Címke: Guillaume Rocquelin

  • Vettel vagy Verstappen a jobb? – Marko válaszolt

    Vettel vagy Verstappen a jobb? – Marko válaszolt

    Helmut Marko összehasonlította Sebastian Vettel és Max Verstappen Red Bullos teljesítményét, és abszolút győztes hirdetett.

    A német ex-versenyző 2009-2014-ig vezetett az osztrák csapatnál. Ez idő alatt négy bajnoki címet szerzett, és rekordokat döntött meg az alakulattal. A hibrid-éra első éve után a 35 éves pilóta a Ferrarihoz szerződött, míg helyére Daniil Kvyat érkezett.

    Ám az orosz versenyző kalandja nem volt túl hosszú az osztrák istállóval. 2016 első felében már Max Verstappen vette át a helyét, és meg is nyerte az első versenyét a csapattal Spanyolországban. Ám az áttörő sikerre 2021-ig kellett várnia a hollandnak. Egy intenzív bajnoki szezon és egy vitatható döntés után Verstappen lett a világbajnok, majd a címvédést a következő évben abszolválni tudta.

    Az idei szezonban is a holland versenyző a legesélyesebb, így harmadik bajnoki címét nyerheti meg ebben az évben.

    A Red Bull tanácsadója összehasonlította a Vettel-korszakot, a Verstappen-érával, és győztest is hirdetett.

    „Azt hittük, hogy Sebastian (Vettel) volt a legjobbak legjobbja, de végül megjelent Max. Vettelnek ott volt az alapsebessége, és rendkívül aprólékos munkát végzett. Ám még e tekintetben is egy lépéssel előrébb jár Max.”

    Marko szerint az a legfigyelemreméltóbb Verstappen kapcsán, hogy azonnal fel tudja venni a tempót.

    „Azonnal rá tud kapcsolni és teljes gőzzel megy. Ez a vele született természetes sebességéből fakad. Fantasztikus, ahogy az autót kontrollálja.”

    Sebastian Vettel, Mark Webber
    Sebastian Vettel és Mark Webber a Red Bull színeiben – Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

    Christian Horner ugyanakkor diplomatikusabban nyilatkozott az összehasonlítást kapcsán:

    „Két nagyon különböző és fenomenális versenyzőről beszélünk. Nagyszerű az, amit Sebastian a karrierje során elért, az egyik legsikeresebb pilóta a sportágban. Nagyon-nagyon keményen dolgozott, ahogy a nyomást kezelte, az fantasztikus volt. Rengeteg tehetséggel rendelkezik, de megértette azt, hogy keményen kell dolgoznia, ha a legjobb akar lenni. Az autó minden részletét meg akarta érteni. Elemezte az ellenfeleket és a gyengeségeiket.”

    A brit csapatfőnök szerint Verstappen tehetségét sokan alábecsülik a személyisége és fiatalsága miatt.

    „Úgy gondolom, néha nem ismerik el úgy az eredményeit, ahogy kellene. A képességei csúcsán van, és kiemelkedően teljesít.”

    Guillaume Rocquelin, Vettel egykori versenymérnöke úgy véli, a német teljesebb versenyző volt, mikor megérkezett a csapathoz. Ám Verstappen még mindig tud jobb lenni.”

    „A többi topversenyzőhöz képest technikailag még mindig fejlődhet, és van is hova fejlődnie. Minél több technikai tudást szed magára, annál erősebb lesz. Maxnál eltűnt a kétségbeesett sikeréhség. Érettebb lett és következetesebben vezet.”

     

  • Verstappen a technikához analfabéta, nem is akárki állítja ezt

    Verstappen a technikához analfabéta, nem is akárki állítja ezt

    Max Verstappen a technikához kifejezetten gyenge, állítja a Red Bull korábbi főmérnöke.

    Guillaume „Rocky” Rocquelin, jelenleg a Red Bull versenyzőfejlesztői akadémiáját vezeti, azt mondja, az újdonsült világbajnoknak „még sokat kell fejlődnie” ezen a téren. Az Eurosport France Les Fous du Volant podcastjében beszélt erről Rocquelin:

    „Szerintem Sebastian Vettel sokkal komplexebb versenyző volt, mint Max, amikor hozzánk érkezett. Szakmai szinten, technikailag és szemléletmódban a Schumacher-iskolát „végezte el”, aki a példaképe volt. Szerintem Max talán több nyers tehetséggel rendelkezik, erre támaszkodik leginkább, de Sebastian volt a legteljesebb. Max mindig is vezéregyéniség volt. Elképesztő önbizalma van, tudja, mit akar, és nagyon közvetlen. Ugyanakkor őszinte leszek: Max technikai tudásban gyengébb a többi versenyzőhöz képest, akikkel együtt dolgoztunk. Ő a hozzáállása, az eredményei miatt főnök. De szerintem fejlődhet még technikai aspektusból, és az autó fejlesztésének módjában is.”

    Jövőre jöhet a Hamilton-Verstappen párharc visszavágója?

  • Hátralép a frontvonalból a Red Bull egyik kulcsembere

    Hátralép a frontvonalból a Red Bull egyik kulcsembere

    Új, visszavontabb szerepkörbe lép a Red Bull eddigi összes F1-es világbajnoki címéből oroszlánrészt vállaló Guillaume Rocquelin. A csak Rocky-nak becézett mérnök Sebastian Vettel mind a négy vb-címéből kivette a részét, a német pilóta Ferrarihoz távozása óta pedig a mérnökcsapat vezetője volt.

    Az Ausztrál Nagydíj az utolsó versenye a Red Bull-nál a kezdetek óta az F1-ben dolgozó, 2008-ig David Coulthard, majd 2014-ig Sebastian Vettel versenymérnökeként tevékenykedő Guillaume Rocquelinnek. Rocky akkor vált igazán ismertté, amikor a német pilótával négy világbajnoki címet nyert versenymérnökként. Miután Vettel elhagyta a csapatot, a pályán szolgálatot teljesítő mérnöki gárda vezetőjévé nevezték ki. Ezt a szerepkört utoljára a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon fogja betölteni.

    Nem hagyja el ugyanakkor az istállót, csak más szerepet fog vállalni. „A mérnöki csapat folyamatosan fejlődik, miközben javul a hatékonysága. Rocky nagyszerű munkát végzett az utóbbi 15 évben, mérnökként világbajnoki címekhez segítve Sebastiant. Ezután új szerepköre lesz, amelyben rengeteg fiatal versenyzővel fog együtt dolgozni. Ennek során minden tapasztalatát szeretné felhasználni a Red Bull juniorjainak fejlesztésére. Ez lesz az utolsó versenyhétvégéje, mielőtt erre a szerepkörre vált” – idézi az F1.com Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét.

    Rocquelin a Ferrarinál dolgozó Jock Clearhez hasonlóan tehát a fiatalokat fogja istápolni, akikből a Red Bullnál jelenleg bőven akad. Jelenleg csak a Forma-2-ben öten vannak, míg az F3-ban három, a bikások programjába tartozó pilóta versenyez.

    Horner megerősítette, hogy Rocquelin szerepkörét Max Verstappen versenymérnöke, Gianpiero Lambiase veszi át, miközben marad a mostani pozíciójában is. Az istálló csapatfőnöke elmondta, hogy a költségplafon miatt is kényszerülnek a mérnöki gárda átszervezésére, szem előtt tartva a hatékonyságot.