Címke: gumigyártó

  • A WTCR korábbi gumibeszállítója érkezik a Formula E-hez

    A WTCR korábbi gumibeszállítója érkezik a Formula E-hez

    Bár eddig az időjárástól független gumikat a Michelin szállította a Formula E-nek, a jövő évtől viszont a Hankook lesz a sorozat hivatalos beszállítója.

    Az új gumi 30%-át fenntartható anyagok alkotják majd, és a használt abroncsokat újrahasznosítják a sorozat környezetbarát törekvéseinek keretében. A Hankook iON elnevezésű keveréket Ausztriában, a Swarowski kiállításán mutatták be.

     „Úgy három évvel ezelőtt döntöttünk úgy, hogy a világ egyik legmodernebb, fenntarthatóbb és előremutatóbb sorozatának technikai partnere és beszállítója leszünk 2023-ban.” ismertette a tényállást Hankok Tyre & Technology vezérigazgatója, Sooil Lee.

    „A környezettudatosság felé mutató stratégiai filozófiánk a Formula E-ben talált párra. Közösen fejlődünk majd, és határozzuk meg a modern motorsport irányát az elkövetkező években.”

    Jamie Reigle, a Formula E első embere így kommentálta a bejelentést:

    „Büszkén lépünk egyezségre egy ilyen világszintű márkával, akik a gumigyártók legjobbjaihoz tartoznak és a céges céljaik között is szerepel a motorsport. A Hankook hihetetlen mértékű tapasztalata sok csapatra és pályára terjed ki, ami párosítva az innovációval és az elkötelezettségükkel tökéletes lesz a Gen3 autó mellé.”

    A Michelin eddig a Formula E mind a nyolc szezonja alatt gumibeszállító volt, ennyi idő után ér véget az együttműködés.

  • Magnussen örülne egy újabb gumigyártó érkezésének

    Magnussen örülne egy újabb gumigyártó érkezésének

    A Haas pilótája Kevin Magnussen örömmel fogadná, ha a Pirelli mellett egy másik gumigyártó is tagja lenne a Forma-1-nek.

    A Pirelli 2011 óta kizárólagos gumiszállítója a Forma-1-nek, és tavaly év végén jelentették be, hogy ez 2023-ig biztosan így is marad. A száguldó cirkuszban utoljára egyébként 2006-ban volt „gumiháború”, akkor a Michelin és a Bridgestone voltak jelen.

    Magnussen szerint azonban egy újabb gyártó érkezése sokkal izgalmasabbá tudná tenni a bajnokságot.

    „Imádnám, ha lenne még egy gumigyártó, izgalmas lenne. Azonban rengeteg más tényező van, ami megnehezíti ennek a megvalósulását.” – fogalmazott a dán.

    A Forma-1-be 2021-ben érkeznek a 18 colos abroncsok, amik Magnussen számára nem lesznek ismeretlenek, hiszen versenyzett már ilyen gumikkal, igaz még a junior kategóriákban.

    „Egyszer vezettem már 18 colos abroncsokon, de az nem Forma-1-es autó volt. Az egy WSR teszt volt a Michelin abroncsaival. Nem volt katasztrofális. Várom már, hogy hogyan fognak működni a 2021-es szabályok. Közelebb kellene lennie majd a mezőnynek egymáshoz, izgalmas lesz látni.” – fogadkozott.

  • 2023-ig marad a Pirelli az F1-ben

    2023-ig marad a Pirelli az F1-ben

    A 2020-2023-as időszakra kiírt gumigyártótendert a Pirelli nyerte meg, így még legalább öt évig az olasz cég szállítja az abroncsokat az F1-nek.

    A Pirelli 2011 óta a száguldó cirkusz kizárólagos gumiszállítója, ám a 2020-as új tenderben kihívója akadt a Hankook személyében. A szerződést kissé nehezítette, hogy 2021-ben átfogó új szabályokat vezetnek be az F1-ben, amik a gumikat is érintik: a jelenlegi 13 colos kerekeket 18 colosakra cserélik, míg a gumimelegítő paplanok a tiltólistára kerülnek. Egy Pirellitől eltérő győztesnek tehát egyetlen szezon erejéig még a régi szabályzatnak megfelelő abroncsokat kellett volna gyártania, mielőtt áttérnek a 2021-es verzióra – a Michelin többek között ezt a tényt is kiemelte mint akadályt a francia cég visszatérése előtt.

    „A Pirelli 2011 óta fontos és értékes partnere az F1-nek” – magyarázta a döntést Chase Carey vezérigazgató. „Piacvezetőnek számítanak az innovatív és modern termékek szolgáltatásában. Egy prémium márkáról van szó, amely egyértelműen vezető pozíciót tölt be a motorsportok terén, együttműködésünk folytatása pedig jelzi, hogy minden vágyunk az F1 és a motorsportok krémje közötti kapcsolat kiépítése. Örülünk, hogy sikerült megegyeznünk, ami révén az F1 egy kritikus tényezőjének hosszútávon stabil jövője lesz.”

    „Remek hír, hogy a Pirelli egészen 2023-ig meghosszabbítja az F1-es együttműködést” – tette hozzá Marco Tronchetti Provera, a Pirelli elnökhelyettese és vezérigazgatója. „A modern korszakban az új szerződéssel 13 szezont számlál az F1-es jelenlétünk, míg a Pirelli már a világbajnokság megalakulásakor, 1950-ben részt vett a sportban. Az F1 mindig is a motorsportok királya marad; ez a tökéletes környezet a Pirellinek, amely mindig a legfejlettebb technológiai kutatási és fejlesztési laboratóriumként tekintett a motorsportokra.”

  • Häkkinen szerint gumiháború és több teszt kellene

    Häkkinen szerint gumiháború és több teszt kellene

    A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen szerint szükség lenne a gumiháborúra a Forma-1-ben, valamint több lehetőséget kellene a csapatoknak kapniuk arra, hogy fiatal versenyzőket teszteljenek.

    Häkkinen 1991 és 2001 között versenyzett a Forma-1-ben, mely időszakban többnyire csak egy gumiszállító volt a sportban. De például mikor 1998-as bajnoki címét szerezte, a McLaren Bridgestone, míg a Ferrari Goodyear gumikat használt.

    Múlt hétvégén a finn jelen volt a Japán Nagydíjon, mely hétvégén meg is hajtotta egykori McLarenjét. Meg is kérdezték tőle, hogy a mostani F1-ben szerinte min kellene javítani.

    „Nagyon sok dolgot vizsgálhatunk, amire azt mondhatjuk, hogy ‘ah, ennek és annak másmilyennek kellene lennie’.” – mondta Häkkinen.

    Hozzátette, hogy mivel ő nem tud változtatni rajta, jobb, ha nem fókuszál rá túlzottan. Ugyanakkor szívesen látná, ha ellenfele akadna a Pirellinek.

    „Nincs verseny, kellene egy másik gyártó is, hogy megjelenjen a versengés.” – véli Häkkinen. „Amikor beszélek a versenyzőkkel, megtudom, hogy ezek a gumik egy bizonyo ponton működnek, és ha csak egy kicsit is túltolod, egyszerűen túlmelegednek. Ez nem a Pirellinek kritika, csak egy példa arra hogy jó lenne, ha lenne versenyhelyzet. Ugyanez van, ha csal egy versenyző van a pályán. Versenyre van szükségünk. Az izgalmas.”

    Mindemellett Häkkinen azt is javasolja a Forma-1-nek, hogy biztosítsanak több tesztlehetőséget az újoncoknak.

    A finn 1991-ben a Formula 3-ból érkezett az F1-be, a Lotushoz, minimális teszt-tapasztalattal, de 1993 nagyobb részét a McLaren tesztpilótájaként töltötte. Ez segítette hozzá, hogy a későbbiekben a csapat versenyzője lehessen.

    Mostanában azonban a csapatoknak nem sok lehetőségük van arra, hogy fiatalokat teszteljenek élesben, versenypályán. Ehelyett a szimulátoros gyakorlás a gyakoribb.

    „A fiatal versenyzőknek elég nagy kihívás megérkezni az F1-be, mivel nincs tesztlehetőség.” – mondja a finn. „Véleményem szerint hasznosabb lenne, ha a fiatal versenyzők tesztelhetnének és fejleszthetnék magukat.”

    „Bármilyen sportot is űzöl, abban hogyan fejlődsz, ha nem gyakorolsz?”

  • A Michelin biztosan nem tér vissza az F1-be 2020-tól

    A Michelin biztosan nem tér vissza az F1-be 2020-tól

    A gumigyártó Michelin hivatalosan is megerősítette, elvetették annak a lehetőségét, hogy visszatérnek a Forma-1-be 2020-tól.

    Múlt hónapban az FIA összehívott néhány gumigyártót, hogy tegyenek ajánlatot azért, hogy 2020 és 2023 között az F1 hivatalos gumiszállítói legyenek. A franciák fontolgatták is ezt, de végül a határidő napján elvetették.

    A közleményükben ez áll: „Közismert, hogy a Michelin sokféle világklasszis versenysorozatban képviselteti magát, olyanokban, mint a MotoGP, a WEC, a WRC, a Formula E és még sok más. Ez az egyedi és nagyon átfogó portfólió megegyezik a Michelin Csoport nézeteivel: az ügyfeleink hasznáért dolgozunk, fenntartanánk a mobilitást.”

    „Megkaptuk a technikai előírásokat az FIA-től, gondosan át is tanulmányoztuk azokat. A Michelin örömmel fogadja a 18 colos kerekekre váltást, csakúgy, mint a Formula E-ben. Azonban az az igény, hogy 2020-ra 13 colos és gyorsabban kopó abroncsokat kellene előállítani, ellentétes az elveinkkel az erőforrás-gazdálkodás terén. Emiatt döntötte el a Michelin, hogy nem élnek a lehetőséggel, de figyelemmel követik a vezető testületeikkel együtt a Forma-1 fejlődését.”

  • Pirelli: Teljesíthetők az új tender elvárásai

    Pirelli: Teljesíthetők az új tender elvárásai

    Az FIA új gumiszállítói tendere meglepően részletesre sikeredett, de a Pirelli szerint minden egyes pontja teljesíthető.
    A Pirelli szerződése 2019 végén lejár, az FIA pedig nemrég kiírt egy új tendert a 2020 és 2023 közötti periódusra.

    zgalmasabb hír azonban, hogy 2021-es szabályváltozásokkal egy időben a jelenlegi 13-ról 18 colos kerekekre vált az F1 (nem túl elegáns megoldás, hogy az új győztesnek egyetlen év után vadonatúj gumikat kell majd gyártania), valamint keskenyebb első gumik lesznek és betiltják a melegítőpaplanok használatát. Sok F1-es mérnök szerint ez utóbbi jelenti majd a legnagyobb kihívást a gumigyártónak, de a Pirelli szerint nincs ok aggodalomra.

    „2020-ban változik a kerékméret és betiltják a melegítőpaplanok használatát, ami komoly kihatással lesz a gumik tervezési koncepciójára” – magyarázta Mario Isola, a Pirelli motorsportrészlegének igazgatója. „De még rengeteg technikai részletet kell kielemeznünk és megértenünk, mielőtt bármi kézzelfoghatót kijelenthetnénk. Az elvárások egyébként teljesíthetők, számos széria nem használ melegítőpaplant, mint például az F2, ahova szintén mi gyártjuk az abroncsokat. Az is fontos lenne, hogy minél előbb véglegesítsük a 2021-ben életbe lépő szabályokat, mert gumikat csak úgy lehet tervezni és fejleszteni, ha tudjuk, milyen autóra készülnek.”

    További érdekesség, hogy az FIA előre meghatározott néhány célértéket a gumikopás mértékével kapcsolatban: a mindenkori kemény keveréknek a versenytáv 22%-ánál kétmásodperces köridő-visszaesést kell produkálnia, a közepesnek ugyanezt a két másodpercet 18%-nál kell elérnie, míg a lágynak 10%-nál. Ezt a „céllevélnek” nevezett dokumentumot hosszas tanácskozások után még a Pirelli kérésére vezette be az FIA, és helyet kapott az új tenderben is.

    „A tender nagyon hasonlít a korábbiakra, egyetlen nagy különbség a célkitűzéseket előíró levél” – folytatta Isola. „Ez egy olyan előírás, amelyet az FIA-val történő konzultáció után még 2015-ben vezettünk be, hogy pontos képet kaphassunk az FIA által elvárt eredményekkel és számokkal kapcsolatban. A legújabb tendernek már a részét képezi ez a céldokumentum, amelyben az FIA részletezi, mit szeretne elérni és mit vár el a győztes gyártó termékeitől.”

    A fentebbi számok tükrében nem nehéz meglátni, hogy az FIA célja az egykiállásos versenyek elkerülése, vagy legalább minimálisra csökkentése, amitől izgalmasabb futamokat várnak. Az F1-es csapatok azonban híresek furfangosságukról és kreativitásukról, és az optimális versenystratégia (értsd: ha lehetséges, egy kiállás) eléréséért bármire hajlandók.

    „Az előírt kopási tartomány nagyon magas, nincs messze a 2011-2012-ben látott szinttől” – mondta Isola. „De nem szabad összekeverni a tiszta és a versenyben látott kopásmértéket, a futam során ugyanis a csapatok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legalacsonyabbra szorítsák vissza a gumik kopását.”

  • Pirelli: A gumiháború csak ártana az F1-nek

    Pirelli: A gumiháború csak ártana az F1-nek

    Mario Isola Pirelli-versenyigazgató szerint a gumiháború visszatérése pénzkidobás lenne és csak növelné a csapatok közötti távolságot.

    2011-es visszatérése óta a Pirelli az F1 hivatalos gumiszállítója, jelenlegi szerződése pedig egészen 2019 végéig szól. A rajongók utoljára 2006-ban, a Bridgestone—Michelin-rivalizálás utolsó évében  láthattak legalább kétféle abroncsot a sportban, a Motorsport Network rajongói kérdőívéből azonban kiderült, hogy a nézők közel 70%-a ismét szeretne gumiháborút látni. Akármennyire is igyekszik az F1 a rajongók kedvére tenni, Isola erre nem lát sok esélyt.

    „Jelenleg minden csapatnak ugyanazt a terméket szolgáltatjuk, így gumik szempontjából minden csapat azonos szinten van” – kezdte Isola. „Egy nyílt verseny csak a költségek növekedését jelentené, mivel rengeteg tesztelésre lenne szükség. Az élmenő csapatok jobb termékkel rendelkeznének, mint a középmezőny, mivel ilyen esetben nem kötelességed mindenkinek ugyanolyan abroncsokat szállítani – ez mélyítené a topcsapatok és a többiek közötti szakadékot. Két-három gumigyártóval lehet, hogy több csapat is az élen tudna harcolni, de a maradék képtelen lenne tartani a tempót. A gumikülönbség könnyedén félmásodperc fölötti előnyt vagy hátrány jelent, így a csapatok közti delta csak nőne.”

    Az egyik nagy visszhangot kiváltó változtatás a 2018-as szezon előtt a Pirelli kibővített ’termékpalettája’ volt, az olasz gyártó ugyanis az eddigi öt szárazpályás keverék helyett idénre hetet tervez (noha ebből egy, a szuperkemény, csak B-tervként funkcionál arra az esetre, ha túl lágyra sikerült volna a többi konstrukció), azt remélve, hogy ezzel még a 2017-esnél is izgalmasabbá teheti a bajnoki trófeáért folyó küzdelmet.

    „A tavalyi bajnokság egyáltalán nem volt rossz, két csapat (a Mercedes és a Ferrari) is harcban volt a győzelemért” – folytatta Isola. „Év végére pedig a Red Bull is felért hozzájuk. Idén ez a három csapat továbbra is az élen lesz, emellett pedig néhány meglepetésre is számítok. Biztos vagyok benne, hogy a Renault versenyképesebb lesz, és talán még a Force India is. Remélhetőleg érdekes bajnokság elé nézünk.”

  • Johansson: A gumikon múlik, hogy jobbak lesznek-e a versenyek

    Johansson: A gumikon múlik, hogy jobbak lesznek-e a versenyek

    Az egykori F1-es versenyző, Stefan Johansson úgy véli, hogy a jobb versenyekhez az a kulcs, hogy fejlődjenek a gumik, jobb tapadásuk legyen, miközben kevesebb a leszorítóerő.

    Mindeközben a Forma-1 menedzserei keményen dolgoznak, hogy kialakítsák a 2021-től életbe lépő motorszabályokat. Johansson szerint azonban a gumikkal jelentősebb, és olcsóbb fejlődést lehetne elérni, mint a motor és az aerodinamika terén.

    „Az aerodinamika hatásai elől sajnos nem lehet elmenekülni.” – írta a svéd, saját weboldalán. „Most arról beszélnek, hogy leszorítóerőt generáljanak, az autó alól, s nem fentről. Ez talán segít korlátot szabni a turbulenciának, de nem fogja megszüntetni. Egy másik autó mögött haladva mindig lesz turbulens levegő. Addig amíg sok az aero, ez mindig probléma lesz, és minél komplikáltabb az aero egy autón, annál inkább hatással lesz a mögötte érkezőre. Szóval ha csak nem egyszerűsítik le jelentősen az első szárnyat, akkor továbbra is ugyanez lesz a problémájuk.”

    „Korábban már mondtam, de mondom újra, bár tudom, olyan, mintha megakadt volna a lemez. A legegyszerűbb módja annak, hogy jobb legyen a tapadás, az az, ha egyszerűen fejlesztjük a gumikat.”

    „Még az F1-nél sokkal alacsonyabb szériákban is, mint ahogy nálunk is volt LMP2-ben, könnyedén el lehet költeni dollár milliókat az aero fejlesztésre, hogy nyerjünk fél másodpercet. Aztán felteszel egy másmilyen szett gumit, ami talán 2000 dollár, és máris nyersz másfél másodpercet.”

    „Nem én tehetek róla, hogy a gumik fejlesztése sosem kerül említésre az F1-ben.”

    „Három dolog van, ami egy versenyautót gyorsabbá, vagy lassabbá tud tenni: a kaszni, a motor, és a gumik. Az első kettő esetében lehet válogatni, míg a gumik esetében egy gyártóra korlátozódunk.”

    „Jelen állás szerint nem hiszem, hogy sok gumigyártót érdekelne, hogy az F1-ben versenyezzen a többivel, a jelenlegi szabályokkal, melyek alapján a régi 13 colos gumikat használják, amik a ’70’es években is voltak, vagy még korábban. Mivel ez teljesen irreleváns már a gumigyártók számára. De ha változtatni tudnának úgy, hogy a gumik, legalább távolról hasonlítsanak a közúti autók gumijaihoz, biztos vagyok benne, hogy beszállnának a gumigyártók. A Michelin már nyilatkozott erről.”

    Johansson azonban hozzáteszi, ez is csak akkor működhet, ha csökken a leszorítóerő.

    „Biztos vagyok benne, hogy ha eldobnánk az autók jelenlegi 60-70%-os aerodinamikai tapadását, és nyitnánk a szabályokkal a különféle gumigyártók felé, hogy ők is versenyezzenek egymás ellen, akkor könnyedén nyernénk körönként 3-4 másodpercet, szinte azonnal. Majd adjunk az autóknak extra 300 lóerőt és egy átlagos hosszúságú pályán nyerni fognak újabb 3-4 másodpercet.”