Címke: Günther Steiner

  • Steiner elismerte, hogy találkozott az orosz milliárdossal

    Steiner elismerte, hogy találkozott az orosz milliárdossal

    Günther Steiner bevallotta, hogy találkozott az orosz milliárdossal, Dmitry Mazepinnel. A Haas csapatfőnökével kapcsolatban az Orosz Nagydíjon Szocsiban elterjedt az a pletyka, hogy találkoztak, és egyeztettek Mazepin fiáról Nikitáról a 2021-es versenyülés miatt, sőt akár a teljes amerikai kiscsapat felvásárlása is szóra került. A Nürburgringen Steiner ennyit árult el erről:

    „Ismerem Mazepin urat jó ideje már. Érthető okból ott volt Oroszországban, hiszen mégiscsak orosz. Ott volt a motorhome-unkban a családjával. Ittunk velük egy kávét, és valójában ennyi volt.”

    Steiner elismerte, hogy lennének érdeklődők, akik felvásárolnák a Haas alakulatát, de inkább tisztázott:

    „Nem eladó a csapat, tehát fejezzük is be ezt a beszélgetést. Ha eladó is lenne az istálló, akkor úgy tennénk ahogy tette azt a Williams, egy brókeren keresztül. Pontosan így járnánk el mi is.”

    A Haas 2021-es versenyzői felállásával kapcsolatban is annyit mondott, hogy közelebb állnak már egy döntéshez. Úgy tűnik, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy Kevin Magnussen és Romain Grosjean is partvonalon kívül reked. A Nürburgringen Magnussen ennyit mondott a 2021-es egyeztetéseiről:

    „Semmi se történt az elmúlt hetekben, amit érdemes lenne megírni.”

    Pénteken a Ferrari junior, Callum Ilott vezetheti a szabadedzésen Grosjean autóját. Steiner mégis így nyilatkozott nevetve a brit Formula 2-es pilótáról:

    „Nem számolunk vele, mivel Ferrari versenyző. Ő hozzájuk tartozik. Nem tudom, hogy mi a tervük vele, így jelenleg nincs a listánkon. Felkerülhet, persze úgy nem, ha összetöri pénteken az autót.”

  • Grosjean nem aggódik a jövője miatt

    Grosjean nem aggódik a jövője miatt

    A Haas pilótai közül Romain Grosjean és Kevin Magnussen sem rendelkezik érvényes szerződéssel 2021-re. Mégis az a helyzet, hogy egyikőjük sem aggódik jövője miatt.

    Magnussen korábban is elmondta már, hogy ő csak teszi a dolgát, és a versenyzésre koncentrál. Günther Steiner ugyanakkor elárulta, hogy a Haas még nem döntött. Ennek ellenére Grosjean sincs befeszülve, részben azért, mert már volt ilyen szituációban korábban.

    „Remélhetőleg a csapat hamarosan döntést hoz majd” – nyilatkozta a francia, aki hozzátette, hogy ha nem hosszabbítanának vele, vetne egy pillantást más szériákra. „Ez a munka része, de mindig jó tudni, mit hoz a jövő.”

    Az valószínűnek tűnik, hogy a Haast leszámítva nincs nagyon másik F1-es lehetősége Grosjeannak és Magnussennek.

  • Steiner: Magnussen startol a legjobban az egész mezőnyben!

    Steiner: Magnussen startol a legjobban az egész mezőnyben!

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, pilótája, Kevin Magnussen rajtol a legjobban, miután Szocsiban is óriási első kört futott.

    A dán versenyző 18. helyre állt fel a rajtrácson, egy fordulóval később azonban már az első tízben autózott. Sajnos az autó gyenge versenyteljesítménye nem engedte, hogy végül pontra is váltsa ezt a teljesítményt.

    Ez eddig egyszer, a Magyar Nagydíjon jött össze neki, a felvezető kör után „elkövetett” trükkös kiállásnak köszönhetően.

    „Kevin az egyik, ha nem a legjobb ezen a téren, egészen elképesztő, mit művel idén a startjaival.” – kezdte Steiner. – „Mindig reménykedünk, hogy jól sikerült, de a rajtok olyan kiszámíthatatlanok, nem tudjuk előre, hogy milyen stratégiai lehetőségeink lesznek utána.”

    Ezen a hétvégén a Haas először látogat a Nürburgringre, ahol legutóbb 2013-ban rendeztek versenyt. A változó időjárási körülményekkel Steiner reméli, hasonló esély nyílik számukra a pontszerzés, mint amit a Magyar Nagydíjon sikerült kihasználniuk.

    „Remélem Mugellóhoz hasonló versenyünk lesz. Az érdekes volt minden csapat számára, a nézőknek is, mindenkinek, akinek köze volt hozzá.”

    „Az ismeretlen tényezők csak úgy szembejöttek velünk, remélhetőleg ez lesz most is. Esőt várnak, ez még érdekesebbé teszi a dolgokat.” – jegyezte meg reménykedve a csapatfőnök.

    „A legjobb számunkra az lenne, ha pontokkal tudnánk eljönni, ezt még nem sikerült sokszor elérni idén.” – utalt Magnussen eddigi egyetlen pontjára.

  • Óvatosságra inti Ilottot a Haas csapatfőnöke a debütálása kapcsán

    Óvatosságra inti Ilottot a Haas csapatfőnöke a debütálása kapcsán

    Günther Steiner a Haas csapatfőnöke óvatosságot kér a Nürburgingen debütáló Callum Ilottól, mivel esős időt jósolnak az Eifel Nagydíjra.

    Az F2-es bajnoki címre pályázó Callum Ilott bemutatkozhat egy Forma-1-es szabadedzésen a hétvégi Eifel Nagydíjon a Haas autójában. Az előrejelzések azonban folyamatos esőzést jósolnak Németországba, így a debütánsok [a másik Schumacher – a szerk.] számára a szokásosnál is nehezebb lehet az új kaland.

    „Ugyanazt a programot fogja teljesíteni, mint az állandó versenyzőink.” – kezdte Steiner Ilott feladatai kapcsán. „Talán azt megmondjuk neki, hogy legyen egy kicsit óvatosabb, amikor pályára, mivel esőt jósolnak. Ellenkező esetben mindig az FP1-es progrmunkat futjuk, figyelembe véve azt, hogy ez lesz az első menete Forma-1-es autóval, nagy a nyomás rajta és sok az ismeretlen.”

    „Nem szentelünk túl nagy figyelmet a köridőnek, a kiegyensúlyozottságát és a visszajelzéseit fogjuk figyelni. Ez az, ahogy meg lehet ítélni egy versenyzőt, nem pedig a tempóval, mert 90 perc nem sok idő egy Forma-1-es autóban.” – tette hozzá.

  • Steiner: Nagyban nekik köszönhető a csapatunk létezése

    Steiner: Nagyban nekik köszönhető a csapatunk létezése

    Günther Steiner szerint hiába csalódást keltő a Ferrari motor teljesítménye, nem néznek más beszállító után. A Haas 2016-ban szállt be a királykategóriába, és azóta az olaszok erőforrását használják. Változó lett ennek köszönhetően a sikerük is. 2018-ban az amerikaiak a konstruktőrök bajnokságában ötödikek lettek, de utána Steiner és csapata lejtmenetbe kerültek. Idén eddig csak Kevin Magnussen szerzett nekik pontot, Magyarországon.

    A csapatfőnök ugyanakkor hisz abban, hogy fontos számára és az alakulatának is, hogy lojálisak a Ferrarihoz, árulta el a motorsport.com-nak:

    „Hiszek a hűségben, és Gene is ezt teszi. A Ferrarinak nagyban köszönhető, hogy felállhatott a csapatunk, nagyszerű munkát végeztek, és emiatt tiszteljük őket. Most ugyan szenvednek, de ezek csak rövidtávú gondok. A Scuderia mindig visszatér. Nem hiszem, hogy etikus lenne beszállítót váltanunk az első visszaesés után.”

    Más szempont is gyümölcsöző a jövőre nézve, ha marad a partnerség a Ferrarival, állítja Steiner:

    „Az infrastruktúránk egy részét Olaszországban állítottuk fel, így nehéz lenne máshová azt áttelepíteni. Angliába kellene költöznünk esetlegesen, ami nem olcsó mulatság. Jelenleg az a legjobb megoldás, ha foyltatjuk az együttműködésünket a Ferrarival.”

  • Steiner ironizál: „Grosjean csak azt akarja, hogy kevesebb dolgom legyen”

    Steiner ironizál: „Grosjean csak azt akarja, hogy kevesebb dolgom legyen”

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, hogy Romain Grosjean rádiós panaszkodásai már megszokottak.

    Legutóbb az Orosz Nagydíjon reklamált a francia versenyző, közölte a csapatta: „semmit nem tudok kezdeni ezzel az autóval”.

    Steiner már sokszor hallott ilyet Grosjeantól, így szerinte már unalmas, hogy ez a téma mindig előkerül.

    Romain Grosjean
    Fotó: FIA Pool Image/Haas F1 Team

    „Nem egyszerű érzés, de szerintem nagyon jól le lett közvetítve, ami Romainnal történt” – mondta Steiner. „Ő beszélt az embereknek (nézőknek), szóval nekem már nem kell, mikor veletek beszélek, srácok, a sajtóval! Ő nagyon jól közvetítette, amit az autóról gondol, jó neki.”

    „Azt hiszem, biztosra akar menni, hogy ti is értsétek! Nektek akar kedvezni, srácok, hogy élőben nyomja, így nekem már kevesebb a teendőm.”

    „Próbál nekem kedveskedni, kevesebb munkát adni nekem, így közvetít, szóval nekem kevesebb a dolgom. Szóval ez talán segítség lesz a versenyző választás kapcsán is nekem!”

    Ezt követően Steiner arra a kérdésre is felelt, hogy jobban járna-e a csapat egy olyana versenyzővel, aki kevesebbet panaszkodik.

    „Nem mondom, hogy nem, kicsit unalmas már ez, mivel tudjuk, hogy mi nincs rendben”

    „Én mindig nagyon őszinte vagyok veletek srácok, azzal kapcsolatban, hogy mi történik, nem vagyunk elégedettek és nem próbálunk rejtegetni semmit, egyszerűen így mennek a dolgok és ha ő  ezt (Grosjean a panaszkodást) helyesnek tartja, akkor ezt kell tennie.”

  • Steiner unja már Grosjean panaszkodásait az autóra

    Steiner unja már Grosjean panaszkodásait az autóra

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner láthatóan bosszankodott Romain Grosjean legújabb kijelentései miatt az Orosz Nagydíjat követően. A francia pilóta úgy indult neki a hétvégének, hogy közölte, akár vége is lehet a karrierjének a Haasnál, hiszen egy legalább 10 névből álló listából válogatnának a helyére 2021-re. Grosjean ezt mondta konkrétan a Ouest France újságnak:

    „Tisztában vagyok vele, hogy jövőre már nincs sok szabad versenyülés, és sok a jelölt, ehhez azért nem kell sok matematikai ismeret.”

    Szocsiban a pályán rádión keresztül pedig az alábbi kritikával illette a Haas 2020-as autóját:

    „Ezzel az autóval nem tudunk mit kezdeni, ezt pedig már kicsit unom.”

    Steinert is kérdezték a boldogtalan Grosjean 17. helyezésével kapcsolatban vasárnap, amire így válaszolt az Ekstra Bladetnek:

    „Ami Romainnal történt, az kifejezetten jól dokumentáltan látható volt a tévéközvetítésben. Beszélget emberekkel, így nem is kell nekem erről beszélnem, vagy megírni a sajtóközleményünkbe. Nagyon világosan elmondta, hogy mit is gondol az autóról. Jó neki.”

    A BT újság F1-es tudósítója, Peter Nygaard már tényleg csak ennyit tett hozzá:

    „Egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy Romain Grosjean már nem része a Haas 2021-es terveinek.”

  • Pérez és a Haas előzetes megállapodást kötött jövőre!

    Pérez és a Haas előzetes megállapodást kötött jövőre!

    Sergio Pérez egy lépéssel közelebb van ahhoz, hogy a Forma-1-ben maradjon, ugyanis előszerződést írt alá az amerikai Haas alakulatával.

    Bár jövőre is érvényes szerződése volt velük, végül a mexikói elválik a Racing Pointtól év végén. Kapott ugyan kárpótlást, de Lawrence Stroll Sebastian Vettelt szerette volna fia mellett tudni.

    „Voltak a háttérben megbeszélések a megállapodásunkról, de nem fogom megosztani ezeket, mert ez csak rám és a csapatra tartozik.” – közölte Pérez, még a Toszkán Nagydíj előtt.

    „Pár dolgot megnéztünk benne. Végül nemrég hivatalosan is közölték, hogy nem folytatom velük. Nem számítottam erre. Ez van.”

    Erre a hírre sok csapat neve bekerült a kalapba, hogy szerződtetnék a 30 éves mexikói pilótát. Az egyik például a Haas volt.

    „Tisztelem őt azért, amit tett. Ahogy azt Vettelről is mondtuk, szégyen lenne, ha kikerülne a mezőnyből. De ugyanez igaz volt Hülkenbergre is.” – nyilatkozta róla a csapatfőnök, Günther Steiner.

    „Mindannyian jó pilóták. Még nem tudom, mit csinálunk majd. Ahogy már mondtam, sok opciónk van.”

    A speedweek.com azonban úgy tudja, egy pilótájukról már döntöttek, és Pérez volt az, akivel már aláírtak bármit is. A csapat ugyan ezt nem erősítette meg.

    Azt sem tudni még, melyik jelenlegi pilóta helyére érkezne, de sem Magnussen, sem Grosjean nincs biztonságban.

    Pérez már korábban kijelentette, ha nem talál jó ülést, inkább elköszön a sporttól, minthogy szabadságra menjen.

  • Shwartzman a Haas F1 autójában köthet ki 2021-ben

    Shwartzman a Haas F1 autójában köthet ki 2021-ben

    Mick Schumacher mellett, Formula 2-es csapattársa, Robert Shwartzman is újoncként köthet ki a királykategóriában jövőre. Sokan úgy vélik, hogy a bajnokságot jelenleg vezető Schumacher az Alfa Romeónál köthet ki. Ott jelenleg egy másik Ferrari akadémista vezet, Antonio Giovinazzi, és elviekben egy ülést mindig fenntartanak az egyik juniorjuknak.

    A pletykák szerint hasonló szerződés lesz most a másik Ferrari erőforrással ellátott csapatnál, a Haasnál is. Csapatfőnökük, Günther Steiner megerősítette, hogy 2021-ben akár Ferrari junior pilóta is érkezhet a jelenlegi párosuk egyik helyére, és legtöbben egyből a 21 éves Schumacherre gondoltak.

    Valójában feltehetően a Haas inkább a szintén Premával versenyző, és szintén akadémista Robert Shwartzmanról egyeztetnek. A tavalyi F3-as bajnok negyedik a Formula 2-ben jelenleg, újoncként. Az orosz pilótát megkérdezte a Bild, hogy le kell-e győznie Schumachert 2020-ban ahhoz, hogy a Forma-1-be kerülhessen, mire így felelt:

    „Nem csak kettőnkről szól ez a dolog. Az F2-ből mindenki a száguldó cirkuszba akar bekerülni. Az én szemszögemből nézve jó eredményeket kell hoznom, illetve meg kell mutatnom azt, hogy tudok csapatjátékos is lenni. be akarom bizonyítani azt, hogy megérdemlek egy helyet, mert hiszek abban, hogy az léphet előre a legnagyobbat, aki a legkeményebben dolgozik.”

  • Vasseur: Schumacher hamarosan az F1-ben lesz

    Vasseur: Schumacher hamarosan az F1-ben lesz

    Mick Schumacher átvette a vezetést a Formula 2-ben, ez pedig akár a Forma-1-es lehetőséget is jelentheti számára 2021-re.

    Erősen pletykálják, hogy a német a jövő hónapban esedékes nürburgringi Forma-1-es hétvégén beülhet az egyik Alfa Romeóba az első szabadedzésen.

    „Biztos vagyok benne, hogy hamarosan látjuk” – kommentálta Schumacher helyzetét Frederic Vasseur, az Alfa csapatfőnöke.

    Az ugyanúgy Ferrari motoros Haas istálló első embere is nyilatkozott a némettel kapcsolatban: „Most a mérlegelés fázisában vagyunk. Benne van, hogy legalább egy autót adunk egy fiatal tehetségnek.”

    Ha a Ferrari juniorokat vesszük, Schumacher mellett még Ilott vagy Shwartzman jöhet szóba. Ott van aztán még a Racing Pointtól távozó Pérez, sőt Hülkenberg is.

    „Tisztelem Sergiot” – tette hozzá Steiner. „De vannak más pilóták is ugyanazon a szinten. Minden potenciális pilótával beszéltem, és csináltam egy nagyjából tíz névből álló listát Gene-nek.”