Megérkezett az új, 1.07-es patch a Gran Turismo 7-hez, azonban a frissítés hibás volt, így a szerverek sokáig nem voltak elérhetőek.
A március 17-i 1.07-es frissítést követően a Gran Turismo 7-et fejlesztő Polyphony Digital meghosszabbította a tervezett szerverkarbantartást, ami miatt a játék legtöbb funkciója közel 33 órára játszhatatlanná vált.
Az új frissítés már letölthető, PlayStation 5-ön 354,4 MB, PlayStation 4-en pedig 222,8 MB.
Az 1.07-es verzió frissítése azt ígérte, hogy kijavítja azt a hibát, amikor bizonyos Licence Tests, Missions és Circuit Experiences esetében a járművek nem megfelelő gumiabroncsokkal voltak felszerelve.
Emellett a játékban kifizetett kreditek számát is csökkenteni akarták több versenyen, köztük a népszerű Fisherman’s Ranch Dirt Champions versenyen – ez a gyors pénzkeresés legegyszerűbb módja.
Bár a frissítés letölthető volt, a játék indításakor a szerverek március 18-án, kb. 16 óráig elérhetetlenek voltak
A hivatalos közlemény így szólt: „Az 1.07-es frissítéssel kapcsolatban talált probléma miatt meghosszabbítjuk a jelenlegi szerverkarbantartási időszakot. A lehető leghamarabb közöljük a befejezés időpontját”
A Gran Turismo 7 vezető producere, Kazunori Yamauchi a következőket mondta a késésről és a kapcsolati hibákról:
„Közvetlenül az 1.07-es frissítés megjelenése előtt felfedeztünk egy olyan problémát, amikor a játék egyes esetekben nem indult el megfelelően a PS4 és PS5 termékverziókon” – magyarázta Yamauchi.
„Ez egy ritka probléma volt, amelyet a fejlesztői hardveren végzett tesztek vagy a megjelenést megelőző QA ülések során nem tapasztaltunk, de a felhasználók mentési adatainak biztonsága érdekében úgy döntöttünk, hogy megszakítjuk az 1.07-es frissítés megjelenését, és egy 1.08-as javító frissítést készítünk.”
„Ez volt az oka a késedelemnek. Őszintén elnézést kérek mindenkitől a késői jelentésért.„
Minden benne van, ami egy jó rap számhoz kell. A várakozás, az élvezeti érték, és egy jókora önkritika – meg egy kis Gran Turismo kritika.
Korábban már írtunk róla, hogy a Gran Turismo 7 a magyar kritikák alapján elképesztően jól sikeredett.
“Összességében olyan élményt ad a Gran Turismo 7, amilyet kevés más játéktól kaphatnak meg az autózás szerelmesei. Egyszerre szimulátor és az átlag játékosok által is kitapasztalható versenyjáték” – írta a magyar gamestar.
Metacritic elemzés összesítő weboldal szerint a szimulátor 88 pontot kapott a lehetséges 100-ból az újságírók előzetes tesztjei alapján.
Hamarosan mi is bővebben boncolgatni fogjuk majd a játék érdekességeit, azonban most térjünk vissza a rapre.
Ugyanis érdemes megnézni, hogy mit gondolnak a játékosok a Gran Turismo 7-ről. Jó példa erre a „Gémer Bácsi” által előadott rap.
A gémernek nincs sok videó a csatornáján, és egyelőre csak 31 feliratkozója van, van egy olyan érzésünk, hogy az elkövetkező időszakban ez rohamosan meg fog nőni.
Természetesen ő is elmondja, hogy a törésmodell hagy kívánni valót maga után, az online részen a büntetési szisztéma miatt sokszor hozzá vágná a falhoz az egészet.
DE! „Ha sok panasz, miért játszol” – kérdezi ő is a rapben. A válasz pedig egyszerű: „Hát mer’ imádok mindent, ami kerekeken gördül”
Bizony, ha a négy kerékről van szó, mi sem tudunk ellenállni.
A március 4-én megjelenő Gran Turismo 7-et a játékosok Playstation 4, illetve Playtation 5 felhasználók élvezhetik konzoljukon.
Múlt héten már összefoglaltuk, hogy a legnagyobb magyar játék, és autós oldalak miként vélekedtek az új játékról.
Most azonban a ti szemeteket gyönyörködtetjük el – illetve nem is mi, hanem a Sony – azzal a videóval, amit a játék megjelenésének margójára kiadtak.
A Gran Turismo TV által közzétette a nyitófilm – amelyet a játékosok a GT7 megnyitásakor megtekinthetnek (vagy valószínűleg átugorhatnak) – 7 perc, 53 másodperces tömör csodálat.
Körülbelül négy percig tart az autókról szóló történelmi lecke, majd további négy percig B-roll mutatja be az élményt, amely most fog kibontakozni előtted.
Az utolsó négy percben láthatod a helyszíneket, az autókat, a különböző beállításokat, és azt, hogy mindez vizuálisan mennyire vonzó. Egyszerűen lenyűgöző, mint mindig.
Mi – nem is egyszer – végigültük a nyolc perces remekművet. Többek között a Radical SR3, az új Nissan Z, a Corvette ZR-1 C7, a Mercedes-AMG GT Black Series és egy Celica GT-Four is látható az alkotásban.
Korábban már írtunk róla, hogy milyen forradalmian új tartalmak lesznek megtalálhatóak a GT7-ben.
Kazunori Yamauchi már akkor elmondta, amit mi is megtapasztalhattunk azóta: a Gran Turismo 7 az autókról szól.
Yamauchi megnyitójában kifejtette: „A játék háttere az, hogy az autók – az emberiség 20. században született legfantasztikusabb eszköze – kultúráját és vonzerejét átadjuk az emberek új generációjának.”
A világ legnépszerűbb konzolos autós sorozatának legújabb kiadása, a Gran Turismo 7 lenyűgözte az autós és gaming újságírókat.
A Sony ezúttal sem spórolt: Olyan technológiai újításokat vettettek be, amely minden játékosnak kedvére lesz. Ahogy a külföldi Traxion.gg írja, a cím egy „óda az autóhoz”.
Korábban már írtunk róla, hogy milyen forradalmian új tartalmak lesznek megtalálhatóak a GT7-ben.
„A vezetési szimuláció remek, nem csak az amerikai izomautók és a japán elsőkerekes utcai járgányok között érezni a különbséget, hanem minden egyes kocsi saját karakterisztikával rendelkezik, és sok esetben uralmunk alatt tartani egy nyomatékban gazdag szörnyet már önmagában győzelemnek tűnik” – írja az IGN Hungary előzetes tesztjében.
A Gran Turismo évek óta a világ egyik legtöbbet használt E-Sport platformja, többek között a HUMDA és a SIM LIGA életében is fontos szerepet tölt be. 2021-ben indult újra a GTSH Rank, mely a magyar Gran Turismo ászokat állítja rangsorba – és melyet Blazsán Patrik vezet.
„A Grand Turismo 7-ben a nappal és az éjszaka váltakozhat, állandóan mozgásban vannak a felhők, sőt, megérkezhetnek vagy elvonulhatnak versenyek közben a csapadékfelhők. Nagy hangsúlyt fektettek erre a játék készítői, ez volt az új rész egyik legfontosabb újítása. Nagyon látványos, ahogy ezek a folyamatok végbemennek, a lemenő naptól kezdve a tócsánként felszáradó aszfaltcsíkig” – mondja a vezess.hu újságírója.
Az FIA hivatalos szimulátoros platformja
Érdekes lesz látni, hogy ezek az új funkciók milyen felhasználásra kerülnek majd az FIA eseményein. A Nemzetközi Automobil Szövetség 2018-ban hozta létre az FIA Gran Turismo Championships eseményt, ahol a világ legjobb szimulátorosai mérhetik össze tudásukat.
Azok a versenyzők, akiket a világdöntőkön bajnokká koronáznak, részt vehetnek az év végén megrendezésre kerülő FIA díjátadó gálaünnepségen, és az adott szezon más, valódi motorsport világbajnokai mellett kapják meg díjaikat.
Tavaly Valerio Gallo nyerte az eseményt, legjobb magyarként pedig Blazsán Patrik végzett, aki 10. lett.
De vissza a Gran Turismo 7-re, melyet a gamestar értékelése szerint nem csak a profik fognak élvezni: „Összességében olyan élményt ad a Gran Turismo 7, amilyet kevés más játéktól kaphatnak meg az autózás szerelmesei. Egyszerre szimulátor és az átlag játékosok által is kitapasztalható versenyjáték.”
Metacritic elemzés összesítő weboldal szerint a szimulátor 88 pontot kapott a lehetséges 100-ból az újságírók előzetes tesztjei alapján.
A 2021-es megjelenésre tervezett, de a COVID járvány miatt csúszó Gran Turismo 7 tehát 2022 március 4-én jelenik meg PS4 és PS5 platformokra.
A Polyphony Digital bemutatta az új, mesterséges intelligens vezetési rendszerét, a „Gran Turismo Sophyt”, amelyet a Sony AI-vel együttműködésben fejlesztettek ki. A Sophy-t a legújabb tanulási technikák felhasználásával hozták létre, amelyek úgy képezik ki az MI-pilótát, hogy „jutalmazza” vagy „bünteti” bizonyos tevékenységekért, amelyeket a környezetben végez. Sophy esetében a Sony AI-kutatói a „Quantile-Regression Soft Actor-Critic (QR-SAC)” elnevezésű edzési algoritmust használták, hogy Sophy megértse, mit kell tennie.
Konkrétabban, Sophy-t arra tanították, hogy sajátítsa el a GT Sport három speciális készségét : az autóirányítást, a versenytaktikát és a verseny etikettjét.
Autóvezérlés
Először Sophy-nak meg kellett tanulnia, hogyan irányítsa az autót, hogy a lehető legjobb köridőt fussa meg a pályán. A „nagy sebességű akciók” lehetséges kimenetelére oktatták, megtanulva, hogyan kell bevenni a kanyarokat a határon. Negatív tettekért – például falak ütközéséért, kanyarok levágásáért vagy pályahatárok elhagyásáért – büntették, és a tiszta, egyre gyorsabb körökért jutalmazták.
Sophyt a GT Sport környezetében képezték ki, több mint 1000 virtualizált PlayStation 4 konzolon futva a Sony Interactive Entertainment speciális felhőalapú játékplatformján. Ez lehetővé tette a Sony AI-kutatóinak, hogy több száz kísérletet hajthassanak végre egyidejűleg, hogy Sophy a lehető leggyorsabban tanulhasson.
„Körülbelül egy napba telik, amíg Sophy a „teljesen tudatlan állapotból” egy adott pályán körbe tud menni” – mondta Michael Spranger, a Sony AI ügyvezető igazgatója. „Ezután körülbelül két napba telik, hogy elérje az emberi sofőrök felső öt százalékát, majd további 10-12 napba, hogy a legmagasabb szinten vezessen, és egyenlővé váljon a legjobb valós pilótákkal. Ez alatt az időkereten belül a Sophy körülbelül 300000 km tapasztalattal gazdagodik.
„Versenyző vagyok, és megtanultam a gyors vezetés technikáit, például a ’slow-in-fast-out’ kanyarvételt” – mondta Kazunori Yamauchi, a Gran Turismo alkotója. „A Gran Turismo Sophy nem így tanul. Úgy gondolom, hogy miután a Sophy világgá indul, a vezetésről szóló tankönyveket meg kell változtatni. Például amikor Sophy bemegy egy kanyarba, valójában fordul és fékez. Általában, amikor az ember kanyarban megy, csak a két első gumit terheli, de Sophy három abroncsot terheli: kettőt elöl és egyet hátul is amire emberi lények hagyományosan nem képesek. Végül az történik, hogy gyorsan be- és kifelé halad.”
Yamauchi azt is megjegyezte, hogy Sophy olyan speciális vezetési technikákat tanult meg, amelyeket a Polyphony Digital csak elit pilóták – például a Forma-1-es világbajnokok, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton – használtak a Gran Turismo Sportban .
Versenytaktika
A többi autót is magában foglaló versenytaktika bonyolultabb folyamat volt. Sophyt „vegyes forgatókönyvű” tréning segítségével képezték, amely kézzel készített versenyhelyzeteket tartalmazott, és amelyek valószínűleg minden pályán láthatóak voltak speciális ellenfelekkel. Ez bemutatta Sophy-t a tipikus versenyélményeknek, és megtanította neki, hogyan kell kezelni az olyan dolgokat, mint a zsúfolt versenyrajt, hogyan kell használni a szélárnyékot az ellenfelek megelőzésére, és hogyan védekezheti ki az előzési kisérleteket.
Fotó: Gran Turismo World Final 2018 – Monaco / Race Online Hungary
Verseny etikett
Talán a legnehezebb kihívás – mind a mesterséges intelligencia-rendszer, mind a valós versenyzők számára – a versenyzési etikett azaz, hogy mi a megfelelő és mi nem megfelelő viselkedési kultúra a pályán. A Sony AI kutatói megtalálták a módját, hogy „a versenyzés írott és íratlan szabályait egyaránt kódolják” a Sophy jutalmazási funkcióiba. A csapatnak gondosan egyensúlyba kellett hoznia Sophy ellenfeleit is, hogy ne legyen túl agresszív vagy túl passzív.
Hogy bemutassa Sophy képességeit az emberi játékosokkal szemben, a Polyphony Digital vendégül látta a Gran Turismo World Tour legjobb pilótáit két különleges „Race Together” eseményen tokiói irodáiban. Az emberi játékosok legyőzték Sophyt az első versenyen, 2021 júliusában, de a Sony AI csapata győzött a második versenyen néhány hónappal később, októberben.
A Polyphony Digital minden eseményről közzétett videókat – a Gran Turismo hangjának, Tom Brooksnak a kommentárjával kiegészítve –, hogy bemutassa Sophy vezetési technikáit és annak fejlődését.
Sophy a Gran Turismo 7-ben
Bár Sophyt a GT Sport környezetében fejlesztették ki, Kazunori Yamauchi megerősítette, hogy technológiája a játék „jövőbeni frissítése” során megjelenik a Gran Turismo 7 -ben. Egyelőre nem világos, hogy a Sophy pontosan hogyan épül be a játékba, bár tudjuk, hogy a Polyphony nem csupán egy virtuális versenytársnak tekinti a Sophyt, hanem egy tanítási eszköznek is.
„Végső soron szeretnénk örömet és szórakozást nyújtani, miközben Sophy versenyzik az emberekkel” – magyarázta Yamauchi. „Nem az a fő cél, hogy megverjük az embereket, hanem, hogy barátot, vagy egy segítő partnert alkossunk. Azt akarjuk, hogy a játékosok együtt tanuljanak és együtt fejlődjenek Sophyval. Valamit szeretnénk létrehozni, ami pozitív hatással van a társadalomra, ami szimpátiát, kedvességet ébreszt, kreatív és etikus.”
A Gran Turismo 7 szűk 1 hónap múlva március 4-én jelenik meg, a Sony pedig tegnap indította el a játék marketingjét egy félórás „State of Play” videóval, amelyet teljesen az új játéknak szenteltek. A nagy bemutató előtt egy virtuális médiaeseményen és egy kerekasztal-interjún is részt vehettünk a GT sorozat készítőjével, Kazunori Yamauchival.
Érdemes megemlíteni, hogy az alábbi képernyőképek mindegyike a játék PlayStation 5-ös verziójából származik és egyelőre nem volt alkalmunk megtekinteni PlayStation 4 összehasonlításokat, képernyőképeket vagy videókat.
Gran Turismo World
Kazunori Yamauchi előadása minden eddiginél egyértelműbbé tette: a Gran Turismo 7 az autókról szól . Yamauchi megnyitójában kifejtette: „A játék háttere az, hogy az autók – az emberiség 20. században született legfantasztikusabb eszköze – kultúráját és vonzerejét átadjuk az emberek új generációjának.”
Fotó: Playstation
A játék ezt úgy kívánja elérni, hogy visszatér a gyökerekhez, és a klasszikus Gran Turismo játékok egyik legalapvetőbb elemével, a „Világtérképpel” tiszteleg ősei előtt. Eltekintve az újabb játékok olykor hideg és klinikai menüitől, a meleg és hangulatos térképek a játék különféle funkcióinak helyérzetét adják.
Hivatalosan a térkép a következő helyeket tartalmazza:
Driving Missions
License Tests
Used Car Dealership
Brand Central
Sports
Scapes
World Circuits
Gran Turismo Café
Garage
Legendary Car Dealership
Showcase
Tuning Shop
Custom
Multiplayer
„A Gran Turismo 7-nek nincs egyértelmű vége” – mondta Yamauchi. „Úgy gondolom, hogy a GT7 az a fajta játék, ahol rengeteg kilométert érhetsz el, és új játékmódot fedezhetsz fel, akár egy év múlva is.”
Autók vásárlása
Még mindig nem hozták nyilvánosságra a hivatalos „kezdő” autólistát de a bemutató során Kazunori Yamauchi megerősítette, hogy „több mint 400 autó lesz elérhető az első naptól kezdve”.
Fotó: Playstation
A játékban három különböző helyről lehet autókat vásárolni:
„Brand Central” : Ez a klasszikus játék „New Car Dealership”-jének megfelelője, ahol 2001-ben és később épített autókat vásárolhatunk.
Használt autó kereskedés : Olyan hely, ahol régebbi, használt autókat vásárolhatunk kedvezőbb áron. Korábban Yamauchi megerősítette, hogy a használtautó-kereskedő minden nap változó autóválasztékot kínál majd.
Legendás autókereskedő: Ez a kereskedés rendkívüli és történelmi jelentőségű autókat kínál majd.
Pályák, napszak és időjárás
Indulásakor a Gran Turismo 7 hivatalosan „több mint 34 helyszínt és több mint 90 elrendezést” tartalmaz majd, amelyek „több mint 100” versenyeseménynek adnak otthont. A hivatalos számlistát ismét nem hozták nyilvánosságra, de az eddigi bemutatókban a következő pályákat fedezhettük fel:
Valós pályák
Autodromo Jose Carlos Pace (Interlagos)
Autodromo Nazionale di Monza
Autopolis
Brands Hatch
Circuit de Barcelona-Catalunya
Circuit de la Sarthe
Circuit de Spa-Francorchamps
Daytona International Speedway
Fuji International Circuit
Goodwood Motor Circuit
Mount Panorama
Nurburgring
Red Bull Ring
Suzuka Circuit
Tsukuba Circuit
WeatherTech Raceway Laguna Seca
Willow Springs
Fotó: Playstation
Fikciós pályák
Alsace Village
Autodrome Lago Maggiore
Blue Moon Bay Speedway
BB Raceway
Circuit Sainte-Croix
Colorado Springs
Deep Forest Raceway
Dragon Trail
Fishermans Ranch
High Speed Ring
Kyoto Driving Park
Northern Isle Speedway
Sardegna Road/Sardegna Windmills
Special Stage Route X
Tokyo Expressway
Trial Mountain
Mindegyik pályán több tevékenység is elérhető lesz, többek között:
Circuit Experience: Ahogy a GT Sportban debütált , ez a mód segít gyorsan megtanulni az egyes pályák szakaszait egy sor kihívás során.
Time Trial: Vegyünk egy autót, és fussunk gyorsköröket.
Custom Races: Testreszabható pályabeállítások. Még mindig nem ismerjük a funkció pontos részleteit, bár feltételezhetjük, hogy legalább ugyanazt a funkciót fogja nyújtani, mint a GT Sportban .
Meeting Place: Bár ennek az új menüpontnak még nem ismerjük a teljes funkcióját, de Yamauchi az pályáknak szentelt virtuális közösségi térként írta le. „Mintha a nürburgringi körkávézóban lennénk. Elképzelhető nyitott előcsarnokként, ahol a világ minden tájáról mindenki csatlakozik, és bármikor cseveghetsz velük, és autózhatsz is együtt.”
Yamauchi megerősített néhány további részletet az időjárásról és a napszakszimulációról is. Minden pályán korlátozott idő és időjárási átmenetek lesznek a reggeli és az esti idő előrehaladásával, valamint az időjárással, amely napos és felhős között váltakozik.
Fotó: Playstation
Néhány pálya azonban – és kiemelte azokat a pályákat, amelyek a való világban 24 órás versenyeknek adnak otthont, mint például Spa, Le Mans, Daytona és Nürburgring – estétől reggelig egy teljes 24 órás ciklusban is szerepelni fognak.
Nedves időjárás csak bizonyos, nem meghatározott pályákon lesz elérhető, az eső a felszín nedvességtartalmát és hőmérsékletét egyaránt befolyásolja, és a fizikai modellben is figyelembe veszik. A GT Sporttal ellentétben itt sem lesz állandó nedves időjárás, a felszáradó ívre mutatott Yamauchi, ami a jármű kezelhetőségét is befolyásolja majd.
Grafikai módok
Azt már egy ideje tudjuk, hogy a GT7 kifinomult „ray-traced” grafikával rendelkezik majd, de nem mindenhol használják majd. A játék két különböző grafikus megjelenítési módot tartalmaz:
Frame Rate Mode: Játékmenethez használatos, ez a mód 60 képkocka/másodperc sebességgel fut, és nem tartalmaz „ra-traced”-et.
Ray Tracing Mode: Verseny-visszajátszásokhoz, „3D szakaszokhoz” és Fotó módhoz használható.
A két módot összehasonlító mintavideóból kiderül, hogy a különbség minimális volt, ha nem is megkülönböztethetetlen a versenyek ismétléseiről készült felvételeken. A „ray-traced” legnyilvánvalóbb előnye az autókon látható fény visszaverődése volt.
3D térbeli hang
Habár Yamauchi kijelentette, hogy a játék PlayStation 4 és PlayStation 5 verziói egyenértékűek, a PlayStation 5 verzió jelentősen továbbfejlesztett hallási élményt nyújt a „3D Spatial Audio” formájában.
Míg a GT7 alapértelmezés szerint egy 16 csatornás audiorendszerrel egyenértékű, a PS5 „több száz csatornás hangszórót” képes előállítani az ambisonic technológia segítségével. Az Ambisonics egy „full-sphere” térhatású hangformátum, amely a hallgató felett és alatt egyaránt képes szimulálni a hangforrásokat. Az Ambisonic átviteli csatornák nem hordoznak diszkrét hangszórójeleket, ehelyett egy hangszóró-független reprezentációt küld arról, hogy honnan jön a hang, amit aztán az audioberendezés dekódol.
Yamauchi szerint ezt a hatást a fejhallgatóval lehet a legjobban megtapasztalni. Pontosan meg kell tudnia mondani, honnan jönnek a hangok, legyen szó akár a pálya felett repülő helikopterekről, más autókról vagy az alatta lévő gumiabroncsok csikorgásáról.
Az atmoszférikus hangokat is javították; A hangok a felület textúrájától és keménységétől függően különböző módon verődnek vissza a különböző anyagokról, természetesebb hangulatot teremtve.
Haptikus visszajelzés
A PS5 egy másik exkluzív funkciója, most pontosabb részleteket kapunk arról, hogy pontosan milyen érzéseket közvetít a konzol kifinomult DualSense vezérlője, beleértve a felületi textúra különbségeit, az első gumiabroncsok csúszó rezgését, a motor/hajtáslánc vibrációit és az autó karosszériájának rezonanciáját.
A vezérlő adaptív triggerei is jól használhatók lesznek. A blokkolásgátló fékrendszerek által keltett rezgések mellett a játékosok egyedülálló különbséget fognak érezni a fékpedálok súlyában az autók között.
Gran Turismo Café
Yamauchi jelentős időt töltött az új „Gran Turismo Café” funkció megvitatásával mind előadásában, mind az interjúk során, ami azt sugallja, hogy fontos szerepet fog játszani a GT7 -ben . A játék oktatási funkcióinak központi eleme lesz, és arra ösztönzi a játékosokat, hogy egy kényelmes, virtuális kávézóban magukévá tegyék az autókultúrát.
Fotók: Playstation
A kávézó tulajdonosa, Luca lesz az Ön kalauza, aki több mint 30 különböző „menükönyvet” mutat be, amelyek a játékban szereplő autókat ismertetik. Yamauchi megemlítette, hogy ezeknek az autóknak néhány tervezője fel fog tűnni a kávézóban miközben Ön tanul róluk.
Az összes menükönyv törlése a GT7 -et a Yamauchi által a játék „úgynevezett befejezésének” nevezte el, bár gyorsan megemlítette, hogy a játéknak nincs tényleges végpontja.
„Mivel olyan összetett rendszerünk van a GT7 -ben, a Café egyfajta útitervet ad a játékban végrehajtható dolgokhoz. Ezek a menükönyvek nem lesznek kemény célpontok, de rávezetik a játékost arra, hogy megértse a különböző dolgokat, amelyeket a játékban megtehet, és ezzel jobban megérti a Gran Turismo világát” – magyarázta Yamauchi.
Tuningolás
Az autótuning- és teljesítményalkatrészek visszatérése a Gran Turismo 7 egyik legjobban várt funkciója . Yamauchi is izgatott a dolog miatt: a Tuning képernyőt teljesen saját „minijátékként” jellemezte, és személyes kedvence a GT7-ben .
Ez a képernyő három részre oszlik: a bal oldalon az autó teljesítményének különböző indexei láthatók, a jobb oldalon magukat a beállításokat és opciókat, a középső pedig lehetővé teszi az elvégzett változtatások hatásának mérését, beleértve az általános hatást is.
Ahogy Yamauchi korábban elmondta, hogy a Performance Point értéket nem egy egyszerű képletből származtatják, hanem az autó értékeléséből, miután az autó szimulált kört vezetett a háttérben.
Amikor arról kérdezték, hogyan lehet ezeket a beállításokat megosztani, Yamauchi érdekes választ adott, megjegyezve, hogy a képernyőt a képernyőképek felhasználásával tervezték. „A beállításokat nem feltétlenül lehet megosztani a játékon belüli Showcase-en keresztül, de ügyeltünk arra, hogy a beállítások képernyők most hogyan vannak elhelyezve. Nagyon sok különböző részlet található az ottani beállításokban, de ha készítünk néhány képernyőképet, és megosztjuk azokat, megoszthatjuk a beállításokat az ismerőseinkkel” – magyarázta Yamauchi.
A továbbiakban ismertette, miért nem valósítottak meg egy részletesebb megosztási funkciót. „Az autók státusza játékosonként eltérő lehet, attól függően, hogy különböző aeroalkatrészeket, tuning alkatrészeket vagy teljesítmény-alkatrészeket telepítettek. Ha csak egy másik autóból másolnánk át a beállításokat, előfordulhat, hogy eltérések nem működnek. Ezért hoztuk létre, hogy ne lehessen közvetlenül megosztani.”
Yamauchi elismerte, hogy milyen nehéz és félelmetes tud lenni az autótuningolás, és megerősítette, hogy a Polyphony Digital digitálisan kiadja az „Apex” című könyvét, amely a jármű dinamikájáról szóló könyvét eredetileg a GT5 Collector’s Edition tartalmazta.
Zene visszajátszása
A zene nagy múltra tekint vissza a Gran Turismo sorozatban, és a GT7 megduplázza ezt a hagyományt egy olyan funkció újjáélesztésével és frissítésével, amelyet először a Gran Turismo 3: A-Spec- ben vezettek be .
A Gran Turismo 7 dinamikus visszajátszásokat tartalmaz véletlenszerűen elhelyezett kamerákkal, amelyek a zene ütemére vágnak a különböző felvételek között. Nincs két egyforma visszajátszás, és minden alkalommal más kamerát használnak.
„Már régóta vágytam arra, hogy a zenét más formában integráljam a Gran Turismóba. Az elmúlt öt évben a Polyphony stúdióiban nekem és munkatársainknak van egy hangszobája, ahol éjszakáig zongorázunk és különböző hangszereken játszunk. Innen jött a zenei újrajátszás ötlete, és ezt sikerült integrálnunk a GT7 -be” – mondta Yamauchi.
Music Rally
Amikor decemberben a „Music Rally” kifejezés először megjelent a GT7 japán promóciós füzetében , nem tudtuk, mit kezdjünk vele. Mint kiderült, ez nem elírás vagy félrefordítás volt: ez lesz a Gran Turismo 7 mókás, „just for fun” funkciója.
Ez alapvetően egy checkpoint stílusú játékmód – de ahelyett, hogy az idővel versenyezne, a zene ütemével versenyez. Egy meghatározott számú „ütéssel” kezdi, amelyet akkor tölt fel, ha időben átjut egy ellenőrzőponton. Ahogy a BPM változik, úgy kell módosítania a vezetést, hogy a következő ellenőrzőponton át tudjon menni, mielőtt az „ütései” elfogynak.
Fotó: Playstation
A cél az, hogy minél messzebbre vezessen, mielőtt kifogyna, és a megtehető távolság alapján versenyezhet barátaival.
„A Music Rally-n valójában csak azt akartuk, hogy az emberek élvezzék a zenét” – magyarázta Yamauchi. „Azt is szerettük volna elérni, hogy azok az emberek, akik először játszanak ezzel – akik korábban soha nem játszottak autós játékkal, vagy a gyerekek először játszanak autós játékkal –, azt akartuk, hogy valami olyan legyen, amit élvezhetnek.”
Scapes filmek…?
Bár erről a funkcióról nem tettek közzé hivatalos információkat a médiacsomagban található képernyőkép egy „Scapes Movies” nevű furcsa funkciót tár fel.
Ez valószínűleg a GT Sportban debütált „Photo Scapes” funkció kiterjesztése , amely lehetővé teszi virtuális autók valós fényképeken belüli megjelenítését. A Sport háttérmenü videókat is tartalmazott, amelyek úgy tűntek, hogy az autót mozgásban, hasonlóan fotórealisztikus környezetben mutatják be. Feltételezve, hogy ez a funkció kreatívabb irányítást biztosít a játékosok számára az ilyen típusú videók felett, ez minden bizonnyal szórakoztató és lenyűgöző új funkció lenne a játékhoz.
Megjelenés
Kevesebb mint egy hónap van hátra a GT7 március 4-i megjelenéséig, az információs csatornák hamarosan megnyílnak, mivel a PlayStation megkezdi a multinacionális erőfeszítéseket a cég egyik legnagyobb, exkluzív játékának népszerűsítésére.
Érkezik a Gran Turismo 7-be a Daytonai aszfaltcsík, örülhetnek a Playstation konzollal rendelkező játékosok.
Az új gameplay felvételeken egy Porsche 911 RSR (991) Gr.3 fedélzetén ülve egy csapat GT3-as, vagy Gran Turismo nyelven Gr.3-as gép látható, amint Daytonában száguldoznak a kora esti órákban, a naplemente közeledtével.
A fények elképesztően nagyot dobnak a videó hangulatán. Különösen, amikor az autó az utolsó döntött kanyarban fordul be az első kör befejezéseként, kilép az árnyékból, a napfény lassan megjelenik a kormánykeréken és a rivális Mercedes-AMG GT3-on – írja a Traxion.gg.
Az első kör után a második körben külső visszajátszására kapcsolunk. Itt láthatjuk, hogy a pálya belső része és a stadion lelátói pontosan modellezve vannak.
A kerékvetők úgy tűnik, hogy a megfelelő helyen vannak, de talán nem a legfrissebb specifikáció szerint modellezték őket.
A különbség leginkább Daytona buszmegálló sikánjánál szembetűnő, amelyeket iRacing már frissítetta legújabb változatokra.
Szezonális minősítésű, professzionális szimulátoros versenysorozatot indít HUMDA OPEN néven a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. a hazai GranTurismo közösség számára. A HUMDA kiemelt szereplője és támogatója a hazai szimulátoros közösségnek, az Ügynökség elősegíti a fiatal tehetségek felkutatását és támogatását.
A nagysikerű tavaszi háromfordulós, hatfutamos országos szimulátorbajnokság, a HUMDA SIM LIGA után szezonális minősítő versenyszériát szervez a HUMDA a legnagyobb hazai GranTurismo verseny– és rendezvényszervezővel, a Race Online Hungary-vel (ROH)együttműködve. A sorozat tesztidőszaka november 22. és december 19. között zajlik, amelyre már elindult a jelentkezés. Az éles 2022-es szezon január 9-én kezdődik és egészen december 18-ig tart.
A HUMDA OPEN célja a hazai GranTurismo versenyzők rangsorolása és az új tehetségek felkutatása. A sorozat aROH által fejlesztett nemzetközi GTSH-Rank ranglistaadat és pontértékrendszerre épül.A 2022-es szezon végén a ranglista első helyen végző pilótát egy formulaautós tesztlehetőséggel jutalmazzuk. A HUMDA OPEN minősítőversennyel párhuzamosan útjára indul a Magyar GranTurismo ranglista is, amely már a jövő márciusban érkezőGranTurismo 7 játékkal is kompatibilis lesz.
Az e-sport nemzetközi térnyerése egyre jelentősebb, ez számít az egyik legdinamikusabban fejlődő sportágnak, amely egyben a szórakoztatóipar részét is képezi. Az autó-motorsportok és az e-sport közös metszete a szimulátorsport. A HUMDA a Magyar E-sport Szövetséggel, a HUNESZ-szel is együttműködik legfőképp a szimulátorsport népszerűsítésében, amely nagyban hozzájárul az autó-motorsport területén végzett tehetségkutatási munkánkhoz.
A HUMDA számára fontos a fiatal célközönség megszólítása. Az autósport demokratizálása, népszerűsítése, valamint az utánpótlás tömegbázisának növelése is elérhetőbb a szimulátorsport segítségével. A szimulátorsportnak köszönhetően ma már szinte minden fiataltól karnyújtásnyira lehet az autósport, továbbá a szimulátorozás komoly szerepet játszik a speciális készségek fejlesztésében, mint a szem-kéz koordináció, az összpontosítás vagy a stresszkezelés. A Junior Gokart Challenge országjáró autó-motorsport tehetségkutató rendezvénysorozaton is gokartszimulátorokban kezdődött a 6 és 14 év közötti gyermekek képességfelmérése, a legjobbak valódi gokartokban tehették próbára magukat.
– A technikai sportok komoly anyagi erőforrásokat igényelnek, a szimulátorokkal azonban kiszélesedik a sportág tömegbázisa és nagyobb az esély a tehetségek felbukkanására. Márciusban, az első általunk szervezett szimulátorbajnokságunk, a HUMDA SIM Liga során is számos olyan versenyzőt ismerhettünk meg, akik korábban semmilyen nagyobb megmérettetésen nem indultak. A viadalon végül Blazsán Patrik diadalmaskodott, aki később az „e-sport olimpián” képviselhette hazánkat. A jövőben, így a most induló HUMDA OPEN során is olyan e-sportolókat szeretnénk megtalálni, akik később a valódi kormányok mögé ülhetnek át – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A versenysorozat hivatalos médiatámogatói az Esport1 és a Racingline.hu. A hetente megrendezendő versenyeket a HUNESZ Facebook oldalán, illetve az Esport1 Twitchcsatornájánkövethetik a nézők a valódi sportszériák mintájára, kommentátor és szakértő közreműködésével. A nevezéseket a Race Online Hungary honlapjánminden héten hétfő és szerda között folyamatosan várják a szervezők, a kvalifikációk hétfő és csütörtök között történnek, a minősítő versenyeket pedigvasárnaponként rendezik meg.
Az új Gran Turismo szériák megjelenésekor a vezetési fizika és az autó kezelhetőségének fejlődése mindig az egyik legfontosabb kérdés.
A GT7 kapcsán erről hivatalos forrásokból még nem sokat hallottunk. Bár részleteket nem említett, de Kazunori Yamauchi a Polyphony Digital tulajdonosa egyértelművé tette, hogy ezen a területen is történtek előrelépések.
„Úgy gondolom a GT7-ben pontosabb lett az autók fizikája. Valósághűbb élményt nyújt, ami előrelépés a GT Sport-hoz képest” – magyarázta.
A Yamauchi azt is elárulta, hogy a világ legjobb Gran Turismo játékosai közül néhányan segítettek a Polyphony Digitalnak a GT7 fizikai motorjának finomításában.
„Új segítők csatlakoztak a projekthez, például Igor Fraga és Mikail Hizal. Olyan visszajelzéseket kaptunk tőlük, amelyek nagyon hasznosak voltak a finomhangolásban.”
Fraga és Hizal az FIA certifikált világbajnokság 2018 és 2019 világbajnokai, akik közül Fraga a valós FIA Formula 3 szériában is bizonyított már. Az ő jelenlétük és visszajelzésük mindenképpen jó ómen lehet azok számára, akik komoly fizikai előrelépést várnak az új szériától.