Címke: Greg Maffei

  • A Liberty Media főnöke hatalmas pénzösszeget zsebelt be 2019-ben!

    A Liberty Media főnöke hatalmas pénzösszeget zsebelt be 2019-ben!

    A Liberty Media vezetője és ügyvezető igazgatója, Greg Maffei összesen 44 millió amerikai dollárt keresett a tavalyi év folyamán. A tényről a cég nemrégiben kiadott dokumentumai számoltak be.

    Maffei a közvetlen főnöke a Forma-1 vezérigazgatójának, Chase Careynek és felelős a cég további nagyobb befektetéseiért, mint például az Atlanta Braves baseball csapata vagy a Sirius XM rádió hálózata. Az Egyesült Államok tőzsdebizottsága pedig nemrégiben hozta nyilvánosságra Maffei pénzügyi intézkedéseit.

    Maffei 2019-ben a nyilvánosságra hozott dokumentumok tanúsága alapján 44.045.070 dollárt tehetett zsebre. Ez az összeg jelentősen nagyobb az előző évi kereseteihez képest, ami 2017-ben még csak 19,8 millió, 2018-ban pedig 20,1 millió dollár volt.

    Az fizetés legnagyobb részét a bónuszok és a tőzsdei lehetőségek alkotják. A normális fizetése – ami mindössze 5 százalékkal nőtt az öt éves szerződése alatt, ami még 2014 decemberétől volt érvényes – csak 1.1 milliót tett ki az egész fizetéséből.

    Maffei még tavaly decemberben aláírta az új öt éves szerződését, ahol 3 millió dollár lesz az alap fizetése és emellett még számos bónusz juttatást is tartalmaz. A Liberty Media emellett azt is nyilvánosságra hozta, hogy az átlag dolgozóik fizetése 93.055 dollár volt a tavalyi év folyamán, ami csupán töredéke annak, amit a cég vezetője tehetett zsebre az év végén.

  • A Liberty azt hitte, könnyebb lesz szponzort gyűjteni az F1-ben

    A Liberty azt hitte, könnyebb lesz szponzort gyűjteni az F1-ben

    A Liberty Media főnökei elismerik, hogy azt gondolták, könnyebb szponzorokat szerezni a Forma-1 számára.

    Chase Carey, az új F1-es vezérigazgató, és a Liberty főnöke, Greg Maffei úgy vették át a sportot Bernie Ecclestone-tól, hogy azt remélték, gyorsan képesek lesznek monetizálni a sportot.

    Ehhez képest azonban csökkennek a bevételek.

    „Az volt a megfigyelés, hogy vannak itt szponzorok, akik csak várnak még, sorban állnak, és amint valaki hívja őket, jönnek és beszállnak.” – ismerte el Carey a Financial Times-nak. „De a világ nem ilyen egyszerű.”

    Maffei pedig egyetért Carey-vel.

    „Amely területen lemaradtunk és növekedést akarunk látni, az a szponzoráció, mivel bebizonyosodott, hogy nehezebben és kevésbé növekszik, mint azt előzetesen vártuk, de továbbra is optimisták vagyunk.” – idézte Maffeit Christian Sylt a Forbes hasábjain.

  • A Liberty Media visszavinné a Forma-1-et Afrikába

    A Liberty Media visszavinné a Forma-1-et Afrikába

    A Liberty Media folyamatosan keresi azon megoldásokat, hogy újra F1-es futamot rendezzenek az afrikai kontinensen, amely része lenne a jövőbeni radikális naptár bővítésnek is.

    A száguldó cirkusz mezőnye 1993-ban járt legutóbb Afrikában, akkor Kyalami adott otthont a Dél-afrikai Nagydíjnak. Ezen ötlet azután merült fel a sorozat vezetőiben, hogy sikeresen elérték, hogy jövőre Vietnámba is ellátogat majd a mezőny.

    Az afrikai versenyen kívül a Liberty Media kacérkodik még egy holland, miami-i és egy második kínai futam gondolatával is.

    A Liberty Media ügyvezető igazgatója Greg Maffei egy miami-i konferencián beszélt a naptár bővítési tervekről is.

    „Továbbra is dolgozunk Miamin, de rengeteg akadályba ütközünk. Emiatt keresünk alternatívákat az Államokban is, beleértve például Las Vegast is. Ezen kívül keresünk egy alternatív afrikai helyszínt is. Igyekszünk megszilárdítani néhány nyugat-európai helyszínt, és behozni Afrikát is.” – fogalmazott Maffei.

  • A főnök feleségének kérésére kellett megválni a grid girlöktől!

    A főnök feleségének kérésére kellett megválni a grid girlöktől!

    Nagy vihart kavart, hogy 2018-tól a Liberty Media száműzte a grid girlöket a rajtrácsról, számos nyilatkozat és vélemény is született az ügy kapcsán.

    A hivatalos érv az volt, hogy a grid girlök alkalmazása nem egyeztethető össze a modern társadalmi normákkal.
    Mostanra azonban az is kiderült, hogy pontosan miért kellett távozniuk a lányoknak a versenyzők autói mellől. Egészen pontosan azért, mert a főnök feleségének nem tetszett, hogy Austinban Daniel Ricciardo rajtrácslánya, mondhatni nem volt épp deszka, épp ellenkezőleg.

    Történt ugyanis hogy a tavalyi austini verseny előtt Ricciardo tábláját egy jókora mellekkel megáldott nő tartotta, a ráadott ruha fazonja miatt pedig melltartó sem volt rajta. Ez pedig olyannyira látványos volt, hogy állítólag maga Ricciardo se nagyon tudott mással foglalkozni.

    Ez pedig nem tetszett Sharon Maffei-nek, aki épp a rajtrácson járt. Sharon Maffei pedig nem más, mint a Liberty Media elnök-vezérigazgatójának, Greg Maffeinek a felesége.
    Szóval amint ezt Mrs. Maffei is meglátta, azonnal jelezte férjének, hogy ennek véget kell vetni. Így aztán Carey megkapta az utasítást főnökétől: a lányoknak menniük kell.

    Érdekesség még a témában, hogy Maffei támogatta Donald Trump elnökválasztási kampányát, mintegy 250 000 dollárral, függetlenül attól, hogy Trump egyáltalán nem ad a nők szavára.

    Ő volt a szóban forgó grid girl:

    Texas Grid Girls – Austin GP 2017 from r/formula1