Címke: Günther Steiner

  • A Haas felkészült rá, hogy esetleg utolsók lesznek idén, de nem bánják

    A Haas felkészült rá, hogy esetleg utolsók lesznek idén, de nem bánják

    A Haas komoly döntést hozott a 2021-es évre vonatkozóan. Idén már nem fognak aerodinamikai fejlesztéseket végezni az idei autón, január óta már a 2022-es autóra koncentrálnak.

    Annak érdekében, hogy 2022-ben, mikorra jelentősebb szabályváltozások lépnek életbe, eredményesebbek lehessenek, hajlandók beáldozni a 2021-es szezont, mikor a kötöttségek miatt jelentős változást úgysem tudnának eszközölni. A 2022-es eredményekért azt is készek vállalni, hogy idén esetleg ők lesznek a legutolsók a mezőnyben.

    „Igen, fennáll a veszélye annak, hogy leghátul végzünk 2021-be, de ezzel együtt tudunk élni” – mondta a csapatfőnök Günther Steiner a Motorsport.comnak. „A hosszútávra figyelünk. Ha csak a rövidtávra figyelnénk, akkor 2022-ben is hátul lennénk és nem tudnánk felzárkózni. Az aerodinamikai korlátozások és a költségvetési korlát miatt, a legjobb, ha most költünk az új szabályokra annyit, amennyit lehetséges.”

    Így persze nem lesz könnyű dolguk idén a Haas debütáló versenyzőiknek, Mick Schumachernek és Nikita Mazepinnek sem.

    „Erre felkészítjük magunkat. Limitálnunk kell a károkat. Siker lenne számomra, ha fel tudjuk készíteni a két versenyzőt a jövőre, így 2022-ben már semmi gondunk nem lenne. Tanulni fognak ebből és ez jó lehetőség számukra, mert egy rossz autóval alacsonyabbak az elvárások, mint egy jóval” – mondta a csapatfőnök.

  • Gene Haas Mazepinről: Günther idiótának nevezte!

    Gene Haas Mazepinről: Günther idiótának nevezte!

    Gene Haas csapattulajdonos elmondta, hogy Nikita Mazepin esetét belsőleg keményen szankcionálták, de a külsős kritikákat olykor kifejezetten szélsőségesnek találta. Az orosz pilóta továbbra is meglehetősen negatívan szerepel a hírekben, köszönhetően a közösségi médiában ismertté vált videójának, ahol egy nőnek fogdosta a mellét. Látszólag kéretlen volt ez a dolog, aminek komoly visszhangja lett. A csapat ugyanakkor kijelentette, hogy ez jó tanulság volt az ifjú Mazepinnek.

    A csapatfőnök Günther Steiner a RACER.com-nak mesélte el, hogy az esetről csapaton belül tárgyaltak. Mazepin bocsánatot kért, Steiner pedig hiszi, hogy okult ebből a fenyítésből, amit hasznosíthat is a későbbi F1-es karrierje során. A csapattulajdonos azonban további információkat osztott meg erről:

    „A válaszunk a tettére az volt, azt hiszem, hogy Günther közölte vele, hogy mekkora idióta volt, és azt, hogy ilyesmit nem tehet, mert ez teljességgel elfogadhatatlan.”

    Gene szerint ugyanakkor a csapatot illetve egy 21 éves ifjút is érintő ilyen heves kritika sem helyénvaló. Hiszi, hogy pilótája megtanulta a leckét:

    „Egyelőre ennyi ez a történet. A közösségi média minden bugyrából rendkívül erős véleményeket kapott, azt akarták, „végezzük ki” azért, amit tett, de nem hinném, hogy ez lenne a helyes megoldás.”

  • A Haas már 80%-ban 2022-re készül és ezt hamarosan fokozni fogják

    A Haas már 80%-ban 2022-re készül és ezt hamarosan fokozni fogják

    Nehéz év áll a Haas csapat mögött, és idén sem lehet jelentős teljesítményjavulásra számítani. Ráadásul jelenleg a motor beüzemelésével is gondok vannak.

    A csapatfőnök Günther Steiner pedig korábban már elmondta, hogy február végére már 99%-ban a 2022-es autóval szeretnének foglalkozni. Azon pedig már Simone Resta dolgozik, aki a Ferraritól érkezett.

    „Az első heteket azzal töltötte, hogy megismerje, hogy hogyan működünk” – mondta Steiner az F1 hivatalos weboldalának. „Részt vesz az idei autó megalkotásában is, volt némi dizájn módosítás a szabályváltozások miatt, de 80%-ban már 2022-re fókuszálunk, február végére pedig már 99%-ban ’22-re fogunk.”

    2021 azonban még nehéz eset lesz.

    „Arra készülünk, hogy jobbak legyünk, de nem tudom, hogy ennek mennyi a realitása” – mondta Steiner. „Tudjuk, hogy kemény lesz, de kezelni fogjuk a helyzetet.”

    „Ez az oka annak is, hogy két újonc versenyzőt választottunk” – tette hozzá. „Ez egy átmeneti év és 2022-re már jobb napokkal tervezünk.”

    „Nehéz évre készülünk. Mindig azon dolgozik az ember, hogy a lehető legjobbat hozza ki a helyzetből, de reálisnak kell lennünk és nem szabad arról álmodni, hogy hirtelen minden jóra fordul.”

    „Tavaly küzdöttünk, és az autó alapvetően ugyanaz marad, akkor mitől lenne sokkal jobb? Nem hiszem, hogy a többiek nagy hibákat követnének el, mivel jó csomagjaik vannak amit tudnak tovább vinni.”

    „Tudjuk, hogy a teljesítményünk nem feltétlenül a legjobb, de rengeteget dolgozunk. Inkább olyan ez, mintha idén visszatérnénk 2015-höz, mert tavaly akkora lépést tettünk visszafelé, hogy most kettőt kell előre lépnünk. És ezen dolgozunk.”

  • Magnussen nem akar már a Haas tartalékpilótája se lenni

    Magnussen nem akar már a Haas tartalékpilótája se lenni

    Kevin Magnussen máris reagált egy gyors „nem”-mel Günther Steiner azon meghívására, hogy legyen idén a csapat tartalékpilótája. Steiner a héten utalt rá, ha az újoncai közül Mick Schumacher vagy Nikita Mazepin bármikor is 2021-ben nem képes elindulni egy versenyen, akkor a Haas behívná a korábbi versenyzőik közül Magnussent vagy Grosjeant, helyettesítésre.

    Magnussent hétfőn azonban bejelentették a Peugeot versenyzőjeként 2022-re a hosszútávú világbajnokságra, a 26 éves dán pilóta pedig tisztázta a BT magazinnak, hogy a Forma-1-es karrierjének vége:

    „Feltehetően a Forma-1 számomra mér egy lezárt fejezet.”

    Amikor konkrétan rákérdeztek nála, hogy akár egyszeri beugrás is kizárt-e COVID-19 fertőzés esetén, erre így felelt:

    „Nem hinném, hogy az különösen izgalmas lenne. Volt pár jó évem a Haasszal és Günther a jóbarátom, így mindig elfogadom majd a tanácsait, meg ilyesmi. De egy egy alkalmas verseny miatt? Ez nem érdekel. Hét évig voltam a Forma-1-ben, hiányzik a győzelem, így azt gondolom, hogy csak azért egy újabb F1-es verseny, hogy elmondhassam megvolt, nem igazán izgalmas.”

    Ugyanakkor Magnussen nem zárja ki teljesen azt, hogy valaha is visszatérjen a korálykategóriába, ezért nevetve hozzátette:

    „Amennyiben a Mercedes hívna, feltehetően azt azért komolyan venném.”

  • Grosjean vagy Magnussen is visszatérhet koronavírus fertőzés esetén

    Grosjean vagy Magnussen is visszatérhet koronavírus fertőzés esetén

    A Haas F1 Team, ahol tavaly még Romain Grosjean és Kevin Magnussen versenyeztek, nem nevezett meg 2021-re tartalékpilótát. Az amerikaiaknak ugyanakkor számos lehetőségük van, fejtette ki Günther Steiner. A csapatfőnök szerint egyeztetnek Pietro Fittipaldival, de akár számítanak Grosjeanra vagy Magnussenre is.

    Fittipaldi helyettesítette Grosjeant tavaly az utolsó két versenyen, a francia hatalmas balesetét követően Bahreinben. A 2020-as szezont követően azonban Grosjeannak és Magnussennek is mennie kellett és Mick Schumacher, valamint Nikita Mazepin érkeztek a helyükre. Mi történik viszont akkor, ha egyikük elkapná például a koronavírust? Steiner így válaszolt erre a Motorsport-Total.com-nak:

    „Nem kapkodunk. Pietróval beszélünk erről. De nincs nyomás sem a mi részünkről, sem felőle. Ideiglenesen akár Grosjean vagy Magnussen visszatérése is egy lehetőség. Amennyiben elérhetőek lennének, azt nem bánnám. Azt hiszem, hogy ők is örömmel vennének egy visszatérést. Nem kérdeztem meg még őket erről, de nem hiszem azt, hogy rossz érzésük lenne ezzel kapcsolatban.”

    Az ismert, hogy egyikük sem volt nagyon boldog a Haasnál. A teljesítmény nagyon csalódást keltő volt, és a két pilóta nem volt versenyképes a gyengébb felszereltségük miatt. Ugyanakkor a szerződéseiket sem hosszabbították meg. Steiner leszögezte azonban, hogy a kapcsolat Grosjeannal és Magnussennel is továbbra is jó, és nem volt semmiféle vita.

  • A Haas már teljes mértékben 2022-re koncentrál

    A Haas már teljes mértékben 2022-re koncentrál

    A Haas csapata már teljes mértékben a 2022-es autó fejlesztésére fog koncentrálni. Mindez azt jelenti, hogy a 2020-es autón csak annyit fognak változtatni, hogy az megfeleljen az idei szabályoknak.

    Már maga a VF-20 is kevés fejlesztésen esett át a koronavírus járvány okozta anyagi nehézségek miatt. Természetesen ehhez az amerikai kiscsapat szűk pénztárcája is hozzájárult nagy mértékben.

    A Haas csapatfőnöke Günther Steiner elmondása szerint ez pedig az idei szezonban sem lesz másképpen. Stenier ugyanis elmondta, hogy az idei autóra egy darab fejlesztési zsetont sem fognak elhasználni, ami arra enged következtetni, hogy a Haas már 2022-re, a nagy szabályváltozások évére készül.

    „Akár egy új orrkúpot is tervezhettünk volna, azonban ezzel elkéstünk,” – mondta az olasz csapatfőnök. „Azonban a vírushelyzet miatt le kellett zárni a szélcsatornákat, ami miatt esélytelen volt a szeptemberi határidőre megterveznünk és legyártanunk azt.”

    Steiner hangsúlyozta azt, hogy a Haas csak akkor fog visszanyúlni az idei autójukhoz, hogy ha már a szezonközi tesztelések során egy hatalmas hibát vélnek felfedezni az idei konstrukciójukon.

    „Visszatérhetünk az idei autónk fejlesztéséhez, ha már a teszteken kiderül az, hogy hibát vétettünk. Ez egy B terv lenne a számunkra. Egyébként meg már nem szeretnénk több időt eltölteni az idei autóval a szélcsatornában.”

    A koronavírus járvány további problémákat okoz az amerikai kiscsapat számára. A jelenlegi utazási korlátozások miatt a Ferrari nem tud mérnököket küldeni a Haashoz, akik a motor integrálásában segítenének Steinerék számára. Ez pedig hatalmas probléma, mert ennek hiányában képtelenek teljes mértékben összeszerelni az autót.

  • A Haas kénytelen lesz kordában tartani a versenyzőit

    A Haas kénytelen lesz kordában tartani a versenyzőit

    Mick Schumachernek nem lesz egyszerű bemutatkoznia 2021-ben újoncként a Forma-1-ben, a Haas csapatában. Ezt állítja Dr. Helmut Marko, a Red Bull versenyzőkért felelős menedzsere, akit a német RTL kérdezett az F1 legenda Michael Schumacher fiának a debütálásáról:

    „Amennyiben megfigyelitek a fejlődését, a junior kategóriákban az első éve mindig csak a tanulásról szólt. Azt hiszem, hogy idén ez még markánsabban megfigyelhető lesz a Forma-1-ben, különösen azért, mert egyértelműen rosszabb felszerelése lesz.”

    Marko figyelmezteti Schumachert és a Haast is, hogy feltehetően lesznek súrlódások a 21 éves csapattárs Nikita Mazepinnel:

    „Remélem, hogy Günther Steiner képes lesz őket kontroll alatt tartani, és tudnak majd csapatként dolgozni, ahelyett, hogy önző módon csak a saját teljesítményük érdekelje majd őket. Egy istállónak mindig előre kell lépnie, és ez csak akkor működik, ha mindketten együttműködőek lesznek.”

  • A Renault azt akarta, hogy legyen az Alfa Romeo az ügyfélcsapata

    A Renault azt akarta, hogy legyen az Alfa Romeo az ügyfélcsapata

    Az Alfa Romeo azonban úgy néz ki, hogy marad 2022-ben is a Ferrari erőforrásainál. Mindez annak ellenére, hogy a Corriere della Sera tudósítója, Daniele Sparisci állítja, hogy a svájciakat megkereste a Renault.

    A Ferrari motoros csapatok látványosan szenvedtek 2020-ban, és a csapatfőnök Frederic Vasseur is értetlenkedett némileg, hogy a maranellóiak miért nem hozzájuk rakták be újoncként Mick Schumachert. Az Alfa Romeo 2022-es motor partnerről ennyit mondott:

    „Ez olyan, mint a házasság, nincs garancia arra, hogy örökké ugyanazon nő mellett maradsz.”

    Sparisci így írt erről az olasz lapban:

    „A Sauber kapott egy előnyös ajánlatot a Renault-tól, amelyet most körültekintően kiértékelnek. Luca de Meo vezetése mellett a Renault F1 kiterjesztené a kapcsolatát, és szeretne újra ügyfélcsapatot, amely anyagilag, sportpolitikailag függne tőlük, és a fiatal pilótáiknak is egy kiindulópont lehetne. Van rajtuk tehát nyomás, de Maranellóban biztosak benne, hogy megújítják az együttműködésüket a svájciakkal, amikor az új szabályzás is életbe lép. Ugyanakkor Vasseur és a Ferrari kapcsolata inkább langyosnak mondható, míg Günther Steinerrel és Haasszal nagy az összhang.”

    A német RTL úgy tudja, hogy az Alfa Romeo egy négy éves szerződést készül aláírni a Ferrarival, tehát 2025-ig lenne kontraktus közöttük.

  • Steiner Mazepin kritikusainak: Földön fekvőbe nem rúgunk!

    Steiner Mazepin kritikusainak: Földön fekvőbe nem rúgunk!

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke, szeretné, ha elülnének a Nikita Mazepint érintő kritikák, és nem „rúgnának bele” többet.

    A 21 éves orosz versenyző idén debütál majd a Forma-1-be, de máris közellenséggé vált, miután több esetben is problémás volt a viselkedése az elmúlt időszakban. Pályán és pályán kívül is.
    Megítélésén pedig az sem segít, hogy édesapja milliárdos, így jelentős anyagi háttérrel érkezik a sportba.

    „Felismerte, hogy amit tett, nem volt helyes” – idézte Steinert a The Sun című lap. „Én nem olyan ember vagyok, aki a földön fekvő emberbe még bele is rúg, ez nem helyes.”

    „Ő egy fiatalember, akinek fel kell nőnie és ezzel mi tisztában vagyunk.”

    „Nem mondjuk azt, hogy ez rendben volt.”

    „Oktatjuk őt és oktatni fogjuk a jövőben is.”

    „Dolgoznunk kell ezen, hogy a legjobb lehetőséget adjuk számára ahhoz, hogy tanuljon ebből, a versenyzésére koncentráljon és ne tegyen ilyet többé.”

  • Schumacher várta az Ausztrál Nagydíjat, de szerinte nem sok fog változni így sem

    Schumacher várta az Ausztrál Nagydíjat, de szerinte nem sok fog változni így sem

    Mick Schumacher arra a hírre reagált, hogy megváltozik a versenynaptár, kezdve azzal, hogy elhalasztják az Ausztrál Nagydíjat.

    Ezzel az ifjú német Bahreinben debütálhat majd a Forma-1-ben, a Haas színeiben.

    „Természetesen vártam az ausztráliai szezonkezdetet” – kezdte nyilatkozatát Schumacher, melyet a DPA News Agency-nek adott. „De így kicsit több időnk lett a felkészülésre, szóval még tökéletesebbre fog sikerülni. A jelenlegi fázis arról szól, hogy felépítsük az alapokat a szezonra, ezen pedig ez semmit sem változtat. És egyébként is mindenkivel ugyanez a helyzet.”

    A Haas csapatfőnöke azt taglalta, milyen nyomással jár a Schumacher név az amerikai kiscsapatra nézve.

    „A Schumacher név legendás a Forma-1-ben” – szögezte le Günther Steiner. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy sorainkban tudhatjuk Michael Schumacher fiát. Michaelnek mindig megvolt az aurája, most pedig a fia vezet nálunk. A legjobbunkat fogjuk nyújtani, hogy felkészítsük a legnagyobb dolgokra az életben. Tényleg megtisztelő, hogy itt van a csapatban, de ez sok nyomással is jár. Ezzel tisztában vagyok, nincsenek illúzióim.”