Címke: GPDA

  • Elődje szerint jogos volt Russell előléptetése

    Elődje szerint jogos volt Russell előléptetése

    A Williams pilótája, George Russell nemrég nagyobb szerepet kapott a versenyzők között, ugyanis a „szakszervezet” egyik elnökévé nevezték ki.

    Romain Grosjean távozásával nyílt meg a pozíció, és a fiatalok térhódításának jegyében George Russell kapta meg a lehetőséget.

    Azóta több ízben is hangot adott a véleményének, legutóbb a barcelonai pálya megváltoztatására tett javaslatot.

    Grosjean – bár már nem elnök – továbbra is együtt dolgozik a szervezettel, a balesete kapcsán biztonsági kérdésekben kérik ki a véleményét.

    „Jó, hogy Sebastian mellett George vezeti a GPDA-t. Még kapcsolatban állok velük, mint tagság nélküli megfigyelő. Van egy WhatsApp-csoportunk, abban még benne vagyok, és nyújtom visszajelzéseimet kívülről.”

    „Szerintem George volt a megfelelő személy. Kellett egy fiatal, aki új ötletekkel és vízióval rendelkezik. Most köztük van vagy 10-15 év, ami a pályán nem sok, de az életben igen.”

    Az idén IndyCarba távozó Grosjean szintén kifejtette véleményét a pálya határait övező vitáról.

    „Rakjanak kavicságyat vagy füvet a pálya köré, úgy nem aggódunk majd a határok miatt! Ezt szeretem itt az Egyesült Államokban. Ilyet nem kell utólag megkérdezni, de ezt túl sokszor taglalták már.”

  • Újabb változásra készülhet az F1 spanyol pályája?

    Újabb változásra készülhet az F1 spanyol pályája?

    Az F1 nem zárja ki, az idei évhez hasonlóan változtassanak a barcelonai pálya vonalvezetésén, hogy ezáltal izgalmasabb futamokat hozzanak létre.

    A GPDA (a pilóták szövetsége) újdonsült elnöke, George Russell jelezte, szerinte a sikán eltávolítása megoldaná a problémát.

    „Úgy gondoljuk, jobban tudnánk követni egymást, és nagyobb sebességgel érkezünk meg az egyenesre, így nagyobb lenne a szélárnyékhatás is.”

    „Ez mindenkinek nyereséges lenne, olcsó megoldás az amúgy nem valami jó pályának.”

    Az F1 versenyigazgatója, Michael Masi reagált is a felvetésre, és nem zárkózott el az elől, hogy végül hallgasson a fiatal brit és a többi pilóta véleményére.

    „Ezt már jó ideje vizsgáljuk.” – jelentette ki a vasárnapi verseny után. – „De nem tudjuk ezt pár nap alatt megvalósítani, az összes következménnyel – legyen az közvetett vagy közvetlen – számolnunk kell.”

    „A csapatokkal, a versenyzőkkel és a Forma-1-gyel közösen kell elemeznünk a problémát, hogy megtaláljuk az elsősorban biztonságos, másodjára pedig izgalmas versenyzést biztosító megoldást.”

    Az azonban még kérdéses, lesz-e következő verseny Barcelona környékén. Idén az F1 csak egy évre szóló szerződést kötött a pályával. Jerez neve eközben egyre gyakrabban merül fel lehetséges versenyhelyszínként.

    Az új versenyek érkezése (Hollandia, Szaúd-Arábia és Miami) miatt talán nincs is szükségük Spanyol Nagydíjra…

  • Russell kapta meg a GPDA megüresedett elnöki posztját

    Russell kapta meg a GPDA megüresedett elnöki posztját

    Romain Grosjean az IndyCarban folytatja pályafutását, ezzel együtt pedig a pilóták érdekvédelmi szervezetét is otthagyta. Helyét Russell veszi majd át, az elnökség pedig még egy taggal bővül.

    Grosjean mellett Alex Wurz és Sebastian Vettel voltak a vezetői a szervezetnek – így nem lenne példa nélküli, hogy a mezőnyön kívüli pilóta is tag – most az új generáció képviseletére a Williams fiatal pilótája is komolyabb szerephez jut.

    „Nagy megtiszteltetés, hogy engem jelöltek a szerepre, köszönöm a kollégáim támogatását, és hogy megbíznak bennem, ugyanakkor tisztában vagyok a felelősséggel is, amivel ez jár.”

    „Az elmúlt hat évtizedben a GPDA nagyban hozzájárult az F1 biztonságához. Már várom, hogy új kihívásokkal nézzek szembe Sebastian, Alex és Anastasia mellett.”

    Grosjean sem köszön el végleg, idén tanácsadóként segíti majd a munkát, hogy „befejezze a balesete, miatt felmerült tanulságok értékelését”.

    A Russell által fent említett Anastasia pedig, a szervezet újonnan kinevezett jogi igazgatóját, Anastasia Fowle-t jelenti, aki eddig tanácsadóként volt jelen.

    „Sok évnyi közös munka után engem neveztek ki az első olyan igazgatói posztra, amit nem versenyző tölt be. Szenvedélyem a sport, szívesen segítem a GPDA munkáját.”

  • Grosjean elnöki szerepén keresztül maradna az F1-ben

    Grosjean elnöki szerepén keresztül maradna az F1-ben

    A Bahreini Nagydíjon történt balesetét követően Grosjean nem úgy távozott az F1-től, ahogy szerette volna. Kezein szerzett sérülések megakadályozták, hogy további versenyeken induljon.

    Következő lépése még nem ismert, de sokan úgy gondolják, az IndyCarban kaphat lehetőséget. A francia ezenkívül a Peugeot 2022-ben induló endurance programja iránt is kifejezte lelkesedését. Azonban Grosjean még nem lépett ki végleg az F1-es paddockból.

    A Haas korábbi pilótája még mindig elnöke a pilóták szervezetének, a GPDA-nak, Alex Wurzzal és Sebastian Vettellel együtt.

    „Pilótaként szerintem már vége. Nem akarok csak azért visszatérni, hogy visszatérjek. Ez nem érdekel. És ha megnézi az ember, már minden jó hely elkelt. Nem lenne sok értelme.”

    „Még mindig van egy kis szerepem a GPDA-ban. Továbbra is részt fogok venni a találkozókon, ez nagyon közel áll a szívemhez.” – jelentette ki a francia.

    Jövőjéről azonban Grosjean továbbra is sejtelmesen nyilatkozott:

    „[Az IndyCar] egy erős bajnokság, jó pilótákkal. Olyan, amit követek? Igen. Akár már kész van a szerződés, akár csak közel állok hozzá, számomra még sok minden van hátra addig.”

    „Tárgyalunk, megfigyeljük az eseményeket, azért dolgozunk, hogy ez [a tengerentúli ülés] megvalósuljon. De ahogy mondtam, ha sikerül, az jó, de ha nem, akkor más lehetőség után nézek. Nem stresszelek rá.” – emelte ki a francia.

  • Alex Wurz fia is csatlakozhat a Ferrari akadémiájához

    Alex Wurz fia is csatlakozhat a Ferrari akadémiájához

    Alexander Wurz, korábbi Forma-1-es versenyző fia is megkezdte az útját a királykategória felé. A 14 éves Charlie Wurz is egyike azon jelölteknek, akik csatlakozhatnak a Ferrari egyre lenyűgözőbb versenyzői akadémiájának. A program gyümölcsöző, és olyanoknak segített már mint Charles Leclerc, de most már Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Shwartzman is kopogtatnak a száguldó cirkusz ajtaján.

    A programban jelenleg ott van Giuliano Alesi is, aki a korábbi Ferrari versenyző Jean Alesi fia, vagy az F1 legenda Emerson Fittipaldi unokája Enzo, de Leclerc testvére, Arthur is.

    Szerdán Maranellóban megkezdődött az akadémia legújabb felvételi programjának a „világdöntője”. A sportigazgató Laurent Mekies szerint:

    „Jó egy hétig elemezzük majd a srácokat.”

    A jelenlegi Grand Prix Drivers’ Association elnök fia decemberben lesz 15 éves, és egyike azon hat fiatal gokartosnak, akiket megneveznek majd új akadémistaként januárban. A heti program Maranellóban a Ferrari létesítményében lesz, de jövő héten Formula 4-es autókkal tesztelhetnek majd Fioranóban.

    Az év elején Alex Wurz kritikával illette a Scuderia légkörét, mely szerinte kiégette a csapat és Fernando Alonso, majd Sebastian Vettel kapcsolatát. Akkor ezt mondta:

    „A Ferrari nagyon keményen bánik a pilótáival. Igazán szeretnek akkor, ha lendítesz rajtuk, de ha nem jön a siker, akkor hirtelen visszaüt ez az egész. Védeni fogják az örökségüket, a munkamoráljukat és a minőségüket.”

  • Mégis kihagyhatja a Magyar Nagydíjat a Forma-1?

    Mégis kihagyhatja a Magyar Nagydíjat a Forma-1?

    Fekete felhők gyülekeznek hirtelen a jövő hétvégére tervezett magyar futam fölé. A stájer paddockban a szombati időmérő edzés után elterjedt, hogy a brit pilóták és a személyzet akár börtönbüntetést is kockáztatnak a drákói szigorú koronavírus protokoll megsértése esetén Mogyoródon. A McLaren pilótája, Lando Norris mindenesetre lazán kezeli a helyzetet:

    „A pályán, vagy a szállodában kell maradnunk, de nekem megfelel a szobaszerviz. Annyi, hogy nem mehetek ki biciklizni vagy futni a szabadba.”

    A világbajnok Lewis Hamilton ezzel szemben úgy döntött, hogy az európai versenyeken marad a pályákon egy lakóautóban, és elismerte, hogy a csapattagoknak ez már más kérdés:

    „Kihívásokkal teli idők ezek. Feltétlenül komolyan kell vennünk ezt nekünk is, ahogy mindenki másnak.”

    Az elmúlt két hétvégén nem volt pozitívnak bizonyult koronavírus teszt Ausztriában, pedig voltak, akik megszegték a szabályokat. Sebastian Vettelt már másodszor kapták rajta, hogy elhagyta a „buborékját”, mivel szóba elegyedett a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolffal. Erre reagált már a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto is:

    „Koncentráltabbnak és éberebbnek kell lennünk. Szerintem mindkét pilótánk megértette, hogy valamit rosszul csináltak, és a jövőben be kell tartaniuk a szabályokat.”

    A BBC információi szerint pénzbírság, de akár börtön is várhat Magyarországon a nem európai uniós állampolgárokra, így feltehetően Chase Carey és Jean Todt is egyeztetnek a magyar hatóságokkal a mentességről. Amennyiben ezt nem adják meg, azt pletykálják, hogy elmaradhat akár a verseny Magyarországon, és egy újabb hétvégére maradnak Ausztriában. Alexander Wurz, a GPDA vezetőjeként ennyit mondott erről az Österreichnek:

    „Chase Carey megkérdezte már tőlem, hogy mit gondolnak a pilóták arról, ha harmadszor is itt kellene versenyezniük. Azt mondtam neki, ha akár csak ez az egy pálya lenne alkalmas arra, hogy itt mehetünk, akár tízszer is mehetünk itt. Bízom benne, hogy gyorsan kiderül most minden, mert akkor hamar tudunk reagálni. Tudjuk, hogy az itteni versenybírák és a felszerelés készen áll erre. Amennyiben az elkövetkezendő 24 órában ismertté válik a döntés, akkor akár a jövő hétvégén újra versenyezhetünk itt.”

    A helyzet megoldódott. UPDATE: https://www.racingline.hu/forma-1/nyugalom-a-forma-1-most-mar-mogyorod-fele-tart/2020/07/13/

  • Nem lenne jó, ha a versenyzők fizetését is korlátoznák

    Nem lenne jó, ha a versenyzők fizetését is korlátoznák

    A Haas francia versenyzője, Romain Grosjean véleménye szerint elfogadhatatlan, hogy egyes versenyzők, mint például Lewis Hamilton 40 millió dollárt keresnek évente.

    Mondta ezt arra vonatkozóan, hogy felröppent a hír, mi szerint Hamilton évi 50 millió dollár ellenében írná alá szerződéshosszabbítását a Mercedesszel, noha a csapat csak 22 milliót szeretne neki adni.

    Noha Hamilton azonban már cáfolta ezt a hírt, és elmondása szerint még egyáltalán nem is beszéltek a szerződéshosszabbításáról, sokan véleményezték a versenyzők magas fizetését. Dr Helmut Marko szerint ez komoly probléma és mielőbb orvosolni kellene.

    Bevezetésre kerül ugyanis a költségvetés korlát, annak érdekében, hogy a topcsapatok ne költsenek extrém sokat. E keretösszegben azonban nem kell benne lennie a versenyzők fizetésének. Sokan pedig úgy gondolják, hogy ezt is korlátozni kellene.

    „Beszéltünk erről a GPDA-ban (Grand Prix Drivers’ Association = Nagydíj Versenyzők Szövetsége)” – mondta Grosjean.

    „Néhányaknak tetszett, mások ellene voltak. Szerintem elfogadhatatlan, hogy Lewis Hamilton több, mint 40 millió dollárt (12,5 milliárd forint) keres, míg más versenyzők 150 000 eurót (63 millió forint) kapnak egy évben, ugyanazért a munkáért.”

    „Ugyanakkor rámutattak arra is, hogy ha korlátozzuk a versenyzők fizetését, azzal tönkretesszük a motorsport létáját.”

    „Ki fektetne pénzt fiatal versenyzők programjába, hogy fizesse a versenyzésüket, ha nem kapja vissza a pénzét azáltal, hogy százalékot kap a versenyzők magas fizetéséből? Ez vitatott.”

    „Személy szerint én nem feltétlenül voltam ellene annak, hogy a versenyzők fizetése esetében is lehet költségvetési korlát.”

    „De aztán persze megkérdőjeleződik, hogy melyik gyártó, vagy menedzser jönne ide elkölteni vagyonokat egy versenyzőre, hogy aztán annak a 20%-át visszaszerezze, de valójában sosem kapná vissza a pénzét…”

  • Berger: A DTM-ben nem lesznek zárt kapus futamok

    Berger: A DTM-ben nem lesznek zárt kapus futamok

    Gerhard Berger kizárta, hogy a német túraautó bajnokságnak akár egy futama is zárt kapus legyen.

    Felmerült, hogy a következő hónapokban lehetnének a koronavírus ellenére is autóversenyek azzal a feltétellel, hogy zárt kapusként rendezik meg őket.

    „A versenyzés az első visszatérők között lehet, ha tudunk nézők nélküli versenyeket rendezni” – mondta Alex Wurz a GPDA elnökeként. „Mindenki sisakot és kesztyűt visel, még a szerelők is. Nem igazán vagyunk közel egymáshoz.”

    A DTM azonban nem szeretne ezzel élni, erősítette meg a Servus TV-n a széria első embere, Gerhard Berger: „A mi ügyfeleink a rajongók. Ha ők nincsenek jelen, nem lesznek versenyek.”

    Az osztrák mindenesetre reméli, hogy a világ sporteseményei minél hamarabb folyatódnak.

    „Meg kell róla bizonyosodnunk, hogy nem sétálunk bele a következő krízisbe, amikor a koronavírus véget ér.”

  • Az F1-es pilóták behúzzák a kéziféket, ha romlana a helyzet Ausztráliában!

    Az F1-es pilóták behúzzák a kéziféket, ha romlana a helyzet Ausztráliában!

    Sebastian Vettel nem kételkedik benne, hogy az F1-es versenyzők behúzzák a kéziféket az Ausztrál Nagydíjon, ha a koronavírus helyzet fokozódik. A királykategória most már legalább öt csapattag eredményére vár, akik mutatják a koronavírussal járó tüneteket. A paddockban most nem annyira vidám a hangulat, hiszen biztonsági kockázattal vágnak neki a szezonnyitónak.

    Az ausztrál egészségügyi szervek tisztázták, amennyiben bármelyik csapatnál fertőzést tapasztalnak, akkor a személyzetüket karantén alá helyezik. Ez pedig a verseny törlését jelentheti. Vettel szerint ha tovább romlik a helyzet Melbourneben, és megbetegednének a személyzetből esetlegesen, vagy rosszabb történne, akkor a versenyzők kellően erősek ahhoz, hogy felállnak, és elérik, hogy elmaradjon a futam:

    „Remélem, hogy a többiek is egyetértenek ebben, és nem kell idáig elmennünk. Ha azonban eljutunk idáig, nem kérdés, behúzzuk a kéziféket. Azt hiszem, hogy egy olyan csoport vagyunk, ahol 20 srác átélt ezt-azt az elmúlt években, mindenféle témakörben és körülmény között. A véleményünk ugyanakkor közös a nagy dolgokat illetően. Ezt pedig egy nagyon-nagy döntésnek gondolom, mondom ezt úgy, hogy általában önmagunk érdekeit nézzük. Azt hiszem, most azonban kellően érettek lennénk ahhoz, hogy felülemelkedjünk önmagunkon, és egy ilyen esetben behúzzuk a kéziféket.”

    A Forma-1-es pilóták egyeztettek is arról a sport irányítóival, hogy miképp kezeljék a koronavírus miatt kialakult helyzetet Ausztráliában. Annyi tudható, hogy a versenyzők érdekvédelmi szervezete, a GPDA akart biztosítékokat arra vonatkozóan, hogy a száguldó cirkuszban csökkentsék a vírus átadásának a lehetőségét a rajongók és a pilóták között, így emiatt került törlésre az autogramosztás, illetve minden olyan esemény, ahol közeli kapcsolatba kerülhettek volna. A csütörtöki közleményükben is ez áll, hogy a paddockban mindenki legyen ebben együttműködő, hogy ezeken a nehézségeken túl legyenek:

    „A GDPA teljesen megbízik az ausztrál egészségügyi hatóságokban, a FIA-ban, a Forma-1-ben és a csapatainkban, hogy a lehető legjobb intézkedéseket hozták meg az egészségünk védelmében, legyen szó rajongóról, versenybíróról, versenyzőről, vagy szélesebb körben bárkiről. Kapcsolatban állunk az F1 és a FIA irányítóival múlt hét óta, és tudjuk, hogy keményen dolgoznak ebben a kihívásokkal teli helyzetben. Együtt vagyunk ebben a helyzetben, amelyet senki sem vesz félvállról. Érezzük a felelősségünket mindenkiért, legyen az helybeli, vagy olyasvalaki aki a világ bármely pontjáról utazott ide. Különösen ébernek és óvatosnak kell lennünk ebben a nehéz helyzetben amit a koronavírus okoz, ezzel mindannyiunknak törődnie kell. A helyzetre való tekintettel a GPDA tisztelettel kéri az ausztrál barátainkat, rajongókat, a versenyközösséget és a versenyzőket, hogy biztonságos távolságban maradjanak az olyan jellegű kapcsolatoknál mint a szelfi, autogramok vagy a kézfogás. Ezek a javasolt lépések összhangban állnak a közegészségügyi hatóságok iránymutatásával.”

  • Keveset mutatják a középmezőny csatáit? Grosjeannak van egy megoldása

    Keveset mutatják a középmezőny csatáit? Grosjeannak van egy megoldása

    A Forma-1 rajongók egyik legnagyobb problémája idén az, hogy sok élvezetes, többnyire középmezőnybeli csatáról lemaradunk elő adásban, mert inkább az élmezőny tagjait mutatják.

    Igazából erre nem csak a nézők panaszkodnak, hanem a sportágban szereplők is. Sainz hangoztatta például ezt nemrég, most pedig a pilóták érdekvédelmi szervezetének (GPDA) vezetője, Romain Grosjean nyilatkozott az ügyben a motorsport.com-nak, és neki lenne is egy megoldási javaslata.

    „A csata, melyben a Szingapúri Nagydíj utolsó körében részünk volt azt hiszem sokkal izgalmasabb volt, mint az, ahogy az autók átszelik a célvonalat” – mondta. „Talán ha osztott képernyős lenne a közvetítés, akkor látható lenne a győztes befutója, és a pályán zajló küzdelem is. Ez így elég menő lenne.”

    A francia elárulta, a GPDA már megvitatta a problémát, és sikerült egyezségre jutni: „Beszéltünk róla és egyetértettünk. Minden tévétársaság ugyanonnan kapja a képanyagot, méghozzá a Forma-1-től. Ezzel több kerék a kerék elleni csatát mutathatnának, mert ez az, amit mindenki hiányol és látni szeretne.”