Címke: Haas

  • Steiner Esteban Ocont akarja 2020-ra a Haasba

    Steiner Esteban Ocont akarja 2020-ra a Haasba

    A Haasnak akadt némi gondja az elmúlt években a a versenyzőivel, és feltehetően Günther Steiner eldönthette, hogy egyikőjüket lecseréli, ha nem lesz változás. A Haas csapatfőnökének pedig  az a célja, hogy leszerződtesse Esteban Ocon-t. A versenyző kihagyott egy évet, de egy jó szezon az amerikaiakkal akár belépőt jelenthetne a nagyobb csapatokhoz. A Forma-1 hivatalos oldalán így fogalmazott:

    „Ideje nagyobb kockázatot vállalni akkor, ha nincs vesztenivalód.Minden helyzet más, és ennek megfelelően kell helyezkedni. Bármi megtörténhet, de nem akarok arra a következtetésre jutni, hogy ha egyszer valamit megcsináltunk, akkor egész hátralévő életünkben azt újra így tesszük.”

    Steiner egyértelműen azt hiszi, hogy gond van a csapatában, és szerinte egy új versenyző érkezése megoldaná a problémáikat:

    „Azt hiszem, hogy egy év kihagyás mindenképp hátravet, mert kikerülsz a képből, a gondolkodásmódból. Ugyanakkor Ocon amikor tavaly utoljára versenyzett, akkor jó munkáz végzett. Két év után nehéz valakinek egy második esélyt kapnia, de nézzük meg Danyiil Kvjat esetét: egy évet kihagyott, visszatért, és igen erőssé vált. Mindig figyelni kell a lehetőségeket, és persze kockáztatsz egy versenyzővel, kivéve ha valaki már jó ideje itt van.”

  • A Haas segítene Fittipaldinak összeszedni a szuperlicensz pontokat

    A Haas segítene Fittipaldinak összeszedni a szuperlicensz pontokat

    A Haas csapata arra törekszik, hogy segíthesse Pietro Fittipaldit a szuperlicensz pontokért folytatott harcban ami kell a Forma-1-hez. A jelenlegi nehézségeik miatt azonban a fiatal pilótának mindent nem tudnak megígérni. A fiatal brazil versenyző 2018 óta tagja az istállónak. Ő a teszt és tartalékpilótájuk, a szezon előtt és alatt is tesztelhette a VF-19-est.

    Fittipaldinak jelenleg a 40-ből 36 pontja van a Forma-1-es szuperlicenszhez. 2016 óta létezik ezen szabályzás, ő pedig a pontjainak a nagy részét a 2017-es Formula V8 3.5 bajnoki címével szerezte. A 2018-as menetelése akkor állt meg, amikor kettős lábtörést szenvedett, 2019-re pedig csak a DTM-be tudott szerződni a Haasnál végzett munkája mellett, de csak 16. a németek bajnokságában. Günther Steiner ki is mondta:

    „Nincs elég pontja a szuperlicenszhez. Ez is az egyik gond a fiatal versenyzők lehetőségeit nézve, hogy nincs is olyan sok, akinek elegendő a szuperlicensz pontja, azokat megszerezni pedig nem is olyan egyszerű. Most azonban van egy megoldás. Megállapodás született arról, hogy kaphat pontokat akkor, ha a csapat beültet egy versenyzőt az első szabadedzésre. Amennyiben csak négy pontja hiányzik, megnézzük, hogy mit tudunk tenni ezért.”

    A Haas jelenleg kilencedik a konstruktőrök bajnokságában, és továbbra is csak próbálják megérteni azt, hogy a VF-19-es jó időmérős teljesítményét miért nem tudják átültetni a versenynapra is. Erről ennyit mondott a csapatvezető:

    „Jelenleg kicsit nehéz a helyzetünk. Tudnánk biztosítani neki időt a szabadedzéseken, így akár előre is léphetne. Most azonban amilyen slamasztikába kerültünk, amiatt mindkét versenyzőnknek amennyit csak lehet, tesztelnie kell az autót, hogy megszüntessük ezen hullámvasutazást. Ha ettől eltérünk, akkor nem a megfelelő dologra koncentrálunk, mivel a célunk az, hogy ne kilencedikek legyünk a bajnokságban, hanem ettől jobbak legyünk. Ez az oka annak, hogy nem tudok ígéreteket tenni Pietrónak.”

    A Forma-1-ben nem volt brazil pilóta Felipe Massa 2017-es végleges visszavonulása óta. A jövő hónapban az Olasz Nagydíjon pedig már 10 éve lesz annak is, hogy Rubens Barrichello megnyerte a versenyt, és ezzel az utolsó brazil győzelmet szerezte meg Monzában, és egyben a saját utolsóját is a száguldó cirkuszban.

  • Rio vagy Interlagos? Fittipaldi elmondta nekünk a választását

    Rio vagy Interlagos? Fittipaldi elmondta nekünk a választását

    A Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén beszélgettünk a Haas csapat tartalékversenyzőjével, aki emellett idén a DTM-ben is szerepel, miközben fiatal kora ellenére már komoly forma autós tapasztalattal rendelkezik. Az ismerős családnév pedig nem véletlen, hiszen nagyapja a korábbi kétszeres Forma-1-es világbajnok Emerson Fittipaldi. Kérdeztük többek között erről is, a Haas idei teljesítményéről, illetve a brazilokat leginkább foglakoztató Rio kontra Sao Paulo kérdésről, végül pedig egy elég egyértelmű kérdést tettünk fel, végül pedig elmondta, hogy reménykedik abban, hogy ő lesz a következő brazil F1-es pilóta.

    Pietro, ez az első teljes éved egy F1-es csapat tartalékpilótájaként. Milyen feladataid vannak pontosan a szezon során?

    Fittipaldi: Idén a legtöbbet a szimulátorban dolgozok és tesztelek, mivel a Forma-1-ben teszttilalom van, vagyis csak korlátozott számú napokon lehet tesztelni. Általában hat napunk van erre, ilyenkor szoktam én is vezetni az autót. Amikor valami újat akarunk kipróbálni az autón például egy új aero csomagot, akkor azt a szimulátorban nézzük meg először. Az év elején együtt kellet dolgoznom a többiekkel az autó fejlesztésén, azóta pedig csütörtökönként és péntekenként a szimulátorban készítem fel az autót a versenyhétvégére. Amikor megkapom az esélyt arra, hogy teszteljem az autót -mint a barcelonai szezon előtti, illetve a bahreini és az újabb barcelonai évközi teszten – az természetesen egy nagyszerű lehetőség. Remek tapasztalat szerzések voltak ezek és igyekeztem minél több visszajelzést adni a csapatnak.

    Hogyan értékeled a csapat eddigi teljesítményét?

    Fittipaldi: A csapatnak voltak idén eddig nehézségei, de mostanában két eltérő aero csomagot is próbálgattunk, hogy találjunk egy jó irányt a fejlesztésekben. A teszteken az autó gyorsnak érződött, és az időmérőkön is jól teljesítettünk, hiszen Kevin és Roamain is párszor a legjobb hatba tudott kvalifikálni, de a versenytempó tekintetében van még egy kis lemaradásunk, így ezen kell mindenképp dolgoznunk.

    Sokat tudsz tanulni Kevintől és Romaintól?

    Fittipaldi: Igen, természetesen. Legfőképpen azt figyelem meg náluk, hogy milyen megjegyzéseket tesznek a rádión keresztül, így én is jobb visszajelzéseket tudok adni, illetve, hogy hogyan vezetik az autót, miképpen elemzik az adatokat az időmérő edzések után, az alatt azt értve, milyen volt a gumikezelésük, hol volt Kevin és Romain között a különbség, meg ilyenek.

    Rengeteg típusú autót vezettél már eddig, Formula 3, Forma-1, túra autók, Formula E, IndyCar, Endurance stb. Melyik volt mind közül a legnehezebb?

    Fittipaldi: A legélvezetesebb autó, amit eddig vezettem az egyértelműen a Forma-1-es, mivel rengeteg leszorítóerővel rendelkezik. De ha a legnehezebbet kellene mondanom, akkor azt mondanám, hogy az az IndyCar autók, mert rendkívül gyorsak, de nincs akkora leszorítóerejük, mindamellett elég nehezek is. Nincs bennük szervokormány, ezért fizikailag nagyon megterhelő ezeket vezetni, főleg a sok nagysebességű kanyarokból álló pályákon. Ezért sokat kell foglalkozni azzal, hogy megtanulj így kormányozni. Fizikailag egy IndyCar verseny teljesen meg tud „semmisíteni”.

    Romain és Kevin az elmúlt versenyeken jó párszor ütköztek egymással, ami miatt Günther Steiner elég bosszús. Alapvetően milyen típusú csapatfőnök ő?

    Fittipaldi: Günther egy nagyszerű csapatfőnök, egy nagyon őszinte ember. Bár néha nem szeretjük az igazságot, de ő mindig elmondja azt, ami egy jó dolog. Elég határozott, nem „szarozik” hanem egyből a lényegre tér. Ez szerintem rendben van, mert így mindig pontosan tudod, hogy mi a helyzet.

    Brazil pilótaként muszáj kérdeznem téged a Brazil Nagydíj jövőjéről. Te személy szerint mit szeretnél jobban, egy F1-es futamot Sao Pauloban vagy Rio de Janeiróban?

    Fittipaldi: Sose versenyeztem még Interlagosban, Sao Paulo-ban, ezért szeretnék lehetőséget kapni egyszer, hogy ott vezethessek egy Forma-1-es autót. Ez egy hatalmas történelemmel rendelkező pálya, ugyanakkor nagyon király lenne Rioba vinni az F1-gyet, a pálya vonalvezetése jónak tűnik. Számomra alapvetően az a legfontosabb, hogy legyen verseny Brazíliában. Pusztán csak a történelme – és semmi egyéb különlegesebb indok – miatt mondanám azt, hogy inkább Interlagosban legyen verseny.

    Utolsó kérdés, ki lesz a következő brazil Forma-1-es pilóta?

    Fittipaldi: Természetesen én.

  • Az F1-es paddock, mint egy mini város, de melyik csapat épülete a legszebb?

    Az F1-es paddock, mint egy mini város, de melyik csapat épülete a legszebb?

    Mikor megérkezik a Forma-1 mezőnye egy versenypályára, a paddock területe teljesen átalakul. Az egyszerű betonplaccot „hirtelen” gyorsan felépülő mobil épületek, vendéglátó egységek veszik birtokba, és kialakul egy egyedi kis „város”, mely igen nagy forgalmat bonyolít négy napon át.

    A csapatok saját kis létesítményeiről beszélünk, melyben a csapattagok tartózkodnak, a VIP vendégek, a versenyzők rokonai, valamint ezekben készülnek az interjúk, egyéni sajtótájékoztatók is. Akiknek pedig nagyobb mobil épületre is telik, azok a sajtót is szívesen látják, nem csak interjú idején.

    Ebben a Red Bull jár az élen, övék is a legnagyobb egység, noha ők két csapattal is számolnak, hiszen a Toro Rosso is a Red Bull Energy Station-t használják. Idén ráadásul megújultak, az épület fából van és nagyobb is lett a területe; ezt építik fel és bontják le újra és újra az európai helyszíneken.

    Szintén jókora objektuma van a Mercedesnek, a Red Bullnak és a Ferrarinak is, míg a legkisebb egysége a Haasnak van.

    Most egytől egyik megmutatjuk őket, a képek alatt pedig egy szavazást is találtok!

    Alfa Romeo Racing
    Fotó: Kaiser Erika
    Ferrari
    Fotó: Magyar Gábor
    McLaren
    Fotó: Tajthi Andrea
    William
    Fotó: Williams Racing
    Red Bull Racing, motorhome
    Fotó: Kaiser Erika
    Racing Point
    Fotó: Racing Point
    Renault hospitality
    Fotó: Renault Sport

    https://twitter.com/rich_energy/status/1127502639988727810

    [poll id=”136″]

  • Hülkenberg még nem áll készen a Formula E-be váltásra

    Hülkenberg még nem áll készen a Formula E-be váltásra

    Nico Hülkenberg elárulta, hogy egyelőre nem áll készen, és nem is fontolgatja a Formula E-be váltást. Egyre valószínűbb, hogy a Haas Romain Grosjean lábaira útilaput köt és a francia feltehetően el is fogadna egy ajánlatot az elektromos formaautós szériából.

    A Renaultnál versenyző kollégája, Hülkenberg F1-es helyzete is bizonytalan, de bizakodó:

    „Nem állok még készen a Formula E-re. Szeretem azt, amit csinálok. Feltehetően majd a lehetőségek döntenek, de most csakis a Forma-1-re koncentrálok.”

    A franciáknál feltehetően akadhat majd hely, hiszen Hülkenberg akár a Formula E-be is mehet a Porsche támogatásával, de még Grosjean helyét is átveheti a Haasnál. Erről a 31-éves német pilóta ennyit mondott:

    „Mindig vannak pletykák a Forma-1-ben, így megy ez itt. Teljesen biztos vagyok benne, hogy maradok a királykategóriában. Nem sok változás történt múlt hét óta.”

  • Steiner érdeklődését is felkeltette Hülkenberg

    Steiner érdeklődését is felkeltette Hülkenberg

    Még Günther Steiner is érdekesnek találta azt a felvetést, miszerint Nico Hülkenberg 2020-ban a Haashoz igazolhat.

    Kevin Magnussennek van érvényes szerződése jövőre, így ő megnyugodhat, ellentétben csapattársával, Romain Grosjeannal akinek feje felett Damoklész kardja vészesen lebeg. A folyamatos kakaskodás, amit futamok óta bemutat a két pilóta, nem segíti elő a francia helyzetét, főleg annak tükrében, hogy jó pár név közül válogathat Steiner abból a bizonyos kalapból.

    Az olasz csapatfőnök azonban nem akar elhamarkodott döntést hozni, kivárásra játszik és azt reméli, hogy valaki végre már beindítja a pilóta keringőt és akkor kiderül, mit terveznek a többiek.

    ,,Mindig van egy kulcsfontosságú momentum, ami elindítja ezt a láncolatot, ám eddig nem történt semmi sem.”

    Lehet pár potenciális név a tarsolyukba, és ezen személyek felemlegetésével próbált puhatolózni a média az amerikai istállónál. A Haas csapatfőnöke szerint Esteban Ocon egy nagyon jó versenyző, ám francia pilóta Mercedeses hozadéka nekik nem tenne jót. A média bedobta Kvyat nevét is kalapba, ám Steiner a maga módján ezt egyszerűen lereagálta:

    ,,Nem edző tábor vagyunk! Mindig próbálod az egész piacot szemügyre venni, az összes jelöltet számba veszed, emellett tisztában kell lenned azzal, hogy a döntések, amiket meghozol, milyen kockázattal járnak.”

    Végül Nico Hülkenberg neve váltott ki érdeklődést a szókimondó csapatfőnöknél, aki elismerte ez az opció érdekes is lehet.

    ,,Nos, ez egy érdekes lehetőség. Ahogy már mondtam mindig megvizsgálod az összes lehetőségedet és a jelölteket, és közülük választod ki azt az egyet, aki megfelel, nyilván tisztában vagy azzal is, hogy vannak többen is, akik jók lennének, de őket nem tud megengedni magadnak. Beszélni fogok Gene-nel (Haas) erről a nyári szünet alatt.”

  • Stenier: Az idei Haas „a legfurcsább” autó, amivel valaha dolgoztam

    Stenier: Az idei Haas „a legfurcsább” autó, amivel valaha dolgoztam

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint a csapat idei konstrukciója a legőrültebb autó, amivel a pályafutása során dolgozott.

    Az amerikai istálló a soron következő Magyar Nagydíjon is a melbournei specifikációt fogja használni, ugyanis még továbbra sem tudják, hogy mi a probléma a fejlesztett autó versenytempójával.

    Steiner elmondta, hogy se ő, sem pedig a csapat nem tudja, hogy mi is történik körülöttük. Nincsenek tisztában azzal, hogy miért van az, hogy az autójuk egy körös tempója kimagasló, azonban ez a kimagasló forma a versenytempóra már nem igaz.

    „Meg kell értenünk, hogy hol is vagyunk,” – véli a Haas csapatfőnöke. „Ez a legőrültebb autó, amivel valaha dolgoztam. Úgy értem, hogy az időmérőn akár még az ötödik-hatodik helyet is el tudjuk csípni, a versenyen pedig minden egyes alkalommal visszaesünk a mezőny legvégére. Ez egész egyszerűen hihetetlen. Nem hiszem, hogy találkoztam már ezzel a jelenséggel, amiből az következik, hogy nagyon nehéz helyzetben vagyunk.

    „Szerintem Hockenheimben Kevin (Magnussen) az elfékezése nélkül simán bejutott volna a Q3-ba Romain (Grosjean) mellett. Azonban hiába rajtolhattunk jó helyről, a versenyen megint lassúak voltunk a többiekhez képest. „

    Steiner hozzátette, hogy csapat tovább folytatta a két különböző specifikációjú autó adatainak elemzését, azonban az eltérő versenyzői vélemény megint csak ront a helyzetükön.

    „Ha egyértelmű lenne, hogy az év eleji autó a gyorsabb, akkor már régen azt az autót használná mindkét versenyzőnk. Azonban a Német Nagydíj harmadik szabadedzésen Kevin egy olyan űridőt ment a mostani specifikációval, hogy az valami elképesztő. Ezért nem tudtunk még dönteni.”

    Steriner azt gyanítja, hogy az egész helyzet megoldást nyerne, ha jobban tudnák kezelni a Pirelli idei abroncsait. „Szerintem a gumikezelés miatt rossz a versenytempónk még mindig,” – véli Steiner. „Amikor munkára fogod a gumit, azaz fel tudod melegíteni kellőképpen, akkor minden rendben van. Erre kellene rájönnünk, hogy mivel tudjuk munkára bírni a gumikat.

    „Tisztában vagyunk vele, hogy ezek a gumik nagyon szűk tartományban működnek jól, szóval szinte nem is lehet hibázni. Ha pedig hibázunk, akkor úgy fogunk járni, mint a legtöbb idei versenyen.”

  • Ocon reméli, hogy már augusztusban tudja a választ a 2020-as terveire

    Ocon reméli, hogy már augusztusban tudja a választ a 2020-as terveire

    Esteban Ocon úgy gondolja, hogy sűrűn csengeni fog a mobiltelefonja augusztusban. A Forma-1 világának a nagy része a jól megérdemelt pihenését tölti majd pár nap múlva, és a gyárak is bezárnak erre az időszakra. Günther Steiner a Haas csapatfőnöke azonban úgy gondolja, hogy a 2020-as átigazolási szezon kulcsembere Ocon, aki jövőre már visszatérne a rajtrácsra.

    A Mercedes segítségével a francia pilóta akár olyan csapatoknál is kiköthet, mint a Renault, Racing Point, Haas, vagy a Williams. A Canal Plusnak erről ennyit árult el most Ocon:

    „Meglátom, hogy mi lesz velem, de Budapestet követően már több kérdésem lesz. Sok dolog kialakulhat körülöttem. Az biztos, hogy olyan szünet lesz ez nekem, amikor a telefonom akár többször is felforrósodhat. Viszont addig, amíg ezek a dolgok történnek és az emberek beszélnek rólam, az jó. Reménykedem benne, hogy sikerül egy versenyképes autót találnom. Az álmom az hogy bajnoki címeket és versenyeket nyerjek, így amilyen gyorsan csak lehet, visszatérnék.”

  • Steiner nem akarta elhinni, hogy Silverstone után pilótái ismét összeértek

    Steiner nem akarta elhinni, hogy Silverstone után pilótái ismét összeértek

    Günther Steiner ismét kiakadt pilótáira, amiért egymással való csatározásuk közben összeértek és akadályozták a másikat. Az olasz csapatfőnök már az előző versenyhétvégén is kiosztotta kakaskodó versenyzőit, ám úgy néz ki, nem igazán hatott rájuk a dorgálás.

    ,,Meglepődtem azon, hogy Silverstone után ismét megtették! Úgy tűnik versenyről-versenyre és körről-körre kell elmondanom nekik mit kell tenniük. Nem néztem még meg a visszajátszást, csak akkor, ott, a TV képernyőjén keresztül láttam az esetet, azonban ismét meg kell tekintenem az incidenst és le kell vonnom a konklúziókat.” –nyilatkozta a futam után Steiner.

    A Haas csapatfőnöke elmondta, nem tudja boldoggá tenni az, hogy mindkét autójuk pontszerző helyen ért célba, ugyanis tisztában van vele, hogy csak a körülmények játszottak a kezükre, nem pedig önerőből kerültek az utolsó pontokat érő helyekre.

    ,,Nem vagyunk elég gyorsak, és ezért nincs szükségünk semmilyen hátráltató körülményre, vagy épp felesleges pontvesztésre azáltal, hogy egymásba megyünk, vagy másnak ütközünk. Össze kell ülnünk és meg kell vitatnunk a dolgokat, ugyanis a mai nap nem volt jó a számunkra. A 9. és a 10. helyen végeztünk (az Alfa Romeo büntetése után, a 7. és 8. helyre módosult), de, csak azért mert rengetegen feladták a versenyt, nem a sebességünk repített minket idáig, és ezzel teljes mértékig tisztában is vagyunk. Nem fogok itt állni és azt mondani, minden fantasztikus, a sebességünk egyszerűen nem volt meg.”

  • A Haas valamit változtatni akar a versenyzői hozzáállásán

    A Haas valamit változtatni akar a versenyzői hozzáállásán

    A Haas továbbra is krízisben van, és Günther Steiner csapatvezető azon van, hogy valamin sürgősen változtasson. Silverstoneban is ütközött Romain Grosjean és Kevin Magnussen, akkor már harmadszor 2019-ben, és Steinernek még cáfolnia is kellett azon pletykákat, hogy Grosjeant kivághatják. A szenzációs Német Nagydíjon azonban újra ütköztek. A dán Formula 1 lapnak így nyilatkozott ezt követően:

    „Valamit változtatnom kell. Nem is tudom, hogy mi mást mondhatnék.”

    Nem is akart nagyon elsőre mit nyilatkozni, mivel még nem elemezték ki a verseny visszajátszásait, de ennyit még hozzátett:

    „Nem mehetnek egymásnak minden hétvégén. Meg kell nézzük, hogy mit léphetünk csapatként, mert ez nem folytatódhat.”

    A vasárnapi eset után Grosjean, az inkább veszélyeztetett versenyzőként a kettejük közül ennyit mondott csak a francia televíziónak:

    „Nem kommentálnám, várjuk ki, hogy most mi fog történni.”

    Magnussen azonban egyértelműen a csapattársát hibáztatta a dán TV3-on:

    „Nem azt mondták nekünk, hogy nem versenyezhetünk egymással, de azt viszont elmondták, egyértelműen, hogy ne menjünk egymásnak. Azt hiszem, hogy én elég kiszámíthatóan és folyamatosan mentem, de Romain belém fordult. Nem csináltam semmi rosszat, neki kellett volna elkerülnie az ütközést. Versenyzőként tisztelem, és minden más területen remekül tudunk együtt dolgozni csapattársként. De az ilyen helyzeteket el kell kerülni. Ezúttal csak a kerekeink értek össze, így nem történt semmi, de ez akkor is felesleges.”