedetlen vagyok, elmondom. Ha nekik van mondandójuk, megtehetik.”

  • Steiner szerint a Haas el lett átkozva

    Steiner szerint a Haas el lett átkozva

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, hogy elátkozták őket, mivel újra kiesett egy pilótájuk Ausztráliában egy boxkiállásos problémát követően. Romain Grosjeannak a vesztét végül az első felfüggesztése okozta, nem sokkal azt követően, hogy járt a boxutcában.

    2019-ban is a Haas hasonló rémálmokat élhetett meg Melbourneben. Akkor Grosjean és Magnussen is jól mentek a versenyen, mindketten a top ötben voltak, de az új gumijaikat nem megfelelően rögzítették a kerékcseréjüket követően. Akkor mindkét versenyző ezért esett ki.

    2019-ben Grosjeannál újra előjött a probléma a kiállásánál, és a bal első kerékkel akadt gond ezúttal. Pár körrel később megállt, mert már lötyögött a a kerék. Steiner nem akarta elhinni, hogy ennyire balszerencsések, és ezt el is mondta a crash.net-nek:

    „A boxkiállásnál volt egy probléma, ami miatt hét másodpercet vesztettünk, és gyakorlatilag már ekkor minden oda lett, még úgy is, ha végig tudott volna menni. Nem tudott volna már visszakapaszkodni oda, ahol már pontokat is osztanak, ez egy dolog volt, de aztán csak fel tudták rakni azt a kereket. Nem hagytuk el, mint tavaly, de 15 körrel később megadta magát az anyacsavar, és ezzel már nem tudtunk mit kezdeni. Úgy néz ki, hogy el vagyunk átkozva. Nagyon furcsa ez, ahogy volt az tavaly is. Melbourne után volt 20 versenyünk ilyen gondok nélkül, most visszatértünk, és már megint gond volt…”