Címke: GP2

  • Elkapták a rendőrök a Ferrarinak álcázott, autópályán száguldozó formaautó sofőrjét (videó)

    Elkapták a rendőrök a Ferrarinak álcázott, autópályán száguldozó formaautó sofőrjét (videó)

    Ismét megjelent a cseh autópályán a Forma–1-es Ferrarinak álcázott GP2-es Dallara, ám a rendőrök ezúttal elfogták annak sofőrjét. A közzétett videón látható és hallható, hogy az 51 éves férfi csak percek után volt hajlandó teljesíteni a hatóság utasítását, majd később sem mutatkozott együttműködőnek.

    Bő fél hónappal ezelőtt számoltunk be róla legutóbb, hogy ismét megjelent az F1-es Ferrarinak álcázott együléses autó a cseh autópályán. Az utóbbi években ez már többször is megtörtént, sőt, az utóbbi időszakban már nem kellett az arra haladó járművek utasainak felvételeire hagyatkozni, hiszen a sofőrrel együtt dolgozó stáb feltöltötte azt a YouTube-ra.

    Visszatért a közutakra a rendőrök által levadászhatatlan formaautó, tankolni is megállt

    A kocsi a festése alapján egy Forma–1-es Ferrarira hajaz, amelyet a 2000-es évek második felében használtak, ám valójában nem erről van szó, hanem egy GP2-es Dallara GP2/08-ról, amellyel 2008 és 2010 között versenyeztek a mai Forma–2 elődjében. Hogy végeztek-e rajta módosításokat, mielőtt kivitték a közutakra, azt nem tudni.

    Azt viszont igen, hogy az évek alatt elkövetett számos szabálysértés ellenére a rendőrség eddig nem járt sikerrel, ami a tulajdonos elfogását illeti. Egészen mostanáig, ugyanis a vasárnap közzétett videó tanúsága szerint ez megtörtént. A formaautót ezúttal is két sportkocsi követte, a korábbi alkalomhoz hasonlóan ellátogattak egy benzinkútra, majd folytatták az utat az autópályán.

    Egy hirtelen vágás után viszont már egy magánterületen, feltehetőleg a sofőr birtokán jártak, majd megszólal a sziréna. Miután a kocsit bevontatták a ház elé, hátulról megjelentek a rendőrök, hogy aztán elkezdődjön egy percekig tartó vita, amelyben mindkét fél ismételgette a maga igazát. A rendőrök arra utasították a sofőrt, hogy szálljon ki, és fedje fel magát, mondván, alapos gyanújuk van rá, hogy szabálysértést követett el. A férfi azonban csak azt ismételgette, hogy ezt magánbirtokon nem tehetik meg bírósági végzés nélkül, és nem volt hajlandó teljesíteni az utasítást.

    A rendőrök azzal érveltek, hogy már a közúton is megpróbálták megállásra bírni a sofőrt, és ehhez fény- és hangjelzéseket is bevetettek. Az autó vezetője aztán felhívta a rendőrségnek egy, a kontextusból ítélve magasabb pozícióban dolgozó alkalmazottját, aki először neki adott igazat, de miután hallgatta a felek vitáját, kijelentette, hogy magánbirtokon is teljesíteni kell a rendőri utasítást, aztán később élhet panasszal. A videó végén aztán kiszállt, majd a sisakját nem levéve beszállt a rendőrautóba.

    „A sofőrök bejelentéseinek köszönhetően ma reggel Buk falujában megállítottuk egy formaautó vezetőjét, aki a D4-es autópályán sebességtúllépést követett el – áll a cseh rendőrség közleményében. – A rendőrség azonosította a sofőrt, egy 51 éves férfit, majd később a kerületi rendőrkapitányságra vitte, hogy magyarázatot adjon.”

    A közleményből az is kiderült, hogy a sofőr később sem volt együttműködő, és nem volt hajlandó érdemben válaszolni a kérdésekre. A férfira alighanem pénzbüntetés vár, és a vezetéstől is el fogják tiltani, hiszen az évek során jó néhány közúti szabálysértést követett el. Hogy a kocsinak mi lett a sorsa, azt nem tudni, de könnyen lehet, hogy az autópályán többé nem lesz látható.

  • 15 éve vált biztossá, hogy kis híján halálos balesete nem hátráltatja már Michael Schumachert

    15 éve vált biztossá, hogy kis híján halálos balesete nem hátráltatja már Michael Schumachert

    Nemcsak a visszarázódás, hanem saját állapotának felmérése is célja lehetett Michael Schumachernek azzal, hogy 2010-es visszatérése előtt az első számú utánpótlás-széria versenyautójával teljesített három napos tesztet. A hétszeres világbajnok a GP2 mérnökeinek is segített, és közben igencsak gyorsnak bizonyult.

    Valószínűleg nehezen lehetett már fokozni a várakozást Michael Schumacher 2010-es visszatérése előtt, de ha valami alkalmas volt erre a célra, akkor az kétségtelenül egy, a hivatalos előszezoni tesztelés kezdete előtt, külön a hétszeres világbajnoknak tartott három napos felkészülés volt január 12-től 14-ig.

    Miután 2009. december 23-án a Mercedes bejelentette, hogy gyári visszatérésével együtt a 2006 végén visszavonult Schumachert is visszacsábította a sportágba, maradt némi kérdőjel a 41 esztendős veterán fizikai állapotával kapcsolatban, mert bár a német pilóta a negyedik X után is huszonéves sportolókat megszégyenítően fitt volt, a 2009 elején kis híján az életébe kerülő motoros balesete nem múlt el nyomtalanul.

    Amennyiben nem töri össze magát, már a 2009-es Európa Nagydíjon újra F1-es autóban láthattuk volna a Hungaroringen fejsérülést szenvedett Felipe Massa helyetteseként, ám miután Mugellóban tesztelte a 2007-es Ferrarit, kiderült, hogy a nyaka nem bírja a terhelést. Noha állítása szerint 2010 januárjára a sérülés már abszolút a múlté volt, a puding próbája az evés, így a spanyolországi Jerezben rendezett GP2-es teszt ebből a szempontból is hasznos volt.

    A három nap során Schumacher változó körülmények között vezette az F1 közvetlen előszobájának számító sorozat, az F2 elődjének tesztautóját, és amellett, hogy visszarázódott a ritmusba, a GP2-es mérnököknek is segített a 2011-ben érkező újabb generációs kocsi fejlesztéséhez szánt felfüggesztés-variációk és egyéb újítások kipróbálásával, miközben leendő mercedeses versenymérnöke, Andrew Shovlin, illetve a Lewis Hamilton mérnökeként igazán ismertté váló, de 2012-ben egy szezont Schumacher oldalán is lehúzó Peter Bonnington őt segítette a helyszínről.

    Végül összesen 1151 km-t tett meg, a harmadik napon pedig az idő már azt is lehetővé tette, hogy egy teljes F1-es versenytávot teljesítsen. A legjobb ideje 1:24.621 lett, ami csupán négy tizeddel maradt el Kobajasi Kamui 2008 októberében elért GP2-es pályacsúcsától. A 2009-ben az F1-ben a Toyotával bemutatkozó japán versenyző azonban lágyabb gumikon érte el ezt, a pontosabb összehasonlítást így a 2009-es GP2-es idők adták, amelyek legjobbjánál Schumacher 6 tizeddel bizonyult gyorsabbnak, ami még úgy is megsüvegelendő, hogy a teszten ő használt gumimelegítő paplanokat.

    Michael Schumacher, teszt, GP2, Jerez, 2010
    Fotó: GP2 Media

    „A mai nap jó volt, különösen azért, mert hosszú idő óta vezethettem ismét olyan autót, amely közel áll egy jelenlegi Forma–1-es géphez. Annak ellenére, hogy az időjárás nem olyan volt, amilyennek mindannyian szerettük volna, minden érzékszervem teljesen élessé vált, úgyhogy már önmagában ezért megérte. A kezdettől fogva jól éreztem magam a pályán, és természetesen szeretnék köszönetet mondani a csapatunknak és a GP2-es szériának a lehetőségért” – idézte a hétszeres világbajnokot saját honlapja az első tesztnap után.

    A harmadik napot követően Schumacher kijelentette: „Nagyon boldog vagyok azzal, ahogy ment a teszt. Jól dolgoztunk, az idők és a következetesség is rendben volt, mindent el tudtunk végezni, amit terveztünk. Fittnek érzem magam és azonnal kényelmesen éreztem magam az autóban. Hé, csapjunk oda!”

    Michael Schumacher, teszt, GP2, Jerez, 2010
    Fotó: GP2 Media

    „Fantasztikus lehetőség volt ez a GP2-es szériának és mindenkinek, aki részt vesz benne. Michael Schumacher analízise és visszajelzései fantasztikusak, a hét során vele dolgozó GP2-es technikai csapat pedig pozitív azt illetően, hogy amit ebből a tesztből tanultak, az még jobb autót eredményez majd 2011-ben – mondta Bruno Michel, a GP2 főnöke. – Nagyon örülünk, hogy Michael a mi autónkat választotta, hogy újra megérezze, milyen egy nagyteljesítményű versenygép. Azt mondta, ez áll a legközelebb egy jelenlegi F1-es autóhoz. Össze is hasonlította az F1-es és GP2-es autó kezelhetőségét.”

    Természetesen amennyiben lehetőség lett volna erre, Schumacher Forma–1-es autót vezetett volna, ám mivel a Mercedesnek nem állt rendelkezésére legalább két éves technika, ezt nem tudta megtenni úgy, ahogyan a Massa helyére tervezett beugrásakor a Ferrari F2007-essel körözött. Mivel már a riválist erősítette, a Ferrari értelemszerűen nem adott volna neki autót, így aztán maradt a nevelőszéria Dallara-kasztnis, Mechachrome V8-assal hajtott 620 lóerős versenygépe.

    Videók a tesztről:

  • Újra itt a cseh rém, visszatért az autópályán száguldozó GP2-es autó (videó)

    Újra itt a cseh rém, visszatért az autópályán száguldozó GP2-es autó (videó)

    Ismét lecsapott az a GP2-es autó, amelyet már több alkalommal is levideóztak, ahogy a cseh autópályán száguldozik. Most éjszaka tette meg ezt, és volt vele egy társ is.

    Ismét feltűnt a cseh autópályákon egy korábbi GP2-es (a mai Forma-2 elődje) autó. A festése miatt a laikusok által egy 2007 körüli F1-es Ferrarival könnyen összetéveszthető kocsi a legnagyobb természetességgel száguldozott, akkori sajtóhírek szerint pedig a rendőrség nem tudta azonosítani a természetesen sisakot viselő sofőrt, aki minden bizonnyal nem először hajtotta végre ezt a mutatványt, néhány évvel azelőtt ugyanis már levideózták ezt az autót, de akkor sem sikerült elkapni a „pilótát.”

    A 2008 és 2010 közötti időszakból származó, V8-as Mecachrome-motorral hajtott 620 lóerő körüli Dallara pedig most újra lecsapott Csehországban, ráadásul ezúttal egy másik formaautó, ránézésre egy, korábban a Formula Renault 2.0-ban használt versenygép is csatlakozott hozzá. Különbség a korábbiakhoz képest, hogy most nem nappal, hanem éjszaka történt a száguldozás, ami az alábbi videón tekinthető meg.

    Noha teljességgel elítélendő az effajta cselekedet, mert a versenyautók a legkevésbé sem közútra való, azért nem minden nap hall az ember alagútban (!) gyorsítani GP2-es autót, úgyhogy, azért érdemes feltekerni kicsit a hangerőt.

    @flatli.media Only in czech republic #f1 #formula1 #formulaone #czechrepublic #czech #viral #tiktok #fyp #foryoupage #foryou ♬ původní zvuk – FlatliMedia

  • Itt az új Gran Turismo film előzetese, Jann Mardenborough valós történetéről

    Itt az új Gran Turismo film előzetese, Jann Mardenborough valós történetéről

    Tagadhatatlan, hogy 2023 egy elképesztően jó mozis év lesz, köztük az új Gran Turismo filmmel. Ez az a film, amit már nagyon várunk, mert Jann Mardenborough valós történetén alapul.

    A fantasztikus szereposztással, amelyben Orlando Bloom, David Harbour, Darren Barnet de még Geri Halliwell Horner is szerepel (igen, tényleg), a film azt ígéri, hogy a nézők „minden rázkódást, minden izgalmat érezni fognak, amit ez a 322 km/órás száguldás jelent”. Harbour, akit sokan Jim Hopperként ismerhetnek a Stranger Thingsből, szerdán nyilatkozott a filmről, és „vagány versenyautós akciónak nevezte, amelytől úgy érzed majd magad, mintha a közepébe csöppentél volna.”

    A film idén augusztustól kerül a mozikba, ami nem kicsit azért még odébb van.

    Mit lehet tudni eddig a filmről? Nos, David Harper egy visszavonult pilóta karaktert fog alakítani, aki egy fiatal tinédzsert tanít vezetni. A filmet is a világhírű játék ihlette, valamint Mardenborough hihetetlen igaz története, aki elképesztő játéktudásával megnyert egy szimulátorversenyt, aminek köszönhetően profi autóversenyző lett. Jann megnyerte a 2011-es GT Academy versenyt, és őrületes 90 000 nevezőt megelőzve elnyerte a főnyereményt, azaz a Nissannal való vezetést a Dubai 24 órás versenyen.

    Később versenyzett a Le Mans-i 24 óráson, valamint az FIA F3-as Európa-bajnokságban is, részt vett a GP2-ben és a GP3-ban is, és éveket töltött Japánban a Super Formula és a Super GT versenyeken.

    A Hungaroringen forgatják az új Gran Turismo filmet

  • Valaki egy GP2-es autóval száguldozott az autópályán

    Valaki egy GP2-es autóval száguldozott az autópályán

    Egy eléggé szokatlan látványnak lehettek szemtanúi azok, akik nemrégiben az egyik cseh autópályán autóztak. A belső sávban ugyanis valaki egy régi GP2-es autóval száguldozott és előzött meg mindenkit, aki a közelébe került.

    Az autót nem tudni, hogy ki vezette, azonban az biztos, hogy az esetet többen is rögzítették az egyik csehországi autópályán. A felvételen jól látszik, ahogyan az ismeretlen sofőr a régi Ferrari fényezésben pompázó GP2-es autóval kerüli ki a körülötte haladó autókat.

    A rendőrök már keresik az ismeretlen elkövetőt, akit részben a bukósisakja mentett meg attól, hogy felismerjék. Ez egyébként már nem az első ilyen eset, ugyanis 2019-ben már lencsevégre kapták ugyanezt az autót, ahogyan a benne ülő sofőr az autópályán hasít.

  • Parlamenti képviselő lett a korábbi F1-es versenyző

    Parlamenti képviselő lett a korábbi F1-es versenyző

    Emlékeztek még Sakon Yamamotóra? A japán most egy teljesen másmilyen karrierbe kezdett.

    Yamamoto annak idején 21 versenyt teljesített a Forma-1-ben, ezeken egyetlen pontot sem tudott szerezni 2006 és 2010 között. Legjobb eredményét hazai versenyén, Japánban érte el, amikor tizenkettedikként ért célba.

    A Forma-1-es évek mellett Yamamoto szerepelt a GP2-ben és a GP2 Asia Seriesben is, legutóbb pedig a Formula E-ben versenyzett 2015-ben, pontot a Forma-1-hez hasonlóan ott sem tudott szerezni.

    Yamamoto azóta politikai karrierbe kezdett, ezzel kapcsolatban pedig így fogalmazott: „Mint a Liberális Demokrata Párt hivatalos jelöltje, nyerni tudtam a körzetemben. Ez a támogatás lesz az energiám abban, hogy az önök érdekeit tudjam képviselni a japán parlamentben!” – fogalmazott közösségi médiaprofilján.

    Yamamoto célja elmondása szerint az egészségügy és a jólét javítása, valamint a fogyatékossággal élő emberek segítése lesz. Az ex-versenyzőből avanzsált politikusnak egyébként a végzettsége is orvos, így közelről ismeri ezeket a témákat.

  • Pérez elárulta, egyszer már elutasította a Red Bull

    Pérez elárulta, egyszer már elutasította a Red Bull

    A Red Bull újdonsült pilótája, Sergio Pérez felelevenített egy régi történetet, mely szerint akár már sokkal korábban a bikások versenyzőjévé válhatott volna.

    A mexikói a Ferrari akadémiájához tartozott, mielőtt a McLarenhez igazolt volna 2013-ban. Egy évvel később csatlakozott a Force Indiához, azóta először vált csapatot.

    A Red Bull Pérezzel 2007 (és Mark Webber) óta emel saját akadémiáján kívüli pilótát a nagycsapathoz.

    „2007-ben meghívtak egy tesztre.” – meséli a mexikói. – „Nem ment jól. Volt egy kis gondom az üléssel, mert a térdeim hozzáértek a kormányhoz, és nem tudtam kanyarodni. Eléggé a többiek mögött végeztem.”

    „Azt hittem, állíthatok az ülésen és folytathatom. De amikor visszamentem, egyszerűen elküldtek. Nem kaptam még egy esélyt. Minden a köridő alapján dőlt el.”

    „Ezután a Formula 3-ban a Red Bull versenyzői ellen vezettem a bajnokságot. Odamentem Helmuthoz Silverstone-ban, és megkérdeztem, hogy van. Azt mondta, le fognak győzni. Erre további szép napot kívántam neki.”

    A Red Bull pilótái, Jaime Alguersuari és Brendon Hartley végül valóban előtte végeztek a bajnokságban, de mexikói támogatói így is elintézték, hogy a GP2-ben indulhasson, ironikusan Christian Horner csapatánál, az Ardennél.

    Onnan is esélye lehetett volna a Red Bullhoz kerülni, de Pérez végül 2010-ben a Ferrarival írt alá.

    „Ki tudja, mi történhetett volna, milyen lehetőségeim lettek volna? Mindig segít, ha az ember egy ilyen program része.”

    „Rendkívül hálás vagyok (Dietrich) Mateschitz-nek, Helmutnak, Christiannak, Adriannak és az egész Red Bull családnak, hogy nekem adták ezt a lehetőséget.”

    „Őket az eredmények érdeklik. Nekem pedig korábban senki sem adott nyerő autót, most ennek meg kell felelnem.”

  • Grosjean szerint az F1-ből hiányzik az IndyCar izgalma

    Grosjean szerint az F1-ből hiányzik az IndyCar izgalma

    Romain Grosjean idén a Dale Coyne Racinggel mutatkozik be a tengerentúlon, ahol reménye szerint izgalmasabb versenyeket fut majd.

    A francia elárulta, rendesen utánanézett az előtte álló feladatnak:

    „18 óra 36 percnyi IndyCar verseny, csak az utóbbi két hónapban” – összegezte, mennyi régi versenyt nézett meg.

    „Az F1-ben az első kanyar után tudni lehet, mi lesz az eredmény, mert tudni az autók tempóját. Pár dolog változhat, de közel sem annyira, mint az IndyCarban.”

    Grosjean egy meglepő időszakból remél segítséget, ami az új vezetési stílust illeti:

    „Kezdő leszek. 200 nagydíjat teljesítettem az F1-ben, de legutóbb hasonló autót 2011-ben, a GP2-ben vezettem. Nem lesz szervókormány, de egyébként ugyanolyan típusú az autók. Sokat kell majd tanulnom, elsősorban a pályákat.”

    „A gumik, a tankolás és a gördülő rajt is új lesz, nem tudom, hogy működnek ezek. Szóval nem hiszem, hogy rögtön megnyerném az első versenyemet. Viszont kész vagyok elfogadni a kihívást, és tanulni, ezt még észben kell tartanom.”

  • Meghalt Alonso korábbi mentora, a HRT és a Campos Racing alapítója

    Meghalt Alonso korábbi mentora, a HRT és a Campos Racing alapítója

    Adrián Campos, korábbi versenyző és csapattulajdonos 60 éves korában hunyt el. A csapat csütörtök hajnalban erősítette meg a hírt a spanyol haláláról.

    „A mai a legszomorúbb nap a Campos Racing számára.” – olvasható a közleményben. – „Az elnökünk és alapítónk, Adrián Campos Suñer itt hagyott minket. Megállt a szíve, de emléke a motorkban él tovább, amikkel örökségét gyarapítjuk. Nyugodjon békében.”

    Campos korábban versenyzett is, a 1987-es és 88-as szezonokban 21 versenyen indult a Minardival, pontot nem sikerült szereznie.

    Karrierje után csapatot alapított, 1997-ben. Többek között Fernando Alonso karrierjét is ő egyengette, a gokartozástól a formaautós bemutatkozásig. 2008-ban pedig a spanyol csapata lett az első alakulat, akik a GP2-ben bajnokok lettek.

    2010-ben pedig még az F1-be is belekóstolt HRT néven, a csapat azonban 2012 végére csődbe ment.

    A Campos Racing jelenleg a Formula 2 és a FIA Formula 3 mezőnyét erősíti, Jack Aitken révén szerezték utolsó győzelmüket 2019-ben.

  • Stroll egy régi Prema GP2-es autóval tesztelt Imolában

    Stroll egy régi Prema GP2-es autóval tesztelt Imolában

    Lance Stroll okosan használja ki a Forma-1-es versenynaptér rövid szünetét. A kanadai pilóta úgy döntött, hogy megismerkedik Imola pályájával. Itt 2006 óta először rendeznek majd F1-es futamot.

    Idén először lesz itt verseny Emilia-Romagna Nagydíja néven, de egyáltalán nem ez lesz az első alkalom Imolában. Gazdag történelme van itt a királykategóriának, mivel 1980 és 2006 között itt folyamatosan rendeztek versenyt. Kimi Räikkönen jelenleg az egyetlen, aki versenyzett itt 2006-ban.

    Stroll is kipróbálta a héten az Enzo e Dino Ferrari pályát egy régi GP2-es autóval a motorsport.com információi szerint. A szigorú F1 tesztszabályzások miatt a Racing Point versenyzője nem vezethet Forma-1-es autót Imolában, ezért ment egy régi Prema GP2-es autóval. A Prema csapat szintén az édesapjáé, Lawrence Strollé.

    Nem a fiatal kanadai az egyetlen, aki aki a verseny előtt megismerkedett az imolai pályával. Pár hete Valtteri Bottas-t látták itt egy Mercedes AMG A45-tel körözni.