Címke: gumikeverék

  • A Pirelli egész évre bejelentette a gumikeverékeket

    A Pirelli egész évre bejelentette a gumikeverékeket

    A rendkívüli helyzet miatt a Pirelli nem 14, illetve európai versenyek esetében 8 héttel az adott futam előtt, de már a tesztek előtt egész szezonra ismertette a keverékeket.

    A tavalyi és az idei évre jellemző logisztikai nehézségek miatt előre készül az új keverékekkel az olasz gumigyártó. Amellett, hogy idén is mindenki 2 kemény, 3 közepes és 8 lágy gumit kap mindegyik hétvégére, már nyilvánosságra is hozták, melyik hétvégén pontosan melyek is lesznek ezek.

    A pályák nagy részénél nem történt változás 2019-hez képest, csak két helyszín esetében váltott lágyabbra a Pirelli: Baku és Interlagos. Emellett pedig a két új pálya (Zandvoort és Jeddah) is érdekes helyzetet eredményezhet majd.

    „Az, hogy most jelentettünk be mindent, a csapatoknak is segít majd, hogy előre tudjanak tervezni. Egyben rugalmasak is leszünk emiatt, ha változik a naptár a koronavírus miatt, ahogy ez tavaly is történt. Mind a két helyen, ahol változtattunk, változatosabb stratégiákra számítunk majd.” – emelte ki Mario Isola, a Pirelli főnöke.

    A közepes leosztás idén is a legnépszerűbb, 12 alkalommal áll majd a csapatok rendelkezésére. Ennél keményebb gumikat Portimaóban, Barcelonában, Silverstone-ban, Zandvoortban és Suzukában, lágyabbakat pedig az utcai helyszíneken láthatunk.

  • Marad az abszurd Q3-as gumiszabály jövőre is

    Marad az abszurd Q3-as gumiszabály jövőre is

    A szabályváltoztatási kísérlet ellenére a Q3-ba bejutó tíz versenyzőnek továbbra is a Q2-ben használt gumikon kell rajtolnia.

    A Pirelli idei keverékei közötti különbségek miatt a versenyeken gyakran előnyben voltak azok a középmezőnybeli pilóták, akik nem jutottak tovább az időmérő Q3-as szakaszába, mert így friss abroncsokon rajtolhattak, szemben a használt és általában lágyabb keverékű, Q3-as riválisaikkal. A helyzet néhol olyannyira bohózatba illővé vált, hogy egyes csapatok direkt nem küldték ki versenyzőiket vagy csupán egy biztonsági kör autózására biztatták őket, nehogy véletlenül továbbjussanak a Q3-ba. A Pirelli sportigazgatója, Mario Isola elárulta, volt szó a szabály eltörléséről, de végül minden marad az eredetiben.

    „Érkezett rá javaslat, hogy eltöröljék a Q3-as használtgumis szabályt, de nem mentek bele” – árulta el Isola. „Az év ezen szakaszában minden csapatnak bele kell egyeznie egy szabályváltozásba, és mivel ez nem történt meg, jövőre sem lesz változás. De ha kicsit konzervatívabb kiosztásokkal állunk elő, talán kevesebb indok lesz az időmérőn arra, hogy elkerüljék a leglágyabb keveréket, mert nem származik majd belőle annyi előny.”

  • A Pirelli 2019-től számokkal azonosítja majd be a különböző gumiszetteket

    A Pirelli 2019-től számokkal azonosítja majd be a különböző gumiszetteket

    A Pirelli a jövő évtől számokkal különbözteti meg a különböző keménységű gumiszetteket és szeretnének 7 féle gumi helyett csak 5-öt kínálni.

    Jövőre megszokott módon három gumikeveréket visznek el egy-egy versenyhétvégére, ám legyen szó bármilyen keménységűről, ugyanúgy keményként, közepesként és lágyként hivatkoznak majd rájuk. A színek is változnak, a keményebbtől lágy felé haladva sorrendben fehér, sárga és piros színűek lesznek a kerekek oldalfalai.

    Azonban arra továbbra is szükség lesz, hogy az egész skálát tekintve milyen keménységű a gumi, tudniillik így tudnak csak választani a csapatok. Emiatt a Pirelli elfelejti az olyan megnevezéseket, mint például a hiperlágy, helyettük pedig egyszerűen számokat fognak használni.

    „Egyesnek, kettesnek, hármasnak, négyesnek, ötösnek nevezzük majd őket” – mondta Mario Isola, a Pirelli motorsportos főnöke a RaceFans-nak. „Az egyes szám lesz a legkeményebbé, az ötös pedig a leglágyabbé. Ha hatféle gumink lesz, értelemszerűen a hatos jut a leglágyabbnak. A csapatokat tájékoztatjuk majd, melyek közül választhatnak, ekkor pedig számokat mondunk, nem azt hogy kemény, közepes, lágy, melyeket fehér, sárga és piros színekkel jelölünk.”

    A F1 hivatalos gumiszállítója 7 különböző keménységű gumit gyártott idénre. Ennek ellenére csak 6 volt használatban, a szuperkeményet egy versenyre se vitték el, míg a keményet is csak a Brit Nagydíjra. A Pirelli emiatt csak ötfajta gumikeveréket szeretne gyártani jövőre. Egyébként a jövő heti Abu Dhabiban zajló szezonvégi teszten a csapatok számára hatfajta gumi lesz elérhető.

    „A teszt fontos lesz, mert kiderül, tudunk-e egy fajtával kevesebb gumit gyártani. Ideális esetben ötnek kéne lennie, de most hat van. Így valószínűleg egyet el fogunk felejteni. A csapatokat azonban tájékoztatunk mindenről” – zárta gondolatát Isola.

  • Megvan a Pirelli háromszínű 2019-es gumipalettája

    Megvan a Pirelli háromszínű 2019-es gumipalettája

    A Pirelli Austinban bejelentette, melyik három színt fogják használni a 2019-es szezonban három keverékre egyszerűsített kiosztásban.

    Az F1-et lelkiismeretesen követő rajongók számára semmi sem volt változni, egy adott versenyhétvégére a Pirelli továbbra is öt-hat (ez a szám még képlékeny) keverékből választ ki hármat. A sportot csak felületesen követő nézők számára azonban fontos módosítás történt, a kiválasztott három keverékre ugyanis az egyszerűség kedvéért mindig a lágy-közepes-kemény terminusokkal fognak hivatkozni. Ennek megfelelően a színskála is letisztultabbá vált: a piros oldalfal mindig a lágyat, a sárga a közepest és a fehér a keményet fogja jelenteni. A csapatokat és a médiát természetesen előre értesítik az adott hétvégén használandó ’valódi’ keverékekről.

    „Túl sok színünk volt, így a szivárvány eltüntése végett háromra csökkentettük a színek számát” – magyarázta Mario Isola, a Pirelli versenyigazgatója. „Ami a keverékeket illeti, mindegyikre egy számmal tervezünk hivatkozni. Ez még megbeszélés alatt áll, mert a mérnökök inkább egy betűkből álló rendszert preferálnának a számok helyett, de akárhogy is lesz, egyértelműen azonosítani lehet majd a keverékeket. Tegyük fel, hogy öt keveréket homologizálunk a szezonra egytől ötig terjedő kódszámokkal: a verseny előtt megkapjátok majd az információt, hogy most éppen a kemény a kettes keverék lesz, a közepes a hármas és a lágy a négyes. Ezzel megmarad a pályák közötti összehasonlítás lehetősége, de a nézők számára egyszerűbb lesz a három konstans szín.”

  • A tájfunok miatt megváltozott a szuzukai aszfalt

    A tájfunok miatt megváltozott a szuzukai aszfalt

    A térségben tomboló két tájfun miatt megváltozott a szuzukai pálya aszfaltja, a csapatoknak így a vártnál magasabb gumikopásra kell számítaniuk a Japán Nagydíjon.

    A Pirelli szerint az elmúlt időszak tájfunjaiból származó heves esőzés lemosta az aszfaltra felrakódott gumiréteget, ami közvetlen kihatással van a tapadási és kopási tényezőkre. A japán futam szabadedzésein különösen az egyébként agresszív keverékkiosztásra voksoló Ferrari szenvedett hólyagosodással.

    „Az aszfalt makrodurvaságában jelentős változás történt” – magyarázta Mario Isola, a Pirelli motorsportrészlegének igazgatója. „Ennek valószínűleg az időjárási körülmény az oka; úgy fest, a tájfunok heves esőzései megváltoztatták az aszfaltot, ez pedig a gumikopás növekedését vonta maga után.”

    A Ferrarin kívül néhány másik csapat is tapasztalt hólyagosodást, de a Pirelli szerint a versenyre ezeket könnyedén kiküszöbölik majd.

    „A gumik kontrollálhatók és az edzéseken gyűjtött adatok alapján képesek lesznek reagálni és találni egy olyan beállítást, amellye csökkenthetik vagy teljesen meg is szüntethetik a hólyagosodást” – folytatta Isola. „Nem szabad elfelejteni, hogy a tengerentúli futamokra 14 héttel korábban hozzák meg a keverékkiosztási döntést; lehet, hogy [a Ferrari] azért választott ennyi szuperlágyat, hogy jobban megértsék a működésüket, míg mások inkább a lágyat preferálták és azzal kísérleteznek. A közepes pedig a tavalyi lágy, amit nagyon jól ismernek a csapatok.”

    A mindig optimista taktikajóslatok ismételten a kétkiállásos stratégiát hozták ki győztesként, de ahogyan az lenni szokott, úgyis egyszer állnak majd ki.

    „Lehetséges az egy kiállás” – fűzte hozzá Isola. „Még nem analizáltuk mélyrehatóan a kopást, így nem tudjuk, mekkora előnyben lenne a kétkiállásos taktika. Biztos, hogy optimálisabb volna, de hacsak nem jön ki 10-15 másodperces különbség [a két taktika között], mindenki egyszer fog kiállni, mert nem éri meg azért kétszer cserélni, hogy beragadj a forgalomba.”

  • 2019-re egyszerűsít a gumik elnevezésén a Pirelli

    2019-re egyszerűsít a gumik elnevezésén a Pirelli

    Mario Isola a Pirelli sportigazgatója megerősítette, hogy az olasz gumigyártó 2019-re egyszerűbbé teszi a keverékek elnevezését, azaz már csak a kemény, közepes és lágy neveket fogják használni.

    A szezon során sokszor felmerült már, hogy az F1 és az FIA is kéri a Pirellit, hogy tegye egyszerűbbé a gumik elnevezést, mert időnként már követhetetlen. Az ötlet az volt, hogy az adott versenyhétvégére vitt legkeményebb gumi, legyen az a kemény, közepes lágy vagy szuperlágy, a jövőben csak kemény néven fog szerepelni, és így tovább.

    A Pirelli végül eleget tett ezen követeléseknek, és már 2019-től így fogja elnevezni az abroncsokat, ami azt is jelenti, hogy  a szuperlágy, ultralágy és a hiperlágy elnevezés el fog tűnni.

    „Megerősíthetem, hogy a vállalaton belül mindent megvizsgáltam annak érdekében, hogy megtudjam, hogy ez megvalósítható-e, mert nyilván ez hatással van a termelésre, logisztikára és a marketingre is. A vizsgálat után pedig elmondhatom, hogy megvalósítható a nevek egyszerűsítése. Természetesen van még munka ez ügyben. A három név tiszta – kemény, közepes, lágy – de az abroncsok színéről meg tárgyalnunk kell.” – jelentette ki Isola.

    Az olaszok viszont továbbra is a nézők és a média rendelkezésére fogja bocsájtani, hogy valójában melyik típusú gumikat használják a versenyeken.

    „A másik nyitott pont, hogy nekünk közölnünk kell, hogy melyik versenyen melyik gumit használják valójában. A teszteken viszont mindegyik keveréket használhatják majd továbbra is, hogy megtudjuk, hogy hogyan jelöljük majd őket. Az előszezoni tesztek alatt el tudom képzelni, hogy lesz egy kis zűrzavar, de remélhetőleg a versenyekre már nem lesz káosz, ahol csak három keverék lesz. Ez egy teljesen más megközelítés lesz a korábbiakhoz képest.” – tette hozzá.

  • A Pirelli átugrotta a szuperlágyat a Német Nagydíjra

    A Pirelli átugrotta a szuperlágyat a Német Nagydíjra

    A Spanyol Nagydíj hétvégéjén sokan kritizálták a szuperlágyakat, a Pirelli pedig ennek hatására úgy döntött, nem viszi el a piros oldalfalú gumikat Hockenheimba. A Német Nagydíj így a szezon második olyan futama lesz, ahol nem egymás után következő keverékekből választhatnak a versenyzők: a Kínai Nagydíjhoz hasonlóan a közepes, a lágy és a kettővel puhább ultralágy áll majd a csapatok rendelkezésére. A szuperlágyakkal a legfőbb probléma az volt, hogy nem hozták meg a várt tapadásbeli különbséget a keményebb keverékhez képest.

    „Nem teljesen normális, hogy gyorsabbak voltunk a lágyakon” – mondta Romain Grosjean. „Ezt azt mutatja, hogy nem találták el a keverék minőségét, a szuperlágynak ugyanis gyorsabbnak kellene lennie. A lágyabb gumi nyilván nagyobb kopással jár együtt, ami jelentkezett is, de a tempóelőny nem volt meg és nehezebben is vezethető, nem támasztja meg eléggé az autó hátulját. Nem tudtuk olyan erősen nyomni, ahogyan akartuk.”

    2018-as keverékkiosztások

    Ausztrália: lágyszuperlágyultralágy
    Bahrein: közepeslágyszuperlágy
    Kína: közepes—lágyultralágy
    Azerbajdzsán: lágyszuperlágyultralágy
    Spanyolország: közepeslágyszuperlágy
    Monaco: szuperlágyultralágyhiperlágy
    Kanada: szuperlágyultralágyhiperlágy
    Franciaország: lágyszuperlágyultralágy
    Ausztria: lágyszuperlágyultralágy
    Nagy-Britannia: keményközepeslágy
    Németország: közepeslágyultralágy

  • Mekkora a különbség a Pirelli keverékei között?

    Mekkora a különbség a Pirelli keverékei között?

    A Pirelli elárulta, hivatalosan mekkora időbeli különbség van 2018-as keverékei között.

    Az első téli teszten nem sok csapat tudott értékelhető programot teljesíteni, a második hét azonban melegebb körülmények között került megrendezésre, a Pirellinek így lehetősége nyílt megbecsülni, mekkora a különbség az idénre kifejlesztett 6 keveréke között. Mario Isola azonban óvatosságra int, a deltákat ugyanis csak a barcelonai pályakarakterisztika alapján tudták kiszámolni:

    közepes—lágy: 0,8 mp
    lágy—szuperlágy: 0,4 mp
    szuperlágy—ultralágy: 0,6 mp
    ultralágy—hiperlágy: 0,7-0,8 mp

    Éles szemű olvasóink kiszúrhatták, hogy a kemény keverék nem szerepel a felsorolásban; ennek mindössze annyi az oka, hogy a Mercedes és a Sauber kivételével (és ők is csak egy futó megismerkedés erejéig) ezt a gumit senki nem használta. További bonyodalomként fogható fel Barcelona új, simább és buckátlanított aszfaltja.

    „A jelenlegi pályának teljesen más tulajdonságai vannak, mint a réginek” – magyarázta Isola. „A régi aszfalt meglehetősen durva volt, nagy volt a gumikopás, főként a keményebb keverékek illettek hozzá. Az új felszín ezzel szemben sokkal simább és egyben nagyon jó tapadást nyújt, ami kevesebb gumikopást eredményez.”

    Az új aszfalttal azonban visszatért egy régi probléma, amit 2017-re kiküszöböltek: a szemcsésedés.

    „Volt némi szemcsésedés és hólyagosodás” – folytatta Isola. „A szemcsésedés új jelenség, tavaly egyáltalán nem kellett ezzel megküzdenünk. Szerintem az új aszfalt a ludas ebben, mert nagyon sima és meg-megcsúsztatja a bal első kereket, de ennek megerősítésére csak májusban lesz esély, amikor melegebb lesz az idő. Ami a hólyagosodást illeti, ez nem meglepő annak fényében, mekkora energiát termelnek az új autók az új gumikban.”

  • Jövőre érkeznek a Hyper Soft és a Super Hard gumik!

    Jövőre érkeznek a Hyper Soft és a Super Hard gumik!

    A Forma-1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli megerősítette, hogy hét slick gumikeverékkel készül a 2018-as szezonra, így bemutattak két új keveréket: a Hyper Soft-ot és a Super Hard-ot. Előbbi rózsaszín jelölést kap, míg utóbbi narancssárgát. A korábban narancssárga „sima” kemény (hard) keverék „jég kék” színű jelölést kap jövőre.

    A Hyper Soft közönségszavazás útján kapta a nevét, ez az opció ugyanis a voksok 62%-át szerezte meg.

    Az új gumikat első ízben a jövőheti teszten próbálhatják ki a csapatok, a Yas Marina Circuit-en, Abu Dhabiban, kedden és szerdán.

    Ahogy idén is volt, úgy jövőre is versenyenként 3 gumikeverék áll majd a csapatok rendelkezésére.

    A közepes eső (intermediate) és az esőgumikat (wet) is továbbfejlesztik jövőre, színjelölésükben azonban nem lesz változás.

    Íme a 2018-as gumikeverékek:

    Pirelli infograpics

  • ’Hiperultralágy’, avagy Pinkelli a láthatáron

    ’Hiperultralágy’, avagy Pinkelli a láthatáron

    A Pirelli új leglágyabb keverékkel áll elő a 2018-as szezonra, hivatalos nevének eldöntését pedig a rajongókra bízta.

    A finoman szólva konzervatívra sikeredett idei abroncsok láttán a Pirelli a keverékskála kibővítését tervezi – a legfrissebb hírek szerint ez akár három új keveréket is jelenthet. A három talán kicsit túlzás lenne, egy azonban biztosan lesz, mégpedig egy az eddigieknél is lágyabb, rózsaszín jelöléssel ellátott gumi. Ami a névválasztást illeti, ennek felelősségét az olasz cég a rajongókra hárítja; trollkodásra viszont sajnos nincs lehetőség, szavazni ugyanis csak a Pirelli által előre megadott három opcióra lehet: megalágy, extrémlágy és hiperlágy (micsoda fantázia).

    Ami a rózsaszínt illeti, az idei Amerikai Nagydíjon már kaphattunk egy kis ízelítőt a választott árnyalatból, amikor a mellrák elleni küzdelem jegyében az eredetileg lila oldalfalú ultralágyak rózsaszínre cserélődtek. Csak a rend kedvéért: a szuperlágyak pirosak, a lágyak sárgák, a közepesek fehérek és a kemények narancssárgák – ez utóbbi esetében nem szégyen, ha valaki elfelejtette, a Spanyol Nagydíj első szabadedzése óta ugyanis nem kerültek elő.

    A 2018-as évre való felkészülés maximalizálása érdekében a Pirelli 25 napot áldozhat gumitesztekre, a soron következő tesztre pedig kedden és szerdán került volna sor Interlagosban a McLaren (Stoffel Vandoorne és Lando Norris) révén. A tesztet azonban biztonsági okokra hivatkozva törölték, ami Norris számára még jó hír is lehet, így legalább biztosan időben odaér a Makaó Nagydíj csütörtöki szabadedzésére. Az Abu Dhabi Nagydíjat is követi egy kétnapos Pirelli-teszt, ahol mind a tíz csapat egyszerre vesz majd részt.

    Ui.: Nem mondtunk teljesen igazat, a szavazáson négy opció közül választhattok:

     

    pirelli