Címke: Gregoire Saucy

  • Stanek uralta a káoszt az imolai főfutamon

    Stanek uralta a káoszt az imolai főfutamon

    A Trident pilótája, Roman Stanek egy rendkívül izgalmas főversenyen tudott győzedelmeskedni Imolában az Autodromo Enzo e Dino Ferrarin.

    A pole-pozícióból rajtoló Zane Maloney rosszul rajtolt ugyan, de mivel még nedves volt a pálya, az eső gumikon rajtoló pilóták óriási előnybe kerültek a szárazokon indulókhoz képest. Caio Collet, Franco Colapinto, Alex Smolyar és Pepe Marti nyerték emiatt a legnagyobbat, ugyanis az előbb említett kvartett az élre is állt az első körökben.

    Azonban a korai biztonsági autós fázis miatt az eső gumikon rajtolóknak be kellett jönniük a bokszba slickkekért, ami miatt az előbb említett négyesből hárman visszaestek a középmezőnybe. Az élen így Maloney, Roman Stanek és a két pozíciót javító Oliver Bearman alkotta az első három sorrendjét.

    Marti és Hunter Yeany kintmaradt esőgumikon, amivel rögtön az újra indítást követően előretörtek. Marti hamar az élre állt és camposos csapattára is követte őt. Azonban a pálya folyamatosan száradt és az eső gumikon autózók elkezdtek szenvedni. A barbadosi színek alatt versenyző Maloney a 7. körben emiatt vissza is vette a vezetést a Tosában.

    Brad Benavides balesete miatt be kellett hívni a biztonsági autót a 7. kör végén. A Carlin pilótája nekiment az előtte autózónak és irányíthatatlanul a falba csapódott a Piratellánál.

    Maloney még az újraindítás előtt megforgott, ami miatt le is fulladt az autója. Emiatt Stanek és Bearman már az első helyért vívhatott a célegyenesben, amiből végül a Prema fiatalja került ki győztesen. A kieső barbadosi fiatal autója miatt VSC fázis lépett érvénybe.

    A 13. körben indult újra a futam harmadjára és Bearman tökéletes érzékkel lépett a gázra, amivel rögtön meg is lógott Stanek előtt, akit Jak Crawford és Gregoire Saucy üldözött.

    Arther Leclerc – aki csak a 21. helyről rajtolhatott – a káosznak köszönhetően hirtelen a 9. helyen találta magát és azonnal meg is tudta előzni ez előtte autózó Kaylen Fredericket, majd Zak O’Sullivant is. A monacói nem sokkal ezután Kush Maini is maga mögé utasította, amivel már a 6. volt, ezzel óriási kármentést végezve.

    Mindeközben Stanek a 21. körre megközelítette Bearmant, aki így védekezni kényszerült. A cseh fiatal egyre közelebb tudott kerülni brit riválisához, ami miatt már a szélárnyék segítségével is az élre tudott állni. Bearmannek elfogytak a gumijai, ami miatt Crawford is el tudta kapni őt az utolsó körben.

    Stanek a jó hajrájának köszönhetően megnyerte a versenyt a két Premás előtt. Bearmant még Saucy is próbálta megelőzni, azonban az utolsó kanyarban össze is ütköztek. Emiatt Hadjar lett a harmadik, megelőzve Bearmant, Leclerc-t és Mainit. További pontszerzők: O’Sullivan, Frederick, Vidales és Ido Cohen.

    A főfutam végeredménye:

    # Versenyző Csapat Különbség
    1 2
     Roman Staněk
     Trident
    2 5 Jak Crawford
     Prema Powerteam
    0.654 0.654
    3 18 Isack Hadjar
     HitechGP
    4.247 3.593
    4 6 Oliver Bearman
     Prema Powerteam
    4.728 0.481
    5 4
     Arthur Leclerc
     Prema Powerteam
    6.515 1.787
    6 12
     Kush Maini
     MP Motorsport
    12.566 6.051
    7 26
     Zak O’Sullivan
    Carlin 13.285 0.719
    8 17
     Kaylen Frederick
     HitechGP
    14.289 1.004
    9 20
     David Vidales
     Campos Racing
    14.945 0.656
    10 23
     Ido Cohen
     Jenzer Motorsport
    15.446 0.501
    11 7
     Victor Martins
     ART Grand Prix
    15.893 0.447
    12 25
     William Alatalo
     Jenzer Motorsport
    16.613 0.720
    13 10
     Caio Collet
     MP Motorsport
    18.587 1.974
    14 15
     David Schumacher
     Charouz Racing System
    18.848 0.261
    15 11
     Alexander Smolyar
     MP Motorsport
    21.050 2.202
    16 22 Pepe Martí
     Campos Racing
    21.969 0.919
    17 21 Hunter Yeany
     Campos Racing
    22.963 0.994
    18 31 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 27.704 4.741
    19 19
     Nazim Azman
     HitechGP
    28.761 1.057
    20 30
     Rafael Villagomez
    Van Amersfoort Racing 30.406 1.645
    21 24
     Federico Malvestiti
     Jenzer Motorsport
    32.374 1.968
    22 29
     Franco Colapinto
    Van Amersfoort Racing 1’12.566 40.192
    23 8
     Gregoire Saucy
     ART Grand Prix
    1 kör 1 kör
    24 28
     Enzo Trulli
    Carlin 1 kör 2’04.431
    25 14
     László Tóth
     Charouz Racing System
    Kiesett
    3
     Zane Maloney
     Trident
    Kiesett
    27 Brad Benavides Carlin Kiesett
    1
     Oliver Rasmussen
     Trident
    Kiesett
    16
     Francesco Pizzi
     Charouz Racing System
    Kiesett