Címke: Günther Steiner

  • A Haas kártérítést akar a maláj pályáról

    A Haas kártérítést akar a maláj pályáról

    A Haas csapat tárgyal a Maláj Nagydíj szervezőivel, az ügyben, hogy Romain Grosjean autója alaposan megsérült abban a balesetben, melyet egy felnyíló csatornafedél okozott. Az esetért kompenzációt akar a csapat a pályától.

    Grosjean kb 270 km/h-s sebességnél pördült meg, és 17G-vel csapódott a gumifalba a pénteki szabadedzésen, miután a csatornafedél a másodperc törtrésze alatt hasította szét jobb hátsó gumiját.

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint ez teljesen elfogadhatatlan.

    Steiner vasárnap reggel találkozott a sepangi pálya vezérigazgatójával, Dato’ Razlan Razalival, hogy elmondja, szeretne a csapat kártérítést kérni.

    Úgy tudni, hogy az autóban 500 000 font kár keletkezett (kb 175 millió forint).

    „Ez az eset teljesen független volt tőlünk.” – mondta Steiner. „Nem mondhatom azt, hogy ‘ó, oké, mondjuk úgy, hogy háromnegyed millió (dollár) csak úgy ugrott, mert valaki elfelejtett leheggeszteni valamit, de minden rendben van’.”

    „Megvitattuk ezt és nagyon profi volt a hozzáállásuk. Van biztosításuk, meglátjuk, mit tehetünk.”

  • Haas: A Renault előtt még sok munka áll

    Haas: A Renault előtt még sok munka áll

    Gunther Steiner Haas-csapatfőnök pozitívan nyilatkozott a Renault rohamos fejlődéséről, de úgy véli, még messze nincsenek dobogóesélyes pozícióban.

    Jolyon Palmer idei első pontszerzésének köszönhetően a Renault megelőzte a Haast és immáron a konstruktőri bajnokság hetedik helyén tanyáznak. Steiner elismerte a francia istálló eddigi munkáját, ám tekintve, hogy 600 fős személyzetük révén a Mercedesszel, Ferrarival és Red Bull-lal említhetők egy lapon, nem esik hasra az eddigi eredményeiktől.

    „Jó munkát végeztek” – kezdte Steiner. „Nagyvállalat lévén ezt is kell csinálniuk, hozzánk képest legalábbis; semmiféle ’wow’-hatást nem vált ki. Jó munkát végeznek, ezt nem szabad tőlük elvenni, de még nem érték utol a Ferrarit – majd ha elkapják a Ferrarit és a Mercedest, akkor jöhet a ’wow’, az már eredmény lesz. Jelenleg több mint 600 alkalmazottjuk van, ami már közel Red Bull-szint; ahogy mondtam, jó munkát végeznek és minket legyőznek, de minket győznek le és nem az egyik nagycsapatot. Még hosszú út áll előttük.”

    Habár a konstruktőri tabella élén nyugdíjas tempóban folyik az élet, az ötödik helyért késhegyre menő küzdelem zajlik a Williams (59 pont), a Toro Rosso (52 pont), a Renault (42 pont) és a Haas (37 pont) között. A Renault úgy véli, immár nekik van a negyedik legjobb autójuk a mezőnyben, Steiner azonban nem tartja lehetetlennek, hogy a Haas visszaelőzze a franciákat.

    „Nagyon szorosan vagyunk” – fűzte hozzá. „Egy jó hétvége és dupla pontszerzés után hirtelen megint megcserélődnek a helyek. Persze nem arról van szó, hogy a következő versenyen hirtelen negyedikek és ötödikek leszünk, de helycserékre van esély. Szingapúrban a Toro Rosso is sok pontot szerzett; nem szabad lazsálni.”

  • Haas: Nem úgy volt az a csapatutasítás

    Haas: Nem úgy volt az a csapatutasítás

    A Haas csapatfőnöke, Gunther Steiner tisztázta, miért volt szükség csapatutasításra.

    Kevin Magnussen a Szingapúri Nagydíj után nyilatkozta, főnökei parancsára adta át helyét Romain Grosjeannak, hogy ő szerezzen pontokat a csapatnak. Most pedig a dán BT napilapnak beszélt újra a dologról.

    „A verseny után rosszul fogalmaztam. Ez egy teljesen más szituáció volt, mint gondoltam.”

    Ezt Steiner is megerősítette. Szerinte ez a döntés egyszerűen a versenystratégia lehető legjobb kihasználását segítette elő.

    „Senkit nem favorizálunk a csapaton belül.” – fogalmazott. „Romain és Kevin egyenlőek, de a verseny során bizonyos döntéseket meg kell hoznunk. A verseny után megbeszéltük, és tisztáztuk a helyzetet.”

  • A Haas már a 2018-as autóra koncentrál

    A Haas már a 2018-as autóra koncentrál

    A Haas közölte, hogy minden erőforrásával a jövő évi autón dolgoznak.

    A Ferrarival szorosan együttműködő amerikai csapat jelenleg a konstruktőri bajnokság 7. helyén áll, de nagyon szoros csatát vív az 5. helyért a Williamssel, Toro Rossóval és a Renault-val, ennek ellenére Günther Steiner csapatfőnök a következőket nyilatkozta a dán BT újságnak Monzában: „Minden erőforrásunkat átcsoportosítottuk a jövő évi autó fejlesztésére. Annyi pontot igyekszünk még idén szerezni , amennyit tudunk.”

    „ A gyárban a legnagyobb figyelmet már a jövő évi konstrukció kapja, de a pályán igyekszünk a maximumot kihozni az idei gépekből.”- tette hozzá Steiner.

    A csapatvezető elismerte, hogy a két, jóval nagyobb büdzsével rendelkező csapat a Renault és a Mclaren  előbb vagy utóbb megelőzheti a gárdát és ennek kockázatával tisztában van.

    „ Azt gondolom már mindenki a jövő évre koncentrál. Nem tudom, a többiek még mit terveznek idénre, de a középcsapatok egész biztos már a jövő évi küzdelmekre készülnek.”

  • Steiner: Szükség van a Minardi-féle csapatokra

    Steiner: Szükség van a Minardi-féle csapatokra

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke szerint a jövő tehetségeinek kibontakozása érdekében égető szükség van az olyan kiscsapatokra, mint amilyen a Minardi volt.

    A Minardi az 1985-ös megalakulását követő 21 éven át adott F1-es lehetőséget a debütáns fiatal versenyzőknek, köztük Fernando Alonsónak, Giancarlo Fisichellának, Jarno Trullinak és Mark Webbernek. A HRT/Caterham/Manor trió távozásával az F1-ben jelenleg nincsen „belépőszintként” funkcionáló kiscsapat (a Toro Rossót leszámítva, amely azonban kizárólag a Red Bullnak neveli a pilótákat), ami komoly fejtörést okoz a kiterjedt nevelőakadémiákat fenntartó csapatok és az F1-es karrierre áhítozó versenyzők számára. Nincs könnyű helyzetben tehát például a Ferrari, Charles Leclerc-nek és Antonio Giovinazzinak ugyanis jelenleg szinte lehetetlen ülést szerezni – hacsak nem valósulnak meg azok a híresztelések, miszerint a Scuderia B-csapatot varázsolna a Sauberből.

    „Az az igazán nehéz a fiatal versenyzők számára, hogy jókor legyenek a jó helyen” – magyarázta Steiner, akinek csapata korábban edzéslehetőséget biztosított a két fentebb említett fiatalembernek. „Nem tudsz mást tenni, jelenleg még bevásárolni sem tudod magad, mert nincs hova. Amikor még itt volt a Minardi, örömmel voltak az utolsó helyen, mert csak annyi volt a feladatuk, hogy kineveljék az újoncokat. Jó, talán nem repdestek az örömtől az utolsó hely láttán, de nyugodtan aludtak emiatt, mert ezen alapult az üzleti modelljük, és a versenyzők kinevelése jó üzleti modell. Ez hasonló ahhoz, mint amikor [Daniel] Ricciardo a HRT-nél versenyzett: tudtad, hogy semmire sem lesz vele képes, de legalább tapasztalatot szerzett, amire most már nincs lehetőség. Egyfelől jó dolog, hogy eltűntek az ilyen [hátul kullogó] csapatok, másfelől azonban szükség lenne rájuk.”

    A nagycsapatok érthető módon nem szeretnének tapasztalatlan újoncokkal foglalkozni, különösen most, hogy az F2-es és az új F1-es autók között az eddiginél jócskán nagyobbra nőtt a szakadék.

    „Szerintem mindketten [Giovinazzi és Leclerc] jó srácok, akiknek sok rejlik” – folytatta Steiner. „Ami a Ferrarit és a Mercedest illeti, a következő toppilóták közülük fognak kikerülni. De hogy hogyan találnak ülést… ez nehéz dolog, az F1 ilyen szempontból különösen nehéz eset. Az F2 és az F1 más ligában játszik, hatalmas a különbség, muszáj beletanulnod. Hatalmas kockázat lenne Charles-t vagy Antoniót azonnal egy Ferrariba ültetni; jól is elsülhetne a dolog, de nagyobb az esélye annak, hogy minden rosszul alakul, főként a hatalmas nyomás és elvárások miatt. Ez a sport annyira komplex, hogy tapasztalatlan fiatalként elkerülhetetlen, hogy hibázz. A tapasztalatot pedig nem lehet megvásárolni – azon csak az idő változtat.”

  • Steiner nem aggódik az új Sauber-Ferrari kapcsolat miatt

    Steiner nem aggódik az új Sauber-Ferrari kapcsolat miatt

    Günther Steiner a Haas csapatfőnöke úgy hiszi, hogy a Sauber és a Ferrari között megújult és szorosabbra fűzött együttműködés nem lesz kihatással az ő kapcsolatukra az olaszokkal.

     Nemrégiben vált biztossá, hogy a Sauber visszalép a Hondával való megállapodástól. Helyette viszont megújítja és felerősíti kapcsolatát a maranellói gárdával.

    2018-tól kezdődően a svájci kis csapat immár a legfrissebb fejlesztésű Ferrari erőforrást fogja használni, emellett az is elképzelhető, hogy valamelyik Ferrari nevelésű fiatal tehetségnek biztosítanak majd ülést.

    Erről a frissen kinevezett csapatfőnök Frederic Vasseur beszélt még a Hungagoringen. Azt is hozzátette, hogy hosszabb távú megállapodást kötöttek a Scuderiával.

    Így joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi lesz a Ferrari jelenlegi „B” csapatával, a Haasszal. Most a csapatfőnök Günther Steiner igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba.

    „Nem gondolom, hogy bármiféle hatással lesz ez a mi viszonyunkra a Ferrarival. Ha kapcsolatba lépnek valakivel nem kérdeznek meg minket arról, hogy mit gondolunk. A mi kapcsolatunk elég erős, és ez a folytatásban is így lesz. Nélkülük nem tartanánk ott, ahol most tartunk.” – mondta az olasz csapatfőnök.

    A szoros együttműködés miatt a Haas is potenciális lehetőség lehetne a Ferrari Akadémia növendékeinek, hogy állandó verseny lehetőséghez jussanak a száguldó cirkuszban. Azonban szinte biztosra vehető, hogy Gene Haas megtartja az idei pilótapárosát is 2018-ra.

    Steiner azonban kitért a két legígéretesebb Ferrari növendékre, Charles Leclercre és Antonio Giovinazzira.

    „Mindketten remek srácok, és hatalmas tehetségek. Az viszont nehéz kérdés, hogy hogy jutnak üléshez jövőre. A nehézség abból adódik, hogy nekik jó helyen kell lenniük jó időben. Más lehetőségük nincs, jelenleg ülést sem nagyon lehet venni. Amikor a Minardi a mezőny végén kullogott talán nem is volt nagy gond nekik, hiszen az volt a dolguk, hogy felfedezzék a tehetségeket. Ez volt az üzleti modelljük. Ez olyan, mint amikor Ricciardo a HRT-nél versenyzett. Tudta, hogy nem tud a győzelemért harcolni, de tapasztalatszerzésre kiváló volt. Ebből a szempontból jó is meg rossz is, hogy már nincsenek ilyen csapatok a mezőnyben.” – zárta Steiner.

  • Steiner szerint az F1-nek nem kell a Formula E-től tartania

    Steiner szerint az F1-nek nem kell a Formula E-től tartania

    A Haas csapatfőnöke, Gunther Steiner úgy véli, hogy a Forma-1-nek nem kel a Formula E-től tartania, annak ellenére sem, hogy egyre több gyártó száll be az elektromos szériába.

    A Formula E már magáénak tudhatja a BMW-t, a Renault-t, az Audit, a Jaguárt, miközben a Merecdes épp nemrég jelentette be, hogy kiszáll a DTM-ből és csatlakoznak a Formula E-hez, míg a Porsche a WEC-ből száll ki.

    „Én úgy vélem, hogy ez egy extra sorozat, nem látom, hogy tartani kellene tőle.” – mondta Steiner az Autosportnak. „Én még mindig nagyon jó helynek látom az F1-et, ez a motorsportok csúcsa.”

    „A Formula E divatos most, mindenki részt akar venni ebben az elektromos megmozdulásban, ami teljesen érthető. De ott van hét vagy nyolc gyártó, és nem nyerhet mind. Hamar háború lesz ott is, hogy ki tud többet kihozni a dologból, ki akar majd nagyobb hatáskört.”

    „Jelenleg nem sok nézőt vonzanak, szóval nem tudom hogy tudnak bevételt generálni. Az F1-ben elég nehéz bevételt termelni, pedig ez a sport már régóta létezik, és itt vannak a legjobb versenyzők.”

    Steiner szerint az FE inkább egy jó alternatíva lehet az F1 mellett, semmint rivális.

    „A legegyszerűbb mód arra az esetre, ha mégis veszélyt jelentenének az F1-re, hogy elektromos motort teszünk a mi autóinkba. Bármi is történik, ez F1 marad.”

    „Megértem az érdeklődést, mert ez trendi most (a Formula E), mindenki a részese akar lenni, ez egy ilyen hullám. A gyártók számára ez nem túl drága, összehasonlítva az F1-gyel, szóval mondhatni könnyű döntés. A Mercedes is sokkal kevesebbet fog költeni Formula E-ben, mint amennyit DTM-ben költött, és ugyanez igaz a Porsche és a WEC esetére is.”

  • A Haas már a 2018-as szezonra koncentrál

    A Haas már a 2018-as szezonra koncentrál

    A Forma-1 amerikai csapata, a Haas már arra összpontosít, hogy jobb autót építsen 2018-ra.

    „Már gőzerővel 2018-ra fókuszálunk.” – mondta Gunther Steiner csapatfőnök az Ekstra Bladet című lapnak.

    A Haas idán második szezonját tölti a Forma-1-ben, és jelenleg a hetedikek bajnokságban, miközben Romain Grosjean rendre fékproblémával küzd. Noha Steiner elmondta, hogy Silverstone-ban történt némi javulás a fékek tekintetében.

    „Mindkét versenyzőnk elégedett volt a fékekkel, de ez a pálya csak egy lépés volt a végső megoldás felé.” – mondta.

  • Wolff: Grosjean? Örüljön, hogy a Forma-1-ben lehet

    Wolff: Grosjean? Örüljön, hogy a Forma-1-ben lehet

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke keményen odaszólt a Haas-Ferrari francia versenyzőjének.

    Lewis Hamilton és Romain Grosjean az időmérő edzés harmadik szakaszában talált egymásra: Hamilton feltartotta Grosjean-t, és az ügyet vizsgálták is. A versenybírák végül úgy döntöttek, hogy nem büntetik a Mercedes háromszoros világbajnokát.

    Grosjean szerint nem fair, hogy Hamilton megúszta: elmondása szerint három tizedet és legalább egy pozíciót veszített a britek kedvence miatt.

    „Állandóan van, aki panaszkodik” – mondta Wolff.

    „Nem is akarok reagálni. Ha Romain Grosjean kezd el büntetésért lobbizni más versenyzőknek, inkább meg kellene nézni az ő rekordjait. Örüljön, hogy a Forma-1-ben versenyezhet.”

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnöké nem osztja osztrák kollégájának véleményét: „Gondoljunk csak bele mit csináltak volna, ha Romain teszi ezt Hamiltonnal?”

    „Valamit tenni kell. Ha a mi versenyzőnk tartotta volna fel Hamiltont és megbüntetnek minket az sokat jelentene, mert hátracsúszunk a rajtrácson és pontokat veszítünk. Mindkettőnknek van veszítenivalója, szóval jobb nem csinálni ezt.”

    „Ő egy világbajnok, jobb ennél. Miért kell feltartania a másikat? Ha valaki körülötte van, akkor borzasztó. Van egy kategória, amelyik saját maga dönti el, hogy mit csinál és vannak a többiek. Ha ezt folytatjuk, soha nem fogunk közel kerülni egymáshoz.”

    „Egységet kell teremtenünk, mert soha nincs következetesség a büntetések terén. Mindig az a kérdés, hogy ki csinálja.”

  • Grosjean: Nekem is tennem kell a fékekért

    Grosjean: Nekem is tennem kell a fékekért

    Romain Grosjean beismerte, hogy meg kell tanulnia együttélni folyamatos fékproblémáival, amikért nem feltétlen a Haas a hibás.

    A még mindig harmatos amerikai csapatnak leginkább a fékekkel gyűlt meg a baja röpke másfél éves pályafutása során, amely rakoncátlankodását megoldások tömkelegével és fékgyártócserével is igyekeztek már (sikertelenül) orvosolni. A Haas természetesen folyamatosan dolgozik az ügyön, most pedig Grosjean is belátta, hogy nem a legjobb módon kezelte eddig a helyzetet, és neki is hozzá kell tennie a maga részét.

    „Nem akarok többet a fékekről beszélni” – elégelte meg a francia. „Egyszerűen jobban kell teljesítenem az ilyen szituációkban és javulnom kell. A háttérben zajlanak a dolgok, de nem hibáztatok semmit. A fékérzetem egész hétvégén [Bakuban] pocsék volt, de Kevinnek is ugyanilyen megjegyzései voltak, neki azonban sikerült túltennie magát rajta – ezért mondom, hogy nem akarok semmit sem hibáztatni. A Formula Renault óta a fékezés az erősségem; de ha nem úgy állnak össze a dolgok, ahogy szeretném, a legnagyobb gyengeségemmé válik. Ha nem működik, nekem annyi, ezt be is ismerem. Dolgoznom kell ezen; biztos vagyok benne, hogy tudok fejlődni.”

    Günther Steiner csapatfőnök szerint Magnussen fékezési stílusában keresendő annak oka, a dánt miért nem zavarják meg annyira a fékproblémák, francia csapattársának pedig szintén ki kellene fejlesztenie egy hasonló képességet.

    „Amikor szörnyű a fékérzetem, muszáj találnom egy megoldást, amivel túljuthatok rajta” – folytatta Grosjean. „Ha nem tudok későn és keményen fékezni, hogy a fékek segítségével fordítsam be az autót, akkor muszáj egyéb eszközökhöz nyúlnom.”

    Ami a garázs másik oldalának percepcióját illeti, Magnussen szerint Grosjean „könnyen felmérgesedett”, ha megint felmerült a féktéma, habár azt beismerte, neki sem habostorta a helyzet.

    „Leginkább a fékeknek kell tökéletesen működniük, mert rengeteg önbizalmad odaveszhet, ha nem tudod, mire számíts a fékpedál megtaposása után” – kommentálta Magnussen. „Nem a legjobb helyzet, de igazából nem is feltétlen rajtunk múlik. Nem sok mindent tehetünk ellene; vannak ilyen dolgok a világon, mint például ha panaszkodsz az időjárásra. Az ellen sem tudsz semmit tenni, csak el kell fogadnod, hogy így van.”