Címke: Günther Steiner

  • Ebben a szerepben már biztosan nem látjuk majd Vettelt

    Ebben a szerepben már biztosan nem látjuk majd Vettelt

    Sebastian Vettel szerint szóra sem jöhet, hogy tartalékversenyzőként maradjon a száguldó cirkuszban.

    Ugyan a Haas főnöke, Gunther Steiner felkérte a McLaren kegyeiből kiesett Daniel Ricciardót, hogy hívja fel, úgy tűnik, a 33 éves ausztrál, inkább a Mercedes új tartalékosaként vészelné át a 2023-as évet. Ricciardo amikor Austinban a jövő évről kérdezték, ennyit mondott:

    „Látni fogtok a paddockban. Némileg más lesz nekem, de még mindig van egy terv. Nem arról van szó, hogy „viszontlátásra”. Ez még messze nem az az eset. Összerakok egy tervet, hogy igencsak megpróbáljak visszatérni a rajtrács elejére és a győzelemhez, mindazokhoz a dolgokhoz, amelyekre képes vagyok.”

    Ami azonban a visszavonuló négyszeres világbajnok Vettelt illeti, ő nem tervez ilyesmit, és ezt Austinban kifejtette egy riporternek:

    „Mit csinál egy tartalékpilóta? Eljön a futamokra, aztán nem csinál semmit, ugye? Tehát ez tényleg szóba sem jöhet nekem, kivéve, hacsak nem Suzukáról beszélünk!”

    A 35 éves német nemrég a Japán Nagydíjon valóban nevetve elismerte, hogy fontolóra venné az egyszeri suzukai beugrást jövőre:

    „Talán valamelyik pilóta rosszul lesz. Nem kívánom ezt, de nem bánnám, ha bármikor visszaugranék egy versenyre Suzukába.”

    Vettel tiszteletére faültetésbe kezdtek az austini pályán

  • Mick Schumacher nagybátyja odaszúrt Steinernek: Ez nem a Netflix!

    Mick Schumacher nagybátyja odaszúrt Steinernek: Ez nem a Netflix!

    Ralf Schumachert nem hatotta meg Günther Steiner legutóbbi, versenyzőivel kapcsolatos kritikája.

    Miközben Ralf unokaöccse, Mick a Forma-1-es karrierje megmentéséért küzd, a 23 éves versenyzőt nemrég a csapattulajdonos Gene Haas kritizálta, mivel „egy vagyonba kerül és sok autót összetört”.

    Egy Haas már ezen a hétvégén is összetört, de nem Schumacher, hanem Antonio Giovinazzi által, aki az első szabadedzésen ülhetett autóba. Az olasz Kevin Magnussen helyére ült be pénteken, és mindössze négy körre volt szüksége ahhoz, hogy elintézze az autót. Steiner nyilvánvalóan nem volt lenyűgözve.

    „Nem lehet, hogy mindig ilyen kis hibáink legyenek, és aztán állandóan visszaesünk, mert akkor soha nem tudunk igazán előrelépni” – mondta a Sky Sportsnak.

    „De ha mindig visszaesel, mint most az FP1-en, az nem igazán fejleszti a csapatot, szóval a nagyobb képre kell gondolnunk, de a csapattal is előre kell lépnünk.”

    A részben Mickre és a jövőjére irányuló megjegyzéseivel a nagybátyja visszavágott.

    „Nem tudom, hogy ő [az állandóság kapcsán] a csapatra vagy a versenyzőkre gondol-e” – mondta Ralf Schumacher a német Sky-nak. „Nem értem, hogy mit akar ez jelenteni.”

    „Talán a saját interjúit kellene meghallgatnia, akkor ő is észrevenné.”

    „Maga a csapat, őt és a főnökét leszámítva, tisztességes munkát végez”.

    Mick mindössze kétszer szerzett pontot Forma-1-es pályafutása során, az idei Brit Nagydíjon nyolcadik, Ausztriában pedig hatodik lett a 23 éves versenyző. Ralf úgy véli, ebből több is lenne, ha nem lennének a Haas stratégiai hibái és néhány megbízhatósági probléma.

    „Mindkét versenyző, aki most itt van (Mick és Kevin Magnussen), jó munkát végez, és szerintem a Haas jól tenné, ha mindkettőhöz ragaszkodna, és ha már ennyire kritikus a versenyzőkkel szemben, akkor önkritikát is gyakorolna” – mondta.

    „Ez nem a Netflix, ez a Forma-1.”

  • Steiner nem igazán érti Ricciardo hozzáállását

    Steiner nem igazán érti Ricciardo hozzáállását

    Günther Steiner azt mondja, nem érti, Daniel Ricciardo miért választja a tartalékpilótai szerepet a 2023-as teljes munkaidős Forma-1-es versenyzői ülés helyett.

    Amikor egyértelművé vált, hogy a 33 éves ausztrál elveszíti helyét a McLarennél, a Haas csapatfőnök Steiner elárulta, hogy szeptemberben küldött egy SMS-t Ricciardónak.

    Ebből semmi se lett, így Steiner éppen ezen a héten hívta fel Ricciardo figyelmét arra, hogy hívja fel őt a Haas Mick Schumacher jövőjével kapcsolatos megfontolások közepette. Az Associated Pressnek nyilatkozott a Haas irányítója:

    „Amennyiben érdeklődik irántunk, ne szégyelljen felhívni engem, de nem fogom őt üldözni. Azt akarom, hogy előbb döntse el, mit akar tenni saját magáért, mielőtt rábeszélném valamire.”

    Úgy tudni, hogy Ricciardo egyértelmű terve az volt, hogy jövőre lényegében egyfajta „szabadságot” vesz ki, miközben a Mercedes teljes munkaidős tartalékosaként szolgál. Jelenleg azonban úgy néz ki, hogy a Red Bull és a Renault egykori versenyzője valójában a Red Bull Racing és az AlphaTauri teljes munkaidős tartalékosa lehet 2023-ban. Erről ennyit mondott az érintett:

    „Ahogy én látom, ez olyan, mintha egy kis szünetet tartanék, – és mondjuk úgy, ami az F1-es karrieremet illeti, a valós szándékom az, hogy ’24-ben versenyezzek.”

    Ebből arra lehet következtetni, hogy Ricciardo inkább a Red Bull tartalékosa lenne, minthogy ténylegesen teljes munkaidőben a Haasnál versenyezzen. Amikor erről kérdezték, Steiner Austinban így felelt:

    „Szerintem, ezt Dannytől kell megkérdezni, nem tőlem, hogy miért nem akar versenyezni. Nem tudom, hogy a Haas ellen van-e valami kifogása, vagy csak úgy döntött, hogy egy évig valami mást akar csinálni. Nem tudom kitalálni, hogy mit akar, így nem is tudom, hogy mit válaszoljak.”

    Ricciardo simán lepipálta Hamilton paddock-bevonulását Austinban

  • Mindenki benne lesz Brad Pitt Forma-1-es filmjében

    Mindenki benne lesz Brad Pitt Forma-1-es filmjében

    Minden csapat és versenyző részt vesz a Forma-1-ről szóló játékfilmben, amelyben a hollywoodi sztár, Brad Pitt is szerepet kap.

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali Austinban, ahol az 58 éves Pitt prominens vendégként vesz részt az Amerikai Nagydíjon, így nyilatkozott:

    „Ez izgalmas, mert minden istálló részt vesz majd benne. Versenyzők is, mindenki.”

    Tanácsadóként Lewis Hamilton is komolyan érintett a projektben, aki még az év elején Hollywoodban is találkozott Pitt-tel és a Top Gun filmproducerével, Jerry Bruckheimerrel, hogy kidolgozzák a forgatókönyvet. Joe Kosinski rendező és CGI-szakértő is részt vesz a projektben, a Forma-1-es csapatfőnökök pedig pénteken a Circuit of the Americas pályán kaptak előzetest a speciális effektek technológiájából. A Haas csapatfőnökének, Günther Steinernek, elmondták, hogy az új Top Gun-filmhez is ugyanezt a technikát használták, és igazán elégedett volt:

    „Különösen lenyűgözött az a technológia, amit bemutattak nekünk. Azt hiszem, jelenleg ők a legjobbak, akik képesek ilyesmire.”

    Greg Maffei, a Forma-1 tulajdonosának, a Liberty Mediának a vezérigazgatója is jelen volt. Frederic Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke hozzátette:

    „Szerintem ez egy mega előrelépés lehet a Forma-1-nek általánosságban, úgy, ahogy a Netflix is volt az pár éve.”

    A projektről azon kívül, hogy Pitt egy fiatalabb feltörekvő mellett egy idősödő versenyzőt fog alakítani, egyelőre nem sokat tudni, a forgatás a következő szezon második felében kezdődik.

    10 autós/autósportos film, hogy elüsd a hétvégéket az F1-es szezonkezdésig!

  • A Haas új szponzora kirakná Schumachert?

    A Haas új szponzora kirakná Schumachert?

    A Haas úgy tűnik, hogy 2023-ban is megtartja jelenlegi alapszíneit, pedig új névadó szponzort szerződtetett 2023-ra és az azt követő évekre – egy texasi székhelyű pénzátutalási vállalatot, a Moneygramot.

    Günther Steiner vigyorogva közölte:

    „Az ő színeik is a fehér és a piros, pontosan olyanok, mint a mieink. A Moneygram lehetővé teszi nekünk, hogy többet fektessünk be, és elérjük a Forma-1-es költségvetési sapkáját. A célunk az középtávon, hogy dobogós helyezéseket érjünk el.”

    Ez egy üdvözlendő pénzügyi lökést jelent a kis amerikai csapatnak, miután az ukrajnai konfliktus miatt elbocsátották korábbi fő támogatójukat, az Uralkalit és versenyzőjüket, Nikita Mazepint. Ugyanakkor ez valójában rossz hír lehet Mick Schumachernek, mivel most már nyomás nehezedhet a Haasra, hogy amerikai versenyzőt szerződtessen.

    Szintén versenyben van 2023-ra az F1-es veterán Nico Hülkenberg is, de a csapat jelenlegi pilótája, Kevin Magnussen valójában úgy gondolja, hogy Schumacher „mindenképpen megérdemli”, hogy megtartsa a versenyülését. A dán így fogalmazott vele kapcsolatban:

    „Kezdetben talán nem igazán feküdt neki az autó, de azóta nagyon magabiztos lett. Az utóbbi időben pedig igen nehéz volt őt megvernem.”

    Gene Haas csapattulajdonos azonban a hét elején nyilvánosan ritka nyilatkozatot tett, amelyben arra figyelmeztetett, hogy csak több pontszerző helyezés biztosíthatja Schumacher ülését a jövő évre. A 23 éves német Schumacher Austinban reagált már erre:

    „Gene a főnököm, és minden jogalapja ahhoz, hogy elmondja a véleményét. Minden, amit mondott, az igaz is. Mindent megteszek, ami tőlem telik, és remélem, lesznek pontok ezen a hétvégén.”

    Arra a kérdésre, hogy miben reménykedik a jövőjét illetően, hozzátette:

    „A tárgyalások zajlanak, és boldog vagyok itt, ahol vagyok.”

    A Haas új névadó támogatójának a vezérigazgatója, Alex Holmes megfogadta, hogy kimarad a csapatnál folyó tanácskozásokból, hogy Schumachert megtartják-e vagy lecserélik 2023-ra. Diplomatikusan ennyit mondott:

    „Mi csak annyit szeretnénk, hogy megfelelően mutatkozzunk be. Ma találkoztam Mick Schumacherrel, és egy igazán motivált fiatalembert látok, aki nagy benyomást tesz rám. Ugyanakkor Günther dönti el végső soron, hogy ki ül az autóban. Üljön bárki is a csapat volánja mögé, teljes támogatásunkat élvezi.”

    Ralf Schumacher ismét kiakadt a Haas-ra

  • Hivatalos: Megnevezte a Haas az új névadó támogatójukat, 2023-tól kezdve

    Hivatalos: Megnevezte a Haas az új névadó támogatójukat, 2023-tól kezdve

    A Haasnak 2023-tól újra lesz névadó támogatója, miután megerősítette többéves partnerségét a MoneyGrammal. Ha főszponzorokról van szó, a Haasnak nem volt éppen a legjobb szerencséje ezen a téren az elmúlt években.

    Legutóbbi, az Uralkalival kötött partnerségük a 2022-es idény előtt rosszul végződött. Azt megelőzően a Haas a Forma-1 egyik leghírhedtebb támogatójával, a Rich Energyvel álltak kapcsolatban. De ahogy a Haas folytatja a szponzori talpra állását az Uralkalival történt szakítása után, a MoneyGram új névadó támogatói megszerzése 2023-tól kulcsfontosságú lépést jelent.

    A MoneyGram International, Inc. amerikai P2P fizetési és pénzátutalási vállalat érkezésével az istálló 2023-tól a „MoneyGram Haas F1 Team” nevet viseli majd. A csapat alapítója, Gene Haas elégedett:

    „Örülünk, hogy egy olyan hihetetlen márkát üdvözölhetünk új névadó szponzorunkként, mint a MoneyGram. Mióta 2016-ban beszálltunk a Forma-1-es világbajnokságba, a Haas F1 Team az erő, a mozgékonyság és a rugalmasság hírnevét vívta ki magának. A MoneyGram ugyanilyen lendületet hoz a pénzügyi szolgáltatások világába. Készen állunk arra, hogy együtt dolgozzunk az eredmények maximalizálása érdekében a pályán és azon kívül is.”

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner hozzáfűzte:

    „A rajongóink gyorsaságot követelnek, és mi ezt nyújtjuk, ahogyan a MoneyGram is teszi ezt az ügyfeleinek. A MoneyGram globális vezető szerepet tölt be fintech és pénzforgalmi területen, és mindig arra törekszik, hogy a technológia határait feszegesse. Ez az innovációs elhivatottság volt az, ami igazán vonzott minket a MoneyGrammal való partnerségben. Biztosak vagyunk benne, hogy együtt fogunk tovább növekedni és teljes mértékben kiaknázni a lehetőségeinket.”

    Greg Hall, a MoneyGram marketingvezetője arról beszélt, hogy a 2023-as rekordszámú, 24 versenyből álló F1-es versenynaptár és a MoneyGram „kulcsfontosságú piacai” között jelentős átfedés is van:

    „Ezzel a merész új kezdeményezéssel ott találkozunk az ügyfeleinkkel, valamint a potenciális új ügyfelekkel, ahol épp vannak. A jövő évi versenynaptár egyedülállóan komoly átfedést mutat a MoneyGram kulcspiacai között. Izgatottan várjuk, hogy új csatornákat nyissunk ki, hogy meghallgassuk ügyfeleinket és megértsük at egyedi igényeiket. Miközben arra törekszünk, hogy új ügyfélszegmensekből származó növekedést érjünk el, már nagyon várjuk, hogy ez a szponzoráció végtelen lehetőségeket kínáljon a szélesebb fogyasztói bázis további megismertetésére.”

    Alex Holmes, a MoneyGram elnök-vezérigazgatója végül elmondta:

    „Kifejezetten várjuk, hogy hivatalosan is elindítsuk hosszú távú névadói támogatásunkat a Haas F1 csapattal, és elkezdjük az együttműködést, hogy izgalmas és tartalmas ügyfélélményeket teremtsünk a fintech és a Forma-1 metszéspontjában. Induljon a versengés!”

    A Haas megerősítette, hogy 2023-ra egy „újjávarázsolt festés” érkezik, amely tükrözi az új partnerségük kezdetét is

    A Steiner pólók „h*z*b*szták” a Haas webshopját

  • Steiner szerint a költségvetési sapka megsértőinek bűnhődniük kell

    Steiner szerint a költségvetési sapka megsértőinek bűnhődniük kell

    Következményeknek kell következniük a Red Bullnak, miután kiderült, hogy a Forma-1 domináns csapata megszegte a 2021-es költségvetési korlátozást.

    Austinban ezen a versenyhétvégén az egyik fő beszédtéma a várható büntetések lesznek, amelyekről az FIA szerint „jelenleg” zárt ajtók mögött tárgyalnak. A héten kiderült, hogy a McLaren irányítója, Zak Brown levelet írt az FIA elnökének, Mohammed Ben Sulayemnek, amelyben „csalással” vádolta a Red Bullt. Andreas Seidl, a wokingi csapat főnöke, a Sport Bild magazinnak hozzátette:

    „Az események rossz fényt vetnek a sportágra. A nyilvánvaló szabálysértéseket egyértelműen meg kell büntetni.”

    A német ugyanakkor elismerte, hogy előbb tisztázni kell, „hogy valaki túl sokat költött-e a cateringre, vagy egyértelmű előnyre tett szert az autó teljesítményében”.

    Még a Red Bull történelméhez is közel álló korábbi F1-es vezér, Bernie Ecclestone is elismerte, hogy a várható büntetés valójában „rosszabb” lesz, mint egy egyszerű pénzbüntetés. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner az RTL-nek az Amerikai Nagydíj előtt így nyilatkozott:

    „Vannak szabályok, azokat pedig be kell tartani. Kell lennie következmények.”

    Azt ugyanakkor elismerte, hogy nem tudja, hogy a Red Bull milyen területeken költött túl, és mennyire volt közel az 5 százalékos „kisebb” küszöbhöz, ami akár 7 millió dollár is lehet. Így zárt:

    „Azt hiszem, hogy az FIA-nak lépéseket kell tennie. Nem kell, már rögtön holnap, de ki kell dolgozni, hogy egyértelműen jelzik a jövőre nézve, hogy senki más nem teheti ezt meg, vagy nem lehet csak úgy előnyhöz jutni a szabályok megszegésével és a bírság kifizetésével. Úgy vélem, hogy nagyon alaposan át kell gondolni, hogyan közelítsük ezt meg.”

    A Red Bull csapatfőnöke birkákkal akar foglalkozni

  • Senki nem dicsér úgy, mint Steiner: Futamgyőztes volt, most pedig munkanélküli

    Senki nem dicsér úgy, mint Steiner: Futamgyőztes volt, most pedig munkanélküli

    Ha Daniel Ricciardo szeretne a Forma-1-ben maradni és a Haasban versenyezni, Günther Steiner tárt karokkal fogadná.

    Az ausztrál versenyző jelenleg a McLaren színeiben vitézkedik, ám az elmúlt két évben nyújtott teljesítménye miatt a wokingi istálló felbontotta a szerződését. Helyére jövőre honfitársa, Oscar Piastri érkezik. Így a 33 éves pilóta ülés nélkül maradt. Kiadó hely még a Haasnál és a Williamsnél van, ám egyik pozíció sem túl kecsegtető Ricciardo számára.

    A nyolcszoros futamgyőztes bejelentette, hogy 2023-ban nem lesz a rajtrácson, ám a háttérben azon dolgozik, hogy 2024-ben egy top csapatnál térjen vissza.

    Steiner ugyanakkor nem bánná, ha Ricciardo felhívná telefonon és Mick Schumacher pozíciója felől érdeklődne. Ha az ausztrál mégis szeretne versenyezni jövőre, akkor az amerikai csapat tárt karokkal fogadná.

    „Ha érdeklődik irántunk, akkor ne szégyelljen felhívni. É nem fogom őt üldözni. Véleményem szerint Ricciardo egy jó versenyző, nem tudom, hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe. Tisztáznia kell magában a dolgokat és el kell döntenie, hogy mit akar. Számunkra ő egy nagy dobás lenne. Futamgyőztes volt, mos pedig munkanélküli lett.” – nyilatkozta Steiner

  • Steiner: Három amerikai F1-futam sem elég

    Steiner: Három amerikai F1-futam sem elég

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner azt gondolja, hogy három Forma-1-es futam az Egyesült Államokban még mindig nem elég az országnak.

    2023-ban Las Vegas az év utolsó előtti fordulójaként csatlakozik a versenynaptárhoz. Austin és Miami mellett így már három amerikai futamot is rendeznek majd. Austin 2012 óta szerepel a versenynaptárban, míg Miami az idény elején tartotta első versenyét, ahol Max Verstappen szerezte meg a futamgyőzelmet. A Forma-1 népszerűsége az Egyesült Államokban az elmúlt néhány évben ugrásszerűen megnőtt, a sportág pedig a megnövekedett érdeklődést kihasználva növelte jelenlétét a régióban.

    Steiner ugyanakkor úgy véli, hogy még több amerikai nagydíjnak lenne helye a naptárban:

    „Azt mondanám, hogy a Circuit of the Americas (COTA) a hardcore rajongóknak való – már 10 éve itt vannak, és mindenki szeret oda járni, ez egy remek versenypálya, kiváló esemény és egy pompás város. Miami az Miami, idén sokan voltak ott, többen, mint arra számítottunk, és ez is egy nagyszerű esemény, de teljesen más volt, olyan volt, mint egy nagy fesztivál. Nem tudom hogy, milyen lesz Las Vegas, de az is óriási lesz. Mindig arra kell gondolnunk, hogy az USA egy nagy ország, és hogy három futamunk legyen, az még mindig nem elég, szerintem. Mindenki számára akad valami, és úgy gondolom, hogy minden eseménynek van valami sajátossága. Kettő már jó munkát végzett, és biztos vagyok benne, hogy Las Vegas is remekül teljesít majd.”

    A COTA 2022-ben ünnepli fennállásának évtizedes évfordulóját, a hétvégén pedig a 10. Amerikai Nagydíjat rendezik meg a helyszínen.

    Steiner méltatta ezért a COTA elnökét, Bobby Epsteint az elmúlt években az F1-gyel végzett munkájáért:

    „Amikor az Amerikai Nagydíjat először rendezték meg Austinban, az valami egészen új dolog volt. A Forma-1 akkor már régóta nem járt az Államokban, és sokan azt mondták, hogy nem fog működni. Hála Bobby Epsteinnek, ő ezt tovább erőltette, és 10 év után ma már a rajongók kedvence. A Forma-1-re Austin nélkül nehéz gondolni – Austin klasszikussá érett. Sokat hozott a rajongóknak, hiszen egy nagyszerű eseményre mehetnek, az idei szezonban várhatóan 400 ezer nézővel a világ minden tájáról. Ez egy nagyszerű versenye az Államoknak.”

    Hatalmas bejelentésre készül a Haas az Amerikai Nagydíj előtt?

  • Hatalmas bejelentésre készül a Haas az Amerikai Nagydíj előtt?

    Hatalmas bejelentésre készül a Haas az Amerikai Nagydíj előtt?

    A Haas F1-es csapata külön sajtótájékoztatót hívott össze a jövő hétvégi Amerikai Nagydíj előtt.

    Az eseményt október 20-án, csütörtökön, helyi idő szerint 12 órakor  (magyar idő szerint 19 órakor) tartják majd a pálya sajtóközpontjában.

    A Haas nem árulta el, kik vesznek majd részt a sajtótájékoztatón, így nincs miből következtetni arra, hogy mi lesz a téma.

    A legvalószínűbb azonban az lehet, hogy bejelentik, ki lesz Kevin Magnussen csapattársa a 2023-as szezonban. Egy másik lehetséges téma egy új szponzor bejelentése lehet.

    A Haas második ülésével kapcsolatos spekulációk továbbra is folynak, a csapatfőnök, Günther Steiner világossá tette, hogy a csapat nem siet döntést hozni az ügyben.

    „Nem ülünk tétlenül, látjuk, mi történik, és tudjuk, hogy hova akarunk eljutni: egy erősebb csapatot kell összállítanunk jövő évre és az az utáni jövőre. Ezért várunk. Tehát, ahogy mondtam, nem sietünk, és jól átgondoljuk a dolgot.”