Címke: Günther Steiner

  • Megérkezett a Drive to Survive 4. évadának az előzetese

    Megérkezett a Drive to Survive 4. évadának az előzetese

    Végre már látótávolságba került a Netflix sikersorozata, a Drive to Survive széria legújabb előadása. Március 11. lesz a dátum, amikor újra mindenkit elvesztünk pár órára, beleértve magunkat is, hogy újra éljük a 2021-es Forma-1-es idény legizgalmasabb pillanatait, kicsit más szemszögből, mint az megszokott. Hogy kibírjuk addig is, ma kiadtak egy előzetest, hogy kellően felkészültek legyünk.

    Különösen izgalmas lesz nézni majd azon ismeret birtokában, hogy a világbajnok Verstappen már az év közepén jelezte, hogy nem vesz részt komolyan ebben az előadásban, egyszerűen azért, mert úgy érzi, az alkotók túl sokat ferdítenek benne. Meg is nyugodhatunk ugyanakkor, az ismert főkolomposok, tehát Daniel Ricciardo, Lando Norris, Günther Steiner, Christian Horner már hozzák is a formájukat a trailerben is, tehát a móka garantált lesz.

    Kezdjük el felvásárolni tehát a popkorn készletet, addig is egy kis nyálcsorgató:

     

  • Pietro Fittipaldi lehet az első számú jelölt Mazepin helyére

    Pietro Fittipaldi lehet az első számú jelölt Mazepin helyére

    Az orosz-ukrán helyzet hatására az Uralkali és vele együtt Nikita Mazepin helye is bizonytalanná vált a Haas csapatánál. A csapatfőnök Günther Steiner pedig vázolta a forgatókönyvet egy esetleges pilótacsere esetében.

    Az Oroszországot ért sorozatos szankciók miatt a Haas főszponzora körül is kérdőjelek jelentek meg a csapatfőnök tegnapi szavai után. Steiner szerint át kell beszélniük a folytatást emellett ráadásul Mazepin helyét sem tudta megerősíteni, ráadásul most ismételten magát erősítette azzal, hogy arról beszélt már ki lehetne az orosz utódja.

    „Ha Nikita nem tud egy újabb évet teljesíteni nálunk, akkor Pietrot fogom legelsőnek felhívni.” utalt a csapat 25 éves brazil tartalékversenyzőjére, Pietro Fittipaldira, aki már harmadik éve tölti be ezt a szerepet és 2019-ben Romain Grosjean balesetet után két futamot teljesíthetett is már az F1-ben.

    „Ő már évek óta velünk van, meglátjuk mi lesz a következő lépés. Úgy értem, hogy Pietro mindig itt van nekünk, abból az ügyből kifolyólag, hogy a COVID miatt az elmúlt években szükségünk volt egy tartalékversenyzőre. Ismeri a csapatot, ismeri az autót, amibe az egyik napról a másikra beugorhat, jelenleg nincs jobb választás Pietronál.” – folytatta.

  • Bizonytalanná vált Nikita Mazepin helye a Haasnál

    Bizonytalanná vált Nikita Mazepin helye a Haasnál

    Nem csak az Orosz Nagydíjat hiúsította meg az oroszok Ukrajna elleni lépése, hanem könnyen lehet, hogy az egyetlen orosz F1-es pilóta is elveszíti helyét a háború miatt.

    Az Oroszországot ért sorozatos szankciók a sportrendezvényeket is érintik, ugyanis a Szentpétervárra tervezett Bajnokok Ligája döntőt is Párizsban rendezik, valamint a Forma-1 törölte a 2022-es Orosz Nagydíjat is.

    Az orosz névadó szponzorral rendelkező Haas ma reggelre eltüntette az autójukról és a csapatnevükből az Uralkali nevét és színeit. A csapatfőnök Günther Steiner most megszólalt és utalt arra, hogy akár végleg felbonthatják a megállapodásukat az orosz vállalattal, ami Nikita Mazepin jövőjére is rányomhatja a bélyeget.

    „Senki nem gondolt erre, de döntést kellett hoznunk, mivel több partnerünk is van már, ez volt a helyes döntés.” – fogalmazott az Uralkali-logó eltávolításával kapcsolatban. „Jövő héten fogunk végleges döntést hozni a főszponzorunkról, de itt kereskedelmi kérdések döntenek csupán, mivel semmilyen hatással nem lesz a csapat létezésére, bármi is legyen a végleges elhatározás. Pénzügyileg rendben vagyunk, vannak más módok is, hogy biztosítsuk magunkat, nincs semmi veszély.”

    „Mazepin jövőjét is meg kell vitatnunk. Ahogy már mondtam korábban, ez ügyben nem minden tőlünk függ. Van kormányzati ráhatás, nincs hatalmam felettük, látnunk kell mi a helyzet és hogyan változik az ukrajnai küzdelem. Biztos vagyok benne, hogy Nikitat zavarja a hazája, Oroszország lépése. Nem tudok garanciát adni a jövőjére. Itt már nem csak F1-es csapatok vannak a képben, hanem a kormányok és intézkedéseik.”

    Az érintett Nikita Mazepin is megtörte a csendet és megszólalt ez ügyben egy Twitter-posztban, szavai azonban nem sok optimizmust sugallnak belőle.

    „A rajongóimnak és követőimnek – nagyon nehéz időszak most ez, sok mindent nem tudok ellenőrizni és irányítani, amit mondanak vagy tesznek. Úgy döntöttem arra koncentrálok, amire van ráhatásom, keményen dolgozom és a legjobbamat adom a Haas-ért. A legmélyebb köszönetemet fejezem ki a megértésetekért és támogatásokért.”

  • Több F1-es csapatfőnök is valószínűnek tartja Masi leváltását

    Több F1-es csapatfőnök is valószínűnek tartja Masi leváltását

    Újabb két csapatfőnök is megszólalt Michal Masi versenyigazgató helyzetével kapcsolatban. Az ausztrál igazgató a tavalyi szezonzáró óta van a célkeresztben.

    A versenyirányítás Michal Masival az élen szinte az egész tavalyi szezon során komoly kritikákat kapott a következetlen és véleményes döntések miatt, ami végül Abu Dhabiban csúcsosodott ki. Az eset után az FIA változtatásokat tervez, ám ezekben Masi maradna tisztségében, csupán maga az irányítás alakulna át jelentősen.

    Most Günther Steiner és Christian Horner is megszólalt Masi helyzetével kapcsolatban:

    „Nem azért vagyok itt, hogy védjem Michael Masit, de azzal tisztában kell lennünk, hogy ez egy nagyon nehéz munka.” – kezdte Günther Steiner. „Tudom, hogy az FIA azon dolgozik, hogy könnyebbé tegye a versenyigazgató munkáját, akárki is töltse be azt. A Forma-1, mint sportág óriásit fejlődött, de bizonyos struktúrák statikusak maradtak.”

    „Meggyőződésem, hogy jó ötleteke fogunk kapni arra, hogyan lehetne azt jól csinálni.” – folytatta.

    A botrányos szezonzáróból jól kijövő Red Bull csapatfőnöke szerint kulcsfontosságú a nagyobb műszaki támogatottság a versenyigazgató irányába.

    „Az FIA jobb támogatottságot akar biztosítani a versenyigazgatónak, mert a csapatok rendelkezésére álló eszközök és technológiák jóval fejlettebbek, mint amik Michael Masi csapatának a rendelkezésére állnak. Az FIA a tél folyamán nagy hangsúlyt fektet erre a témára, és majd mindenki látni fogja, hogy az a személy, akire ez a feladat 2022-ben hárulni fog, sokkal hatékonyabb támogatást fog kapni.” – vélekedett Christian Horner.

  • Steiner: Gondok lehetnek az orosz festés miatt

    Steiner: Gondok lehetnek az orosz festés miatt

    Günther Steiner csapatfőnök elismerte, hogy „nehézségekbe” ütközhet, amiért 2022-ben újra belementek a Haas orosz zászló ihlette festésébe. Az orosz Nikita Mazepinnel a volánnál, és apja cégével, az Uralkalival, mint névadó szponzorral a kis amerikai csapat tavaly már futott a fehér, kék és piros orosz trikoloron alapuló festéssel.

    Most, hogy a Haas elsőként leplezte le az új festést és a 2022-es autójuk alapdizájnját, egyértelmű, hogy az orosz színvilág idén is lényegében megmarad. Ez már tavaly is egy ellentmondásos lépés volt, mivel Oroszország a doppingbotrány középpontjában állt, amely miatt az országot kiközösítették a sportvilágban.

    Most azonban, az Oroszország, az Egyesült Államok és Európa közötti katonai feszültségek az ukrán határ körüli vita kiéleződése miatt napirendre kerültek – sőt egyes bennfentesek már attól tartanak, hogy akár háború is lehet. Amikor a vitatott orosz színekről kérdezték, Steiner ennyit mondott:

    „Minket nem érint a politika. Természetesen, ahogy mások is, mi is figyelünk mindent, ami épp a világban történik. Amennyiben bármilyen nehézség merülne fel, akkor foglalkozni fogunk vele. Ugyanakkor örülök, hogy most nem veszünk részt ilyesmiben. De nem is tehetünk ellene semmit. Mi nem a politikával foglalkozunk, hanem a sporttal.”

  • Steiner bízik abban, hogy az FIA megoldja a vitatható Abu Dhabi ügyet

    Steiner bízik abban, hogy az FIA megoldja a vitatható Abu Dhabi ügyet

    Günther Steiner bízik abban, hogy az FIA kibogozza és megoldja a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj körüli vitát.

    Michael Masi vitatható döntéseket hozott a szezonzáró utolsó szakaszában. Nicholas Latifi ütközése után berendelte a Safety Car-t, majd csak a két bajnok aspiráns között lévő lekörözött pilótákat engedte el. Az utolsó körben szabad utat adott a versenyzőknek. A friss gumikat kapó Max Verstappen megelőzte Lewis Hamiltont és így begyűjtötte a bajnoki címet.

    A Mercedes még aznap két óvást nyújtott be, ám a stewardok mindkettőt elutasították. A csillagosok a Felljebbviteli Bíróság elé akarták vinni az ügyet, majd az FIA Gála napján visszaléptek.

    A Szövetség vizsgálatot indított az eset kapcsán, ám eredmény még nem született. 

    A Haas csapatfőnöke viszont nem aggódik. Steiner szerint az FIA le fogja vonni a megfelelő következtetéseket, és végül „kibogozza a gordiuszi csomót.”

    „Ez egy nagyon nehéz feladat. Nem azért vagyok itt, hogy megvédjem Michaelt (Masi) vagy bárki mást. Nem könnyű ez az ügy. A sport elég sok szempontból fejlődött, viszont vannak olyan területek, ahol még elég elmaradott. Abban biztos vagyok, hogy elő fognak állni néhány ötlettel és megoldással, mikor prezentálják nekünk az ügy végkimenetelét. Majd utána meglátjuk, hogy mit csinálnak.” – nyilatkozta az olasz vezető.

    Steiner hozzátette, ő maga nem tett javaslatokat az ügy kapcsán az FIA új elnökének.

    „Én nem javasoltam senkinek semmit ezzel kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy vannak magánbeszélgetések, de én nem akarok ebbe belefolyni. Nem sok javaslatot tettem Mohammednek (Ben Sulayem). Egy kicsit ugyan beszéltünk róla, de semmi több. Mindannyian jól ismerjük őt. Úgy vélem, hogy a Szövetség szorgalmasan dolgozik azon, hogy egy szebb és jobb jövő felé haladjunk.”

    Az amerikai istálló vezetője ugyanakkor nem akarja megítélni azt, hogy Masi alkalmas-e versenyigazgatónak vagy sem:

    „Őszintén szólva elég dolgom van a csapattal. Nem akarok viszont kitérni a kérdés elől, egyszerűen nem ismerem jól a struktúrájukat. Mindannyian ismerjük Michael Masit, de nem tudom mi folyik a háttérben, így pedig nem tudok javaslatokat tenni arra, hogy lehetne jobb. Ahogy már mondtam, eléggé lefoglal a Haas. Így én nem fogok belekeveredni. Teljes mértékben bízom abban, hogy az FIA megoldja majd ezt az ügyet.”

  • Miért lehet hatással a Haasra az orosz-ukrán konfliktus?

    Miért lehet hatással a Haasra az orosz-ukrán konfliktus?

    Ha Oroszország ellen pénzügyi korlátozásokat vezetnek be, akkor a Haas istálló is bajba kerülhet.

    Az amerikai csapat a héten mutatta be legújabb autóját. A festés nem sokat változott, hiszen a főszponzorként tevékenykedő Uralkali orosz színei dominálnak. A legifjabb F1-es istálló reményekkel telve készül a 2022-es évre. Pontszerzőkké lépnének elő, ám lehet, hogy más miatt fájhat a fejük.

    Oroszország ugyanis szemet vetett Ukrajnára. Ha katonai beavatkozást hajt végre a szuverén állam területén, akkor különböző szankciók érhetik. Az egyik eshetőség szerint ki is zárhatják a SWIFT-rendszerből. Ha ez megtörténne, akkor az orosz bankokat szinte ellehetetlenítené az ítélet a nemzetközi piacon.

    Az amerikai-orosz konfliktus különösen rosszul érintheti így a Forma-1-es csapatot is. Ha a korábban visszavont tervet mégis életbe léptetik, akkor nem sok vállalat szeretne egy felületen szerepelni orosz érdekeltségű cégekkel.

    Günther Steiner ugyanakkor nem szeretne belefolyni a világpolitika eseményeibe:

    „Nem foglalkozunk politikával, ez különben is tőlünk elég távol áll. Természetesen követem azt, hogy mi van a nagyvilágban, úgy ahogy mindenki. Ha valami történik ezen a fronton, akkor majd foglalkozunk vele. Egyelőre viszont nem avatkozunk bele. Nincs is beleszólásunk ezekbe a dolgokba, és nem is szeretném, hogy legyen. Mi a sportért vagyunk itt! Ha bármilyen szankció érint minket, akkor megvizsgáljuk a lehetőségeinket. Ám jelenleg ezt nem tudjuk befolyásolni.” – nyilatkozta a Haas csapatfőnöke.

  • Steiner: A Haasnál nincs első és második számú pilóta

    Steiner: A Haasnál nincs első és második számú pilóta

    Günther Steiner kijelentette, hogy a Haasnál senkit sem fognak jobban favorizálni.

    Az amerikai alakulat tegnap rántotta le a leplet az újdonsült autójáról. Elsőként tették ezt meg az idei szezon hajnalán, ugyanis a gárda már 2021 első felében is erre az évre koncentrált.

    A csapatfőnök megfogalmazta a céljaikat, majd kitért Mick Schumacher és Nikita Mazepin státuszára is:

    „Mindkét versenyzőt ugyanúgy kezeljük. A szerződésük is egyenragú, nálunk nem lesz első számú pilóta. Az lesz egy hétvégén jobb pozícióba, aki az edzéseken és a kvalifikáción is jobb teljesítményt nyújt. Nyilván ha ezt abszolválja, akkor már eleve előrébb indul a másik félnél. Viszont a kiindulási pont minden hétvégén ugyanaz: nem lesz első és második számú pilóta.” – nyilatkozta Steiner.

  • A Haas már a pontokért harcolna az idei szezonban

    A Haas már a pontokért harcolna az idei szezonban

    Günther Steiner reméli, hogy idén ismét visszatérhetnek a pontszerzők közé.

    Elsőként az amerikai istálló rántotta le a leplet a 2022-es autójáról és annak festéséről. Ugyan a képek nem sok mindent árultak el, ám „apróságokat” azért észre lehetett venni az új konstrukción.

    A Haas tavaly az utolsó sort bérelte ki magának. Mick Schumacher és Nikita Mazepin nem gazdagította egységekkel a csapat gyűjteményét. Túl sok esélyük nem is volt, hiszen a legfiatalabb gárda nem is készült fejlesztésekkel 2021-re.

    Az olasz csapatfőnök idén már előre lépne, ugyanakkor hozzátette: azért a teszten némileg máshogy fog kinézni a versenygép.

    „Az két hét múlva kiderül, hogy mennyire más lesz majd az autónk Barcelonában. Nyilvánvalóan változni fog. Nem mondhatjuk azt, hogy minden ugyanolyan lesz, hisz a fejlesztés első szakaszában járunk. Még nem akarjuk meghatározni pontosan ezt, viszont úgy néz ki, hogy ebbe az irányba haladunk tovább. A tesztek és az első verseny közötti időszakban egyelőre nincs tervben nagy átszabás.” –nyilatkozta Steiner.

    Az új szabályok hajnalán viszont már felkészültebbnek érzik magukat, ezért azt remélik, hogy ismét pontokat szerezhetnek:

    „Az elvárás csak az, hogy képesek legyünk a többiekkel harcolni a pontokért. A versenyzőink újoncéve során világosan megfogalmaztuk azt, hogy nem állítjuk őket nagy elvárások elé. Lehetőségük volt így tanulni és megvetni a lábukat a Forma-1-ben. Idén be kell bizonyítanunk azt, hogy jó úton járunk a pilótáinkkal kapcsolatban is.” – tette hozzá a Haas vezetője.

  • Megérkezett az első „fecske” – így fest a Haas 2022-es autója

    Megérkezett az első „fecske” – így fest a Haas 2022-es autója

    Bemutatta 2022-es festését az amerikai Haas istálló.

    Günther Steiner nemrég elhintette, hogy ők lesznek az első „bemutatkozók” az idei szezonban. Nos, az olasz csapatfőnök betartotta ígéretét, ugyanis a Haas-ról már le is került az a bizonyos lepel.

    A Haas istálló 2016-ban csatlakozott a száguldó cirkusz világához. Bemutatkozó évüktől kezdve, a Ferrarival dolgoznak együtt, amit a múltban többen nem néztek jó szemmel. Első szezonjukban a 8. helyen végeztek, míg 2018-ban, Kevin Magnussen és Romain Grosjean a konstruktőri tabella 5. pozíciójába repítette az alakulatot.

    Tavaly a mezőny végén kullogott Nikita Mazepin és Mick Schumacher. Az amerikai istálló ugyanis nem vitt fejlesztéseket a versenyekre. Az új szabályokra koncentráltak, és új reményekkel felvértezve küszködtek 2021-ben.

    A pont nélkül maradt csapat azonban idén már bizakodó, ahogy a két versenyzőjük is.

    Mick Schumacher:

    A német pilóta tavaly debütált a Forma-1-ben. Az éve azonban nem egészen úgy alakult, ahogy azt remélte. A nehezen vezethető versenygéppel a mezőny végén kullogott. Schumacher többször is az áldozatául esett, megforgások és koccanások színesítették a hétvégéjét. Ugyanakkor a megpróbáltatások megedzették a fiatal németet.

    Nikita Mazepin:

    Az orosz versenyző már a szezon előtt botrányba keveredett. A pályán sem tudott mit kezdeni az autóval, így az év első felében szinte minden futamon megpörgött. Steiner el is nevezte őt ‘Mazespinnek’, amin még az érintett is nevetett. Az újonc pilóta viszont lassan beletanult a dologba, kevesebb hibázott, és még a leggyorsabb kört is megszerezte a botrányos spa-i „futamon.”

    VF-22:

    Az új korszak hajnalán a festés terén némileg az állandóságra szavazott a HAAS. A fehér, kék és piros kompozíció, mind kielégíti az Uralkali igényeit, csakúgy, mint az amerikai „gyökereket.”

    A képeken az orrkúp szögletes formája tűnhet fel először a kíváncsiskodó szemeknek. Az istálló nyomórudas első felfüggesztést használ. A teljes koncepció ugyanakkor csak az első teszten mutatkozik, a hangsúlyt a festésre helyezte a Haas.