Címke: Guanyu Zhou

  • Zhou először nyert nyár óta, a bajnok többször is ütközött

    Zhou először nyert nyár óta, a bajnok többször is ütközött

    Az idény legutolsó F2-es sprintversenye ugyan egy kis késéssel, de elkezdődött a yas marina-i éjszakában, az első sorban pedig Marcus Armstrong és Ralph Boschung várta a lámpák kialvását.

    A mezőny elején ugyan nem változott semmi a rajt után a sorrendet illetően, Zhou is maradt harmadik, de hátrébb elképesztő nyitókört produkáltak a versenyzők. Mindenekelőtt Shwartzman feljött ötödiknek, de a középső szektorban lévő hosszú egyenesekben nem egyszer előfordult, hogy négyen voltak egymás mellett. Piastri, miután bebiztosította a bajnoki címét, agresszívabb üzemmódba kapcsolt, el is találta Liam Lawsont az ötös kanyarban egy késői féktávval, de mindketten tovább tudtak haladni néhány pozíció elvesztése után, az ausztrált később meg is büntették öt másodpercre.

    A harcok tovább folytatódtak a mezőnyben, az elejében is történtek változások, Zhou feljött másodiknak, Shwartzman pedig negyediknek, Ticktumot előzve.

    A verseny nem zajlott le safety car nélkül, Deledda a 9-es kanyar külső ívén kellett leparkoljon, miután összeért Caldwellel, ez váltotta ki a biztonsági autós fázist az ötödik körben. Két körrel később újra is indulhatott a száguldás, Armstrong pedig tökéletesen lógott el a többiektől. Eközben Piastri a 13. helyen semmit sem vesztett az agresszivitásából, előbb külső íven előzte meg Vipset és Nissanyt a 6-7-es kanyarnál, majd a 9-es előtt összeütközött velük, lepattanva az indonézről, és saját magával együtt kilökve az észtet. Mindketten kiestek, jöhetett újra a safety car.

    Az újabb újraindítás már nem sikerült olyan jól Armstrong számára, műszaki hiba miatt egy kanyarig tartott neki a folytatás, a kettes kanyarnál félre kellett állnia. Így most csak egy virtuális biztonsági autós fázis következett, az élre pedig Zhou állt.

    A kínai mögé pedig immár Shwartzman ért fel, mivel az orosz Boschungot is megelőzte. A következő körre a 7. helyért alakult ki komoly csata, Lawsont előbb Doohan, majd Nissany támadta a két hosszú egyenesében. Az utóbbi két pilóta később tovább folytatta a csatát, Doohan ugyanis visszaelőzte Nissanyt.

    Drugovich már hosszú körök óta üldözte Daruvalát az 5. helyért, végül pedig a 16. körben sikerült elé kerülnie egy gyönyörű, külső íves előzéssel a 9-es kanyarban.

    Később Nissany csak még hátrébb esett, Pourcahire és Viscaal is megelőzte, majd kiállt a bokszba sérült első szárnyával, ami a Lundgaard-dal való összeérésükkor alakult ki.

    Daruvala is újabb helyet vesztett, Lawson ugyanott előzte meg, mint néhány körrel korábban Drugovich.

    Zhou elsőségét az újraindítás után semmi és senki nem veszélyeztette, Silverstone óta először nyert Shwartzman előtt. Boschung beért harmadiknak, Ticktum pedig éppen kibírta a negyedik helyen, hiszen Drugovich nehéz pillanatokat okozott neki a végén.

    Helyezés Pilóta Csapat Hátrány
    1  Guanyu Zhou  UNI-Virtuosi
    2  Robert Shwartzman  Prema Powerteam 3.400
    3  Ralph Boschung  Campos Racing 9.700
    4  Dan Ticktum  Carlin 14.200
    5  Felipe Drugovich  UNI-Virtuosi 14.500
    6  Liam Lawson  HitechGP 17.000
    7  Jehan Daruvala  Carlin 19.800
    8  Jack Doohan  MP Motorsport 21.000
    9  Theo Pourchaire  ART Grand Prix 21.900
    10  Bent Viscaal  Trident 22.700
    11  Richard Verschoor  Charouz Racing System 25.800
    12  Guilherme Samaia  Charouz Racing System 30.800
    13  Jake Hughes HWA Racelab 31.400
    14  Clement Novalak  MP Motorsport 31.800
    15  Olli Caldwell  Campos Racing 32.200
    16  Marino Sato  Trident 37.000
    17  Roy Nissany  DAMS 1:06.700
    18  Christian Lundgaard  ART Grand Prix
    kiesett  Marcus Armstrong  DAMS
    kiesett  Jüri Vips  HitechGP
    kiesett  Oscar Piastri  Prema Powerteam
    kiesett  Alessio Deledda HWA Racelab
  • Daruvala nyert, Piastri dobogóval biztosította be a bajnoki címét

    Daruvala nyert, Piastri dobogóval biztosította be a bajnoki címét

    A Formula 2 szezonzáró hétvégéjének első futama szombat reggel rajtolt. A fordított rajtrácsos pole-ból Daruvala indulhatott, mellőle pedig Ticktum.

    Utóbbi számára nem igazán sikerült a start, visszaesett negyediknek, bejött elé Drugovich és Lawson is. A Premások is jól rajtoltak, Shwartzman a 7-ről 5-re, Piastri a 10-ről a 6. helyre zárkózott fel. Így a két, bajnoki címre még matematikailag esélyes pilóta rögtön egymás mögé is került. Ez nyilván az orosz számára volt rossz hír, hiszen jóval több pontra lett volna szüksége Piastrihoz képest.

    Shwartzman igyekezett is feljebb zárkózni, megelőzte Ticktumot, de fél kör sem kellett, és Piastri is kikerülte a britet, követve csapattársát. Szinte ugyanez játszódott le akkor is, amikor mindketten Lawsont lépték át, ezzel már a 3-4. helyen álltak és elkezdhették üldözni a Daruvala-Drugovich duót, akik igen közel autóztak egymáshoz.

    A rajt után 9. helyig visszaeső Zhou is elkezdett visszakapaszkodni, a 10. körben Boschungot előzte.

    A 12. körre az élen is élesedett a helyzet, Drugovich megtámadta Daruvalát, majd kanyarokig egymás mellett autóztak, de végül az indiai megtartotta az első helyet. Ezzel a két Prema is teljesen utolérte őket, így 10 körrel a vége előtt gyakorlatilag kis túlzással bárki nyerhetett az első négyből.

    Mindazonáltal a 20. kör kezdetére Daruvala igen meggyőzően el tudott lépni Drugovich-tól, Piastri viszont cseppet sem akart leszakadni Shwartzmantól. Meg is előzte tehát ebben a körben, és az orosz hiába támadott volna vissza a 9-es kanyar felé, az ausztrál kivédekezte.

    A sorrend már nem változott köztük, ezzel Piastri a 10. helyről a dobogóra felérve biztosította be a bajnoki címet. A futamot Daruvala nyerte Drugovich előtt, majd következett a már említett Piastri-Shwartzman duó.

    Helyezés Versenyző Csapat Különbség
    1  Jehan Daruvala  Carlin
    2  Felipe Drugovich  UNI-Virtuosi 2.000
    3  Oscar Piastri  Prema Powerteam 2.900
    4  Robert Shwartzman  Prema Powerteam 3.500
    5  Liam Lawson  HitechGP 11.200
    6  Dan Ticktum  Carlin 12.900
    7  Theo Pourchaire  ART Grand Prix 14.100
    8  Guanyu Zhou  UNI-Virtuosi 15.500
    9  Ralph Boschung  Campos Racing 17.000
    10  Marcus Armstrong  DAMS 17.500
    11  Jack Doohan  MP Motorsport 18.500
    12  Jüri Vips  HitechGP 19.200
    13  Bent Viscaal  Trident 22.200
    14  Roy Nissany  DAMS 29.900
    15  Christian Lundgaard  ART Grand Prix 32.000
    16  Guilherme Samaia  Charouz Racing System 32.600
    17  Clement Novalak  MP Motorsport 37.000
    18  Alessio Deledda HWA Racelab 48.900
    19  Marino Sato  Trident 54.300
    20  Olli Caldwell  Campos Racing 1:43.500
    kiesett  Jake Hughes HWA Racelab
    kiesett  Richard Verschoor  Charouz Racing System
  • Piastri ismét győzött, nagyon közel a bajnoki címhez

    Piastri ismét győzött, nagyon közel a bajnoki címhez

    Egy kis csúszással, de megkezdődött a Formula 2 szombat esti, szaúdi sprintfutama, melyet Jehan Daruvala kezdhetett meg az élről, mellőle pedig Bent Viscaal indulhatott. Az indiai úgy került az élre, hogy a délutáni futamon még 6-ként ért célba, de utólag öt másodperccel hátrasorolták, így lett végül hivatalosan 10. Az ok az volt, hogy pályán kívül előzte meg Dan Ticktumot, a kettes kanyarban.

    A piros lámpák kialvása után Daruvala megtartotta az első helyét, Piastri pedig feljött másodiknak. Lundgaard is örülhetett, hiszen két helyet feljőve a harmadik pozícióban találta magát. A nagy vesztes Viscaal lett, ő két helyet vesztett, míg Ticktum egyet.

    A rajtot ezúttal sem úsztuk meg baleset nélkül, többek között az első futam győztese, Marcus Armstrong is kiesett, az újonc Novalak mellett. A kiesésekből Pourchaire és Zhou is profitált, a 12-13. helyekre jöttek fel.

    A pálya takarításával elment a versenytáv ötöde, a negyedik kör végén kezdődhetett újra a száguldás. A hetedik helyért rögtön ki is alakult egy parázs csata Drugovich és Vips között, melynek során az észt hozzáért a brazilhoz hátulról a célegyenesben, így ő is kiesett, természetesen újabb safety car fázist előidézve.

    Az újabb újraindítás a nyolcadik kör végén következett, ami Daruvala számára nem alakult túl jól. Ugyan az őt rögtön megtámadó Piastri előtt tudott maradni, de hatalmas elfékezést produkált, rögtön az egyes kanyarba érkezve, le is kellett vágnia a kettes kanyart. Emiatt pár körrel később ki is szabtak rá egy öt másodperces büntetést, mondván elhagyta a pályán és ezzel előnyt szerzett. Az újraindítás után Lundgaard és Viscaal is elkezdtek csatázni, történt köztük egy oda-vissza előzés. Amikor a dán visszaelőzött, ő is elhagyta a pályát a kettes kanyarban, emiatt ő is megkapta az öt másodpercét.

    Egy kicsivel hátrébb Robert Shwartzman lendült támadásba, Ticktum mellett ment el az utolsó kanyarban, ez az ötödik helyezést eredményezte számára.

    Daruvala tempója nem volt a legjobb az élen az elfékezett gumival, így elkezdett összejönni az élmezőny. Piastrinak a 15. körben volt egy előzése Daruvala ellen, de az indiai rögtön vissza is vette az első helyet DRS-sel. Két körrel később ismét megpróbálkozott az élre kerülni az ausztrál, ezúttal sikerült is neki egy késői féktávval.

    Kettővel hátrébb Viscaal is folyamatosan csatázott Lundgaard-dal, többször is levágva a kettes kanyart, ám ő mindig visszaengedte dán versenytársát.

    A verseny végét Lawson balesete jelentette, a döntött kanyarból kifele kitört az autó hátulja, így csúnyán megtörte a kocsit, ismét érkezett a safety car.

    Így tehát Piastri maradt az élen, mellé pedig Viscaal és Shwartzman fért még fel a dobogóra az időbüntetések után. A végén még Pourchaire és Zhou is pontot tudtak szerezni, előbbi hatodik, utóbbi nyolcadik lett. A Formula 2-ben ezen a hétvégén debütáló Jack Doohan is hatalmasat ment, az ötödik helyen zárt a Formula 3 második helyezettje.

    Piastri a győzelmével 47 pontra növelte az előnyét Shwartzmannal szemben, Zhou pedig már 57 egységre szakadt le a 200 ponttal álló ausztráltól.

    Helyezés Pilóta Csapat Különbség
    1  Oscar Piastri  Prema Powerteam
    2  Bent Viscaal  Trident 2.500
    3  Robert Shwartzman  Prema Powerteam 3.300
    4  Dan Ticktum  Carlin 3.400
    5  Jack Doohan  MP Motorsport 3.500
    6  Theo Pourchaire  ART Grand Prix 3.600
    7  Enzo Fittipaldi  Charouz Racing System 3.800
    8  Guanyu Zhou  UNI-Virtuosi 4.100
    9  Ralph Boschung  Campos Racing 4.300
    10  Felipe Drugovich  UNI-Virtuosi 4.600
    11  Roy Nissany  DAMS 4.800
    12  Olli Caldwell  Campos Racing 6.100
    13  Marino Sato  Trident 6.400
    14  Jehan Daruvala  Carlin 7.000
    15  Christian Lundgaard  ART Grand Prix 7.200
    kiesett  Liam Lawson  HitechGP
    kiesett  Jüri Vips  HitechGP
    kiesett  Logan Sargeant HWA Racelab
    kiesett  Marcus Armstrong  DAMS
    kiesett  Clement Novalak  MP Motorsport
    kiesett  Alessio Deledda HWA Racelab
    kiesett  Guilherme Samaia  Charouz Racing System
  • Armstrong nyerte a szaúdi hétvége első versenyét

    Armstrong nyerte a szaúdi hétvége első versenyét

    Az újonnan elkészült jeddah-i versenypálya történetének legelső versenyét a Formula 2 futotta szombat kora délután. A Forma-1 előszobája bő két hónap szünet után tér vissza, két versenyhétvége maradt a bajnoki cím eldöntésére.

    Az első, fordított rajtrácsos versenyen Liam Lawson rajtolhatott a pole pozícióból, mellőle Marcus Armstrong várhatta a lámpák kialvását. Kettejük közül utóbbi örülhetett a rajt után, hiszen átvette a vezetést egy késői féktávval, kissé talán leterelve Lawsont, aki így visszaesett másodiknak. A harmadik helyre Boschung jött fel, megelőzve Jüri Vipset. Zhou rajtja nem sikerült túl jól, az ötödikről a hetedik helyre szorult vissza. A bajnoki éllovas, pénteken pole pozíciót szerző Piastri maradt a tizedik, csapattársa, Shwartzman mögött.

    A safety car azonban rögtön jöhetett is be, a mezőny hátsó traktusában történt baleset miatt, mely Marino Sato és Samaia versenyének vetett véget. A harmadik kör végén aztán újrakezdődhetett a verseny, ám az első kanyarban ismét történt egy incidens, Zhou Lundgaard-dal ért össze, miközben támadni próbálta, ám összeakadtak és megsérült az autója. Így ezúttal jött egy virtuális biztonsági autós fázis, ami hamar véget is ért, miután eltakarították a törmelékeket. Lundgaard versenyben maradt, Zhou viszont a megforgása után ki kellett álljon a bokszba, a 20. helyen folytathatta csak. A szóbanforgó incidens után kissé átalakult a legjobb tíz sorrendje, Pourchaire és Shwartzman is megelőzte Lundgaard-dot, Daruvala pedig Piastrit.

    Ticktum kezdte el üldözni Viscaalt a 11. helyért és egy hosszabb csata után végül el is tudott menni mellette, ám olyan előzéssel, melynek a végén lecsúszott a pályáról, ezzel előnyt szerezve, így vissza kellett adnia a pozíciót, amit meg is tett, ám később újra előzött, ezúttal már szabályosan.

    Vips a 10. kör elején szánta el magát arra, hogy visszavegye a harmadik helyet Boschungtól, ezt sikeresen meg is tette a célegyenes végén, egy körrel később pedig Drugovich is követte az észtet. Shwartzman is támadásba lendült Pourchaire ellen a hatodik helyért, ám Ticktumhoz hasonlóan, szabálytalanul tudta csak megelőzni az ötös kanyarban, amiért később öt másodperces időbüntetést is kapott, mivel nem engedte vissza a franciát.

    Shwartzmanék aztán hamar utolérték a lassuló Boschungot, az orosz fél környi csata után pedig maga mögé utasította. Újabb fél kör múlva már Lundgaard-ék kezdték el támadni, ekkor egy óriási adok-kapok alakult ebben a bolyban, melynek végeztével Piastri plusz egy pozíciót tudott nyerni Daruvala ellen, Boschungot pedig mindenki megelőzte.

    A 14. körben Pourchaire hibázott, a pálya pedig rögtön meg is büntette: falba állt és kiesett, és egy kisebb bizonytalankodás (kezdetben csak VSC fázist rendeltek el) után ismét behívták a biztonsági autót.

    Három körre még újraindulhatott a verseny, a mentés befejezése után. Daruvala volt nagyon szemfüles az utolsó kanyarba érkezve a 18. körben, Lundgaard-dot és Piastrit egyszerre előzte meg.

    Ugyan nagyon szorosan követte, de Liam Lawson nem tudta megelőzni Armstrongot, így a Ferrari juniorja először nyert futamot az F2-ben. A harmadik maradt Vips, a negyedik Drugovich lett. Ticktum a verseny végén még egy óriási manőverrel elment Piastri mellett, így övé lett az utolsó pontszerző, nyolcadik hely. Az esti, fordított rajtrácsos futamot a Viscaal kezdheti majd az élről.

    Piastri nem szerzett pontot, de az előnye így is megmaradt a 40 pont Zhou visszaesése miatt, ám Shwartzman már csak egy pontra követi a kínait a harmadik helyen.

    Helyezés Versenyező Csapat Különbség
    1  Marcus Armstrong  DAMS
    2  Liam Lawson  HitechGP 0.500
    3  Jüri Vips  HitechGP 2.000
    4  Felipe Drugovich  UNI-Virtuosi 2.800
    5  Jehan Daruvala  Carlin 5.400
    6  Robert Shwartzman  Prema Powerteam 8.200
    7  Christian Lundgaard  ART Grand Prix 8.300
    8  Dan Ticktum  Carlin 8.400
    9  Oscar Piastri  Prema Powerteam 8.600
    10  Bent Viscaal  Trident 10.400
    11  Jack Doohan  MP Motorsport 10.500
    12  Enzo Fittipaldi  Charouz Racing System 10.900
    13  Roy Nissany  DAMS 12.900
    14  Clement Novalak  MP Motorsport 13.100
    15  Ralph Boschung  Campos Racing 14.300
    16  Logan Sargeant  HWA Racelab 15.300
    17  Guanyu Zhou  UNI-Virtuosi 17.300
    18  Olli Caldwell  Campos Racing 24.600
    Kiesett  Theo Pourchaire  ART Grand Prix
    Kiesett  Alessio Deledda  HWA Racelab
    Kiesett  Marino Sato  Trident
  • Egy második kínai futam is érkezhet a Forma-1-be

    Egy második kínai futam is érkezhet a Forma-1-be

    A jelek szerint a vártnál is komolyabb hatása lehet a Forma-1-re és a kínai piacra hazája első F1-es versenyzőjének, Guanyu Zhou-nak.

    A jövőre az Alfa Romeo színeiben bemutatkozó kínai pilóta pénzügyi támogatása mellett elérte, hogy a Kínai Nagydíj hosszabbítson a Forma-1-gyel. A széria első embere pedig gyakorlatilag biztosra kijelentette, hogy a naptárban helyet fog majd kapni egy második helyszín is az ázsiai országból.

    Utoljára 2019-ben rendeztek versenyt Sanghajban köszönhetően a koronavírus-járványnak, amely Kínából robbant ki. A Távol-Kelet azóta sem rendezett versenyt – Japán, Szingapúr is egyaránt másodszor maradt el idén -, ám az előbb említett két helyszín a tervek szerint jövőre visszatér, miközben Kína leghamarabb 2023-ban rendezhet majd újra Nagydíjat.

    Stefano Domenicali a The-Race-nek adott interjújúbán beszélt a „Zhou-hatásról”:

    „100%-osan valószínű, hogy az országának lesz majd egy második futama is. Azt már elmondhatom, hogy kaptunk már ajánlatot más városoktól, hogy rendeznének egy F1-es versenyt.” – ismerte el az olasz.

    „Jövőre ugyan még nem térünk vissza Kínába, de ez nem miattunk van így, hanem a pandémia miatt. Pontosan ezért hosszabbítottuk meg három évvel a pálya szerződését. Biztos vagyok benne, hogy Zhou hatása az F1-ben, mint az első kínai pilóta, hatalmas lesz.”

  • Történelmi mesterhármasra készül Oscar Piastri

    Történelmi mesterhármasra készül Oscar Piastri

    Még a generációs tehetségeknek tartott Charles Leclerc és George Russel sem volt képes arra, amitől Oscar Piastri két lépésre van.

    Kétszer három futam van már csak hátra a 2021-es F2-es szezonból. A tabellát jelenleg Oscar Piastri 36 ponttal vezeti az F1-be vele ellentétben versenyzőként fellépő Guanyu Zhou előtt. A jövőre már Alpine-tartalékként tevékenyedő Piastri tehát saját kezében tudhatja a sorsát a bajnoki címért folytatott harcban.

    Korábban George Russell és Charles Leclerc tudott duplázni és egymást követő években bajnokká válni az F3-ban (vagy korábban GP3) és az F2-ben is. Ezt ismételheti meg most Oscar Piastri is, illetve ha ezt megcsinálja, a szó statisztikai értelmében még felül is múlja Leclerc-éket. Piastrinak van ugyanis még 2019-ből egy Formula Renault Eurocup-bajnoki címe is, az F3-as éveik előtti szezonból pedig sem Russell, sem Leclerc nem tud győztes szezont felmutatni. Leclerc 2016-ra egy F3-as Európa-bajnoki negyedik hellyel lépett fel a GP3-ba, Russell pedig egy évvel később ugyanebben a sorozatban harmadik lett, mielőtt 2017-ben GP3-as versenyzőnek mondhatta magát.

    „Nyilván rámegyek erre a rekordra” – fogalmazott magabiztosan Piastri az F2 hivatalos oldalának. „Persze az se változtatna semmit a hozáállásomon, ha ez lenne az első esélyem bajnoknak lenni. De nyilván ez jelentősen feldobja az önéletrajzomat… Tudom azt is, hogy újonc vagyok. Viszont én és a csapat is megmutattam ami bennünk rejlik. Egyáltalán nem gondolom, hogy túllőnék azzal a realitáson, ha becélzom a bajnoki címet.”

    Az elmaradt F1-es lehetőséggel kapcsolatban egyébként kettős érzések kavarognak Piastriban. „Egyrészt furcsa az, hogy az F2-es bajnokságot vezető versenyző még csak fel sem merül érdemben egyik csapatnál sem. Másrészt viszont nagyon is értem a miérteket.”

  • Zhou bejelentése óta ömlenek a megkeresések az Alfához

    Zhou bejelentése óta ömlenek a megkeresések az Alfához

    Frederic Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke szerint a csapatot szponzori megkeresésekkel bombázzák, mióta bejelentették, hogy Guanyu Zhou lesz az új versenyzőjük a következő szezonban.

    A csapatfőnök korábban elismerte, hogy a Zhou által biztosított pénzösszeg volt az egyik „alappillére” annak a döntésnek, hogy 2022-re őt választották Valtteri Bottas csapattársának, de hozzátette, hogy a kínai versenyző teljesítménye is jelentős részét képezte a döntésnek.

    A tény, hogy Zhou lesz Kína első Forma-1-es versenyzője, rengeteg lehetőséget nyitott meg a csapat számára marketing tekintetében.

    „Nem arról van szó, hogy Zhou mit hoz, de azt hiszem, nagy a felhajtás” – mondta Vasseur a Motorsport-Magazinnak adott interjújában.

    „Szerintem ez egy hatalmas lehetőség a cég számára, mert az elmúlt hetekben több szponzor hívott, mint az elmúlt 25 évben.”

    „A cég számára, az összes szponzor vagy a jelenlegi szponzorok számára ez szintén egy hatalmas lehetőség, és ebbe az irányba fogunk haladni.”

    „Van némi zűrzavar azzal kapcsolatban, hogy honnan származik a költségvetés. De úgy gondolom, hogy számunkra, a cég számára és a többi csapat, vagy általában a Forma-1 számára is nagy lehetőség ez.”

    „Szerintem ez működhet, ha Zhou teljesít a pályán. Ez mindig az egyensúlyról szól. Nézd meg, mit csinál most a Formula 2-ben. Meggyőződésem, hogy ugyanerre képes a Forma-1-ben is.”

    Zhou mellett jövőre egy tapasztalt csapattárs lesz az Alfa Romeónál Bottas személyében, akinek tapasztalatai sokat segítenek majd a csapatnak. Vasseur hozzátette, hogy a fiatalok és a tapasztalatok keveredése a csapatban az, amit keresett, mivel a Forma-1 jövőre egy új korszak felé tart.

  • Piastri megvédte a sok kritikát kapó Zhout

    Piastri megvédte a sok kritikát kapó Zhout

    Oscar Piastri szerint egyáltalán nem igazságos az, hogy sokan már kritizálják a frissen F1-es üléshez jutó Guanyu Zhout. Az ausztrál fiatal úgy gondolja, hogy a kínai Alpine junior jó munkát fog végezni az Alfa Romeónál jövőre.

    A Formula 2 bajnoki éllovasa sokáig versenyben volt a hinwili istálló második üléséért folytatott küzdelemben, azonban végül pont az akadémia társával szemben maradt alul. Így Zhou lesz 2022-től Valtteri Bottas csapattársa az Alfa Romeónál.

    A kínai pilóta jelentős szponzorpénzt is hoz a csapathoz, ami miatt Antonio Giovinazzi azt írta ki a közösségi oldalára a hinwili istálló bejelentését követően, hogy „a Forma-1 könyörtelen tud lenni, ha előjönnek a pénzügyi dolgok”.

    Piastri a Katari Nagydíj helyszínén nyilatkozott bővebben a Zhou bejelentésről a motorsport.com kamerái előtt.

    „Láttam, hogy Zhou nagyon sok negatív kritikát kapott a közösségi médiában a bejelentését követően és ez szerintem helytelen dolog az emberek részéről” – véli Piastri, aki a kínai pilótával fogja a legnagyobb meccset vívni a Formula 2 bajnoki címéért. „Ez nyilvánvalóan a pénz miatt van, de egyébként Guanyu nem olyan rossz versenyző.”

    „Ott van a Formula 2-es bajnokság élmezőnyében, ugyanannyi győzelme van, mint nekem és a szezon korai szakaszában még ő állt a bajnokság élén. Emiatt nem az a helyzet, hogy komolyabb eredmények nélkül fog megérkezni a sorozatba.”

    „Nehéz dolga lesz Valtterivel szemben, mert ő egy rendkívül nagy rutinnal és tapasztalattal rendelkező pilóta. Érdekes lesz majd figyelemmel követni a kettejük csatáját, de biztos vagyok benne, hogy Zhou jó munkát fog végezni.”

    Piastri – aki jövőre nagy valószínűséggel nem fog versenyezni és teljes mértékben az Alpine-nál való tartalék és fejlesztő pilótai szerepkörére fog majd fókuszálni – 36 ponttal előzi meg Zhout két versenyhétvégével és hat futammal a bajnokság vége előtt.

    Mivel a kínai pilóta ülést kapott a hinwili istállónál, így várhatóan nem marad a francia istálló akadémiájának a tagja, amivel Piastri lép majd elő az enstoneiak legígéretesebb fiatal versenyzőjévé.

  • Giovinazzi saját csapatfőnökének is visszaszólt

    Giovinazzi saját csapatfőnökének is visszaszólt

    Antonio Giovinazzi kénytelen volt a saját maga védelmére kelni a teljesítménye és ehhez kapcsolódóan a menesztése kapcsán. Még saját csapatfőnökével, Fred Vasseurrel szemben is.

    Az elmúlt héten elkelt a rajtrács utolsó helye is 2022-re – eszerint Antonio Giovinazzi számára nem maradt hely és Guanyu Zhou váltja őt jövőre. Giovinazzi saját elmondása szerint is el kellett telnie némi időnek a döntés feldolgozására.

    „Nem voltak egyszerű napok” – ismeri el a La Gazzetta dello Sport kérdésére. „Inkább meg is tartom magamnak az ezzel kapcsolatos gondolataimat. De egyetértettünk abban a mentáltréneremmel, hogy ennél többet nem tudtam volna tenni. A végén nem tőlem függött a döntés.”

    Giovinazzi Ferrari-ifistaként egyáltalán nem mondott még le az F1-ről. De persze nyitott másra is. „Beszéltem a Ferrarival. Meglátjuk, tudnak-e segíteni a 2023-as visszatérésben. Rajtam ez nem fog múlni. Aztán egyszer jó lenne Le Mans-ban is indulni a Ferrari programjának keretein belül. Ez viszont egyelőre a legkevésbé sem aktuális.”

    Felmerült Giovinazzi hozzáállása is a csapatfőnök Fred Vasseur szavaiban. Erre az olasz azonnal ugrott. „Én mindig profi voltam. (Vasseurrel) még nem beszéltünk, de nem gondolom, hogy bármivel kapcsolatban hiányérzetem kellene, hogy legyen.”

  • Alonso örül Zhou F1-es szerződésének

    Alonso örül Zhou F1-es szerződésének

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso elismerően beszélt az Alfa Romeo új igazolásáról, akivel már nagyon várja a versenyzést.

    Guanyu Zhou lesz az első kínai Forma-1-es pilóta. Az Alpine kötelékébe tartozó versenyző – aki jelenleg a csapat fejlesztő pilótája is egyben – az Alfa Romeo színeiben mutatkozik be majd 2022-ben. A kínai versenyző idén már részt vehetett egy szabadedzésen, ugyanis az Osztrák Nagydíj első gyakorlásán vezethette Alonso Alpine-ját.

    Katarban a spanyol pedig kitért pár szóban Zhoura is, akiről csupa jó véleménnyel van.

    „Nagyon örülök neki, egy kedves srác. Mivel az Alpine Akadémia tagja, így teszteltem vele jó néhány napot idén. Tavaly, amikor egy korábbi Renault-t teszteltem a visszatérésem miatt, néhány napon vele osztoztam Bahreinben és Abu Dhabiban.” – kezdte a spanyol.

    „Kiváló a kapcsolatunk, és ahogy már mondtam, örülök, hogy megkapta ezt a lehetőséget.– tette hozzá.

    Zhou érkezése pedig egyet jelent Giovinazzi távozásával. Az olasz jövőre a Formula E-ben fog rajthoz állni, akit a spanyol ugyan sajnál, de szerinte a sportnak jót tesz egy kínai versenyző.

    „Ugyanakkor Antonio távozik, ami sajnos megmutatja, hogy hogyan is működik a sport. Alapvetően azonban a Forma-1-nek, Kínának és Zhounak, magának is jót fog tenni ez az esély. Mi már nagyon várjuk, hogy ellene versenyezhessünk, és a lehető legjobban szeretnénk üdvözölni a mezőnyben.” – tette hozzá.