Címke: győzelem

  • Vips nyerte a Formula 2 történelmének 100. versenyét

    Vips nyerte a Formula 2 történelmének 100. versenyét

    A Hitech GP pilótája Jüri Vips nyerte a második bakui sprintfutamot, ami a Formula történelmének 100. versenye volt. A jubileumi futam igen csak emlékezetesre sikeredett, mivel a futam során két biztonsági autós fázist és számos ütközést is láthattunk.

    A Red Bull junior a harmadik helyről kezdhette meg a versenyt és a 11. körben vette át a vezetést, amit aztán ki sem engedett a kezei közül. Vips mögött a pole pozícióból rajtoló David Beckmann ért célba.

    A dobogó harmadik fokára a hetedik helyről rajtoló, szintén Red Bull nevelés Jehan Daruvala végzett. Őt a második helyről startoló Bent Viscaal követte a negyedik helyen.

    A verseny sztárja Vips csapattára, Liam Lawson volt, aki a huszadik helyről egészen a hetedik helyig volt képes volt felzárkózni. Az új-zélandi bajnokaspiráns az első futamon belekeveredett egy balesetbe, aminek következtében már a kettes kanyarban véget ért a versenye a rajtot követően.

    A Prema ausztrál kiválóságát Oscar Piastrit is dicséret illeti, miután Lawsonhoz hasonló felzárkózást bemutatva lett nyolcadik a tizenkilencedik helyről indulva.

    A Formula 2 új versenyformátumának – ahol a második futam rajtrácsát az első futam első tíz helyezett fordítottja adja – köszönhetően Beckmann és Viscaal rajtolhatott az első sorból. A rajtnál már történt egy baleset: a bajnoki tabellát vezető Guanyu Zhou ment neki hátulról Dan Ticktum Carlinjának, ami miatt előbbi versenye gyorsan véget is ért, Ticktum folytatni tudta a száguldást, de visszaesett a mezőny végére.

    Lirim Zendeli versenye is kérész életű volt: egy ütközés miatt megsérült az autója és kénytelen volt azt leparkolni a pálya egyik bukóterében.

    Pillanatokkal később Ralph Boschung és Théo Pourchaire ért össze. Utóbbinak a találkozás következtében megsérült az első szárnya, de végül mindketten kiestek a Formula 2 100. viadaláról.

    Az előbb említett ütközése miatt pályára kellett hívni a biztonsági autót. Az újraindítást követően Beckmann elvette Viscaaltól a negyedik helyet, Robert Shwartzman pedig négy pozíciót nyert a kavarodásban és a hatodik helyen találta magát.

    Ezt követően a hatodik körben Roy Nissany tette a falba Richard Verschoort, előidézve ezzel a második biztonsági autós fázist. A Williams junior izraeli ugyan ki tudott jönni a boxba egy új orrkúpért, de nem sokkal az eset után egy boxutca áthajtásos büntetést kapott baleset okozásáért.

    Ezt követően a nyolcadik körben indult újra a futam, de nem kellett sokat várni az újabb ütközésre. Eztúttal Christian Lundgaard volt az áldozat, aki az egyes kanyarban csapta falnak az ART-ját.

    Másodpercekkel később Marcus Armstrong is összetörte a DAMS-át, miközben Viscaallal csatázott a negyedik helyért.

    Vips végül magabiztosan megnyerte a futamot, megszerezve ezzel első győzelmét a Formula 2-ben. Az észt fiatal ezzel közelebb lopózott az élmezőnyhöz, ahol sokan maradtak pont nélkül.

    A Formula 2 100. futamának végeredménye:

    Pilóta Csapat
    1 8
     Jüri Vips
     HitechGP
    2 14
     David Beckmann
     Charouz Racing System
    3.200
    3 6
     Jehan Daruvala
     Carlin
    3.800
    4 24
     Bent Viscaal
     Trident
    4.600
    5 1
     Robert Shwartzman
     Prema Powerteam
    5.000
    6 5
     Dan Ticktum
     Carlin
    6.200
    7 7
     Liam Lawson
     HitechGP
    6.700
    8 2
     Oscar Piastri
     Prema Powerteam
    9.100
    9 10
     Theo Pourchaire
     ART Grand Prix
    13.300
    10 4
     Felipe Drugovich
     UNI-Virtuosi
    15.400
    11 20
     Matteo Nannini
     Campos Racing
    17.900
    12 22
     Jack Aitken
    HWA Racelab 22.800
    13 25
     Marino Sato
     Trident
    25.600
    14 15
     Guilherme Samaia
     Charouz Racing System
    49.900
    15 23
     Alessio Deledda
    HWA Racelab 52.000
    16 16
     Roy Nissany
     DAMS
    1’31.800
    17
     Marcus Armstrong
     DAMS
    9
     Christian Lundgaard
     ART Grand Prix
    11
     Richard Verschoor
     MP Motorsport
    21
     Ralph Boschung
     Campos Racing
    3
     Guanyu Zhou
     UNI-Virtuosi
    12
     Lirim Zendeli
     MP Motorsport

      

  • Norris szerint a McLaren idén esélyes egy futamgyőzelemre

    Norris szerint a McLaren idén esélyes egy futamgyőzelemre

    „Nem túl őrült” elképzelésnek tartja az idei McLaren győzelmet a csapat pilótája, Lando Norris. Idén eddig két dobogóig jutott, és jelenleg harmadik a bajnokságban.

    Tavaly két meglepetés győzelem is született, Pierre Gasly Monzában, Sergio Pérez meg a Szahír Nagydíjon tudott győzni egy középmezőnybe tartozó autóval.

    Az új aero-szabályoknak köszönhetően még szorosabb idén a mezőny, a McLaren pedig közelebb lopta magát az élmenőkhöz.

    „Nem túl nagy őrültség.” – válaszolta Norris arra, hogy nyerhetnek-e idén. – „Mondjuk azt, ez hoszsú ideje a legjobb szezonunk, talán itt az idő, hogy valami hasonlót érjünk el.”

    „Három erős versenyen vagyunk túl, három jó versenyen. Azt éreztem, jó munkát végeztem, és összességében a csapat is jó munkát végzett.”

    „Persze, ez bármikor változhat.” – ismerte el a sportág változékonyságát a fiatal brit. – „Ez egy kegyetlen világ, ha valami rosszul sül el, akkor az lehúzhat minket. Az emberek azt fogják mondani, nem koncentrálunk eléggé, és mindenféle kifogásokat kezdenek gyártani.”

    „Óvatosnak kell lenni az elvárásokkal, hogy a csapat is helyén kezelje a dolgokat. Nem szabad előrébb haladnunk, mint ahol tartunk, mert akkor túl magabiztosak leszünk. Ehelyett mindent a helyén kell kezelnünk, és dolgoznunk a teljesítményünkön.” – mondta a mentális egészségével is sokat törődő Norris.

  • O’Ward fogadást nyert Brownnal szemben: F1-es autót tesztelhet majd

    O’Ward fogadást nyert Brownnal szemben: F1-es autót tesztelhet majd

    Pato O’Ward megnyerte az a fogadást, amit még az IndyCar szezon kezdete előtt kötött a McLaren ügyvezető igazgatójával Zak Brownnal.

    A két fél abban állapodott meg, ha a mexikói pilóta futamgyőzelmet tud szerezni az IndyCar szezon valamelyik versenyén, akkor ő vezetheti majd a McLaren idei Forma-1-es autóját az évadzáró teszten Abu Dhabiban. O’Ward meg nagy csatában ugyan, de meg tudta nyerni a második texasi ovál versenyt és ezzel együtt a Brownnal kötött fogadását is.

    „Soha nem fogom elfelejteni az első IndyCarban aratott győzelmemet,” – írta O’Ward a közösségi oldalán a texasi sikerét követően, ahol a sorozat regnáló bajnokát Josef Newgardent kellett legyőznie az első helyért.

    Az Arrow McLaren SP versenyzőjének többek között olyan versenyzők gratuláltak, mint a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso, vagy a szintén IndyCarban versenyző Felix Rosenqvist.

    A McLaren ügyvezető igazgatója pedig tartotta a szavát és a Twitter oldalán üzent és gratulált mexikói pilótájának.

    „Az üzlet az üzlet Pato O’Ward – micsoda győzelem! Találkozunk majd a szezon későbbi felében Abu Dhabiban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Pato O’Ward (@patriciooward) által megosztott bejegyzés

  • Életnagyságú bronz szobor készült Ayrton Sennáról – KÉPPEL

    Életnagyságú bronz szobor készült Ayrton Sennáról – KÉPPEL

    Egy brit szobrász Paul Oz nemrégiben leplezte le legújabb alkotását, ami Ayrton Sennát ábrázolja életnagyságban. A szobor a háromszoros világbajnok első Forma-1-es győzelmét örökíti meg, amit még 1985. április 21-én aratott a portugál Estorilban.

    Tegnap 36 éve történt, hogy Senna megszerezte első győzelmét a pályafutása során aratott 41 közül. Az akkor 25 éves brazil fenomén a Lotus csapatánál bontogatta szárnyait a száguldó cirkuszban és a Portugál Nagydíjon egyszerűen senki nem tudta vele tartani a lépést. Ezt az is tökéletesen megmutatja, hogy a brazil versenyző Michele Alboreto kivételével mindenkinek kört adott Andalúziában.

    Oz – aki a korábbiakban már készített szobrot a háromszoros világbajnok brazil legendáról – a tegnapi nap folyamán mutatta be a Senna szobrát a közösségi média oldalán.

    „A mai napon 1985-ben Senna megszerezte élete első Forma-1-es győzelmét az estorili szakadó esőben,” – írta Oz a közösségi média oldalain a tegnapi nap folyamán.

    „Az általam elkészített szobor ezt szimbolizálja. Ez volt egyébként az egyik első komolyabb emlékem az autosportról: Senna és a fekete-arany színben pompázó JPS Lotusok.”

  • Érkezésekor egy zsoldosként tekintettek Hamiltonra a Mercedesnél

    Érkezésekor egy zsoldosként tekintettek Hamiltonra a Mercedesnél

    Lewis Hamilton a Forma-1-ben aratott sikereinek túlnyomó részét a gyári Mercedes csapatának köszönheti. A brackleyi istálló főstratégája James Vowles szerint azonban a hétszeres világbajnok egy kivételes versenyző, azonban egyáltalán nem egy csapatjátékos.

    Amikor a brit a 2012-es szezon végén elhagyta a McLarent a gyári Mercedes hívó szavára, mindenkinek leesett az álla a Paddockban, ugyanis nem sokan gondolták volna, hogy brit otthagyja azt a csapatot, akik rengeteget adtak neki a versenyzői pályafutása során.

    A Mercedes akkoron még közel nem volt olyan sikeres, mint a turbóhibrid éra kezdete óta. Azonban Hamilton ezzel a döntéssel bőven jól járt, mert a 2013-as szenvedős év után hat világbajnoki címet és számtalan futamgyőzelmet és dobogós helyezést szerzett a csillagos márka versenyzőjeként.

    Hamilton nem győzi megköszönni azt a munkát, amit a Mercedes összes munkatársa tesz az ő sikereiért, azonban ez az első Mercedes-es szezonjában korántsem volt így.

    „Amikor Lewis megérkezett hozzánk, akkor egy zsoldosként tekintettünk rá,” – mondta a Vowles a Beyond the Grid podcastjében. „Azért jött ide, hogy versenyeket és bajnoki címeket nyerjen. A vezetésével nem is volt semmi probléma, azonban rájött arra, hogy a győzelmet együtt kell elérnie a csapattal együttműködve, nem pedig egyedül. Az érkezése óta rengeteget változott és most már egy teljesen más versenyző a régi énjéhez képest.”

    A csapat sportigazgatója Ron Meadows szerint sem a csapatjátékos kifejezés jut az embernek az eszébe először, amikor meghallja a Mercedes brit pilótájának nevét.

    „Újoncként Lewis vezetési stílusát nagy mértékben befolyásolta a győzelem. Azóta sokkal taktikusabb lett és a versenyzői intelligenciája is sokkal nagyobb lett. A szezon első versenyétől fogva csakis kizárólag a bajnoki címre gondol és ezek alapján cselekszik.”

  • Guanyu Zhou lett az ázsiai Formula 3-as bajnokság bajnoka

    Guanyu Zhou lett az ázsiai Formula 3-as bajnokság bajnoka

    Az Alpine akadémiájába tartozó Guanyu Zhou nyerte az ázsiai Formula 3-as bajnokság egyéni pontversenyét.

    Ez volt annak a kínai fiatalnak az első bajnoki címe, aki Kína egyetlen Forma-1-es reménysége az elkövetkező 15 évre. Ezen győzelemmel immáron 36 szuperlicensz pont szerepel a Formula 2-ben versenyző Zhou neve mellett és így már csak 4 pont hiányzik neki a szuperlicensz megszerzéséhez.

    Az Alpine juniorja négy alkalommal ünnepelhetett a dobogó legtetején a tizenöt versenyből és emellett további hét dobogós helyezést is szerzett.

    Zhou a bajnoki címet végül a szezonzáró versenyen tudta megszerezni Pierre-Louis Chovetval szemben úgy, hogy az utolsó verseny kezdete előtt mindössze egy pont volt köztük a különbség a kínai versenyző javára.

    „Hatalmas köszönetet szeretnék mondani a csapatomnak,” – mondta az Alpine juniorja, aki az idei szezonban is az UNI Virtuosi csapatát fogja erősíteni a Forma-1-ben. „Nagyon nehéz volt, különösen az elmúlt hetek, ugyanis rendkívül sokat kellett dolgoznunk.

    „32 pontos hátránnyal megérkezni az utolsó hétvégére sosem könnyű dolog. Azonban egy pillanatig sem adtam fel és az utolsó versenyen sikerült egy jó rajtot fognom, amivel az élre is állhattam.

    „Az indulás után már minden a koncentrációról szólt, arról, hogy megőrizzem és bebiztosítsam a győzelmemet. Hihetetlen érzés, hogy immáron az ázsiai F3-as bajnoknak mondhatom magam, nagyon élveztem az itt töltött négy hetet.”

  • Grosjean: utáltam a F1-es paddockot, de ugyanannyira szerettem is

    Grosjean: utáltam a F1-es paddockot, de ugyanannyira szerettem is

    Kicsit korábban ért véget a tervezettnél Romain Grosjean karrierje, de egy héttel a balesete után rájött, van, ami nem fog hiányozni neki.

    A soron következő Szahír Nagydíj miatt egy helyben maradt a száguldó cirkusz mezőnye, így a francia, balesete ellenére vissza tudott térni a paddockba, hogy megköszönje az életét mentő emberek segítségét.

    „Hiányozni fognak dolgok, például az emberek, akikkel dolgoztam. A versenymérnököm, Ayao Komatsu például 2009 óta dolgozott velem.”

    „De amikor eljöttem a bahreini paddockból, azt mondtam „Annyira utáltam ezt a helyet, amennyire szerettem is”, mert hiányzott, hogy a győzelemért küzdjek.”

    Grosjean az IndyCarba nyergel át a Dale Coyne Racinghez, innen reméli, ez megváltozik majd.

    „Remek lehetőségem lesz ott. Persze, még nem vezettem IndyCart, de biztos vagyok benne, hogy élvezni fogom. Mindenki, akivel beszéltem, ezt mondta nekem, a mérnököm, Simon Pagenaud és Marcus Ericsson is.”

    „Egy dologra jöttem rá Bahreinben, közel a halálhoz: olyan dolgot akarok vezetni, amit élvezek is.”

  • Visszatér a versenyzéshez a két éve horrorbalesetet szenvedő Correa!

    Visszatér a versenyzéshez a két éve horrorbalesetet szenvedő Correa!

    Juan Manuel Correa vissza fog térni a versenyzéshez kevesebb, mint két évvel a spai horrorbalesetét követően. Az ecuadori-amerikai pilóta – akivel két éve még interjút is készítettünk Spielbergben – a Formula 3-ban fog majd versenyezni az ART Grand Prix csapatánál.

    Correa még a Formula 2 spai főversenyén keveredett bele abba a tragikus balesetbe, aminek következtében Anthoine Hubert az életét veszítette. A Charouz egykori versenyzőjének jobb lábában szinte szilánkosra törtek a csontok, ami miatt rengeteg műtéten kellett átesnie az utóbbi időszakban.

    A 21 éves Correa azonban 16 hónappal a balesete után úgy döntött, hogy nem adja fel az álmait és visszaül a volán mögé, hogy tovább hajszolhassa azokat.

    „Először is nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek azután, ami történt velem,” – nyilatkozta az Alfa Romeo junior pilótája a bejelentését követően. „Rendkívül hálás vagyok az ART GP-nek, hogy hittek bennem és engem bíztak meg erre a feladatra. Ez rendkívül sokat jelent nekem, ugyanis a Forma-1-hez vezető úton ez lesz az első komolyabb lépcsőfok, amit sikeresen kell majd vegyek.

    „A céljaim lehet, hogy ambiciózusok, ugyanis több, mint másfél éve nem vezettem semmi féle autót és emiatt sokat kell még tanulnom. Az idei szezonnak rendkívül nyitottan vágok majd neki, nem fogom magam felesleges nyomás alá helyezni és a legjobbamat fogom nyújtani, hogy elérjem azt, amit a legjobban szeretek: nyerni,” – zárta Correa.

  • Gasly a győzelme minden másodpercére emlékszik

    Gasly a győzelme minden másodpercére emlékszik

    Az év egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatta Pierre Gasly, aki az AlphaTaurival meg tudta nyerni Monzában az Olasz Nagydíjat. A francia most újra áttekintette élete első győzelmét jelentő futamot, és elmondta, hogy annak minden egyes másodpercére tisztán emlékszik.

    Gasly ugyan a tizedik helyről kezdhette meg az olasz futamot ám a piros zászló és Hamilton büntetése után hirtelen az élen találta magát. A futam végén a McLarenes Carlos Sainz-cal kellett megvívnia a sikerért és végül ő ünnepelhetett a pódium legtetején. Ez volt a csapat második sikere a Forma-1-ben [az első szintén Monzában volt, 2008-ban Vettel jóvoltából – a szerk.] és 2013-as Räikkönen siker óta az első volt, amelyet nem Mercedes, Ferrari vagy Red Bull pilóta szerzett meg.

    Ezen történelmi siker és az azt követő ünneplés nagyon erőteljesen bevésődött a francia emlékezetébe.

    „Minden egyes másodpercére emlékszem annak a futamnak és az azt követő ünneplésnek. Ez egy olyan dolog, ami nagyon beleégett az emlékezetembe, és örökké ott is fog maradni. A tavalyi év annyira kompakt és intenzív volt, hogy elég nehéz volt időt szakítani a pihenésre és nem lehetett annyira kiélvezni a szabadidőt, mint amennyire a COVID nélkül lehetett volna. Amikor volt egy hét szünet két futam között és hazatértem, akkor megpróbáltam átgondolni és újra átérezni miken mentem keresztül. Ez valami elképesztő volt. A Mercedes majdnem minden versenyt megnyert, kivétel Max, Sergio és az én győzelmemet. Hihetetlen!” – örömködöt Gasly.

  • Gasly élvezi, hogy több figyelmet kap eddigi legjobb szezonja után

    Gasly élvezi, hogy több figyelmet kap eddigi legjobb szezonja után

    Pierre Gasly élete eddigi legjobb Forma-1-es szezonját futotta 2020-ban, hiszen Monzában megszerezte első győzelmét, ráadásul egy középcsapat színeiben. Kiemelte viszont az AlphaTauri motorszállítójának, a Hondának a munkáját is.

    A francia elárulta azt is, nem ment minden zökkenőmentesen.

    „Az év elején azt gondoltam, hogy a szezon nehezebb lesz” – idézi a franciát a Motorsportweek.com. „Amikor Barcelonában kipróbáltuk az autót, volt néhány dolog, amivel nem voltunk megelégedve. Ami az aerót illeti, volt miben fejlődni, és egyből sikerült is ezt megtennünk az első néhány versenyen.”

    „De aztán a szezon során az volt a tendencia, hogy mindig gyorsultunk. Most már elég erős hajtásláncunk van” – tért rá a Hondára. „A Honda egész évben fantasztikus munkát végzett, a megbízhatóság remek volt. Ha a tavalyi évhez képest nézzük, jó irányba mozdultunk el. Várom már az utolsó közös évünket.”

    Hiába a győzelem, Gasly állítja, ugyanaz az ember maradt.

    „Ahogy az emberek beszélnek hozzám, az nem változott. Semmi sem, ami a személyemhez köthető. Futamgyőztes, vagy nem, ugyanaz vagyok, aki voltam. Csak egy kicsit jobb az önéletrajzom” – mondta egy Reddit kérdezz-felelekben.

    Hozzátette, a paddockban azért változott a státusza: „Több figyelmet kapok a média irányából, többen követnek és támogatnak. És természetesen nincs túl sok futamgyőztes a paddockban, főleg nem a középmezőnyben, szóval ez is változott bizonyos tekintetben.”