Címke: Günther Steiner

  • Steiner szerint a többiek szellemeket látnak

    Steiner szerint a többiek szellemeket látnak

    Mint arról már beszámoltunk, több csapat is vizsgálatot kezdeményezett a Haas csapat háza táján, mondván gyanúsan jól szerepeltek az Ausztrál Nagydíjon – leszámítva a dupla boxutcai bakit.

    Többen azzal vádolják az amerikai csapatot, mely partnerkapcsolatban áll a Ferrarival, hogy autójuk, konkrétan egy Ferrari klón.

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner azonban cáfolja ezen állításokat, szerintük csak annyi történt, hogy sikerrel ráijesztettek ellenfeleikre, akik most így kissé „megijedtek”.

    „Szellemeket látnak.” – mondta Steiner a BBC-nek. „Azt mondják, hogy az autó hasonlít a tavalyi Ferrarihoz. Szóval olyan autóval kellene mennünk, mint amilyenek mögöttünk vannak, vagy olyannal, ami egészen gyors? Erre szeretnék választ.”

    „Ugyanakkora a tengelytávunk, mint a Ferrarinak. Muszáj, mert ugyanolyan a felfüggesztésünk, miért kéne másként csinálnunk?” – folytatta. „Ez logika. Szóval nem lehet olyan (a Haas autója), mint a tavalyi Ferrari, mert ugyanakkora a tengelytávja, mint az idei Ferrarinak.”

    „A lényeg, hogy ha ezzel problémájuk van (a többieknek), akkor megmutatom nekik az utat az FIA-hoz, és reklamálhatnak. ”

    Steiner szerint ezen nem akadtak volna fel ennyire a többiek, ha a csapat gyengében szerepelt volna a szezonnyitón.

    „Ha meg kell indokolnod a saját gyengeségedet, akkor a támadás a legjobb védelem.” – mondta. „Ha valakinek kétszer annyi pénze van, mint nekünk, mégis mögöttünk van, akkor a csapat tulajdonosának fel kéne tennie a kérdést, hogy: ‘mit csinálunk mi itt?’ Ez egy verseny. Lehet, hogy jövőre mi leszünk az utolsók. Ha beszél az ember, annak legyen értelme, ne csak feltételezgessen.”

  • Senki nem lesz kirúgva a Haasnál

    Senki nem lesz kirúgva a Haasnál

    Güntehr Steiner, a Haas csapatfőnöke elmondta, hogy ugyanaz a szerelőgárda végzi majd a kerékcseréket a csapatnál Bahreinben, mint az elmúlt hétvégén, Ausztráliában.

    Az Ausztrál Nagydíjon a kerékcsere során hibázott a csapat, kétszer is, melynek következtében mindkét versenyzőjük kiesett a versenyből. Előbb úgy tűnt, hogy a légkulccsal lehetett gond, de utána kiderült, hogy nem technikai hiba okozta a bajt, hanem a szerelők rosszul kapatták rá a kerékanyákat a csavarra. Azonban nem hibáztatják a szerelőket, és nem lesznek kirúgva sem. Bahreinben javíthatnak a renoméjukon.

    „Miért kéne még mindig panaszkodnunk?” – mondta Steiner a Blicknek. „A felelősök tudják, hogy hibáztak; a légkulcs, az anyák és a kerékagyak is ugyanazok, mint 2017-ben.”

    „Senki nem lesz kirúgva. Keményebben kell dolgoznunk, de ugyanazzal a gárdával. Az autó nagyon jó, így optimistán tudunk Bahreinbe érkezni, és minden más helyre is.” – tette hozzá Steiner.

    „Az egyetlen vigasz, hogy sosem volt még ilyen jó autóm a Forma-1-ben.” – fűzte hozzá Grosjean.

  • A nem elegendő gyakorlás lett a Haas veszte

    A nem elegendő gyakorlás lett a Haas veszte

    A Haas csapat a soron következő Bahreini Nagydíj előtt extra boxkiállás gyakorlást tart majd, mivel arra a következtetésre jutottak, hogy a nem megfelelő felkészülés eredménye volt az Ausztráliában, hogy kerékcseréjük után Kevin Magnussennek és Romain Grosjeannak is fel kellett adnia a versenyt.

    A nem biztonságos kiengedésért a csapat 10 000 eurós bírságot is kapott.

    A csapatfőnök Günther Steiner szerint a kevés gyakorlás okozhatta azt, hogy a szerelők rosszul kapatták rá a kerékanyákat a csavarra a boxkiállásoknál, így a kerékcserék gyakorlására több idők kell fordítaniuk.

    „Nagyon feszült hétvége volt ez számunkra, voltak problémáink az FP1-en és FP2-n, nem volt sok pótalkatrészünk, ezért nem sok boxkiállás gyakorlást csináltunk, és ez lehet az egyik ok.” – mondta Steiner a verseny után. „Rossz boxkiállás volt. Rosszul kerültek fel az anyák és kicsorbultak. Nem vettük észre időben.”

    „2,5 másodpercünk van mindenre, és balszerencsénk volt. Ugyanazok a srácok voltak a kerékkulcsnál, mint tavaly, és eddig sosem hibáztak.”

    „Keményebben kell dolgoznunk ezen, többet kell gyakorolni. Ha Bahreinbe érünk, amint lehet gyakorolni fogunk és nő majd a srácok önbizalma.”

    „Fel kell kapnunk a fejünket. Tudjuk, hogy jó év van előttünk és csak ki kell elemeznünk, mi is történt. Tennünk kell azért, hogy ne történjen meg újra. Hihetetlen, hogy ugyanaz a probléma adódott minkét kiállásnál, egyik az első keréknél, másik a hátsónál, de megtörtént, ez az igazság.”

    A futam után bejárta az internetet a jelenet, melyen a magába roskadt Haas szerelőt Romain Grosjean vigasztalja.

    https://www.instagram.com/p/BgvdKdoB6uI/?taken-by=f1

     

  • Steiner: Már nincs gyenge csapat

    Steiner: Már nincs gyenge csapat

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, hogy a Forma-1 középmezőnyének csatája idén szorosabb lesz, mint valaha.

    „Tavaly a nyolcadik helyen végeztünk, de harcban voltunk a hatodik helyért.” – mondta Steiner a Racernek.

    Úgy véli, a középcsapatok nagyon közel vannak már egymáshoz, így komoly csata várható köztük.

    „Nincs már itt gyenge csapat. Ez az egyik legversenyképesebb szezon az F1-ben, hosszú idő óta. Az első három (Mercedes, Ferrari és Red Bull) ugyan külön meccset játszik, de a többiek nagyon közel vannak egymáshoz.”

  • 2018 fekete lova lehet a Haas

    2018 fekete lova lehet a Haas

    A Forma-1 mezőnyéhez 2015-ben csatlakozó amerikai istálló rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtott a második barcelonai szezon előtti teszten, több elemzés is őket teszi a három topcsapat mögötti pozícióba.

    Alex Wurz, a GPDA jelenlegi elnöke elismerően beszélt a Haasról: „Nagy benyomást tettek rám. Az autó kezelhetősége minden üzemanyagszint mellett nagyszerű volt. Kitűnően néz ki az autójuk, csakúgy, mint a tavalyi Ferrari, és mindenki tudja, hogy ez mennyire jól működött” – mondta a Speed Weeknek.

    Günther Steiner, az amerikai istálló csapatfőnöke reméli, ott lesznek a Mercedes-Ferrari-Red Bull hármas mögött: „Úgy néz ki, nagyon szoros lesz a középmezőny 2018-ban. Remélem, hogy mi leszünk a csoport elején.”

    Kevin Magnussen édesapja, Jan is megszólalt: „Nehéz lenne pesszimistának lenni. Úgy gondolom, az egész csapatnak magabiztosságot adott a tesztszezon. Kevin azt mondta, hogy jónak tűnik az autó, fekszik neki és sikerült előrelépniük. Ott a Toro Rosso, a Haas, a Williams, a McLaren és a Renault – nehéz megmondani, hogy hol lesznek ebben a csoportban, de Kevin és a csapat is optimista.”

    „Majd Melbourne-ben meglátjuk” – tette hozzá a Forma-1-es körökben általános igazságot Jan Magnussen.

  • Steiner szerint „brutális” lenne, ha Bahreinben lenne a szezon előtti teszt

    Steiner szerint „brutális” lenne, ha Bahreinben lenne a szezon előtti teszt

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, hogy ha a szezon előtti teszteket a jövőben áthelyeznék Bahreinbe az magas költsgéket és „brutális” logisztikát eredményezne.

    Tekintettel arra, hogy a hideg, februári, európai időjárás nem kedvez most a Forma-1-es mezőnynek a teszteléshez, felmerült annak az ötlete, hogy jövőre talán Bahreinben kellene tartani a tesztet, mivel ott melegebb az idő, és volt már ott szezon előtti teszt korábban is, legutóbb 2014-ben.

    Steiner szerint azonban ez nem jó elképzelés.

    „A Bahreinbe indulás egyik eleme a költség, és ez nem egyszerű, ahogy logisztikai szempontból sem.” – mondta. „Például esetünkben, az első itt töltött évünkben (2016) is volt szó róla, hogy menjünk Bahreinbe vagy Abu Dhabiba (tesztelni). Ez egy nem-nem válasz, ha új vagy, és valamit repülővel kell szállítani valahova.”

    „Önöknek fogalmuk sincs, milyen sok cucc jön ide minden nap az autóhoz. Brutális.”

    „Angliából, vagy Olaszországból furgonnal nyolc óra alatt itt vannak az alkatrészek. Vannak embereink, akik minden nap fel-alá járkálnak. Ha Barherinről beszélnénk… fel kell készülnöd, és ez mindenkire igaz. Másrészről viszont pár csapat repülőt indít minden nap oda és vissza.”

  • Új divatszponzora van a Haas csapatnak

    Új divatszponzora van a Haas csapatnak

    Az amerikai Haas csapat új szponzorral gazdagodott, méghozzá a divat világából.

    Új támogatójuk a dán Jack & Jones, mely Kevin Magnussent már támogatta korábban. Idén azonban már a Haas autóin is feltűnik majd az autó első szárnyán, valamint Magnussen és Romain Grosjean overalljain is.

    „A Forma-1 elkötelezettsége és professzionalizmusa összhangban van azokkal az értékekkel, melyekkel mi megközelítjük a férfi- és farmerdivatot.” – mondta Henning Nielsen, a Jack & Jones e-kereskedelmi és marketing vezetője. „A Haas F1 Team-hez hasonlóan mi is igyekszünk a legjobbak lenni. Ezért támogattuk Kevin Magnussent karrierje során, és ezért döntöttünk úgy, csatlakozunk a Haas F1 Team-hez ebben a szezonban.”

    „Nagyon büszkék vagyunk, hogy bejelenthetjük, új partnerségünket a Jack & Jones-szal.” – mondta a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner. „Ez egy olyan márka, mely a kemény munkán és a részletekre való odafigyelésen lapul, gyorsan fejlődött és minőségi termékkel szolgál. Míg mi még mindig viszonylag újak vagyunk a Forma-1-ben, célkitűzéseink és munkamorálunk hasonlatos a Jack & Jones-éhoz. Arra az elismerésre törekszünk mi a Forma-1-ben, mint amit a Jack & Jones elért az ő piacukon.”

  • Scott Dixon lepipálná a Forma-1-es versenyzőket?

    Scott Dixon lepipálná a Forma-1-es versenyzőket?

    Az egykori Forma-1-es versenyző, Max Chilton úgy véli, hogy a négyszeres IndyCar bajnok és Indy 500 győztes Scott Dixon tökéletes példa arra, hogy a nagy tehetségek nem feltétlenül az F1-ben keresendők.

    A napokban a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner nyilatkozta azt, hogy az amerikai versenyzők nem elég jók a Forma-1-hez, ezzel pedig sokakat feldühített. Több amerikai versenyző is kikérte ezt magának, illetve Mario Andretti is véleményezte a feltevést.

    Max Chilton a Forma-1-es Marussia csapat versenyzője volt, mielőtt az amerikai kontinensre váltott. Véleménye szerinte Steiner véleménye Európa és az F1 szűk látásmódjának eredménye.

    „Az F1-es személyek gondolkodása elég egysíkú, ha a versenyzőikről van szó.” – mondta Chilton az ESPN-nek. „Olyanokra figyelnek, akik már úton vannak a Forma-1 felé, vagy már eleve az ő programjaik részei. Aligha vesznek figyelembe Európán kívüli versenyző pilótát. Ez nem jó, és nem hiszem, hogy ezen kívül más oka is lehetne annak, hogy nem veszik figyelembe (az IndyCar versenyzőket például).”

    Az egyik ilyen nagy tehetség, akin „átnéz” az F1, Chilton szerint Scott Dixon. Bár ő nem amerikai, hanem új-zélandi, Chilton szerint tökéletesen alkalmas lenne Forma-1-re.

    „Scott Dixon, aki tavaly a csapattársam volt, szerintem az egyik legjobb versenyző a világon, és szerintem a Forma-1-ben mindenkit alaposan megdolgoztatna a pénzéért. De soha senki nem vetett rá figyelmet (az F1-ből), például akkor sem, mikor volt egy üres hely a Mercedesnél.” – mondta Chilton. „Ennek a kultúrának meg kell változnia, hogy az IndyCar versenyzők is szóba jöhessenek. Azért is remélem ezt, mert vannak világklasszis versenyzők, akiket „elpazarolnak”, és sokkal nagyobb dolgokat tudnának véghezvinni Forma-1-es publicitás mellett, és jobbak is lennének, mint páran azok közül, akik már ott vannak.”

  • A Haas szerint nincs F1-re alkalmas amerikai versenyző, az amerikaiak pedig kiakadtak ezen

    A Haas szerint nincs F1-re alkalmas amerikai versenyző, az amerikaiak pedig kiakadtak ezen

    Günther Steiner szerint a Haas csapat szeretné, ha lenne egy amerikai versenyzőjük, azonban úgy látják, jelenleg egy olyan amerikai sincs, aki alkalmas lenne a feladatra.

    Legutóbb az azóta már Indy 500 győztes Alexander Rossi képviselte az amerikaiakat a Forma-1-ben, 2015-ben, a Manornál, előtte pedig 2007-ben Scott Speed a Toro Rossonál.

    Nemrégiben az IndyCar bajnok Josef Newgarden is említette, hogy szívesen kipróbálná a Forma-1-et, Steiner szerint azonban nem menne ez neki olyan könnyen. Mikor az Autosport arról kérdezte, hogy mennyire kiemelt fontosságú a Haas számára, hogy legyen amerikai versenyzőjük, Steiner így felelt: „Nem ez van a listánk élén.”

    „Majd akkor lesz a lista élén, ha lesz arra alkalmas (versenyző). Nyilvánvalóan szeretnénk. De aztán ha lesz megfelelő (versenyző), biztos, hogy hozzánk jön?”

    „Az nem lenne jó a sportnak ha mindenáron amerikai versenyzőt akarnánk, aki talán nem is képes ezen a szinten versenyezni. Egy amerikai versenyző lenne a célunk, de jelenleg az Egyesült Államokban senki sincs, aki készen állna az F1-re, szerintem.”

    Ez a kijelentés azonban több amerikai pilóta nemtetszését is kiváltotta.

    „Az F1-es csapatok sosem fognak bizalmat szavazni egy amerikai versenyzőnek, hacsak nem szerzik meg és nevelik őt Európában már 9-10 éves koruk óta. Sok nagyszerű tehetség van Amerikában, aki sikeres lehetne ha megfelelő lehetőséget kapna és minőségi eszközökkel látnák el, de ez nem fog bekövetkezni egyhamar.” – írta Jeff Gordon Twitteren.

    „Ez totális hülyeség.” – reagált Steiner szavaira Graham Rahal. „Haas F1, ha tényleg így gondoljátok, miért nem hívtok el néhányunkat és próbáltok ki? Az amerikai versenyzők piszkosul jók. Kiállok amellett, hogy nagyon sok tehetség van itt. De maradjanak az IndyCarban, az amúgy is sokkal versenyképesebb! Mindig vicces a Haas F1 Team mentalitása. ‘Nem elég jók az amerikaiak’, közben még ki se próbálták. Meg sem érdemlik az időnket.”

    „Hogy lehetséges, hogy ‘amerikai’ csapatnak tartjátok magatokat és közben totál lehordjátok az összes ‘honfitárs’ versenyzőt? ? Tudomást sem vesznek az itteni elismert amerikai versenyzőkről.” – csatlakozott Conor Daly.

  • A Haas bebizonyította, hogy egy új csapatnak nem kell utolsónak lennie

    A Haas bebizonyította, hogy egy új csapatnak nem kell utolsónak lennie

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, hogy a Haas csapat bebizonyította, hogy egy új cég úgy is be tud szállni a Forma-1, hogy az nem okoz neki különösebb problémát. Az amerikai csapat 2017-ben a második szezonját töltötte a Forma-1-ben, és a nyolcadik helyen zárták a bajnokságot.

    A Haas az első új csapat a Forma-ben, miután a Lotus/Caterham, a Virgin/Marussia/Manor és a Hispania/HRT is elbukott. A Hass azonban nem rekedt meg a mezőny legvégén, noha ehhez bizonyára a Ferrarival való elég komoly együttműködés is hozzájárult.

    „Mielőtt elkezdtük az első szezonunkat, azt mondták, hogy ez nem fog működni.” – mondta Steiner az Autosportnak. „És ezt is mondták, hogy a második szezon még nehezebb. Soha nem felelném arrogánsan, hogy ‘igen, tudjuk’, de sokszor tettem így korábban, a karrierem során, szóval próbáltam ezt most elkerülni (hogy a második év nehezebb legyen).”

    „Akkor még nem tudtam, hogy sikerül-e, vagy sem, de próbáltuk elkerülni (a nehézségeket) és el is kerültük. Szerintem elég jó munkát végeztünk. A második szezon, plusz az új szabályok szerinti autó is, ami nem rossz. Nem mondanám, hogy okunk lenne szégyenkezni, nemde?”

    A Haas a szezon során komoly csatában volt a középmezőnyben, és egészen Abu Dhabiig úgy tűnt, hogy a konstruktőri hatodik hely is meglehet. De végül a Renault és a Toro Rosso beelőzte őket.

    „Az idei (2017) szezon nagyon kemény volt a középmezőnyben.” – mondta Steiner. „Itt-ott vesztettünk pontokat, aminek lett is hatása. De mindent összevetve csapatként növekedtünk és jobbak lettünk, de nagyon sok a tennivalónk a következő szezonra.”