Címke: Günther Steiner

  • Pietro Fittipaldi lesz a Haas tartalék és fejlesztő pilótája 2022-ben

    Pietro Fittipaldi lesz a Haas tartalék és fejlesztő pilótája 2022-ben

    Pietro Fittipaldi továbbra is a Haas kötelékében fog maradni. A brazil pilóta – aki a 2020-as Forma-1-es szezon utolsó két versenyén rajthoz állhatott az amerikai kiscsapat színeiben – lesz továbbra is a Haas tartalék és fejlesztő pilótája.

    Fittipaldi 2022-ben is a pályáról fogja segíteni a Haas csapatának munkáját, mint teszt és fejlesztő versenyző. A szerep egyáltalán nem lesz ismerős a számára, ugyanis már 2020-ban és 2021-ben is ezt a szerepkört töltötte be.

    „Nem volt nehéz döntés a számunkra megtartani Pietrót” – nyilatkozta a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner. „Pietro jól ismeri a csapatunk működését, mivel a következő már negyedik közös szezonja lesz velünk. A tavalyi évben a beugrásai során azt is bebizonyította, hogy miért is alkalmazzuk őt ebben a szerepkörben. Kellően megállt a helyét és örülünk annak, hogy 2022-ben is tovább folytathatjuk a közös munkát.”

    „Nagyon boldog és izgatott vagyok, hogy tovább dolgozhatok az Uralkali Haas F1 Team oldalán” – árulta el Fittipaldi. „Már egy ideje velük vagyok és néha úgy érzem, hogy ők a második családom. Sokat tanultam ezen időszak alatt és remélem, hogy a 2022-ben kezdődő új érában is nagy hasznára lehetek majd a csapatnak. Érdekes lesz és arra is kíváncsi vagyok, hogy a VF-22 majd mire lesz képes a versenypályákon.”

  • Igencsak szűkösen áll tartalék alkatrészekkel a Haas

    Igencsak szűkösen áll tartalék alkatrészekkel a Haas

    Miután mindkét Haas-pilóta versenye csúnyán ért véget, a csapat nincs egyszerű helyzetben a tartalék alkatrészeket illetően a szezonzáróra készülve.

    Mick Schumacher a nyolcadik körben piros zászlót idézett elő és Nyikita Mazepin versenye sem tartott sokkal tovább miután belerohant az előtte haladó George Russellbe. Ezzel a versenyzők a szó logisztikai értelmében igencsak nehéz helyzetbe hozták csapatukat a szezonzáró abu dhabi futamra készülve. Mazepin esetében a tartalék kasznit kell majd bevetni, ami egyébként már nem az első alkalom: a Haas ugyanerre kényszerült Katar után.

    „Van még azért néhány (alkatrészünk)…” – gondolkodott el a csapatfőnök Günther Steiner. „Nem fogytunk ki teljesen. Nincs viszont túl sok hibázási lehetőségünk. Nem számítottunk arra, hogy két autót is leírunk. De legalább most jött ez a két baleset és így újra tudjuk építeni az autókat. Jobb ez annál is, mintha mondjuk öt futammal ezelőtt nullázzuk le (a két autót), meg jobb, mintha ez mondjuk már Abu Dhabiban történik. Akkor jóval nagyobb bajban lennénk.”

    A Haas csapatfőnöke aztán kitért a részletekre is Schumacher és Mazepin esetében. „Micknél használhatatlanná vált a padlólemez mellett a váltó és az oldaldoboz is. Viszont a kaszni legalább egyben maradt. Nyikitánál azonban a kaszni maga is mehet a kukába. Nincs vész, mert van még alkatrészünk. De nagyjából mindent el fogunk használni ezekből. Jóval nehezebb a helyzet mondjuk egy első szabadedzésen történő újabb baleset után. Az se lenne jó, ha mondjuk 3-4 verseny lenne még, mert akkor meg gyártani kellene még alkatrészeket. Erre meg nem lenne idő.”

  • A Haas autóját Shwartzman vezetheti az újoncteszten

    A Haas autóját Shwartzman vezetheti az újoncteszten

    Az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő év végi teszten a Ferrari juniorja kap lehetőséget a motorpartner Haas színeiben.

    Az orosz két főverseny és négy sprintversenyt nyert eddig Formula 2-es karrierje során, tavaly újoncként negyedik lett az összetettben.

    Idén harmadik helyen áll, de még két forduló hátravan, Szaúd-Arábiában és Abu Dhabiban. Ott azonban nem lesz számára vége az évnek, Shwartzman ugyanis a Haas autóját próbálhatja majd ki az utolsó verseny után.

    „Először is, szeretném megköszönni a Haasnak, a Scuderia Ferrarinak és a Ferrari Pilóta Akadémiájának ezt a nagyszerű lehetőséget. Ez lesz az első tesztem a Haas-szal, már várom, hogy megismerjem őket, a környezetet, és sokat tanuljak tőlük.”

    Bár a Ferrari kegyeltje, a Haas csapatfőnöke Günther Steiner is jó véleménnyel van Robert Shwartzmanról.

    „A tehetsége mindenképp a „bizonyítékok között van”, ha a teljesítményét nézzük az utolsó pár szezonban. A tavalyi F2-es újoncidényére ez kifejezettem igaz, amikor jelenlegi pilótáink, Mick Schumacher és Nikita Mazepin ellen küzdött.”

    „Elégedettek vagyunk azzal, hogy lehetőséget adhatunk neki egy Forma-1-es autóval, és szívesen dolgozunk majd vele együtt Abu Dhabiban.”

    Az Abu Dhabi újonctesztre eddig az AlphaTauri jelentette be az idén DTM-ben remeklő Liam Lawsont. Rajtuk kívül egy fogadásnak köszönhetően pedig tudni lehet, hogy a McLarent Pato O’Ward fogja vezetni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

  • Günther Steiner felfedte, milyen problémával küzd Mazepin egész évben

    Günther Steiner felfedte, milyen problémával küzd Mazepin egész évben

    Az Egyesült Államok Nagydíján újra előjött az újonc Mazepin visszatérő baja, a szokatlanul meleg versenyen a cockpit felmelegedése most még több gondot okozott.

    „Már korábban is jelezte párszor, hogy meleg van lábánál, és próbálunk rajta javítani. Viszont csak vele fordult ez elő.” – ismertette röviden a tényeket Steiner.

    „Ez ugyanaz a karosszéria, mint tavaly, és akkor nem volt ilyen gondunk, illetve Micknél sem. Konkréttan erről ugyan még nem kérdeztem meg, de ő nem panaszkodott ilyesmire. Még vizsgálódnunk kell ezügyben.”

    „Valamit tennünk kell, talán a másik irányból kell megközelítenünk a dolgot, új cipővel. Nem hibásodott meg semmi, [Mazepin] mégis jelezte, hogy gond van.”

    Az orosz esélyei a csapattárssal való küzdelemre már az első körben elszálltak, ugyanis a fejrögzítője elmozdult az első körben.

    „A srácok azt mondták nekem, hogy amikor a rajtrácson voltak, két hátsó szegecs laza volt. Így amikor bejöttünk a boxba, nem kellett kivennünk, csak lenyomni egy kicsit.”

    „Nem tudom a részleteket, de a hármas-négyes kanyar környékén történhetett az eset. Utána pedig kellett jönnünk, különben biztosági okokból kiintenek minket a versenyből.”

    „A fejtámasz is a védelem része, így behívtuk, ami nehéz volt, mert így, hogy feljött, kitakarta a visszapillantókat.” – ecseteli a problémát Mazepin főnöke.

    „Ezalatt kereket is cseréltünk, hamár volt rá esélyünk.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

  • Kvyat célja, az amerikai NASCAR-ba kerülés

    Kvyat célja, az amerikai NASCAR-ba kerülés

    Daniil Kvyat azt fontolgathatja, hogy az amerikai top NASCAR kategóriába igazol. Ezt a hírt a Haas csapatfőnöke, Gunther Steiner hozta nyilvánosságra, akinek az F1-es főnöke, Gene Haas is tulajdonosa a nagysikerű NASCAR-istállónak, a Stewart-Haas Racingnek. Amikor a NASCAR-ról kérdezték, Steiner így felelt:

    „Számos versenyző szeretné kipróbálni és egyesek az IndyCarba is átnyergelnek. Ez egy nagy lépés nekik, hiszen hiszen ezek a szériák nagyon különbözőek – olyan, mintha azt képzelnénk, hogy a NASCAR-ból a Forma-1-be mennénk át. Nem csak a vezetésről van azonban itt szó, hanem az egész rendszerről. Mick (Schumacher) ott volt a texasi NASCAR versenyen, Daniil Kvyat pedig a martinsville-i futamra jön, amely a hétvégén lesz, Virginiában. Mindenki, aki elmegy egy NASCAR futamra, megkérdezi tőlem: „Hé Gunther, össze tudnál hozni valakivel?”. Daniil be fog ugrani, hogy megnézze, van-e valami érdekes lehetőség számára, mert jelenleg nem versenyez a Forma-1-ben.”

    A 27 éves orosz Kvyat tavaly év végén vesztette el a helyét a Red Bull Forma-1-es programjában, azóta az Alpine tartalékversenypilótájaként szolgál.

  • A Haas még egy Ferrari juniort alkalmazna 2022-ben

    A Haas még egy Ferrari juniort alkalmazna 2022-ben

    Bár mindkét pilótájuk jövője biztosított, az új szabályok értelmében Steiner még egy Ferrari versenyző alkalmazna a Haasnál jövőre.

    2022-ben minden csapat újoncok keresésébe kezdhet, hiszen kötelező lesz újoncokat indítani néhány szabadedzésen.

    Az amerikai alakulat alkalmazásában jelenleg egy junior áll, Pietro Fittipaldi, teszt- és tartalékpilótaként. Ennek ellenére nem őt alkalmaznák, hiszen technikailag már nem számít újoncnak, két versennyel a háta mögött.

    „A jelenlegi helyzetben azt tudom mondani, ha ezt a szabályba foglalják, akkor nyilvánvaló módon az egyik Ferrari junior lesz, akit futtatunk majd.”

    „Nem beszéltem még velük, ki lesz velük jövőre, vagy van-e már jelöltjük. Ötletem sincs, de ez lenne az első ötletem.”

    A Ferrari akadémiája jelenleg számos pilótát foglal magába. Közülük Callum Ilott az IndyCarban vesz majd részt, míg az F2-es bajnokságból már jelentkező Robert Shwartzman vagy Marcus Armstrong, esetleg az F3-as Arthur Leclerc jöhet még szóba.

    „Ha nincs senkijük, akkor is biztos vagyok benne, hogy van, aki szívesen vezetné az autót az első szabadedzéseken.”

    Egészen tavalyig Louis Délétraz is a kötelékükbe tartozott, a svájci azonban azóta a hosszútávú versenyzés felé fordult. Le Mansban majdnem LMP2-es győztes lett, és Európa-bajnoknak mondhatja magát, Robert Kubicával egyetemben.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Ferrari Driver Academy (@ferraridriveracademy) által megosztott bejegyzés

  • Haas: Készen állunk arra, hogy pontokat szerezzünk

    Haas: Készen állunk arra, hogy pontokat szerezzünk

    Habár egyértelműen a Haas áll az idei Forma-1-es erősorrend utolsó helyén azonban Günther Steiner szemei előtt már a 2022-es szezon lebeg. A német származású csapatfőnök állítása szerint ugyanis az amerikai kicsapat a soron következő idény során már a pontokért küzdene.

    A 2021-es szezon eddig rendkívülien rosszul alakul a Haas számára. A Forma-1 tíz csapat közül egyedül ő nevük mellett áll 0 pont a gyártók a versenyében, az autójuk egyáltalán nem versenyképes, ráadásul a két újonc pilótájuk Mick Schumacher és Nikita Mazepin között is kézzel tapintható a feszültség.  

    Azonban a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia a legutóbbi Török Nagydíj során be tudott jutni az időmérő második szakaszába, amivel némi magabiztosság löketet tudott adni az amerikai kicsapat dolgozóinak. Steiner szerint ez nagyon fontos lesz majd a számukra a soron következő év során, ahol már az új generációs versenyautókat fogják használni a csapatok.

    „Mick remek munkát végzett az egész hétvége során a versenymérnökével egyetemben, aki képes volt megőrizni a saját maga és az ő higgadtságát is” – olvashatók a német szakember szavai az Autosport.com hasábjain.

    „Mindent jól csináltak a hétvége során és ezt megmutatja azt, hogy ha keményen dolgozol, akkor az előbb vagy utóbb kifizetődik. Mindenki tette a dolgát és ez is azt jelenti, hogy készen állunk arra, hogy pontokat szerezzünk. Persze ehhez egy megfelelő autóra is szükségünk lesz majd a 2022-es év során.”

  • Megoszlik a csapatfőnökök véleménye arról, hogy Verstappen vagy Hamilton lesz a bajnok

    Megoszlik a csapatfőnökök véleménye arról, hogy Verstappen vagy Hamilton lesz a bajnok

    A csapatfőnökök is máshogy vélekednek arról, hogy Max Verstappen vagy Lewis Hamilton lesz a Forma-1 2021-es évadjának bajnoka.

    Gyakorlatilag már a szezon elején kirajzolódott, hogy ha idén lesz bajnoki csata, akkor az kettejükről fog szólni. Hét versennyel a vége előtt pedig már kijelenthető, hogy ez beteljesedett, hiszen mindössze két pont választja el a két aspiránst, most épp Hamilton vezet.

    „Én személy szerint nyilván remélem, hogy Verstappen nyer” – jelentette ki Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke, akinek a keze alatt debütált a holland.

    „Nehéz megmondani” – felelte a kérdésre a Ferrari szakembere, Laurent Mekies. „Ez remek csata. 15 vagy hány futam után két pontra vannak egymástól, jó látni. Kívülről nézve úgy tűnik, hogy Maxtől több sebesség várható az utolsó futamokon, de biztos vagyok benne, hogy nagyon kemény küzdelem lesz az utolsó futamig.”

    „Nagyon nehéz megjósolni, csak mert olyan közel vannak” – mondta Otmar Szafnauer. „Két nagyszerű versenyző, akik egy nagyon értékes világbajnoki címért küzdenek. Tényleg nehéz megmondani. Lewis nagyon tapasztalt. Tudja, hogyan kell világbajnokságot nyerni. Max nagyon gyors, szóval majd látjuk. Már csak egy negyedév van hátra.”

    Viszont az Aston Martin csapatfőnöke inkább nem nevez meg senkit mint végső győztes: „Nem tehetem! Ha mondok valakit, akkor valószínűleg a másik nyer.”

    „Szerintem kiszámíthatatlan és nem is fontos, hogy mit mondok. Nem gondolkodom túl sokat ezen, mert vannak más ügyeink és problémáink is. Szóval, nem érdekel” – jelentette ki Jost Capito.

    Mindenesetre a Williams szakembere élvezi a csatát: „Igen, persze, hogy élvezem, de ha a boxfalnál vagy, akkor annyira bele vagy merülve abba, hogy mi történik az autóiddal, hogy néha a végén meg kell kérdezned, hogy ki nyert.”

    Günther Steiner azonban konkrét tippel állt elő: „Szóval az a kérdés, hogy szerintem ki nyeri a bajnokságot? Röviden, Max. Mert a végén több pontja lesz, ennyi.”

    Végezetül Frederic Vasseur is megszólalt ezzel kapcsolatban: „Nehéz bármit mondani. Ez egy nagyon szoros küzdelem, de azt hiszem, tényező a megbízhatóság is. Most hétvégén láthattuk, hogy Lewisnak be kellett vállalnia egy motorcserét, ez büntetést jelent, és ez akár a bajnokság szempontjából is döntő lehet, mert annyira közel vannak egymáshoz. Minden egyes apró esemény dönthet a bajnokságról. De azt mondanám, hogy Lewis. Ezzel 1-1 lesz. Ha Günther Maxot mond, nekem Lewist kell.”

  • Az F1 vezetése elijeszti a legnagyobb rajongókat is

    Az F1 vezetése elijeszti a legnagyobb rajongókat is

    Az F1 korábbi vezetője, Bernie Ecclestone bírálta a Forma-1 döntését, miszerint jövőre rekordszámú, 23 futamra bővítik a versenynaptárat. Ez a lépés szerinte azzal a kockázattal jár, hogy „még a legnagyobb rajongókat is elijeszti”.

    A 2022-es versenynaptárat várhatóan október 15-én hagyja jóvá az FIA, a Motorsport Világtanács ülését követően.

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali azonban már adott némi betekintést a következő szezon menetrendjébe, amely a tervek szerint 23 eseményt tartalmaz majd, 36 hétvégére sűrítve.

    Ecclestone, aki a sportág élén töltött utolsó évtizedében átlagosan 18-20 futamból álló szezonokat intézett, úgy véli, hogy a sportág elvadult, és vissza kellene fogni a versenynaptárat.

    „Így lehet elijeszteni még a legnagyobb rajongókat is, és tönkretenni a televíziós érdeklődést” – idézte a 90 éves Ecclestone-t a svájci Blick.

    „Tizennyolc verseny elég. De most a felesleges stresszel még sok családot is tönkretesznek, és az egészségüket is lábbal tiporják!”

    A tripla versenyhétvégéket tartalmazó menetrend szinte minden csapatfőnök körében népszerűtlen, függetlenül attól, hogy a csapatuk hol helyezkedik el a tabellán, vagy hogy a több futamból mennyi pluszbevételük származhat.

    A McLaren F1 főnöke, Andreas Seidl úgy véli, hogy az ideális versenynaptár maximum 20 futam körül alakulna, bár tisztában van azzal, hogy az F1 nem tervezi csökkenteni a darabszámot.

    „Nagyon bízunk abban, hogy (Domenicali) megtalálja a megfelelő egyensúlyt a kereskedelmi érdekek között, amelyek nyilvánvalóan csapatként is érvényesülnek, de a tekintetben is, hogy vigyázzon az embereire, a mi embereinkre, rátok (a sajtóra) is, akik szintén részesei vagytok ennek a cirkusznak.

    „A legfontosabb dolog az, hogy jó párbeszédet folytatunk az F1-gyel, különösen Stefanóval. És azt hiszem, most már csak meg kell várnunk, amíg nyilvánosságra hozzák, hogy mik a tervek a jövő évre.”

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner, a triplázások nagy ellenzője elismerte, hogy a csapatoknak alkalmazkodniuk kell majd működniük azokhoz a lapokhoz, amelyeket az F1 osztani fog, akár tetszik nekik, akár nem.

    „Végül is, ha tetszik, ha nem, ez a munkánk része, és nem mindig dönthetünk mi” – mondta Steiner.

  • Egy harmadik versenyzőre is szüksége lehet a Haasnak?

    Egy harmadik versenyzőre is szüksége lehet a Haasnak?

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner felvetette, hogy az amerikai alakulat 2022-ben egy tapasztalt pilóta szolgálatait veheti igénybe, hogy segítsen Mick Schumachernek és Nikita Mazepinnek a jövő évi autó fejlesztésében.

    Steiner úgy véli, hogy a Haas két újonc versenyzőt foglalkoztatva az idei szezonban megfosztotta magát egy olyan „referenciától”, amelyre támaszkodhat az autó fejlesztését illetően.

    „Nem tudom pontosan, hogyan fogjuk csinálni, többféleképpen is lehet ezeket a dolgokat csinálni. Egy kicsit beszéltünk róla, de nem igazán tettünk semmit” – mondta Steiner.

    „De szeretném látni, hogyan boldogulnak. És az adatokból sokat lehet látni, hogy mennyit fejlődtek, meg ilyenek, sok információt lehet szerezni.”

    „Ha odaérünk, akkor erre is találunk megoldást, ha kell, de nem vagyok benne biztos, hogy szükségünk van rá.”

    Az egyik járható út a Haas számára az lenne, ha a pénteki kiválasztott edzéseken egy harmadik versenyzőre bízná az autóját. Egy ilyen terv azonban nyilvánvalóan megfosztaná Schumachert vagy Mazepint a pályán töltött időtől, ami talán hátráltatná a két fiatal versenyző tapasztalatszerzését.

    „Mindig nehéz, ha tartalékot veszel fel egy referenciapilótának, nevezzük így, ami kiveszi őket az autóból a teszteken, meg minden” – nyilatkozta Steiner. „És úgy gondolom, hogy egyszer el kell jutnunk erre a pontra.

    „Majd belsőleg megbeszélem a mérnökökkel, hogy mi a legjobb a csapat számára, de még nem döntöttünk. Rengeteg ilyen ötletünk van. De még nem hoztunk döntést.”

    Steiner úgy véli, hogy csak akkor folyamodik majd harmadik pilóta alkalmazásához, ha a Haas teljesen új, 2022-es autója, külsős közreműködést indokol.

    „Remélhetőleg erre nem lesz szükség, mert az sem jó, ha csak azért ültetünk be valakit, hogy referenciát adjon, és akkor a versenyzők kevesebbet tudnak vezetni” – tette hozzá.

    „Szóval nagyon nehéz döntést kell hozni. És csak remélem, hogy az autónk elég stabil ahhoz, hogy mindent ki tudjanak hozni belőle, amit csak lehet.”

    „Minél jobb az autó, annál könnyebb nekik a fejlesztés. Egy stabil autóval gyorsabban is mész, hiszen magabiztosságot ad.”

    Ami a harmadik pilóták sorsát illeti 2022-ben, az FIA előírta, hogy 2022-ben mind a tíz F1-es csapatnak két szabadedzésen is indítania kell egy újoncot, így a Haasnak ezt is figyelembe kell vennie a következő szezonban.