Címke: Grönland

  • Extreme E: Grönlandon trónt fosztott az Andretti, új győztes született!

    Extreme E: Grönlandon trónt fosztott az Andretti, új győztes született!

    Az első két verseny után most nem Rosberg csapata (RXR), hanem az eddig is jó formát mutató Andretti alakulat tudott diadalmaskodni.

    Nyugat-Grönland tundráján folytatódott az Extreme E bajnoksága, ahol teljesen más helyszín várta a mezőnyt, mint eddig.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Extreme E (@extremeelive) által megosztott bejegyzés

    A versenyformátum újdonságai

    Eddig idő alapján osztották ki a helyezéseket, de egy-egy technikai hiba, vagy kiesés elvette a csapatok esélyét egy jó helyezésre. Ehelyett helyezési alapján kvalifikációs pontokat kapnak majd a csapatok, amelyek nem számítanak bele a bajnokságba.

    A helyezések között csak egy-egy pont a különbség (1.-9 pont, 2.-8 pont…), és a két menetből származó összeg kapja majd a rajtpozíciót.

    Az első, ötödik és hatodik helyezett az első, a 2.-3.-4. helyezett a második elődöntőben bizonyíthat a döntőbe jutásért. Mind a futamból két autó jut majd az ötfősre bővített döntőbe.

    Utolsóként az leglassabb háromnak fenntartott „Crazy Race” győztese lesz majd, aki javíthat egyet a végleges helyezésén.

    Kvalifikáció

    Rosberg csapat az első körben háromszor áll meg, majd Molly Taylor egyet gurult is az autóval, így lassú időt tudtak csak elérni.

    A második körben az Abt Cupra két defekttel állt ki, míg a Ganassi csapat eltörte a felfüggesztését.

    Bár a RXR legénység megnyerte a második kört, az előző versenyekhez hasonlóan ismét az X44 legénysége (Loeb/Gutierrez) érte el a legjobb helyezést az időmérőn.

    Elődöntő

    Az első futamban Sainz (Acciona Sainz) elhúzott az első körben női versenytársaihoz, a Velocében bemutatkozó Emma Gilmourhoz és az X44-es Gutierrezhez képest. A második körben azonban megfordult a csapatok közötti dinamika, Laia Sanz jól tartotta az előnyét, de Loebbel nem tudott mit kezdeni. A francia előbb a tó mellett előzte meg honfitársát, Sarrazint (Veloce), majd a kör végére utolérte Sanzot is.

    Sarrazin a köveken keresztül próbált meg utolsó pillanatban élre vágni, ami sikerült is neki, de a levágás közben eltörte az egyik első felfüggesztését, így a többiek könnyedén elmentek mellette.

    A másik ágon az Andretti alkotott nagyot, Timmy Hansen jó rajtával előbb arra késztette Kristofferssont, hogy használja el a HyperDrive-ját, majd később egy kapu eltalálására késztette, ami 10 másodperces büntetést ért a korábbi WTCR pilótának.

    Hansen később el is tudott menni a vetélytárs mellett, bár Kristoffersson a boxok előtt egy merész fékezéssel (sebességkorlát eléréséhez), visszavette a pozíciót.

    Közben az Abt (Kleinschmidt/Ekström) kálváriájának lehettünk tanúi, akik egy technikai hiba miatt nem tudták felvenni a versenyt a többiekkel.

    A „Crazy Race”-ben Button csapata, a JBXE (Kevin Hansen/Ahlin-Kottulinsky) 30 másodperces büntetést kapott, a Ganassi (Price/Leduc) alakulat pedig szintén felfüggesztését törte. A Xite Energy csapata (Gianpaoli Zonca/Bennett) azonban technikai problémába ütközött, így mégis Buttonék jutottak döntőbe.

    Döntő

    A férfiak közül Loeb (X44) és Kevin Hansen (JBXE) kezdett az autóban. A francia nagy csata után el is ment Molly Taylor (RXR) és Catie Munnings (Andretti) mellett, ezzel vezette az első kört. A svéd csak negyedik helyen ért oda a szűkebb részhez, míg Sainzék egy megbillenés után az utolsó helyen álltak.

    A cserénél kiderült, az X44 összeszedett egy defektet, így csak a negyedik helyre tudtak visszajönni a szerelés után. Közben az Andretti megelőzte Rosbergéket.

    A mezőny végén Sainz meg tudta előzni Gutierrezt (X44) a negyedik helyért, míg a mezőny elején a két utolsó ralikrossz (Johan Kristoffersson/Rosberg és Timmy Hansen/Andretti) világbajnok küzdött a győzelemért.

    Előbbi járt rosszabbul, ők fél percet vesztettek a többiekhez képest. Az Andrettit ezután senki nem tudta megállítani. Mögöttük a JBXE és az Acciona Sainz állhattak fel a dobogóra.

    A spanyol alakulat csak 4 századdal végzett a X44-es autó előtt, akik még így is tudtak pár pontot hozni bajnoki ellenfeleiken, a RXR alakulatán.

    Andretti United Autosport, Timmy Hansen & Catie Munnings, Extreme E, Arctic X Prix, racingline.hu
    A Sarki X-Prix győztes autója: Catie Munnings és Timmy Hansen, Fotó: Extreme E
  • Rosberg: Hamilton felhívott volna, ha tudná a telefonszámom

    Rosberg: Hamilton felhívott volna, ha tudná a telefonszámom

    Nico Rosberg várt volna gratulációt Sir Lewis Hamiltontól, a csapata Extreme E győzelme miatt, ha meglett volna neki a telefonszáma. A páros ismert volt a harcáról korábban, amikor csapattársak voltak a Mercedes F1-es csapatában, és ez a rivalizálás folytatódik most az Extreme E-ben is, ahol a német alakulata végzett az élen, a húsvéti hétvégén.

    Rosberg és Hamilton neve is számos ismert név között szerepel, akik befektettek az új Extreme E sorozatba, amely egy az FIA által felügyelt off-road versenyszéria, ahol elektromos SUV-okat használnak, a világ távoli pontjain. Ilyen helyszínek várnak rájuk, mint a Szahara, az Északi-sark, vagy az Amazonas esőerdői. Az istállóknál kötelezően van férfi és női versenyző is.

    A szezonnyitó Szaúd-Arábiában volt, ahol a Rosberg X Racing öt pontos előnyre tett szert, és vezeti a tabellát, Hamilton X44 alakulata előtt, köszönhetően a Johan Kristoffersson/Molly Taylor pilótapárosnak, akik megnyerték a hétvégi döntőt.

    Rosberg gyakorlatilag csapatmenedzserként tevékenykedett, és ott volt a sivatagi X-Prix-n, a Sharaan Természetvédelmi Terület rendezett versenyen, addig Hamilton távolból figyelte az eseményeket, a 2021-es szezon egyik szabad Forma-1-es hétvégéjén, az első két forduló között. A Sport1 megkérdezte 2016 világbajnokától, hogy öreg harcostársa legalább üzent-e annyit, hogy „Jók voltatok.”, vagy valami hasonló, mire így felelt:

    „Nem, bár ha ismerné a telefonszámomat, feltehetően megtette volna. Mindenesetre milyen menő már az, hogy ezúttal csapatfőnökökként harcolunk egymással, és a bajnokság első két helyén állunk? Mulatságos, hogy a duónk most itt folytatja.”

    A német Skynak a 35 éves korábbi versenyző így folytatta:

    „Csapataink egész hétvégén fej-fej mellett voltak. Olykor az ő csapata volt az első, néha az enyém. Ez egy komoly párharc volt, végül sikerült magunk felé billenteni ezt, amivel igazán elégedett lehetek. Minden bizonnyal ezt folytatjuk majd a teljes szezonban. A szépsége az, hogy minél intenzívebb lesz a párbajunk, annál több figyelmet kap a széria. Így felhívhatjuk a figyelmet azon kérdésekre, ami mellett együtt kampányolunk, például a klímaváltozásra.

    A sorozat következő versenye Szenegálban lesz, az Ocean X-Prix, május 29-30-án, a monacói és az azerbajdzsáni F1-es futamok között, a hátralévő három X-Prix-k pedig Grönlandon, Brazíliában és Argentínában lesznek majd.

  • Íme, az Extreme E előzetes 2021-es versenynaptára!

    Íme, az Extreme E előzetes 2021-es versenynaptára!

    Az Extreme E a mai napon bemutatta az első szezonjuk előzetes versenynaptárát, és az új elektromos off-road széria a világ legdurvább klímát nyújtó helyszínein zajlik majd. A bemutatkozó szezonja az elektromos terepbajnokságnak öt versenyhelyszínt tartalmaz, négy kontinensen. A forradalmi sorozat 2021 januárjában indul, és a célja az, hogy tudatosítsa a globális környezeti problémákat, miközben népszerűsíti az elektromos meghajtású jármú technológiát. Az off-road széria bemutatná az éghajlatváltozás hatásait és az ember tevékenységét a világ legtávolabbi helyszínein, miközben a gyártóknak biztosítaná azt, hogy bemutathassák az elektromos terepjáróik képességeit.

    A nyitó verseny, Dakarban Szenegálban lesz, a Lac Rose partján, az óceán mellett. Ez után Szaúd-Arábiába mennek a sivatagba márciusban, majd Nepál Mustang nevű körzete következik, a hegyek között, a Himalájában májusban. Grönlandra is elmennek majd Kangerlussuaq a gleccserek közé augusztusban, végül az Extrem E első szezonja októberben zárul Brazíliában.

    Extreme E Első szezon versenynaptár
    (Előzetes időpontok)

    Óceán – Lac Rose, Dakar, Szenegál (2021. január 22-24.)
    Sivatag– Sharaan, Szaúd-Arábia (2021. március 4-6.)
    Hegy – Kali Gandaki Valley, Mustang körzet, Nepál (2021. május 6-8.)
    Gleccser – Kangerlussuaq, Grönland (2021. augusztus 27-29.)
    Esőerdő – Santarem, Para, Brazília (2021. október 29-31.)

    https://www.facebook.com/ExtremeELive/videos/2822721181143843/

  • Chadwick, Prost, Scheider is di Grassi is az Extreme E nevezői közt!

    Chadwick, Prost, Scheider is di Grassi is az Extreme E nevezői közt!

    A Williams fejlesztő versenyzője, a W Series első bajnoka, Jamie Chadwick is jelentkezett az Extreme E-re, mely Grönlandon indul majd 2021-ben.

    Nem ő lesz azonban az egyetlen nő a különleges versenyen, hiszen a listán van Katherine Legge és Mikaela Ahlin-Kottulinsky is.

    Az Extreme E a Formula E testvérsorozata lesz, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozásra, öt távoli helyszínen, 12 elektromos SUV versenyével.

    „Versneyezni ilyen hihetetlen helyszíneken, azért, hogy tudatosítsuk az emberekben a klímaváltozás problémáját… nem lehet nem szeretni.” – mondta Chadwick.

    „Azon generáció tagja vagyok, melynek egyre inkább tisztában kell lennie a környezetünkkel, és mivel Angliában vidéken nőttem fel, számomra minden korábbinál fontosabb, hogy felhívjuk erre a figyelmet. Ez egy win-win helyzet.”

    Az Extreme E nevezői között azonban további ismert nevek is feltűnnek, mint a WRC bajnok Sebastien Ogier, a ralikrossz versenyző Andreas Bakkerud, Timo Scheider, valamint Kevin és Timmy Hansen, csak úgy, mint Alain Prost fia, Sascha, illetve a Formula E versenyző Lucas di Grassi és Andre Lotterer.

    Az Extreme E-hez csatlakoznak a Cambridge-i Egyetem környezetvédelmi szakértői is, hogy kutatásokat végezzenek az egyes helyszíneken, melyek között szerepel majd az Északi-sark, Himalája, sivatagos területek, az Amazonas esőerdői, és az Indiai-óceán egyik szigete.

    A 2021 februárjában rajtoló környezettudatos verseny első helyszíne a Grönland délnyugati részén található Russell-gleccser lesz.A tesztek 2020 közepén kezdődnek majd.

    A helyszíneket „úszó paddockkal” fogják majd megközelíteni, mely a becslések szerint kétharmadával kevesebb káros kibocsátást eredményez, mint a légi utazás.

    A Royal Mail teherhajóját, az RMS St Helenát fogják átalakítani úgy, hogy az el tudja látni a versenyzőket, csapatokat, és garázsként is funkcionáljon, és ezen tartózkodnak majd a környezetvédelmi szakértők is.