Címke: GP3

  • Még a bevezetése előtt átkeresztelhetik a halót

    Még a bevezetése előtt átkeresztelhetik a halót

    Nyár közepén hivatalosan megerősítesre került, hogy 2018-tól bevezetik a halo fejvédő rendszert a Forma-1-ben.

    Nem sokkal később az FIA közleményben tudatta, hogy a Forma-2-ben és a GP3-ban is kötelező lesz a biztonsági rendszer használata.

    Az Autosport.com információi szerint a Strarégiai Csoport november 7-én esedékes megbeszélésén napirendre kerül a halo nevének megváltoztatása: átkeresztelhetik a fejvédőt.

    „Több lehetőségünk is van a nevet illetően, valami olyasmi is lehet, hogy ‘biztonsági ketrec’ – mondta a brit szaklap forrása.

    A 2018-as Ausztrál Nagydíjon bemutatkozó rendszer működését illetően továbbra is vannak kérdőjelek, ám az FIA vizsgálatai szerint a halo Henry Surtees és Justin Wilson életét is megmentette volna.

    Az FIA-t arról is kérdezték, hogy vajon Felipe Massa 2009-es hungaroringi vagy Jules Bianchi 2014-es suzukai baleseténél milyen következményi lettek volna a fejvédő használatának: „Azon forgatókönyvek száma, amikor a halo segített volna sokkal nagyobb, mint amikor semleges vagy negatív következményei lettek volna” – érkezett a válasz.

     

  • Russell Norrist akarja csapattársául

    Russell Norrist akarja csapattársául

    A frissen GP3-as bajnokká koronázott George Russell „imádná”, ha jövőre Lando Norris csapattársa lehetne az F2-ben.

    Mercedes vs. McLaren, habár egyelőre még csak váltósúlyban: a német istálló juniorjaként Russell a hétvégén bebiztosította a GP3-as bajnoki címet, míg a McLarent erősítő Norris lényegében már magáénak érezheti az F3-as trófeát. Innen csak felfele vezet az út, a két fiatal tehetség pedig nagy valószínűséggel élesben is megmérkőzhet egymással az F2-es bajnokságban – na de mennyire élesben?

    „Nagyon örülnék, ha [Norris] csapattársa lehetnék, szerintem ugyanis kissé túlsztárolják őt és Charles [Leclerc]-t” – nyilatkozta Russell. „Jövőre a célom az F2-es cím megnyerése – úgy fest ugyanis, hogy a következő szezonban ott fogok versenyezni. Biztos vagyok benne, hogy Lando lesz az egyik legnagyobb riválisom a mezőnyben; jobban örülnék neki, ha csapattársak lehetnénk pontosan ugyanazzal a konstrukcióval, mint hogy más csapatoknál versenyezzünk. A legjobb akarok lenni, ehhez pedig mindenkit le kell győznöd. Emellett szerintem ez a felállás remek kis csapatot eredményezne. Valószínűleg váltok majd egy-két szót vele és a menedzsmentjével, hogy megtudjam, mit gondolnak erről – mindkettőnknek jót tenne.”

    Könnyen lehet, hogy Russell reményei hamvában holtak, az ő esetében a legvalószínűbb opció ugyanis a DAMS, míg Norris minden bizonnyal a Premánál köt ki.

  • Törölték a GP3 második futamát, az első pedig holnap lesz

    Törölték a GP3 második futamát, az első pedig holnap lesz

    A heves esőzés alaposan átszabta a menetrendet Monzában. A szombat délelőtti GP3-as időmérőt törölték, így az első verseny rajtsorrendjét a szabadedzés sorrendje adja majd.

    A versenyekkel is történt azonban változás: a második versenyt törölték, az első versenyt pedig holnap, azaz vasárnap reggelre tolták, köszönhetően annak, hogy a Porsche Supercup és a Forma-1 programja is halasztva lett. Ennek következtében a Formula 2 versenye is csak 18.20-kor kezdődött, és mivel 19.50-re már lemegy a nap, a GP3-ra nem maradt ma idő.

    A GP3-as pole Nirei Fukuzumié.

  • A GP3-at egy standardizált F3 váltja

    A GP3-at egy standardizált F3 váltja

    Úgy fest, 2019-től az F3 váltja a jelenlegi GP3-at, teljessé téve ezzel az FIA juniorlétráját.

    Az Autosport értesülései szerint az FIA egy szabványautós F3-as sorozatot szeretne az F2 mellé az F1-es hétvégékre, amely lényegében a jelenlegi GP3-as és F3 Euro-sorozatok összevonása lenne és International F3 néven futna. Ezzel egyidőben zajlanak a munkálatok egy Regional F3 nevezetű alsóbb széria bevezetésén is, amely az F3-as szint alatt helyezkedne el és a jelenleg létező F3 Lightsot váltaná. Az FIA-nak nem titkolt célja, hogy a MotoGP/Moto2/Moto3 analógiájára akarja felépíteni saját nevelőpiramisát.

    „Pontosan ezt célozzuk meg” – nyilatkozta Charlie Whiting az FIA képviseletében. „Az F1/F2 része már megvan a létrának, és remélhetőleg az egész koncepció teljessé válik az F3 2019-es bevezetésével.”

    Az F3-as széria aktuális csapatai nemrégiben egy pozitív hangulatú megbeszélésen vettek részt Whitinggal Genfben, ahol megvitatták a kategória jövőjét illető fontosabb kérdéseket, többek között a mezőny nagyságát, amely egyelőre úgy tűnik, 27 autóból (kilenc háromautós csapatból) fog állni. Ezután az FIA Együléses Bizottságának Technikai Munkacsoportja is ülésezett, ahol az újdonsült International F3-as autó paramétereit kezdték el kidolgozni. A kasztni gyártása tenderre lesz bocsátva, és elektronikával együtt nagyságrendileg 110.000 euróba fog kerülni (hasonlóan a jelenlegi Dallara-kasztnihoz, amelyért 116.000 eurót kell kipengetni, noha elektronika nélkül). A motorteljesítmény jelentősen megugrik majd, 230 lóerőről 300-ra, amely többek között a halo miatti 70 kg-os súlytöbblet ellensúlyozását célozza meg az erősebb és nehezebb monocoque-kal, a nagyobb váltóval, hajtáslánccal és fékekkel egyetemben.

    A Regional F3 hasonló koncepció alapján épül majd, természetesen a nagytestvérhez képesti egyszerűsített aerodinamikával, felfüggesztéssel és lengéscsillapítókkal. Az autó ennek megfelelően jócskán kevesebbe, mintegy 70-75.000 euróba kerül majd, és körülbelül 250-280 lóerő leadására lesz képes.

    Az európai szérián kívül csak a japán F3-as bajnokság felel meg az FIA szabályainak, ők azonban minden valószínűség szerint legalább 2020-ig megtartják a jelenleg is érvényben lévő szabályzatot, illetve az Euroformula Open (a fentebb említett Dallara-kasztni, de külön Toyota-motor) sem ragaszkodik nagyon az új szabálykönyv adoptálásához.

    Az International F3 megalakítása azonban nem lesz zökkenőmentes, Gerhard Berger – a DTM és a jelenlegi F3 elnöke – ugyanis kész sorozata védelmében feléleszteni az F3 Euro Seriest, amely rivális szériaként funkcionálna az FIA-féle F3 mellett a most érvényben lévő előírások megtartásával.

  • Hétvégi autósport műsor a tévében

    Hétvégi autósport műsor a tévében

    A pénteki, szombati és vasárnapi élő autósportközvetítések a hazai televíziókban:

    szeptember 1., péntek:

    M4 Sport
    10.00: Forma-1, Olasz Nagydíj, 1. szabadedzés

    szeptember 2., szombat:

    M4 Sport
    13.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, időmérő edzés
    Digisport 1
    15.05: Autósport, Euroformula Open, Silverstone, 1. futam
    16.05: Autósport, GT Open, Silverstone, 1. futam

    szeptember 3., vasárnap:

    M4 Sport
    8.45: Autósport, GP3, Olasz Nagydíj
    9.45: Autósport, GP2, Olasz Nagydíj
    13.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, futam
    Sport 2
    10.15: Autósport, TCR-sorozat, Buriram
    Eurosport 1
    11.30: Autósport, Porsche Szuperkupa, Monza
    Digisport 1
    13.05: Autósport, Euroformula Open, Silverstone, 2. futam
    14.05: Autósport, GT Open, Silverstone, 2. futam
    19.40: Autósport, IndyCar, Watkins Gleen

  • Újabb Red Bullos a GP3-ban

    Újabb Red Bullos a GP3-ban

    Miközben Niko Karinak már kifelé áll a szekere Red Bull Junior Team-es Daniel Ticktum az utolsó három fordulóra előléphet GP3-as versenyzővé a DAMS csapattal. A 18 éves versenyző eddig Formula Renault 2.0-ban versenyzett, ahol jelenleg hetedik a bajnokságban.

    Ticktum Matthieu Vaxivière-t helyettesíti majd a GP3-ban, mivel ő a WEC-ben áll majd rajthoz a TDS Racinggel.

  • Dupla interjú Giedo van der Gardéval és Steijn Schothorst-tal

    Dupla interjú Giedo van der Gardéval és Steijn Schothorst-tal

    A hungaroringi Forma-1-es versenyhétvégén készítettünk dupla interjút a korábbi Forma-1-es versenyzővel, Giedo van der Gardéval és ifjú mentoráltjával, Steijn Schothorst-tal. A páros immáron második éve dolgozik egymás mellett, van der Garde tudásával és tapasztalatával próbálja egyengetni a 23 éves ifjú titán karrierjét.

    Steijn, ez a második GP3-ban eltöltött szezonod, mi a cél 2017-ben?

    Schothorst: Eddig elég kemény volt az idei év, sokszor balszerencse hátráltatott: ütközések és még sorolhatnám. Voltak azért pozitívumok is: a Red Bull Ringen erősek voltunk, ötödikként rajtolhattam a főversenyen. A hátralévő hétvégéken az a célom, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzem meg, valamint javítsak az időmérős teljesítményemen. Jó lenne néhány dobogós helyezést szerezni.

    Giedo, sok versenyhelyszínen jelen vagy, de nem versenyzőként, sőt idén még nem is indultál autóversenyen. Nem hiányzik a versengés?

    Van der Garde: Hogy őszinte legyek, néha eléggé hiányzik. Több évig folyamatosan versenyeztem, de nem vagyok elégedetlen, hogy hirtelen valami mást kell csinálnom. Nagyon élvezem a jelenlegi feladatom mint Steijn mentora. Egyébként fogok még versenyautóban ülni idén, nem csak otthon lógatom a lábam és bizniszelek.

    Steijn, milyen mentor Giedo?

    Schothorst: Nagyon jó! Ez már a második év, amikor segíti a munkám. Élvezetes vele dolgozni, nagyon jól kijövünk egymással. Könnyen komunikálunk és eredményesen tudunk dolgozni. Giedo komoly, amikor komolynak kell lenni, de vicces, amikor poénosra kell venni a figurát.

    Giedo, szívesen gyakorolnád a mentori feladatkört más versenyzők mellett is?

    Van der Garde: Nyitott vagyok az új tehetségeket illetően, ha segítségre van szükségük. Nagyon sok embert ismerek ebben a világban, hosszú időn át versenyeztem és Forma-1-es pilóta is voltam. Szükséges, hogy legyenek hozzám hasonló emberek, akik segítik a fiatalokat közelebb kerülni a céljukhoz. Ha lesz olyan versenyző, aki tehetséges és szívesen dolgozna velem, akkor segíteni fogok.

    Mindekettőtök véleménye érdekelne: Max Verstappennek köszönhetően nagy Forma-1 mánia van Hollandiában. Van esély a Holland Nagydíj visszatérésére?

    Van der Garde: Mindenek előtt Hollandia számára jó lenne, ha ismét Forma-1-es versenyt rendezhetnénk. Verstappennel a következő tíz évre minimum lesz F1-es versenyzőnk. Max miatt mindenki lelkes nálunk a sport iránt, de nincs megfelelő pályánk. Zandvoort és Assen jöhetne szóba, ám Zandvoort egyszerűen túl kicsi és a város közepén van, ezért az autók hangja miatt egy évben összesen hat vagy nyolc nap lehet versenyt rendezni a pályán. Assenben ezzel nem lenne probléma, ám az a pálya nem Forma-1-es autóknak való. Ha nagydíjat akarunk rendezni, egy teljesen új pályát kellene építeni, ami befektetéseket és pénzt igényel.

    Schothorst: Giedo szinte mindent elmondott. Zandvoortban az infrastruktúrával is probléma van, Assen pedig lenne izgalmas F1-es autóval. Nem tartom valószínűnek, hogy a közeljövőben ismét lesz Holland Nagydíj.

    Biztosan hallottátok a Mercedes DTM-ből való kiszállásáról szóló híreket: egy olyan sorozatról van szó, mely talán mindkettőtök számára érdekes lehet/lehetett. Mit gondoltok, milyen hatással lehet ez a sportra? 

    Van der Garde: A DTM-nek ezt nehéz lesz túlélni. Találniuk kellene egy új gyártót… Majd meglátjuk mi történik. Mindig is nagyon jó sorozat volt, sok akcióval, sok jó versenyzővel és nagyszerű gyártókkal. A Mercedes távozásával valószínűleg új irányt vesz az autósport: sokan átpártolnak a Formula E-be. Szerintem ez lesz a következő nagy dobás a versenyzés történetében.

    Steijn, el tudnád képzelni a jövőd Formula E versenyzőként?

    Schothorst: Nem bánnám! Ahogy Giedo mondta, egyre népszerűbb és nagyobb lesz a sorozat. Már most sok jó, korábbi Forma-1-es versenyző van a Formula E-ben. A Mercedes DTM-ből és a Porsche Le Mans-ból való kiszállása miatt a közeljövőben sok versenyző lesz ülés nélkül, szóval nem lesz könnyű feladat.

    Már hivatalos, hogy 2018-tól a Forma-1-ben bevezetik a Halót. Giedo már posztolt egy vicces képet róla, mit gondoltok a fejvédő rendszerről?

    Van der Garde: Nem vagyok oda érte. Természetesen nagyon fontos a biztonság, de nem néz ki túl jól. Az Eau Rouge-ba menet valószínűleg nem is lesz vele túl jó a kilátás. Láttam erről egy videót, szerintem nonszensz…

    Mindezek mellett növelheti szignifikáns mértékben a biztonságot?

    Van der Garde: Egy olyan esetnél mint Bianchi balesete, igen. Vagy Massáé a Hungaroringen néhány éve. Massa esetében viszont nem vagyok benne biztos, hogy segített volna a Halo, mert a rugó elég kicsi alkatrész. Bianchinál viszont hasznos lett volna.

    Schothorst: Szerintem egyszerű a képlet: sz.rul néz ki. Úgy gondolom, ha egyszer bevezetik, utána már nem fogunk megválni tőle, maximum finomhangolások lesznek az évek során. Másrészről viszont mindenhez hozzá lehet szokni – csupán kell hozzá néhány év.

    Van der Garde: Emlékezzetek vissza, hogy amikor 2009-ben bevezették a szűk hátsó és széles első szárnyakat, mindenki mondta, hogy mennyire sz.rul néz ki. Egy év után mindenki megbarátkozott velük… Így megy ez, idővel mindent megszokunk.

    Steijn, már lehetett olvasni, hogy 2019-től a kisebb kategóriákban, például a GP3-ban és az F2-ben is bevezetik, tudsz erről valamit?

    Schothorst: Én sem tudok sokkal többet. Ha beválik a Forma-1-ben, akkor biztosan alkalmazni fogják.

    Steijn, Giedóról tudjuk, hogy kellemes emlékek fűzik a Hungaroringhez, te mennyire szereted a magyar pályát?

    Schothorst: Nagyon szeretem! A meleg és a vonalvezetés miatt kihívást jelent, nincs sok idő a pihenésre. Szeretek itt versenyezni, az egyik kedvenc helyszínem, habár nem egyszerű megtalálni a megfelelő ritmust.

    A versenyhétvége utáni kedden és szerdán kétnapos Forma-1-es tesztet rendeznek a Hungaroringen. Giedo, dolgozol egy esetleges tesztlehetőségen Steijn számára?

    Van der Garde: A jövőben talán lesz rá lehetőségünk, jelenleg viszont minél jobb GP3-as eredmények eléréséért kell dolgoznunk. Ha jó eredményeket érsz el, akkor mehetsz tesztelni és az emberek is komolyan vesznek. Ha csak a mezőny végén autózgatsz és részt veszel egy Forma-1 teszten, az emberek rögtön elkezdik, hogy csak a pénz miatt vagy ott. Szóval jelen pillanatban jó eredményeket kell felmutatnunk – ez a legfontosabb dolog. Steijn, nem lenne rossz ma az első nyolcban végezni! Csináld meg és kapsz egy jégkrémet – mondta nevetve.

    Schothorst: Jó lenne, ez a cél! /Steijn számára egyébként rendkívül balszerencsésen sikerüt a hungaroringi hétvége: a GP3-as sorozat első ás második futamán is technikai hiba miatt kellett feladnia a küzdelmet./

    Giedo, elég nyíltan beszélhetsz mostanában a Forma-1-ről: mit gondolsz, lesznek változások a jövő évi versenyzői felállásokban? Többek között Alonsónak, Räikkönennek, Vettelnek és Bottasnak sincs szerződésre 2018-ra…

    Van der Garde: Véleményem szerint nem lesz nagy változás. Vettellel természetesen szerződést hosszabbítanak majd, ahogy Räikkönen is marad – Vettel egyértelműen első számú versenyző, így jól megvannak egymás mellett. Ugyanez a helyzet Hamiltonnal és Bottasszal. Valtteri nagyon jó munkát végez és jól kijönnek egymással. Hamilton mondani fogja, hogy Bottas jó srác, nagyszerű csapattárs, ezért meg fogják tartani.
    Alonso esetében senki nem tudja, hogy mit fog csinálni. Tudom, hogy hosszú ideje szeretne már Le Mans-ban indulni, de a Porsche távozásával nem lesz könnyű, de még így is előfordulhat, hogy búcsút int a Forma-1-nek.
    A Sauber viszont érdekes lehet Vasseur érkezésével: a Ferrrival kötött szerződés értelmében lehetőséget adhatnak egy Ferrari juniornak. Leclerc lehet a favorit, aki nagyon jó munkát végez idén.
    A Force Indiánál Perez és Ocon is marad, ahogy a Williams sem fog változtatni – attól függően, hogy Massa szeretne-e még egy évet maradni.

    Mit gondolsz a McLaren-Honda házasságról, együtt maradnak 2018-ban is?

    Van der Garde: A Honda elkötelezte magát a Forma-1 iránt. A kapcsolatuk nem rózsás, keményen kell dolgozniuk, hogy javítsanak rajta. A McLaren és a Honda is nagy név az F1-ben. Biztos vagyok benne, hogy sikeresek lesznek a jövőben.

     

     

     

  • Russell: A rajongók 99.9%-a nevet a Halón

    Russell: A rajongók 99.9%-a nevet a Halón

    George Russell, a Mercedes utánpótlás programjának 19 éves brit versenyzője a Hungaroringen adott nekünk exkluzív interjút. Forma-1, Halo, DTM, Formula E – ezeket a témákat mind érintettük.

    Kérdés: Szép előnnyel vezeted a GP3-as bajnokságot. Ki lehet a legnagyobb kihívód a bajnoki címért folytatott harcban?

    George Russell: Őszintén szólva nem gondolkodom túl sokat a bajnokságon. Múlt hétvégén 49 pontot szereztem, miközben a riválisaim nulláztak. Elég gyorsan változhatnak a dolgok. A csapattársaim nagyon versenyképesek, valamint időközönként Boccolacci is nagyon gyors tud lenni, Lorandi szintén. Szerintem még nagyon nyitott a bajnokság. Bármi megtörténhet, sok van még hátra.

    Kérdés: Tudjuk, hogy a Forma-1-ben már nem létezik igazi csapatmunka. Hogy van ez az alacsonyabb kategóriákban?

    Russell: Igazából csak a mérnökök által megosztott adatokat beszéljük meg, hogy fejlesszük az autót. Ezt az ART-nél különösen jól csináljuk, nyitottak vagyunk egymáshoz, jól tudunk együtt dolgozni. Ausztriában első sorból rajtolhattunk és Silverstone-ban a főverseny rajtjánál négy autóval voltunk ott az első ötben.

    Kérdés: Körülbelül két éve mondtad, hogy a Forma-1 már elérhetetlen számodra és a DTM az elsődleges célod. Most ott tartunk, hogy a világbajnok Forma-1-es istállónak tesztelhetsz… Gondolom már egyértelműen a Forma-1 a cél.

    Russell: Igen, természetesen. Amikor ezt nyilatkoztam, meglepődtem volna, ha azt mondják, hogy ebben a pozícióban leszek jelenleg. Mindig is biztos voltam magamban, hogy elég jó vagyok ehhez, ám nem adódott lehetőség, hogy valamelyik utánpótlás program részese lehessek. A Mercedeses nagyszerű hely, elképesztő lehetőség ez nekem. Nagyon várom már a tesztet.

    Kérdés: A Mercedes szezon végén felhagy a DTM-mel, mi lesz így a sorozattal?

    Russell: Számomra egyértelmű, hogy a Formula E a jövő. Sok ország köt egyezséget a sorozattal és körülbelül 25 év múlva a világ több részén is betiltják a benzines és dízeles autók árusítását. A gyártóknak emiatt fontos, hogy jó hátterük legyen az elektromos autók gyártásában. Szomorú a DTM számára, mivel egy nagyon versenyképes és kedvelt sorozatról beszélünk. Változnak a dolgok a motorsportban, a Mercedes pedig tudja, hogy mit csinál, szóval a döntés nyilvánvalóan helyes.

    Kérdés: Tetszik neked a Formula E, el tudnád képzelni ott a jövőd?

    Russell: Néha megnézem a versenyeket és van néhány barátom ott. Jelenleg még elég lassúak az autók, de értem a technológia lényegét. Ez nem csak a motorsport, de a világ jövőjét is mutatja egyben. Nyitott vagyok a Formula E-t illetően. Nagyon tetszik az ötlet és a hétvégék lebonyolítása. Megérkeznek a város közepébe – ami a rajongóknak is kényelmes – , majd minden egy napon van: edzés, időmérő, verseny.

    Kérdés: Van már terved a következő évre?

    Fotó: Magyar Gábor

    Russell: Nem, nem igazán. Az elmúlt néhány évben folyamatosan mondtam magamnak, hogy csakis versenyről versenyre koncentrálok. Nem tekintek távolabbra, mert bármi megtörténhet. A Mercedes jól bánik a versenyzőivel, szóval ha teljesítek, meg fogom kapni a lehetőséget. A teszttel már meg is kaptam az elsőt, a GP3-as bajnokságot pedig meg kell nyernem – ez a dolgom. Aztán ha befejezzük a szezont Abu Dhabiban, nekiállhatok tárgyalni Toto Wolfékkal, hogy mi legyen 2018-ban.

    Kérdés: Mit gondolsz a Halóról, ami jövőre bevezetésre kerül a Forma-1-ben?

    Russell: Hogy őszinte legyek, nem vagyok nagy rajongója. Teljesen az FIA mögött állok a biztonság növelését illetően. Véleményem szerint a valószínűtlenül bekövetkező furcsa balesetek megelőzése miatt vezetik be. Azonban akármilyen sportról beszélünk, mindig is bekövetkezhetnek az effajta „freak” balesetek, ami ellen nem tudunk mit tenni. A motorsport veszélyes, ezt el kell fogadni. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy elkerüljük az olyan ütközéseket mint Bianchié volt.

    Kérdés: Szerinted megmentette volna Bianchi életét a Halo rendszer?

    Russell: Nem, nem gondolom. Ez egy olyan külső dolog, ami valószínűleg segíthet megelőzni az ehhez hasonló eseteket. Itt vannak a legjobb biztonsági gumifalak, a legjobb sportbírók, biztonsági járművek – amik talán nem jönnek fel a pályára rossz helyeken. El kell fogadnunk a veszélyességi faktort és tovább kell lépni. Nem érzem biztonságtalannak magam az autóban jelenleg sem, szerintem ezzel a versenyzők 95%-a is így van.

    Kérdés: Néhányak szerint a Forma-1 megítélését is rontja a Halo bevezetése, egyetértesz ezzel?

    Russell: Igen, elég csak megnézni a közösségi oldalakat. Kimondhatom, hogy a Forma-1 rajongók 99.9%-a nevet a Halón. Ez nem túl jó a sport számára, mert szükségünk van a rajongókra. Néha érdemes odafigyelni a külső szemlélődők véleményére is. Ha senkinek sem tetszik a Forma-1 és senki nem nézi, a sport nem lesz ugyanaz. De várjunk vele, talán fél év után mindenki hozzá fog szokni.

    Fotó: Kaiser Erika

    Kérdés: A jövő heti teszten lesz lehetőséged kipróbálni az említett fejvédő rendszert?

    Russell: Nem tudom, nem láttam még a tesztprogramot. Amit a Mercedesnek is elmondtam, hogy a lehetőseimhez mérten maximálisan felkészültem, de először a GP3-as hétvégére szeretnék koncentrálni, aztán a vasárnapi második verseny után átmegyek hozzájuk és elkezdhetünk a tesztre gondolni. Remélem lesz rá lehetőség, nem lenne rossz kipróbálni. Érdekel, hogy milyen a kilátás mögüle. /Az interjú a hungaroringi hétvége csütörtöki napján készült, azóta pedig már tudjuk a választ erre a kérdésre: Russell kipróbálhatta a Halót és nem panaszkodott a látási viszonyok romlására./

  • Alesi diadalmaskodott a GP3 sprintversenyén

    Alesi diadalmaskodott a GP3 sprintversenyén

    Ryan Tveter kezdhette meg pole pozícióból a GP3 hungaroringi sprintversenyét, ám az első pozíció a rajt után már Giuliano Alesié lett.

    Történek események a középmezőnyben is: a hármas kanyarban Nirei Fukuzumi és Pulcini akadtak össze, az akciónak köszönhetően Fukuzumi ki is esett. Az incidenst vizsgálták, ám egyik versenyzőt sem büntették.

    Steijn Schothorst számára a második verseny sem sikerült szerencsésebben, mint a tegnapi: ismét feladni kényszerült a versenyt, valószínűleg megint a technika babrált ki vele.

    George Russell műszaki hiba miatt nem tudott elrajtolni az első futamon, így a mai versenyt a mezőny végéről kellett megkezdenie. A Mercedes fiatalja végül a 12. helyig lépett előre.

    A Trident csapat Alesi győzelmével, illetve Tveter, Jorg és Boccolacci második, harmadik és negyedik helyének köszönhetően négyes győzelmet szerzett.

     

  • GP3: Aitken nyert, Russell el sem tudott rajtolni

    GP3: Aitken nyert, Russell el sem tudott rajtolni

    Nem volt zökkenőmetes a verseny kezdete: a második rajtkockát megszerző George Russell technikai problémákkal küszködött, aminek következményeképp el sem tudott rajtolni.

    Jack Aitken pole-ból startolva jól kapta el a piros lámpák kialvásának pillanatát, mögötte Fukuzumi és Boccolacci is megtartották pozíciójukat.

    Nem sokkal a verseny kezdetét követően Virtuális Safety Car-ra volt szükség: Steijn Schothorst autója adta meg magát. Schothorst számára különösen fájó lehet a kiesés: egy TOP8-as pozíció esetén jégkrémet kapott volna mentorától, Giedo van der Gardétól. /A részleteket ezzel kapcsolatban később olvashatjátok – a verseny előtt készítettünk interjút van der Gardéval és ifjú tanítványával./

    Aitken vezető pozícióját nem fenyegette túlságosan nagy veszély: folyamatosan két másodperc környékén tartotta a különbséget japán csapattársához, Nirei Fukuzumihoz képest. A verseny végéhez a közeledve a távolság tovább növekedett: több mint négy másodperccel nyerte a versenyt Jack Aitken.

    A nullázást követően Russell előnye a bajnokságban lényegesen csökkent: kilenc ponttal követi őt a főversenyt megnyerő Jack Aitken.