Címke: Guanyu Zhou

  • Guanyu Zhou lett az ázsiai Formula 3-as bajnokság bajnoka

    Guanyu Zhou lett az ázsiai Formula 3-as bajnokság bajnoka

    Az Alpine akadémiájába tartozó Guanyu Zhou nyerte az ázsiai Formula 3-as bajnokság egyéni pontversenyét.

    Ez volt annak a kínai fiatalnak az első bajnoki címe, aki Kína egyetlen Forma-1-es reménysége az elkövetkező 15 évre. Ezen győzelemmel immáron 36 szuperlicensz pont szerepel a Formula 2-ben versenyző Zhou neve mellett és így már csak 4 pont hiányzik neki a szuperlicensz megszerzéséhez.

    Az Alpine juniorja négy alkalommal ünnepelhetett a dobogó legtetején a tizenöt versenyből és emellett további hét dobogós helyezést is szerzett.

    Zhou a bajnoki címet végül a szezonzáró versenyen tudta megszerezni Pierre-Louis Chovetval szemben úgy, hogy az utolsó verseny kezdete előtt mindössze egy pont volt köztük a különbség a kínai versenyző javára.

    „Hatalmas köszönetet szeretnék mondani a csapatomnak,” – mondta az Alpine juniorja, aki az idei szezonban is az UNI Virtuosi csapatát fogja erősíteni a Forma-1-ben. „Nagyon nehéz volt, különösen az elmúlt hetek, ugyanis rendkívül sokat kellett dolgoznunk.

    „32 pontos hátránnyal megérkezni az utolsó hétvégére sosem könnyű dolog. Azonban egy pillanatig sem adtam fel és az utolsó versenyen sikerült egy jó rajtot fognom, amivel az élre is állhattam.

    „Az indulás után már minden a koncentrációról szólt, arról, hogy megőrizzem és bebiztosítsam a győzelmemet. Hihetetlen érzés, hogy immáron az ázsiai F3-as bajnoknak mondhatom magam, nagyon élveztem az itt töltött négy hetet.”

  • 15-20 évig csak Guanyu Zhou lehet Kína minden reménye

    15-20 évig csak Guanyu Zhou lehet Kína minden reménye

    Az F2-ben versenyző Guanyu Zhou lehet Kína egyetlen esélye az elkövetkező 15-20 évben arra, hogy az országot egy versenyző képviselje a Forma-1-ben. Véli az Alpine versenyzőakadémiájának igazgatója, Mia Sharizman.

    Zhou 2019 óta van az Alpine, illetve Renault kötelékében, tavaly a Renault F1 Team tesztpilótája is volt. Korábban a Ferrari akadémiájának volt a tagja.

    F2-ben idén harmadik szezonját tölti majd, korábban a hetedik és hatodik helyen zárt a bajnokságban.

    Sharizman szerint Zhu lehet Kína számára az a „generációnként egy”, akinek esélye lehet a Forma-1-es szereplésre. Ráadásul első kínaiként.

    „Különösen Zhou esetében, három évvel ezelőtt kezdtük a projektet azzal a céllal, hogy (készen álljon az F1-re) hároméves akadémiai programjának végére” – mondta Sharizman a Motorsport.comnak. „Ez mindig is egy ‘egy a generációból’ projekt volt, különösen a Kínából érkező Zhou számára.

    „Nem láthatunk majd más kínai versenyzőt az elkövetkező 15-20 évben, sem Formula 3-ban, sem Formula 4–ben, vagy Formula 2-ben.”

    „Ez olyasmi, ami mellett a csapat – a Renault Group és az Alpine F1 Team is – elkötelezett, hogy a jövőben ez megtörténjen.”

    Ezidáig Ma Qinghua volt az a kínai versenyző, aki legközelebb járt az F1-es szerepléshez, de csak szabadedzéses bemutatkozásig jutott a HRT csapattal.

    Most Kína Zhou-ban bízik

    „Ha meg tudom szerezni a bajnoki címet (F2-ben), akkor meg lesz a lehetőségem arra, hogy F1-es pilóta legyek, és készen állok arra, hogy F1-es autót vezessek” – mondta Zhou.

    „A kulcs mindenképpen az, hogy harcban legyek a címért, de ha nem, akkor is az első három helyezett között kell lennem. Korábban láttuk, hogy azok a pilóták, akik a Formula 2-es bajnokságban az első három helyen végeztek, a következő évben az F1-be kerültek.”

    Noha volt ellenpélda is… Ott van például Nyck de Vries esete, aki 2019-ben F2-es bajnok lett, mégsem lett belőle F1-es versenyző, végül a Formula E-ben kapott lehetőséget.

    „Ez egy magas színvonalú bajnokság, hogy az ember megmutassa a benne rejlő potenciált és ha képes erre, akkor szerintem van esély előrébb lépni” – mondta Zhou.

  • Zhou magabiztos, hogy megkapja a Forma-1-es lehetőséget

    Zhou magabiztos, hogy megkapja a Forma-1-es lehetőséget

    Guanyu Zhou abban bízik, hogy ha továbbra is jól teljesít az F2-ben, megkapja a Forma-1-es esélyt.

    A kínai pilóta tavaly futotta második Formula 2-es évadját, összetettben a hatodik lett és megszerezte első győzelmét is. Idén is itt folytatja, marad az UNI-Virtuosi csapatnál. Célja megszerezni a Forma-1-hez kellő szuperlicensz pontokat – ehhez az első hatban kell lennie –, mert biztos benne, hogy ha teljesít, jönni fog a lehetőség.

    „Először is meg kell szereznem a kellő szuperlicenszpontokat, szóval egyértelműen ez az egyik célom idénre a cím megszerzése mellett” – válaszolta a The Race idei évadra vonatkozó kérdésére. „Ha ez egyszer megvan, meglátom, melyik ajtó nyílik ki előttem. Elég magabiztos vagyok, hogy egy jó szezon esetén, melyben megmutatom, mi rejlik bennem, remek esélyem lesz. Mindenkinek meg akarom mutatni, hogy elérhető vagyok, és vagyok elég jó, hogy feljebb lépjek.”

    Ha sikerrel jár, Zhou lehet az első kínai pilóta a Forma-1-ben. Ehhez többek között Christian Lundgaard ellen kell megküzdenie, aki csapattársa az Alpine akadémián, tehát kettejük csatájára érdemes lehet odafigyelni. Nyilvánvalóan a dánnak sem lehet más a célja, mint a királykategória, ráadásul ő úgy gondolja, az idei év az utolsó esélye.

  • Bejelentette felállását 2021-re az Alpine akadémiája is

    Bejelentette felállását 2021-re az Alpine akadémiája is

    Az Alpine – szintén átnevezett – nevelőprogramja is hírt adott pilótái sorsáról, ami a 2021-es évet illeti.

    Az F3-as bajnok, Oscar Piastri már előző év végén leszerződött a Prema F2-es csapatához, most már azonban biztosan nem ő lesz a franciák egyetlen versenyzője az F1 előszobájában.

    Guanyu Zhou friss F2-es győztesként marad az UNI-Virtuosinál. Tavaly második szezonjában, a Szocsi sprintfutamon ért elsőként célba, ezzel pedig első kínai lett, aki nemzetközi formaautós versenyt nyert.

    Christian Lundgaard eggyel Zhou mögött hetedikként zárta a 2020-es bajnokságot, két győzelemmel. Ő is szintén nem vált csapatot, és az ART színeiben folytatja majd.

    Mia Sharizman, az akadémia vezetője így értékelt:

    „Zhou harmadik évét kezdi majd meg az F2-ben. Stabilabb, következetes versenyzést várunk tőle. Tavaly nagy áttörést ért el futamgyőzelmével, most itt az ideje, hogy a bajnokságért induljon.”

    „Christian a leghosszabb ideje van nálunk, ez lesz az ötödik éve velünk. Csak 15 éves volt, amikor felvettük. Nem volt baja az F3 és F2 közötti különbséggel, Mugellóban, Silverstone-ben és a Red Bull Ringen pedig már látszott, jó teljesítményre képes.”

    „Ez fontos év lesz számára, most először kezdi a szezont ugyanabban a kategóriában. A tapasztalat és a kiegyensúlyozottság olyan helyzetbe, mint Zhou-t, hogy a legmagasabb érdemekért küzdjön.”

    Az Alpine az F3-ba két újonc pilótát helyez ebben az évben, a brazil Caio Collet és a francia Victor Martins a tavalyi Formula Renault Európa-kupa első két helyezettjei voltak, most az MP Motorsportnál bizonyíthatnak majd.

  • Zhou sok tippet kapott Alonsótól

    Zhou sok tippet kapott Alonsótól

    Guanyu Zhou lehet Kína első Forma-1-es pilótája. Az Alpine tesztpilótája tavaly az F2-ben versenyzett, és mindent meg fog tenni azért, hogy az álma valóra váljon.

    2021-re tehát nem is lehet más a célja, mint a szuperlicensz megszerzése.

    „Így készen állnék, és ha elérhető lenne egy ülés az F1-ben, megragadhatnám a lehetőséget” – nyilatkozta. „Viszont az utolsó lépés a legnehezebb, mert a szuperlicensz mellett kellene is egy olyan ülés, melyet el lehetne foglalni.”

    Sokat jelentene a kínai autósportnak, ha Zhou bekerülne a Forma-1-be: „Az ország támogat, hogy az álmom és a kínai motorsportrajongók álma valóra váljon. Már történt ilyesmi Kínában. Ha valaki először ér el valami jó dolgot, akkor az emberek sokkal jobban kezdik követni az adott sportot. Remélhetőleg én is lehetek ilyen ember.”

    Ricciardo távozását követően Fernando Alonso szerződött az Alpine-hoz, Zhou pedig nagyon örül a kétszeres bajnok érkezésének.

    „Sok tippet adott” – mondta a spanyolról. „Nem csak a vezetés terén, hanem az autó beállítását illetően is. Illetve hogy hogyan kezeld az akkumulátort egy verseny alatt, hogyan érd el, hogy az autó jobban teljesítsen az időmérő edzésen.”

  • Többre számított juniorjaitól a Renault

    Többre számított juniorjaitól a Renault

    A Renault viszonylag sikeres évet zárt a Forma-1-ben, mindkét pilótájukkal dobogót ünnepelhettek, míg a csapatbajnokságban ötödikként végeztek. Formula 2-es versenyzőikkel azonban nem voltak maximálisan megelégedve, összességében azonban volt olyan növendék is, aki bajnoki címet szállított nekik. Cyril Abiteboul a Renault Sport Academy év végi visszatekintőjében értékelt.

    „Oscar Piastri F3-as bajnoki címe hihetetlen pillanat volt, amire nagyon büszkék vagyunk” – kezdte a francia a legfőbb pozitívummal, melynek okot adó pilóta jövőre már az F2-ben versenyez majd. Abiteboul ezután rátért az F2-ben versenyző fiataljaikra.

    „Ugyanakkor többet reméltünk Guanyu Zhou-tól és Christian Lundgaard-tól a Formula 2-ben. Kicsit csalódottak vagyunk a bajnoki hatodik és hetedik helyük miatt, hiába szállítottak néhány dobogót és győzelmet. Tudjuk, hogy mindegyikük képes jobbra, és azzal is tisztában vannak, hogy jobban is kell teljesíteniük, hogy fejlődhessenek az akadémián” – zárta gondolatát.

  • Az F2-esek Bahreinben maradtak, így zajlott a teszt!

    Az F2-esek Bahreinben maradtak, így zajlott a teszt!

    Az F2 mezőnye a héten háromnapos, szezonvégi tesztet teljesített az arab szigetországban, a csapatok „felállása” pedig előrevetítheti a jövő évi mezőnyt.

    A Szahír Nagydíjat követően a Formula 2 maradt, ahol volt, és a bahreini pálya „sima” – visszaalakított – változatán tovább rótták a köröket.

    A csapatok által felállásán látszott azonban, hogy ez már a 2021-es szezonra való felkészülést szolgálja.

    Eddig négy versenyzőt jelentettek be a következő évre, ők értelemszerűen csapataik egyik autóját vezették. Robert Shwartzman és Oscar Piastri (Prema) mellett Ralph Boschung (Campos), valamint Felipe Drugovich (UNI-Virtuosi) jár ebben a cipőben.

    Csupán hárman maradtak a 2020-as helyükön, Christian Lundgaard az ART-nál, Jehan Daruvala a Carlinnál és Marino Sato a Tridentnél.

    Ami az F3-ból érkező újoncokat illeti, sokan vezethettek először F2-es autót. A bajnokság első három helyezettje (Piastri, Pourchaire és Sargeant), rajtuk kívül a Red Bull juniorja Liam Lawson, David Beckmann, Lirim Zendeli, Clément Novalak, a Hungaroringen és Silverstone-ban is parázs csatát vívó Bent Viscaal, és az egykori nagydíjgyőztes unokaöccse, Matteo Nannini is.

    „Visszatért” továbbra a korábbi Forma-1-es pilóta Roberto Merhi is, aki 2015-ben teljesített, majdnem egy teljes évet, majd az F2-ben két szezon során kétszer állt dobogóra.

    Az első két napon Jehan Daruvala volt a leggyorsabb, a teszt leggyorsabb idejét is ő jegyezte, a második napon. A harmadikat Théo Pourchaire, az Alfa Romeo fiatalja „nyerte”, aki F3-as második helye után már szerepelt az F2 az utolsó két versenyhétvégéjén.

    A résztvevő versenyzők:

    Csapat 1. nap 2. nap 3. nap
    Prema
    ?? Oscar Piastri (Renault)
    ?? Robert Shwartzman (Ferrari)
    UNI-Virtuosi
    ?? Felipe Drugovich
    ?? Guanyu Zhou (Renault) ?? Clément Novalak
    Carlin
    ?? Dan Ticktum (Williams)
    ?? Jehan Daruvala (Red Bull)
    Hitech
    ?? Jüri Vips (Red Bull)
    ?? Liam Lawson (Red Bull)
    ART
    ?? Théo Pourchaire (Alfa Romeo)
    ?? Christian Lundgaard (Renault)
    MP
    ?? Louis Délétraz (Haas)
    ?? Lirim Zendeli
    Charouz
    ?? Callum Ilott (Ferrari) ?? David Beckmann
    ?? David Beckmann ?? Guilherme Samaia
    DAMS
    ?? Marcus Armstrong (Ferrari)
    ?? Roy Nissany (Williams)
    Campos
    ?? Ralph Boschung
    ?? Logan Sargeant
    HWA
    ?? Roberto Merhi
    ?? Matteo Nannini
    Trident
    ?? Marino Sato
    ?? Clément Novalak ?? Bent Viscaal

    félkövér=már bejelentett 2021-es F2-es versenyzők, (zárójel)=nevelőakadémia

  • Tsunoda nyerte a Formula 2-es főfutamot, még nem dőlt el semmi

    Tsunoda nyerte a Formula 2-es főfutamot, még nem dőlt el semmi

    A Formula 2-es mezőnyt Tsunoda vezethette a rajtrácsra a felvezető körön, míg a két legnagyobb bajnoki aspiráns Ilott és Schumacher a 9. és a 18. helyről várták a piros lámpák kialvását.

    A rajtot jól kapta el Tsunoda, azonban az első kanyarban Mazepin és Shwartzman is agresszívabb volt nála, így visszaesett a harmadik helyre. A rajtrácson ragadt Lundgaard, azonban szerencsére mindenki ki tudta kerülni, így megúszták a versenyzők baleset nélkül.

    Az első körökben szinte követhetetlenül sok akciót láthattunk, a zavarosban halászva pedig Schumacher folyamatosan egerészte előre magát.

    A 9. körben egy élvezetes csatát láthattunk az élmezőnyben Markelov és Drugovich között, melynek köszönhetően utóbbi feljött a negyedik helyre.

    A 13. körben Tsunoda megelőzte Shwartzmant, aki így feljött a második helyre. Ticktum megelőzte Ilottot, Schumacher pedig egyre közelebb került bajnoki riválisához.

    A 18. kör után a kötelező kerékcseréjüket letudván a vezető trió hatalmas csatába bonyolódott, Mazepin előbb elment Shwartzman mellett, aztán levadászta Tsunodát is. A japán mellett ezután a Premát vezető orosz is elment.

    A 25. körben a 18-19-20-21.- helyen autózó Sato-Alesi-Gelalel-Nissany kvartett csatája dobta fel a hangulatot. Azonban a többi pozícióban állóháború alakult ki.

    A 29. körben Ilott megelőzte Daruvalat, ezzel feljött a hetedik helyre. Schumacher is megcsinálta a kötelező kerékcseréjét, akit a már bemelegített gumikon azonnal meg is előzött Ticktum. Zhou pedig boxutcai gyorshajtásért kapott egy öt másodperces büntetést.

    A 35. körben Schumacher feljött a pontszerző 10. helyre, így már nagyön közel került azokhoz a pozíciókhoz, amik a céljai lehettek a verseny előtt, méghozzá az első nyolc hely valamelyike.
    Az ezt követő körben Ticktumot is megelőzte a fiatal német versenyző, illetve Tsunoda is bemutatott egy előzést, ő Shwartzmant előzte meg a második helyért.

    A 39. körben Shwartzman bukott még egy pozíciót, hiszen Felipe Drugovich is elment mellette. Schumacher pedig ugyanebben a körben feljött a nyolcadik helyre, ami fordított rajtrácsos pole pozíciót jelenthet számára.

    A 43. körben óriási csata kezdődött a győzelemért. Tsunoda Mazepin, és Drugovich hajmeresztő viadalának köszönhetően Zhou is megérkezett rájuk. A sok oda-vissza előzés után Tsunoda-Zhou-Drugovich-Mazepin sorrend alakult ki.
    Mazepin és Drugovich nagyot vívtak az utolsó körben, ezzel elősegítve azt, hogy Zhou az öt másodperces büntetése ellenére megtartsa a második helyét. Szintén az utolsó körben Schumacher megelőzte még Daruvalat, ezzel közvetlenül riválisa, Ilott mögött ért be a leggyorsabb kört is birtokolva.

    A versenyt tehát Tsunoda nyerte meg Zhou és Mazepin előtt. A bajnokság eldöntése az utolsó futamra maradt, hiszen Schumacher előnye 14 pont maradt Ilott-al szemben.

     

     

     

  • Alonso mellett Zhou is részt vesz a fiatal pilóták tesztjén

    Alonso mellett Zhou is részt vesz a fiatal pilóták tesztjén

    A Formula 2-es UNI Virtuosi csapat pilótája, a kínai Guanyu Zhou lesz a Renault másik pilótája a szezont követő tesztelésen.

    Az egynapos szezon utáni tesztet december 15.-én rendezik meg a Yas Marina versenypályán, ahol a Renault idei autóját Guanyu Zhou és a visszatérő kétszeres világbajnok Fernando Alonso vezeti majd.

    Zhou jelenleg nyolcadik az F2 pontversenyében egy győzelemmel és több dobogóval. Neki már van tapasztalata F1-es autóval, korábban az R.S. 18-as modellt vezethette Budapesten, Bahreinben és Abu Dhabiban is.

    „Szeretnénk köszönetet mondani az FIA-nak és a Forma-1-nek is, hogy elfogadták a tesztre vonatkozó terveinket. Zhou már megtapasztalta a Renault Sport Akadémia előnyeit, miután tavaly csatlakozott hozzánk. A szimulátorban és a tesztprogramok során is keményen dolgozott, tevékenyen hozzájárult a csapat fejlődéséhez. Örülök, hogy vezetheti majd az R.S.20-ast az útját kiegészítve ezzel.” – nyilatkozta Cyril Abiteboul csapatfőnök.

  • Shwartzman rajt-cél győzelmet aratott, Ilott óriásit hibázott

    Shwartzman rajt-cél győzelmet aratott, Ilott óriásit hibázott

    Az F2-esek Bahreini hétvégéjének vasárnap délelőtti sprintfutamát Robert Shwartzman kezdhette meg az élről, mellőle Marcus Armstrong rajtolhatott.

    Shwartzman jól indult, megtartotta az első helyét. Yuki Tsunoda kezdte nagy lendülettel a versenyt, a harmadik helyről rajtoló japán egyből elment Armstrong mellett, ám kicsit összeértek az egyes kanyarban, mert az új-zélandi első szárnya hozzáért a japán jobb hátsójához, aki emiatt defektet kapott, és jöhetett a boxba.

    Mazepin ismét beragadt, de a negyedik helyről összességében csak egy pozíciót vesztett Tsunonda korai „kiesése” miatt. A harmadik kör elejétől kezdve pedig az orosz öldöklő csatát kezdett vívni Schumacherrel, amiből végül ő jött ki győztesen, így feljött negyediknek, Daruvala mögé, de nem kellett neki sok idő, mire az indiait is megelőzte.

    Ilott rajtja átlagosan sikerült, maradt ott, ahonnan kezdett, vagyis a 7. helyen. A tegnapi győztes Drugovich jelentősen hátraesett, a 13. helyig. Aitken és Zhou rajtja viszont jól sikerült, előbbi 6-nak, utóbbi 8-nak jött föl.

    A hatodik körben az idei F3-as ezüstérmes, debütáló F2-es hétvégéjén részt vevő Theo Pourchaire parkolt le a pálya szélén műszaki hiba miatt, így jöhetett a pályára a biztonsági autó. Ezt többen kihasználták, mármint abban az értelemben, hogy kiálltak a boxba frissebb abroncsokért. Így tett például Aitken és Deletraz is.

    Az újraindításnál Mazepin egyből megtámadta a második Armstrongot, Ilott pedig Schumachert üldözte az ötödik helyért. Fél kör sem kellett, már jött a dráma: Ilott elfékezte a 9-10-es kanyart, és felöklelte a Schumacher előtt elforduló Daruvalát! Az indait ezzel elütötte egy újabb jó eredménytől, a saját bajnoki esélyeinek pedig szintén nem tett túl jót. Bejött a virtuális biztonsági autó, ezalatt Ilott kijött első szárny cserére, de így is a 17. helyre esett vissza. Később pedig büntetést is kapott az esetért, boxutca áthajtásost. A kavarodásból Pedro Piquet jött ki jól, egészen a negyedik helyig zárkózott fel.

    Az élen ezek után folytatódott Mazepin és Armstrong csatája, de utóbbi célegyenes végi hibája miatt az orosz elment mellette. Nem lehetett sok nyugta, mert feltűnt mögötte Piquet, aki bő egy kör alatt szintén maga mögé utasította.

    A 15. körben Zhou szánta el magát egy támadásra Mick Schumacher ellen, és sikerült is neki az előzés az 5. helyért. Lundgaard is megérkezett Schumacherre, ám neki már nem sikerült az előzés, sokkal inkább hátrafele kezdett el figyelni, hiszen Drugovich támadta keményen.

    Deletraz a már említett kerékcseréje miatt a verseny végére nagyon begyorsult, sorra előzte a riválisokat, Drugovich-tól kezdve, Schumacheren át egészen Armstrongig. Ezzel egészen a negyedik helyig jött fel, csapattársa mögé, aki éppen ekkor került komoly bajba. Az első dobogójáért hajtó, harmadik helyen álló Piquet technikai probléma miatt lelassult, és félre kellett állnia, az utolsó előtti körben.

    De még mindig nem volt vége a versenynek, ugyanis az utolsó körben Christian Lundgaardnak is sikerült elmennie Schumacher mellett, így megszerezte a 6. helyet.

    Robert Shwartzman tehát rajt-cél győzelmet aratott honfitársa, Mazepin előtt. Deletraz a 16. helyről lett harmadik, Armstrong jött be negyediknek, Zhou pedig ötödiknek. A már említett Schumacher-Lundgaard páros lett a hatodik és hetedik, míg az utolsó pont Drugovich-é lett.

    Ilott már nyilván nem tudott visszakapaszkodni a pontszerzők köze, viszont nagy szerencséje, hogy Schumacher a hetedik helyével mindössze két pontot szerzett, így 14 egységre növelte csak az előnyét.