Címke: Günther Steiner

  • A Haas már kapott pénzt az új szponzoruktól

    A Haas már kapott pénzt az új szponzoruktól

    A Haasnál nem aggódnak az új támogatójuk körül kialakult szkepticizmus miatt.

    Tavaly októberben jelentették be, hogy az amerikai csapat új festést fog alkalmazni a 2019-es autójukon, miután sikerült megállapodniuk a Rich Energy energiaital-gyártó céggel.

    Azóta nem sokat hallani a két cég megállapodásáról, sőt a Rich Energy tulajdonosa William Storey sem szerepel túl sokat a nyilvánosság előtt, ezért különböző pletykák már szárnyra keltek a sajtóban a brit céggel kapcsolatban.

    ,,Hallottam a történeteket, amik a Rich Energy körül keringenek, de minden rendben van. Már kaptunk  pénzt és ők is lesznek a névadó szponzorunk is.” –árulta el Günther Steiner.

    Steiner a BT magazinnak elárulta az új autó fekete és arany színekben fog megjelenni, ami képviseli a Rich Energy színeit.

  • A Haas megengedte, hogy Magnussen rajthoz álljon Daytonában

    A Haas megengedte, hogy Magnussen rajthoz álljon Daytonában

    Kevin Magnussen zöld utat kapott csapatától, ha akar, akkor a jövőben részt vehet a Daytona 24 órás versenyen.

    Korábban is találgatták, a dán versenyző csatlakozik-e édesapjához, és részt vesz-e az amerikai megmérettetésen, ám miután a Haas nem gördít akadályt az apa-fia felálláshoz, akár már jövőre is bővülhet a Formula 1-es pilótával a mezőny.

    ,,Szerintem ez egy jó ötlet, Kevin szerint is az, és Corvette is így gondolja. Ez az egész összes is jöhet, csak megfelelő logisztikai szervezést igényel a dolog.”– árulta el Kevin Magnussen édesapja, Jan Magnussen, aki maga is részt vett néhány futamon a Formula 1-ben.

    ,,Sosem tiltanám meg egy versenyzőnek, hogy részt vegyen egy másik versenyen. –nyilatkozta Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke. – Kevinnek engedni kell, hogy az édesapjával együtt rajthoz álljon Daytonába. Nos, nem tudom mikor fog ez bekövetkezni, viszont úgy tűnik, Jannak még van néhány jó éve versenyzőként.”

  • Steiner: Magnussen vadnak titulálása helytelen megállapítás

    Steiner: Magnussen vadnak titulálása helytelen megállapítás

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner nem érti, miért aggatták rá a „vad” jelzőt Kevin Magnussenre, avagy miért gondolják úgy az emberek, hogy teljesítménye elhalványodott a szezon során.

    A dán pilóta elég sok kritikát kapott versenyzőtársaitól markáns vezetési stílusa miatt, főleg miután Fernando Alonsóval addig kakaskodtak az Olasz Nagydíj időmérőjén, míg egyikük sem jutott tovább, ám Steiner, aki szerződést hosszabbított versenyzőjével úgy véli ez az állítás, amivel megbélyegezték pilótáját nem egyezik a valósággal.

    ,,Tisztázzuk le, ő az a versenyző, aki a legkevesebb büntetést kapta. – reflektál arra a tényre a csapatfőnök, miszerint Magnussen engedélyén csak két büntető pont található, míg a Romain Grosjean, Lance Stroll és Max Verstappen héttel vezeti a listát. – Valahogy ráaggatták a vad jelzőt, ami nem helytálló, nézzük csak meg a statisztikát. Objektíven kell látnunk a dolgokat, nem pedig szubjektíven. Mennyi büntetést is kapott?”

    Steiner szerint az a következtetés is helytelen, miszerint Magnussen mindig szenved a szezon második felében, még akkor is, ha 2018-ban nehézségekkel küszködött az említett periódusban.

    ,,Ott van még az a dolog is, hogy Kevin Magnussen mindig rosszul teljesít a szezon második felében. Ismételten megkérdezem, honnan jött ez a dolog? Voltak jó versenyei a 2018-as szezon második felében, miért, annyival jobb teljesítményt érte el az elsőben? Nem, és én nem is fogok ilyen következtetéseket levonni. Nem hinném, hogy olyan rossz lenne, amilyennek beállítják. Ő egy versenyző, megküzd a pozíciójáért. Végső soron ezért is fizetjük, nem akarunk ugyanis olyan pilótát alkalmazni, akit mindenki megelőz.”

    A Haas csapatfőnöke továbbá azzal a megállapítással is vitatkozna, miszerint Magnussen csapattársa Romain Grosjean tavaly rettenetes szezon kezdést produkált volna. Bár a francia pilóta nem szerzett pontot az Osztrák Nagydíjig, amit július elején rendeztek meg.

    ,,Ne essünk túlzásba, nem volt hatalmas, borzasztó és hasonló. Egy kicsit visszaesett, maradjunk ennyiben, hogy visszaesés volt. – osztotta meg Steiner a gondolatatit Grosjean első féléves eredményei kapcsán, továbbá hozzátette a francia teljesítményének javulása egy bizonyos ”kulcs” megtalálása köré összpontosult. – Elvesztette a kulcsot, aztán meg talált. Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent, hogy őszinte legyek, de azt mondta, újra megtaláltam a kulcsot, és utána minden jobb lett.”

    Arra a kérdésre, hogy aggódott-e amiatt, hogy Grosjean nem tud újra formába lendülni, Steiner így válaszolt:

    ,,Nem gondoltam erre ilyen negatívan, sokkal inkább azon, hogyan tudnánk segíteni abban, hogy vissza találjon önmagához, akinek mi is ismerjük.”

  • Steiner: Nincs értelme maradni, ha nem változnak az erőviszonyok

    Steiner: Nincs értelme maradni, ha nem változnak az erőviszonyok

    Günther Steiner szerint nincs értelme úgy a Formula 1-ben maradni, hogyha egy csapat sosem lesz képes elérni az első három hely valamelyikét.

    A rajtrácson a jelenlegi helyzet szerint három alkulat (Mercedes, Ferrari, Red Bull) képes az előkelő helyekért harcba szállni, míg a többieknek be kell érni a megmaradt pozíciókkal, ezért is ragadt rájuk a „másodosztály” becenév.

    A Haas csapatfőnöke ezzel kapcsolatban elárulta, rövidtávon ki tud egyezni ezekkel a feltételekkel, ám hosszútávon, megéri-e a befektetést az, hogy nincs esély az előre lépésre, már megkérdőjelezhető.

    ,,Úgy gondolom két évig ez fenntartható, ám hosszabb távra, nem, megöregszik. Ha egy bizonyos pontig semmi sem változik, akkor nem érdemes azért benne lenni, hogy csak itt legyél. Az üzlet nem működhet üzletként, hogyha nem élvezheted azt, hogy dobogón állsz és nyersz. Egy bizonyos idő után, nincs értelme a maradásnak. Miért pazarolnám el az életem azzal, hogy őrülten dolgozom éjjel-nappal, repülök, nem is tudom, talán 21 országba a bolygót körbe járva, tudva, hogy csak azt érhetem el, amit tavaly? Egyszerűen nincs értelme, nincs!”

    Steiner bízik abban, hogy az autók újragondolása és a 2021-es költségsapka, fel tudja rázni a mezőnyt és meg tudja kavarni az erőviszonyokat, valamint a csapatok és az autók fejlődése szintén változást hozhat.

    ,,Itt mindig olyan gyorsan változnak a dolgok, ezért nem gondolom azt, hogy három év múlva a Formula 1 olyan lesz, mint most. Úgy értem, nézzük meg milyen is volt a sport a 2000-es évek elején. Könnyen lehetett pénzhez jutni, míg ez most lehetetlen. 18 év telt el, és ez már nem lehetséges. A dolgok változnak, ez része az F1-nek, ami nagyon is érdekel engem. Ez nem olyan, mintha 20 éven keresztül ugyanazt csinálnád. Minden egyes alkalommal valami megváltozik.”

  • Steiner: A Haas kapuja nyitva áll azok előtt, akik vizsgálódni szeretnének

    Steiner: A Haas kapuja nyitva áll azok előtt, akik vizsgálódni szeretnének

    A Haas csapatfőnöke Günther Steiner, ismét kihangsúlyozta, hogy csapata teljesen megfelel a Formula 1 által előírt szabályoknak, továbbá hozzátette a vizsgálat lehetősége nyitva ál azok előtt, akik még mindig kételkednek ezen állítás hitelességében.

    Mióta a sportágban szerepelnek (2016) szoros partner kapcsolatot ápolnak a Ferrarival, ugyanis az olasz csapattól szereznek be olyan alkatrészeket, amik nem szerepelnek az FIA listáján és szabadon vásárolhatóak más gyártótól, ám a listán szereplő elemeket, mint például a szárnyak, a diffúzor és a kaszni, már a Haasnak kell előállítani.

    Az amerikai csapat konstrukciójának szabályosságát többen is megkérdőjelezték, (Force India, McLaren) azt állítva, hogy az említett autók egyszerűen Ferrari klónok. Azonban a versenytársak elégedetlensége és kritizálása ellenére az alakulat modelljei tökéletesen szabályosnak tekinthetőek.

    ,,Bebizonyítottuk, hogy nem csináltunk semmit, ami ütközik a szabályokkal, meg hívtuk őket, hogy jöjjenek, nézzenek körül, továbbá az összes FIA teszten átmentünk, azonban még mindig nyitva áll a kapunk azok előtt, akik vizsgálódni szeretnének. Csinálják csak, mi készen állunk rá. Azonban ilyen még nem történt, mert csak meg akartak félemlíteni minket, ám azt nem tudod megijeszteni akinek, nincs oka a félelemre, ezért is mondtuk, hogy igen gyertek, a vendégeink vagytok.”

    Nem lehet még tudni, hogy az ellenfelek továbbra is vitázni fognak a Haas helyzetéről, ám Steiner kijelentette: hiába lenne minden erőfeszítésük, ugyanis a csapat továbbra is ugyanolyan minőségben fogja folytatni partnerkapcsolatát a Ferrarival.

    ,,Minden ugyanúgy marad. Nagyon jó kapcsolatunk van velük, minden zökkenőmentesen működik, mert már az elején lefektettük a szabályokat. Könnyedén együtt tudunk dolgozni, ezért nem szükséges változtatni a kapcsolaton.” – tette hozzá az olasz szakember.

  • Steiner szerint januárban vázolni kell a 2021-es terveket

    Steiner szerint januárban vázolni kell a 2021-es terveket

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, hogy a a Forma-1-nek el kell kezdenie megalkotnia a 2021-es szabálycsomagot még ebben a hónapban, annak érdekében, hogy a csapatoknak elég idejük legyen felkészülni a módosításokra.

    Az F1 tulajdonosa, a Liberty Media korábban már bemutatott pár tervet, melyeken egészen más jellegű autók szerepeltek, illetve előirányozták a költségvetési korlát bevezetését és a pénzdíj-rendszer átalakítását. Steiner szerint bár vannak megbeszélések a 2021-es tervekkel kapcsolatban, de még az idei szezon kezdete előtt előrelépésnek kell történnie.

    „Így vagy úgy, de tudnunk kell.” – mondta Steiner. „Nem lehet, hogy ne tudjunk semmit. Az mindig rossz szerintem, ha nem tudsz semmit. „Ha azt mondják, hogy ‘ez lesz’, vagy legalább egy dátumot, akkor már lehet tervezni és koncentrálni. De nem úgy néz ki, hogy így lesz. Jelenleg nagyon sok a beszéd, de nincsenek valós tények a terítéken.”

    „Januárban kapnunk kell valamit, különben nem jutunk előre. A 2021-re koncentrálás most kezdődik, nem az azt megelőző évben, mint más iparágakban. El kell kezdeni, hogy lássuk, mit szükséges megtennünk, mivel úgy fest, hogy a szabályok jelentősen megváltoznak majd és erre fel kell készülnünk.”

    „Ha jön a költségvetési sapka, akkor előre kell tervezni, hogy ne kelljen nem jó döntéseket meghozni.”

    Steiner arról is beszélt, hogy szerinte javult-e az F1 a Liberty Media irányítása alatt

    „Néhány dolog jobb lett, mint vártam, néhány nem, mivel arra számítottam, hogy világos szabályaink lesznek ’21-re, és nincsenek. Más területen szerintem elég jó munkát végeznek. Bejelentették, hogy ’20-ban új verseny érkezik, szóval szerintem jó munkát végeznek ezzel kapcsolatban.”

    „De vannak dolgok, amik kapcsán még egy kis időt kell adnunk nekik, mert változtatások és befektetések szükségesek hozzá. Persze történtek már befektetések, mivel kevesebb pénzt kaptunk, szóval remélem, hogy jó befektetésbe kezdtek és több pénz érkezik majd a jövőben. Ez egy olyan befektetés, amiben hinnünk kell, hiszen ők viszik az üzletet, nem mi.”

  • Steiner szerint a nagycsapatok még nagyobb előnnyel kezdhetik a jövő évet

    Steiner szerint a nagycsapatok még nagyobb előnnyel kezdhetik a jövő évet

    Günther Steiner szerint a 2019-es F1-es szezon előtti szabályváltozásokkal a nagycsapatok még inkább elhúznak majd a középmezőnytől.

    A Haas csapatvezetője arra a kérdésre válaszolt, hogy van-e kockázata a szabályváltoztatásoknak abból a szempontból, hogy olyan csapatok, mint a Ferrari, vagy Mercedes még nagyobb előnyre tesznek szert.

    „Abszolút, mindig van kockázat. És mivel ilyen nagy a különbség, nem valószínű, hogy ez máshogy lesz. Jól dolgoznak, magas szinten, és több erőforrással jobb kell, hogy legyen a végeredmény is, mint a többieké, hacsak nem csinálnak valamit rosszul. Szerintem kezdetben a különbség nagyobb lesz a nagyok és a kicsik közt, csak mert több erőforrással áll a rendelkezésükre.”

  • Steinert váratlanul érte Kubica visszatérése

    Steinert váratlanul érte Kubica visszatérése

    A Haas csapatfőnökét, Günther Steinert váratlanul érte Robert Kubica sikeres visszatérése a Forma-1 világába.

    A 34 éves lengyel pilóta ugyanis 8 év kihagyás után fog visszatérni a száguldó cirkusz világába a Williams színeiben. A 2008-as Kanadai Nagydíj győztesének a Forma-2 idei bajnoka, George Russell lesz majd a csapattársa a grove-i istállónál.

    Kubica még 2011 telén szenvedett egy rali balesetet, melynek következtében súlyos sérüléseket szenvedett. Szinte mindenki úgy gondolta, hogy a lengyel pilóta ígéretes karrierjét derékba törte a balesete. Azonban Kubica nem adta fel, és a szenvedélyének és az elhatározottságának köszönhetően elérte a célját, amivel szinte minden szurkolót meglepett.

    Steiner szerint Kubica visszatérése a legjobb példa arra, hogy semmi sem lehetetlen elérni a mai világban.

    „Öröm volt látni, hogy mindvégig küzdött az álmaiért és egy pillanatig sem adta fel,” – véli az amerikai istálló csapatfőnöke. „Ledöbbentett, hogy mennyi mindent megtett azért, hogy visszatérhessen a sorozatba. Remélem, hogy sikeres lesz majd a következő szezonban, azonban azt nem szeretném, hogyha sok borsot törne a pilótáink orra alá.”

    Kubica számos alkalommal kipróbálhatta a Williams idei autóját. A lengyel pilóta a szabadedzések és a tesztek során is bebizonyította, hogy képes kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani és azt is, hogy még mindig nagyon gyors.

    „Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy egy kivételes pilótáról beszélünk. Sok jó eredményt tudott felmutatni még a balesete előtt és állítólag már aláírt egy előszerződést a Ferrarival annak idején. Ha minden jól alakul, Robert komoly eredményeket érhet majd el a Williams színeiben.”

  • Íme a csapatfőnökök TOP 10-es listája

    Íme a csapatfőnökök TOP 10-es listája

    Lewis Hamilton megnyerte idén (is) a világbajnoki címet, emellett azonban számos más díjat is kapott idei teljesítményéért.

    Az Autosport pedig anak is utána járt, hogy a Forma-1-es csapatfőnökök szerint kik voltak a legjobbak idén.

    A csapatfőnök 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1 pontot oszthattak ki a 2018-as mezőny 10, szerintük legjobb versenyzőjének. Névtelenül adták le a szavazatokat, hogy mindenki őszinte lehessen, így kialakult a csapatfőnökök top 10-es listája, melyet nem meglepő módon Lewis Hamilton nyert, a második helyre azonban nem az idei legfőbb riválisát, Sebastian Vettelt rangsorolták, hanem Max Verstappent
    Vettel csak a harmadik lett, míg a negyedik helyet Fernando Alonso érdemelte ki.

    A szavazásban részt vett: Toto Wolff (Mercedes), Christian Horner (Red Bull), Cyril Abiteboul (Renault), Gunther Steiner (Haas), Zak Brown (McLaren), Otmar Szafnauer (Force India), Fred Vasseur (Sauber), Franz Tost (Toro Rosso), és Claire Williams (Williams).

    Íme a végeredmény:

    Versenyző Kapott pontok Tavalyhoz képest…
    1. Lewis Hamilton 218
    2. Max Verstappen 139
    3. Sebastian Vettel 105
    4. Fernando Alonso 103 2 helyet javított
    5. Daniel Ricciardo 85 1 helyet rontott
    6. Charles Leclerc 71 új
    7. Kimi Raikkonen 57
    8. Valtteri Bottas 38 3 helyet javított
    9. Esteban Ocon 27 4 helyet rontott
    10. Nico Hulkenberg 23 1 helyet rontott
  • Steiner: Magunknak köszönhetjük, hogy nem lettünk negyedikek

    Steiner: Magunknak köszönhetjük, hogy nem lettünk negyedikek

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke úgy látja, csapata tapasztalatlansága miatt nem tudták legyőzni a Renault-t minek következtében a negyedik helyet sem szerezték meg az idei szezonban.

    A top hármas csapat után izgalmakat a negyedik helyért csatározó amerikai és francia csapat szolgáltatta, ám végül a gyári csapat diadalmaskodott, 29 ponttal szerzett többet, mint Gene Haas vezette csapat.

    Steinerék először érezhették az egész éves fejlesztés eredményeit, ám az Ausztráliában történt kettős kiesés, az Olaszországban történt kizárás, avagy Romain Grosjean éveleji hibái megbosszulták önmagukat, távolabb tolva a kitűzött célt.

    A csapatfőnök is úgy érzi, saját hibájuk miatt nem sikerült ott végezniük, ahol szerettek volna.

    ,,Úgy gondolom, a hibáink miatt nem végeztünk a negyedik helyen. Nos, ez egy tanulási folyamat része volt, amit csapatként át kellett élnünk. Nem szabad elfelejteni, hogy csak a harmadik szezonunkon vagyunk túl, ezért az ötödik pozíció nem rossz, sőt azt is mondhatnám, hogy legyőztük a többi privát alakulatot, ugyanis a srácok ott előttünk, mint gyári istállók kivéve a Red Bullt, akik úgy működnek, mint azok lennének.”

    ,,Mindig ott lebeg a ’lehettünk volna negyedikek is’ de a volna semmit sem ér, ezért úgy döntöttem boldog leszek az ötödik hellyel.”

    Steiner szerint csapata számára fontos volt, hogy tanuljanak az elkövetett hibákból.

    ,,Számomra fontos, hogyha egyszer elkövetsz egy hibát, az nincs rendben, de a legfontosabb, hogy ne kövesd el azt másodszor is. Ezt hívják tanulási folyamatnak. Ez történt a boxkiállások esetében is. Katasztrofálisan teljesítettünk Ausztráliában, ám utána már nem volt ilyen gondunk, ami jó dolog. Csak folytatunk, kell tovább ezt a jó szériát, ugyanis Ausztrália után a kiállásaink lassabbak lettek, de annak is kellett lenniük, ez volt a helyes döntés, a csapatnak vissza kellett nyernie az önbizalmát.”

    ,,Jól reagáltunk, senki sem hibáztatott senkit, azt mondtuk, ’oké, ennél jobbak vagyunk’, és jobbak is lettünk. Ez az egyik dolog, amiben jobbak lettünk idén. Sok olyan dolog van amit, ti nem láttok kívülről. Úgy gondolom tehát azért is teljesítettünk jobban, mert igaz vétettünk hibákat, és eldöntöttük, hogy ki fogjuk őket javítani és mindenki egy emberként küzdött is ezért.”