Címke: Haas

  • Magnussen elmondta, mije fáj a hatalmas baleset után

    Magnussen elmondta, mije fáj a hatalmas baleset után

    A mexikói versenyen nagy bukást szenvedett Kevin Magnussen műszaki hiba miatt, az autóján a felfüggesztés egyik eleme adta meg magát. Kiderült, hogy mi vezetett ehhez.

    A futamot piros zászlóval félbe is kellett szakítani a baleset miatt, hogy a rendezők helyreállítsák a megsérült védőfalat. Magnussen karcolások nélkül szállt ki a roncsból, és szerencsére alapvetően jól érzi magát. „Beütöttem a kezem, kicsit fáj, de rendben van” – mondta. 

    A mexikói pálya több mint kétezer méteres magasságon fekszik, ahol a szokásosnál ritkább a levegő. Mint kiderült, a rossz hűtés okozta a balesetet.

    „Túlmelegedés okozta a felfüggesztés meghibásodását, a fékekből származó hő melegítette túl. Kevin próbálta kezelni, de egy idő után nem sikerült. Az itteni magas hőmérséklet okozta a problémát, erre jobban kell figyelnünk” – mondta az Autosportnak a Haast irányító Günther Steiner. 

    A Haas megvizsgálta Nico Hülkenberg autóját is a verseny megszakítása során, de azon nem találtak problémára utaló jeleket. Steiner hozzátette, hogy bár Magnussen leamortizálta az autóján lévő új elemeket, azokból elegendő mennyiségük van a raktárban, emiatt nem kell aggódniuk.

    Norris üzent versenyzőtársainak: Ennél jobban kellene figyelni

  • Komoly dicséretben részesült a most bemutatkozó újonc pilóta

    Komoly dicséretben részesült a most bemutatkozó újonc pilóta

    Oliver Bearman túlesett az F1-es bemutatkozásán a Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzésén a Haas csapatának köszönhetően. A brit fiatal ezzel pedig rekordot döntött, mert így Lando Norrist legyőzve ő lett a legfiatalabb pilóta az Egyesült Királyságból, aki részt vett egy Forma-1-es versenyhétvégén.

    Bearman Kevin Magnussen autóját vihette pályára az első 60 perces gyakorlás során. A Ferrari egyik legígéretesebb junior pilótája a 15. helyen végzett, több, mint 3 tizedmásodpercet kapva a másik Haasban helyet foglaló Nico Hülkenbergtől. Az amerikai istálló pályamérnökét, Ayao Komatsut lenyűgözte Bearman teljesítménye, és elismerően nyilatkozott róla.

    Oliver Bearman, Haas, Mexikói Nagydíj
    Bearman a pályán az első szabadedzésen / Fotó: Sam Bloxham / LAT Images / Haas

    „Ezt nem azért mondom, mert alacsonyak voltak az elvárásaim, de nagyon professzionális volt, egy hibát sem vétett – ismerte el a japán szakember. – Emellett a kommunikációja is a visszajelzései is nagyszerűek voltak. Semmire nem lehet panaszom, remek első szabadedzést teljesített.

    Nem a mostani volt Bearman utolsó F1-es bevetése, ugyanis a Formula 2-ben versenyző fiatal Abu Dhabiban is autóba ülhet majd az első szabadedzésen.

    „A legfőbb célom az volt, hogy egy tiszta edzést teljesítsek, és sikerrel jártam” – nyilatkozta Bearman az első F1-es edzését követően. – Ezt követően megpróbáltam felvenni a tempót, és ezt nagyon gyorsan meg tudtam tenni, mert magabiztos voltam az autó volánja mögött.”

    „Először mehettem lágy gumin, és hosszú etapot sem teljesítettem még korábban, szóval másodjára már mindkettő dolog jobban fog menni. Első szabadedzésnek azonban nem volt rossz, elégedett vagyok.”

  • Váratlan fordulat: Elválasztaná Andrettitől a Forma-1 a Cadillac-et?

    Váratlan fordulat: Elválasztaná Andrettitől a Forma-1 a Cadillac-et?

    Sajtóértesülések szerint a Forma-1 feltett szándéka az, hogy elválassza egymástól az Andretti csapatot és a Cadillecet.

    Az FIA hetekkel ezelőtt jóváhagyta a sportágba belépni kívánó Michael Andretti pályázatát, ám az F1-et hidegen hagyja az érdeklődő. Pedig az amerikai ex-versenyző a General Motors egyik márkáját is maga mellé állította, de a FOM és a csapatok egyelőre hajhatatlannak bizonyulnak.

    Mohammed Ben Sulayem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke kihangsúlyozta, egy kissé zavarban van amiatt, hogy a királykategória el akar engedni egy olyan lelkes és neves gyártót, mint az amerikai General Motors, csak azért mert nem kívánnak tovább osztozni. A Forma-1 az elmúlt években nagy népszerűségnek örvend az Egyesült Államokban, így egy helyi gyártóval és csapattal még inkább növelhetné az értékét a sportág a területen.

    Christian Horner nemrég elmondta, kifejezetten örülne annak ha a General Motors a saját neve és erőforrásai alatt lépne be a száguldó cirkuszba. A színfalak mögött a csapatok már egy alternatív megoldáson dolgoznak, aminek nem része az Andretti csapat.

    A General Motors jöhet, de Andretti nem?

    Az AP értesülései szerint a FOM arra kérte az említett gyártót, hogy szakítson az Andrettivel, mivel a belépni kívánó istálló komoly akadályokba fog ütközni.

    Az Egyesült Államok Nagydíja előtt Toto Wolffnak (Mercedes), Zak Brownnak (McLaren) Günther Steinernek (Haas) és Mike Kracknek (Aston Martin) felvetette a helyi média, hogy személyes ellentét vélnek felfedezni köztük és Michael Andretti között.

    Andretti beszólt Wolffnak: Miért akarnak megfosztani minket ettől?

    A csillagosok csapatfőnöke ellenezte a legtöbbször és a leghangosabban az amerikai F1-es törekvéseit. Mario Andretti az év első felében leült az osztrák vezetővel Miamiban, és egy órán keresztül beszélt vele a fennálló helyzetről. Wolff így elutasította azokat a feltételezéseket, mik szerint haragszik az Andretti családra, és azért nem akarja őket a sportágban csapatként látni.

    „Nem ismerem őt személyesen (Michael Andrettit). Úgy gondolom, hogy az édesapja (Mario Andretti) fantasztikus pályafutást tudhat maga mögött, ő a sportág egyik csillaga. Az Andretti versenycsapat jól teljesít az Egyesült Államokban és megnyerték a Formula E bajnokságát is. Nincs harag közöttünk. Ha nem igazán találkoztál még az illetővel, nem is lehet személyes ellentéted vele.”

    Brown kihangsúlyozta, jó barátok Michael Andrettivel, így szerinte nem haragszik rá a belpolitikai vita miatt. Az Aston Martin csapatfőnöke is „csak jót tud mondani” az amerikairól.

    Pénz, pénz, pénz:

    Az FIA elnöke hozzátette, minden a pénzről szól a csapatoknál, így azért nem akarnak új résztvevőt. A nyereményalap továbbosztása kevesebb bevételt hozna a konyhára az esetükben, ezért ellenzik ilyen vehemensen az újabb kezet, ami a markát tartaná.

    10 millió dollárnál is többet bukhatnak a csapatok, ha csatlakozik Andretti?

    „Nyilván a pénzről van szó, mindig csak a pénz. Ez az ami személyes és összeköti őket. Nem akarnak még egy féllel osztozkodni” – hangsúlyozta ki Ben Sulayem.

    Mindaddig Stefano Domenicali és a Liberty Media a nyilvánosság elől eltűnve figyeli az eseményeket.

  • Alonso inkább a bokszból rajtol, csak ne az új fejlesztésekkel kelljen versenyeznie

    Alonso inkább a bokszból rajtol, csak ne az új fejlesztésekkel kelljen versenyeznie

    Mindkét csapat, amely komoly fejlesztéseket hozott az USA Nagydíjra, küszködik az ideális beállítások megtalálásával, ezért pár órával a futam előtt úgy döntöttek, hogy két-két autójukat egyaránt a bokszutcából rajtoltatják el a vasárnapi versenyen.

    Az Aston Martin és a Haas is áldozatául esett annak, hogy sprintversenyes hétvégére készültek jelentősen átalakított autóval, hiszen emiatt Austinban csak egyetlen 60 perces szabadedzés állt rendelkezésükre ahhoz, hogy belőjék a beállításokat, mielőtt érvénybe léptek volna a további változtatásokat megtiltó parc fermé-szabályok.

    Különösen látványos volt az Aston Martin mellényúlása, hiszen az idén korábban minden időmérőn Q3-ba jutó Fernando Alonso csapattársához hasonlóan már az első szakaszban kiesve csak a 17. lett. A szabadedzésen fékhiba hátráltatta Alonso számára az adatgyűjtést, és a szombati sprintversenyen is távol állt a pontszerzéstől – az autó viselkedésével elégedetlen spanyol az időmérő után ki is jelentette, hogy a hétvége további részére a jövő évre szóló tesztelésként tekint.

    Fájdalmas áldozatra készül az Aston Martin a katasztrofális időmérő után

    Az Aston Martin aztán vasárnap délelőtt úgy döntött, kiemeli autóit a 17. és a 19. helyről, és a parc fermé-szabályokat megsértve változtat azok beállításain. A csapat helyettes technikai igazgatója, Eric Blandin az Autosportnak elmondta, meggyőződésük szerint a tervezett változtatásokkal sokkal több időt nyerhetnek, mint amennyi időveszteséget bevállaltak a bokszutcai rajttal.

    A csapat ráadásul ennél is messzebbre megy, a két autó specifikációját is megváltoztatva: Lance Stroll AMR23-asán fennmaradnak az új fejlesztések, Alonso viszont megszabadul tőlük, ő az autó Katari Nagydíjon használt változatával vág neki az austini futamnak.

    Hasonló cipőben jár a Haas is. A csapat a számára 15. és 18. hellyel végződő sprintversenyt követően bizonyosodott meg arról, hogy változtatni kell a beállításokon, többek között az intenzív gumikopás mérséklésének céljából is. Emiatt a 14. és a 16. pozícióba kvalifikáló Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg is a bokszutcából fog rajtolni – összesen négy autó, vagyis a mezőny ötöde nem fog kiállni a rajtrácsra a közép-európai idő szerint 21 órakor startoló futamon.

    A bokszutca végéről rajtolók sorrendje, amennyiben mindannyian kihajtanak oda legkésőbb öt perccel a felvezető kör kezdete előtt, az időmérőn kiharcolt sorrendjükkel megfelelő lesz: Magnussen, Hülkenberg, Alonso, Stroll. Ha valaki késve érkezik, a sor végére kell beállnia.

  • Verstappen: Ha egy szárnyérintés 50 ezret ért, akkor mit kell csinálni egy millióért?

    Verstappen: Ha egy szárnyérintés 50 ezret ért, akkor mit kell csinálni egy millióért?

    Lewis Hamilton „sétálásával” és a 2021-es Brazil Nagydíjon történt hátsó szárny fogdosással példálózott Max Verstappen, mikor meg akarta fejteni, milyen esetekben lehet egy milliós büntetést kapni.

    A hétszeres világbajnok már a Katari Nagydíj első körében búcsúzott, ugyanis a rajt után nekiment csapattársának, George Russellnek. A 38 éves versenyző az autóban ülve még fiatal honfitársára mutogatott, ám visszanézve a történteket bocsánatot kért a 24 éves pilótától és a Mercedestől.

    Ám a káosz közepette Hamilton átsétált a pályán, ezzel veszélyes helyzetet teremtett. A stewardok a verseny után be is idézték a világbajnokot, majd megrovással és 50.000 eurós pénzbüntetéssel (a felét be kellett fizetnie, míg a maradékot akkor kell csak teljesítenie, ha hasonló mértékű szabálytalanságot követ el a közeljövőben) sújtotta.

    Az FIA viszont átgondolta a dolgokat, és újra elővenné az ügyet, mivel a Mercedes világbajnokára a következő versenyzői generáció példaképként tekint, így a cselekedete nagyobb hatással bír.

    Mindeközben, a Motorsport Világtanács legutóbbi ülésén a Szövetség eldöntött, hogy 12 év után ideje emelni a pénzbüntetésként kiszabott szankciókat. Korábban 250.000 euró volt a Forma-1 tekintetében a maximálisan kiosztható büntetés, ám ezt most megnégyszerezte a Nemzetközi Automobil Szövetség. Így a legrenitensebb versenyzők akár 1 millió eurót is átutalhatnak az FIA-nak.

    Természetesen a hír az austini paddockba is eljutott, így a versenyzők a média kérésére reagáltak a megemelt összegekre. Verstappen nevetve tette ezt meg, miközben szóbahozta Hamilton esetét is.

    „Szeretném tudni mi az a szabálysértés, ami miatt 1 millió eurót kell fizetni. Valóban kíváncsi vagyok rá, mi az? Ha egy hátsó szárny megérintése 50 ezer, akkor egy milliót miért kell fizetni? Akkor talán a borosüvegek is szponzorálhatjuk, fel fogok készülni. A többiekhez hasonlóan én is most hallok erről először. Nem vagyok benne biztos, hogy mire utalnak. Talán a pályán történő átsétálás miatt van ez?” – nyilatkozta Verstappen.

    Daniel Ricciardo, Kevin Magnussen, Charles Leclerc, Max Verstappen, AlphaTauri, Haas, Ferrari, Red Bull
    Daniel Ricciardo, Kevin Magnussen, Charles Leclerc és Max Verstappen – Fotó: Dan Istitene/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Leclerc az óráját is odaadhatja, ha megkapja az 1 milliós számlát:

    A monacói versenyző is döbbenten hallgatta a holland mellett a híreket, és őt is kíváncsivá tette mi miatt szabhat ki ekkora büntetést az FIA:

    „Ez egy hatalmas összeg. Én is csak megismételni tudom, hogy fogalmam sincs mi érhet egy milliót. Néhány versenyző kevesebbet keres ennél, ez rengeteg pénz.”

    Kevin Magnussen talált egy megoldást Leclerc számára, ha fizetnie kellene:

    „Charles odaadhatná az óráját. Viszont én eltűnnék, soha többé nem találnának meg” -nevetett a dán.

     

  • Sértettség vagy realitás? Az elutasított csapat szerint ma a Haast sem vennék be az F1 bulijába

    Sértettség vagy realitás? Az elutasított csapat szerint ma a Haast sem vennék be az F1 bulijába

    Az F1 bővítési fordulójából elutasított egyik jelentkező szerint az Andretti csapat pályázata mellett ma már a Haas is olyan esélytelen lenne, hogy nem kapna belépőkártyát a világbajnokságba. A csapatvezető úgy gondolja, a bizalom hiánya is szerepet játszott az elutasításukban.

    Míg az Andretti pályázatáról úgy döntött az FIA, hogy továbbléptetik a következő körbe és marad esélye az F1-es csatlakozásra, a három másik aspiránst elkaszálták. Utóbbiak egyike a LKY SUNZ volt, és a projekt vezetője azt gyanítja, Andrettiék ambíciója annyira elhomályosította a többiekét, hogy egyszerűen nem tudtak labdába rúgni mellette.

    „Tudtuk, benne van a pakliban, hogy csak egyetlen csapat pályázatát léptetik tovább. Én viszont azt gondoltam, 12 istállóra bővítenek, velünk vagy a két másik elutasított jelölt egyikével – nyilatkozta Benjamin Durand a The Race-nek. – Úgy hallottam, bár nem vagyok képben mindennel, hogy mindegyikünk olyan szinten lett volna, hogy a Haasszal vagy az AlphaTaurival versenyezzen.”

    „Andretti jóval magasabb szintet lőtt be, ő a győzelmekért akar harcolni, ezért jobb pályázatot tett. Viszont ha a Haas velünk együtt pályázott volna, szerintem az övékét sem fogadják el. Most olyan magasra helyezték a lécet, hogy a néhány évvel ezelőtti pályázatával valószínűleg a Haas sem jutott volna túl ezen a körön.”

    Abszurd, de az FIA sorsolással döntené el, milyen motort kapjon az Andretti

    Az F1 mezőnyének bővítése körül egyre nagyobb a feszültség az FIA és a sportág vezetése között, Durand szerint ezt látva döntöttek úgy, hogy ha már a 11. istálló kérdése is ekkora vihart kavar, nem erőltetik a 12. csapatot. Azt is furcsállja, hogy miért nem bíztak meg egy ázsiai projektben.

    „Kicsit talán aggasztotta őket, hogy egy csapat székhelye ázsiai, amibe afrikai elemek is vegyülnek, és emiatt talán a csapat nem lesz képes megvalósítani a terveket. Képesek vagyunk rá – mondta. – Hagyjuk figyelmen kívül az Andretti nevet és a GM támogatását, ami az ő pályázatukat erősítette, és akkor látható, hogy mi pont ugyanazt csinálnánk, mint ők.”

    „Az Egyesült Államokban építenek csapatot. Azt olvastam, Európában kezdenének, aztán fokozatosan áthelyeznék a csapatot az Egyesült Államokba, oda költöztetnék a mérnököket és a szakembereket. Az F1-ből szereznének alkalmazottakat, majd átköltöztetnék őket. Mi ugyanezt tennénk, csak Ázsiában, és nem értem, miért gondolták azt, hogy az Egyesült Államokban ez lehetséges, Ázsiában meg nem. Afrikában is nagyon tehetséges emberek élnek, magasan kvalifikált mérnökök, és sok cég, például a Google is terjeszkedik ott.”

    Új festésével a Haas hivatalosan is megnyitotta az amerikai csapatok rivalizálását

    Az elutasított jelölt vezetője hozzátette, az FIA-nál a kiértékelésnél a pályázat bizonyos részeit nem találták kielégítőnek, de a visszajelzésükre a szövetség már semmilyen módon sem reagált.

  • Új festésével a Haas hivatalosan is megnyitotta az amerikai csapatok rivalizálását

    Új festésével a Haas hivatalosan is megnyitotta az amerikai csapatok rivalizálását

    Kívül-belül megújul a Haas az USA Nagydíjra. Utóbbi lépéssel az istálló felhasználóbarátabbá igyekszik tenni az autóját, előbbi viszont Günther Steiner burkolt utalása szerint az Andretti érkezése körüli felhajtás egyik válaszlépése.

    Elkényeztetett helyzetben van az F1-ben a Haas, hiszen Miami és Austin mellett idén Las Vegas érkezésével három hazai versenye is lesz. Most a naptárban ezek közül a középső helyet elfoglaló USA Nagydíj következik, hétfőn pedig az istálló fel is fedte a hétvégére szánt egyedi festését: az autók oldalára az amerikai zászlót idézően kék, piros és fehér színben sávok és csillagok kerülnek, közéjük pedig a „We the People” szlogen került, amelyek az USA alkotmányának első szavai.

    Haas, Austin
    Fotó: Haas

    A Haas csapatvezetője, Günther Steiner szerint két ok áll az autó megjelenésének amerikaibbá tétele mögött, az egyik pedig az, hogy a várható jövőbeli nemzeti riválisa, az FIA-tól 2026-tól rajtengedélyt kapó Andretti körül igen nagy a felhajtás az elmúlt hetekben.

    „Sűrűn forognak közszájon mostanában az amerikai csapatok, de jelenleg még mindig mi vagyunk a Forma-1-es mezőny egyetlen amerikai csapata – idézi az Autosport Steinert. – „Évek óta sokan mondják, hogy mi nem aknáztuk ki igazán az ebben rejlő lehetőségeket, de én mindig is azt az álláspontot képviseltem, hogy először hitelességet akarunk szerezni magunknak a paddockban.

    „A rövid létezésünk óta sok mindenen mentünk már keresztül, ezalatt pedig egy lojális, egyre gyarapodó rajongótábort sikerült magunk köré gyűjtenünk, akiknek ezzel szeretnénk kedveskedni. Ezt a versenyt nekik ajánljuk, hiszen mi, az emberek tesszük a Haast azzá, ami.”

    A hazai hétvégéjén azonban nem a színezete lesz a Haas legfőbb újítása, hiszen felkerülnek az autókra a régóta várt fejlesztések, köztük új padlólemez, motorborítás és oldalszekrények is. A csapat legutóbbi pontját Kevin Magnussen szerezte egy szingapúri 10. hellyel, Katarban azonban az istálló elveszítette a konstruktőri 8. helyet az Alfa Romeóval szemben.

    „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem remélek tőlük nagy javulást, de azt hiszem, egy másik szempontból, a jövő évre történő kutatások tekintetében még fontosabbak lesznek – mondta Magnussen. – Mostanra egyértelművé vált számunkra, hogy bizonyos körülmények között az autónk képes jól teljesíteni, viszont ez csak egy nagyon szűk működési tartomány, amit ki kell szélesítenünk. Felhasználóbarátabbá kell tennünk az autót eltérő pályatípusok és pályaviszonyok mellett is.”

  • Edzéslehetőségeket kap a Ferrari egyik legjobb juniorja

    Edzéslehetőségeket kap a Ferrari egyik legjobb juniorja

    Páratlan lehetőséget ad az egyik junior versenyzőjének a Haas. Az amerikai istálló ugyanis bejelentette, hogy a Formula 2-es bajnokságban versenyző Oliver Bearman vezetheti majd az egyik autójukat a Mexikóvárosban és Abu Dhabiban megrendezésre kerülő első szabadedzésen.

    A mindössze 18 éves brit fiatal már a Formula 4-ben is eléggé impresszív volt, miután a német és az olasz kiírást is meg tudta nyerni a második évében. A 2022-es szezont a Formula 3-ban töltötte, ahol újoncként volt képes felvenni a versenyt a tapasztaltabb versenyzőkkel a Prema pilótájaként, és nem sokon múlott a bajnoki cím megszerzése. Végül 7 pont hiányzott neki, és az egyéni bajnokság 3. helyén zárt.

    Oliver Bearman, Prema
    Oliver Bearman a bakui győzelme ünneplése közben Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Idén már a Formula 2 következett, és Bearman a Premával ismét jól teljesített a szezon eddigi futamain. A fiatal brit már 4 győzelemnél jár idején, a bakui hétvégén képes volt mindkét futamot megnyerni, ami nagyon ritka az alsóbb kategóriákban a fordított rajtrácsos futamok miatt. Bearman egy hétvégével a szezon vége előtt az összetett 6. helyén áll a megszerzett 131 pontjával, de egy jó véghajrával akár a 4. pozíciót is elérheti.

    A Ferrari brit juniorja – aki már az üléspróbán is túl van – megköszönte a lehetőséget a Haasnak és a Ferrarinak is, valamint azt is hozzátette, hogy a Forma-1-ben való versenyzés volt a gyerekkori álma, és mindent meg fog tenni, hogy a 2 alkalom során a legjobb tudása szerint segítse a Haas munkáját.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    MoneyGram Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

  • Még te is „k*rvára legendás” vagy, Günther – a Haas pilótája nagyot küzdött

    Még te is „k*rvára legendás” vagy, Günther – a Haas pilótája nagyot küzdött

    Az idényben sokszor szenvedő Kevin Magnussen a Haasnak harmadszor szerzett pontot idén Szingapúrban, és úgy érezte, ilyen keményen talán még sohasem kellett megdolgoznia ezért.

    A Haas a 8. helyet próbálja megszerezni a konstruktőri bajnokságban, az előnyük a szezon utolsó harmadához érkezve 2 pont az Alfa Romeo előtt, vagyis minden hasonló eredmény sorsdöntő lehet a két csapat versenyfutásában.

    Magnussen a 10. helyen ért célba, miután az utolsó körben George Russell a falnak ütközött, és nagyon boldogan nyilatkozott. „Nagyon elégedett vagyok – mondta. – Kemény csata volt. Azt hiszem, még sohasem harcoltam meg ennyire egy pontért. De azt akartam, hogy mindenképp sikerüljön, mert az időmérő után hatalmas csalódás lett volna, ha nem szerzünk pontot.”

    A Haas pilótájának sokat segített a virtuális biztonsági autós fázis, amely során kiment kerékcserére, ennek köszönhetően tudott előrelépni néhány pozíciót a célhoz közeledve a frissebb gumin.

    „Jól jött, kihasználtuk a lehetőséget. Tudtuk, hogy nem annyira jó a tempónk, és a gumikopás sem mellettünk szól, ezért minden kínálkozó lehetőségre igyekszünk lecsapni. Ezt megtettük és kifizetődött” – monda a VSC-ről. A leintés után a rádión boldogan ünnepelt, még a főnökének, Günhther Steinernek is címzett egy vicces megjegyzést.

    „Mindenkire büszke vagyok. Köszönöm mindenkinek a garázsban. K*rvára legendásak vagytok mind, még te is, Günther.”

  • Taktikát vált a Haas: a Red Bullt fogják másolni a Ferrari helyett

    Taktikát vált a Haas: a Red Bullt fogják másolni a Ferrari helyett

    A Red Bull olyannyira jó autót épített az idei szezonra, hogy rengeteg rivális csapat kezdte el másolni őket. Sajtóértesülések közé a Haas személyében egy újabb taggal bővül a szóban forgó tábor, és az amerikai kiscsapat az Amerikai Nagydíjon vetheti majd be az újításait.

    Egy tekintélyes német F1-es szaklap, az AMuS [Auto Motor und Sport] szellőztette meg a hírt, ugyanis a Haas eddigi szezonja közel sem úgy alakult, mint ahogyan azt a téli szünetben elképzelték. A Ferrari visszaesett a tavalyi teljesítményéhez képest, és mivel Günther Steinerék az ő autójukat másolták, így az ő teljesítményük sem javult.

    Az amerikai kicsapat jelen pillanatban a konstruktőri bajnokság 8. helyén áll a 11 megszerzett pontjával, és Kevin Magnussen ugyan nem teljesít valami jól, 2024-re is bizalmat kapott Nico Hülkenberggel egyetemben.

    A német forrás úgy tudja, hogy a Haas egy teljesen új oldaldobozzal és motorborítással készül, valamint emellett egy vadonatúj padlólemez is be fog mutatkozni Austinban. Az előbb felsorolt elemek mindegyikét az RB19-en találhatók fogják ihletni.

    Ez viszonylag szokatlan, hogy egy ilyen nagy volumenű fejlesztési csomagot az évad utolsó versenyeinek valamelyikén vessen be egy csapat, de erre is van magyarázat. Mivel a 2024-es szabályok nem sok mindenben térnek el az ideiektől, így ha a Haasnak működni fog a B autója, akkor az egy tökéletes alap lehet a számukra a következő évre.

    Ez jó hír lehet Hülkenberg és Magnussen számára, akik egyáltalán nem elégedettek a csapatuk jelenlegi helyzetével.

    „Nagyon rosszak vagyunk az ellenfeleinkhez képest – véli a német pilóta, aki egyértelműen jobb eredményeket produkált, mint dán csapattársa. – Egyetlen csapatkén nem vittünk semmit Monzába, egyetlen új emelet sem. Ha pedig ilyen keveset teszel, akkor nem is szabad túl sok mindent elvárni.”

    „Őszintén, nem vagyunk elég jók ahhoz, hogy pontokat szerezzünk, és ez elkeserítő. Azonban ez bármennyire is szomorú, tudomásul kell vennünk, és el kell fogadnunk. Rövidesen visszatérünk a pályára, és remélhetőleg jobb helyzetben találjuk majd magunkat.”

    Marko szerint Verstappen még egy Haasszal is képes lenne pole-t szerezni