Címke: Google

  • Norris elment a mérnökeivel gokartozni, majd jött egy váratlan fordulat – videóval

    Norris elment a mérnökeivel gokartozni, majd jött egy váratlan fordulat – videóval

    Lando Norris egy kis baráti versenyen vett részt a csapattagokkal, de a pályán egy „nem várt” ellenféllel is találkozott.

    A McLaren a Google valamint az Android új videóval kedveskedett a rajongóiknak. A brit pilóta épp a gyárban beszélgetett José Manuel Lopezzel, majd a népszerű térképalkalmazással elnavigálták magukat az egyik közeli gokartpályára.

    Az út során a 23 éves versenyző elmesélte mérnökének, hogy 6-7 éves korában kezdett el gokartozni. Előtte motorozott, ám egy baleset miatt inkább abbahagyta azt a szakágat. Egyik nap viszont az édesapjával és testvérével (Oliver Norris) ellátogattak egy gokartversenyre, és Norris azonnal beleszeretett a sportba. Kihangsúlyozta, hogy manapság már a fiatalok 3-4 évesen kezdik a felkészülést, így ő elég „idősnek” számított, mikor belevágott.

    Lopez arra volt kíváncsi, hogy versenyzője azonnal jónak bizonyult-e. A brit pilóta azonban nevetve elmondta, hogy nem. Nem volt ugyan olyan szörnyű, viszont olyan jó sem. Az első négy éve alatt egy versenyt sikerült nyernie. Ezután váltott kartot, és sok gyakorlással egyre jobb lett.

    Ezért is érezte úgy, hogy saját márkás gokartot kell a piacra dobni, mivel szeretne segíteni azoknak, akik a motorsportban képzelik el a jövőjüket.

    Szóba került a trükkös körülmények alatti versenyzés és az első pole pozíció is.

    A pályán csatlakozott hozzájuk Randy Singh (a sport és a stratégiai részleg vezetője), valamint Chris Lark (főstratéga) is. Norris természetesen előnyt adott csapattársainak, ám még így is könnyedén utolérte őket. Mikor már elbízta magát, egy váratlan kihívó is feltűnt a pályán.

    A McLaren a szponzori kötelezettségeinek eleget téve, játékos formában hozta be Oscar Piastrit a csapat életébe. Ugyanis a titokzatos bukósisak mögött az ausztrál volt. A végső győzelem Norrisé lett, ám az új pilóta megizzasztotta a britet.

    Miután kifújták magukat a wokingi istálló tagjai, a két versenyző azért még visszament a pályára egy kis mókára.

  • A McLaren még a Google-t is behúzta a partnerei közé

    A McLaren még a Google-t is behúzta a partnerei közé

    Több éves megállapodást kötött egymással a McLaren és a Google.

    A wokingi istálló az elmúlt években egyre jobb teljesítményt nyújt. Tavaly kettős győzelmet szereztek, és többször is pódiumra állhattak, bár a konstruktőri listán egy helyet visszazuhantak a 2020-as eredményükhöz képest.

    Az istálló abban reménykedik, hogy idén tovább tudják majd folytatni a menetelést. A szponzorok is látják a potenciált a csapatban, így egyre többen mondanak igent a cégcsoport ajánlatára. Legutóbb a Google-t, és vele a Google Chrome-ot és az Androidot is behúzta támogatóik közé.

    Ugyanakkor az amerikai cég nemcsak a Forma-1-es alakulat fogja támogatni, a McLarenXE hivatalos partnere is lesz.

    A megállapodás kapcsán a McLaren 5G képes Android eszközöket fog alkalmazni, ezen felül a Chrome-ot használva kutatnak majd az interneten.

    Az új logók nemcsak az autókon jelennek majd meg, visszaköszönnek a csapatruházaton és versenyzők overáljain is.

    Zak Brown:

    „Nagy örömmel üdvözöljük a Google-t a McLaren családban. A Google globális szerepet tölt be a technológia piacán, emellett úttörő innovátorként kapcsolja össze az embereket a világ minden táján. Azáltal, hogy a Chrome-ot és az Androidot integráljuk a működésünkbe, csapatunk jobban tud majd koncentrálni a teljesítményre. Izgalmas partnerség elé nézünk, ami nemcsak a Forma-1-ben jelenik majd meg, hanem ott lesz az Extrem E-ben is.”

  • Több magyar városban indulnak el újra a Google autói

    Több magyar városban indulnak el újra a Google autói

    (MTI) – A Google autói jövő pénteken, március 11-én újra elindulnak több magyar városban, hogy a Street View, azaz az Utcakép szolgáltatásait frissítsék – közölte a Google Magyarország az MTI-vel.

    A következő hónapokban az ország számos városát érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Dunántúlon például Sopron, Székesfehér, Szekszárd, Pécs, Veszprém és Ajka városát, az ország keleti felében pedig többek között Békéscsabát, Szegedet, Karcagot, Debrecent és Tiszaújvárost is érintik majd.

    A Google Utcaképpel a felhasználók bárhonnan felkereshetik a magyar városok többségét, megtekinthetnek számos várat és kastélyt, valamint a digitális térben akár nemzeti parkokat is bejárhatnak. Magyarországon a Google Térkép Utcakép szolgáltatása 2013 óta elérhető, azóta rendszeresen frissítik a képanyagot. Az Utcakép 360 fokos képeket mutat az utcákról, valamint a természeti és kulturális nevezetességekről.

    A Google azonban nemcsak az utcákat és utakat, hanem több magyar város gyalogos zónáit is rögzítette, valamint más, autóval megközelíthetetlen helyeket. Így a felhasználók virtuálisan sétálhatnak Pécs vagy Debrecen utcáin, ellátogathatnak a Balaton partra, az Aggteleki Nemzeti Parkba, vagy kirándulhatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban is.

    Nemrég pedig kibővült Budapest rejtett kincseinek tárháza a szolgáltatásban: 360 fokos kamerával befotózott felvételek váltak elérhetővé olyan helyszínekről, mint a Kincsem Park, az Északi Járműjavító két csarnoka, az Operaház előadótereként működő Eiffel Műhelyház, illetve a Közlekedési Múzeum új kiállítótereként szolgáló Dízelcsarnok, és Budapest legnagyobb tava, a Naplás-tó.

    Mint írták, a személyes adatok védelméhez való jogok érvényesülése érdekében a közzétételt megelőzően a képeket egy speciális eljárás alá vetik, ez elhomályosítja az emberek arcát, illetve a rendszámokat, így azok nem lesznek beazonosíthatók.

    Az Utcakép a Google Térkép népszerű funkciója, amely jelenleg a világ több mint 220 országában érhető el, beleértve az Antarktiszt és az Északi-sarkot is. Elérhető asztali számítógépeken, mobileszközökön, valamint a Google Earth programban.

  • Több magyar nagyvárosban indulnak el a Google autói

    Több magyar nagyvárosban indulnak el a Google autói

    A Google autói egy hét múlva újra elindulnak 14 magyar nagyvárosban, hogy a Street View, azaz az Utcakép szolgáltatásait frissítsék – közölte a Google Magyarország kedden az MTI-vel.

    A közlemény szerint az autók a következő hónapokban többek között Miskolcra, Egerbe, Debrecenbe, Szolnokra, Nyíregyházára, Békéscsabára, Szentesre, Veszprémbe, Tatabányára, Szombathelyre, Sopronba, Pécsre, Kaposvárra és Szekszárdra is ellátogatnak. Az újbóli bejáráson utak, autópályák és városok Google Street View képeit frissítik a Google Térképen.

    Az alkalmazásnak köszönhetően a felhasználóknak lehetőségük nyílik már most is virtuálisan meglátogatni a magyar városok többségét, számos várat, kastélyt, építészeti, valamint természeti csodákat, beleértve a nemzeti parkokat is. Az új képek segítik a felhasználókat a még pontosabb tájékozódásban. Az Utcakép 360 fokos képet mutat utcákról, valamint természeti és kulturális nevezetességekről.

    Magyarországon a Google térkép Utcakép szolgáltatása 2013 óta érhető el.

    A közzétételt megelőzően a képeket egy speciális eljárás alá vetik, amely elhomályosítja az emberek arcát, illetve a rendszámokat, így azok nem lesznek beazonosíthatók, a magánéletükhöz való joguk nem sérül. A Street View lehetőséget kínál a felvételek közzétételét követően is további részletek (egyének, házak, autók) elhomályosítására, ezt a képek jobb alsó sarkában található „Hiba bejelentése” gombra kattintva lehet igényelni.

    Az Utcakép jelenleg a világ több mint 220 országában érhető el, beleértve az Antarktiszt és az Északi-sarkot is.

    További információ az Utcaképről, valamint, a frissíteni tervezett magyarországi helyszínekről a https://www.google.com/streetview/understand/ oldalon található.

  • A Toyota az internet legkeresettebb autómárkája volt 2020-ban

    A Toyota az internet legkeresettebb autómárkája volt 2020-ban

    Sajtóközlemény: A Google statisztikái szerint 2020-ban Perutól Oroszországig, Ausztráliától Izlandig, Közép-Afrikától Izraelen át Japánig a Toyota vezette az autómárkákra irányuló online keresések gyakoriságát. Ez volt ennek a nem túl vidám évnek talán az egyetlen ésszerű következménye.

    Mondani is felesleges: 2020 nem volt átlagos év. Amint a modern emberi civilizációt megállásra kényszerítette a koronavírus-járvány, megváltoztak a prioritásaink. Ez persze nem csak az élet racionális aspektusaira igaz: arra is minden eddiginél nagyobb szükségünk volt, hogy megtaláljuk a világban azokat az apró örömforrásokat, amelyek átsegítenek bennünket a bizonytalanságokon.

    A XXI. század harmadik évtizedének küszöbén mi sem tanúskodhat minderről pontosabban, mint az emberiség online keresési szokásai. A Google által közzétett adatokból kiderül, hogy mi érdekelt bennünket, karanténba zárt, korlátozások közé kényszerített embereket a leginkább 2020-ban.

    Egyszerre meglepő és reményt keltő, hogy 2020 egyik leggyakrabban előforduló keresési kifejezése a „naplemente a közelemben” volt. Úgy tűnik az örökké velünk élő, ám az elmúlt időkben egyre inkább elhanyagolt természetben kerestünk menedéket. A keresési trendek alapján megtanultunk kenyeret sütni és hajat vágni, és a múlthoz való visszatérés helyett egyre inkább a jövő felé, a világ új irányba terelésére koncentráltunk.

    Mindezek a trendek az autópiaci keresésekben is érvényesültek. Egy pénzügyi és biztosítási szolgáltatások összehasonlítására szakosodott weboldal, az ausztrál Compare the Market összegyűjtötte és országos bontásban rangsorolta az egyes autómárkákra irányuló globális kereséseket.

    A Google Trends adatain alapuló elemzés szerint 2020-ban messze a Toyota volt a leggyakrabban guglizott autógyártó. A világ 158 országára kiterjedő elemzés szerint tavaly minden harmadik országban a japán autógyártó vezette az online keresések rangsorát.

    Ennek éppúgy lehetett az az oka, hogy az életünk minden területét beárnyékoló bizonytalanság ráébresztette az embereket a megbízhatóság, a kiszámíthatóság értékére, mint az, hogy a Toyota a legváltozatosabb, izgalmas, reményt keltő újdonságokkal rukkolt elő 2020 során, a GR Yaris városi versenyautótól kezdve a Yaris és Corolla modellcsaládok crossover verzióin át a prémium irányba lépő, második generációs Mirai öko-limuzinig.

    Ha egyébként három évre visszamenőleg elemezzük az adatokat, meglepő következtetésre juthatunk: az autóiparban 2020 nem a forradalmi változás, hanem a visszarendeződés éve volt. Sok szempontból helyükre rázódtak azok a trendek és erőviszonyok, amelyek 2019-ben felborulni látszottak. Ebből a megközelítésből pedig még meghatározóbbnak tekinthető a Toyota győzelme, hiszen a jelek szerint a normalitás és a válság idején is egyaránt ehhez a stabil, kiszámítható márkához fordulunk a leggyakrabban.

    A keresések racionalizálódásának legnagyobb vesztese a BMW, amelynek tavalyi, igen jelentős fellendülése átmenetinek bizonyult, és amely most Európán kívül csak Afrika déli területein, Oroszország perifériális szigetvilágában, valamint Türkmenisztánban számít kedvencnek. A Mercedes visszakerült a harmadik helyre, és nagyot nőtt a Kia népszerűsége (a márka megszerezte magának Indiát, Jordániát és Egyiptomot).

    Az pedig különösen érdekfeszítő, hogy a Lexus az arab térség mintaállamaként emlegetett Ománban és a mélyről felkapaszkodó Kambodzsában egyaránt az emberek kedvence tudott lenni, hogy az Alfa Romeo a kínai és tadzsik internetezők kedvenc márkája, és hogy a mélyszegénységben élő Etiópiában a francia Alpine sportautó-márkára keresnek rá a legtöbben. További információk a csatolt infografikában.

  • Itt az ETRC kiterjesztett valóság appja, töltsd le, próbáld ki!

    Itt az ETRC kiterjesztett valóság appja, töltsd le, próbáld ki!

    Az ETRC új applikációjával 3D-s versenykamion modellekkel lehet versenyezni bárhol a házban, vagy akár az utcán, a rajongók akár az otthonukba varázsolhatnak egy kis versenypályát.

    Amikor év elején felfüggesztették az igazi versenyeket, az ETRA felállított egy digitális stratégiát, amelynek az volt a lényege, hogy az otthonokba költözhessen a versenykamionozás. Egy hivatalos FIA ETRC videójáték már a rendelkezésére állt a rajongóknak, akik virtuálisan vezethettek már így versenykamiont.

    A kamion Európa-bajnokság résztvevői is megmérkőzhettek egymással az ETRC Digital Racing Challenge-n, hónapokon át. Versenyenként átlagban 129.000-en voltak kíváncsiak a virtuális futamokra.

    Az új kiterjesztett valóság applikációval pedig a sorozat szerelmesei újra élhetnek egy szezont az otthonukban, lehet saját ETRC kamionjuk, és tarthatnak versenyt akár a nappaliban, vagy a kertben. A legújabb AR technológiával az iOS és Android felhasználók oda parkolják a versenykamionjaikat, ahová csak akarják. Ez az új fejlesztés még csak egy kis betekintés azon programba, ami vár az ETRC rajongóira a téli szünetben, amely közelebb hozza a nézőt a valódi profi kamionversenyzőkhöz.

    Georg Fuchs, az ETRA részéről így nyilatkozott:

    „Mindig is keressük az innovatív útját annak, hogy a rajongók közelebb kerülhessenek a kamionversenyzéshez, és az új AR applikációnkkal találtunk egy ösvényt, amelyen bevihetjük a kamionversenyzést a szurkolóink otthonaiba. További izgalmas híreink is lesznek majd a héten, így érdemes lesz figyelni a közösségi médiánkat!”

    Irány az Apple App Store, vagy a Google Play Store, és szedd le az ETRC AR-Truck applikációt most!

  • Hamarosan letölthető a Schumacher-app!

    Hamarosan letölthető a Schumacher-app!

    Michael Schumacher 50 éves lesz január 3-án, az nap pedig a Keep Fighting Alapítvány megjelenteti a hivatalos applikációt a német legendáról. Ez egy olyan alkalmazás lesz, amely egy digitális emlékkönyvként funkcionál majd, azon versenyekről, amelyeken indult. Gyakorlatilag egy időutazás, a legmodernebb technológiával. Virtuális sétára is mehetünk vele, a valóságban Kölnben kiállított Michael Schumacher magángyűjteményt tekinthetjük meg ilyen formában is.

    Az app tehát január 3-ától lesz elérhető az Apple- és Google-Play Storeban.

    A maranellói Ferrari Múzeum is egy különleges kiállítással készül a bajnokuk 50. születésnapjára, amelyet szintén január 3-án nyitnak meg. A múzeum falain azon képek lesznek láthatóak, amelyek bemutatják azon 5 bajnoki cím történetét, amelyet közösen szerzett német pilóta, és a Ferrari.

  • Újra járják Magyarországot a Google autói

    Újra járják Magyarországot a Google autói

    A Google autói szerdától újra járják Magyarországot, hogy a Street View, azaz az utcakép funkcióit frissítsék – közölte a Google az MTI-vel szerdán.

    Az alkalmazás 2013 óta működik Magyarországon, azóta többször frissítették.

    Az autók szerdán elindultak a magyarországi utakon, hogy a korábban kihagyott régiókról fényképeket gyűjtsenek, illetve a meglévő felvételeket frissítsék.

    A honlapon közzétett tervek szerint május-júniusban Miskolc, Debrecen, Szeged, Budapest, Székesfehérvár, Győr, és Pécs környékét járják be.

    Az utcakép a Google-térkép szolgáltatása, amely már több mint 80 országban készült. A 360 fokban készített felvételek egy panorámakép-rendszert hoznak létre, amely virtuális valósággá összeállva bejárhatóvá teszi az adott környéket. A szolgáltatás a Google Earth és a Google-térkép mobil verziójában is elérhető.

    Közölték, hogy a Google kiemelt figyelmet fordít a személyes adatok védelmére, az utcaképfunkció elkészítésekor. A képek közzétételét megelőzően az összes felismerhető arcot és rendszámot automatikusan elhomályosítják. A felvételek közzétételét követően is van lehetőség a további részletek elhomályosítására, a „hiba bejelentése” gombra kattintva.

  • Mario Karttá változott a Google Maps

    Mario Karttá változott a Google Maps

    2014-ben a Google összeállt a Nintendoval, hogy beágyazzák a Pokémon Go-t a Google térképekbe, ez pedig meglepően nagy népszerűségnek örvendett. Most a két cég ismét együtt dolgozik, hogy átalakítsa a Google Maps navigációját Mario Kart játékká.

    A Mario nap alkalmából (március 10 = MAR10) kapta meg az alkalmazás ezt az extrát, mely egy hétig lesz elérhető.

    Nem kell mást tenni, mint beírni a Google navigációjába a célállomást, majd alul a Super Marioból ismert kérdőjel ikonra kattintani, és a bajszos vízvezetékszerelő máris készen áll az útra! (Ha nem találod az alkalmazásban ezt a lehetőséget, frissítsd telefonodon az alkalmazást.)

    Utazás közben Mario is halad az általad kijelölt útvonalon, s indulhat a játék, lehet keresgélni a térképen megjelenő sárga kérdőjeleket.

    Mario Kart Google Maps