Címke: Grand Prix of Long Beach

  • Elképesztően szerencsétlenül járt a Corvette Long Beach-en

    A Corvette Racing egy valószínűsíthető GTD Pro győzelmet dobott el, miután egy furcsa boxutcai incidens után áthajtásos büntetést kapott.

    Jordan Taylor szerint a 3-as rajtszámú Chevrolet Corvette C8.R GTD jobb első, elszabaduló kerékanyája, amely a Pfaff Motorsports Porsche 911 GT3 R hűtőjébe csapódott, egy „véletlen baleset” volt, amely végül a Corvette Racingnek a győzelembe került.

    A furcsa bokszutcai incidens miatt a Corvette-et áthajtásos büntetéssel sújtották, amiért a csapat „elvesztette az irányítást a felszerelés felett” a kiállás során, így végül a Jordan Taylor és Antonio Garcia vezette csapat a harmadik lett

    Mindent összevetve, ez egy elég jó mentés volt ahhoz képest, hogy mi történt velünk” – mondta Taylor.

    Sajnos, azt kell, hogy mondjam, elbuktuk a győzelmet, mivel nagyon erős autónk volt. Nehéz lenyelni ezt a keserű pirulát, hogy nem sikerült maximalizálni a pontokat.

    Összességében tisztességes előnyünk volt az elején, szerencsére a büntetés nem tette tönkre annyira a versenyünket, mint amennyire tönkretehette volna. Ez egy véletlen baleset volt. Sajnálatos, hogy pont a versenyen történt ilyen.

    A Corvette büntetését kihasználva a The Heart of Racing megszerezte első GTD Pro osztályú győzelmét Alex Riberas és az Aston Martin gyári pilótája, Ross Gunn vezetésével, a pontversenyben azonban a Corvette Racing vezet.

    A következő versenyt május 1-én rendezik Laguna Secában.

  • Andretti dühös, a versenyzők egyetértenek DeFrancesco büntetésével

    A 22 éves DeFrancesco rajthelyes büntetést kapott, ami azt jelenti, hogy a vasárnapi futamon hat hellyel hátrébb fog indulni.

    Az „elkerülhető ütközés” miatti rajtbüntentés szokatlan lépés volt az IndyCartól, amely általában az engedély nélküli motorcserékre tartogat ilyen megrovást, és ritkán küldi hátra a versenyzőket ilyen cselekedetekért.

    Mivel az ütközés okozta kár becslések szerint hét számjegyű összeget emésztett fel, és mivel nem volt mód DeFrancesco visszamenőleges büntetésére, az IndyCar olyan módon lépett fel, ami valószínűleg üzenet értékű lehet az egész paddocknak.

    DeFrancesco, aki már bocsánatot kért a texasi hibájáért, miközben megfogadta, hogy motivációként fogja felhasználni azt, pénteken az Associated Pressnek azt mondta, hogy számított a büntetésre.

    A büntetés az IndyCarban az érzelmek és a reakciók széles skáláját váltotta ki. Dühítette Michael Andrettit (DeFrancesco csapattulajdonosa az Associated Pressnek azt mondta, hogy a büntetés indokolatlan volt, és azt akarta, hogy DeFrancesco „folytassa, amit csinál”), és tetszett Castronevesnek.

    A mezőny egyetértett

    Rahal kétértelműen nyilatkozott a büntetésről, és arról, hogy az elrettentő-e, de hangsúlyozta, amit DeFrancescónak mondott, miután Texasban együtt szálltak be a biztonsági autóba – hogy tiszteletben kell tartani az oválokon való tapasztalatlanságát.

    Egy Indy Lights autó egy Indy autóhoz képest Texasban olyan, mint egy Cessna propelleres repülőgép egy vadászgéphez”mondta Graham Rahal.

    „Annyira különbözőek. És ezt próbáltam elmagyarázni neki. Használnod kell a fejed, mert ez fegyverként is használható, ha nem megfelelően használod.

    Hat rajthelyes büntetés, rendben, de ez félmillió dolláros kárunkba került. Hélio-ról nem is beszélve. A biztonságunkról nem is beszélve. És itt most nem csak Texasról van szó.

    Itt ért véget Devlin DeFrancesco (valamint Graham Rahal és Hélio Castroneves) versenye
    Itt ért véget Devlin DeFrancesco (valamint Graham Rahal és Hélio Castroneves) versenye Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media

    Az NBC Sportsnak adott interjújában a 46 éves Castroneves elmondta, hogy hasonló vizsgálódással szembesült már, de más okokból.

    Fiatal koromban nekem is volt részem hasonlóban, amikor feleslegesen ütöttem ki az embereket” – mondta Castroneves az NBC Sportsnak.

    DeFrancesco nem szándékosan tette ezt. Én még az IndyCar karrierem előtt sokszor csináltam ilyet, és tanultam belőle.

    Szóval úgy érzem, talán a sorozat felelőssége, hogy segítsen és tanítson mindenkit. Nem csak a fiataloknak, hanem mindenkinek. Felelősséget kell vállalnod a tetteid következményeiért.

    Kirkwood és Sato is, akiknek a – szintén DeFrancesco miatti – kiesése nem volt számolva a büntetésről szóló döntésben, mindketten azt mondták, hogy nincsenek haragban DeFrancescóval.

    Remélhetőleg tanult a leckéből” – mondta Sato. „Tudom, hogy egy gyors srác, csak egy kicsit nyugodjunk meg és tiszteljük egymást, különösen egy oválon.

    Rahal visszaemlékezett arra, hogy az Indy 500-as versenyengedélyt az Indy 500-as korábbi győztesek, Rick Mears, Johnny Rutherford és Al Unser Jr. megfigyelése után kapta meg, és azt sugallta, hogy ez az ellenőrzés hiányzik a mai fiataloknak az IndyCarban.

    Akkoriban elég intenzív volt, manapság pedig mindenki túl barátságos” – mondta Rahal. „Kulturálisan más a helyzet. Szerintem ezek a srácok úgy jönnek a sportba, hogy nem veszik észre, milyen gyors is ez valójában.

  • Johnson az Indy 500 miatt kihagyta volna a Long Beach-i versenyt

    Bár a vasárnapi Long Beach-i Nagydíjon megpróbálja átvészelni a sérülését, Jimmie Johnson elmondta, hogy az Indy 500 továbbra is a prioritás.

    Az Indianapolis Motor Speedway-en április 20-21-én megrendezésre kerülő tesztre való tekintettel a Chip Ganassi Racing versenyzője elmondta, hogy „számos szakemberrel felvette a kapcsolatot a nyugati és a keleti parton”, miután pénteken a 11 kanyaros, 1,968 mérföldes utcai pályán egy edzésbalesetben repedés keletkezett a jobb kezében.

    Johnson biztosítékot akart arra, hogy a vasárnapi 85 körös versenyen elkerülheti a keze további sérülését.

    Inkább az Indy 500-ra koncentrálok, bármennyire is szeretnék itt lenni, ha ezt fel kellett volna adnom, hogy készen álljak a barberi versenyre, valamint az Indy 500 tesztjére és versenyére, akkor hajlandó voltam lemondani Long Beach-ről” – mondta Johnson, aki Long Beach-et hazai futamának tekinti.

    De szombat reggel a dolgok kezdtek javulni, és jól éreztem magam a cockpitben. És végül nagyon jó helyen végeztem vele.

    A 48-as rajtszámú Dallara-Honda a 26 autó közül a 25. helyről indul, Johnson egy szénszálas sínt visel, hogy megtámassza törött csontját.

    Annak ellenére, hogy a szombat délelőtti edzésen ismét a falban kötött ki, Johnson azt mondta, hogy nem volt fájdalma vezetés közben, amit a Dr. Terry Trammell által tervezett sín hatékonyságának tulajdonított.

    Kitart és jól bírja” – mondta az NBC Sports riporterének, Marty Snidernek. „Bizonyára elkövettem néhány hibát, amikor megpróbáltam jobbá válni a kanyar fékezési zónájának egy bizonyos részén.

    Próbáltam olyan köröket autózni az időmérőn, amivel tudtam, hogy nem kerülök a falba.

    Johnson elismerte, hogy nincsenek nagy elvárásai a versennyel kapcsolatban.

    Remélem célba tudok majd érni, mert nem vagyok 100%-os” – mondta a kvalifikáció utáni videóban. „Remélhetőleg a kezem kitart, és végig tudom csinálni a versenyt, és pontokat tudok szerezni majd.

    Holtversenyben a 10. helyen állunk a bajnokságban, szóval szeretnék minél több pontot szerezni, hogy minél előrébb maradjak a pontversenyben.

  • Herta és csapata teljesen újragondolta az autó beállítását, ami pole-t ért

    Colton Herta megszerezte IndyCar karrierje nyolcadik pole pozícióját Long Beachen, miután az edzéseken szenvedett autójával.

    Herta körrekorddal szerezte meg a pole pozíciót, és több, mint négy tized másodperccel verte meg legközelebbi riválisát.

    Az Andretti Autosport versenyzője elismerte, hogy ez a nyitóedzésen tapasztalt nehézségek miatt jött össze ez az eredmény, amikor szenvedett a beállításokkal

    A pénteki nap küzdelmes volt számunkra” – mondta Herta. „De visszamentünk a tervezőasztalhoz, és valami teljesen mást hoztunk ki mára. És bejött! Nagyon elégedett voltam vele.

    Nyilvánvalóan az egykörös tempónk nagyon erős. Most már inkább a versenyautóra koncentrálunk. Úgy tűnik, hogy nagyon gyorsan fel tudunk melegíteni a gumikat, és tudunk egy kört menni, szóval nagyon elégedett voltam ezzel.

    Az, hogy a Long Beach-i pályán pénteken a 35 fokos hőség volt – ami 54 fokos pályahőmérséklet eredményezett – ennyi tapadást adott, több versenyzőt is sokkolt.

    Ennek a viselkedésnek az oka még most is rejtély volt, Herta nem győződött meg arról, hogy az IMSA WeatherTech SportsCar Championship és a Porsche Carrera Cup jelenléte volt a felelős a „bizarr” pályatendenciákért.

    Úgy érzem, hogy olyan gyorsan betapadnak a gumik, hogy általában az első három percben úgyis elkopnak a gumink. A tegnapi nap nagyon furcsa volt.

    Valami nem stimmelt a pályával tegnap. Túl sok tapadás volt. Nagyon furcsa volt…

    Az Andretti-Honda viselkedésének változása a pénteki nagy hőségtől a szombati napra (19 fokos környezeti hőmérséklet/43 fokos pálya) figyelemre méltó volt, mondta Herta.

    Teljesen más érzés volt, amikor ma reggel kimentünk a pályára” – mondta. „A kormány teljesen más érzést adott – teljesen megváltozott a tegnapihoz képest, ami bizarr.

    Ilyet még sehol sem éreztem az első edzésen egy IndyCarban, nemhogy egy utcai pályán. Nagyon furcsa volt.

    De a pálya hőmérséklete is sokat csökkent, ami a sokat jelentett. Ma egy kicsit több felhő borította a pályát, és a pálya hőmérséklete iszonyatosan lecsökkent a tegnapi szinthez képest.

    Romain Grosjean ütközése egy eddig nem ismert szabály használatát eredményezte
    Romain Grosjean ütközése egy eddig nem ismert szabály használatát eredményezte Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media

    Ismertlen szabályok az időmérő végén

    Herta kitért a Firestone Fast Six szakasz furcsa végére is, amikor csapattársa, Romain Grosjean a falba ütközött, ami miatt előkerült a piros zászló.

    Két másodperc volt még hátra az órán, és az IndyCar engedélyezett egy utolsó gyorskört a versenyzőknek.

    Azt mondták, hogy vége az időmérőnek, hogy megvan a pole” – mondta Herta, aki a tavalyi Long Beach-i Nagydíjat a 14. helyről nyerte meg. „Jöttem be a pitbe, Alex és Josef is már kiszállt az autóból.

    Nem igazán hallottam erről a szabályról. Nem hiszem, hogy valaha is életbe lépett volna… Nem értettem, de biztos nagyon új szabály lehet…

    Nem tudtam, hogy mi történik. Kicsit aggódtam. Amikor csak két srác gurult ki a boxból, egy kicsit jobban éreztem magam, de még mindig Rossi és Felix volt az, akik nagyon gyorsak.

    „Szerencsésnek érzem magam, hogy nem tudtak javítani.”

  • O’Ward: Teljesen megzavart a Forma-1, de vissza kell találnom magamhoz

    Pato O’Ward keres valamit, ami mintha eltűnt volna belőle. Az ASMP versenyzője nagyon gyengén kezdte a szezont, és nem érti az egészet.

    A tavalyi IndyCar szezonban nyújtott kiemelkedő teljesítménye után – amikor két futamot nyert és a bajnoki címért küzdött az Arrow McLaren SP-vel – a mexikói 2021-ben mutatott könnyed és azonnali sebességét nem sikerült előhívni, amikor szükség lett volna rá.

    A McLaren F1-es csapat decemberi tesztelésétől kezdve a versenyzői piac teszteléséig az elmúlt hónapokban felbukkant néhány új összetett réteg – mindkét tekintetben a jövőről álmodozva.

    A vasárnapi Long Beach-i Nagydíjra való időmérőn elért 11. helye semmiképpen sem katasztrófa, de a St. Pete-i évnyitón elért 16. rajthelye, és egy 12. valamint egy 15. helyezés után O’Ward nem találja önmagát.

    Összehasonlításképpen: csapattársa, Felix Rosenqvist a pole-t szerezte meg a legutóbbi, texasi futamon, Long Beachen pedig negyedikként indul.

    Próbálom újra megtalálni a magamat” – mondta O’Ward a RACER-nek. „Nyilvánvalóan nem vagyok annyira koncentrált, mint a múltban, hiszen sok minden történik körülöttem, de próbálom kizárni, amennyire csak tudom, ezeket a dolgokat. De nem könnyű.

    Egyre jobb lesz, de nem egyik napról a másikra. Ez olyan, mintha kihúznák a szőnyeget az ember alól. Kiegyensúlyozatlan vagy; próbálod összeszedni magad és továbblépni.

    O'Ward Long Beachen kezdené meg a felzárkózást
    O’Ward Long Beachen kezdené meg a felzárkózást Fotó: Penske Entertainment: Chris Owens/IndyCar Media

    Vissza az alapokhoz

    A kommunikációval kapcsolatos módosítások nem hozták meg a kellő előrelépést O’Wardnak.

    Még mindig ugyanaz a mérnököm, ugyanaz a teljesítménymérnököm, de ha erőltetjük, az nem segít” – tette hozzá.

    Sok olyan dolog, amin talán dolgoznom kellett, és megpróbáltam javítani, a visszajelzések átadásának módja – őszintén szólva inkább az F1-es oldalról jött.

    ‘Ezt kell csinálnod, és ezt kell csinálnod’. De hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy ez működik. Nem hiszem, hogy ez a helyes út, legalábbis számomra. Mindenkinek megvan a saját munkamódszere, és én most azon vagyok, hogy visszataláljak önmagamhoz.

    Miután a szombat délelőtti edzésen a 21. helyen végzett, O’Wardot felbátorította, hogy a kvalifikáción a 11. helyre ugrott, és a javulás egy részét annak tulajdonította, hogy visszatért a versenymérnökkel, Will Andersonnal közösen korábban használt kommunikációs stílushoz.

    Akár látszott, akár nem – nyilvánvalóan a 11. hely nem a legjobb számunkra a kvalifikáción, de egyszerűen jobban éreztem magam” – mondta O’Ward.

    Ma a kvalifikáción jobban éreztem magam az autóban. Sajnos amikor már nem azt csinálod, ami neked jó, és elkezdesz arra figyelni, hogy mások mit akarnak tőled, akkor romlanak el a dolgok.

    Próbálom megkeresni, hogy mire van szükségem, és újra önmagam legyek, ne csak próbáljak megfelelni mindenkinek körülöttem.

  • Herta körrekorddal a pole-ban Long Beach-en

    Colton Herta indul a pole pozícióból a holnapi Long Beach GP-n, mivel a lehetséges kihívói vagy korán kiestek, vagy összetörték magukat.

    Herta zseniális idővel, 1:05:395-el nyerte az időmérőt, ezzel több, mint 4 tizeddel előzte meg legközelebbi riválisát, Josef Newgardent.

    Grosjean olyan hevesen próbálta letaszítani csapattársát az élről, hogy az 5-ös kanyarban a bal hátsójával súrolta a falat, és eltörte az összetartó rudat, és keményen a kanyar külső gumifalába csapódott.

    Ez sárga zászlót okozott, és a szabályok szerint elvették tőle a leggyorsabb körét, amivel a hatodik helyre esett vissza, és Newgarden került az első sorba Herta mellé.

    Az incidens után két másodperc állt az időtáblán, azonban az IndyCar szabályai szerint ekkor még mindenki futhat egy gyors kört.

    Csak Rosenqvist és Rossi élt a lehetőséggel, de egyikőjüknek sem sikerült javítaniuk – Rossi az 1-es kanyarban elfékezte magát, Rosenqvist pedig nem tudott javítani.

    A második sorból így majd Alex Palou és a texasi pole-ember, Felix Rosenqvist indulhat majd.

    A Q1-ben egyébként nem történtek nagy meglepetések, a sérült Jimmie Johnson két másodperccel rosszabb időt autózott legközelebbi riválisához képest, így az utolsó rajthelyről indulhat majd vasárnap.

    Csapattársa Scott Dixon sem járt sokkal több szerencsével, hiszen a 2020-as bajnok is búcsúzott már az időmérő első periódusában.

    A Q2-ben aztán több bomba névtől is búcsúztunk, többek között az egész hétvégén gyorsnak tűnő Simon Pagenaud-tól, az épített pályákon mindig gyors Will Powertől, és bajnokság éllovasától, Scott McLaughlin-tól is.

    Az IndyCar Series Long Beach-i versenyére tehát Colton Herta fogja felvezetni majd a mezőnyt magyar idő szerint vasárnap 21:00-kor kerül majd sor.

  • Két BMW-t is megbüntették a Long Beach-i időmérő után

    Két BMW-t is megbüntettek az IMSA hétvégi, Long Beach utcáin megrendezésre kerülő futamának kvalifikációja után.

    A 25-ös rajtszámú BMW M Team RLL M4 GT3-as és a 96-os rajtszámú Turner Motorsport M4 GT3-as versenygép három körét is elvették, mert megsértették az IMSA GTD technikai szabályait, amelyek a motor maximális fordulatszámára vonatkoznak.

    A büntetés utáni rajtpozíciókat hivatalosan még nem erősítették meg, de úgy tűnik, hogy a 25-ös rajtszámú autó a 25. helyre esik vissza összességében és a hatodik helyre a GTD PRO-ban, míg a Turner Motorsport versenyzője várhatóan a 19. helyre esik vissza a rajtrácson és a nyolcadik helyre a GTD-ben.

    Korábban már megírtuk, hogy a DPi kategóriában Sebastien Bourdais vezérletével a Ganassi Cadillac Racing 01-es autója várhatja az élről a rajtot, míg a GTD Pro kategóriában Jordan Taylor kormányozta pole pozícióba a Corvette-et.

    A 100 perces Acura Grand Prix of Long Beach magyar idő szerint szombaton 23 órakor kezdődik majd, az eseményt pedig az IMSA TV-n lehet majd követni.

  • Grosjean a leggyorsabb a második edzésen, Johnson megint a falban

    Romain Grosjean nyerte az IndyCar Series második, őrült második edzését Long Beach utcáin szombat délelőtt.

    A forgalmas pálya és a kisebb incidensek miatti sárga zászlók kombinációja a legtöbb pilótának nehézséget okozott, hogy a lágyabb keverékű piros gumikon teljes kört tudjon futni, de Grosjean elég helyet talált ahhoz, hogy 1:05.6520 perc alatt beférjen a korlátok közé – 0,6 másodperccel gyorsabban, mint a jelenlegi kvalifikációs körrekord.

    A pálya jobb, mint tegnap” – mondta. „Nagyon elégedett vagyok az edzéssel; tettünk néhány szép lépést. Nehéz volt egy kört kihozni, de a feketéken sikerült egy jót mennünk; egy jót a pirosakon. Boldog vagyok azzal, ahogy a dolgok mentek.

    Colton Herta, Will Power, Alexander Rossi és Simon Pagenaud követte Grosjean-t, mindannyiuk befért 1:07 alá.

    Herta a 6-os kanyarban megpördült, és a hátsó szárnya megpördült, a gyakorlás legnagyobb balesete mégis Jimmie Johnsoné volt.

    Johnson sérült kézzel vett részt reggeli edzésen, miután egy különleges gipszet készített a sérült területre csapata.

    A 7-szeres NASCAR Cup Series bajnok szerencsére most időben elvette a kezét a kormányról, de nagyon mérges volt saját magára.

    Jól vagyok” – jelentette a rádión, közvetlenül azután, hogy az autó az 1-es kanyar külső oldalán állt meg. „A francba! A francba, a francba, a francba, a francba.

    Az IndyCar Series Long Beach-i időmérője magyar idő szerint 21:05-kor kezdődik majd és az ARENA4+-on, valamint az IndyCar Live! streamen is követhető lesz.

  • Jimmie Johnson ütközött a Long Beach-i első edzésen, aggasztó a helyzet

    Jimmie Johnson hétvégéje nem is kezdődhetett volna rosszabbul az IndyCar Series Long Beach-i állomásán, hiszen megsérült az első edzésen.

    Az első edzést Simon Pagenaud nyerte, azonban a legdrámaibb baleset kb. negyed órával az edzés vége előtt történt.

    Jimmie Johnson ugyanis az 5-ös kanyarban a falba állt, és nem engedte el a – szervó nélküli – kormányt, így az hatalmasat rántott a veterán versenyző csuklóján.

    Bár az edzés végi interjúban Johnson azt nyilatkozta, hogy nincs nagyobb baja, később a twitteren már sokkal aggasztóbb képet festett, hiszen tartó kötést raktak alkarjára.

    Ahogy láthatjátok egy kicsit összetörtem magam. Először is szeretnék elnézést kérni az autogram osztásra összegyűlt nézőktől, hogy nem tudtam részt venni az eseményen” – mondta az úriemberi mivoltát ilyenkor is tartó Jimmie Johnson.

    Hamarosan elindulunk a kórházba, ahol további vizsgálatokat fognak elvégezni a kezemen. A cél az, hogy minél gyorsabban rájöjjünk, milyen súlyos a sérülésem, és mik a lehetőségeim.

    Sajnos jelenleg nem tudok ennél többet mondani, de amint kiderül valami, azonnal szólni fogok nektek” – mondta a láthatóan csalódott Johnson videóbejegyzésében.

    Nem ritka, hogy a versenyzők ilyen sérülést szenvednek el az utcai pályákon, sőt Jack Harvey-nak ki is kellett hagynia texasi versenyt, bár ő agyrázkódás miatt került a partvonalra.

    A RACER-nek nyilatkozva a Chip Ganassi Racing képviselője elmondta, hogy a csapat vizsgálja a helyettesítő pilóta lehetőségeit, ha Johnson nem kapna orvosi engedélyt arra, elinduljon a vasárnapi versenyen.

    Chip Ganassi ugyanakkor elmondta Jenna Fryer ujságírónak, hogy Jimmie Johnson várhatóan a holnap reggeli edzésen részt fog venni, hogy tesztelje sérült jobb kezét.

  • Büntetést kapott a veszélyesen vezető Devlin DeFrancesco

    Az IndyCar bejelentette, hogy az újonc Devlin DeFrancesco, az Andretti Autosport pilótája hat rajthelyes rajtbüntetést kap Long Beach-re.

    A megrovást azért kapta, mert a múlt hónapban a Texas Motor Speedway-en rendezett versenyen „elkerülhető ütközést okozott”.

    DeFrancesco olyan balesetet indított, amely miatt Graham Rahallal és Helio Castroneves-szel együtt kiesett a versenyből. A büntetést a hétvégi Acura Grand Prix of Long Beach-en lép majd érvénybe.

    DeFrancesco megsértette a következőket: 9.3.3. szabály. Elkerülhető ütközés okozása, amely kimondja:

    A versenyzővel való ütközés elkerülésének elsődleges felelőssége az előzésben lévő versenyzőt terheli, a másodlagos felelősség pedig az előzésben lévő versenyző(ke)t terheli. Az a Versenyző, aki nem tanúsítja felelősségét, és olyan manővert kezdeményez, amely egy másik Versenyzővel való ütközést eredményez, büntethető.

    Az IndyCar szabálykönyve szerint a büntetést a következő IndyCar futamon lehet alkalmazni, ha a büntetést nem lehet kiszabni azon a versenyen, ahol a szabálytalanság történt.