Címke: GPDA

  • Hamilton lelkes a 2021-es tervek iránt

    Hamilton lelkes a 2021-es tervek iránt

    Az Orosz Nagydíj alatt a Forma-1-es versenyzők betekintést nyerhettek a tervezett 2021-es szabályzásba, és Lewis Hamilton lelkes lett. A pilótáktól most visszajelzéseket várnak az új filozófiáról, a Mercedes versenyzője pedig pozitívan értékelte azt, hogy a FIA kommunikál velük is, ami nagy lépés szerinte a két év múlva életbe lépő szabályzás véglegesítése előtt. Így nyilatkozott:

    „Azt hiszem az nagy lépés, hogy bennünket is bevontak, és nekünk is egy jó lehetőség hogy egységesen álljunk ki. Szerintem egy új és jobb kapcsolatot építünk a FIA-val a GPDA-n keresztül, és talán kellően nyitottak.”

    Hamilton szerint rengeteg tér van még a fejlődésre, ami érintheti például az autó súlyát is, de amit látott az előadáson azzal elégedett volt. Motivált is lett, hogy még mindig versenyezzen majd ezen új szabályrendszer szerint épített autókkal is:

    „Rengeteg olyan dolog van, amit lehetne fejleszteni, és amit megmutattak, hogy ma mennyit veszítesz a leszorítóerőből egy másik autó mögött, és hogy az új autókkal a szimulációik szerint ez mennyivel jobb lesz. Szerintem jó az irány, így örömmel dolgozok ezen olyan keményen, amennyire csak tudok, és ameddig maradhatok, és vezetni akarom ezen új autókat. Persze nem akarjuk azt, hogy lassabbak legyenek az autók, mert ha jól emlékszem, azt mondták, hogy 2-3 másodperccel lassabbak lesznek, de remélem, hogy ez megoldható lesz. A súlyáról pedig annyit, hogy nem akarunk nehezebb autókat. Tudom, hogy ebbe az irányba megy a dolog, de azt is, hogy keményen dolgoznak rajta, hogy ez mégse így legyen.”

  • Stewart: Az FIA-nak meg kell hallgatnia a versenyzőket

    Stewart: Az FIA-nak meg kell hallgatnia a versenyzőket

    Sir Jackie Steward arra kérte az FIA-t és Formula 1-et irányító testületet, hogy vegyék komolyabban a versenyzők biztonsággal kapcsolatos félelmeit.

    Szombaton az autóversenyzés ismét felvillantotta sötét oldalát és megmutatta, még mindig benne van a sportban egy végzetes katasztrófa. Anthoine Hubert halála mindenkit megrázott a paddockban, a versenyzők keserű szájízzel ültek be autóikba vasárnap.

    Stewart, élete nagy részében azért harcolt, hogy biztonságosabbá tegye a szeretett sportágat ezzel megmentve minél több versenyző életét. A háromszoros világbajnok a múltheti tragédia után is felszólalt, és figyelmeztette az F1 irányítóit: nem hallgatnak eléggé a pilótákra.

    ,,Azt mondják, meghallgatják a versenyzőket, de nem olyan mértékben, amennyire kellene. Ott van GPDA, de nem kapnak elég figyelmet. Én elvégeztem a munkámat a biztonság javulása érdekében, az FIA-n kívül. Nem kérdeztek meg engem, sem a pilótákat, nem egyesítették a gondolatainkat, úgy ahogy kellett volna. Úgy vélem túl sok baleset történ az elmúlt 24-36 hónapban, ez azért van, mert az elmúlt időszakban nem láthattunk olyan eseményt, mint szombaton. Törött szárnyak, autók a levegőben, ennyit láthattunk csak. Még vasárnap is ezt történt, mikor Max Verstappen ütközött Kimi Räikkönennel. A versenyzőknek fel kell ismerniük, hogy kevesebb kockázatot kell vállalniuk a futamokon, nem hihetik azt, hogy sebezhetetlenek. Nem hiheted azt, hogy mindig meg fogod úszni. Azok az események, amik szombaton történtek felérnek egy ébresztővel. Benne van a pakliban, hogy fog még történni ilyen eset.”

    ,,A mostani generáció versenyzői nem ismerik úgy a halált, ezért volt olyan sokkoló számukra, az, hogy ilyen eset megtörténhet. A szomorúság és az értetlenség sugárzott mindenkiről Spa-ban, ez a dolog ezeknek a fiúknak nagyon új volt.” –tette hozzá a skót legenda.

  • A versenyzők a súlycsökkentés miatt hoznák vissza a tankolást

    A versenyzők a súlycsökkentés miatt hoznák vissza a tankolást

    Romain Grosjean úgy gondolja, hogy a (verseny közbeni) tankolás újbóli engedélyezése a legegyszerűbb és legkevésbé költséges módja annak, hogy csökkentsék az autók súlyát.

    A legtöbben ugyanis úgy vélik, hogy a jelenlegi autók – melyek teli tankkal vágnak neki a futamoknak – túl nehezek, és ez is akadályozza azt, hogy izgalmas csatákat láthassunk a versenyeken.

    Az autók a jelenlegi szabályok szerint, üzemanyag nélkül, nem lehetnek könnyebbek 743 kilónál.

    Legutóbb a 2009-es szezonban lehetett verseny közben tankolni. Így aztán elmondható, hogy a jelenlegi mezőnyben bőven vannak olyan versenyzők, akik nem ismerik, milyen az, mikor egy éles boxkiállás során üzemanyagot is tankolnak az autóba.

    „Igen, a GPDA (Grand Prix Drivers’ Association) ezt szeretné.” – erősítette meg Grosjean, hogy a versenyzők alapvetően támogatja a tankolás engedélyezését. „Nem azért, mert azt gondolnánk, hogy ettől lesznek jobbak a versenyek, hanem azért, mert csökkentenünk kell az autók súlyát, hogy segítsük a Pirellit.”

    „Ez egy ideiglenes megoldás. Azt szeretnénk, ha az autók 60-70 kilóval könnyebbek lennének a versenyek elején, hogy ne melegedjenek túl annyira a gumik. Ez jót tenne a gumiknak, mivel ez a legnagyobb gyengeségük jelenleg.”

    2009-ben, mikor Grosjean debütált az F1-ben, autók minimum súlya 605 kiló volt, ami a francia versenyző szerint hatalmas különbség a mostani állapothoz képest.

    „Mikor 2009-ben vezettem az autó 140 kilóval könnyebb volt és most a kanyarokban érezhető is, hogy az autók nagyon nehezek. A verseny elején még inkább. Úgy gondoljuk, hogy ez túl sok egy Forma-1-es autóhoz.”

    2021-ben bevezetésre kerülnek a 18 colos kerekek is, csak úgy, mint az egységes fékrendszer, ami Grosjean szerint csak tovább növeli a súlyt, miközben az ellenkező irányba kellene tartani.

    „18 colos gumikról beszélünk, ami újabb 25 kiló, az egységes fékrendszer még 8 kiló.”

    „Csak hozzáadunk és hozzáadunk, miközben az egyetlen dolog, amit akarunk, az az, hogy csökkentsük a súlyt. Az újratankolás pedig a legegyszerűbb és legolcsóbb módja a súly alacsonyabban tartásának.”

    Grosjean szerint a GPDA a V10-es motorok visszahozásának ötletét is felvetette, mert úgy 150 kilót tudnának spórolni, de hamar közölték velük, hogy ez nem opció.

  • Grosjean ismertette azt a négy pontot, amit a GPDA írt össze a szabályalkotóknak

    Grosjean ismertette azt a négy pontot, amit a GPDA írt össze a szabályalkotóknak

    Romain Grosjean elárulta, ő és Sebastian Vettel kedden Genfben járt, egy találkozó vett részt, melynek keretein belül, az F1 és az FIA képviselővel a 2021-es szabályváltoztatásokról diskuráltak.

    A német és a francia versenyző a GPDA igazgatói posztját tölti be, ezért a megbeszélésen ők képviselték a versenyzőket. A Haas pilótája tegnap felfedte, az ülés nagyon hosszúra sikeredett, ám annál fontosabbnak bizonyult, mert végre a versenyzők gondolatait is meghallgatták a szabályalkotók. Grosjean Hockenheimben felfedte, azt a négy pontot, melyekről közös megegyezéssel, egy korábbi GPDA ülésen állapodtak meg.

    ,,Négy nagyon egyszerű és világos pontot fogalmaztunk meg, és ezeket továbbítottuk az illetékesek felé azzal a szándékkal, hogy ismertessünk, merre szeretnénk, ha haladna a sport a jövőben. Beszélgettünk olyan dolgokról is, amiket mi haszontalannak találunk, és szerintünk nem teszi jobbá a showt, továbbá ragaszkodtunk ahhoz a négy dologhoz, amit összeírtunk, mert úgy véljük azok megvalósításával jobbá tehetjük az F1-et. Ezen feltételek megszavazásakor minden pilóta ott volt, és többségi voks döntött, a versenyzők 51%-a akart ebbe az irányba menni, tehát ezért ezzel a négy ponttal álltunk az FIA és az F1 elé.”

    Grosjean elárulta, hogy az abroncsok és az aerodinamikai elemek változtatása, az autók súlyának csökkentése és a csapatok közötti pénzelosztás újra tárgyalása szerepelt a papírjukon.

    Az eddig nyilvánosságra hozott tervek inkább az aeroról és a strukturális változásokról (költségvetési sapka) hullajtották le a leplet, valamint az elmúlt időszakban egy téma nagyon népszerűvé vált a résztvevők körében. A versenyzők nagy része ugyanis a jelenlegi autók súlyának csökkentését szeretné, mert úgy vélik, ha ez megtörténik, akkor könnyebb lesz az egymás elleni küzdelem, ennek megoldására a verseny közbeni tankolást visszahozatalát javasolják, ami nem csak a konstrukciók súlyán segítene, de egy plusz szórakoztató faktort is hozzáadna a versenyzéshez.

    ,,Mi szeretnénk viszontlátni a tankolást a versenyeken, ugyanis nézeteink szerint nem csak a versenyzésnek tenne jót, ha visszakerülne ez az elem a futamokra, hanem az autók súlyát is csökkentenénk ez által, ami a Pirellinek is jót tenne. Számításaink szerint 60-70 kg-mal lennének könnyebbek a konstrukciók, ami sokat számít, ezért is erőltetjük ezt olyannyira, ugyanis az abroncsokkal való problémáinkat is orvosolná az, ha nem kellene a futam elején olyan sok súlyt cipelnünk. Mikor én kezdtem a versenyzést 2009-ben, a súlyhatár még 605 kg volt, mára már ez a szám felemelkedett 740-re. 140 kg a különbség, és ezt a változás meg lehet érezni, különösen a lassú kanyarokban, arról nem is beszélve, hogy tele tankkal a versenyek elején még nehezebbé válik az autó. Úgy véljük, ezek a súlyok már a konstrukciók terhére vannak, és nem segítik annak megfelelő működését. Jelenleg tehát a tankolás visszahozatala lenne a legfontosabb, a legegyszerűbb és a legolcsóbb változás, ha faragni akarunk a súlyhatárból.”

  • Hamilton: A könnyebb autók segíthetnek az egymás elleni küzdelemben

    Hamilton: A könnyebb autók segíthetnek az egymás elleni küzdelemben

    Lewis Hamilton szerint is csökkenteni kellene a Formula 1-es autók súlyát a jövőben, ugyanis ha ez megtörténne, sokkal egyszerűbb lenne az egymás elleni versenyzés, véli a brit pilóta.

    Az elmúlt években a minimum súlyhatár csak emelkedett a sportágban, amihez az évek alatt különböző radikális változások is csatlakoztak (szélesebb abroncsok, vagy épp a Halo.) Az autók súlyának alacsony határa jelenleg (pilótával együtt, de üzemanyag nélkül) 740 kg, míg tíz évvel ezelőtt 2009-ben ez a szám 605 kg volt. Az ötszörös világbajnok tehát a súlycsökkentés mellett kampányol és ezen ötletét már elő is terjesztette a GPDA ülésén a szervezet vezetőinek.

    ,,Az autóknak nem kell 740 kg-ot nyomni, egyszerűen nem szükséges az, hogy ilyen nehezek legyenek. Ezelőtt egy évtizeddel még 600 kg körül tendált a minimum határ. Beszéltem erről a mérnökeimmel is, és ők azt mondták, ha változnak a jelenlegi szabályok, akkor ismét képesek leszünk elérni azt a tömeget. Egyszerűen csak ki kell pakolnunk már dolgot az autóból, sokkal könnyebbé tehetjük azt. Folyamatosan csak nehezebbé és nehezebbé teszik a konstrukciókat évről-évre, mi pedig egyre gyorsulunk, sokkal több leszorítóerőt termelünk, és ott vannak az abroncsok is. Nagyon nehéz ez a Pirellinek is, ugyanis kevés tesztlehetőség mellett olyan autókra kell gumit tervezniük, amelyeknek a futam során folyamatosan változik a súlyuk, ugyanis ahogy haladunk, egyre könnyebb lesz az autó, ám az abroncsoknak a konstrukció, megtankolt és könnyű változatánál is jól kell teljesíteniük. Ezek összessége hozza létre azt a dominó-effektust, amibe keveredünk, viszont ha könnyebbek lennének az autók, akkor egyszerűbb lenne harcolni egymással is.” – terjesztette elő véleményét az üggyel kapcsolatban Hamilton.

    A jelenlegi szabályok szerint az autókat a teljes versenytávra meg kell tankolni, így tehát mikor felállnak a rajtrácsra, 850 kg-ra tendál a súlyuk. Az FIA elnöke, Jean Todt, ezért arra kérte az F1 motorsport igazgatóját, Ross Brawnt, hogy gondolkozzanak el azon, hogy 2021-be visszahozzák a versenyen való tankolást a sportágba.

    A tankolással az autók is könnyebbek lennének, ami pedig támogatná a keményebb versenyzést is. Charles Leclerc, szurkol ennek a megmozdulásnak, mert örömmel látná ezt az elemet a futamokon.

    ,,Én még nem versenyeztem olyan körülmények között, mikor tankolni kell a futamon, mindenesetre jó móka lenne, ha ez az elem visszatérne a Formula 1-be. Végül is miért ne? Én szívesen kipróbálnám. Azonban legfőbb gond az, hogy az autók túl nehezek, számomra az a két téma külön áll egymástól, viszont lehet, hogy a tankolás segítene a súly problémán.”

    A GPDA egyik igazgatója, Romain Grosjean is támogatja a verseny közbeni tankolást és az egyik szó szólójává vált annak, hogy hozzák vissza ezt a szabályt a jövőre nézve.

    ,,Én támogatom a tankolást, szerintem az egy pozitív dolog, ugyanis az autók ezáltal könnyebbek lesznek és gyorsabban is tudunk haladni. Sokkal több minden múlna a versenyzőkön és plusz stratégiai elemeket is hozzáadna a futamhoz ez az elem. Egy nehéz autót vezetni nem olyan csodálatos, viszont ha visszatérne a tankolás, akkor már könnyebbek lennének a konstrukciók és ez nagyon sokat segítene a gumiknak is.”

    Lewis Hamiltonon, Jean Todton, Charles Leclerc-en, és Romain Grosjeanon kívül még támogatja a megmozdulást Bernie Ecclestone, Max Verstappen, Kevin Magnussen, Günther Steiner és Carlos Sainz.

  • Verstappen is támogatja a verseny közbeni tankolás visszahozatalát

    Verstappen is támogatja a verseny közbeni tankolás visszahozatalát

    Max Verstappen elárulta, nem bánná, ha visszatérne a tankolás a futamokon a Formula 1-ben, ugyanis ha ez megtörténne a versenyzőknek esélyük lenne több mindent beleadni, mert nem akadályozná őket a plusz súly, amit a futam elején cipelniük kell.

    Bernie Ecclestone és Romain Grosjean vetette fel idén először, hogy vissza kellene hozni 2021-re a régen áhított elemet. Mint kiderült, Ausztriában a GPDA megbeszélésen már volt erről szó, és a versenyzők többsége örülne is neki, ugyanis megszűnne a nehéz autó effektus, nem kellene annyira vigyázni a gumikra vagy a különböző alkatrészek túlmelegedésére. A Motorsport Mániának Carlos Sainz Jr. számolt be erről, és most Verstappen is megerősítette a korábban hallottakat.

    A Crash.net-nek nyilatkozó holland hozzátette, elsősorban azért örülne a tankolás visszatérésének, mert akkor végre eltűnne a túlzott spórolás a sportágban.

    ,,Igen, hozzák vissza, miért is ne? Sokkal jobban szeretem azt, mikor oda lehet lépni az autónak, és nem a gumik óvásával kell foglalatoskodni, és Ausztriában ez megvalósulhatott, igazán rákapcsolhattam. Ez különbséget fog jelenteni néhány versenyen, azonban nem tudom hova fog még fejlődni az F1, mikor újra visszahozzuk a verseny alatti tankolást.”

  • Grosjean képviseli a versenyzőket a következő F1-es ülésen

    Grosjean képviseli a versenyzőket a következő F1-es ülésen

    A GPDA igazgatójaként Romain Grosjean fogja képviselni a Forma-1-es pilótákat a következő ülésen, ahol a 2021-es szabályokról fognak egyeztetni.

    A versenyzők már a legutóbbi párizsi ülésre is meghívást kaptak az FIA képviselői, a Forma-1 vezetői és csapatfőnökök mellett. A versenyzőket akkor a GPDA, vagyis a pilóták szervezetének elnöke Alex Wurz képviselte, Lewis Hamiltonnal és Nico Hülkenberggel együtt.

    A következő találkozóra július 23-án, Genfben kerül sor, ahova újra meghívták a versenyzőket, köszönhetően az eredményes párizsi ülésnek, ám az elnök Wurz nem lesz elérhető akkor, így a szervezet igazgatója Romain Grosjean lesz a pilóták képviselője, Sebastian Vettellel egyetemben.

    Már Párizsban is ott lett volna eredetileg Grosjean, ám pont akkoriban törtek be hozzájuk, így le kellett mondania.

    „A GPDA nem fizet az igazgatóinak, hogy utazzon, így én nagyon büszke vagyok arra, hogy igazgató lehetek, a lehető legtöbbet meg is teszem, de természetesen ez rengeteg időt is emészt fel. Van egy családom, Alexnek ott van a saját vállalkozása, így ő sem tud mindenhol ott lenni.” – kezdte Grosjean.

    „Az szép dolog, hogy néhány másik versenyző is eljön, mint legutóbb Nico és Lewis. Remélem legközelebb Seb is jön velem, és akkor talán a jövőben még többen is csatlakoznak majd hozzánk.” – folytatta.

    A következő genfi ülésről így nyilatkozott:

    „Megvannak a saját pontjaink, amikről tárgyalni szeretnénk. Négy vagy öt pont nagyon egyszerű és világos, tudjuk mit akarunk. A párizsihoz képest némelyik pont hasonló, és néhányat még finomhangoltunk.  Bizonyos pontokat pedig több kutatás és kérdés előzte meg, mint például, mit miért akarunk, vagy hogy a versenyzők maguk mit szeretnének konkrétan. Érdekes lesz.” – vetített előre a francia.

     

  • Todt Párizsba hívja a versenyzőket, de nem annyira lelkesek

    Todt Párizsba hívja a versenyzőket, de nem annyira lelkesek

    Jean Todt meghívta a Forma-1 versenyzőit a FIA párizsi központjába, hogy egyeztethessenek a 2021-es szabályokról. Montrealban a 2021-es tervezettel mindenesetre a Liberty Media elkezdte megfutni a kötelező köröket. Az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton azonban úgy véli, hogy mióta ő 2007-ben bemutatkozott a Forma-1-ben, nagyon rossz irányba mentek el a dolgok:

    „Azt hiszem, hogy összességében nem jó irány ezeknek a döntéseknek köszönhetően ezen időszak alatt. Lett most ugyan a Liberty, akik átvették ezt, de ugyanazon problémák megmaradtak.”

    A spanyol sportlap a Marca azt állítja, hogy a hasonló véleményt fogalmazott meg a többi versenyző is, erre a FIA elnök Todt megívott mindenkit a Concorde térre, hogy egyeztessenek a jövő csütörtöki találkozón. Marco Canseco tudósítóként ennyit fűzött hozzá:

    „Érdekes lesz megfigyelni azt, hogy hányan mennek majd el erre.”

    Hamilton úgy véli hogy az F1-es versenyzők egységesebbek mint valaha, hiszen a teljes jelenlegi mezőny tagja a Grand Prix Drivers Association-nek. Végül ennyivel zárta a kérdést:

    „Sajnos, a technikai szabályzást olyan emberek hozzák létre, akiknek hatalmuk van, és csak kicsi beleszólásunk lehet abba, hogy milyen változások menjenek végbe. Ugyanakkor mi tudjuk azt, hogy miről szól a versenyzés, mi ismerjük a legjobban a változások hatását, és nagyon is nyitottak vagyunk arra, hogy ennek a folyamatnak a részesei legyünk, és előadjuk az elképzeléseinket.”

  • Egységben az erő: Idén minden versenyző GPDA tag

    Egységben az erő: Idén minden versenyző GPDA tag

    Alex Wurz, a versenyzők érdekvédelmi szervezetének, a GPDA-nak elnöke, örül, hogy a 2018-as mezőny minden versenyzője tagja idén a szervezetnek.

    „Mind egy hajóban evezünk és együtt kell gondolkodnunk a Forma-1-ről, akkor is, ha sok politikai tábor van a sportban.” – mondta Wurz. „Nagyon fontos, hogy minden versenyző, a GPDA tagok 100 százaléka, azt mondta, hogy teljesen elkötelezett a sport mellett, nem csak az egyéni érdekek(et tartják fontosnak).”

    Mivel 2021-től alaposa megváltozhatnak a szabályok a sportban különösen fontos lesz, hogy a GPDA tagok egyetértésben tudják képviselni a sport érdekeit.

    „Az F1 fejlődésbe kezdett, változások zajlanak és fokozódik a zűrzavar.” – folytatta Wurz. „Minden versenyző felismerte, hogy egységet kell alkotniuk és így képviselni magukat, annak érdekében, hogy szembe tudjanak nézni az új kihívásokkal, hogy megakadályozzák a politikát, vagy harcoljanak az olyan hatalom ellen, mely veszélyezteti a pályán nyújtott teljesítményt. A versenyzők úgy vélik, hogy az egység kulcsfontosságú ahhoz, hogy a sport sikeres legyen.”

  • Grosjean bemószerolta Hamiltont Charlie Whitingnál

    Grosjean bemószerolta Hamiltont Charlie Whitingnál

    A Japán Nagydíj versenyzői eligazításán Romain Grosjean vitát indított, mikor megjegyezte, hogy győzelmeit követően Lewis Hamilton mindig kikapcsolja biztonsági övét, miközben ünnepelteti magát.

    Suzukában közzé is tettek egy videót erről, illetve a GPDA igazgatója, Grosjean jelentette is ezt a versenyigazgatónak, Charlie Whitingnak. Íme a párbeszéd:

    „A leintés után ki szabad kapcsolnunk az öveinket?” – tette fel a kérdést a francia versenyző.

    „Nem. Miért?” – mondta Whiting.

    „Nos, azt hiszem Lewis elég gyakran csinálja ezt.”

    „A meglazítás sokkal inkább elfogadható, mintha ténylegesen kikapcsolja.”

    „Csak kérdeztem.” – mondta Grosjean. „Úgy gondolom, hogy ez jó a rajongóknak (ha kikapcsolt vagy kilazított övvel a versenyző jobban ki tud integetni), de meg akartam említeni.”

    „Olyan tempónál, mint amilyennel Lewis haladt, úgy gondolom tökéletesen elfogadható. Ha meglazítja, nem pedig kikapcsolja.”

    „De nem lehet meglazítani.” – szállt be Felipe Massa a beszélgetésbe. „Az bonyolult, ki kell kapcsolni (ha ki akar a versenyző emelkedni a pilótafülkéből).”

    „Kaptam egy kérdést, amire azt mondtam, hogy nem, nem lehet kikapcsolni, de ha meg tudod lazítani, az nem probléma.” – felelt Whiting. „Lewis, mit szoktál csinálni, meglazítod, vagy kikapcsolod?”

    „Kikapcsolom.” – vallotta be Hamilton. „Nem teszem túl gyakran. Montrealban csináltam például, meg néhány versenyen.”

    „Valamit elindítottál itt, Romain…” – mondta Whiting.

    „Szerintem ez jó a rajongóknak, de inkább a versenyzőről szól. Tisztázni akartam.”

    „Miért van szükséged a tisztázásra?” – kérdezte Grosjeant Hamilton.

    „Mert például büntetés jár, ha nem tesszük vissza a kormányt a helyére, pedig ennek nincs is értelme abban az esetben, ha már a kerekek sincsenek az autón. Szóval csak tudni akartam.”

    „Érdekes.” – reagált Hamilton.

    „Tisztázhatjuk, ha úgy gondoljátok hogy szükséges…” – mondta Whiting.

    „Annyira lassan megyünk már akkor (mikor kikapcsolja az övet)… Bár Sebastiannak talán hagynia kellene akkor is.” – utalt Hamilton Vettel és Stroll Malajziában történt levezetőkörös incidensére.

    „A kormányt, vagy az övet? Kicsit összezavarodtam.” – vágott vissza Vettel.

    „Én nem akarok vitázni, vagy ilyesmi, csak tudni akarom, hogy szól a szabály, ilyen egyszerű.” – mondta Grosjean.

    „Nos, szerintem nem kellene kikapcsolni az övet. Láthattuk mi tud történni egy levezető körön is, szóval ez egy elég rossz gyakorlat, hogy kioldjátok az övet.”

    „Olyankor csináltam, mikor nyertem, hogy integethessek a rajongóknak.” – magyarázta Hamilton. „De nagyon le is lassítottam”

    Whiting arra is felhívta a figyelmet, hogy Vettel levezetőkörös incidense után, mikor Pascal Wehrlein fuvarozta őt vissza a boxba, valójában meg kellett volna várnia az orvosi autót. Ezt követően Hamilton rákérdezett, hogy a német miért vitte magával autója kormányát, ahelyett, hogy visszatette volna. Whiting szerint ezt szükségtelen lett volna szankcionálni, mivel az autó olyan állapotban volt, hogy ahhoz, hogy azt el tudják onnan szállítani, nem volt szükséges a kormány.