Címke: Günther Steiner

  • Schumacher helyett Magnussent kellene lecserélnie a Haasnak?

    Schumacher helyett Magnussent kellene lecserélnie a Haasnak?

    Mick Schumacher szekerének a rúdja igencsak kifele áll a Haas csapatából, és ezzel együtt az egész Forma-1-ből. A hírek szerint a német helyére honfitársa, Nico Hülkenberg érkezhet, aki három évnyi kihagyás után térhetne vissza.

    Az pedig, hogy Stoffel Vandoorne-t bejelentették az Aston Martin tartalékpilótájaként, csak még inkább erősíti ezeket a spekulációkat. A csapatfőnök Günther Steiner mindenesetre 50-50%-ra taksálja jelenleg az esélyeket a két német között. Ralf Schumacher azonban egy kicsit máshogy látja, a német Sky-nak nyilatkozva védelmébe kelt unokaöccsének. Szerinte át kellene gondolni, hogy tényleg Mick-e az, akit el kell engedni, és nem-e inkább a csapattárs Magnussen.

    „Minden lehetséges természetesen, főleg ha az elmúlt versenyeket nézzük” – szögezte le a 47 esztendős korábbi versenyző. „Ki tudja, talán Magnussennek sem kellene már annyira biztosan maradnia? Ha megnézzük a Silverstone óta eltelt versenyeket, azt kell megállapítanunk, hogy Mick a stabilabb és jobb a két pilóta közül. Neki is volt némi balszerencséje a rossz stratégiákkal. A legutóbbi versenyen Mick néha akár hat tizeddel is gyorsabb volt Magnussennél – szóval várjuk ki a következő futamokat. Remélem, a Haas hamarosan döntést hoz. Talán jövőre két németet láthatunk a rajtrácson.”

    Mindazonáltal a tények azt mutatják, hogy Schumacher a hétből háromszor tudta időmérőn legyőzni Magnussent a nyári szünet óta, valamint kettejük közül a dán volt képes csak pontot szerezni, az Amerikai Nagydíjon, de akkor kétség kívül övé volt a jobb taktika. Az is köztudott, hogy Magnussennek szerződése van az amerikai csapattal a jövő évre, ami valószínűleg felbontható lenne, de nehezen lehetne elképzelni ilyen forgatókönyvet.

  • Marko elárulta, hogy lesznek sikeresek jövőre, a büntetések terhe mellett is

    Marko elárulta, hogy lesznek sikeresek jövőre, a büntetések terhe mellett is

    Dr. Helmut Marko elbagatellizálta azt, hogy a Red Bull költségvetési sapka büntetései milyen hatással lesznek a csapat versenyképességére a jövőben.

    A 2021-es „kisebb” túlköltekezésért kiszabott büntetés egyik tétele egy 7 millió dolláros bírság. Erről Günther Steiner, a Haas amerikai kiscsapat főnöke a német ntv-nek ennyit mondott:

    „Hétmillió dollár, az rengeteg pénz. Fájni, mégsem fog nekik. Ha azt mondták volna, hogy jövőre 5 millió dollárral kevesebb keretet kapnak, mint a többi csapat a költségvetési sapkában – és csak egy számot mondtam -, akkor annak valódi hatása lenne az autó fejlesztésénél.”

    Steiner abban is kételkedik, hogy a szélcsatornában eltöltött idő 10 százalékos csökkentése olyan büntetés, amely tényleg hátrányosan hatna a Red Bullra:

    „A Red Bull elég jó ahhoz, hogy ezt kikompenzálja, csak tudnak valami mást csinálni. Továbbra is vannak lehetőségeik arra, hogy máshol fejlesszenek, tehát a fejlesztés egyáltalán nem áll le, csak átkerül az autó egy másik területére. Dolgozhatnak helyette a súlyán. Annyi mindent lehet csinálni, ha van pénzed.”

    Szinte hihetetlen, de a Red Bull-os Dr. Helmut Marko sem tűnik úgy, hogy lényegében ne értene egyet Steinerrel. Ő az osztrák Österreichnek nyilatkozott:

    „Nem hagyjuk, hogy ezek az irányított akciók letereljenek minket a helyes útról. Ezt motivációval tudjuk pótolni.

    Ugyanakkor a szélcsatornában végzett munkát más tevékenységekre, például a súlycsökkentésre vagy a felfüggesztési kialakításokra is tudjuk mérsékelni. Ezek logikus következmények, és még a könyvelési és jogi részlegünkön is kiigazításokat végzünk.”

    Marko: Mateschitz azt akarná, hogy a Red Bull folytassa a Forma-1-et

  • Steiner: A Forma-1 az új Verstappen-éra közepén van

    Steiner: A Forma-1 az új Verstappen-éra közepén van

    Günther Steiner szerint egy újabb éra vette kezdetét, aminek a központjában a Red Bull és Max Verstappen áll.

    A tavalyi szezonzáró és az idei költségvetési botrány ugyan beárnyékolta a holland sikerét, ám a 25 éves versenyző van jelenleg a legjobb pozícióban. Két világbajnoki címet már szerzett, és jó esélyekkel vág neki majd 2023-nak is.

    A Haas csapatfőnöke szerint most a Verstappen korszak köszöntött be.

    „Minden érának megvan a maga bajnoka. Ebben a korszakban Max (Verstappen) az. Amikor Michael volt, akkor Michael volt. Most éppen a Max-korszak közepén vagyunk. Meg van benne a tehetség, a lendület, mesterien csinálja a dolgokat.”

    Minden érának megvannak a párharcai, így Steinre megnevezte ki lehet Verstappen fő ellenfele a következő években.

    „Szerintem Charles Leclerc versenyzői kvalitásai nagyon jók. Ám néha túl sokat hibázik. Max ugyanakkor nem teszi meg ezt a szívességet. Ahhoz, hogy bajnok legyél, kell az a kis plusz. Egy bizonyos lazaság és extra szerencse. Max jelenleg meglovagolj a hullámot és nem akar leszállni róla.” – nyilatkozta az olasz vezető.

  • A Haas még Brazília előtt bejelenti 2023-as versenyzőjét

    A Haas még Brazília előtt bejelenti 2023-as versenyzőjét

    Günther Steiner gyakorlatilag megerősítette azokat a pletykákat, melyek szerint a Haas még a jövő hétvégi Brazil Nagydíj előtt véglegesíteni kívánja 2023-as versenyzői felállását.

    Mick Schumacher legfőbb riválisa a versenyzői ülésért, a veterán német honfitárs, Nico Hülkenberg Mexikó után azt mondta, hogy „optimista” a szerződés megkötésével kapcsolatban. A csapatfőnök Steiner a német ntv-nek nyilatkozott röviden:

    „Most már közel állunk.”

    Arra a kérdésre, hogy mik Schumacher esélyei, annyit mondott, hogy még mindig „50-50” – elismerve, hogy a 23 éves versenyző határozottan jobb lett az elmúlt versenyeken. Steiner azonban már nem követi Gene Haas csapattulajdonos azon irányát, miszerint a pontszerző helyezésekkel Schumacher a felszínen maradhat. Így folytatta Steiner:

    „Nekem ez már nem egy versenyről, vagy egy körről szól. Számomra ez arról szól, hogy mi a legjobb a Haas csapatnak közép- és hosszú távon. Persze, ez nem arról szól, hogyha azt mondtuk volna, hogy: amennyiben Mick most pontot szerez, akkor megvan a helye, avagy nem. A döntő tényező az, hogy ki vezeti a csapatot biztosan a jövőbe.”

    Hülkenberg esélyei feltehetően nőttek azzal, hogy az Aston Martin bejelentette, Stoffel Vandoorne lesz jövőre a hivatalos tartalékpilóta. 2022-ben a 35 éves Hülkenberg töltötte be ezt a posztot. Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack róla ennyit mondott:

    „Stoffel rendelkezik azon képességekkel, amire szükségünk van ehhez az új és kibővített szerepkörhöz a csapatnál. Gyors, analitikus, keményen dolgozik, és fantasztikus csapatjátékos.”

    Ekkor dönt végleg Schumacher sorsáról a Haas

  • Gyorsan véget ért a „móka”, Braziliában befejezi a sztrájkot a Red Bull

    Gyorsan véget ért a „móka”, Braziliában befejezi a sztrájkot a Red Bull

    Max Verstappen kifejtette miért haragudott meg a Sky Sportsra, míg a Red Bull már Brazíliában felfüggeszti a tiltakozását.

    Az Abu Dhabi Nagydíj botránya óta a brit tévétársaság sűrűn utalt arra, hogy a bajnoki cím nem a megfelelő emberhez került. Legutóbb Ted Kravitz jelentette ki, hogy Lewis Hamiltont meglopták, továbbá hozzátette: Verstappen nem tud normálisan bajnok lenni.

    Ez volt az utolsó csepp a pohárban a 25 éves versenyzőnél, ezért úgy határozott nem áll a csatorna rendelkezésére. Christian Horner és a Red Bull követte a példáját Mexikóban. Ez az eset megosztotta a rajongókat. Sok brit szurkoló üdvrivalgásban tört ki. A #ThankYouTed szárnyra kapott a Twitteren, míg a többi rajongó nem feltétlenül értett egyet ezzel a magatartással.

    „Ebben az évben elég tiszteletlenül viselkedtek, és most telt be a pohár. Már önmagában a közösségi média is egy elég mérgező felület. Nem segít a dolgon az, hogyha élőben, mikor melletted sétálnak, ilyeneket mondanak. Ez egyszer elég volt, és nem fogok válaszolni többet.” – magyarázta Verstappen.

    Christian Horner így kommentálta az esetet:

    „Csalódottak vagyunk a Sky-on elhangzott becsmérlő szavak miatt. Ezért éreztük úgy, hogy a hétvégén szünetet kell tartanunk. A Sky-nak sem árt. Meg kell teremteni az egyensúlyt a kommentálás és az információátadás terén. Némelyik narratíva elég jó, viszont néhány meg túl szenzációhajhász. Max nagyon feldúlt volt, és mi csapatként támogatjuk őt. A Red Bull néha elég olcsó célpont.”

    Helmut Marko a következőket mondta az ügyről:

    „Egyszerűen ezt nem fogjuk eltűrni. Most várjuk a reakciókat.”

    A Red Bull sztrájkja nemcsak a brit részt érintette, a csapat a német és az olasz társaságnak sem nyilatkozott.

    Norris nem hagyta magát:

    A verseny után Ted Kravitz mikrofonja is a versenyző orra alá került. A 22 éves pilóta odaszólt honfitárásának, mikor a rajt utáni történésekről érdeklődött:

    Kravitz: „Mi történt veled a rajtnál? Visszaestél a 10. helyre.”

    Norris: „Ez csak két pozíció, elég hosszú az út az 1-es kanyarig.”

    Kravitz: „Ez nem optimális (nevet)!”

    Norris: „Meg kellene próbálnod vezetni, haver! Nem történt semmi rossz, vagy ilyesmi. Egy helyet a vonalnál veszítettem, a másikat meg a kanyarnál. Ezt leszámítva jó munkát végeztünk.”

    Véget ért a móka:

    Braziliában viszont beszünteti a sztrájkot a Red Bull, mind a csapat, mind pedig Verstappen nyilatkozni fog a tévétársaság összes szegmensének.

    „A következő versenyhétvégén már normálisan folytatjuk a munkát” – erősítette meg Horner.

    Ugyanakkor nem csak a Red Bull tette tiltólistára a csatornát. A német Sky-nak csak ritkán ad interjút Günther Steiner, ugyanis az év elején Peter Hadernacke (műsorvezető) nagyon kritizálta Mick Schumachert. A Holland Nagydíjon az olasz Sky szállt bele a fiatal németbe, így Mattia Binotto is elrendelte egy darabig a „rádiócsendet”.

  • Schumacher sorsa végleg megpecsételődött?

    Schumacher sorsa végleg megpecsételődött?

    Mick Schumacher sorsa a Haasnál most már végleg megpecsételődhetett. A pletykák szerint a kis amerikai csapat úgy döntött, hogy megválik a 23 éves német versenyzőtől, miután a tulajdonos Gene Haas jelezte, hogy csak egy késői pontszerző eredménysorozat biztosítaná a versenyülését 2023-ra.

    Mexikóban az F1-es legenda Michael Schumacher fia erős időmérős eredményre készült, amikor egy kanyart levágott, és nem tudott továbbjutni a Q1-ből. Amikor megkérdezték, mit mondott a főnöke, Günther Steiner az esetről, Schumacher elárulta:

    „Látta, hogy gyorsan mentem, és azt mondta, hogy kár érte.”

    Mick nagybátyja, Ralf a német Skynak nyilatkozott:

    „Egyet kell értenem Mickkel abban, hogy megvan a sebessége, de ilyen hibák valójában nem történhetnének meg. Még Hamiltonnal is megesett, de ez nem lehet mentség. Ez egy tanulófázis, de gyorsan kell tanulnia. Más dimenzióban volt, mint a csapattársa, így már ez is megnehezíti csapatának a döntést. A csapat számít rá, főleg a tempója miatt.”

    A veterán F1-es kommentátor, Martin Brundle egyetért, Schumacher hibáját „butaságnak” tartja. A legfrissebb pletykák szerint a Haas most már végleg eldöntötte, hogy Schumacher helyére a jó öreg német Nico Hülkenberget ültetik, aki 2019 vége óta nem volt teljes munkaidős a Forma-1-ben.

    A szerződtetését közvetlenül a közelgő Brazil Nagydíj előtt jelenthetik be. Úgy tudni, Antonio Giovinazzi már nem pályázik az ülésre, helyette egy gyári Ferrarit vezet majd a hosszútávú világbajnokságon. Steiner Mexikóban ennyit árult el mindebből:

    Döntést fogunk hozni – remélhetőleg hamarosan, de még semmi sincs 100 százalékban eldöntve. Már csak az utolsó részleteket nézzük át, hogy mit kell elrendeznünk, aztán meghozzuk a döntést. Ez egy fontos döntés a csapatnak, és van elég dolog, amire koncentrálnunk kell, hogy jobbá váljunk.”

    Valóban, a Haas másik problémája a motorok megbízhatósága, miközben folyamatosan pletykák keringenek arról, hogy az istálló esetleg fontolgatja a Ferrari motorjaitól való eltávolodást. Így folytatta Steiner:

    „Most már rendben kell lennie az új erőforrásnak, ami majd érkezik, és remélhetőleg a jövő évre ez megoldódik, mert idén elég sok gondunk volt. Nem teljesen csúszott ki a kezünkből a dolog, mert elmehetünk máshová, de ez talán rosszabb döntés lenne nekünk. Mindig mindennek: lennének előnyei és hátrányai.”

    A jó hír a Haasnak az, hogy 2023-ra és azutánra az új névadó szponzoruktól tőkeinjekciót kapnak. A jelentések szerint a Moneygram szerződés évi 20 millió dollárt ér. A Haas állandó versenyzője, Kevin Magnussen elmondta a dán Ekstra Bladetnek, hogy a csapat bölcsen fogja elkölteni a pénzt:

    „A boxkiállásaink nem azért lassúak, mert a szerelőink rosszak lennének. Egyszerűen csak a felszerelésünk régi. A miénk 2016-os – most 2022 van. Ez vagy százezer év a Forma-1-ben.”

    A Haas valójában már kitette Schumacher szűrét, ezt mindenki látja

  • Grosjean szerint röhej az, amit az FIA művel

    Grosjean szerint röhej az, amit az FIA művel

    A korábbi Forma-1-es pilóta Romain Grosjean szerint Fernando Alonso Amerikai Nagydíj utáni büntetése körüli felhajtás „vicc”.

    A legtöbb bennfentes egyetért abban, hogy az FIA, a versenyfelügyelők és a versenyigazgatók nem dicsérhetik meg magukat az idei szezonban, amikor a döntések meghozataláról volt szó.

    Az Alpine tiltakozott Fernando Alonso nagy visszhangot kiváltó büntetése ellen Austinban, miután a Haas panaszt tett, hogy valójában büntetést kellett volna kapnia azért, mert csak egy ép tükörrel szerzett pontot. Alonso szerint a csütörtökön a mexikói meghallgatás „nagyon fontos nap volt a sportágunk számára”:

    „Nem érdekel a hetedik hely, mert nem a világbajnoki címért küzdök. De ha ezek a büntetések folytatódnak, akkor szerintem egy olyan dobozt nyitunk ki, amit nem akarunk kinyitni.”

    Az említett csütörtöki meghallgatáson az FIA eredetileg úgy nyilatkozott, hogy az Alpine óvása elfogadhatatlan. Később jött a fordulat, és egyetértett a Renault tulajdonában lévő csapattal, hogy a Haas csupán percekkel mulasztotta el az óvási határidőt. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner az FIA versenyigazgatóját okolja persze ezért:

    „Csalódottak vagyunk, hogy ebben a sportágban magas rangú tisztviselők mondanak valamit, majd nem követik a saját utasításaikat. A versenyigazgató rossz információt közölt velünk. Remélem, hogy minden megoldódik, mert a közönség elégedetlen, hogy a versenyzőkkel különféleképpen bánnak.”

    A Forma-1-es újságírók kénytelenek részletesen foglalkozni az FIA döntéshozatalának gyakran bohózatba illő és bonyolult apróságaival. A Haas korábbi versenyzője, Grosjean pedig röhejesnek véli az Alonsót érintő legutóbbi epizódot. A ma már Indycar-pilóta a francia L’Equipe-nek ennyit mondott:

    „Azzal, hogy túl jól akarja csinálni a dolgát, szerintem az FIA feleslegesen bonyolítja a feladatát. Egyre többször kerülnek tarthatatlan helyzetbe. Először ott volt a suzukai daru, ahol ahelyett, hogy csak elismerték volna, hogy „hibáztunk”, kitaláltak egy egész ultrakomplex eljárást, ami nem teszi gördülékenyebbé a döntéseiket. Az ékszerekkel kapcsolatos dolgot is erőltették, amikor a bal kezemen az egyetlen meg nem égett bőrfelületet pont a jegygyűrűm őrizte meg. Tehát ez is csak egy újabb felesleges harc volt.”

    Grosjean: „az én hibám”, hogy nem volt még Mercedes-teszt

  • Az ilyen pletyka egyenesen zene Schumacher füleinek

    Az ilyen pletyka egyenesen zene Schumacher füleinek

    Mick Schumacher szerint igazán kedves dolog, hogy az Audi német pilótát keres a 2026-os Forma-1-es belépőjéhez.

    A 23 éves németet még mindig nem szerződtette újra a Haas, akinek az idei sorozatos balesetei és más pont nélküli versenyek miatt nyíltan fontolgatja a csapat az egyéb 2023-as lehetőségeit.

    Egyesek úgy vélik, hogy egy tartalékosi szerep, egy én kihagyás, vagy a Williams versenyülése, ha Logan Sargeant nem tud szuperlicencet szerezni, szerepel Schumacher 2023-as „B-tervei” között. Az F1-es legenda Michael Schumacher fia a DPA hírügynökségnek Mexikóban így fogalmazott:

    „Az A terv az egyetlen terv, ami jelenleg nekem számít.”

    Arra a kérdésre azonban, hogy valóban szóba jöhet-e egy szezon kihagyása 2023-ban, Schumacher kitartott az álláspontja mellett:

    „Még nem is gondolkodtam ennyire előre. Az itt és mostban élek, és az a feladatom, hogy ma itt a legjobbat hozzam ki magamból, és kihasználjam a versenyhétvége lehetőségeit.”

    A csapatfőnök Günther Steiner és a Haas-tulajdonos Gene Haas részéről érkező kritikák áradatával kapcsolatban is filozofikusan beszélt:

    „El kell csak viselni. Mindannyian a határon vagyunk itt, ami ránk, versenyzőkre is vonatkozik. Ha nem vagyunk a limiten, akkor nagyon gyorsan lemaradunk. Akkor teljesen más helyzetben lennék. Az ilyen helyzetek miatt vagyok az a versenyző, aki ma vagyok, amin keresztülmentem.”

    A jövő helyzete mindeközben lehet akár egy egy gyári Audi ülés is. A VW tulajdonában lévő német autógyártó vezérigazgatója, Markus Duesmann és az F1-es projekt vezetője, Adam Baker is elismerték, hogy egy német pilóta ideális lenne nekik 2026-ra. Amikor erről kérdezték, Schumacher ennyit felelt:

    „Szerintem remek, hogy az Audi beszáll a Forma-1-be.

    Ez egy globális vállalat, viszont egy német márka. Remélem, hogy ez sok németet térít vissza a Forma-1-be, és hogy valamikor újra lesz hazai futamunk is. Ugyan jó hallani, hogy egy ilyen nagy csoport német pilótát keres, de mindez még túl messze van.”

    Ekkor dönt végleg Schumacher sorsáról a Haas

  • Ekkor dönt végleg Schumacher sorsáról a Haas

    Ekkor dönt végleg Schumacher sorsáról a Haas

    A Haas végre határidőt adott magának Kevin Magnussen 2023-as csapattársának kijelölésére, és ez nem más mint: Abu Dhabi.

    A dán Magnussen Austinban már jelezte, szerinte Mick Schumacher megérdemli, hogy megtartsa a versenyülését – így kinyilvánítva, hogy a 23 éves versenyzőt részesíti előnyben a veterán német Nico Hülkenberggel szemben. Magnussen Mexikóban azért hangsúlyozta:

    „Egyáltalán nincs gondom Nicóval, Mindig is tiszteltem őt, autóversenyzőként. Nem tudom, hogy magánéletileg mi van vele, de nekem nincs véleményem arról, hogy a másik autót vezesse-e, avagy sem. Amit biztosan kijelenthetek, az az, hogy Mick jó munkát végez. Az év elején volt némi gondja, aztán volt néhány balesete. De most már tényleg odalép neki.”

    A csapattulajdonos Gene Haas ugyanakkor Austin előtt figyelmeztetett, hogy csak egy pár pontszerző helyezéssel lehet Schumachert visszahelyezni a pole pozícióba, hogy bebiztosítsa a helyét. Günther Steiner csapatfőnök megvédte Schumachert, amiért ez Austinban nem sikerült neki:

    „30-40 pontot veszített eddig összesen a leszorítóerő hiánya miatt, de úton voltunk már egy erős eredmény felé.”

    Steiner visszaszólt a rajongóknak és bennfenteseknek is, akik az elmúlt hetekben és hónapokban őt szidalmazták – köztük Mick nagybátyja, Ralf Schumacher is:

    „Ez minket nem érint, csak meg kell nézni, hogy ki mond ilyesmit. Nekem is van véleményem bizonyos emberekről, de nem kell mindig ezen véleményemet hangoztatnom.”

    Érdekes módon a korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher hirtelen csökkentette is a Steinerrel szembeni kritikáját a német Skyon:

    „Bevédte Micket Austin után, ami szerintem remek. Günther is sokkal elnézőbb már az utóbbi időben sok tekintetben. Sok sértegetés érte a Haas-csapatot ebben a szezonban és személyesen Günthert is a közösségi médiában, ami szerintem szégyen. Egy dolog egyértelmű: mindannyian azt akarjuk, hogy Mick jövőre a Forma-1-ben versenyezzen. Ő is mutatja a teljesítményét, és pozitív, hogy jobban kijönnek egymással a Haasnál.”

    Mick csütörtökön azt mondta, hogy egyelőre igyekszik „figyelmen kívül hagyni” a jövőjével kapcsolatos találgatásokat, de még Ralf is elismeri, hogy egy év kihagyás, vagy a tartalékosi szerep is szóba jöhet:

    „Természetesen a fejlődése szempontjából jobb lenne, ha teljes munkaidőben ülne egy Forma-1-es versenyülésben.”

    Legalábbis a bizonytalanságnak most már hamarosan vége, mert, Steiner határidőt szabott a versenyzői döntés meghozatalára:

    „Abu Dhabiban szeretnénk tudni végleg, hogy ki vezeti majd az autónkat jövőre. Aztán ez a versenyző a szezonzáró után a teszten is megmutathatja magát.”

    A Haas valójában már kitette Schumacher szűrét, ezt mindenki látja

  • Nem is lenne rossz, ha Schumacher kihagyná a 2023-as évet?

    Nem is lenne rossz, ha Schumacher kihagyná a 2023-as évet?

    Egy 2023-as teljes szezonos „szabadság „nem lenne olyan rossz Mick Schumacher számára, pedig a német azért küzd, hogy megtartsa a Haas versenyülését.

    A csapat tulajdonosa, Gene Haas az Amerikai Nagydíj előtt figyelmeztetett, hogy a 23 éves versenyzőnek, aki egy „vagyonba” került az istállónak a balesetek miatt, több pontra lenne szüksége ahhoz, hogy megérdemeljen egy új szerződést. Míg Kevin Magnussen újra pontot szerzett, Schumacher nem. Ráadásul úgy, hogy ragaszkodott hozzá, hogy az autója sérülésekor tempót veszített:

    „Biztos vagyok benne, hogy ma jó pontokra voltunk esélyesek.”

    Arra a kérdésre, hogy a legutóbbi nullás eredmény nem jelentheti-e a halálos ítéletet a 2023-as reményeinek, Schumacher a német Sky így nyilatkozott:

    „Azt hiszem, a csapat tudja és látta is, hogy mire vagyok képes. Mindenki láthatta, hogy pontszerző helyen állunk, ezért rendkívül bosszantó, hogy nem tudtuk megszerezni azokat. A tempó azonban megvan.”

    Günther Steiner csapatfőnök még egy kis dorgálást is kiosztott Magnussennek Austinban, miután a Haas 2023-as biztosan szerződtetett pilótája sürgette a csapatát, hogy szerződtesse újra Schumachert:

    „Azt hiszem, sok tanácsot kaptam az emberektől azzal kapcsolatban, hogy kinek kellene vezetnie az autót, például nyilván Kevinnek, de ő így látja. Végső soron nekem kell gondoskodnom az alakulatunkról a jövőre nézve, aztán majd azt a versenyzőt ültetjük az autóba, akit szeretnénk.”

    Így, hogy a Williams 2023-ra az újonc Logan Sargeantre számít, Schumacher lehetőségei most úgy tűnik, hogy a Haas, egy tartalékpilótai szerep, vagy a szünet között választhat. A korábbi Forma-1-es pilóta, Christian Danner, nem is látja annyira borúsnak a helyzetet, sé ezt el is mondta a Sport1-nek:

    „Szerintem egy év szabadság nem is lenne olyan rossz egy olyan srácnak, mint ő. Annyira fiatal még, hogy utána könnyedén folytathatja Forma-1-es pályafutását.”

    Az ismert német újságíró, Ralf Bach ugyanakkor nem ért egyet:

    „Micknek szerintem már minden arról szól, hogy túlélje 2023-at. Mert ahogy én látom, a jövője az Audi kezében van. Ők akarnák őt, és már voltak is tárgyalások. Pontosan tudom, hogy egyeztetnek.”

    Az Audi 2026-ban száll be a Forma-1-be, szinte biztosan a Sauberrel – akik most Alfa Romeo néven indulnak – együttműködve. Amikor arról kérdezték, hogy Schumacher megkaphatja-e az Audi gyári ülését, a német autógyártó F1-es projektvezetője, Adam Baker így felelt:

    „Hogy őszinte legyek, egy német versenyző érdekes lenne nekünk. De a végső döntést a teljesítmény, nem pedig a nemzetiség alapján határozzuk meg.”

    Danner szerint Schumacher maradása a Haasnál valójában árthat a jövőbeli Forma-1-es kilátásainak:

    „Sok gondja van abban a környezetben. Ez egy olyan légkör, amelyben borzasztóan nehézzé válik a helyzete, ha azt gondolják, hogy nem vagy csúcsformában.”

    A Haas új szponzora kirakná Schumachert?