Címke: Haas

  • Vörösben úszott a paddock, így ünnepelte Monza a futamot – galéria

    Vörösben úszott a paddock, így ünnepelte Monza a futamot – galéria

    A himnusz ugyan a Red Bullnak és Max Verstappennek szólt vasárnap, ám Carlos Sainz miatt előkerültek az ünneplő Ferrari szurkolók is.

    A spanyol versenyző a futam első felében még az első helyen haladt, ám a holland pilóta nem sokáig hagyta érvényesülni a 28 éves pilótát. Az osztrák fenegyerek a 15. körben vette át a vezetést, és a leintésig nem adta át a pozíciót.

    Mindaddig mögötte ádáz küzdelem alakult ki a dobogós helyezésekért és pontszerző pozíciókért. A Scuderia két versenyzője Sergio Pérezzel küzdött, míg Alex Albon a két McLaren elől menekült. A csatájukba Lewis Hamilton is csatlakozott, sőt még Fernando Alonso is ott ólálkodott a megrekedt papaya színű autók mögött.

    A verseny és a paddock életképeit kollégánk is megörökítette, így az ő képeiből szedtünk össze egy válogatást nektek.

    Fotók: Bertusz Dávid / TRP Media

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

     

     

  • Újabb csapat jelentette be, hogy kikkel fog versenyezni 2024-ben!

    Újabb csapat jelentette be, hogy kikkel fog versenyezni 2024-ben!

    Nemrég jelentette be az amerikai istálló, hogy melyik két versenyzővel fognak indulni a 2024-es szezonban.

    Éledezik a mezőny, hiszen a nyári szünet véget ért, és már Zandvoortban várják a folytatást. A csütörtöki médianap elején a legfiatalabb csapat nem volt rest, és azonnal leszögezte kikkel készül a következő évre.

    A visszatérő Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg így további lehetőséget kap a bizonyításra, ugyanis a Haas nem szeretne megválni a két veterántól.

    Kevin Magnussen, Nico Hülkenberg, Haas
    Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg – Fotó: Haas F1 Team

    A dán versenyző tavaly ugrott be az orosz-ukrán háború miatt elbocsájtott Nikita Mazepin helyére. A 2022-es szezon elején előkelő helyen autózott a 31 éves versenyző, majd Brazíliában a sprint pole-t is megszerezte.

    Nico Hülkenberg idén váltotta Mick Schumachert, és teljesítményével kiharcolta a maradását az amerikai alakulatban. Így Günther Steiner és Gene Haas egyszerű döntés előtt állt:

    „Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az idei szezonban rendkívül stabil pilótapárosításunk van. Nem volt okunk arra, hogy változtassunk. Kevint (Magnussen) nagyon jól ismerjük, és örülök neki, hogy a hetedik szezonját kezd meg majd jövőre a Haasszal. A garázs másik oldalán Nico (Hülkenberg) gyorsan és nagyszerűen illeszkedett be a csapatba, és mindezt mindenféle felhajtás nélkül tette. Bebizonyította, hogy értékes tagja az alakulatnak. Lassan eléri a 200. F1-es indulását, így nagyon boldogok vagyunk amiatt, hogy a tudását nálunk kamatoztathatja. Kevin és Nico láthatóan élvezik az itt töltött időt. Mindketten rendkívül érettek, és megértik, hogy mit kérünk tőlük” – nyilatkozta Günther Steiner.

  • Mazepin miatt rúgták ki Schumachert a Haastól?

    Mazepin miatt rúgták ki Schumachert a Haastól?

    Mick Schumacher és a Haas „házassága” mindössze két szezont élt meg. David Schumacher úgy véli, hogy az amerikai kicsapat Nikita Mazepin miatt vált meg unokatestvérétől.

    Mick még a tavalyi szezon végén szorult ki az F1 rajtrácsáról, miután Günther Steinerék nem adtak neki új szerződést. Sokan annak tudták be ezt, hogy a német fiatal nem nyújtott elég meggyőző teljesítményt, de a Schumacher-család most Mazepint is bevette az egyenletbe.

    „Micknek az volt a problémája, hogy az újonc évében nem igazán tudta magát hasonlítani Mazepinhez – ismerte el a legifjabb Schumacher, akinek a magyar autóversenyzőnő, Keszthelyi Vivien a barátnője. – Mindketten újoncok voltak, de Mick messze jobb volt, mint Mazepin, így nem volt számára egy viszonyításai alap.”

    „Fiatal versenyzőként azonnal szükséged van a fejlődésre. Azonban már a második évében egy nagyon erős csapattársat kapott maga mellé Kevin Magnussen személyében. Nem hiszem, hogy a Haas elég időt hagyott volna neki a fejlődésre ezen új körülmények között. Szerencsére ezt most már békében megteheti a Mercedesnél, mert a Haasnál erre nem volt lehetősége.”

    Schumachernek Toto Wolff és a Mercedes nyújtott egy fajta mentőövet a kirúgása után. A hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher fia az azóta már munkanélküli Nyck de Vries helyét vehette át, aki 2022-ben a tartalék és fejlesztő pilóta szerepét töltötte be.

    Schumacher – akivel exkluzív interjút is készítettünk Spielbergben – nagyon jól végzi a munkáját, mert Lewis Hamilton és George Russell is számos alkalommal jelezte, hogy az általa elvégzett szimulátorozásnak köszönhetően nagyon sokat tudtak fejlődni péntekről szombatra egyes versenyhelyszíneken.

    Szívesen éjszakázik, ha ez segít – exkluzív interjú Mick Schumacherrel

  • Az Aston Martin partnerének nevére válthat jövőre az AlphaTauri?

    Az Aston Martin partnerének nevére válthat jövőre az AlphaTauri?

    Sajtóinformációk szerint az Aston Martint támogató cég pár garázzsal odébb költözik, és  névadó szponzorként tűnik fel.

    Hetekkel ezelőtt jelentette be az olasz kiscsapat, hogy jövőre ismét új néven versenyeznek. A Red Bull égisze alá tartozó AlphaTauri márkát maguk mögött hagyják, és új arculattal vágnak neki a 2024-es szezonnak

    Ugyanakkora a csapat összetételében is lesznek változások. Laurent Mekies elhagyta a Ferrarit, hogy csapatfőnökként irányítsa az istállót. Nyck de Vries-t már a Magyar Nagydíj előtt kitette Helmut Marko, ám a pótlására érkező Daniel Ricciardo sem biztos, hogy marad. Az ausztrál versenyzőt csak kölcsönkapta a faenzai alakulat, így a szerződése 2023 végén lejár az AlphaTaurival.

    Szeptemberben dönt arról a Red Bull, hogy a testvércsapatot milyen néven nevezik be 2024-re. Az érdeklődök között van az Orlen is, ám a Hugo Boss is előkelő pozícióban van. A német sajtó szerint a cég elhagyja az Aston Martint, hogy az AlphaTauri névadó szponzora legyen. A legesélyesebb névként a Hugo Boss Bulls Racing variációt jelölték meg. Az osztrák cég ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy a „Bika” szó valamilyen formában szerepeljen a csapat nevében.

    Talált magának új csapatot az Alfa Romeo?

    Mindaddig a Speedweek úgy tudja, hogy az Audi miatt távozó Alfa Romeo nem hagyja végleg ott a száguldó cirkuszt. A Haasszal sikerült megállapodniuk, amit szeptemberben be is jelentenek.

    „Mindezt az Olasz Nagydíj keretein belül jelentik majd be, szeptemberben” – írja a német lap.

    2024-től az amerikai istálló, így Haas-Alfa Romeo néven versenyezne.

  • Sainz és Hülkenberg a korábbi csapataikhoz térhetnek vissza?

    Sainz és Hülkenberg a korábbi csapataikhoz térhetnek vissza?

    A nyári szünet kezdetén Nico Hülkenberg és Carlos Sainz jövője kapcsán indultak be a találgatások.

    Belgiumban lezárta a száguldó cirkusz a 2023-as szezon első felét, így négy hetes szünetet tartanak az újabb hajrá előtt. A gyárak két hétig üzemelhetnek és készülhetnek az év második felére, míg a maradék időszakban kötelezően be kell zárniuk.

    A nyári szünet előtt az Alpine szolgáltatott némi átrendeződést, ugyanis Laurent Rossi, Otmar Szafnauer, Alan Perman és Pat Fry távozott a csapattól. Ugyanakkor a pletykák szerint új versenyzőre is szert tehetnek.

    Az olasz média úgy tudja, a Ferrari „segítheti ki akaratán kívül az Alpine-t”.

    A Funo Analisi Tecnica információi szerint a Scuderia már megegyezett Charles Leclerc-rel a folytatás illetően. Ugyan a monacói versenyző kontraktusa csak jövőre jár le, ám a vörösök további évekre maguk mellé kötötték a 25 éves pilótát. Az itáliai lap szerint, két évre írt alá Leclerc, ezen felül 3 éves opcionális hosszabbítást is tartalmaz a kontraktusa.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari
    Charles Leclerc és Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Mindaddig Carlos Sainz is szeretett volna tárgyalni, de a hírek szerint a spanyol szerződését parkolópályára tette a Ferrari. Előbb a monacói maradását szerették volna bebiztosítani, de ez nemigen tetszett a másik versenyzőjüknek. Sainz nevét már többször is megemlítették Audi F1-es projektje kapcsán, ám az olaszok szerint az Alpine-nál is kiköthet a 28 éves versenyző. A spanyol a hírek szerint olyan szerződést szeretett volna kapni, mint csapattársa, ám a Ferrari vonakodik annak megadásával.

    Az Alpine átrendeződése így visszavezetheti Sainzot egykori csapatához (még a Renaultnál versenyzett a spanyol 2017-ben és 2018-ban), bár ehhez a szerződéshosszabbítás előtt álló Esteban Oconnak és Pierre Gaslynak is lesz egy-két szava.

    Hülkenberg a Red Bullnál vagy az Aston Martinnál?

    Nico Hülkenberg Belgiumban a Red Bull motorhome-ját és az Aston Martin létesítményét is meglátogatta. Természetesen a találgatások itt is azonnal beindultak. Mivel a német versenyző jó kapcsolatot ápol Max Verstappennel, így sokan már Sergio Pérez helyén látták a 36 éves versenyzőt. Helmut Marko szerint csupán azért járt náluk a Haas pilótája, mert együtt utazott a hollanddal.

    Viszont egykori csapatát is meglátogatta a német.

    Timo Glock szerint 2025-ben honfitársa nagyon is versenyben lesz a zöldek egyik üléséért.

    „Szerintem jövőre még a Haasnál fog versenyezni, mivel nincs más lehetősége. Ám utána olyan csapatok radarján lesz, mint az Aston Martin. Mike Krack látta, mire képes Nico az autóval mindenféle felkészülés nélkül. Így mindenképpen rajta kell legyen a listán. Remélem, hogy egy topcsapatnál versenyezhet majd.”

  • A bíróság döntése alapján eldőlt, visszatérhet-e Mazepin a Forma-1-be

    A bíróság döntése alapján eldőlt, visszatérhet-e Mazepin a Forma-1-be

    A bíróság döntött Nikita Mazepin ügyében, így kiderült, visszatérhet-e még Európába és a Forma-1-be.

    2022-ben, az orosz-ukrán háború kirobbanása után a Haas úgy döntött, hogy búcsút int a 24 éves versenyzőnek és az Uralkalinak. Hivatalosan az FIA engedélyezte az orosz pilóták rajthoz állását a világbajnokságokon, ám semleges (a Szövetség jelképe) vagy más ország zászlaja alatt indulhattak. Így vette fel Daniil Kvyat az olasz állampolgárságot, míg Robert Shwartzman az izraelit használja (Tel-Avivban is született).

    Mazepin azonban felkerült a szankciós listára is, így egyes országokba nem is utazhatott be. Sportolóként a bírósághoz fordult, ami helyt adott a kérésének. Ügyvédei a Tass hírügynökségnek a következőket mondták:

    „A bíróság nem volt meggyőződve arról, hogy a kérelmezővel szembeni korlátozó intézkedések kellően szilárd alapokon nyugszanak. Egy fiatal sportolóról van szó, aki semmilyen módon nem vett részt az ukrajnai eseményekben. Emellett nem folytat olyan tevékenységet különféle gazdasági ágazatokban, amelyek jelentős bevételt hoznának az orosz kormánynak. A bíróság közbeavatkozása nélkül Mazepin súlyos és helyrehozhatatlan károknak lett volna kitéve.”

    Így Mazepinnek most már joga van Európába utazni, és tárgyalásokat folytathat Forma-1-es csapatokkal is. Ezen felül különböző szériákkal is felveheti a kapcsolatot a visszatérés érdekében. Ráadásul szponzorokkal is tárgyalhat, akik így segíthetik a karrierjét.

    Az orosz versenyző korábban már elmondta, hogy a Forma-1 a célja, és biztosított mindenkit arról, hogy még visszatér a száguldó cirkuszba.

    Bíróságon követeli a kirúgott F1-es pilóta, hogy vegyék le a szankciós listáról

  • Az F1-es csapatok is beszállnak a sportág női szériájába!

    Az F1-es csapatok is beszállnak a sportág női szériájába!

    A Forma-1 hivatalosan bejelentette, hogy 2024-től mind a 10 csapat „megjelenik” a sportág női szériájában.

    Az F1 Academy 2023-ban indult, és a korábban csődbe ment W Series koncepcióját és erőforrásait vette át. Jelenleg 5 csapat és 15 versenyző képviselteti magát a sorozatban. A hét versenyes szezon következő fordulója a hétvégén lesz Franciaországban, majd az évet Austinban zárja a széria.

    A bajnokságot a Prema Racing spanyol versenyzője, Marta Garcia vezeti 190 ponttal, míg a második helyet az MP Motorsport pilótája, Hamda Al Qubaisi foglalja el 154 egységgel. Ugyanakkor Garcia előnye már szinte behozhatatlan, így a spanyol hölgy fogja megnyerni először a bajnokságot.

    Jövőre azonban már a jól ismert 10 csapat logója is megjelenik, ugyanis a Forma-1-es alakulatok egy-egy versenyzőnőt fognak támogatni. A kimaradt 5 pilóta mögé más szponzorok állnak majd be.

    Stefano Domenicali a Forma-1 nevében így nyilatkozott a kezdeményezésről:

    „Azért hoztuk létre az F1 Academy-t, mert valódi és tartós megoldást akartunk nyújtani a női versenyzők számára. A biztosított rendszer keretein belül van lehetőségük arra, hogy kövessék és megvalósítsák az álmaikat.”

    Susie Wolff, az F1 Academy vezetője a következőket mondta:

    „Mindenekelőtt szeretném megköszönni a Forma-1-es csapatoknak a támogatásukat és lehetőséget. Együtt vágunk neki ennek az útnak. Ez a mérföldkő bizonyítja, hogy az F1 Academy milyen támogatást kap a közösségben. A fiatal lányokat inspirálni fogja ez a döntés arra, hogy felismerjék az autósportban lévő lehetőségeket a pályán, és azon kívül is.”

  • A gyerek nem lassítja, de alonsói korban már nem versenyezne az F1 új kétszeres apája

    A gyerek nem lassítja, de alonsói korban már nem versenyezne az F1 új kétszeres apája

    Kevin Magnussen szerint az a régi a mondás, miszerint minden megszületett gyereke után visszaesik egy autóversenyző tempója, a mai világban már nem állja meg a helyét.

    A Haas dán versenyzője a Magyar Nagydíjat megelőző napokban másodszor is apai örömök elé nézett, hiszen 2021-ben született lánya, Laura kistestvért kapott Agnes személyében.

    Magnussen a családjával tudott lenni a fontos pillanatokban, de a hungaroringi felkészülését sem befolyásolta második kislányának születése – s ahogy a csütörtöki médianapon fogalmazott, attól sem tart, hogy a híres F1-es szólás szerint körönként néhány tizedmásodpercet ront majd a tempóján annak tudata, hogy egy újabb családtagért kell felelnie.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kevin Magnussen (@kevinmagnussen) által megosztott bejegyzés

    „Értem, hogy miért lehetett ez igaz azokban az időkben, amikor még Niki Lauda versenyzett, mert akkoriban a veszélyről még egészen más dimenzióban beszéltek, mint napjainkban. Persze ma is veszélyes a sport, de nem annyira, hogy ezen járjon az eszem” – fogalmazott a dán pilóta.

    A 30 éves Magnussen azt azért lapunk kérdésére hozzátette, hogy ha a tempóját nem is, a karrierjének hosszát befolyásolhatja az apaság.

    „Nem hiszem, hogy olyan sokáig fogok versenyezni, mint Alonso, aki tizenegy évvel idősebb nálam. De még mindig fiatalnak érzem magam, a családom pedig nagyon jól együtt tud élni az én munkarendemmel. Sokszor ők is elutaznak velem, hiszen a gyerekek is kicsik, így még nem kell iskolába menniük. Biztosan van még bennem néhány év” – reagált a Racingline.hu felvetésére.

    Jelenleg csupán három olyan versenyző van a mezőnyben, akinek már született gyereke: Magnussen mellett csapattársának, Nico Hülkenbergnek egy, Sergio Péreznek pedig három is van.

    Magnussennek egyelőre F1-es ülése miatt sem kell aggódnia, hiszen a Haas csapatávezetője, Günther Steiner kérdésünkre elmondta, hogy mindkét rutinos pilótájának, Hülkenberg mellett Magnussennek a munkájával is elégedett.

    „Az időmérőkön nem mindig éri el azt az eredményt, amit szeretne, de ezzel ő is tisztában van, nem kell emiatt noszogatnom, dolgozik rajta. Biztos vagyok benne, hogy össze fog állni” – mondta lapunknak Steiner, aki elsősorban a technikában, az autó rossz gumikezelésében látja a csapat gyakori gyenge vasárnapi teljesítményének okát.

  • „Vészcsengő” szól a Haasnál a Ferrari miatt

    „Vészcsengő” szól a Haasnál a Ferrari miatt

    A Haas aggasztóan sok műszaki hibát szenvedett az utóbbi időben, Nico Hülkenberg szerint ezek okát sürgősen ki kell vizsgálni.

    A német pilóta Kanadában az egyik edzésen, majd Ausztriában a futamon esett ki az erőforrás hibájából adódóan, Kevin Magnussen pedig a Brit Nagydíjon járt ugyanígy. A Ferrari motorjait használó csapatnál ez aggasztó jel, ezért gyorsan rendet kell rakniuk, ha nem akarnak további bosszúságot a közeljövőben.

    „Több meghibásodás ért már idén, ezért egyértelműen megszólalt a vészcsengő. Úgy tűnik a mi autónkkal ez gyakrabban megesik, mint másokéval, tehát komolyan kell vennünk, és ki kell vizsgálnunk, miért” – idézte Hülkenberget a Racingnews365.com.

    Azt egyelőre nem tudni, a Ferrari vagy a Haas oldalán következtek be olyan hibák, melyek az erőforrás kapitulációjához vezettek. Magnussen mindenesetre nem aggódik annyira, mint Hülkenberg. „Az ilyesmire nincs ráhatásom, ezért nem aggódom miatta” – mondta.

    A Haas a konstruktőri tabella 8. helyét foglalja el, csak az Alfa Romeót és az AlphaTaurit előzi meg.

  • Újabb kritikát kapott Hamilton: „eddig egy kissé el volt kényeztetve”

    Újabb kritikát kapott Hamilton: „eddig egy kissé el volt kényeztetve”

    Lewis Hamiltont egyik versenyzőtársa is kritizálta a legutóbbi futamon pordukált rádióüzenetei és nyilatkozatai miatt.

    Múlt héten a pályalevágások és a fehér vonalak árnyékában telt az Osztrák Nagydíj. A versenyen többen is büntetést kaptak a versenyzésre használt aszfaltcsík „készélesítése” miatt, sőt a futam után volt aki duplázott is a szankciók terén. A hétszeres világbajnokot a verseny elején már fülön csípték, így korán megkapta az 5 másodperces büntetést. Ám a brit pilóta onnantól azzal volt elfoglalva, miért büntették, miért jelentik egymást a versenyzők és kikapott még büntetés rajta kívül.

    Az autó vezethetőségére is panaszkodott, sőt Hamilton azt is kijelentette, hogy a túl sok csúszkálás miatt hagyta el a pályát. Már Toto Wolffnak is közbe kellett szólnia, és meg kellett kérnie a világbajnokot arra, hogy inkább a versenyzésre koncentráljon.

    Nico Hülkenberg szerint Hamilton mindig előszeretettel panaszkodott a rádióban, és eddig túlságosan jó dolga volt, ezért viseli nehezebben a kihívásokat.

    Nico Hülkenberg
    Nico Hülkenberg – Fotó: MoneyGram Haas F1 Team

    „Lewis nagyon gyors, ha a rádióban való sírásról van szó. Nagyon el volt kényeztetve az eddigi sikerei kapcsán. Ám van egy bizonyos határ… amikor már a főnöködnek kell azt mondania a csapat előtt, hogy tedd a dolgod… nos, az egy ponton túl már sok.”

    Ám tegnap Hamilton elmondta, Ausztriában csak bátorítani akart őt Wolff. A brit hozzátette, ők ilyen nyíltan beszélnek egymással, így ez üzenet rendben volt:

    „A legjobb dolog a partnerségünk az, hogy közvetlenek vagyunk egymással. Toto (Wolff) egy vérbeli versenyző, aki csak bátorítani akart engem. Ez volt az ő módszere.”