Damon Hill az első olyan pilóta az F1 történetében, aki az apja után szintén világbajnoki címet nyert, a története azonban jóval többről szól ennél a statisztikánál. A sportágban 31 évesen bemutatkozó, 36 évesen a csúcsra érő versenyző életét végigkíséri az a horror, sokk, düh, szomorúság és bűntudat, ami 15 évesen, apja elvesztése után zúdult rá. Erről most másfél órás dokumentumfilmben beszél kendőzetlen őszinteséggel.
Különleges film készült az 1996-ban világbajnoki címig jutó, ezzel történelmet író Damon Hillről, aki a kétszeres világbajnok Graham Hill után az első fiú lett, aki megismételte apja sikereit és felülhetett a Forma–1 trónjára. Az 1999-ben visszavonuló, azóta rendszeresen szakértőként feltűnő (noha a Sky Sports-tól a Red Bull nyomására nemrég mennie kellett) expilóta 2016-ban megjelent önéletrajzi könyvében mélyrehatóan az olvasók elé tárta az életét, ám most megteszi ezt a képernyőkön is, július 2-án ugyanis Alex Holmes rendezésében debütál a Sky Documentaries csatornán az életéről szóló 90 perces dokumentumfilm.
Az alkotás kapcsán a The Telegraph készített interjút Hill-lel, aki – akárcsak a filmben –, most is kendőzetlen őszinteséggel beszélt élete legnagyobb traumájáról, azaz édesapja elvesztéséről. Graham Hill a visszavonulása után nem sokkal, 1975. november 29-én zuhant le az általa vezetett kisrepülővel, a balesetben pedig csapata, az Embassy Hill öt tagja is meghalt.
Az akkor 15 éves Damon a mai napig magával cipeli a tragédiával járó terhet, 1999-es visszavonulása után éveken át depresszióval küzdött, a szorongás pedig a mai napig jelen van az életében. „Senkit nem lehet visszahozni a halálból. Nem teheted semmissé ezt az élményt. Amit tenned kell, hogy hatástalanítod. Olyan, mint egy fel nem robbant bomba. Hatástalanítanod kell, hogy ne robbanjon fel olyankor, amikor stressz ér. Mert különben fel fog” – mondta a Telegraph riporterének.
Graham és Damon Hill 1975 márciusában
„Manapság is masszívan szorongok. Ha valami kicsit túlságosan aggasztóvá válik a számomra, jön ez a pánikroham. Az anyukámnak is volt. Egész életében a határon táncolt, mert egész életében azt a hívást várta. Az összes barátja megkapta ezt a hívást, azok, akiknek a férje [versenyen] meghalt. Aztán apa visszavonult, [anya] azt gondolta, hogy megúszta, leengedte a védőpajzsot, és erre… »Ó, itt a hívás.« Úgyhogy én is ezzel a szorongással éltem, ami a semmiből tört rám. Még most is, hogy erről beszélek, le kell kopognom” – mondta Hill, aki reméli, hogy a film „tetszeni fog az F1-rajongóknak, de azok is kapnak általa valamit, akiket nem érdekel a Forma–1, mert végső soron ez egy emberi történet.”
A film egészen mélyre hatol a Jordan, az Arrows és a Williams korábbi pilótájának lelkébe, olyan kérdéseket boncolgatva, hogy miért lett F1-es pilóta, és akkor is az lett volna-e, ha az apja nem hal meg, vagy bizonyítani akart valamit. „Egész életemben azt kérdezték tőlem, hogy »te is F1-es pilóta akarsz lenni, mint az apukád?«. Az igazság az, hogy soha nem akartam az lenni. Szinte olyan volt, mintha újra megpróbáltam volna visszamenni a kezdetekhez… oda, ahol minden félresiklott. Mert ha vissza tudok menni oda, talán mindent helyrehozhatok, ami elromlott” – hangzik el Hill szájából a film elején.
Graham Hillről testvéroldalunk közölt portrét:
Csak Senna nyert nála többször Monacóban, pályatársát mégis nagyobb legendának tartják nála
A családi felvételek tömlekelegével színesített (Graham és Damon is előszeretettel filmezett a 8mm-es kamerájukka) alkotás egészen részletes visszaemlékezést tár elénk arról a bizonyos novemberi estéről, amelyen megtudták, hogy a család feje soha többet nem jön haza. „A versenyzés jövedelmező volt, hívhatjuk veszélyességi pótléknak. Belekóstoltunk a felső tízezer életébe, szerencsés gyerekek voltunk, és mindannyiunkat sokkolt, hogy [a balesettel] milyen gyorsan véget ért a parti. A világ nagyon gyorsan továbblép. Nyilván apa volt az attrakció” – hangzik el Hilltől.
Az 1996-os világbajnok elmondása szerint Graham Hill visszavonulása után „mindannyian nagyon fellélegeztünk”, hogy aztán november 29-én este jöjjön a sokk. Damon éppen testvérével, Samanthával tévézett („nem emlékszem, mit néztünk, valószínűlehg a M*A*S*H-t vagy ilyesmit”), amikor megszakították az adást, és megmutatták, hogy egy magángép lezuhant Elstree közelében. Hill tudta, hogy az apja a Paul Ricardról jött hazaegy tesztről ide öt utassal, akik az új csapatának, az Embassy Hillnek a tagjai voltak.
„Melegség öntött el a lábaim felől egészen az arcomig” – idézte fel a történteket, és azt, ahogyan ezután elindult a konyhába az anyjához, aki a szomszédokkal beszélgetett és a férjét várta. De mielőtt odaért volna, az előszobában megcsörrent a telefon. „Elbújtam, mert hallani akartam, hogy mit mondanak, el voltam borzadva.”
Egy riporter volt, de Graham felesége, Bette Hill elhajtotta, mire a fia szólt neki, hogy mit látott a tévében. „Szerintem apa az, mondtam, mire hisztérikussá vált, elkezdett sikoltozni és nagyon dühös lett. Azt kiabálta, »Tudtam, hogy túl jó ahhoz, hogy igaz legyen.«”
Graham és Damon mókázik Jim Clarkkal 1966-ban (a kép jobb szélén Bette Hill)
És ha nem lett volna elég a gyász, kiderült, hogy a repülőgép nem volt rendesen regisztrálva, Graham Hill repülési jogosítványa nem volt megújítva, ráadásul kölcsönt kért, hogy finanszírozza a csapatot, így Hilléknek végül mindent el kellett adniuk, beleértve a házat is.
Damont pedig a szomorúság, a düh és a bűntudat keveréke gyötörte. „Megdöbbentő volt. Éppen a tökéletes korba kerültem ahhoz, hogy már értsem egy kicsit a dolgokat, de ne legyek képes befogadni vagy feldolgozni az egészet. Nyilván más családok is érintettek voltak, úgyhogy nem csak mi gyászoltunk. Az anyám egy hét alatt öt temetésen vett részt, ebből az egyik a férjéé volt. Egyre pedig azért nem jutott el, mert két temetés is volt ugyanazon a napon.”
„Gondoljanak bele ebbe. Milyen lehetett ez az anyámnak? Mit tehetett? Milyen volt azoknak a családoknak, akiknek a temetésén megjelent az anyám? Hogyan éreztek az apámmal kapcsolatban? Találkoztam néhány másik utas gyerekeivel. Ez nagyon nehéz. Mit mondhatsz? Azt, hogy »akarod, hogy bocsánatot kérjek?« De miért én vagyok az, akinek ezt kell éreznie? És egyáltalán helyénvaló ez?”
Noha több interjút is felvettek a készítők többek között a háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewarttal is, végül csak Damon és felesége, Georgie Hill szólal meg a kész filmben, mivel utóbbi annyira elvitte a show-t, hogy így érezték kereknek. „Viccelődött, de közben ő volt az egyik legszomorúbb ember, akivel életemben találkoztam” – emlékezett vissza megismerkedésükre a feleség, majd felidézte, hogy mentek egy versenyre, majd megálltak egy templomkert mellett, Hill pedig elkezdett sírni. Hertfordshire-ben voltak, ott, az apja el van temetve. „Akkor először említette egyáltalán őt nekem, és már hat hónapja együtt voltunk.”
Az apa elvesztése mellett olyan drámák is elénk tárulnak, mint hogy Hillék első gyermeke Down-kórral született, és a világra jötte után a kórház már azt kezdte el keresni, hogy hová helyezzék őt el, de természetesen azért vannak vidám pillanatok is, miközben végigkövetjük az előbb motorokkal, majd autókkal versenyezni kezdő, a Forma–1-ben közel 32 évesen debütáló Hill pályafutását.
Nyílt lábtörés, Senna szelleme és Hill élete versenye – 30 éves az 1994-es Japán Nagydíj
Hogy mennyire volt nehéz neki ismét visszatérni a múltba és évek óta a szekrényben porosódó családi videókat nézni, arról Hill ezt mondta a Telegraphnak:
„Soha nem akarsz visszamenni és újraélni ezeket az élményeket. Fájdalmasak és még mindig magukon hordozzák a horror és sokk maradványait, de szerintem a nézők azt fogják látni, hogy az olyan emberek, akik sokat járnak terápiára, eléggé ellenállók, mert már nincsenek illúzióik. Nincs ez az elképzelésed, hogy milyen lehetett volna, ha minden máshogy alakul, és csak próbálsz megbékélni a világgal ahelyett, hogy próbálod elérni, hogy a világ békéljen meg veled.”
