Címke: gumikezelés

  • A Ferrari nem tudja, hol úszott el az idei autójuk fejlesztése

    A Ferrari nem tudja, hol úszott el az idei autójuk fejlesztése

    A Ferrarinál nem bírják felfogni, hogy a Red Bull miként hagyta le őket az idei fejlesztési versenyben. Az olaszokat különösen a Bikák rendkívül acélos versenytempója és jó gumikezelése zavarja.

    Amíg a szezon első felében az F1-75 pariban volt az RB18-cal, sőt olykor még felé is kerekedett (Melbourne, Spielberg), addig a szezon második felében már az időmérőkön is rendre alulmaradnak a Vörösök az energiaitalosoktól, a versenyen pedig még csak Max Verstappen közelébe sem képes férkőzni egyik vörös autó sem.

    A Scuderia Monzában is kudarcot vallott ezen téren és felfedték azt, hogy az általuk gyűjtött adatok alapján azt a következtetést vonták le, hogy szárazon megváltozott az autójuk tapadása. Emiatt különböző teszteket is elvégeztek, hogy kiderítsék a válaszokat. Carlos Sainz a csapat régi padlólemezét használta az Olasz Nagydíj első gyakorlásén, hogy bizonyosságot nyerjen az a tény, hogy nem az új elem okozta a problémát.

    A Ferrari – akik az idei szezon folyamán már a 6. hátsó szárny konfigurációt használták Monzában – a Szingapúri Nagydíjra is újításokkal készül és sajtóértesülések szerint egy újabb hátsó szárnyat és egy újragondolt padlólemez dizájnt fedezhetünk majd fel a vörös autókon a Marina Bay-i éjszakában. Mattia Binotto azonban még mindig nem érti azt, hogyan nem képesek olyan jól kezelni a gumikat, mint azt a Red Bullok teszik.

    „Nem kizárólag az utolsó 2 versenyről szeretnék beszélni, mert a Magyar Nagydíjon történtekről is szeretnék beszélni” – nyilatkozta a svájci-olasz szakember a Motorsport.com kamerái előtt. – A legutolsó pár versenyen a Red Bull tempója sokkal jobb volt, mint a miénk. Nem az időmérőn, mert ott még szerencsére képesek vagyunk jó teljesítményt nyújtani. A nyers tempót illetve azonban már mindjárt más a helyzet.”

    „A versenyeken folyamatosan küszködünk a gumikezeléssel. Ebben a tekintetben a Red Bull egy jobb autónak számít és ez azt jelenti, hogy ők képesek voltak hatékonyabb fejleszteni az autójukat és annak egyensúlyát is képesek jobban belőni. Nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka, ezt szeretnénk kideríteni majd a közeljövőben.”

    A Ferrari szingapúri újításai azonban már nem sokat fognak számítani az idei kiírásban, ugyanis a Milton Keynes-i istálló mindkét bajnokságot tetemes előnnyel vezeti.

  • Leclerc egyensúlyra törekszik majd 2022-ben

    Leclerc egyensúlyra törekszik majd 2022-ben

    Miután csapattársa dicséretét is kivívta szombati teljesítményével, Charles Leclerc arra fog koncentrálni az elkövetkező szezonban, hogy az egész hétévégén kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtson.

    A Ferrari monacói versenyzőjének tavalyi időmérős mérlege elég meggyőző. A 23 verseny alatt nyolcszor indulhatott az első két sorból, a Bakuban és Monacóban ráadásul pole-t szerzett. Bár az is igaz, négyszer nem is jutott be a Q3-ba.

    „Mindenképp a versenyteljesítmény, úgy általánosan.” felelte Leclerc a kérdésre, miszerint miben fejlődött leginkább a 2021-es évben.

    „Talán már 2020 elejétől mondtam, hogy ez a gyengeségem. Főleg 2019-ben látszott ez, amikor sok jó időmérő után küszködtem a versenyeken. Azóta csapat sem volt olyan jó, de pilótaként én is éreztem, hogy jobban érint ez, mint másokat. Úgyhogy sok energiát fektettem bele.”

    „Tavaly sokat javultam, és 2021-re szerintem ez lett az egyik erősségem. Jól érzem magam, akárhányszor spórolni kell a gumival. Úgy érzem, jó munkát végzek, de még sokat tudnék fejlődni.”

    Leclerc ebben nagy szerepet tulajdonított a csapattársának, Carlos Sainznak is. De kiemelte, van még min fejlődni továbbra is.

    „Talán azt nem találtam meg, hogyan állítsam át az agyam az időmérőről a versenyre. Néha feláldozom egy kicsit a szombatot, hogy jobb legyek vasárnap.”

    „Ez egy olyan egyensúly, amin dolgoznom kell még.” – tűzte ki a cél Leclerc a 2022-es évre.

  • Egy jelentéktelennek tűnő szabályváltozás tette izgalmasabbá az F1-et?

    Egy jelentéktelennek tűnő szabályváltozás tette izgalmasabbá az F1-et?

    Az F1 sajtótájékoztatóit vezető Tom Clarkson úgy véli, megtalálta az okot arra, miért láthatunk változatosabb stratégiákat idén.

    „Az elmúlt évek szabályváltozásai közül a legnagyobb hatást az érte el, hogy a pénteki edzéseket 90 percről 60-ra csökkentették.” – fejtette ki az F1 Nation podcastban.

    „Most a leghosszabb etap, amit menni tudnak, az nyolc, talán tíz kör. Szóval úgy mennek a versenyre, hogy nem tudják, mi történik majd a gumikkal ennél hosszabb távon. Emiatt folyamatosan felmerülnek a kérdőjelek.”

    A Francia Nagydíjon két csapatnál is megfigyelte ezt a jelenséget, de ellentétes előjellel.

    „A pénteki nap után a Ferrari nem hitte, hogy problémái lesznek. Magabiztosak voltak, és amikor továbbmentek a versenyen, ez visszaütött.”

    „Igen, hűvösebb volt az idő, és az éjszakai eső miatt kevesebb gumi maradt az aszfalton. De ez péntekre is igaz, akkor nem volt semmi bajuk.”

    Egy másik csapat ezzel szemben rosszabb startpozícióból lépett előre vasárnap a középmezőnyben.

    „A McLarennek ezzel szemben kiváló autója van, ami nem fogyasztja annyira a gumikat, ezért mindig jó eredményt érnek el.”

    „Talán túl könnyű vezetni? Ezért küszködött vele eddig Ricciardo? Mert az autó nagyon egyenes? Nem tudom, de jó volt látni, hogy visszatért.”

  • Isola szerint ez a három versenyző kezeli legjobban a gumikat a mezőnyből

    Isola szerint ez a három versenyző kezeli legjobban a gumikat a mezőnyből

    A Pirelli főnöke Mario Isola szerint Max Verstappen, Lewis Hamilton és Charles Leclerc sokkal jobban kezelik a gumikat a mezőny bármelyik tagjánál.

    Az előző szezonban Hamilton megszerezte hetedik világbajnoki címét és 95-re növelte a győzelmeinek a számát, amíg Verstappen csak két sikert tudott hozzátenni az eddigi nyolchoz.

    Leclerc ugyan nem tudott versenyt nyerni 2020-ban, azonban számos alkalommal villant meg azzal az SF1000-rel, ami egyáltalán nem tartozik a Ferrari legjobb autói közé.

    „Minden versenyzőnek megvan a saját vezetési stílusa, azonban jelen helyzetben a világ 20 legjobb versenyzőjéről beszélünk,” – mondta Isola. „Mindannyian kivételes versenyzők egytől egyig, azonban az is fontos, hogy a gumikat a létező legtovább tudják életben tartani.

    „A gumik terén a versenyző jelenti a különbséget, Max és Lewis pedig ezen téren kimagaslik a mezőnyből, de Charlesnak sem rossz a gumikezelése egyáltalán.”

    Verstappen már 2016-ban lenyűgözte Isolát a gumihasználatával, ugyanis a Red Bull holland pilótája az esős Brazil Nagydíjon képes volt a maximumot kifacsarni az extrém eső gumijaiból, aminek az lett az eredménye, hogy a mezőny végéről egészen a dobogó legalsó fokára sikerült felkapaszkodnia.

    „Max már a 2016-ban megmutatta a kivételes gumikezelési képességeit Interlagosban,” – folytatta Isola. „Rendkívül jól teljesített az eső áztatta pályán. A körülmények mindenki számára ugyanolyan rosszak voltak, azonban ő hihetetlenül jól ment. Talán a Red Bull esőre is volt beállítva, de ez semmit nem von le az érdemeiből.”

    Azonban nem ez volt az egyetlen alkalom, ahol Verstappen zseniálisan bánt a Pirellieivel. Isola a tavalyi 70. Évforduló Nagydíjat is kiemelte, mert amíg a Mercedes pilótáinak rekord gyorsasággal hólyagosodtak el a hátsó kerekei, addig Verstappen kiváló gumikezelésének köszönhetően meg is előzte mindkét Mercedes és meg is tudta nyerni a futamot.

    „A tavalyi évben lágyabb keverékeket vittünk Silverstoneba és Max ezt nagyon élvezte. Ki tudja, talán a Mercedes nem kezeli olyan jól a gumikat, mint a Red Bullok, de azt nem jelenthetem ki, hogy azon a bizonyos napon a Mercedes pilótái nem voltak toppon gumikezelés terén.”

  • Vettel: Ravasznak kell lennünk, ha pontokat akarunk szerezni

    Vettel: Ravasznak kell lennünk, ha pontokat akarunk szerezni

    Sebastian Vettel szerint a Ferrarinak legalább olyan ravasznak kell lennie, mint egy rókának, ha pontokat akarnak szereznie a Bahreini Nagydíjon.

    A Ferrari négyszeres világbajnok a tizenegyedik helyet szerezte meg a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén, nem sokkal lemaradva a Q3-at érő tizedik helytől. A mostani volt a 11. verseny zsinórban, ahol Vettel nem tudott bejutni a kvalifikáció harmadik szakaszába, ami miatt a német frusztrált is volt a csapatrádión.

    Azonban a németnek sikerült megvernie Charles Leclerct, aki csak a tizenkettedik helyet szerezte meg.

    „Nagyon kevesen múlott,” – mondta Vettel „A második szektor közel sem volt ideális a számomra, mert túl közel kerültem Georgehoz. A második körömön pedig küszködtem az első kerekeimmel, szóval az sem segített a helyzetemen.

    „A verseny holnap lesz, ami nem csak egy körből fog állni, szóval majd elválik, hogy mire leszünk képesek.”

    A versenyzőknek ismét meggyűlt a baja a gumimelegítéssel a hétvége során, ami miatt a Q2-ben mindenki a közepes gumikon próbált meg továbbjutni a Q3-ba. Vettel szerint a Ferrarinak pont emiatt kell majd jól megválasztani a stratégiát, ha pontokkal szeretnél elhagyni Szakhírt.

    „Ez a pálya köztudottan gyilkolja a gumikat, szóval a holnapi futamon kulcsfontosságú lesz majd a gumik kezelése. Ha legalább olyan ravaszok leszünk, mint a rókák, akkor lehet esélyünk. Ha pedig nem, akkor egy hosszú verseny áll majd előttünk. Ennek ellenére hiszem azt, hogy holnap jó eséllyel pályázunk a pontszerzésre.”

  • Verstappen: Erre a győzelemre egyáltalán nem számítottam

    Verstappen: Erre a győzelemre egyáltalán nem számítottam

    Max Verstappent meglepte az, hogy képes volt elhappolni a győzelmet a 70. Évforduló Nagydíján a két Mercedes elől.

    A holland pilóta taktikája kifizetődött, ugyanis az első tíz versenyző közül csak ő rajtolt a kemény keverékű gumikon. Már a verseny elején látni lehetett, hogy Verstappen számára ez hatalmas előny, ugyanis a körülötte levőknek sokkal hamarabb kellett kiállni a boxba friss kerekekért, beleértve Valtteri Bottast és Lewis Hamiltont is.

    Az immáron kilenc futamgyőzelemnél járó Verstappen a kiállását követően azonnal át is ugrotta a finn pilótát. A második kiállásánál viszonylag korán kihozták a hollandot, ezzel megakadályozva azt, hogy a Mercedes alávághasson Bottasszal. Verstappen ismét kemény keverékű gumikat kapott és még a sokkal frissebb gumikon érkező Lewis Hamiltonnak sem sikerült elvennie tőle a győzelmet. Ez volt a milton keynesi istálló első győzelme Silverstoneban Mark Webber 2012-es sikere óta.

    „Nem számítottam erre,” – nyilatkozta Verstappen a verseny követően. „Azonban az első etap után már látszódott, hogy nagyon jól kezeljük a gumikat. Nagy kérdés volt, hogy a Mercedes miként fogja kezelni a kemény keveréket.

    „A tempónk nagyon jó volt és egyáltalán nem voltak problémák az abroncsaimmal. Csak nyomtuk neki és ez még mindig hihetetlen, hogy nyerni tudtunk itt.

    „Remek napot zártunk. Minden olajozottan ment és a stratégiánk is zseniális volt. Minden simán ment és nagyon örülök annak, hogy nyerni tudtam.”

    Verstappen hozzátette, hogy nem akart elfecsérelni egy ilyen ritka lehetőséget, hogy mindkét Mercedest erőből győzhesse le a pályán.

    „Az idei szezonban még egyetlen lehetőségünk sem volt arra, hogy partiban legyünk a Mercedesekkel a győzelemért. Most viszont láttam, hogy komoly kihívói voltunk és üldözni tudtam őket folyamatosan.

    „Próbáltam nyomás alá helyezni őket. Előbb ki kellett állniuk, szóval onnantól fogva a saját tempómat tudtam autózni és az ott kiautózott előnyöm meg is maradt a verseny végéig.”

  • Kubica és Newey debütált, Müller nyert a DTM első futamán

    Kubica és Newey debütált, Müller nyert a DTM első futamán

    A DTM idei első spái futama Nico Müller győzelmével zárult, ezzel pedig Robert Kubica és – bár nem volt tervben – Harrison Newey is túl van első versenyén.

    A Red Bull főtervezőjének fia már a nürburgringi teszten is helyettesítette a WRT autójában Ed Jonest, aki nem tudott Dubajból Németországba utazni a korlátozások miatt. Newey így csatlakozott a sorozatban szintén debütáló Fabio Schererhez és az első futamon végül el sem induló Habsburg Ferdinándhoz.

    Robin Frijns indulhatott a pole-ból, őt követte Müller, Rast és Rockenfeller, a legjobb BMW-s pedig az ötödik helyről rajtoló Sheldon van der Linde volt.

    A szokatlanul magas hőmérséklet számos kihívás elé állította a csapatokat, főleg a gumikezelés terén. René Rast a második helyre jött fel a visszaeső Frijns elé, de végül a gumik miatt csak negyedik lett.

    „Rémálom volt ez a verseny” – kezdte a címvédő. – „Spóroltam gumikkal az elején, de így is elfogytak. A második szettre még jobban figyeltem, de csak még nagyobb volt a visszaesés.”

    Nico Müller volt talán az egyetlen, akit nem érintettek ilyen problémák, ő egyetlen kiállását követően is meg tudta őrizni a jó tempóját.

    „Ez egyszerűen egy fantasztikus eredmény az Audi számára.” – nyilatkozta Dieter Gass, az Audi Motorsport igazgatója. – „A tesztek után nem számítottunk ilyesmire. A mai nap a gumikról szólt, Nico Müller pedig külön kategóriát képviselt.”

    Az első öt helyet az Audi autói bérelték ki, Philipp Eng szakította meg a sort hatodik helyével. Kubica a 14. helyet szerezte meg, eggyel Newey mögött végzett.

    # Versenyző Márka Különbség
    1 ?? Nico Müller Audi
    2 ?? Jamie Green Audi +19.502
    3 ?? Loic Duval Audi +22.839
    4 ?? Mike Rockenfeller Audi +29.234
    5 ?? René Rast Audi +32.023
    6 ?? Philipp Eng BMW +36.242
    7 ?? Lucas Auer BMW +38.205
    8 ?? Timo Glock BMW +42.692
    9 ?? Robin Frijns Audi +51.888
    10 ?? Jonathan Aberdein BMW +54.149
    11 ?? Marco Witmann BMW +54.584
    12 ?? Fabio Scherer Audi-WRT +57.743
    13 ?? Harrison Newey Audi-WRT +1:11.793
    14 ?? Robert Kubica BMW-ART +1:18.844
    15 ?? Sheldon van der Linde BMW +3 kör