Címke: gyűjtemény

  • Ricciardo sisakot tervez cserélni Vettellel

    Ricciardo sisakot tervez cserélni Vettellel

    Daniel Ricciardo – aki a 2020-as szezonban már kétszer is felállhatott a dobogóra a Renault versenyzőjeként – egy rendkívül impozáns sisakgyűjteménnyel rendelkezik. Az ausztrál pilóta az Autosport.com-nak beszélt bővebben többek között erről a gyűjteményéről és a Red Bulltól kapott búcsúajándékáról is.

    Ricciardo az interjú során elárulta, hogy már sok versenyzővel cserélt bukósisakot, azonban egykori csapattársával, Sebastian Vettellel még nem, szóval az ausztrál pilóta már szívesen a gyűjteményében tudná a négyszeres világbajnok bukósisakját.

    „Őszintén, Vettellel cserélnék a legszívesebben sisakot,” – ismerte el az Eifel és Emilia Romagna Nagydíjon dobogót szerző Ricciardo. Csapattársak is voltunk és jó kapcsolatot is ápolunk egymással, szóval ezt a jövőben szívesen bepótolnám.

    „Talán több időm is lesz még erre, ugyanis Seb még 2021-ben is itt lesz a sportban, azonban, ha már idén visszavonult volna, akkor gyorsan kellett volna cselekednem.”

    Az ausztrál hozzátette, hogy a sisakok olyan sok helyet foglalnak és már annyi van belőlük, hogy lassan egy külön szobában kell tárolnia őket.

    Emellett a hétszeres futamgyőztes ausztrál azt is elárulta, hogy a Red Bulltól egy salakmotort kapott búcsúajándékként a 2018-as szezon végén, amikor ugyanis 5 közös év után otthagyta a milton keynesi istállót.

    „A Red Bulltól kaptam egy salakmotort, ami egy nagyon menő ajándéknak számít. Néha olyan elrontottnak érzem magamat ezekkel az ajándékokkal,” – zárta Ricciardo.

  • Itt az utolsó esély, hogy láthassa Piet den Hartogh lenyűgöző Ford gyűjteményét

    Itt az utolsó esély, hogy láthassa Piet den Hartogh lenyűgöző Ford gyűjteményét

    Nem mindennapos dolog, hogy egy klasszikus Ford tűnik fel egy árverésen – az pedig szinte elképzelhetetlen, hogy 220 ilyen oldtimer kerül kalapács alá, köztük A-modellek és T-modellek, egyedi fa oldalkarosszériás kombik és régi autóbuszok.

    A járművek lélegzetelállító kavalkádja a világ legnagyobb Ford-oldtimer magángyűjteményéből származik, amit a holland Piet den Hartogh állított össze 50 év szenvedélyes munkájával. A gyűjteményt a Den Hartogh múzeum őrzi.

    Piet akkor esett szerelembe a Fordokkal, amikor az apja 1924-ben vett egy T-modell kisteherautót. Amikor felnőtt, maga is elkezdett Fordokat vásárolni: autókat, buszokat és teherautókat, köztük egy popcorn-árusító járművet, egy rendőrségi hójárót és egy fával hajtott teherautót.

    A gyűjtő sajnos 2010-ben elhunyt, és két évvel ezelőtt a múzeum is bezárta kapuit. A család most a teljes kollekciót árverésre bocsátja, remélve, hogy a féltve óvott járművek új otthonra találnak, ahol ugyanúgy megbecsülik majd őket, mint az Amszterdam közelében lévő múzeumban.

    “A Papa nélkül ez már nem ugyanaz a gyűjtemény,” vélekedett Piet fia, Pieter den Hartogh. “Apám szenvedélyes ember volt, és a Fordok iránti rajongását mindenkivel meg akarta osztani. Mindegyik autó fontos szerepet játszott az életünkben.”

    A teljes gyűjteményt a Bonhams aukciós cég bocsátja árverésre Hilleghomban június 23-án.