Címke: Günther Steiner

  • Steiner: Tavaly két pontért megb***tam volna az egész paddockot

    Steiner: Tavaly két pontért megb***tam volna az egész paddockot

    Az idei szezon egyik legnagyobb pozitív meglepetése a tavalyi sereghajtó Haas istálló, akik most egycsapásra a középmezőny elején találták magukat. Günther Steiner személyében egy rendkívül érzelmes, és igencsak szókimondó csapatfőnökük van, aki a szívén viseli az amerikai gárdát. Így nem meglepő, hogy a tavalyi pocsék év igencsak kihatással volt rá.

    A Haas tavaly Mick Schumacherrel és Nikita Mazepinnal egyedüliként pont nélkül zárt, idén viszont az orosz helyére visszatérő Kevin Magnussen révén egy ötödik és egy kilencedik helyet tudnak felmutatni.

    Noha Bahreinhez képest némileg hátrébb végzett a csapat Jeddah-ban, Steiner meg is kapta azt a kérdést, hogy tényleg nem hozták-e ki a maximumot a második versenyen a megszerzett két ponttal, amire Steiner egy olyan választ adott, amire vélhetően még sokáig emlékezni fogunk.

    „Mindig a maximumot akarjuk elérni, de ha belegondolsz a dolgokba, akkor nem lehetsz túl mohó. Tavaly például ezért a két pontért megb***tam volna az egész paddockot. Szóval irány Melbourne és gyűjtsünk még több pontot!” – jegyezte meg humorral túlfűtve.

  • Schumacher több élcsapatnál is érdeklődik

    Schumacher több élcsapatnál is érdeklődik

    Mick Schumacher szerződése az év végén jár le a Haas-szal, és a Ferrari juniorjaként van jelen az F1-ben. Következő lépését azonban nem biztos, hogy velük képzeli el.

    A Ferrarinál egy elég stabil a pilótapáros, hiszen Charles Leclerc 2024 végéig írt alá, és – ha minden igaz – Carlos Sainz új szerződése is két évre szólna.

    „Persze, fontos, hogy minden élcsapattal beszéljek. Először is, minden a teljesítményemen múlik, a többi azután jön.” emelte ki Schumacher.

    Csapatfőnöke, Günther Steiner szerint már el is kezdte ledolgozni a kezdeti lemaradását Magnussennel szemben.

    „Kis időbe fog telni. Kevin gyors, de az autó is az. Jó az egyensúly, és nem csinál fura dolgokat. Kevin nagyon nyitott Mickkel, és nem problémázik azon, hogy segítenie kell neki.”

    Mick Schumacher, Haas, F1, Forma-1, racingline.hu
    Fotó: Steven Tee/LAT Images/Haas F1 Team

    Schumacher szerint szükség is lesz az előrelépésre, hiszen csak kevéssel vannak az Alpine, az Alfa Romeo és az AlphaTauri előtt. Steiner eközben a konstruktőri harmadik helyet sem tartja elképzelhetetlennek.

    A korábbi versenyző, Christian Danner a csapat új dinamikájában Schumacher fejlődési lehetőségét látja.

    „Magnussen érkezése nagy szerencse Micknek. Már nem védi őt az újoncok kifogása. Meg kell mutatnia, hogy egyedül is képes megvédeni magát.” – fejtette ki a Bildnek.

    „Mazepin mellett nem ez volt a helyzet, minden versenyző legyőzte volna. Magnussen azonban más kaliber. Most fel kell küzdenie magát az élmezőnyig, és az javítja az esélyeit 2023-ra. Ez az utolsó év a kontraktusában, és meg kell mutatnia magát. Bahrein óta az új szerződéért küzd, Magnussen pedig segít neki ebben.”

    Schumacher így nyilatkozott az új csapattársával való viszonyáról:

    „Ő csak engedi, hogy az autó dolgozzon alatta, ebből sokat tanulhatok. Csapattársként nagyon nyitott. Vezetett már hosszútávú versenyeken is, ahol több pilótával osztozott az autón. Tudja, hogy közösen gyorsabbak leszünk.”

    „Tavaly nagyon sok verziót kipróbáltunk, és már tudjuk, milyen irányban szeretnénk fejleszteni. Tényleg, rengeteget kísérleteztünk. A legnagyobb előrelépést azonban a motor terén értük el, az autóban is érezni.”

    Mick Schumacher, Haas, F1, Forma-1, racingline.hu
    Fotó: Zak Mauger/LAT Images/Haas F1 Team
  • Steiner: Mazepinnel „nehéz lett volna” ilyen eredményt elérni

    Steiner: Mazepinnel „nehéz lett volna” ilyen eredményt elérni

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke úgy véli, a Haas figyelemre méltó bahreini eredményét „nagyon nehéz lett volna” kivitelezni, ha Nikita Mazepin még mindig a csapat versenyzője lett volna.

    A Haas az ukrajnai orosz inváziót követően felbontotta orosz kapcsolataival a szerződést, így versenyzőjükkel Mazepinnel és édesapja vállalatával, az Uralkali nevű kálium- és műtrágyagyárral.

    Micsoda balszerencse, hogy pár nappal a szezonkezdés előtt kell megválniuk az egyik versenyzőjüktől – gondolhattuk elsőre. Mostanra azonban úgy tűnik, hogy jobban nem is alakulhatott volna a helyzet a csapat számára, mely tavaly egyetlen pontot sem szerzett az egész szezon során.

    Mazepin helyére a 15 hónappal a menesztése után Kevin Magnussent hívta vissza, és a dán azonnal nagyot alkotott. A hetedik helyre kvalifikálta magát, majd ötödikként ért célba, amilyen jó eredményt a csapat közel négy éve nem tudott elérni. Ezzel az első verseny után a Haas csapat a harmadik helyen áll a bajnokságban.

    Arra a kérdésre, hogy a Haas akkor is ilyen jól állna-e, ha Mazepin még mindig a csapatnál lenne, Steiner így válaszolt: „Ki tudja?”

    „Az biztos, hogy Kevin visszahívása megmutatta, hogy mi lehetséges. Azt hiszem, nagyon nehéz lett volna, ha Nikita és Mick (Schumacher) lett volna a csapatban”

    Schumacher is közel járt hozzá, hogy megszerezze első pontjait az F1-ben, a német pilóta a 11. helyen végzett.

  • Nagybátyja szerint Mick Schumacher sokat tanulhat Magnussen mellett

    Nagybátyja szerint Mick Schumacher sokat tanulhat Magnussen mellett

    Kevin Magnussen rég nem látott magasságokba repítette a Haast. Nagybátyja, Ralf szerint ez új szint Mick Schumacher számára, de ellesheti Magnussen mellett, hogy is viselkedjen.

    Míg Kevin Magnussen egy szenzációs ötödik helyet szerzett a 2022-es szezonnyitón Bahreinben, addig Mick Schumacher nem tudott pontot szerezni. Mindezt úgy, hogy a Haas gyaníthatóan a mezőny negyedik legerősebb autója – a szezon elején legalábbis mindenképp.

    Ezzel kapcsolatban a csapatfőnök Günther Steiner némi humorral megjegyezte, „itt már ritkább a levegő„. Tudja Mick Schumacher is, hogy egy ilyen erős autóval hirtelen más lesz a mérce. Keresi is a válaszokat, miért maradt le ennyivel csapattársától.

    Kevin (Magnussen) futott néhány őrületes kört, ami viszont nekem nem ment. Így pedig meg kell értenem, hogy ez rajtam múlt, vagy esetleg az autón. Nem szabadna, hogy ez túl nehéz legyen. Rengeteg potenciál van még az autóban.

    Nagybátyja, Ralf is hasonlóképp látja Mick Schumacher szerepét. „Egy kicsit bele kell nőnie ebbe a cipőbe, amit egy ilyen erős Haashoz fel kell vennie. De ez is a játék része, nincs ebben semmi különleges. Pontosan erre van szüksége egy fiatal versenyzőnek. Nem alakult jól a nyitóversenye, de Magnussen mellett rengeteget tanulhat” – foglalta össze unokaöccse helyzetét Ralf Schumacher.

    Mick Schumacher végül kilenc másodperccel maradt le karrierje első pontjáról. A tizedik helyen Guanyu Zhout intették le.

  • Schumacher: Stroll, lenne min elgondolkodnod…

    Schumacher: Stroll, lenne min elgondolkodnod…

    Lance Stroll 2022-es első időmérő edzése komoly fejtörést okozhat a kanadainak. Ez a véleménye a korábbi Forma-1-es pilóta, Ralf Schumachernek. Megjegyezte, hogy annak ellenére, hogy az utolsó pillanatban hívták be a beteg Sebastian Vettel helyére, Nico Hülkenbergnek mégis sikerült túlszárnyalnia az Aston Martin állandó versenyzőjét. Schumacher így nyilatkozott erről Bahreinben:

    „Alábecslés lenne, ha azt mondanám, hogy a csapattársa legyőzte. Úgy vélem, ha valaki, aki másfél éve nem vezetett, bejön, és rögtön három tizeddel gyorsabb nálad, akkor nagyon alaposan el kell gondolkodnod azon, hogy mindent jól csinálsz-e.”

    Pár paddock bennfentes még azt is hozzátette, hogy az eredmény „kínos” Strollnak, akinek édesapja, Lawrence a silverstone-i csapat tulajdonosa. Hülkenberg azzal poénkodott, hogy egyszerűen csak „WD-40-el” olajozta be az ízületeit, és „meglepően jó” formával rukkolt elő Bahreinben:

    „Az alapokra, és a fontos, egyszerű dolgokra koncentráltam. Persze nem lehetünk elégedettek a csapat teljesítményével, de a saját teljesítményemmel együtt tudok élni. Ezt az autót még egyáltalán nem ismertem 36 órával ezelőtt.”

    Szintén akad gondolkodni valója Mick Schumachernek, akit az utolsó pillanatban igazolt 2022-es csapattársa, Kevin Magnussen előzött meg. Günther Steiner csapatfőnök erről ennyit mondott:

    „Ez a tanulásának a következő szintje Micknek.”

  • A rózsaszín Mercedes után megérkezett a fehér Ferrari?

    A rózsaszín Mercedes után megérkezett a fehér Ferrari?

    A Haas új autójára már is páran „fehér Ferrariként” hivatkoznak.

    2019-ben nagy port kavart a Racing Point új autója. A kanadai-brit istálló a 2018-as Mercedest lemásolva lépett a pályára, amit az ellenfelek nem néztek jó szemmel. A másolási ügy kapcsán végül a fékhűtés miatt büntették az istállót, és változtattak a konstruktőri filozófián is.

    Idén az amerikai csapat nagyot ugorhat előre, így már többen is fehér Ferrariként vagy épp „Moby Dickként” hivatkoznak a versenygépre. Günther Steiner szerint ez viszont túlzás:

    „Ilyen vádak mindig is léteztek, és létezni is fognak. Ha jók vagyunk, akkor az autónkra fehér Ferrariként hivatkoznak, ha rosszak vagyunk, akkor nem. Kezd ez nevetséges lenni. Úgy vélem, az irigységért keményen meg kell dolgozni, míg a szánalom ingyen van. Így azt kívánom, hogy a többiek sárguljanak csak az irigységtől, mert az azt jelenti, hogy jó autónk van.” – nyilatkozta az F1-insider.com-nak az olasz csapatvezető.

    Steiner ugyanakkor kitért Nikita Mazepin és az Uralkali menesztésére is:

    „Ebben a helyzetben ez volt a helyes lépés. Nem tudhatjuk meddig tart a háború. Megválni Niktitától (Mazepin) így logikus volt.”

    Ugyanakkor az orosz versenyző és az orosz cég nagyon dühös. Már tervezik is a jogi lépések megtételét:

    „Próbálok nyugodt maradni, és nem hagyom, hogy elragadjanak az érzelmek. Számomra a legfontosabb a csapat, hiszen felelős vagyok értük, az összes alkalmazottért. Minden szerződésnek van jog alapja, amit be kell tartani, még akkor is ha a kontraktust felmondják. E tekintetben én nem árultam el Nikitát, bár megértem, hogy csalódott.” – magyarázta Steiner.

  • Norris felkészült arra, hogy a Haas F1 Teammel harcoljon

    Norris felkészült arra, hogy a Haas F1 Teammel harcoljon

    Lando Norris szerint a rajtrács végéről a középmezőny sűrűjébe ugorhat fel a Haas.

    A héten elrajtol Bahreinbe a mezőny, így pontosabb képet kaphatunk arról, kinek hogy sikerült a felkészülés. A tesztek kapcsán jól mozgott az amerikai istálló, a plusz órák alatt még a leggyorsabb kört is megfutották.

    Andreas Seidl szerint nincs könnyű helyzetben a wokingi csapat. Tavaly a negyedik helyen végeztek, ám a német csapatfőnök úgy véli, nehéz lesz ezt az eredményt idén is hozniuk:

    „Fogalmunk sincs hol állunk. Talán negyedikek vagyunk, talán nem.”

    Günther Steiner viszont óvatosságra inti az ellenfeleket.

    „Ha az utolsó tesztnap egy verseny lett volna, akkor háromszor is kiálltunk volna kereket cserélni.”

    Norris ugyanakkor aggódik a többiek tempója miatt:

    „Jelenleg van három csapat, ami gyorsabbnak tűnik a többieknél. Viszont a maradék istállók között nem nagy a különbség. A Haas nagyon jónak tűnt. Ez egy nagy meglepetés, hiszen tavaly nagyon le voltak maradva. Úgy vélem, fel kell készülnünk arra, hogy az időmérőn és a versenyen is meg kell küzdenünk velük.”

     

  • A Haas már tavaly nyáron kipróbálta a Mercedes oldaldobozát

    A Haas már tavaly nyáron kipróbálta a Mercedes oldaldobozát

    A konstruktőri címvédő Mercedes meglepő koncepciót villantott Bahreinben. A tavalyi év egészét az idei autóra szánó Haas már elvetette a megoldást.

    Günther Steiner nem jó hírrel szolgált a csillagosok szurkolóinak: a Mercedes szűk oldaldobozai szerinte nem járnak akkor előnnyel, mint széles megoldás.

    A Haas konstruktőri utolsóként feláldozta a 2021-es évet, hogy az új szabályokra koncentráljon. Azonban nem csak időben szánták a legtöbbet az projektre, egy másik előnyük is volt a felkészülésben a többi csapathoz képest.

    Az új szabályok értelmében lemaradó csapatként ők tölthettek a legtöbb a szélcsatornában, így több megoldást is volt idejük kipróbálni.

    „Ez a dizájn volt az első gondolatunk. Júliusban a szélcsatornában is kipróbáltuk, és láttuk a lassú kanyarokban előnyt jelent.” idézi a csapatfőnököt az Auto Motor und Sport.

    „De ami az egész csomagot illeti, nagyobb lehetőséget láttunk a széles oldaldobozokban.”

    Így, a megváltozott aerodinamikai szabályok első évében sokféle megoldást láthatunk a mezőnyben, hasonlóan a 2014-es évhez.

    A Mercedes egészen radikális alkatrészei még Ross Brawn meglepetését is elnyerték. Az F1 sportigazgatója elárulta, nem számítottak erre a megoldásra. Pat Symonds technikai igazgatóként azonban nem talált problémát.

    „Szerintem megfelel. Ez ugyan nem végleges ítélet, előbb beszélni akarok a kollégámmal Jason Somerville-lel (az FIA aerodinamikai vezetője).”

    Christian Horner először egyenesen illegálisnak titulálta az alkatrészeket, de később elismerte, megfelelnek a szabályoknak.

    „Ez a jó ebben a sportban, hogy tiszta lapra most kaptunk 10 különböző felfogást.”

  • Haas: Van érdeklődés F1 szponzorok részéről, az Uralkali után

    Haas: Van érdeklődés F1 szponzorok részéről, az Uralkali után

    Günther Steiner, a Haas Forma-1-es vezetője szerint a csapata iránt érezhető érdeklődés van a szponzorok részéről, hogy segítsenek betölteni a korábbi névadó támogató, az Uralkali távozása után keletkezett „nagy űrt”.

    Miután Oroszország a múlt hónap végén megszállta Ukrajnát, a Haas eltávolította az Uralkali összes logóját az autójáról. Ez az orosz zászló színeire hasonlított. A céggel kötött megállapodást végül felbontották, ahogy Nikita Mazepin orosz pilóta szerződését is. Az Uralkali a Haas névadó szponzora volt, mióta Mazepin a 2021-es szezon elején csatlakozott a csapathoz, jelentős pénzügyi lökést adva az amerikai alakulatnak.

    A Haas azonban azt állította, hogy anyagilag az Uralkali finanszírozása nélkül is képes lenne megbirkózni, így folytathatná terveit és előkészületeit a 2022-es szezonra. Steiner elismerte, hogy az Uralkali távozása után „nagy űr” maradt, de elárulta, hogy máris érdeklődnek a lehetséges új támogatók:

    „Most jó az érdeklődés, ezt el kell mondanom, de nem tudom, hogy jött ez. Nem ígérek ugyanakkor semmit. Azt hiszem, a szponzorációval kapcsolatban egy kicsit későn kezdtünk bele, pedig valójában már az elejétől fogva aktívan próbáltunk szerezni valamit. Ez persze csak az én véleményem erről. Mégis azt hiszem, hogy most már előrelépünk. Igen magabiztos vagyok. Sőt, újra megmutatjuk az embereknek, hogy most vissza akarunk térni, az emberek pedig tudják, hogy hol voltunk. Szóval úgy vélem, hogy jó esélyünk van.”

    A csapattulajdonos Gene Haas cége, a Haas Automation több logót kapott a Haas VF-22-es autóján az átdolgozott festéssel, amely a német 1&1 és az IONOS szponzorációját is viseli.

    A Forma-1 jelenleg fellendülőben van az Egyesült Államokban, amit a májusi Miami Nagydíj és Las Vegas érdeklődése a jövő évi futam megrendezése iránt tovább gyorsít. A Haas az egyetlen amerikai csapat a mezőnyben, de Steiner elmondta, hogy nehéz az amerikai márkák támogatását megszerezni:

    „Egyszerűen csak nehéz Amerikában jelenleg ekkora szponzorokat szerezni. Persze, ez nem csak a Forma-1-ben nehéz. Ha megnézzük az amerikai versenysorozatokat is, ott is van támogatás, de nem igazán nagy. A NASCAR-ban, a régi időkben egy autó egy teljes évet futott a teljes festéssel. Jelenleg nem sok autó csinálja ezt, mert az egyszerűen sok pénz.”

  • Steiner sajnálja, hogy ki kellett raknia Mazepint

    Steiner sajnálja, hogy ki kellett raknia Mazepint

    Günther Steiner elismeri, hogy sajnálja, hogy ki kellett taszajtania a Haas csapatból az orosz pilótát, Nikita Mazepint.

    Az Uralkali támogatta 23 éves versenyző, nem zárja ki a jogi lépéseket, amiért a 2022-es évre a csapat korábbi versenyzőjét, az azonnal lenyűgöző Kevin Magnussen hozták a helyére. A Haas csapatfőnöke elismeri, hogy az elmúlt hetek fárasztóak és unalmasak voltak számára. Az amerikai csapat ugyanis az orosz kormány és az orosz emberek ellen irányuló, példátlan magán- és nyilvános szankciók középpontjába került. Steiner ezért ezt hangsúlyozta nevetve a német RTL-nek:

    „A legrosszabb részén már túl kell lennünk. Nekünk most már csak felfelé van előre. Mindig képesek vagyunk a meglepetésre, ha dráma van.”

    Steiner megerősítette Mazepin állítását, miszerint valójában nem beszélt közvetlenül vele, hogy 2022-ben nem fog versenyezni:

    „Ezt valóban írásban közöltem vele, ezért nem beszéltünk.”

    Mazepin és az Uralkali nem zárja ki a jogi lépéseket, de mind a pilótát, mind pedig édesapját, Dmitry-t személyesen nevezték meg az Oroszország elleni legutóbbi EU-szankciókban. Steiner ezért így folytatta:

    „Ez egy igen összetett téma, még a jogi szakértőknek is. Biztosan fogunk pénzt veszíteni, de a csapat anyagilag stabil. Nem kell aggódni az istálló miatt. Ez a legfontosabb dolog nekem.”

    Hogy Mazepint az ügy ártatlan áldozatának tekinti-e, Steiner elismeri, hogy ezt „nehéz megmondani”:

    „Természetesen mindig sajnálom, ha ilyesmit kell tennem. A külső körülmények, amelyeken sem én, sem ő nem tud változtatni, olyanok, amilyenek. Ezzel együtt kell élni, és tovább kell lépni. Ezt én az élet részének tekintem.”