Címke: győzelem

  • A Q2-be jutás egy győzelemmel érne fel Schumacher számára

    A Q2-be jutás egy győzelemmel érne fel Schumacher számára

    A Haas leendő pilótájának Mick Schumachernek az lesz a célja az első évében, hogy legalább egyszer bejusson az időmérő második szakaszába. Ha a fiatal német ezt teljesíteni tudná, akkor számára az egy futamgyőzelemmel érne fel.

    Az amerikai istálló pilótái mindössze hat alkalommal jutottak tovább a Q2-be. Így Kevin Magnussen és Romain Grosjean nyújtották a leggyengébb teljesítményt ezen téren, mert az Alfa Romeo pilótái nyolc, a Williams pilótái pedig tíz alkalommal vehettek részt a kvalifikáció második szakaszában.

    Schumacher a Formula 2 regnáló bajnokaként fog majd megérkezni a Haashoz és a bemutatkozása azt is jelenti, hogy a 2012-es szezon óta először láthatunk majd Schumachert a Forma-1-es mezőnyben. Mivel Mick a hétszeres világbajnok legenda fia, ezért az embereknek hatalmas elvárásai lesznek vele szemben.

    A 21 éves Schumacher azonban nem állított fel lehetetlen célokat magával szemben.

    „A következő év arról fog szólni, hogy teljesítsen a kitűzött céljaimat, maximalizáljuk a lehetőségeinket és felkészüljünk 2022-re,” – szögezte le Schumacher.

    „Számomra az elsődleges cél a Q2-be jutás. Számunkra ez egy nehéz feladat lesz, azonban, ha ezt sikerül elérnünk, akkor az legalább egy győzelemmel fog felérni a számunkra. Ezzel nem csak magamat fogom motiválni, hanem a külvilágnak is azt üzenjük ezekkel a célokkal, hogy folyamatosan harcolunk és a legjobbunkat nyújtjuk a pályán.”

    Miután Lewis Hamilton a Portugál Nagydíjon megdöntötte Michael Schumacher győzelmi rekordját, Mick azt nyilatkozta, hogy szívesen megdöntené Hamilton rekordját.

    „A kitűzött céljaim azért vannak, hogy megtapasztaljam a sport működését és teljesítsem közülük azokat, amik reálisnak tűnnek.”

    „Ha ezeket teljesíted, akkor boldog lehetsz. Ha még ezeket is sikerül túlszárnyalnod, akkor pedig szabályosan kicsattanhatsz az örömtől. Sikertelenség esetén pedig tisztában kell lenned azzal, hogy keményebben kell dolgoznod.”

  • Marko: A Red Bull csak akkor marad az F1-ben, ha képes lesz harcolni a győzelmekért

    Marko: A Red Bull csak akkor marad az F1-ben, ha képes lesz harcolni a győzelmekért

    A Red Bullnak egy új motorbeszállítóra lesz szüksége a 2022-es szezontól kezdődően, miután a Honda bejelentette, hogy a 2021-es év végén távoznak a Forma-1-ből.

    A japánok döntése végleges, amivel az energiaitalosok nagy slamasztikába kerültek és kérdés, hogy mi lesz velük így motor fronton. A Portugál Nagydíjat követő hétfőn lesz egy értekezlet az FIA, a Liberty Media és a motorgyártók között, hogy átbeszéljék ezen problémát.

    A milton keynesi istállónak három lehetősége van: a Mercedes, a Renault és a Ferrari. Azonban Toto Wolff nemrégiben leszögezte, hogy nem hajlandó motort adni a Red Bullnak, a Ferrari jelenlegi erőforrását nem szívesen használná senki, a Renaulttól pedig viharosan váltak el az útjaik a 2018-as évad végén.

    Az értekezletről a német Autobild számolt be. 2026-ban ugyanis új fajta motorszabályok érkeznek majd, ami miatt kulcsfontosságú a Red Bull motorkérdésre még ezen rövid időszakra is.

    Az is lehetséges, hogy a Red Bull felvásárolja a Honda felszereléseit és saját maguk fejlesztik tovább azt 2022-től. Az esetről az energiaitalosok szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko beszélt.

    „Csak akkor lennénk hajlandóak az F1-ben maradni, ha lesz esélyünk harcolni a győzelmekért. Ez pedig a Ferrari vagy éppen a Renault ügyfélcsapatként lehetetlen lenne, ugyanis túl nagy lenne a hátrányunk ebben az esetben. Ezen esetben pedig nem lenne értelme tovább folytatnunk.”

  • Seidl: A győzelem nem reális elvárás az első Mercedes motoros évben

    Seidl: A győzelem nem reális elvárás az első Mercedes motoros évben

    A McLaren csapatfőnöke Andreas Seidl nem ért egyet azzal, hogy csapat pusztán a Mercedes motorra való váltás miatt a győzelemért harcolna jövőre. Ehhez, még további javulásra van szükség.

    Azzal, hogy a Renault erőforrásokat a Mercedesére cserélik majd a 2021-es szezontól, minden kétséget kizáróan a jelenlegi legjobb motorral fognak rendelkezni. Egyébként, amikor megkérdezték a csapatfőnököt arról az Eifel Nagydíjon, hogy ezzel győzelmi esélyei lesznek-e a csapatnak, ezt válaszolta: „Nem, realisztikusnak kell maradnunk.”

    „A fő dolog, az az, hogy továbbra is fejlődjünk csapatként, ami azt is jelenti, hogy az autónkat egy következő szintre emeljük, hiszen ez az egyetlen útja annak, hogy újra az élre kerüljünk a Forma-1-ben.” – mondta Seidl.

    „Természetesen mindent összevéve látom azt, hogy mi történik otthon, az új fejlesztések abba az irányba mutatnak, hogy tudni fogjuk majd az autót egy magasabb szintre emelni.”

    Korábban már dübörgött Mercedes motor a McLaren kasztni alatt, 1995 és 2014 között, ezt követően a Hondával való szenvedés következett 2018-ig, míg jelenleg a Renault motorral harcban vannak a konstruktőri harmadik helyért, amely pozícióért versenyben van a Renault, illetve a Racing Point.

    Most, hogy már csak hat verseny választ el minket a szezon végétől, valószínűleg már főként a jövő évi váltás van fókuszban. Seidl egyébként kijelentette, nagyon elégedett az általa irányított csapattal, még akkor is, ha a végső cél még messze van:

    „Boldogok vagyunk, ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a versenytársaink is ugyan olyan keményen dolgoznak, mint mi, és ugyan olyan nagy potenciál van bennük is.” – mondta.

    „A célunk egyértelmű. Szeretnénk fejlődni, és remélhetőleg olyan pozícióban vagyunk, hogy fel tudjunk mutatni néhány jó versenyt, illetve remek párharcot, de ugyanakkor realisztikusnak kell maradnunk.”

    „Nincs olyan lehetőségünk, hogy hirtelen a Mercedes autói kihívói legyünk.” – zárta Seidl.

  • Bottas: A b*sszátok meg azoknak szólt, akik szerint már feladtam

    Bottas: A b*sszátok meg azoknak szólt, akik szerint már feladtam

    Valtteri Bottas elmondta, hogy a második „azoknak, akik kételkedtek, b*sszátok meg” rádióüzenete azoknak szólt, akik azt hitték, hogy már lélekben feladta a harcot a Lewis Hamilton elleni küzdelemben.

    A Mercedes finn pilótája az Orosz Nagydíjon aratott győzelmét ugyanazt a rádióüzenetet mondta el, amit a 2019-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj megnyerését követően hallhattunk tőle. Bottas azzal kezdte, hogy ez egy jó pillanat arra, hogy köszönetet mondjon a kritikusainak.

    „Nem értem azokat az embereket, akik csak azért vannak, hogy folyton kritizálják a másikat,” – nyilatkozta a futam után Bottas, aki már másodjára láthatta meg elsőként a kockás zászlót Szocsiban.

    „Voltak olyanok, akik azt hajtogatták folyton, hogy én nem zavarok senkit sem és hogy fel kéne adnom. Azonban én nem fogom megtenni nekik ezt a szívességet.

    „Emiatt pedig megint jókívánságaimat szerettem volna küldeni nekik és most pont jól jött ki a lépés.

    „A legfőbb dolog az, hogy minden hétvégének magabiztosan állok neki és úgy, hogy meg tudom csinálni, sikerülni fog. Ezzel a beállítottsággal kell mindig versenyezni.

    „Örülök annak, hogy a nehéz időmérőt követően nem adtam fel, csakis a pozitív dolgokra a lehetőségeimre tekintettem. Végül ez ki is fizetődött és nagyon örülök, hogy minden összeállt a mai nap folyamán.

    „Remélem ezzel sikerül más embereket is arra bíztatnom, hogy ne adják fel, mert az életben ez a legnagyobb hiba, amit megtehetsz.”

    A finn domináns győzelmet aratott a Sochi Autodromban, miután Hamilton egy két darab öt másodperces időbüntetést kapott a verseny előtt elkövetett szabálytalan próbarajtja miatt. Bottas ezzel a győzelemmel 55 pontról 44-re faragta a hátrányát hatszoros világbajnok csapattársával szemben.

  • A Ferrari vezére 2022 előtt nem számít győzelemre

    A Ferrari vezére 2022 előtt nem számít győzelemre

    A Ferrari elnök John Elkann egészen 2022-ig nem számít arra, hogy csapata visszatérjen a győzelem útjára a Forma-1-ben. Elkann emellett türelmet kért „szenvedő” Ferrari szurkolóktól.

    Mivel az olasz istálló tempója jelentősen visszaesett a Mercedeshez képest, így nem kérdés, hogy Maranellóban bőven vannak teendői az aerodinamikai és a motorrészleg mérnökeinek egyaránt ezen hátrány csökkentésére.

    Azonban a hamarosan érvénybe lépő költségcsökkentések – amik limitálják az autón elvégezhető fejlesztések számát – nem a Ferrari malmára hajtják a vizet, ugyanis, ha képtelenek lesznek kijavítani a hibáikat ezen rendelkezések bevezetéséig, akkor továbbra is egy helyben fognak topogni.

    Elkann a La Gazzetta dello Sportnak adott hosszú interjújában elmondta, hogy a Ferrari csak a 2022-es szabályok bevezetését követően kapaszkodhat majd vissza az élmezőnybe és harcolhat majd a többi élcsapattal a futamgyőzelmekért.

    „A Ferrari egy nehéz időszakon megy keresztül, ami már egészen régóta elkezdődött,” – mondta a Ferrari főnöke. „2008 óta nem nyertünk konstruktőri bajnokságot, az utolsó egyéni bajnoki címünket pedig 2007-ben szereztük meg.

    „Azóta volt egy Red Bull dominancia, amit nagy részben az aerodinamikai megoldásaiknak köszönhettek, most a hibrid érában pedig a Mercedes uralkodik.

    „Az idei szezonban a projektünkben elkövetett hibák miatt nem vagyunk versenyképesek. Számos szerkezeti gyengeségünk van, ami már évek óta jelen van az autó aerodinamikájában. Mindezek mellett pedig az erőforrásunk teljesítménye is visszaesett.

    „A valóság az, hogy az autónk nem versenyképes. Ez már látszódott a versenypályán és a következő versenyeken is ugyanúgy látszódni fog. Most pedig az alapokat fektetjük le ahhoz, hogy a 2022-es szabályváltozásokat követően újra sikeresek legyünk.”

    Elkann szerint a karosszéria befagyasztása – ami meggátolja a csapatokat abban, hogy jelentős változtatásokat eszközöljenek az autón – komolyan lassítja a fejlődésük menetét.
    „Nagyon, különösen, ha megnézed, milyen gyengén kezdtük a szezont,” – válaszolta Elkann arra a kérdésre, miszerint ez mennyire büntette a Ferrarit.

    „Már régen elfogadtuk az új szabályokat – amiket 2022-től vezetnek majd be – mert úgy gondoltuk, hogy ez a helyes út az F1 számára. Nem gondoljuk azt, hogy a költségvetési sapka bevezetése megakadályoznak minket a győzelem megszerzésében. Erre egy komoly kihívásként tekintünk.

    „A mérnökeink, a szerelőink és a versenyzőink pedig biztosan meg fognak tenni mindent, hogy a Ferrarit újra a csúcsra juttassák. Szmély szerint 10 éve nem láttam ilyen csapategységet, mint ami most van a Ferrarinál.”

    Elkann mindezek mellett eloszlatta a pletykákat a maranellói istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto esetleges távozásáról. Az amerikai főnök ugyanis elmondta, hogy teljes mértékben megbízik az olasz csapatfőnökben.

    „Mattiaban teljes mértékben megbízom,” – mondta Elkann. „Binotto már a Schumacher érában is a csapat tagja volt és tudja, hogy mi szükséges a sikerhez, ugyanis meg van hozzá a tudása és a képessége.

    „A következő szezontól pedig együtt fog dolgozni két fiatal versenyzővel, akik legalább olyan ambiciózusok, mint ő.”

  • Verstappen: A második hely egy győzelemmel ér fel a számomra

    Verstappen: A második hely egy győzelemmel ér fel a számomra

    Max Verstappen szerint a mostani második helyük egy győzelemmel ér fel, miután a felvezető körön elszenvedett balesete után még az sem volt biztos, hogy el fog tudni indulni a Magyar Nagydíjon.

    A Red Bull holland versenyzője egy rendkívül szokatlan hibát vétett a verseny kezdete előtt. A rajtrácsra menet ugyanis megcsúszott a tizenkettes kanyarban és a falban kötött ki, aminek következtében letört az első szárnya, valamint a bal első felfüggesztése is megsérült.

    A milton keynesi istálló szerelőinek emiatt villámgyorsan kellett helyrehozniuk versenyzőjük hibáját a rajrácson, hogy a holland pilóta egyáltalán rajthoz tudjon állni. Azonban csodával határos módon a szerelőknek sikerült kicserélniük az első szárnyat és a felfüggesztést az öt perces figyelmeztetésig, ami után senki nem nyúlhat az autókhoz.

    A holland jól kapta el a rajtot, már a verseny elején megelőzte Lance Strollt a második helyért, ahol a verseny további részét töltötte el. Valtteri Bottas ugyan az utolsó körre meg tudta őt közelíteni, azonban előznie már nem sikerült és így be kellett érnie a harmadik hellyel.

    „Nyilvánvalóan nem így akartam elkezdeni a versenyt, hogy a falban végzem már a verseny kezdete előtt,” – mondta a futam után Verstappen.

    „Azonban a szerelők hihetetlen munkát végzetek, hogy össze tudták rakni az autót a hibámat követően. Nem tudom, hogy miként csinálták, azonban még mindig hihetetlen a számomra. Elégedett vagyok, ugyanis a második helyemmel vissza is fizettem nekik a munkájukat.

    „A verseny első fele volt kritikus a számunkra, azonban onnantól fogva mindig jó ütembe jöttünk ki a boxba és a tempónk sem volt rossz. Csináltuk a dolgunkat és jó érzés, hogy képesek voltunk elválasztani egymástól a két Mercedest.”

    Verstappen félt attól, hogy sérült felfüggesztése miatt azonnal véget ér számára a játrék, azonban elmondása szerint a verseny során olyan érzése volt, mint ha egy vadonatúj felfüggesztése lenn az autóján.

    „Azt hittem, hogy rajthoz se fogok tudni állni, szóval a második hely számomra egy győzelemmel ér fel,” – tette hozzá.

    Bottasszal a Mercedes megpróbálta azt, mint tavaly Lewis Hamiltonnal: 20 körrel a verseny vége előtt kihozták friss gumikért Verstappen mögül, hogy a verseny végére utolérhesse, majd meg is előzhesse a hollandot. Azonban ami Hamiltonnak tavaly sikerült, az Bottasnak idén nem jött össze, ugyanis a finn nem tudta megelőzni a hollandot és nyolc tized másodperccel mögötte látta meg a kockás zászlót.

    „Kizárólag a saját tempómra koncentráltam és természetesen láttam, hogy körönként kivett egy másodpercet az előnyömből. Itt rendkívül nehéz szorosan követni a másikat, szóval amint másfél másodpercen belül került, sokkal nehezebb lett a dolga.

    „Az utolsó körben pedig lekörözöttek tömkelege haladt előttünk, ami egyáltalán nem könnyítette meg a dolgomat a viseletes abroncsaimon. Azonban képesek voltunk megtartani a pozíciót, szóval nagyon boldog vagyok.”

  • Retro: Frentzen úgy nyert nagydíjat törött lábbal, hogy közben nem is tudott róla

    Retro: Frentzen úgy nyert nagydíjat törött lábbal, hogy közben nem is tudott róla

    Heinz-Harald Frentzen volt a Forma-1 történetének egyik legnagyobb be nem váltott ígérete. A német pilótáról – aki egy temetés vezető fia volt – sokan úgy gondolták, hogy még a hétszeres világbajnok Michael Schumachernél is gyorsabb volt, amikor a C csoportos sportautó kupában versenyeztek együtt a Mercedes Sauber C9-cel, valamint az első Forma-1-es éveiben is. Habár a Williams aranykorában csatlakozott a patinás istállóhoz, Frentzen nem volt képes megvetni a lábát Groveban és a Williams helyett egy másik brit csapatnál, a Jordannél lelt otthonra.

    A német a Sauberben kezdhette meg Forma-1-es pályafutását és ott is versenyzett 1996-ig, amikor ugyanis 1997-ben átszerződött a Williamshez a frissen bajnokká avanzsált Damon Hill helyére, aki csúnyán összerúgta a port a Williams vezetőségével, ami miatt távozni kényszerült.

    Azonban Frentzennek mindössze egy alkalommal sikerült nyernie, miközben a csapattárs Jacques Villeneuve már hét győzelemnél járt az 1997-es szezonban. A német többek között emiatt is lett csak második a bajnokságban, nagy lemaradásban a kanadai mögött, ráadásul csak úgy, hogy Schumachert az utolsó versenyen Jerezben, a a Villeneuvevel szemben elkövetett szándékos ütközési kísérlete miatt diszkvalifikáltak az egyéni bajnokságból.

    Mivel a Williams meggyengült a Renault távozását követően, Frentzen a Jordanhez szerződött a szintén viharosan távozó Ralf Schumacher helyére, aminek körülményeiről itt olvashattok részletesebben.

    Frentzen mindig is egy olyan versenyző volt, akinél többet használt egy segítő kéz a vállán, sem mint, hogy szeressék őt. Emiatt is jött ki jobban Eddie Jordannel, mint régebben Patrick Headdel és Sir Frank Williamsszel, és találta meg azt a csapatot, ahol igazán komfortosan tudta érezni magát és ki tudta hozni magából a maximumot.

    „Az 1999-es egy fantasztikus szezon volt a Jordannel,” – emlékezett vissza Frentzen. „Fantasztikus volt a kapcsolatom a csapattal és még a bajnoki csatába is képesek voltunk beleszólni, amibe korábban csupán nagyon kevesen mertek csak belegondolni.”

    Frentzen már a szezon elejétől fogva kirobbanó formában versenyzett, a szezonnyitón második lett Ausztráliában és Brazíliában is felállhatott a pódium legalsó fokára, azonban az áttörést jelentő győzelemig egészen a Francia Nagydíjig kellett várni – amit tegnaphoz 21 éve rendeztek meg Magny Coursban.

    Tudni érdemes, hogy Frentzen a Francia Nagydíj előtti versenyen egy hatalmas balesetet szenvedett Kanadában. A német harcban volt a második helyért Montreálban, azonban négy körrel a verseny vége előtt az egyik féktárcsa meghibásodása miatt nagy sebességgel a gumifalba csapódott.

    „A becsapódás rövid időre még ki is ütött, a bal térdem vérzett, de a jobb lábammal minden rendben volt,” – mesélte Frentzen, aki pályafutása során három győzelmet szerzett a királykategóriában. „Nem volt látható jele annak, hogy megsérültem, azonban a jobb lábam nagyon keményen a választófalnak csapódott az ütközéskor.

    „A térdkalácsomban valólában több száz kisebb csonttörés keletkezett az ütközéskor és az egyik lábamban levő csont is végigrepedt a közepén. Amikor kiengedtek a kórházból, nem tudtam normálisan járni, mivel a térdkalácsom folyamatosan nyomta a törtt lábcsontomat. Ajjaj, milyen fájdalmas is volt az!

    „Nagyon az volt, ugyanis még aludni sem tudtam úgy, hogy a takaróm a jobb lábamon volt, annyira fájt. Azonban még ez sem tántorított el attól, hogy vezessem az autót vagy, hogy ne koncentráljak száz százalékban a vezetésre. Csak akkor fájt, amikor a gázpedált nyomtam, azonban az esőben sokkal finomabban kellett használni azt.”

    Jött az esős Francia Nagydíj és Frentzenben fel sem merült, hogy el volt törve a lába. Mindezek ellenére mégis képes volt megnyerni a versenyt, amivel közelebb zárkózott a bajnokság élmenőihez.

    Egy bizarr esős időmérőt követően – ahol Rubens Barichello szerezte meg a pole pozíciót a Stewart Forddal Jean Alesi Sauberje és Oliver Panis Prostja előtt – Frentzen az ötödik rajthelyről várhatta a piros lámpák kialvását.

    „A versenyt száraz körülmények között kezdtük, azonban a hetedik, nyolcadik kör tájékán elkezdett esni az eső,” – utalt vissza Jordan egykori ásza. „Olyan volt a beállításunk, ami egyáltalán nem kedvezett a száraz körülmények között. Az autó sokat csúszkált és még pár aerodinamikai nehézségünk is volt.

    „Az egész hétvégét elrontotta az időjárás és amikor elrajtoltunk szárazon, azt gondoltam, hogy ez így egyáltalán nem lesz jó. Nagyon nyomtam neki, azonban nehéz volt, különösen az előbb említettek miatt. És egyszer csak elkezdett esni az eső, ami nagy mértékben a kezünkre játszott.”

    Ebben az időszakban a futamok során még lehetett a verseny közben tankolni, szóval az, hogy Frenzen Jordanjét az első kiállása során jól megtankolták, hatalmas előny volt, ugyanis a Jordan mérnökei képesek voltak figyelni a pálya állapotának változását úgy, hogy versenyzőjüknek nem kellett kiállnia a boxba feleslegesen.

    „A szezon elején sokan kérdezték tőlem, hogy miért van az autónknak akkora üzemanyagtartálya. Azonban a nagy kérdés az volt, hogy kinek volt a legnagyobb?” – mondta mosolyogva az 53 éves német versenyző, akit mindig is érdekelt a Forma-1-es autók mérnöki oldala.

    „Természetesen a nagy üzemanyagtartály hatással volt az autónk súlyeloszlására, a tengyelytávra és így tovább. Egy olyan autóval rendelkeztünk, amivel képes volt egy kiállással végigmenni az adott verseny. Amikor azonban korán álltam ki, az autóban ülve évekbe tellett, mire a szerelők megtankolták azt a verseny végéig. Nem ismertem fel, hogy amikor azt mondták a rádión, hogy megtankolnak, az azt jelenti, hogy csulig teletöltik az üzemanyagtartályt.

    Nyilvánvaló, hogy amikor Frentzen visszatért a pályaára a tankolást követően, lassabb volt a körülötte levő pilótáknál, azonban a Jordan egy hosszútávú sakkjátszmát folytatott a stratégiát tekintve.

    „Amikor kijöttem, a pálya rendkívül vizes volt és mindenki csúszkált. Rövid időn belül a biztonsági autónak is be kellett jönnie a pályára és azonnal elkezdtem gondolkodni azon, hogy mennyi üzemanyagom van a többiekhez képest?

    „A heves esőzés véget ért, a biztonsági autós fázis is befejeződött, azonban még mindig nagyon csúszkáltam annak ellenére, hogy a beállítás nekünk kedvezett. Mika (Häkkinen) nagyon könnyen meg is előzött, nem voltam képes magam mögött tartani. Körülbelül három-négy tized másodperccel volt gyorsabb nálam körönként.

    „De tíz körrel a verseny vége előtt az összes versenytársam – beleértve Mikat és Rubenst is – kiállt tankolni, miközben nekem már nem kellett. Leesett, hogy ’Bocs srácok, de ezért szenvedtem annyira ellenetek a verseny korábbi szakaszában!’

    „Úgy döntöttünk a csapattal, hogy az utolsó körökben kicsit óvatosabbak leszünk, azonban a verseny után kiderült, hogy akár végig nyomhattam volna a teljes etapon keresztül.”

    A kezdetben őrültnek tűnő egy kiállás ki is fizetődött a Jordan és Frentzen számára: a német nyert, megszerezve ezzel második Forma-1-es győzelmét tizenegy másodperccel megelőzve Häkkinent, a harmadik helyezett Barichello pedig már több, mint negyven másodperccel láthatta meg a kockás zászlót német riválisa után.

    „A versenyt követően már megkaptam a teljes röntgenképet a jobb lábamról és még maguk az orvosok sem merték elhinni, hogy hány helyen láttak repedéseket a csontomban. Az a bizonyos röntgenkép pedig még mindig megvan nekem otthon,” – fejezte be a történetet Frentzen, aki ugyan az 1999-es szezon végén alulmaradt Häkkinennel és Eddie Irvinenal szemben, mégis képes volt egy középcsapat versenyzőjeként borsot törni a V10-es korszakban egyeduralkodónak számító Ferrari és McLaren versenyzőinek orra alá.

  • Leclerc a monzai győzelméről: Kétségtelenül, életem legszebb napja volt

    Leclerc a monzai győzelméről: Kétségtelenül, életem legszebb napja volt

    Charles Leclerc már az első ferraris szezonjában belopta magát a szurkolók szívébe, miután képes volt megnyerni csapata hazai versenyét, az Olasz Nagydíjat. A monacói visszatekintett az emlékezetes napra, ami az elmondása szerint élete legszebb napja volt.

    Az olasz szurkolók legutoljára 2010-ben láthatta Ferrari győzelmet a monzai versenypályán, amikor ugyanis Fernanado Alonso ünnepelhetett a dobogó legtetején még az olasz istálló versenyzőjeként. Azonban Sebastian Vettelnek még soha nem sikerült nyernie a Ferrari hazai pályáján azalatt az öt év alatt, amit már eltöltött a Scuderiánál.

    Leclerc először megszerezte a pole pozíciót, majd a versenyen nem tört össze a nyomás alatt és képes volt maga mögött tartani mindkét Mercedes versenyzőt, akik igencsak megnehezítették a fiatal monacói dolgát, különösen a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton. A brit számos alkalommal próbálkozott, azonban Leclercnek az összes adódó alkalommal sikerült kivédekezni a hatszoros világbajnok manővereit.

    „Kétségtelenül az volt életem legszebb napja,” – emlékezett vissza Leclerc, aki a Monzában aratott győzelmével karrierje második győzelmét könyvelhette el a Forma-1-ben.

    „Nagyon, nagyon különleges volt. Rengeteg ember szurkolt annak a csapatnak, ahol versenyzem, és nekem sikerült nyernem ezzel a csapattal, akiknek nagyon hálás vagyok, hogy náluk versenyezhetek.

    „Az egész hétvége arra a pillanatra épült fel, hogy végre megnyerjem a versenyt. Amikor a pódiumon álltam, több tízezer szurkolót láttam és túlnyomó részük tetőtől talpig vörösben voltak, és mindannyian énekelték a nemzeti himnuszukat. Egy nagyon különleges pillanat volt, amit soha nem fogok elfelejteni.”

    A fiatal monacói ezzel a Tifosi első számú kedvencévé nőtte neki magát már az első ferraris évét követően. Monacói származása ellenére folyékonyan beszál olaszul és a szurkolók már nagyon várják, hogy mit tartogat számára a jövő a patinás olasz istállónál.

    Már pedig Leclercet jó ideig vörös overálban fogjuk látni, ugyanis még a tavalyi szezonban hosszabbította meg a szerződését egészen a 2024-es szezon végéig a Ferrarival.

  • Kubica üzeni a világnak: „Maradjatok otthon”

    Kubica üzeni a világnak: „Maradjatok otthon”

    Robert Kubica arra kéri a Forma-1 rajongóit, hogy vigyázzanak magukra és a társaikra ebben a példátlan helyzetben, ami a koronavírus miatt alakult ki.

    „A mai világban rengeteg ember él a munkájának és a pénzkeresésnek, azonban most nem ezek, hanem az egészség a legfontosabb,” – hangsúlyozta a lengyel versenyző. „Az egészség nélkül minden a háttérbe kerülne.

    „Arra kérek mindenkit, hogy maradjon otthon és győzzük le ezt a láthatatlan ellenséget,” – tette hozzá Kubica, aki majdnem életét vesztette a 2011-es ralibalesetében.

    „Nehéz harcolni ez ellen, azonban, ha összefogunk, akkor nyerhetünk. A leglényegesebb az, hogy felvegyük a harcot a közvetlen riválisunkkal, nem a pályán, hanem ezzel a láthatatlan vírussal, ami rendkívül veszélyes.

    „Szóval, ha lehetséges, maradjatok otthon,” – kérte az Alfa Romeo tesztpilótája. „Minimalizáljátok a találkozásaitokat és a lehető legkevesebb időt töltsétek a szabadban. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, azonban, ha ezt nem lépjük meg, teret adunk a vírusnak és ebben a helyzetben sokkal tovább tartana a járvány.

    „Ha legyőzzük és nyerünk, visszatérhetne minden a normális kerékvágásba és mindenki úgy csinálhatná a saját kis dolgait, mint régen.  Mi is újra versenyezhetnénk, ami nagyon jó lenne.”

  • Günther őrült csatában győzte le da Costát a győzelemért Santiagoban

    Günther őrült csatában győzte le da Costát a győzelemért Santiagoban

    A BMW versenyzője, Maximillian Günther pályafutása első győzelmét szerezte meg a Formula E-ben a Santiago ePrix-n. A fiatal német versenyző parázs csatát vívott a parádés formában versenyző Antonio Felix da Costával szemben és az utolsó körben sikerült visszavennie a vezető helyet portugál riválisától.

    Günther – aki azért veszítette el az első dobogós helyezését Szaúd-Arábiában, mert a biztonsági autós fázis alatt előzött – az első győzelmét szerezte az elektromos szériában, miután neki és da Costának is sikerült átrágnia magát a poleból rajtoló Mitch Evansen.

    A rajtnál az új-zélandi Jaguar pilótának még sikerült megtartania az első helyet, amíg Günther leszorította Pascal Wehrleint apályáról a kettes kanyarban, amit a mezőny előszeretettel vágott át a verseny során.

    Az verseny elején történő események zöme a mezőny hátsó traktusában zajlottak, miközben Evans folyamatosan növelte az előnyét, majd a negyven körös verseny nyolcadik körében az első attack mode-ját is aktiválta. Az új-zélandi a második attack mode-ját meglepően korán, öt körrel később elhasználta annak ellenére, hogy nagy előnnyel rendelkezett a mögötte haladó Wehrlein előtt. Evans emiatt sebezhetővé vált, ugyanis a mögötte autózók később mentek át az aktiválási zónán, ami lehetővé teszi számukra, hogy nagyobb teljesítményen használhassák az akkumulátort.

    Így tett Günther is: 235 kilowattra kapcsolt és először Wehrleint, majd a tizenkilencedik körben Evanst is maga mögé utasította. A BMW németje a kilences kanyar külső ívén ment el a Jaguar új-zélandi versenyzője mellett.

    Eközben az élen haladók mögött a DS Techeetah duója – da Costa és a sorozat regnáló bajnoka Jean-Eric Vergne – elkezdték a felzárkózást a tíz és tizenegyedik helyről. A kínai istálló duója folyamatosan rágta át magát az előttük autózó pilótákon: először a két Mercedest, Stoffel Vandoornet és Nyck de Vriest, majd a két Venturit, Felipe Massát és Edoardo Mortarát kapták el.

    A francia bajnok ezt követően Wehrleint vette üldözőbe, majd egy pár kör múlva őt is maga mögé utasította. Azonban a regnáló bajnok balszerencse sorozata tovább folytatódott: a verseny elején összeszedett első szárny sérülése súlyosbodott és a leváló szárnyfelület folyamatosan érintkezett a bal első gumi felületével. Vergne eleinte csak pozíciókat veszített, de mivel a kerék az éles felület miatt lapos lett, a bajnok kénytelen volt boxba hajtani és feladni a versenyt.

    Da Costa – miután villámgyorsan átrágta magát Wehrleinon és Evansen – célba vette Günthert, aki pont a portugál helyére érkezett a BMW-hez. A DS Techeetahnál versenyző da Costa egy rendkívüli manőverrel vetődött be Günther mellé a pálya hátsó részén található sikánban. Azonban da Costa óriási bajba került az előzést követően, ugyanis a nagy felzárkózás miatt őrült tempót kellett diktálnia szinte az egész verseny során, ami miatt az akkumulátora túlmelegedett.

    Ennek eredményeképpen az utolsó körben lassítania kellett, ugyanis, ha az akkumulátor elérte volna a kritikus hőmérsékletet, akkor da Costa akár ki is eshetett volna a versenyből. Günther ezt kihasználva tudta visszaelőzni a portugált a tizenegyes kanyarban, akinek már nem volt esélye visszatámadni. Günther ezzel első győzelmét szerezte meg az elektromos szériában, és ez volt a BMW második sikere az idei szezonban. Günther és da Costa mellett a poleból rajtoló, Mitch Evans állhatott fel a dobogóra.

    A Mahindránál versenyző Wehrlein lett a negyedik, amíg a Mercedes duója az erős szaúdi kezdést követően újra fontos pontokat tudtak szerezni a megszerezett ötödik és hatodik helyükkel, de Vries, Vandoorne sorrendben, aki ezzel az eredményével át is vette a vezetést az egyéni pontversenyben.

    Lucas di Grassi hatalmasat mentett, ugyanis az időmérőn zűrbe keveredő brazil az utolsó helyről tudott felkapaszkodni egészen a hetedik helyig. További pontszerzők: James Calado, Felipe Massa és Sam Bird.

    Kilencen nem tudták befejezni a versenyt. Az előbb említett Vergne mellett Brendon Hartley és Edoardo Mortara verseny fejeződött be a boxutcában, igaz, utóbbi a da Costával történt kakaskodásban szerzett sérülései miatt kellett kiállnia. André Lotterer 12 kör hátrányban versenyzett, miután a verseny elején összetűzésbe keveredett a bajnoki éllovas Alexander Simsszel, aki a lökdösődés következtében ki is esett a versenyből. Lotterer csapattársa, Neel Jani sem tudta befejezni a versenyt.

    A következő versenyhétvégét Mexikóban rendezik majd egy hónap múlva, február 15-én.