Címke: Haas

  • Magnussen Grosjeant hibáztatja az újabb ütközésük után

    Magnussen Grosjeant hibáztatja az újabb ütközésük után

    Kevin Magnussen szerint csapattársa volt a hibás, amikor ismét ütköztek a Német Nagydíj során.

    Idén már nem először ütközött egymással a két Haas pilóta, Romain Grosjean és Kevin Magnussen, amikor is a Német Nagydíj 56.körében a visszafordítónál Magnussen volt belső íven, de a mozdulat vége egy újabb kontakt lett közöttük.

    Az ütközés nem volt nagy, így mindketten tudták folytatni, és végül a 9. és 10.helyen zártak, vagyis dupla pontszerzés volt a Haasnak.

    A futam után természetesen mindkét pilótát megkérdezték az incidensről.

    „Nincs olyan szabály nálunk, hogy nem versenyezhetünk egymással. Csak annyi van tisztán lefektetve, hogy nem szabad egymáshoz érnünk. A mai szitu is elég egyértelmű volt, én voltam a belső íven, de akkor Romain úgy döntött, hogy belém fordul. Nem tudom mit művelt.” – vélekedett Magnussen.

    „Nagyon tisztelem őt, ezek az esetek elkerülhetőek lennének. Vannak más területek, ahol csapattársakként remekül tudunk együtt dolgozni.” – tette hozzá.

    A francia Romain Grosjean pedig nem kívánta kommentálni a történteket.

  • Magnussen is a régi specifikációjú Haas autót akarja

    Magnussen is a régi specifikációjú Haas autót akarja

    A Haas versenyzői nekiálltak lobbizni a Melbourneben használt autókért. Az amerikai csapat jól kezdte az idei évet, de aztán egyre nehezebben fogták munkára a Pirelli 2019-es gumijait. Annak ellenére hogy a csapatnál veszélyben van a versenyülése, Romain Grosjean áll amögött, hogy visszatérjenek a melbourne-i specifikációjú autóhoz.

    Így most Hockenheimben is a régi autót vezeti, ami gyorsabbnak tűnik, mint az újabb fejlesztéseket használó Kevin Magnussen. A dán erről az Ekstra Bladetnek beszélt:

    „A másik autó stabilabbnak tűnik, legyen hideg vagy meleg. Végeredményben ez nem az én döntésem. Azt kell tennünk, ami a legjobb a csapatnak. Nem titkolom azonban azt, hogy ha tehetném, én is visszatérnék a régebbi autóhoz.”

  • Grosjean célja, hogy a Haasnál maradjon

    Grosjean célja, hogy a Haasnál maradjon

    Romain Grosjean tisztában van vele, hogy ha nem teljesít, távozhat a Haas Forma-1-es csapatától jövőre.

    Az amerikai istálló szezonja rémálomszerűen alakul, nincs meg a tempójuk, a két versenyzőjük a legutóbbi futamon összeütközött, de ha ez még nem lenne elég, a főszponzoruk körül is áll a bál. Grosjean mindazonáltal maradni szeretne.

    „A legfontosabb cél a Haasnál maradni” – jelentette ki az RMC Sport hasábjain. „A másik megoldás, hogy találok egy másik erős csapatot, de szerintem a Haas a prioritás. Elégedett vagyok az itt végzett munkámmal. Nem tévedtem akkor sem, amikor azt mondtam, hogy a régebbi verziójú autó jobb, mint a mostani.”

    Voltak olyan pletykák, melyek szerint a Formula E-be igazol, de az tény, hogy célja az F1-ben maradás, és a motorsport csúcsán való versenyzés.

  • Grosjean: Nem vagyunk hülyék

    Grosjean: Nem vagyunk hülyék

    A silverstonei drámát követően Romain Grosjean mindenkit arra emlékeztetett, hogy ő sem és a csapattársa, Kevin Magnussen sem hülye.

    A Haas pilótapárosát rengeteg kritika érte, miután összeütköztek az Angol Nagydíj első körében. Mindkét versenyző defektet kapott, ami miatt visszaestek a mezőny legvégére, majd idő előtt be is fejezték a versenyt.

    Az incidens miatt még az amerikai istálló főszponzora, a Rich Energy is kigyúnyolta őket. A Haas csapatfőnöke, Güenther Steiner pedig elmondta, hogy még mindig nem sikerült túltennie magát az eseményeken.

    Az eset miatt mindkét pilóta versenyzői ülése veszélybe került, azonban Grosjean elmondta, hogy tudják, mit csinálnak és el szerették volna kerülni az ütközést. „Nem vagyunk hülyék, és el akartuk kerülni az ütközést,” – mondta a francia. „Szinte mindig egymás mellől rajtolunk, szóval nagy az esély arra, hogy megtaláljuk egymást a pályán. Néha nem könnyű irányítani ezeket az autókat ekkora sebességnél.”

    Grosjean azt is elmondta, hogy a lehető legrosszabbul jártak a balesettel, ugyanis nem sokkal azt követően mindkettejüknek fel kellett adnia a versenyt. Emellett pedig elmondta a véleményét a Vettel-Verstappen ütközésről is, ami egy elég nagy ütközés volt, azonban ennek ellenére egyiküknek sem kellett feladnia a versenyt.

    „Sok minden máshogy is alakulhatott volna Silverstoneban,”- ismerte el Grosjean. „Kevin hozzáért a bal hátsó kerekemhez a négyes kanyarban, ami miatt defektet kaptam. Emiatt az ötös kanyart már be sem tudtam venni, ugyanis olyan érzés volt, mintha csak három kerekem lett volna.

    „Nem számítottam arra, hogy Kevin a külső íven lesz majd. Ő is defektet kapott, nemcsak én. Mindketten defektet kaptunk, pedig csak két kisebb kontakt volt közöttünk.

    „Látszódott, hogy Verstappen autója elemelkedett az aszfaltról, szinte repült. Biztos vagyok benne, hogy a padlólemeze komolyan megsérült, de néha a kisebb ütközések is végzetesek lehetnek.”

  • Változhat a Haas névadó szponzorának státusza

    Változhat a Haas névadó szponzorának státusza

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner azt állítja, hogy a csapat névadó szponzori helyzete a nyári szünet után megváltozhat.

    Jelenlegi névadó szponzoruk ugyanis a Rich Energy, mely körül igen nagy már a zűrzavar, többek között jogilag is.

    „Mi továbbra is ott vagyunk, ahol eddig.” – mondta Steiner. „Ez azt jelenti, hogy nekünk kell hírt kapnunk tőlük arról, hogyan tovább.”

    „Nem tudom, hogy mi történik náluk belsőleg, de nem is akarom tudni. Ez nem a mi dolgunk.”

    „Csak annyit mondhatok, hogy nekünk válasz kell tőlük a nyári szünet előtt. Ez a jogilag kötelező érvényű határidő. Jelenleg minden az ügyvédek kezében van.”

    Steiner azt is megerősítette, hogy a Rich Energynek jelenleg nincs tartozása feléjük.

  • Ocon a Renault, Hülkenberg a Haas versenyzője lehet!

    Ocon a Renault, Hülkenberg a Haas versenyzője lehet!

    Komolyan beindult a pletykahíradó, és jön is az újabb csavar: Hülkenberg a Haashoz igazolhat, helyére meg Ocon érkezhet a Renaulthoz. Nico Hülkenberg már harmadik éve a Renault alkalmazottja, de a jövője lóg a levegőben. Szóra hozták ugyan a Red Bull csapatával, Pierre Gasly helyére, de ezt cáfolták. Esteban Ocon mindeközben 2019-ben partvonalon kívül rekedt, miután Lawrence Stroll felvásárolta a Racing Point istállót, és beültette oda a fiát, Lance-t.

    A Haas mindeközben némi válságba került, és beindult a spekulálás a versenyzőikkel kapcsolatban. Ocon-t már szinte be is ültették, miután a jelenlegi versenyzőik ütköztek egymással Silverstoneban. Az ismert szakíró Joe Saward szerint azonban a Renault igazolhat egy francia pilótát, Hülkenberg pedig mehet a Haashoz. A Missed Apex podcastjában így nyilatkozott:

    „Nem hiszem, hogy Grosjeant kirakják még idén, hacsak újra neki nem megy Magnussennek. Az a gond, hogy ha kirakják Grosjeant, akkor egy jobb helyettest kellene találni nála. Hallottam persze vad sztorikat a fiatal Fittipaldival kapcsolatban, de nincs elég szuperlicensz pontja ehhez. Esteban Ocon nem megy a Haashoz. A Mercedesnél vár versenyülésre, nem akarja pazarolni az idejét a Haasnál. Feltehetően Nico Hülkenberg érkezhet majd Grosjean helyére a szezon végén, így az általa hagyott űrt a Renaultnál Oconnal tölthetik be.”

  • Ocon nem cáfolja a Haas és a Williams körüli pletykákat

    Ocon nem cáfolja a Haas és a Williams körüli pletykákat

    Esteban Ocon nem cáfolja azon értesüléseket, mely szerint a Haas vagy a Williams csapatánál is akár versenyülést kaphat 2020-ban. A franciát nagyon is támogatja a Mercedes, aki tavaly vesztette el a helyét még a Racing Pointnál. Jelenleg ő a csillagos márka tartalékversenyzője, de a németek örülnének neki ha visszatérhetne a mezőnybe jövőre, akár nem Merci motoros csapat tagjaként is.

    Így merülhetett fel az a pletyka hogy akár a Ferrari motoros Haasnál is kiköthet, Romain Grosjean helyén. Az RMC Sport konkrétan rá is kérdezett Oconnál, hogy érdekelné-e egy lehetőség az amerikai csapatnál, mire így felelt:

    „Ami engem érdekel, hogy újra versenyezhessek a Forma-1-ben. Elég nehéz nekem most, hogy idén nem versenyezhetek. Nem volt jó lenyelni azt tavaly év végén, hogy nem leszek azon 20 versenyző között akik indulhatnak, pláne, ha figyelembe vesszük a teljesítményemet.”

    Megkérdezték tőle persze azt is, hogy esetlegesen beugorhat-e formán kívüli Robert Kubica helyére a Williamsnél:

    „Minden lehetőség nyitott, mert a Mercedes is az. Akár még úgy is, hogy másik motorgyártó által ellátott csapathoz kerülök. Tehát így akár „kölcsönözhető” is vagyok, nem ez a gond. A fő célom azonban az, hogy a gyári Mercedes csapatban versenyezzek, de bármilyen forgatókönyv elképzelhető. Amíg ezek a pletykák rólad szólnak, az jó dolog. Mutatja azt, hogy nem felejtettek el a Forma-1-ben. A menedzsmentem keményen dolgozik azon, hogy megoldást találjanak nekem. Reménykedjünk benne, hogy ez mihamarább bekövetkezik.”

    Az Auto Bild azt állítja, hogyha Grosjeannak mennie kell a Haastól, akkor a francia a Formula E-be igazolhat, a bajnok DS Techeetah csapathoz.

  • Nem lesznek Lightning Volt feliratok a Haas autóin Hockenheimben

    Nem lesznek Lightning Volt feliratok a Haas autóin Hockenheimben

    Tovább folytatódik a Haas és a Lightning Volt – leánykori nevén Rich Energy – kálváriája. Az amerikai csapat két autójára nem fognak felkerülni a főtámogatójuk matricái a Német Nagydíjon, jogi problémák miatt. A hírt a főtámogató jelentette be a hivatalos Twitter oldalukon.

    Már nem William Storey irányítja az energiaital márkát, miután eltávolították őt a cég éléről. Storey akaratának ellenére és a számos érdekes Twitter poszt ellenére, a cég továbbra is támogatni fogja az amerikai istállót.

    „Bizonyos jogi problémák miatt a Lightning Volt Ltd. hirdetései nem fognak megjelenni a Haas Forma-1-es csapatának autóin, a Német Nagydíjon. Reméljük, hogy ezek a problémák a lehető leghamarabb időn belül meg fognak oldódni.”

  • Fittipaldi jöhet Grosjean helyére?

    Fittipaldi jöhet Grosjean helyére?

    Sajtóhírek szerint 2020-ban Pietro Fittipaldi veheti át a gyengélkedő Romain Grosjean helyét a Haas csapatánál.

    Az elmúlt hetekben a névadó szponzor, a Rich Energy körüli balhé miatt került a hírekbe az amerikai istálló, most pedig a pilóták jövőjét firtató találgatások is napvilágra kerültek. Ez pedig a Brit Nagydíjon történtek után nem meglepő.

    Már tavaly ilyenkor is Grosjean esetleges távozásáról cikkeztek, hiszen már akkor sem voltak túl jó eredményei, ám a szezon második felében már jobb eredményeket szerzett, így megtarthatta a helyét. Az idei éve azonban eddig még a tavalyinál is csalódást keltőbb, most viszont úgy néz ki, hogy véglegesen eldőlni látszik, hogy a francia menni fog a csapattól.

    Az idei tíz futamból ötöt feladott és csupán 2 pontot gyűjtött csapattársa 14 egységével szemben. A beyondtheflag.com beszámolója szerint könnyen lehet, hogy jövőre az eddigi tartalékpilóta, a korábbi kétszeres brazil világbajnok Emerson Fittipaldi unokája, Pietro Fittipaldi veheti át a francia helyét.

    A 23 éves versenyző már tavaly év végén Abu Dhabuiban tesztelhette a Haast, ezenkívül a WEC-ben és korábban az IndyCarban is rajthoz állt. Legutóbbi komoly sikere pedig a 2017-es Formula Renault V8 3.5 bajnoki címe volt.

    A forrás még hozzá teszi, hogy Esteban Ocon is képben lehet az istállónál, de szerintük Fittipaldi élvez elsőbbséget.

  • Pletyka: Esteban Ocon érkezhet Romain Grosjean helyére a Haashoz!

    Pletyka: Esteban Ocon érkezhet Romain Grosjean helyére a Haashoz!

    Akár már a Német Nagydíj után Romain Grosjean helyére Esteban Ocon érkezhet a legfrissebb pletykák szerint. Silverstoneban az amerikai csapat versenyzői ütköztek egymással, nagy a feszültség az istállón belül. Ráadásul csak szenvednek az idei fő támogatójukkal, a Rich Energyvel is. Az a vélekedés, hogy Günther Steiner nagyra tartja Ocont, olyannyira, hogy szerinte mindkét jelenlegi versenyzőjénél jobb munkát végezne. A Redditen ezt írta egy Forma-1 belső köreiben jártas személy:

    „Ismerek valakit, aki számos versenyen remek hozzáféréssel bírt bizonyos információkhoz. Amit hallottam, hogy a Brit Nagydíj után Steiner dühös volt a versenyzőire, ordított velük, és felhívta Gene Haas-t, hogy adjon engedélyt arra, hogy kirúghassa az egyik versenyzőjét. A paddockban terjedő pletykák szerint Grosjean helyére Ocon érkezne, akár már a következő versenyre. Jelenleg ennyit mondhatok, ha lesznek konkrétumok is, jövök az újabb információkkal.”

    Pletyka vagy nem, de akár értelme is lenne a dolognak. Ugyan nem ez a legjobb Haas autó, de Grosjean a pilótáik közül rendre gyengébben teljesít, így egy olyan tehetség érkezése mint Oconé csak fellendítené a csapatot.