Címke: Günther Steiner

  • Török sajtó: Törölni fogják az isztambuli versenyhétvégét!

    Török sajtó: Törölni fogják az isztambuli versenyhétvégét!

    A török média, és a sportágat közvetítő S Sport csatorna is azt állítják, hogy megszületett a döntés arról, hogy a Kanadai Nagydíjat helyettesítő Istanbul Parkot is törlik a versenynaptárból.

    Günther Steiner kifejezte emiatt aggodalmát a pletykák miatt, hogy újabb változás előtt áll a 2021-es Forma-1-es versenynaptár. A török veszteséget pedig oly módon lehetne kompenzálni, hogy egy újabb versenyt kapna valaki már a versenynaptárban, akiknek már fix helye van: így akár szóra jöhet a Red Bull Ring újra, vagy Paul Ricard. Amennyiben az Osztrák Nagydíjat dupláznák meg, az újabb gondot jelentene a csapatoknak, hiszen négy egymást követő hétvégén is dolgozniuk kellene. A Haas csapatfőnöke erről így nyilatkozott:

    „Alapvetően bármi megtörténhet. Vannak azonban határok, hogy mit várhatunk el az embereinktől. Ha azt kellene mondanunk a munkatársainknak, hogy hat hétig nem jöhetnek haza, az igazságtalan lenne. Vigyáznunk kell, hogy ne vigyük túlzásba az emberekre nehezedő terheket. Így nem gondolom azt, hogy ez lenne a jó megoldás.”

    Steiner szerint a jelenlegi 23 futamos tervezet is már az eredeti formájában is eléggé megterhelő lett volna:

    „2020-ban mindannyiunknak egy nehéz szezonja volt, így ha idén minden verseny megrendezésre kerül, az év vége szintén kemény lesz. Persze remélem, hogy nem kerül sor további törlésre, de nem vagyok benne biztos, hogy évekig tudunk versenyezni ilyen menetrenddel.”

    Az jelenleg a vélekedés, hogy a Forma-1 vezetése egyszerűen véglegesen törli a június 13-i dátumot, ahelyett, hogy megpróbálják helyettesíteni Törökországot Mugellóval vagy Nürburgringgel.

  • Steiner szerint Wolff csak meg akarta mutatni, hogy ő a góré

    Steiner szerint Wolff csak meg akarta mutatni, hogy ő a góré

    Günther Steiner úgy véli, hogy a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff csak „meg akarta mutatni, hogy ki a főnök”, amikor a Spanyol Nagydíjon, a rádión keresztül panaszkodott az FIA versenyigazgatójának, Michael Masinak Nikita Mazepin miatt.

    A 28. körében a közönségnek is bejátszották Wolff Masinek címzett rádióüzenetét, amelyben azt mondta: „Michael, kék zászlók, kék zászlók! Michael, emiatt a fickó miatt elveszítjük a pozíciónkat”

    Mazepin ugyanis csak nehézkesen állt félre az őt leköröző Lewis Hamilton útjából. Steiner azonban úgy gondolja, hogy ezt Wolff túlreagálta.

    „Szerintem Nikita jó munkát végzett, hogy megoldja a helyzetet” – mondta Steiner többek között a RacingNews365.comnak.

    „Talán Toto, csak Toto volt, csak meg akarta mutatni, hogy ki itt a főnök, és hogy mindenkinek arrébb kell mennie, amikor ő jön. Nem hagyta, hogy a srácok elvégezzék ezt a munkát. Azt hiszem, egy kis nyilvánosságot akart.”

  • Steiner: A riválisok kritikái nem szabad, hogy befolyásolják Mazepint

    Steiner: A riválisok kritikái nem szabad, hogy befolyásolják Mazepint

    A Haas csapatfőnöke Günther Steiner szerint a versenytársak kritikái nem szabad, hogy megzavarják újonc versenyzőjét Nikita Mazepint.

    A Formula 2-ből fellépő orosz fiatal első szezonja a száguldó cirkuszban közel sem úgy alakul, mint azt eltervezte. A Haas pilótája eddig messze elmarad csapattársa Mick Schumacher eredményeitől, ráadásul sokkal többet hibázik.

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia eddig mindhárom versenyen megverte Mazepin az időmérőn és az orosznak eddig egyetlen versenyen sem sikerült javítania. A sok megpörgése miatt pedig már a szurkolók máris ráaggatták a „Mazespin” gúnynevet, amiben szerepel angolul a pörgés szó.

    Ezzel már számos negatív dolgot soroltunk fel Mazepin kapcsán, azonban a listának még koránt sincs vége. Imolában Antonio Giovinazzi időmérőjét tette tönkre, Portimaoban pedig Sergio Pérezt tartotta fel csúnyán a versenyen, ami miatt a mexikói versenyző értékes másodperceket veszített. Utóbbi esetért egy öt másodperces büntetést és egy büntetőpontot is kapott Mazepin a versenybíróktól.

    Steiner a Motorsport.com-nak adott interjújában elmondta, hogy, ha Mazepint befolyásolnák a riválisainak kritikái, akkor már rég nem lenne a Haas csapatánál és végezné a munkáját.

    „Nyilvánvaló, hogy amikor 300 km/óránál valaki feltart, akkor nem fogod azt mondani, hogy milyen rendes ez a srác,” – mondta az olasz csapatfőnök.

    „Valami másnak nevezed őt és ez természetes, ugyanis mindenki ezt csinálná ebben a helyzetben. Néha én sem szeretem azt, amit a kollégáim gondolnak rólam, azonban, ha ez hatással lenne rám, akkor már nem lennék itt.

    „Ha ilyen érzékeny vagy, akkor találnod kell valami más munkát.”

  • Rosberg elmondta véleményét Schumacher teljesítményéről

    Rosberg elmondta véleményét Schumacher teljesítményéről

    Az eddig eltelt három versenyhétvége alapján kijelenthető, hogy a Haas a legrosszabb autó, így a két újoncot csak egymáshoz lehet viszonyítani. Ebben a tekintetben egyelőre Schumacher a gyorsabb.

    De nem csak Nico Rosberg dicsérte a német pilóta teljesítményét. Bácsikája, Ralf Schumacher is elégedett unokaöccse teljesítményével:

    „Ez egy megcsillagozott nulla pont volt. Egy élmény őt nézni.” – mondta Ralf célozván ezzel arra is, hogy Mick nem csak csapattársát, de Nicholas Latifit is meg tudta verni a futamon.

    A 2016-os világbajnok Nico Rosberg szerint Schumacher eddig remek teljesítményt nyújt:
    „Mick nagyon jó munkát végez, és az egyértelmű, hogy csapattársa előtt van. A verseny során nyomást gyakorolt Latifire, aki emiatt hibát is vétett, majd a német meg is előzte.”

    Az érem másik oldalán pedig ott van a csapattárs, Nikita Mazepin, aki jelenleg szenved az autóval, különösen annak stabilitásával, hiszen azt sokszor el is veszíti az orosz. Az az orosz, aki a hétvégén megszerezte pályafutása első Forma-1-es büntetőpontját szuperliszenszére Pérez feltartása végett.

    Pérez természetesen a pillanat hevében azonnal le is idiótázta Mazapint a rádióban. Az orosz versenyző főnöke végül kiállt versenyzője mellett:
    „Nem volt szándékosság a mozdulatában, és végül nem is befolyásolt semmit sem.” – mondta Günther Steriner.

    „Mindannyian tudjuk, hogy most Nikita van beállítva a Forma-1 rosszfiújának, azonban azok a rádióüzenetek, melyekben a többi pilóta beszél róla nagyobb figyelmet kap a rendezők által. Szóval örülnek neki, ha van ilyen, és már nyomják is adásba.” – mondta Steiner.

    „Mindent összevetve fejlődünk. Még csupán három verseny telt el, de Mick már jobb volt az egyik Williamsnél Portugáliában. Különösen jól tudta mikor kell támadnia, és olyan nyomást helyezett Latifira, hogy aztán nem bírta hiba nélkül. Ez egy igencsak szép előrelépés számunkra.” – zárta Steiner.

  • Steiner tagadja, hogy Mazepin apja vette volna meg a Haast

    Steiner tagadja, hogy Mazepin apja vette volna meg a Haast

    Günther Steiner cáfolja azt, hogy eladták volna a Haast a csapat egyik pilótájának, Nikita Mazepin apjának. Mint az ismeretes, az orosz milliárdos, Dmitry Mazepin már így is a kis amerikai csapat főszponzora, az Uralkali cégén keresztül.

    A helyzet kifejezetten különleges, hiszen az újonc Mazepin csapattársa Mick Schumacher, aki pedig közel áll az alakulat egy másik kulcsfontosságú partneréhez, a Ferrarihoz. A Sport1-nek a csapatfőnök tisztázta a dolgot:

    „A Ferrarival Jock Clear a kapcsolattartónk, de még Mattia Binotto is érintett. Mazepin esetében ez a kapcsolat, az édesapja. Logikus, hogy mindkét félnek vannak hozzánk kérdései, de nem gond ezekre válaszolni.”

    Az egyik kérdés, amely nemrégiben felmerült, hogy Mazepin panaszkodik, mert csak Schumacher férhet hozzá a Ferrari szimulátorához, valamint a két éves autójukkal való teszteléshez. Erre Steiner így felelt:

    „Mindig is lesznek ilyen kérdések. Bármelyik pilóta képes azt gondolni, hogy hátrányos helyzetben van. Az én megoldásom az, ha például csak egy új alkatrész áll rendelkezésre, egy versenyzőnek, akkor arról nyíltan és egyenesen kell beszélni.”

    Végezetül Steiner megcáfolta azt is, hogy az idősebb Mazepin teljesen felvásárolná a Haas istállót:

    „Ezeknek a pletykáknak semmi alapja. A Haas még mindig Haas úré, és ez így is marad. Senki sem boldog a jelenlegi eredményektől, de Gene Haas tudja, hogy milyen utat járunk be. Továbbra is élvezi a Forma-1-et, hiszen jön ide Portugáliába is. Amennyiben középtávon jobb helyzetbe kerülünk, mint az épp a jelenlegi, azzal ő elégedett lesz.”

  • Steiner cáfolja Mazepin Schumacherrel kapcsolatos állítását

    Steiner cáfolja Mazepin Schumacherrel kapcsolatos állítását

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke cáfolta orosz versenyzője, Nikita Mazepin állítását, mi szerint csapattársam Mick Schumacher előnyben van vele szemben.

    Míg a 22 éves Mazepin debütáló szezonja a pályán és azon kívül is jóformán csak kritikát szült eddig, addig Schumacher első F1-es szezonja viszonylag simán kezdődött.

    „Pozitívan meglepett a csapat – fantasztikus” – mondta a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, a La Gazzetta dello Sportnak. „Már most szinkronban vagyunk, még ha nem is ismerjük egymást túl régóta. Otthon érzem magam.”

    „A csapat jó struktúrával bír, jó a légkör, és ez mindenképpen pozitív dolog” – tette hozzá.

    Schumacher azonban Imola után Maranellóba indult, hogy a Ferrari szimulátorában dolgozzon, majd a fioranói pályán tesztelt egy 2018-as Ferrarival.

    Mazepin szerint ő hátrányban van Schumacherrel szemben, mivel a német versenyző a Ferrari akadémiájának tagja, így tud gyakorolni a Ferrari szimulátorán.

    Steiner azonban tagadta, hogy Schumacher előnyt élvezne Mazepinnel szemben.

    „Nem mondanám, hogy ez előny” – mondta a német n-tv-nek. „Nikita is a szimulátorban vezet. A vezetés pedig mindig jó, mindig tanulsz valamit.”

    „De valójában nagyon kevés előnye származik abból (Schumachernek), hogy egy kétéves autót vezet Fioranóban” – mondta Steiner.

    Azt viszont Steiner elismeri, hogy Schumacher helyzete, pszichésen provokálhatja  Mazepint.

    „Ő (Schumacher) többet vezet, szóval ez biztosan nem segít. De meg kell birkózni ezekkel a dolgokkal, és ő meg is fog birkózni velük.”

    „Ez biztosan nem hátrány Mick számára, de nem is hatalmas előny” – tette hozzá Steiner.

    Az orosz versenyzőre már rá is aggatták a „MazeSpin” (Spin=forgás, pörgés) gúnynevet, a bahreini és imolai incidensei után.

    „Az, hogy most szemrehányásokat teszünk neki, nem segít” – vélekedik Steiner.

    „Csak el kell magyarázni neki, hogy néha egy lépést hátra kell lépni, hogy aztán kettőt lehessen előre. Meg kell érezned a határt, ha a közelébe érsz.”

    Mindeközben Schumacherrel teljesen elégedett eddig a csapatfőnök.

    „Továbbra is motiválja a csapatot, ami nem mindig könnyű dolog” – mondta Steiner. „Ő egy igazi profi – olyan, mintha már évek óta ezt csinálná. Semmit sem bíz a véletlenre.”

     

  • Steiner állítása szerint a Haas biztonságban van

    Steiner állítása szerint a Haas biztonságban van

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner megerősítette, hogy a Haas jövője biztosított, és azt is, hogy már teljes mértékben a 2022-es F1-es szezonra, az új szabályokra koncentrálnak.

    A csapat idén új festést kapott, amely tükrözi, hogy megérkezett a csapathoz az Uralkali, Nikita Mazepin édesapjának, Dmitrynek a tulajdonában lévő vállalat, mint főszponzor.

    „Azt hiszem, azt mondhatom, hogy a csapat biztonságban van, és jól vagyunk” – mondta Steiner az In The FastLane-nek. „Az F1 melletti hosszú távú elkötelezettségről biztosított minket Gene Haas.”

    „A pénzügyeink rendben vannak, megtaláltuk a módját, hogy át tudjunk menni ezen a hídon, szóval nagyon boldogok vagyunk. A 2022-es évre vonatkozóan már február eleje óta fejlesztünk. A srácok folyamatosan dolgoznak, hogy egy jó autónk legyen.”

    „Nem tudom, hogy meddig jutunk, de meg vagyok győződve arról, hogy ismét jó pozícióban leszünk majd.”

    Steiner kifejtette, hogy a COVID-19 járvány komoly problémákat okozott a Haasnak, ezért is bízik abban, hogy a csapat jövőre talpra tud állni.

    „Fontos lépéseket teszünk előre a szélcsatornában. Tavaly többször voltunk válságban. Sok embert elbocsátottak, és újra felépítjük a teljes mérnöki csapatot.

    „Emberek csatlakoznak hozzánk a Ferraritól, és ez bizakodásra ad okot, mert különben hogyan is lehetne magabiztos az ember, ha minden olyan lenne, mint tavaly?”

    „Rengeteg változtatást hajtottunk végre. Decemberben kezdtük el újraépíteni a csapatot, és januárban indultunk újra, szóval innen ered az önbizalmam.”

  • Steiner: Mazepinnek meg kell tanulnia, hogy a Haas nem egy Mercedes

    Steiner: Mazepinnek meg kell tanulnia, hogy a Haas nem egy Mercedes

    A Haas csapatfőnöke Nikita Mazepin figyelmeztette pilótáját Nikita Mazepin, hogy az idei autójuk, a VF-21 egyáltalán nem összehasonlítható a Mercedes idei konstrukciójához.

    Az orosz fiatal a korábbi évek folyamán már tesztelhetett a Force India és a Mercedes csapatával is, mielőtt csatlakozott volna az amerikai istállóhoz. Steiner szerint Mazepinnek egyszerűen alkalmazkodni kell a Haas mostani autójához és meg kell szoknia azt, hogy az ő autójuk koránt sem olyan jó, mint amiket tesztelhetett a korábbi évek során.

    Az olasz csapatfőnök azért javasolja ezt az orosz versenyzőnek, mert a szezon eddigi két versenye katasztrofálisan alakult a számára. Mindkét versenyen megtörte az autóját, számos alkalommal megfordult az edzéseken és még tiszteletlen is volt egyes pilótatársaival szemben az időmérő edzésen.

    „Nikita már biztos tanult valamit az első két versenyhétvége során, azonban azzal is tisztában kéne lennie, hogy a mi autónk közel nem jó, mint például a Mercedesé,” – mondta Steiner. „Ezen téma kapcsán rendkívül türelmes vagyok és képes leszek várni egy bizonyos ideig.”

    Ez a nyilatkozat eléggé meglepő Steinertől, ugyanis Mazepin már a szezon elejétől fogva rossz értelemben van az F1 reflektorfényében. Az orosz pilóta a szezon kezdete előtt még azt mondta a botrányait követően, hogy a kétkedőknek a pályán szeretne visszavágni.

    Hát ez a kijelentése eddig több sebből is vérzik. A szezonnyitó Bahreini Nagydíjat példának véve, az orosz pilóta majdnem az összes szabadedzésen megpördült és ez alól az időmérő edzés sem volt kivétel. A versenye sem volt jobb: mindössze három kanyar után már véget is ért a futama.

    Ugyan a második futamon már valamivel jobb volt a helyzet Imolában, az első szabadedzésen így is megpördült kétszer és az egész hétvégén jelentősen elmaradt csapattársától Mick Schumachertől.

    „Nem, szerintem túl gyorsan akarjuk leírni őt,” – védte meg pilótáját valamilyen szinten Steiner. „Bahreinben ugyan volt pár pörgése és ebből már azt szűrik le soka, hogy biztosan nehéz a számára a váltás Formula 2-ről a Forma-1-re.

    „Bahreinben nehezek voltak a körülmények és ez az első éve itt a Forma-1-ben, szóval még bőven van ideje a tanulásra.”

  • Az újabb Schumacher láz miatt térhet majd vissza a Német Nagydíj

    Az újabb Schumacher láz miatt térhet majd vissza a Német Nagydíj

    A Haas csapatfőnöke Günther Steiner szerint a Forma-1 vezetői fontolóra fogják venni a Német Nagydíj visszahozását miután Mick Schumacher személyében egy nagy népszerűséggel és rajongótáborral rendelkező német pilóta csatlakozott a sportágba.

    A legutóbbi Német Nagydíjat a Hockenheimringen rendezték még 2019-ben és egy nem is akármilyen esős futamnak lehettünk szemtanúi. Ugyan a Forma-1 mezőnye a tavalyi szezonban is versenyzett a Nürburgringen, azonban annak a versenynek nem Német Nagydíj, hanem Eiffel Nagydíj volt a hivatalos neve, így a 2019-es számít az utolsó német futamnak.

    Azonban a Formula 2-ből érkező Mick Schumacher egy újfajta érdeklődést hozhat a német motorsport kedvelők körébe és Steiner ezért reméli azt, hogy a 81 millió ember lakta európai ország rövid időn belül vissza fog térni a száguldó cirkusz versenynaptárába.

    „Németország egy rendkívül jó piac és most már szerintem az érdeklődésből sem lesz majd hiány,” – véli a Haas csapatfőnöke.

    Az ifjabb Schumacher a tavalyi szezonban is bemutatkozhatott volna az F1-ben egy pénteki szabadedzés keretein belül az Alfa Romeoval, de a Nürburgringen uralkodó ködös időjárás ezt sajnos nem tette lehetővé. Sokáig pedig mindenki úgy gondolta, hogy a fiatal német versenyző Antonio Giovinazzi helyét fogja átvenni a hinwili istállónál.

    A Netflix által készített Drive to Survive harmadik évadából azonban kiderül, hogy Schumacher azért került a Haashoz, mert az amerikai kiscsapat megszerezte magának a német telekommunikációs céggel, az 1&1-et, mint szponzort.

    „Az 1&1 és Mick között nincs közvetlen kapcsolat,” – folytatta Steiner. „Nyilván örül az 1&1 annak, hogy egy német versenyző került hozzánk, azonban mindkettőjükkel külön úton egyeztünk meg, és az 1&1 nem Mick miatt kezdettel támogatni minket.

    „Mick pedig megnyerte a Formula 2-es bajnokságot, ami már elég indok lett volna arra, hogy megszerezzük őt. Azonban mindezek mellett még a Ferrari juniorprogramjának a tagja, és mivel szoros együttműködésben állunk a Ferrarival, így nem volt kérdés, hogy idén a mi csapatunkat fogja erősíteni,” – zárta Steiner, akinek a csapata már teljes mértékben a 2022-es szezonra koncentrál.

  • A Haas megerősítette: Imola után nem fejlesztenek

    A Haas megerősítette: Imola után nem fejlesztenek

    Kisebb alkatrészeket még visz a Haas az Emilia Romagna Nagydíjra, onnantól azonban már 2022-re koncentrálnak a fejlesztésekkel.

    Már nagyon korán eldöntötték a Haasnál, hogy feladják ezt az évet, és a 2022-es szabályváltozásoktól remélik az előrelépést. Ehhez képest még a második futamra készülnek pár újítással.

    „Van egy megkésett fejlesztésünk, amit Imolában fogunk bevetni, de nem nagy dologról van szó. Olyan kisebb alkatrészek, amikkel nem készültünk el időben Bahreinre.”

    Steiner azt is megerősítette, a Haas ugyanolyan autóval indult az első versenyen, amivel befejezték a téli teszteket.

    „A tesztek alatt minden nap voltak új alkatrészeink az autón, de úgy mentünk vele, ahogy vasárnap abbahagytuk.”

    Az amerikai csapat tavaly is a szezon korai szakaszában fejlesztett, Steiner szerint az idei autó viszont így sem ugyanaz, mint a tavalyi.

    „Elég nagy része más, mert az új szabályokra át kellett szabnunk Tehát új a padlólemez, az első szárny, a karosszéria, és persze a motor.”