Címke: Greg Maffei

  • Várhatóan ekkor rendezik majd meg a Las Vegas-i Nagydíjat

    Várhatóan ekkor rendezik majd meg a Las Vegas-i Nagydíjat

    Az első Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjat november 16-18 között fogják megtartani. Ez azt jelenti, hogy a harmadik amerikai verseny mindössze egy héttel a jövő évi szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt egy héttel lesz lebonyolítva.

    Nem volt egyszerű, de az F1 vezetőinek sikerült elérniük azt, hogy a Forma-1-es mezőny legálisa és problémamentesen száguldozzanak majd a Las Vegas-i éjszakában a híres „The Strip” kaszinói körül.

    Azt eddig is tudni lehetett, hogy Las Vegas csatlakozni fog a száguldó cirkusz versenynaptárához, azonban az még nem volt egyértelmű, hogy meddig lesz érvényes a kontraktusuk. Azonban nemrégiben napvilágot látott egy ezzel kapcsolatos dokumentum, amit az érintett felek is megerősítettek, így rengeteg új dolgot tudhattunk meg a leendő villanyfényes versenyről.

    A 17 oldalas dokumentumban az áll, hogy a verseny időpontja 2023. november 16-18 lesz és a felek 2027-ig állapodtak meg egymással a versenyrendezés jogairól. Mindez azt jelenti, hogy az első Las Vegas-i Nagydíjon akár a jövő évi világbajnoki cím sorsa is eldőlhet és mindössze egy héttel a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt kerül majd megrendezésre.

    Stefano Domenicali és a Liberty Media azon lesznek, hogy Las Vegasnak ez a novemberi időpont maradhasson a fix helye a Forma-1 versenynaptárában. Az viszont már biztos, hogy a bokszutcát és az ahhoz tartozó infrastruktúrát egy 240 millió dollárért vásárolt területen fogják majd felépíteni. Erről maga a Liberty Media elnöke, Greg Maffei beszélt még egy korábbi interjújában.

    2023 lesz az első olyan év 1982 után, ahol egy Forma-1-es szezonon belül 3 különböző, az Amerikai Egyesült Államokban található helyszínre látogat el a mezőny. A királykategória már 40 évvel ezelőtt is versenyzett a Nevada államban található szerencsejáték paradicsomban, csak akkor mellette nem Miami-ban és Austinban, hanem Long Beach-en és Detroit-ban mérték össze a tudásukat a versenypályán.

  • A demográfiai változás hozza az új szponzorokat az F1-be

    A demográfiai változás hozza az új szponzorokat az F1-be

    Greg Maffei, a Liberty Media vezérigazgatója az F1 demográfiai változásának tulajdonítja, hogy új szponzori pénzek áramlanak a sportágba.

    Alig telik el úgy egy hét, hogy egy F1-es csapat ne jelentené be, hogy új szponzorokat köszönthetnek köriekben. Az olyan technológiai óriáscégektől kezdve, mint az Oracle vagy a Cognizant, egészen a fogyasztói termékeket gyártó vállalatok sokaságáig, a globális vállalatok tavaly óta folyamatosan új szerződésekkel látják el az F1-et, és semmi jele annak, hogy a szponzori ajánlatok mennyisége csökkenne.

    A múlt héten Monacóban a Financial Times/Motorsport Network Business of F1 Forum című rendezvényén Maffei azt sugallta, hogy a csapatok eljutottak arra a pontra, amikor már elutasítanak szponzorokat.

    „Azt hiszem, így van, már csak annyi hely van az autón, hogy egy újabb logó kerüljön rá” – mondta, majd a kereskedelmi bumm okát is megmagyarázta.

    „Az érdeklődés növekedése olyan emberek részéről, akik valóban értik a technológiát, hatalmas szerepet játszott, és az, hogy ez miként növelte az érdeklődést a Szilícium-völgyi technológiai közösségek körében; nézd meg, hány autónak van már technológiai szponzora, ha nem több technológiai szponzora.”

    „Ez megnyitotta az egyik csoportot, de vannak olyan rajongók is, akik lazábbak, és értékelik a versenyzők történeteit, a személyiségeket.”

    „Aztán ott van a rajongók egyre alacsonyabb életkora; egy felmérés szerint (Motorsport Network Global F1 Fan Survey 2021) négy évvel lejjebb vittük az átlagéletkort.”

    „Szóval ez egy csomó fogyasztói terméket és egy csomó másfajta márka szemét nyitotta fel, amelyek vonzónak találják. Szóval tényleg nagyon szerencsések vagyunk, hogy mindenféle szponzori érdeklődést kaptunk.”

    A kriptopiac viszi a prímet

    A kereskedelmi támogatás legújabb jelentős hulláma, amely a Forma-1-et érte el, a technológiai ipar egy alágazatából, a digitális valutapiacokról, vagyis a kriptovilágból érkezett.

    Gyakorlatilag már minden csapatnak van kriptopartnere, míg magát az F1-et a Crypto.com támogatja, a világ leggyorsabban növekvő kriptopénz platformja, amely 2021-ben a nagydíjak globális partnere lett, és az F1-es sprint versenyek közvetlen szponzora.

    „Gondoljunk csak a kripto mélységére” – mondta az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali, aki Maffei mellett ült az F1-es fórumon.

    „Tíz különböző kriptomárkánk van. És elmondhatom, hogy a szoftveres vállalkozások pontosan ugyanolyanok. (Ez) nagyon egészséges.”

    Visszatérve az F1 fiatalabb közönségének témájára, Greg Maffei nem meglepő módon az Netflix „Drive to Survive” című sorozatát nevezte meg az egyik fő katalizátorként, amely kibővítette az F1 közönségét.

    „Ami a fiatal közönséget illeti, a Netflixnek köszönhetjük, hogy sok ember számára megnyitotta a világunkat” – mondta.

  • New York polgármestere a városa belvárosába vinné a Forma-1-et

    New York polgármestere a városa belvárosába vinné a Forma-1-et

    A Liberty Media főnöke, Greg Maffei nemrégiben elárulta, hogy New York polgármestere, Eric Adams nagyon szívesen megnézne egy Forma-1-es versenyt a „Nagy Alma” belvárosában.

    Ugyanakkor Maffei azonnal megjegyezte, hogy New York érkezését egyáltalán nem tartja valószínűnek, mert ezzel már négyre nőne az amerikai futamok száma a száguldó cirkuszban. A Liberty Media első embere szerint emiatt pedig egy „olyan harcot kellene megvívnia a nyilvánossággal és szurkolókkal, amihez semmi kedve nincsen.

    Anno még Bernie Ecclestone idejében az F1 nagyon közel járt ahhoz, hogy megrendezhessen egy verseny New York közelében. A futam New Jerseyben lett volna, azon belül is Port Imperialban, az esemény promótere pedig Leo Hindery lett volna.

    Amióta a Forma-1 amerikai kézbe került 2017-ben, azóta az első számú célpontoknak az amerikai helyszínek bizonyulnak. Ez bizonyítja azt, hogy Miami már túl is esett az F1-es tűzkeresztségen és erre Las Vegasnak is csupán egy évet kell majd várnia.

    Maffei felfedte, hogy New York polgármestere már egy konkrét tervezetet is bemutatott neki, hol és hogyan képzelne el egy utcai Forma-1-es pályát New York belvárosában, amit a Harlem folyó és észak-nyugat Manhattan környékén alakítottak volna ki. Azonban a tervek nem feleltek meg a sport előírásainak.

    A Liberty Media első embere azt is hozzátette, hogy a nem megfelelő tervek mellett „a nehéz körülmények és a Central Park F1 miatt való lezárása” is ellehetetlenítené a verseny megrendezését.

    Maffei mindezek mellett a Miami Nagydíjról is beszélt. Az amerikai üzletember szerint a logisztikai nehézségek és az óriási anyagi veszteség ellenére az esemény egy óriási siker volt. Az amerikai úgy véli, ha a promóterek képesek lesznek megoldani ezeket a problémákat 2023-ra, akkor jövőre egy még élvezhetőbb versenyt láthatunk majd.

  • A Forma-1-es csapatok fele támogatja Andretti nevezését

    A Forma-1-es csapatok fele támogatja Andretti nevezését

    Michael Andretti ellenállásba ütközött az F1-es paddockban, amikor a Miami Nagydíj hétvégéjén a jelenlegi csapatfőnökökkel egyeztetett. A McLaren korábbi versenyzője megpróbálja meggyőzni a Forma-1-et, az FIA-t és a potenciális rivális csapatokat, hogy nyissák meg a kapukat egy tizenegyedik csapat 2024-es belépése előtt.

    Az egyik akadály a sportág kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media. Greg Maffei, a Liberty vezérigazgatója egy Bloomberg-rendezvényen, amikor arról kérdezték, hogy megnyitnák-e a boxutcát az Andrettihez hasonló új csapatok előtt, így felelt:

    „Nem hiszem, hogy ez egy sürgős igény lenne.”

    Állítólag még a most már Mohammed Ben Sulayem által vezetett FIA sem lelkesedik érte – pedig Andretti szerint az új elnökkel Miamiban tartott találkozója „jól sikerült”. Ennyit árult el erről Andretti:

    „Szerintem támogatja, de nagyon benne vannak a folyamatokban. Nem fogunk választ kapni egy ideig, ez talán szeptemberig vagy októberig is eltarthat.”

    Addig is Andretti Global nevű leányvállalata új munkatársakat toboroz, és az indianapolisi Forma-1-es gyár tervei „remélhetőleg augusztusban” elkezdődnek. Úgy tűnik azonban, hogy a legnagyobb ellenszelet Andrettinek maguk a Forma-1-es csapatok jelentik.

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner csütörtökön kifejezetten határozottan lépett fel. Egyeseknek az ellenállás nyilvánvaló – hiszen egy tizenegyedik csapat egyszerűen felhígítja a saját franchise-juk értékét. A Haas csapatfőnöke ennyit mondott erről:

    „Jelenleg azt gondolom, hogy a 10 csapat – 10 stabil csapat – jó megoldás. Versenycsapatként pedig nincs szükségünk többre.”

    A pályázata megerősítése érdekében Andretti Miamiban mind a tíz csapatfőnököt felkereste, és arra kérte őket, hogy írjanak alá egy dokumentumot, amelyet az F1 hivatalnokai elé terjeszt. A pletykák szerint nagyjából csak a fele írta alá. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown, aki szintén amerikai, ennyit tett hozzá:

    „Kicsit sem vagyok meglepve, hogy néhány versenycsapat nagyon önző módon vélekedik arról, hogy mi történjen vagy ne történjen az autóversenyzésben.”

    A Red Bull-os Christian Horner utalt rá, hogy végül a Liberty Medián múlik, hogy miképp kezelik az Andretti-pályázatot – például, hogy a többi csapatot mennyivel kompenzálják. Megerősítette, hogy ő is találkozott Andrettivel:

    „Szerintem, ez inkább a Liberty-s srácok ügye. Végül ez tisztán pénzügyi kérdés lesz. Végső soron a jogtulajdonosok kérdésköre, hogy mennyire értékelik azt a tizenegyedik csapatot.”

  • A Forma-1 vezetői 240 millió dollárért vettek területeket Las Vegasban

    A Forma-1 vezetői 240 millió dollárért vettek területeket Las Vegasban

    A Forma-1 egy 39 hektáros területet vásárolt Las Vegas közepén mint egy 240 millió dollárért, hogy a 2023-ban bemutatkozó versenynek kialakíthassák a bokszutca komplexumát és a paddock területét.

    Amikor bejelentették, hogy a száguldó cirkusz 42 év után vissza fog térni a szerencsejáték fővárosába, sokan elkezdtek azon gondolkozni, hogy vajon hol lesz kialakítva a városban a paddock, illetve a bokszépületek. A város szervezetei zöld utat adtak ahhoz, hogy az F1 vezetői kialakíthassák ezen infrastruktúrákat az utcákon, azonban azt leszögezték, hogy a területek túlnyomó része a helyi vállalkozások és kaszinók birtokában állnak.

    A Forma-1 csapatait már most figyelmeztették, hogy a két épület akár egy mérföldre is lehet majd egymástól az előbb említett nehézségek miatt. Azonban a Liberty Media vezérigazgatója, Greg Maffei a pénteki nap folyamán felfedte, hogy komoly területeket vásároltak Las Vegason belül, hogy ezen területeket gond nélkül kialakíthassák. Az üzletről készült szerződés pedig rövidesen el is fog készülni.

    „A Forma-1 népszerűsége továbbra is töretlen az USA-ban és a mostani Miami Nagydíj még tovább fogja növelni azt” – árulta el Maffei, miközben számos Wall Streeten dolgozó elemzővel beszélt. „Mindezek mellett pedig még ott van az is, hogy 2023-tól Las Vegasban is lesz Forma-1-es verseny.”

    „Az esemény során a Liberty Media a helyi promóter Live Nation közreműködésével szeretne még nagyobb népszerűségre szert tenni az országon belül. A verseny megrendezéséhez azonban szükségünk lesz elengedhetetlen épületekre, amiknek a felépítéséhez komoly területekre van szükségünk. Emiatt vásároltunk a Strip környékén 39 hektárt 240 millió dollárért, ahol gond nélkül képesek leszünk ellátni ezen műveleteket.”

  • Ecclestone megkérdőjelezi a Forma-1 új, amerikai stílusát

    Ecclestone megkérdőjelezi a Forma-1 új, amerikai stílusát

    A Forma-1-et olyan amerikai stílusban irányítják, amelyet Bernie Ecclestone álmában sem gondolt volna, hogy valamikor is felügyelni fog. A hétvégi, első alkalommal megrendezésre kerülő miami futam körül érezhető a lelkesedés, még akkor is, ha a giccsesebb részeket – például a kamu jachtkikötőt – némi kritika érte. Ugyanakkor a Mercedes főnöke, Toto Wolff ezt mondta az ottani újságíróknak:

    „A város fel lett dobva – így mondjátok, nem? A Forma-1 mindenütt ott van, a vendég felkérések száma elképesztő lett. Azt hiszem, végre megérkeztünk Észak-Amerikába.”

    A McLaren amerikai főnöke, Zak Brown kiegészítette:

    „A támogatók és a rajongók részéről az igény a mércét is felülmúlta, ez semmihez sem hasonlítható, amit a Forma-1-ben töltött időm alatt láttam itt. Hamarosan érkezik Vegas is, szóval nagyon tetszik, hogy hol tartunk Észak-Amerikában, ami az F1 népszerűségét illeti.”

    Kevésbé lelkes az F1 korábbi vezérigazgatója és ura, Bernie Ecclestone, akit nem sokkal azután menesztettek, hogy a Liberty Media öt évvel ezelőtt átvette az irányítást. A 91 éves üzletember a Bloombergnek nyilatkozott:

    „Előállítják a Forma-1 amerikai változatát. Lehet, hogy ez jó, mert annyi baromság jön Amerikából, és mindenki boldog ettől, de én nem így vezettem a dolgokat.”

    Amikor Ecclestone megjegyzéseiről beszámoltak a Liberty vezérigazgatójának, Greg Maffei megjegyezte, hogy nem szerett ki ezért belőle:

    Bernie pofázhat, amennyit csak akar, de az igazság az, hogy most mindenki be akar szállni.”

    Wolff nagyra értékeli Ecclestone életművét a modern Forma-1 sikerében, de jelezte, hogy a kicsi brit nem lett volna képes irányítani a sportágat az új digitális korszakban:

    „Bernie remek volt a maga idejében – ő találta fel ezt a sportot. Ugyanakkor a technológia megváltozott.”

  • Hivatalos: Az F1 megerősítette az új amerikai futam helyszínét, kialakítását

    Hivatalos: Az F1 megerősítette az új amerikai futam helyszínét, kialakítását

    A Forma-1 2023-tól Las Vegasban fog versenyezni, így a naptár egy harmadik, az Egyesült Államokban megrendezett versennyel bővül.

    A nagydíjat novemberben, szombat este rendezik majd, a város híres Las Vegas Stripjét pedig beépítik a pálya vonalvezetésébe. Az F1 és a Liberty Media közölte, hogy a Live Nation Entertainmenttel és a Las Vegas Convention and Visitors Authorityvel, valamint a város legnagyobb szórakoztatóipari márkáival együttműködve népszerűsítik majd a rendezvényt..

    Ez lesz az első alkalom 1982 óta, hogy az F1 Las Vegasban versenyez. Akkor legutóbb a rövid életű Caesars Palace Grand Prix-t rendezték meg.

    Az utcai pálya 6,12 kilométer hosszú lesz. 14 kanyarral, és olyan nevezetességek mellett fog elhaladni, mint az MSG Sphere aréna, a Paris Las Vegas üdülőhely és a Caesars Palace hotel.

    Az első pályatervek között szerepel egy hátsó egyenes, amely a Las Vegas Strip mentén halad a Sands Avenue és a Tropicana Avenue között, két olyan utcán, amelyek egymástól 2,8 kilométerre vannak egymástól. A verseny 50 körös lesz, és szombat este, fényárban, egy még meg nem erősített novemberi időpontban kerül megrendezésre. A harmadik amerikai versennyel való bővítés a naptárba az F1 iránti növekvő amerikai érdeklődés miatt történik.

    A CNBC amerikai műsorszolgáltató által nemrégiben közzétett adatok szerint a 2022-es szezonnyitó Bahreini Nagydíj több mint egymillió amerikai nézőt vonzott. Ez meghaladta az 1995 óta a kábeltelevízióban sugárzott összes F1-es futam nézőszámát.

    Greg Maffei, a Liberty Media elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott a sportág legújabb szerződéséről:

    „Az ikonikus Las Vegas és a Forma-1, az autósport csúcsa a tökéletes házassága a sebességnek és a csillogásnak. Nem is izgulhatnánk jobban, hogy helyi partnereinkkel együtt dolgozhatunk egy kiemelkedő esemény létrehozásán. A Forma-1-ben rejlő potenciál az elmúlt néhány szezonban jól megmutatkozott. Las Vegas Nagydíja csak a következő szintre emeli ezt a lehetőséget.”

    Ahogy arról a RacingNews365.com korábban beszámolt, hosszú távon az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media négy versenyt szeretne az Egyesült Államokban. A tervek szerint egy futamot a keleti parton (Miami), egyet az ország szívében (Austin), egyet nyugatabbra (Las Vegas), egyet pedig a nyugati parton (feltehetően Long Beachen) rendeznének.

    Az Egyesült Államokban utoljára 1982-ben rendeztek három futamot egy szezonban, akkor Long Beachen, Detroitban és a Caesars Palace-ban.

    A nevadai város így motorsport központtá válik, hiszen immáron a világ két legnépszerűbb autós szériájának, a NASCAR-nak és a Forma-1-nek is otthont ad majd.

  • A Drive to Survive folytatásának feltétele

    A Drive to Survive folytatásának feltétele

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali szerint a Netflix Drive to Survive című sorozatának továbbra is hozzáadott értéket kell teremtenie a sportág számára ahhoz, hogy a következő évekre is meghosszabbítsák az együttműködést.

    A népszerű sorozat negyedik évada, amely Max Verstappen és Lewis Hamilton 2021-es világbajnoki címért folytatott izgalmas csatáját mutatja be, március 11-én debütál majd a streaming szolgáltató kínálatában.

    Domenicali elismerte, hogy a sorozat pozitív hatással volt az F1-re, de figyelmeztetett, hogy ennek a továbbiakban is így kell tennie.

    „Kétségtelen, hogy a Drive to Survive-nak hihetetlen hatása volt, főleg az új közönségre, és más új piacokra; például az Egyesült Államokban is biztosan” – mondta a Wall Street-i elemzőknek.

    „És ez folytatódni fog, és előre jelzem, hogy maradjanak velünk az új évadban is, mert most volt lehetőségem megnézni, és fantasztikus lesz, a megfelelő hangzással. És ahogy azt el tudjátok képzelni, a tavaly történtek alapján rengeteg akció lesz. Szóval ez jó.”

    „Úgy gondolom, hogy fontos számunkra, hogy a Drive to Survive-val, a netflixes barátainkkal legyünk, egészen addig, amikor úgy gondoljuk, hogy biztosak lehetünk benne, hogy ez egy megkülönböztető tényező lesz.”

    „Ha ez csak egy másfajta módja lesz annak, hogy az F1-ről beszéljünk, anélkül, hogy hozzáadott értékkel bírna az F1 platform számára, akkor talán jobbnak tartom majd, ha újratárgyaljuk és megnézzük a Netflixszel és a többi partnerrel, hogy mi lenne a lehetőség arra, hogy a jövőben valami mást csináljunk.”

    „De az biztos, hogy ez a platform létfontosságú szerepet játszott az ismertség növelésében, főként a fiatal generáció és az F1 újonnan érkező rajongóinak körében. És ezért köszönetet kell mondanunk ennek a víziónak, a folyamatnak és a minőségnek, ami tényleg nagyon-nagyon jó volt.”

    Kölcsönösen profitálnak a projektből

    Greg Maffei, a Liberty Media vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a Drive to Survive legalább annyira jó volt a Netflixnek is, mint az F1-nek.

    „Szerintem ez egy nagyszerű partnerség” – mondta Maffei. „Miközben egyértelműen segített nekünk, és láthattad, hogy nőtt a tévénézőink száma, például az Egyesült Államokban 58%-kal (2021-ben), és az átlagéletkorunk az elmúlt években négy évvel csökkent, ami a rajongóink számát illeti.”

    „Ez drámai, ellentétben áll azzal, hogy sok más sportágnak öregedő a szurkolói bázisa és csökkenő a tévénézőszáma.”

    „Mindezek után ez a Netflix számára is egy nyerő termék. Az év során 27 országban volt az első helyen. Ez viszonylag költséghatékony programozás számukra.”

    Maffei hozzátette, hogy még az olyan szkeptikusok is, mint a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, megértették a sorozat értékét.

    „Egyértelműen változást láttunk a mentalitásban” – mondta. „Szeretem piszkálni Totót azzal, hogy az első szezonban utálta a Drive to Survive-ot, nem akart részt venni benne, egy sor oka volt rá. Most pedig úgy jellemezném, hogy elég lelkes rajongó. És szerintem ő reprezentálja azt, ahogy a legtöbb csapat gondolkodik.”

    „Szóval ez egy győzelem volt minden szempontból. Nemcsak az Egyesült Államokban, hanem az egész világon is nőtt a sportágunk népszerűsége. De a Netflix számára is nagyszerű dolog. Szóval remélem, hogy ez a házasság még sokáig folytatódik.”

  • A Ferrari vétózta meg, hogy Toto Wolff legyen az F1 igazgatója!

    A Ferrari vétózta meg, hogy Toto Wolff legyen az F1 igazgatója!

    Mint kiderült, Chase Carey helyére nem Domenicali volt az egyetlen jelölt, ahogy pletykálták, Toto Wolff is lehetett volna az F1 első embere.

    A Mercedes csapatfőnöke Vettellel egyetemben jó véleménnyel van a frissen kinevezett elnökről, de elárulta, akár ő is lehetne most az olasz helyében.

    „Mindenki tudja, hogy volt néhány megbeszélésem Greg Maffei-vel, a Liberty vezérigazgatójával, de nem jutottunk tovább ennél. Nem mehetett volna tovább az ügy, a Ferrari nem örült volna neki.”

    Az említett csapat vezére, Mattia Binotto nem is tagadta, hogy megvétózták Wolff kinevezését.

    „A Ferrari egyik fontos vétójoga ebben az esetben is érvényes.” – erősítette meg az olasz.

    „A Totót illető döntésünk nem személyes volt, szerintem ugyanolyan jól be tudta volna tölteni a szerepet, mint Stefano.”

    „Nem tartottuk jónak, hogy olyan ember kerüljön ebbe a pozícióba, aki a mai F1-ben is tevékenyen részt vesz. Stefano egy semlegesebb személy, aki éveket töltött távol ettől a környezettől.”

    „Christian Horner, de még Mattia Binotto sem lett volna jó jelölt.” – jegyezte meg nevetve.

    Még Wolff is elismeri, hogy az éveket Lamborghininél töltő olasz szakember megfelelő választás volt.

    „Egy profinak kell vezetnie a sportot, és Domenicali az. Jól ismeri az F1-et, a sport kerül majd előtérbe.”

    Idén sok ötlet merült fel, hogyan lehetne feldobni a versenyeket, legutóbbi a fordított rajtrácsos versenyeké, de Hamilton szerint a Toszkán Nagydíj „sprintversenyei” is egy ilyen kísérletezés eredményei voltak.

    „Szerintem ő majd megpróbálja visszaszorítani ezeket a mesterséges intézkedéseket, mert egyik részről megérti a nézői igényeket, másrészt meg tisztelője a tiszta sportnak.” – nyilatkozta az osztrák.

    „Az egyensúlyt megtalálni nem egyszerű, de képes rá. Megpróbál majd minket lelassítani, de ez a játék része.”

  • A Liberty Media számít arra, hogy a koronavírus hatással lesz a nézőszámokra

    A Liberty Media számít arra, hogy a koronavírus hatással lesz a nézőszámokra

    Ha minden a terv szerint halad, a Forma-1 2020-as szezonja júliusban startol. Kezdetben természetesen zárt kapus versenyeket fognak rendezni, de ha később lehetnek is nézők, a Liberty Media arra számít, hogy a koronavírus okozta krízis meg fog látszani a nézőszámokban.

    Legalábbis a vezérigazgató, Greg Maffei ezt is számításba veszi. A részvényesek sajtótájékoztatóján elárulta, a krízis következményei jelenleg a legnagyobb ismeretlent jelentik. Habár azt gondolja, a világ sportjai alkalmazkodni fognak az új helyzethez és tudnak majd működni, megvannak a kétségei, hogy olyan lesz-e a rendszer, mint eddig.

    „A legjobbakat reméljük, ami a gyógyszereket és a vakcinát illeti, de ezekre nem alapozhatunk” – jelentette ki, miközben felvetette, hogy a versenyek nem lesznek ugyanazok. „Az események ugyanolyan mértékű profitot hoznak majd, mint a múltban? Ezt majd meglátjuk. Lépésről-lépésre haladunk és óvatosan állunk hozzá.”

    A Liberty ugyanakkor úgy gondolja, hogy a helyszíneken történő bevételkiesést kompenzálni tudják a televíziós jogok bevételei, melyek mindig is nagyobb bevételforrást jelentettek.