Címke: gumik

  • Mi történhetett a két Ferrarival a Francia Nagydíjon?

    Mi történhetett a két Ferrarival a Francia Nagydíjon?

    A Monacóban és Bakuban nyújtott kiemelkedő teljesítményt követően a Ferrarinál joggal gondolhatták azt, hogy a 2020-as rövidzárlat után – ami miatt 40 éve nem látott mélyégbe kerültek a Vörösök – sikerült visszatalálniuk a helyes útra.

    Az olasz istálló versenyzője Charles Leclec ugyanis mindkét utcai helyszínen megnyerte az időmérő edzést és habár várható volt, hogy a Circuit de Paul Ricard-on nem lesz majd olyan versenyképes a Ferrari, mint az eddigi helyszíneken, senki nem gondolta, hogy ilyen hátul lesz a két vörös autó és pont nélkül távoznak majd Franciaországból.

    „A mai napom valaminek nagyon csúnyán félre kellett mennie, mert egyáltalán nem volt meg a tempónk a verseny során,” – magyarázta a tizenegyedik helyen célba érő Carlos Sainz Jr az 53 körös Francia Nagydíjat követően.

    „Vannak olyan helyszínek, ahol különböző problémák miatt – legyen az kopással, szemcsésedéssel vagy melegítéssel kapcsolatos – szenvedünk az első kerekekkel és emiatt limitálva van az autónk teljesítménye. A mai napon kétszer gyorsabban koptak el kerekeink a versenytársainkhoz képest.”

    A Ferrari spanyol pilótája már az idény korábbi felében tapasztalt hasonlót, a Portugál és a Spanyol Nagydíjon például ezért teljesített rosszabbul az elvártakhoz képest.

    „Egyszerűen nem tudtuk munkára bírni a gumikat,” – folytatta Sainz. „Mindenféleképpen meg kell vizsgálnunk, hogy mi lehet a probléma forrása. Ezen mindenféleképpen javítanunk kell majd a szezon végeztéig. Ez egy olyan dolog, amit már Bahreinben éreztem, amikor először vezethettem az autót. Azonban most itt az idő, hogy leszegjük a fejünket és tovább dolgozzunk.”

    A spanyol csapattársának Charles Leclercnek azonban még rosszabbul alakult a hétvégéje. A monacói – akinek az öccse Arthur megszerezte az első Formula-3-as győzelmét Le Castellet-ben– csak a tizenhatodik helyen ért célba, ami eddig az idei legrosszabb eredménye a Monacói Nagydíjat leszámítva, ahol el sem tudott rajtolni.

    A katasztrofális versenyt követően Leclerc csupán csapattársa véleményét tudta csak visszhangozni.

    „Mindössze öt-hat körig voltunk versenyképesek az etapjaink során,” – nyilatkozta a kétszeres futamgyőztes Leclerc. „Ezt követően azonban hiába vigyáztam a gumijaimra, nagyon gyorsan elkoptak és emiatt vissza is esett a teljesítményem.

    „Emiatt kijöttünk másodjára is, a verseny végén pedig egy harmadik kiállást is meg kellett ejtenünk, de ekkor már tisztában voltam vele, hogy a pontot ma már nem fogok szerezni. Ezt követően pedig már a folyamatos kék zászlózás is nehezítette a dolgomat.

    „Ez egy nagyon rossz hétvége volt a számunkra és most az lesz a feladatunk, hogy megértsük, mi lehetett a probléma.”

  • Sainz: Helytelen volt Vettel és Hamilton megnyilvánulása

    Sainz: Helytelen volt Vettel és Hamilton megnyilvánulása

    Carlos Sainz úgy érzi, hogy nem volt helyénvaló Sebastian Vettel és Lewis Hamilton kifakadása a 2021-es Pirellik kapcsán.

    A két többszörös világbajnok azután fakadt ki a gumigyártóra, hogy a szabadedzéseken használt jövő évre tervezett abroncsok nem igazán nyerték el a tetszésüket.

    Hamilton szerint a Pirelli a fejlesztésekben két évet visszalépett, Sainz maga is elismerte, hogy vannak ő benne is kérdések a gumikkal kapcsolatban, de ezt inkább zárt ajtók kellene megbeszélniük.

    „Nem hiszem, hogy helyén való egy F1-es partnerről ilyen stílusban beszélni.” – kezdte a spanyol. „Mindannyiunknak egy irányba kell úsznia, hogy jobbá tegyük ezt a terméket. De az nem titok, hogy jelen pillanatban valamennyien azt gondoljuk általánosságban, hogy legalább egy fokkal jobbnak kellene lenniük a gumiknak minden évben és nem érezzük úgy, hogy most a gumik bármiféle javulást mutatnak a korábbihoz.”

    „Közvetlenül mi még nem beszéltünk a Pirellivel, csak az FIA-val és kifejeztük érzéseinket és aggodalmainkat ezzel kapcsolatban. A pilóták által megfogalmazott célokat feltáró levélben rengeteg kérés érkezett a túlmelegedés és a hólyagosodással kapcsolatban, a biztonság mellett, mivel a biztonság továbbra is a legfontosabb szempontunk.” – folytatta.

    „Két vagy három év után, amikor is ugyanazokat a gumikat használjuk, elvárható a fejlődés a teljesítményben, vagy legalábbis a túlmelegedés tekintetében. Végülis ez korlátoz minket abban, hogy jobb showt és versenyt csináljunk.” – zárta.

  • Russell: Még a legjobb szimulátor sem tudja előidézni a félelmet

    Russell: Még a legjobb szimulátor sem tudja előidézni a félelmet

    George Russell szerint hiába tükrözik élethűen a valóságot a szimulátorok, a versenyzéshez tartozó félelmet nem tudják reprodukálni.

    A szimulátor technológia mára-már a motorsport meghatározó eleme lett. Segítségével a csapatok és a versenyzők megfelelőn be tudják állítani az autójukat egy adott pályára, úgy, hogy azelőtt egy métert sem tettek meg a helyszínen. A szimulátorok tehát tökéletesen megjelenítik a valóságot, viszont vannak olyan attribútumok, amiket még képtelenek érzékeltetni.

    A leggyakrabban a gravitációs erő megfelelő reprodukcióját emelik ki a hiányosságok terén, ugyanakkor Russell szerint még egy tényező hiányzik egy-egy ilyen munka kapcsán.

    ,,Semennyire sem félsz a szimulátorban. Nem mintha a valóságban, folyton egymást bosszantanánk mialatt vezetünk, de mikor hibázol a szimulátorban, újraindítod a programot és kezded előröl. A valóságban ilyenkor a szerelőknek nem kis munkát adsz.”

    Ezek az eszközök manapság a legapróbb részleteket is képesek tükrözni, így a virtuális világ adott esetben már nem különíthető el a valóságtól. Ám van még hova fejlődni e téren is, hiszen az abroncsok prezentálása még nem ért fel olyan szintre.

    ,,Nagyon nehéz megfelelően szimulálni a gumik viselkedését. Nagyon komplexek a hőmérséklet változások, a működésük, a deformációjuk az íveken, valamint a légnyomás tekintetében. Ezen felül ott vannak a különböző keverékek. Nem könnyű tehát ezt reprodukálni. Számomra ez választja el a top szimulátort a kevésbé jótól.” -tette hozzá a Williams versenyzője.