Címke: gyermekáldás

  • Vettel: Ezen a hétvégén szívesen maradtam volna otthon

    Vettel: Ezen a hétvégén szívesen maradtam volna otthon

    Sebastian Vettel elismerte, ezen a hétvégén inkább szeretett volna otthon maradni, miután kisfia megszületett a héten.

    Csütörtökön a német versenyző nem jelent meg a paddockban és nem vett részt az FIA sajtótájékoztatóján miután felesége az előző nap életet adott harmadik gyermeküknek.

    A magánéletét gondosan féltő négyszeres világbajnok a német RTL-nek elmondta, minden jól ment és nagyon boldog,  amiatt, hogy új taggal bővült a családja.

    ,,Talán ez az első olyan hétvége, mikor úgy érzem szívesebben maradtam volna otthon. Szerettem volna jól befejezni ezt a szezont, de ugyanakkor otthon is maradtam volna a feleségem mellett. Szerencsére minden jól ment, természetesen nagyon-nagyon boldog vagyok. Hála az égnek manapság már könnyű a kapcsolatot tartani a másikkal.”

    Habár szívesen hagyta volna ki ezt a hétvégét, Vettel leszögezte, magánélete és öröme nem fog a munka rovására menni az utolsó versenyen:

    ,,Meglátjuk, milyen eredményt sikerül elérni, de egy biztos, ártani nem árt. Egy motivációs löketet ad, és remélem hasznát tudom ennek venni a hétvégén, ugyanis nem olyan jó a teljesítményünk itt. A versenyen bármi megtörténhet, most már senkinek sincs veszteni valója, mert a bajnokság már eldőlt.”-nyilatkozta Vettel.

  • Hamilton átérzi csapattársa helyzetét, közben gratulált Vettelnek is

    Hamilton átérzi csapattársa helyzetét, közben gratulált Vettelnek is

    Lewis Hamiltonhoz is eljutottak a csütörtöki ‘családi percek’, a brit versenyző reagált csapattársa válására, és ellenfele gyermekének születésére is.

    Valtteri Bottas tegnap egy közleményben jelentette be, ő és felesége Emilia válnak. A finn versenyző a közösségi médián keresztül úgy fogalmazott, döntésüket azért hozták meg, mert nem tudták összeegyeztetni karrierjüket a magánéletükkel.

    Hamilton elmondta, át tudja érezni a helyzetet, ugyanis ő is megtapasztalta ezt a jelenséget élete során. Nicole Scherzingerrel éveken át játszották a se veled se nélküled játékot, majd 2015-ben úgy döntöttek végleg szakítanak egymással.

    ,,Úgy vélem ez a legtöbb sportolónál fennáll, talán mi egy kicsit nehezebb helyzetben vagyunk, ugyanis rengeteget kell utaznunk és nagyon sok időt kell távol töltenünk. Ezt talán egy plusz terhet ró arra, hogy egy jó kapcsolatot tarts fenn.” -vélekedett a Mercedes versenyzője.

    A hatszoros világbajnok álláspontját egykori csapattárs, Nico Rosberg is megerősítette. A német korábban már elmesélte, mennyit szenvedett családja 2016-ban, mikor az ex-versenyző teljesen a bajnoki küzdelemre koncentrált.

    Ugyanakkor akadnak kivételek is, Sebastian Vettel, már tinédzser korában megismerte élete párját, akit idén júniusban elvett, sőt szerdán megszületett harmadik gyermekük is.

    ,,Gratulálok Sebnek, nyilvánvalóan ő egy remek apa. Én azzal is megszenvedek, hogy a kutyáimat életben tartsam, sőt nagybácsinak lenni is elég fárasztó.” – tette hozzá nevetve Hamilton. – ,,Rengeteg olyan sportoló van tehát aki a boldog életet él. Én viszont ezt nehéznek találom, 100%-ban szeretnél elkötelezett lenni, és kevesebbet nem tehetsz bele, mint a másik fél, viszont ez a versenyképesség rovására is mehet. Ugyanakkor vannak olyan dolgok ami plusz kötelezettséget és extra terhet rónak ránk és ezek visszavethetnek minket. Minden területen meg kell felelned, és egy emberként kell mindent beleadnod.”

  • Egyik nagy csapatánál sincs hely Alonso számára?

    Egyik nagy csapatánál sincs hely Alonso számára?

    A spanyolok nem adták fel, továbbra is arról kérdezik a top három csapat képviselőit, hogy van-e lehetőség arra, hogy a kétszeres világbajnokuk Fernando Alonso jövőre visszatérjen a Formula 1-be.

    A Movistar Magyarországon felkereste a Mercedest, a Red Bullt és a Ferrarit, és arról fogadta az alakulatok nagyágyúit, látnak-e arra esélyt, hogy 2020-ra valamelyiküknél Alonso autóba üljön.

    Az Ezüst Nyilak nevében Toto Wolff elárulta, Lewis Hamilton mellé két pilótának van esélyei versenyezni náluk: az egyik jelölt jelenlegi pilótájuk Valtteri Bottas, míg a másik Esteban Ocon. A Red Bullnál ennél egyértelműbb választ kaptak Helmut Markotól, az osztrák tanácsadó egy egyszerű ’nemmel’ le is zárta az ügyet. A Scuderiánál Mattia Binottót szólaltatták meg, aki elmagyarázta nekik, miért fontos a hierarchia a csapatban, tovább ecsetelte azt is, hogy mindkét pilótájuknak érvényes szerződése van, és nem számolnak azzal, hogy bármelyik idő előtt távozna a csapatból.

    ,,Vizsgáljuk csak meg, mikor nyert a Ferrari? Mikor ott volt Michael és Eddie, utána pedig jött Rubens, majd következett Kimi és Felipe. Mindig volt tehát egy első számú és egy második számú pilóta. Jelenleg Sebastian az első számú versenyzőnk, míg Charles jelenti a jövőt. Nagyon erős párosunk van, ezért nem látom annak az okát, miért kellene ezt a duót megbontanunk.”

    Vettelről azonban ez elmúlt időszakban olyan pletykák születettek, amik a visszavonulását hirdetik. Laurent Mekies viszont bízik a németben és abban, hogy marad a Ferrarinál.

    ,,A Toro Rossos időszaka óta ismerem Sebastiant. Lehet, hogy kívülről ez nem látszik, de minden projektünk központjában ő áll.”

    A Sky Italia ugyanakkor úgy értesült, hogy a fiatal monacói már a szerződéshosszabbításáról tárgyal, a pletykák szerint 2024-ig maradna a vörösöknél, emellett csapattárs a négyszeres világbajnok a Bild információi szerint ismét apai örömök elé néz, ugyanis felesége Hanna a szóbeszéd alapján terhes. A magazin megkérdezte erről a 32 éves versenyzőt is, aki egyszerűen lerázta őket azzal, hogy ez már magánügy és nem kíván erről beszélni, ennek ellenére az olasz Sky már tudni véli azt is, hogy Vettelnek fia lesz. Ezen információk tükrében Alonso a Ferrarinál a négyszeres világbajnok, míg a Red Bullnál Pierre Gasly helyére mehetne. Azonban, mind Helmut Marko, mind Mattia Binotto elzárkózik ettől az ötlettől. Ennek tükrében pedig vajmi kevés esély van arra, hogy a spanyol jövőre visszatérjen, ugyanis ő csakis a top csapatok egyikéhez igazolna, ha visszajönne.