Címke: Günther Steiner

  • A Haas megmutatta, hogy készült el új logójuk Photoshoppal

    A Haas megmutatta, hogy készült el új logójuk Photoshoppal

    Debütált a Haas csapat új, főszponzorral kibővített neve, valamint módosított logója is. Így vágnak neki a 2023-as szezonnak.

    Miután a Haas 2022 elején az orosz-ukrán háború okán megvált orosz versenyzőjétől, Nikita Mazepintől, és vele együtt a főszponzor Uralkalitól, új bevételforrás után kellett nézniük.

    2023-ra sikerült új névadó szponzort találniuk, ezt már októberben bejelentették, így már a nevezésüket is új, teljes nevükön adták le: MoneyGram Haas F1 Team.

    A MoneyGram egy peer-to-peer (P2P) fizetésekkel és pénzátutalással foglalkozó vállalat.

    (A P2P lényege, hogy a pénzeszközöket egyik személyről a másikra lehet átruházni harmadik fél bevonása nélkül. Ilyen pl. a Paypal is.)

    Ma debütált új, vagyis módosított logójuk is. A csapat egy felgyorsított videón mutatta meg, hogy „untitled 2” projektnév alatt hogyan variálták át a logójukat Photoshoppal. A név kiegészítése mellett a Haas karikában lévő „H” betűs logója kapott egy kis extrát: jobb oldalra kicsiben, a MoneyGram logóját.

    https://twitter.com/HaasF1Team/status/1610623391366799360

    „Nagy örömünkre szolgál, hogy elérkeztünk januárhoz, és mostantól hivatalosan is MoneyGram Haas F1 Team néven fogunk futni” – nyilatkozta Günther Steiner csapatfőnök. „Amikor októberben, az Egyesült Államok Nagydíján bejelentettük, hogy a MoneyGram lesz a névadó szponzorunk, ez volt az a dátum, amit már nagyon vártunk, hiszen ez egy új év és egy új név számunkra, egy új logóval együtt, amit bevezetünk. Izgalmas hetek állnak előttünk, hiszen hamarosan leleplezzük a festést, majd az idei autó, a VF-23 bemutatása következik.”

    Steiner így folytatta: „Ezután következnek az szezon előtti tesztek, majd Bahreinben komolyan elkezdődik a szezon. A MoneyGram Haas F1 Teamnél mindenki nagyon várja már, hogy a Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg alkotta új versenyzőpárosunkkal elindulhasson. Tudom, hogy a MoneyGram partnersége és a csapat körüli aktivitás a meglévő ügyfélkörüknek is tetszeni fog, miközben valóban globális lehetőségeket kínál arra, hogy új ügyfeleket érjenek el a Forma-1-es szezon során. Alig várjuk, hogy elkezdődjön. MoneyGram Haas F1 Team – jól hangzik!”

    A MoneyGram is izgatottan várja a szezont.

    „A 2023-as év kezdetén a MoneyGram Haas F1 Team hivatalos névváltoztatásával máris nekilátunk a munkának! A mai napon bemutattuk a csapat új logóját, és a következő hónapok során felfedjük az új festés dizájnját, mielőtt az autók márciusban pályára lépnek” – mondta Alex Holmes, a MoneyGram elnök-vezérigazgatója. „Izgalmas időszak ez a MoneyGram számára, amely a világ egyik vezető márkája, amely a határokon átnyúló pénzátutalásokat támogatja, mivel stratégiai céljaink megvalósításával további innovatív pénzügyi megoldásokat kínálunk, és egy hihetetlen potenciállal rendelkező, F1-es rajongói kedvenc névadó szponzoraként új útra lépünk. Itt az idő!”

    Steiner terhesnek érzi a Netflix okozta hírnevét?

  • Egy új F1-es csapat csak felborítaná a jelenlegiek stabilitását?

    Egy új F1-es csapat csak felborítaná a jelenlegiek stabilitását?

    Günther Steiner, a Haas főnöke nem látja hasznát annak, hogy egy tizenegyedik csapat érkezésével megbolygassák a stabil Forma-1-et.

    2016 volt a legutóbbi szezon, amikor 11 csapat szerepelt a Forma-1 rajtrácsán, azóta 10 csapat és 20 versenyző szerepel a sportban.

    Mivel mind a 10 jelenlegi csapat egészen szilárd pénzügyi alapokon áll most, és a költségvetési sapka jelentősen segít ebben a tekintetben, a jelenlegiek többsége nem pártolja, hogy új csapat érkezzen a sportba, felhígítva ezzel a mezőnyt és a bevételeket.

    Egy potenciális csapat azonban van, amely mindent megtesz, hogy bekerülhessen az F1-be. Michael Andretti „Andretti Global” nevű projektje pedig engedélyt kért arra, hogy 2024-től beléphessen a Forma-1-be, ami a versenyzők nagy részének ellenállásába ütközött.

    Steiner – aki a Forma-1 jelenlegi legfiatalabb csapatának, a Haasnak a csapatfőnöke – pedig nem hiszi, hogy a Forma-1-nek vállalnia kell a bővítés kockázatát, még akkor sem, ha a Concorde-egyezményben van erre lehetőség.

    A döntés nem a csapatok kezében van

    „Ahogy a FOM [Formula One Management] mindig mondja, először is mindenki azt hiszi, hogy mi vagyunk azok, a többi csapat, akik eldöntik, mi történik” – mondta Steiner a Beyond the Grid podcastben. „Mi nem dönthetünk. Lehet véleményünk, de mi nem dönthetünk, a döntés a FOM dolga.”

    „Szerintem az F1 tudja, és Stefano [Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója] is tudja, hogy a sport jelenleg nagyon jó pozícióban van. Egy 11. csapat beiktatása több bevételt hozna? Nagyobbá teszi a Forma-1-et? Nem hiszem.”

    „Jobb, ha 10 nagyon stabil csapatunk van, mintha vállalnánk a kockázatot, hogy nincs nyereség, és még valakivel osztoznunk is kell a pénzen.”

    „Jelenleg nagyon stabil a helyzet, így nyilvánvalóan, ha jön egy 11. csapat, és mondjuk 10%-kal több bevételt hoz, akkor miért ne? De ha jön egy 11. csapat, és csak egy 11-ed részt vesz el a mostani bevételből, akkor mindenki más bevétele felhígul. Miért tennénk ezt?”

    „Mert szerintem a 20 autóval eléggé tele van a rajtrács, és ahogy mondtam, nagyon stabilak, nemcsak most, hanem a jövőre nézve is, mert vagy olyan emberek tulajdonában vannak, akik tudják, mit csinálnak, és tudnak csapatot vezetni, vagy olyan vállalatok tulajdonában, amelyekről tudjuk, hogy képesek folytatni.”

    „És most jön az Audi, ők úgy döntöttek, hogy megvesznek egy csapatot, nem pedig sajátot állítanak ki, mert most nem könnyű feladat a nulláról felállítani egy Forma-1-es csapatot.”

    Több csapat, több tehetség

    Miközben a Forma-1 olyan szakaszba ért, amikor a sorozat vitathatatlanul népszerűbb, mint valaha. Ezen kívül erősek a versenyzők, és rég nem volt ilyen erős versenyzői állomány világszerte, akik a Forma-1-ben tudnának teljesíteni. Ezt bizonyította a korábbi Formula 2-es és Formula E-bajnok Nyck de Vries is, amikor 2022-ben Monzában beugróként debütált a Williams-színeiben és kiválóan szerepelt. Bár 2023-ra biztosította a helyét az AlphaTaurival, erre 3 évet kellett várnia F2-es bajnoki címe után, mert bár mindenki látta, milyen tehetséges, egyszerűen nem volt szabad hely a Forma-1-ben. De sok más tehetséges versenyző is így járt.

    Oscar Piastrinak például egy évet kellett a pálya szélén töltenie annak ellenére, hogy egymás után nyerte meg a Formula Renault Eurocup, a Formula 3 és a Formula 2 bajnoki címeit, mielőtt 2023-ra szabaddá vált egy McLaren-ülés számára.

    Felipe Drugovich eközben remek F2-es szezont futott, kényelmesen megszerezte a 2022-es bajnoki címet, és a második helyezett Theo Pourchaire is lenyűgöző teljesítményt nyújtott, de egyikük számára sincs most hely az F1-es rajtrácson.

    Ebben a tekintetben pedig segítség is lehetne egy 11. csapat a mezőnyben, hiszen ezzel plusz két tehetséges versenyzőt is kaphatna a sport.

    Az Andretti név jót tenne az F1-nek, csak a csapatok smucigok

  • Steiner terhesnek érzi a Netflix okozta hírnevét?

    Steiner terhesnek érzi a Netflix okozta hírnevét?

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner elgondolkodott azon, hogy miképp emelkedett a saját csillaga a Netflix Drive to Survive című műsorának köszönhetően.

    Steiner szinte azonnal a Netflix Drive to Survive című sorozatának egyik főszereplőjévé vált, amikor a sorozatot először mutatták be a világnak a streaming platformon. Mivel a műsor a sport személyiségére koncentrált, nem pedig pusztán a pályán zajló versenyzésre, a Drive to Survive gyorsan reflektorfénybe hozta Steinert, mivel a sportág laikusabb megfigyelői is imádták a kemény, szókimondó vezetési stílusát.

    A műsor révén Steiner olyan hírnevet szerzett magának, amely a Red Bull-os Christian Hornerrel és a Mercedes-es Toto Wolff-fal vetekszik, de elmondta, hogy ez a hírnév egyfajta „teherként” érte. A brit Mirrornak beszélt erről:

    „Csak tettem a dolgomat, az emberek pedig szerették, amit csinálok. A Liberty Media és a Netflix a legjobbat hozta ki belőle, és hirtelen egy csomó ember megismert téged! Ez nem olyasmi, amit évekkel ezelőtt kitaláltam, és nem arra gondoltam, hogy „ilyenné kell válnom, másnak kell lennem.”. Egyszerűen így alakult, és néha ez elég nagy teher is. Mindenki téged figyel, sokan felismernek.”

    Steiner azonban hajlandó örömmel fogadni saját ismeretlenségének elvesztését, hiszen az F1 figuráinak általános népszerűsége összességében erősíti a sportágat:

    „Mindent figyelembevéve a Forma-1-nek ez jó. Amennyiben egy fiatalabb generáció érdeklődik az F1 iránt, az biztosítja a jövőnket. És ez nem csak engem érint – sokan mások is belekerültek. Ez csak a Forma-1 modern korszaka, ez az, amit az emberek látni akarnak. Megadtuk nekik, amit látni akartak, majd hirtelen a középpontban vagy. Most egy kicsit fárasztóbb, mint három-négy éve, de az ember csak számítasz rá, és együtt élsz vele. Ma már több interjút kell adnom. Ugyanakkor mindenkit megkérdezhetsz a csapatból, semmi sem változik.”

    Ami pedig azt illeti, hogy személyisége miért váltott ki akkora visszhangot a műsor nézői közt, Steiner úgy véli, azért, mert nincs megjátszás, nincs hamisság abban, ahogyan ő megjelenik:

    „Szerintem azért, mert nem változom – lefilmeztek, ahogy dolgozom, nem játszottam meg semmit, és ez az oka annak, hogy nem nézem meg. Eszem ágában sincs megváltozni. Nem hiszem, hogy boldoggá tenne, ahogyan látom magam, vagy ahogyan játszom, ezért a legjobb, ha nem nézem meg, és akkor maradok olyan, aki vagyok, és ugyanazt a munkát végzem. Ha az embereknek tetszik, az remek. Amennyiben nem tetszik nekik, az is rendben van, nem fogom felhúzni magam emiatt. Szerintem az embereknek azért tetszik, mert őszinte, nincs megjátszás. Személy szerint egyáltalán nincsenek közösségi média csatornáim, hála Istennek – az árthatna!”

    Jön Steiner első, a Forma-1 kulisszái mögé is betekintést nyújtó könyve!

  • Kiderült ki a szezon legjobb F1-es csapatfőnöke – szerintetek!

    Kiderült ki a szezon legjobb F1-es csapatfőnöke – szerintetek!

    A 2022-es Forma-1-es szezon végeztével szavazást indítottunk az évad legjeiről.

    Ennek keretében többek között arról is megkérdeztünk titeket, Racingline.hu olvasókat, hogy idén melyik csapatfőnök végezte legjobban a dolgát, ki nevezhető szerintetek az év csapatfőnökének.

    Az élen a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner futott be, komoly fölénnyel. Érthető is, hiszen az idei bajnok csapat főnökéről van.

    Christian Horner
    Christian Horner  |  Fotó: Frédéric Le Floc’h / DPPI / FIA

    A Mercedes csapat bár bajnokból idén hirtelen harmadikká estek vissza, csapatfőnöküket, Toto Wolffot mégis meghatározónak találtátok annyira, hogy a második helyre „repítsétek”.

    A harmadik helyen a közönségkedvenc, a Drive to Survive sztárja, a szókimondó Günther Steiner lett (Haas).

    Mindeközben a konstruktőri bajnokságban második helyen záró Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto csak az 5. helyet szerezte meg. Binotto időközben távozott is a Ferraritól. Helyére az Alfa Romeo eddigi csapatfőnöke, Frederic Vasseur érkezik. Vasseur e szavazásban a 6. helyen végzett. Vajon ferrarisként előkelőbb helyre kerül majd?

    A szavazás végeredménye:
    1. Christian Horner (44%)
    2. Toto Wolff (23%)
    3. Günther Steiner (11%)
    4. Andreas Seidl (6%)
    5. Mattia Binotto (5%)
    6. Frederic Vasseur (4%)
    7. Otmar Szafnauer (3%)
    8. Jost Capito (2%)
    9. Mike Krack (1%)
    10. Franz Tost (1%)

    Itt a top 10: Szavazd meg, melyik legyen az év F1-es szava!

  • Hülkenberg a Haas döntése óta nem beszélt Schumacherrel

    Hülkenberg a Haas döntése óta nem beszélt Schumacherrel

    Nico Hülkenberg 2023-tól Mick Schumacher helyére érkezik az amerikai Haas Forma-1-es istállóhoz.

    Ezzel a lépéssel a 35 éves pilóta maradt az egyetlen német versenyzőként a mezőnyben. A Forma-1-es veterán az RTL/ntv-nek adott interjúban elmagyarázza, hogy ez miért nem számít neki annyira, melyik rekord csak érdektelen számára, és miért nem volt kapcsolata Mick Schumacherrel sem a Haas-döntés előtt, sem utána.

    A tartalékosi idő lejárt. Nico Hülkenberg 2019 vége óta, amikor a Renault-val való elkötelezettsége véget ért, keresett beugró pilóta lett, de már nem volt állandó versenyző. A Racing Point „megmentője”. Később az Aston Martin-Mercedesnél ugyanilyen szerepben maradt. És így „mindenesként” teljesített, többször is hirtelen beugrott egy általa alig ismert versenyjárműbe, néha olyan pályákon, amelyeket még soha nem vezetett, mint 2022-ben Szaúd-Arábiában. 2020-ban, az RTL aktuális szakértőjeként egy kávé mellől felhívták, hogy legyen szíves helyettesíteni a megbetegedett Lance Strollt. Azonnal. Hülkenberg, elviharzott, előbb a privát Porschéjába, majd a Racing Point versenyautójába pattant. Mintha soha nem is lett volna távol a száguldó cirkusztól.

    A történetéből kiderül, hogy Hülkenberg esetében mindenekelőtt egy dolog kiderül: profi. Egy elhivatott ember, aki három évig a sor végén állt, csendben, a háttérben végezte a munkáját, és mégis a legjobb kapcsolatokat ápolta, mert beugróként gyakran jelent meg a Forma-1-es pályákon. Kapcsolatban volt például például Günther Steinerrel is. Az ellentmondásos Haas csapatfőnök az év végén úgy döntött, hogy változtat a második pilótafülkében. Hülkenberget tette be, Schumacher helyett. Inkább legyen tapasztalat a fiatalság helyett.

    Ugyan a változást már hetekkel korábban előre jelezték, mégis nagy port kavart Németországban. Schumacher a Haas szerint túl kevés pontot szerzett, néhány ütközésével pedig magas költségeket okozott. Steiner utána már csak ennyit mondott:

    „Minket terhelt Mick.”

    Hülkenberg a háttérben „melegített”, formában tartotta magát, de közvetlenül nem elegyedett szóba ez idő alatt ifjabb Schumival, mint azt az RTL/ntv interjújában elárulta.

    „Nem beszéltünk egymással azóta. Előtte sem váltottunk nagyon szót. Persze néha beszélgetünk a versenyzők felvonulásán, mert ugyanazon nyelvet beszéljük. Mick azonban egy másik generáció. Soha nem volt igazi kapcsolatunk, olyan, mint neki Sebastian Vettellel. A történet most ennyi. Ha nem én jöttem volna, akkor talán valaki más.”

    Magnussen segítséget ajánl Hülkenbergnek

  • F1-es csapatfőnökök listája: Íme 2022 10 legjobb versenyzője!

    F1-es csapatfőnökök listája: Íme 2022 10 legjobb versenyzője!

    A Forma-1 csapatfőnökei már második egymást követő évben Max Verstappent választották az év legjobb versenyzőjének az éves szavazásunkon, miután a Red Bull pilótája sikeresen megvédte a bajnoki címét.

    Mind a 10 csapatfőnököt megkérték, hogy küldjék el az év 10 legjobb pilótájának a listáját, azzal a kikötéssel, hogy az egyéni rangsorolásuk titokban marad. A versenyzők a jelenlegi F1-es pontrendszer alapján kaptak pontokat – 25 pontot a legjobb versenyzőnek, egyet a 10. helyezettnek. Ezeket a pontszámokat aztán összeadták, és így alakult ki a rangsor.

    Melyik versenyző került ki győztesen a 2022-es csapattársak csatájából?

    Miután négy futammal a vége előtt Japánban bebiztosította második világbajnoki címét, Verstappen – aki a rekordot jelentő 15 nagydíjat nyert az idei szezonban – ebben a ranglistában is összezúzta az ellenfeleket, 63 ponttal megelőzve a ferraris Charles Leclerc-et.

    HELYEZÉS VERSENYZŐ PONTSZÁM
    1 Max Verstappen 207
    2 Charles Leclerc 144
    3 George Russell 127
    4 Lewis Hamilton 100
    5 Sergio Perez 91
    6 Lando Norris 81
    7 Carlos Sainz 68
    8 Fernando Alonso 67
    9 Valtteri Bottas 29
    10 Sebastian Vettel 24

     

    Leclerc, aki pályafutása legjobb második eredményét biztosította azzal, hogy Abu Dhabiban Sergio Perezt megelőzve a második helyre került – a dobogót pedig George Russell egészítette ki első szezonjában a Mercedesnél.

    Lewis Hamilton pályafutása során először futamgyőzelem nélkül maradt egy Forma-1-es szezonban, és végül a negyedik lett. Verstappen csapattársa, Perez pedig az ötödik helyre csúszott le.

    A mclarenes Lando Norris a remek hatodik helyen végzett, vagyis a bajnokságban a „futottak még” között a legjobban végzett. A ferraris Carlos Sainz három helyet rontva a hetedik lett.

    Fernando Alonso, aki két idény után elhagyja az Alpine-t, hogy jövőre Sebastian Vettel helyére üljön az Aston Martinnál. Nyolcadik lett, mindössze egy ponttal lemaradva honfitársa, Sainz mögött.

    Valtteri Bottas második egymást követő évben megőrizte kilencedik helyét ezen rangsorban, miután a Mercedestől az Alfa Romeóhoz igazolt, Sebastian Vettel pedig új belépőként a 10. helyen végzett az utolsó F1-es szezonjában.

    A szavazáson részt vevő csapatfőnökök (ábécésorrendben) az alábbiak voltak: Mattia Binotto, Jost Capito, Christian Horner, Mike Krack, Andreas Seidl, Günther Steiner, Otmar Szafnauer, Franz Tost, Fred Vasseur és Toto Wolff.

    Bernie Ecclestone idén kirúgta volna Max Verstappent

  • Itt a top 10: Szavazd meg, melyik legyen az év F1-es szava!

    Itt a top 10: Szavazd meg, melyik legyen az év F1-es szava!

    Pontosabban kifejezése…

    Az év végeztéhez közeledve keressük a 2022-es év „kedvenc” F1-es szavát, kifejezését. Az alábbi listára 10 kifejezést gyűjtöttünk össze, melyek jellemzőek voltak az idei szezonra. Mielőtt azonban voksolnátok, vegyük sorra, mik is ezek!

    • Stratégia: Ami idén központi szerepet kapott különösképp a Ferrarinál. Az olasz csapat erős autót épített 2022-re, de javarészt stratégiai hibáknak köszönhető, hogy végül nem maradt esélyük a bajnoki címre.
    • Plan E: Maradunk a Ferrarinál. A versenyközvetítések jellegzetessége lett a szezon során, hogy a Ferrari jócskán eltért, az eredeti, A tervüktől, és sorban haladtak tovább az ABC-ben. A legjellegzetesebb eset az volt, mikor Ausztrában Sainzcal közölték, hogy az E terv következik, és nem sokkal később a spanyol Ferrarijának motorja gyakorlatilag felrobbant. Az eset után megannyi mém készült, miszerint az E terv (Plan E) kifejezésben az E betű az explosion (robbanás) szóra, vagy az engone failure (erőforrás meghibásodás) kifejezésre utalt.
    • Delfinezés: Az utóbbi években nem használt kifejezés az autók egyenesekben való hullámzó mozgására. A jelenséget a szabályváltozások idézték elő és a szezon kezdetén szinte minden csapatnak problémát jelentett. Időközben többnyire kiküszöbölték a problémát. A legjobban a Mercedest viselte meg ez a mozgás.
    • Ground effect, vagy talajhatás: Aerodinamikai jelenség, amely javítja az autók tapadását, növelve ezzel a kanyarsebességet.
    • Liked by Pierre Gasly: (Pierre Gasly által lájkolva) Egyfajta szlogen, mém Pierre Gasly-ról. A kifejezés azután vált virálissá, felbukkant egy videó a francia versenyzőről, amelyen szimultán négy telefonon lájkolgatott minden egyes TikTok videót. Ettől fogva ha valamit kellően jó tartalomnak talál az F1-es közönség (bármi okból), arra rámondja, hogy „liked by Pierre Gasly”.
    • We’ll come back to you: (magyarul: visszatérünk hozzád) Leclerc kapta ezt a választ, mikor Bakuban jelezte rádión a csapatának, hogy elfüstölt a Ferrari motor. A válasz olyan hanyagul hangzott, mintha a csapatnak épp lenne jobb dolga is mint a versenyzőjükkel foglalkozni. De más esetekben kapta ezt a választ, mikor kérdezett valami összetettebbet.
    • Költségvetés: Ez is kulcsszó volt 2022-ben, hiszen a költségvetési korlát főként a nagyobb, sokat költő csapatoknak okozott problémát. Olyannyira, hogy a Red Bullnak sikerült is túllépnie azt, amiből kisebb botrány kerekedett. A csapatnak végül büntetést kellett fizetnie, az FIA pedig szigorított a csapatok pénzügyi felügyeletén.
    • Mr. 98%: Ez még új kifejezés, de annál gyorsabban kezdte szájára venni az internet népe. Esteban Oconra értendő, aki a szezon után azt nyilatkozta, hogy csapattársa, Alonso nem sokat segített neki, így a munka 98%-át ő végezte el az Alpine-nál.
    • SteinerShip: A koronavírus után és a sokat fizető orosz szponzortól való megválás után a Haas csapatnak új szponzorok után kellett néznie. Az egyik ilyen a német Home Deluxe lett, melybútorokat kínál (szauna, zuhanfülke, egyéb kerti bútorok stb).A kampányfotózáson Mick Schumacher és a csapatfőnök Günther Steiner a márka termékei mellett pózoltak. Az egyik képen Steinert egy ma is kapható, gyermekeknek szánt, fából készült kishajó mellett pózolva láthattuk.
      A 2022-es szezon rögtön a forgatási képek megjelenése után elkezdődött, és a Haas meglehetősen jól kezdett a visszatérő Kevin Magnussennel, aki az 5. helyet szerezte meg. Ez a Haas és az ő legjobb F1-es futamon elért helyezése is egyben.
      A futam után a csapat közzétette Steiner kishajós képét némi módosítással. A fa kishajó helyére egy nagyobb, „motorcsónak” volt illesztve, azzal szöveggel, hogy „Itt az ideje, hogy Günther frissítést kapjon! A Steiner hajó [SteinerShip] növekszik!”
      Csak ez a tweet több mint 68000 lájkot és több mint 3500 retweetet gyűjtött össze. Ez jelentős, mivel 2000 és 3000 közötti lájkjuk szokott lenni egy-egy futam utáni poszton. Azóta a SteinerShip fogalommá vált.
    • Las Vegas: A csapból is Vegas folyik, ugyanis ezzel a helyszínnel bővül a 2023-as versenynaptár. A hétvége különlegessége, hogy nem lesz külön promótere, jobban mondva maga a Forma-1 a promóter, és minden eddiginél drágább és nagyvilágibb lesz.

    [poll id=”269″]

    Óriási meglepetés: akár 21 főből is állhat majd a mezőny Las Vegasban?

  • Steiner: A jövőben még jobb Magnussent láthatunk

    Steiner: A jövőben még jobb Magnussent láthatunk

    Az idei év elején nagy hirtelenjében visszatérő Kevin Magnussen tündérmeséje folytatódhat jövőre is, legalábbis a főnöke, Günther Steiner erre számít.

    A dán a Haasba Mazepin helyére érkezett, és rögtön első futamán masszív pontszerző helyen ért be, ötödik lett. Ugyanakkor szezonja fénypontja kétség kívül a brazíliai pole pozíciója volt, melynek köszönhetően az élről rajtolhatott a sprinten.

    Steiner így értékelte Magnussen szezonját az F1 hivatalos oldalának nyilatkozva: „Amikor visszatért, pontokat szerzett, és a csapat mögötte állt. Aztán azt mondanám, hogy közvetlenül a nyári szünet után egy kicsit küszködött, és nem igazán tudjuk, hogy miért. De aztán visszatért, szóval csak egy kicsit kell több, hogy a csapatból kiragadjuk a hullámvölgyeket. Nem mondanám, hogy csak Kevinről van szó. Ki kell elemeznünk, hogy miért van ennyi hullámvölgyünk, és ebből mi is kivettük a részünket.”

    Magnussen érettebben tért vissza

    „Remélhetőleg jövőre stabilabban tudunk visszatérni, úgy, hogy a legtöbbször jó teljesítményt nyújtunk. Mindig van egy rossz esemény vagy valami, de nekünk csak stabilizálnunk kell mindent” – folytatta Steiner, aki szerint Magnussen egy kicsit nehezen szokta meg újra a Forma-1 hektikus versenynaptárát.

    Emellett új mérnököt is kapott Szingapúrtól, Mark Slade személyében, aki például Kimi Räikkönen mellett is dolgozott korábban. A Haas-főnök ettől az új partnerségtől is sokat vár.

    „Kevinnek is kellett idő, hogy újra formába lendült. Hosszú a menetrend, sok a verseny, de ő most jól kezeli ezt, és azt hiszem, nagyon várom már a jövő évet. Úgy értem, érettebb lett, azáltal, hogy idősödött. Mindannyian nyugodtabbak leszünk, és néha egy kicsit másképp látjuk a dolgokat. Legtöbbször nagyon nyugodtan áll a dolgokhoz, és most, hogy Mark is vele van, remélem, hogy a jövőben még jobb Kevint fogunk látni” – tette hozzá az olasz.

    Rendkívüli elismerésben részesült Kevin Magnussen

  • Mindössze négy F1-es csapatfőnök van, aki több, mint egy éve tartja pozícióját!

    Mindössze négy F1-es csapatfőnök van, aki több, mint egy éve tartja pozícióját!

    Ritka módon úgy alakult, hogy 2022-ről 2023-ra kis túlzással komolyabb átigazolási keringő alakult ki a Forma1-es csapatfőnökök között, mint a versenyzők körében.

    A szezon végén Mattia Binotto távozott a Ferrari csapatfőnöki posztjáról. Helyére Frederic Vasseur érkezik az Alfa Romeo/Saubertől. Utóbbi új csapatfőnökéről még nem tudni, arról azonban igen, hogy a Sauber új vezérigazgatója a McLaren eddigi csapatfőnöke, Andreas Seidl lett. A McLaren új cspatfőnöke pedig házon belülről érkezett Andrea Stella személyében. Mindeközben az is kiderült,hogy Jost Capito távozik a Williams csapatfőnöki posztjáról, és egyelőre nem tudni, ki ül majd a helyére.

    A Renault tulajdonában lévő Alpine pimaszul reagált arra, hogy a héten négy Forma-1-es riválisa is lecserélte a főnökeit a vezetői körhintában. Az Alpine közzétett egy képet a február 17-én kinevezett igazgatóról, Otmar Szafnauerről, amint egy mobilt tart a kezében, és furcsán néz.

    A következő szöveget írták a képhez: „Megnézi a telefonját, és rájön, hogy mindössze kilenc hónapos vezetés után az F1 ötödik leghosszabb ideje hivatalban lévő csapatfőnöke.”

    Szafnauer valójában a hatodik leghosszabb ideje van a jelenlegi pozíciójában, az Aston Martin Mike Krack éppen csak, de szintén megelőzi őt, miután január 14-én nevezték ki.

    A Forma-1-ben jelenleg a 10-ből mindössze négy olyan csapatfőnök van, aki több, mint egy éve nem váltott pozíciót/csapatot.

    Élükön a red bullos Christian Hornerrel, aki alakulása, vagyis 2005 óta irányítja a csapatot. Ráadásul jelenleg 49 évesen ő a legfiatalabb csapatfőnök a mezőnyben. Korábban a 46 éves Seidl volt az.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke 2013 óta van a pozíciójában. Csapata is közzétett egy képet, a következő szöveggel: „BREAKING: nincs mit bejelentenünk, ezért itt egy fotó a főnökről.”

    Két másik személy, aki régóta egy csapatnál dolgozik, nem más, mint Franz Tost, az AlphaTauri vezetője, akit 2006-ban neveztek ki, amikor a csapat Minardiból Toro Rossóvá változott, valamint a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner, aki a csapat F1-es szereplésének kezdete óta, 2016 óta van pozíciójában.

    Egykoron a csapatfőnökök többnyire a csapatalapítók és tulajdonosok voltak. Mint Frank Williams, Enzo Ferrari, Colin Chapman, vagy épp Ken Tyrrell, akik a paddock „Piranha Clubját” alkották.

    Jelenleg Wolff azonban az egyetlen, aki úgy csapatfőnök, hogy egyben a csapat társtulajdonosa is, egyharmados részesedéssel. A többiek gyakorlatilag alkalmazottak. Bár ők állnak a reflektorfényben, ők állnak a kamerák előtt és jelennek meg a sajtótájékoztatókon, de az igazi hatalom mások kezében van.

    Az új Red Bull főnök kiveheti az irányítást Horner és Marko kezéből?

  • Steiner: Minden csapat eléri a költségvetési plafont

    Steiner: Minden csapat eléri a költségvetési plafont

    A Haas 2023-ban eléri a Forma-1 költségvetési határát, árulta el a csapatfőnök, Günther Steiner.

    Az idén összesítésben nyolcadik helyen végzett amerikai csapat azzal zárta a szezont, hogy bejelentette, hogy az eddig a Ferrari által támogatott Mick Schumachert 2023-ban Nico Hülkenberg váltja.

    Mindeközben a csapat új névadó szponzort is köszönt, a Moneygram által.

    „Jövőre elérjük a költségvetési korlátot, és bízom benne, hogy technikailag és csapatként is meg tudjuk tenni a következő lépést” – mondta Steiner a motorsport-total.com-nak.

    „Mert most már megtehetjük azt, amit más csapatok is megtehetnek. És nem hiszem, hogy csak mi, de mindenki más is el fogja érni a költségvetési sapkát jövőre” – tette hozzá.

    Nos, addig nincs gond, ha egy csapat (vagy mindenki) eléri a költségvetési korlát határát. Baj akkor lehet, ha túl is lépik azt. 2022-ben a Red Bull járt pórul emiatt. Egész évben téma volt, hogy vajon túlköltekezett-e a csapat. Végül kiderült, hogy igen, ezért pénzbüntetést kellett fizetniük.

    Megvan, mi lesz a Red Bull büntetése a költségsapka túllépéséért