Címke: Goodyear

  • Goodyear abroncsokkal versenyző csapatok szerezték meg az első hat helyet a 2022-es Dakaron

    Goodyear abroncsokkal versenyző csapatok szerezték meg az első hat helyet a 2022-es Dakaron

    Az Arab-sivatag legnehezebb terepein folytatott, mintegy 8000 kilométeren át tartó kéthetes küzdelem után a KAMAZ-master csapat második pódiumgyőzelmével zárult a Dakar rali.

    A verhetetlen KAMAZ-master csapat az ötszörös győztes Eduard Nyikolajev és a címvédő Dmitrij Szotnyikov közötti szoros csatát követően foglalhatta el az első négy helyet. A tereprali utolsó napján Szotnyikov 500-as rajtszámmal induló egysége – Ruszlan Ahmagyejev navigátorral és Ilgiz Ahmetzjanov szerelővel kiegészülve – immár másodszor győzedelmeskedett, megelőzve az 505-ös kamionnal versenyző, mindössze 9 perc 58 másodperc hátrányban lévő (Jevgenyij Jakovlev navigátorral és Vlagyimir Ribakov szerelővel induló) Nyikolajevet.

    Az első két helyezett a KAMAZ-master új K5 435091s kamionjaival ért célba, a harmadikként rangsorolt Sibalov/Nyikityin/Tatarinov trió (501), valamint a 4. helyezést elérő Karginov/Mokejev/Malkov egység (509) pedig a korábban már bizonyított KAMAZ-43509 modellel versenyzett. Mindkét kamionmodell sztenderd Goodyear abroncsokon futott. Ezek a gumik Európa-szerte elérhetőek a flottakezelők számára is.

    A Goodyear abroncsokkal felszerelt kamionok erőfölényét bizonyította, hogy a 13 szakasz mindegyikén a KAMAZ-master csapat valamely egysége diadalmaskodott. Szotnyikovot öt, Nyikolajevet pedig négy szakaszon sorolták az első helyre. Karginov három leggyorsabb kört tudhat magáénak, azonban sajnálatos módon a negyedik szakaszban műszaki probléma miatt egyórás hátrányba került. Ennek ellenére folytathatta a versenyt, mivel az egyik rivális csapat megállt segíteni. Ez kiváló példa a résztvevők közötti együttműködésre, melynek köszönhetően a Dakar igazán különleges eseménynek számít a sport világában. Karginov egysége a gyors visszatérést követően a következő két szakaszban a leggyorsabb kört futva lenyűgözően teljesített a terepen.

    Minimális állás maximális sebesség

    Vlagyimir Csagin, a KAMAZ-master csapatfőnöke így nyilatkozott: „Két kamionmodellt hoztunk a Dakarra, a már bizonyítottan győztes 43509 és az új, innovatív K5 435091s verziót. A Goodyear abroncsoknak kétségkívül fontos szerep jutott ezen a nehéz versenyen. Csapatunk nagyszerűen teljesített, alaposan felkészültünk és sikerült tökéletesen megvalósítanunk a stratégiát a két rendkívül megterhelő versenyhét folyamán. A versenyzés ilyen magas szintjén elengedhetetlen a tapadást biztosító és tartós abroncsok használata. A Goodyear OFFROAD abroncsok maximális sebességet és minimális állásidőt lehetővé téve járultak hozzá a Dakaron elért sikereinkhez.”

    Ellenálló és tartós abroncs, kiemelkedő teljesítmény

    Maciej Szymanski, a Goodyear Europe haszongépjárműabroncs-ágazatának marketingigazgatója így fogalmazott: „Az idei volt a KAMAZ-master 19. Dakar győzelme. Ez egy rendkívüli eredmény. Büszkék vagyunk arra, hogy a csapat a Goodyeart választotta megbízható partnerének. A nagy kihívást jelentő új útvonalak köveket rejtő, homokos pályái alapos tesztelésnek vetették alá az abroncsok általános teljesítményét. A csapatok a rali során végig elégedettek voltak az abroncsok tartósságával, vágásokkal szembeni ellenálló képességével és kiemelkedő tapadási teljesítményével. Az olyan eseményeken, mint például a Dakar és az FIA Kamion Európa-bajnokság a Goodyearnek lehetősége nyílik arra, hogy extrém teljesítményt követelő helyzetekben tesztelje abroncsait és technológiáit.”

    A PETRONAS Team De Rooy IVECO és a MAMMOET Rallysport Team De Rooy IVECO szintén lenyűgözően teljesített. A van Kasteren által vezetett zöld csapat 5., Martin van den Brink narancssárga csapata pedig 6. helyezést ért el, közvetlenül az első négy helyet begyűjtő KAMAZ egységek után. A két csapat a verseny során a szakaszidőket tekintve rendszeresen dobogós helyen állt. A verseny középső részében műszaki problémák hátráltatták őket. A legendás holland csapat győzni akarása, a fiatal és a tapasztalt tehetségek közös munkája és a műszaki szakemberek tudása mind hozzájárult ahhoz, hogy az utolsó szakaszokban újult erővel meneteljenek előre.

    A teljes De Rooy csapatnak sikerült a legjobb tíz közé jutnia. Nagyszerű eredményt értek el: Kasteren/Snijders/Rodewald (504) 5., Martin van den Brink/Willemsen/der Kinderen (506) 6., Versteijnen/van Dal/Smits (515) pedig 8. lett. A feltörekvő tehetség, Mitchel van den Brink (Mouw navigátorral és Donkelaar szerelővel) a gyors segítséget biztosító kamiont vezetve tizedikként zárta a versenyt.

    Az első 10-ben 8 csapat Goodyear abroncsot használ

    Szymanski hozzátette: „Nagy örömmel tölt el minket, hogy a dobogón és az első tízből nyolc helyen Goodyear abroncsokat választó csapatok végeztek. Ez bizonyítja sztenderd abroncsaink kiemelkedő teljesítményét és megbízhatóságát. A Goodyear OFFROAD abroncsok kialakításuk révén nagy sebesség mellett is alacsony hőképződést biztosítanak és nagy kihívást támasztó alkalmazási területeken is bevethetők, például kőfejtőkben, bányákban, erdőkben, valamint vészhelyzetekben is. Ennek következtében tökéletes választásnak bizonyulnak az olyan eseményekre, mint a Dakar rali. A Goodyear abroncsok használat közben kevésbé melegedő technológiája és innovatív karkaszkialakítása már közúti termékcsaládjaink esetén is elérhető, aminek köszönhetően rendkívül kopásálló és energiahatékony abroncsokat biztosítunk. Ezek a jellemzők az átlagos ügyfeleknek éppoly fontosak, mint a győztes csapatok számára.”

    A 2022-es, immár harmadik alkalommal Szaúd-Arábiában rendezett Dakaron a versenyzőknek új útvonalat kellett teljesíteniük. Az autók, motorkerékpárok és terepjáró járművek különböző kategóriáiban több mint 50 csapat mérettette meg magát. A kamionok kategóriája volt az egyik osztály, ahol a legnagyobb csatákat láthattuk. A módosított szakaszok új kihívásokat tartogattak: a versenyzők magasabb arányban számíthattak sivatagi homokra, valamint kövekkel borított, trükkös pályák is nehezítették a versenyzést.

  • Az ETRA és a Goodyear 2024-ig meghosszabbítja a szerződésüket

    Az ETRA és a Goodyear 2024-ig meghosszabbítja a szerződésüket

    Az Európai Kamionversenyzők Szövetsége (ETRA) büszkén jelenti be, hogy három évvel meghosszabbította a Goodyear kizárólagos gumiabroncs-beszállítóval fennálló hosszú távú szerződését.

    A Goodyear 2016 óta hivatalos partnere az FIA kamion Európa-bajnokságnak, amely speciálisan kifejlesztett kamion-versenyabroncsaival látja el a bajnokságot, és azóta nemcsak az ETRC rendkívül versenyképes világában, hanem a közúti árufuvarozási ágazatban a mindennapi flottaüzemeltetésben is segít az új technológiák és fejlesztések előmozdításában. Maciej Szymanski, a Goodyear európai kereskedelmi üzletágának marketingigazgatója így nyilatkozott:

    „A futamokra felkészített 1500 lóerős versenykamionok hihetetlen gyorsulással rendelkeznek, a 30-160 km/h közötti sebességet mindössze hat másodperc alatt teljesítik. Ezen teljesítmény kihasználása mellett a Goodyear gumiabroncsoknak a nagy G-erőkkel, a rázókövekkel való találkozásokkal és az intenzív pályahőmérséklettel is meg kell birkózniuk. Már több mint húsz éve, hogy kifejlesztettük az első ETRC abroncsot, és nagy örömünkre szolgál, hogy újabb három évre kizárólagos beszállítónak neveztek meg minket.”

    A gumiabroncs fontos összetevője a pályán elért eredményeknek. A motorsportban előforduló extrém helyzetek szerzett tapasztalatai kiegészítik a Goodyear közúti tesztpályán végzett szimulációs és laboratóriumi kutatásait és tesztjeit. Az extrém versenykörülményekből származó gumiadatok lehetővé teszik a mérnöki csapat számára, hogy új, innovatív futófelület- és karkasz szerkezetet fejlesszen ki, amelyek az alacsony gördülési ellenállást és a tartósságot egyaránt ötvözik a fejlett közúti teljesítmény érdekében.

    Tavaly a Goodyear kiterjesztette a tevékenységét a sorozatban, és névadó partnere lett a Promotor’s Cup kategóriának. Ez a feltörekvő tehetségek osztálya. A Goodyear-kupa serlegéért folytatott küzdelem idén végig izgalmas futamokat hozott. Végül a 2021-es szezon utolsó fordulójában dőlt el a cím sorsa.

    Az ETRA Promotion ügyvezető igazgatója, Rolf Werner a szerződés meghosszabbításáról így beszélt:

    „A Goodyear az egyik legrégebbi partnerünk az FIA kamion Európa-bajnokságon. Az, hogy újabb három évre a fedélzeten tudhatjuk őket, a nagyszerű munkakapcsolatunk bizonyítéka. A bajnokság a fenntarthatósági átállása 2038-ra kitűzött zéró kibocsátási cél elérése érdekében dolgozik. A Goodyear ígéretet tett arra, hogy hozzájárul ehhez. Alig várjuk, hogy elmélyítsük a kapcsolatunkat, és szorosan együtt dolgozzunk egy zöldebb jövőért.”

  • Kijött az Auto Bild négyévszakos gumitesztje: zsinórban másodszor nyert a Goodyear

    Kijött az Auto Bild négyévszakos gumitesztje: zsinórban másodszor nyert a Goodyear

    Az Auto Bild vezető német autós magazin sorozatban immár másodszor hozta ki győztesnek a Goodyeart a négy évszakos abroncsok tesztjén, a piac legjobbjaként elismerve 2021-ben a gyártó négy évszakos abroncscsaládját.

    „Kimagasló teljesítmény mindenfajta időjárási körülmények között, dinamikus vezethetőség, rövid fékút, nagyon jó vízen való felúszás elleni védelem, kiemelkedő futásteljesítmény” – foglalta össze a gumipiac legalaposabb tesztjeiről híres Auto Bild a négy évszakos abroncsok piacán veteránnak számító Goodyear gumijának erősségeit.1

    A Goodyear négy évszakos portfóliójának fő terméke a Vector 4Seasons Gen-3, amelyet az Auto Bild 2020-ban és 2021-ben egyaránt győztesnek választott a négy évszakos abroncsok átfogó tesztjén2. A magazin idén 225/50 R17 méretben tesztelte a mintázatokat, 32 – kereskedelmi forgalomban vásárolt – abroncsból 16 teljesítette a fékútra vonatkozó minimális elvárást, közülük pedig 2 kapott jó, 2 pedig példás minősítést – az egyik a tesztgyőztes Goodyear.

    A német magazin tavaly szintén a Goodyeart hozta ki győztesnek3, vagyis a Vector 4Seasons Gen-3 immár két egymást követő évben veretlen. A legjobb öt abroncs közül idén a Goodyear érte el a legmagasabb pontszámot a futásteljesítmény-teszten, és egyetlen abroncsként kapta meg minden kategóriában a legmagasabb szintű, „zöld” fokozatot. Ezzel elnyerte az Auto Bild „vorbildlich”, azaz példás minősítését.

    A Goodyear nagy múltra tekinthet vissza a termékkategóriában. A négy évszakos abroncs a márka találmánya volt 1985-ben, a Goodyear Vector család első változata volt az első ilyen gumi. A gyártó azóta tökéletesítette az egész évben – napsütésben, esőben és hóban – egyaránt jól teljesítő abroncs receptjét. Az utóbbi években a Goodyear bármely más márkánál több teszten győzedelmeskedett4 a négy évszakos mezőnyben.

    Laurent Colantonio, a Goodyear EMEA-régió regionális műszaki igazgatója kifejtette: „Büszkék vagyunk arra, hogy a tesztelők az Auto Bild magazinnál sorozatban immár másodszor a Goodyear termékét találják az év legjobb négy évszakos abroncsának. Az elismerés igazolja a Vector portfólióba fektetett fejlesztési munkánkat, aminek  eredménye a mintázat jelenlegi verziója, a Vector 4Seasons Gen-3. Továbbra is dolgozunk a négy évszakos technológia fejlesztésén, hogy megtarthassuk vezető pozíciónkat az abroncspiac eme növekvő szegmensében.”

    1 Auto Bild magazin, 42-2021-es szám

    2 Auto Bild magazin, 39-2020-as és 39-2021-es szám

    3 Auto Bild magazin, 41-2020-es szám

    4 16 vezető, független európai abroncsmagazin 41tesztje alapján, amelyeket 2013 novembere és 2020 szeptembere között végeztek. A számítások azon tesztek számán alapulnak, amelyekben a Goodyear győzedelmeskedett a négy évszakos kategóriában, az összes vizsgált versenytárssal szemben.

  • Vasárnapra is jutott egy győzelem Kiss Norbitól Olaszországban!

    Vasárnapra is jutott egy győzelem Kiss Norbitól Olaszországban!

    Vasárnap a kamion EB sorozat utolsó két versenyét rendezték az olaszországi Misano-ban. Kiss Norbert, a Révész Racing pilótája már háromszoros Európa-bajnokként állhatott rajthoz, de cseppet sem vett vissza a tempóból. Megnyerte az időmérő edzést, majd tökéletes verseny produkálva rajt-cél győzelmet aratott. Négy másodperccel előzte meg Hahnt, héttel a harmadik helyen befutó Albacetet. Az is eldőlt, hogy a bajnokságban Sascha Lenz végzett a második helyen, míg Adam Lacko harmadikként zár a hátralévő verseny eredményétől függetlenül.

    A szezon utolsó futamán a fordított rajtrácsnak köszönhetően Kiss Norbert a mezőny közepéről indulhatott. Az első körben Faas ellen harcolt, miközben Lenz az élre állt. A magyar pilóta a 7. helyen haladt, majd féltávnál sikerült javítani egy pozíciót. A 7. körben Hahn mellé is bement, de utóbbi egy agresszív manőverrel visszaelőzte. Óriási csatát vívtak! Egy körrel a vége előtt aztán Koloc autója elfüstölt, és mivel már csak egy kör volt hátra, a versenybíró a piros zászló mellett döntött. Így Lenz nyerte a versenyt, Kiss Norbert egy hatodik hellyel fejezte be a szezont.

    A Révész Racing magyar pilótája 276 pontot szerzett az idény során, a bajnoki második Sascha Lenz 227, a harmadik Adam Lacko 203 ponttal zárt. A Good Year Cup-ot Shane Brereton nyerte Teo Calvet és Steffen Faas előtt.

  • Gömbkerekek és cserélhető karosszéria: a Goodyear a Citroënnel együttműködve kínál megoldást az önvezető városi közlekedésre

    Gömbkerekek és cserélhető karosszéria: a Goodyear a Citroënnel együttműködve kínál megoldást az önvezető városi közlekedésre

    A Goodyear bemutatta Eagle 360 gömb alakú koncepcióabroncsának prototípusát, amelyet kifejezetten az új Citroën Autonomous Mobility Vision kezdeményezéshez fejlesztett ki 

     A Citroën Autonomous Mobility Vision a nagy múltú francia autógyár jövőképe a mindenki számára elérhető, önvezető technológiára épülő városi közlekedésről. Az elképzelés alapja egy autonóm elektromos platform, a Citroën Skate, amelyre különböző podokat, kapszulákat lehet ráépíteni, kiszolgálva a közlekedési igények széles körét. A Goodyear összefogott a Citroënnel, hogy az Eagle 360 gömb alakú koncepcióabroncs egyedi prototípusának kifejlesztésével segítse a vízió megvalósítását. 

    A Citroën Skate és a podok koncepcióját a „The Urban Collëctif”, azaz a Citroën, az Accor nemzetközi hotelcsoport és a JCDecaux médiavállalat közös projektje ihlette. A járművet és az abroncsokat Párizsban leplezték le.  

    „Büszkén mutatjuk be a Citroën Autonomous Mobility Vision szerves részét képező, gömb alakú koncepcióabroncsunk prototípusát – mondta Hans Vrijsen, a Goodyear eredeti felszerelésekért felelős ügyvezető igazgatója. – Az Eagle 360 prototípus formájának köszönhetően a jármű dinamikusan és könnyedén kormányozható, ami ideális a jövő városi és autonóm közlekedési megoldásaihoz.” 

    Az elmúlt 120 évben a Goodyear folyamatosan törekedett az innovációra és az új megoldásokra. A közlekedés fejlődése során úttörő vállalatokkal működött együtt számos területen – a holdexpedícióktól a szárazföldi sebességrekordokig –, hogy ösztönözze a változást és a felfedezést. 

    A Goodyear először 2016-ban mutatta be az Eagle 360 koncepciót a Genfi Nemzetközi Autószalonon, amelyet 2017-ben egy második bemutató követett: ekkor láthattuk az Eagle 360 Urban verziót. A Time magazin 2016 legjobb 25 innovációja közé választotta az Eagle 360 abroncsot[1].  

    Az Eagle 360 prototípus ezekből a koncepciókból merít ihletet, számos innovatív tulajdonsága megegyezik ezen abroncsokéval, valamint új sajátosságokkal is rendelkezik: 

      • Kiváló kormányozhatóság: Gömb alakjának köszönhetően a többirányú prototípusabroncs minden irányba képes mozogni, biztosítva ezzel a kormányozhatóságot és a jármű utasainak kényelmét. Az Eagle 360 prototípus könnyed, oldalirányú mozgásával gördülékeny haladást biztosít. Ez segít abban, hogy a Citroën Skate platform gond nélkül kikerülje az akadályokat. 
      • Nem igényel karbantartást: Az Eagle 360 prototípus nem pneumatikus abroncs. Mivel nincs szükség a nyomás figyelésére és nem áll fenn a defekt előfordulásának kockázata, a Citroën Autonomous Mobility Vision esetén minimálisra csökkenthető az állásidő.  
      • Hosszú élettartam: Az Eagle 360 prototípus a hagyományos abroncs futófelületének négyszeresével rendelkezik, így egy normál abroncshoz képest négyszer lassabban kopik, ezért nincs szükség gyakori cserére. 
      • Megnövelt hatótávolság: A merev belső struktúrának és az alacsony gördülési ellenállást biztosító gumikeveréknek köszönhetően az Eagle 360 prototípus alakja az úttal érintkezve csak kismértékben változik. Ez hozzájárulhat az energiaveszteség és a gördülési ellenállás csökkentéséhez, ami segít növelni az elektromos jármű akkumulátorának hatótávolságát. 
      • Állandó tapadás: A hatszögletű lamellák alkalmazásával az Eagle 360 prototípust úgy alakítottuk ki, hogy a haladás irányától függetlenül állandó tapadást biztosítson. 

    Az együttműködés a Goodyear és a Citroën tervezőcsapata közötti partneri kapcsolat legújabb fejezete, amelynek középpontjában az autonóm, csatlakoztatott elektromos Citroën 19_19 koncepcióval kapcsolatos legújabb kollaboráció áll. A koncepció a Citroën alapításának századik évfordulójának állított emléket. 

    A projekt során a Goodyear Advanced Design Studio csapata a Citroën tervezőcsapatával szorosan együttműködve tervezte és alkotta meg az egyedi Eagle 360 prototípust, amely tökéletes összhangban van a Citroën Autonomous Mobility Vision jövőképével és céljaival. 

    „A koncepcióabroncsok alapul szolgálnak a Goodyearhez hasonló innovatív vállalatok számára, hogy megoldást találjunk a jövő közlekedési kihívásaira és új, úttörő termékeket és szolgáltatásokat fejlesszünk ki. Megtiszteltetés, hogy a Citroën partnereként vehetünk részt ebben az egyedülálló projektben és hogy újabb lépést tehettünk előre egyik leginnovatívabb koncepcióink kidolgozásában” – tette hozzá Vrijsen. 

  • Végső visszaszámlálás: Kiss, Lenz vagy Lacko?

    Végső visszaszámlálás: Kiss, Lenz vagy Lacko?

    A 2021-es FIA Kamion Európa-bajnokság ezen a hétvégén az olaszországi Misano Circuit pályán véget ér, és várhatóan a szezonzáró nagy finálé még látványosabb versenyakciókkal zárul. A bajnoki címért folytatott küzdelem a végsőkig kiélezett lesz, három versenyző még mindig matematikailag esélyes, hogy megszerezze a bajnoki trófeát.

    Kiss Norbert, jelenleg a tabella élén áll, 45 pont előnnyel vezet a második helyen álló Sascha Lenz előtt. A harmadik helyen áll Adam Lacko 49 ponttal van lemaradva Kiss mögött.

    Mivel Olaszországban összesen 60 pont érhető el, a magyar versenyzőnek már csak 14 pontra van szüksége ahhoz, hogy megszerezze a harmadik bajnoki címet. Kiss eddig 10 futamot nyert idén. Ugyan nem lenne lehetetlen, de nagy feladat lesz akár Lenznek, akár Lackónak, hogy utolérje őt.

    A pontversenyben az első három helyezett mögött Jochen Hahn és Antonio Albacete állnak. A párost 16 pont választja el egymástól a szezonzáró előtt. A spanyol, aki az elmúlt három versenyen öt dobogós helyezéssel felfelé ívelő tendenciát mutat, minden bizonnyal szeretné megtartani a negyedik helyet, amikor a zászló utoljára leinti majd.

    A német versenyzők, André Kursim és Steffi Halm megosztott hatodik helyen állnak. Kursim újabb győzelmet szerzett Jaramában, amivel háromra növelte idei összesített győzelmét, míg Steffi Halm arra fog törekedni, hogy megszerezze első győzelmét 2021-ben, miután idén négyszer állhatott fel a dobogó második fokára.

    A német versenyzők, André Kursim és Steffi Halm megosztott hatodik helyen állnak jelenleg. Kursim újabb győzelmet szerzett Jaramában, amivel háromra növelte az idei összes győzelmét, míg Steffi Halm arra fog törekedni, hogy megszerezze elsőt 2021-ben, miután idén négyszer állhatott fel a dobogó második fokára.

    A 2021-es szezon utolsó versenyhétvégéjére két ismerős arc is csatlakozik a FIA ETRC rajtrácsához. Miután az idény korábbi részében két Goodyear-kupa dobogós helyezést szerzett a Mostban, Lukas Hahn Olaszországban tér vissza a mezőnybe. Az ötszörös brit kamionversenybajnok Ryan Smith ül majd a #81-es MV Commercial Truck Racing Team MAN volánja mögött.

    A kamion Eb utolsó fordulójában, Misanóban is sorsdöntő lesz a Goodyear Kupa dicsőségéért folytatott küzdelem. A kategóriát jelenleg vezető Shane Brereton és a második helyezett Téo Calvet is megnyerheti még a bajnoki címet.

    A brit Shane Brereton 35 pontos előnnyel indult a spanyolországi hétvégére a Buggyra versenyzője Téo Calvet ellen. Bár Breretonnak kissé vegyes hétvégéje volt, csak egy pontot veszített, és még mindig 34 ponttal vezet a francia pilóta előtt. Calvet-nek keményen kell dolgoznia, hogy felzárkózzon és elkapja Breretont.

    Mivel az utolsó fordulóban 60 pontot lehet szerezni, a harmadik helyezett Steffen Faasnak már csak elméleti esélye van a címszerzésre. Faas azonban komoly pontokat szerzett Jaramában, kétszer is a dobogón végzett, és a szezon végéig további kipákat szeretne szerezni.

  • Kijöttek az ADAC téligumi-tesztjei, a Goodyear és a Dunlop az élen

    Kijöttek az ADAC téligumi-tesztjei, a Goodyear és a Dunlop az élen

    Németországban az ADAC, Svájcban a TCS, Ausztriában pedig az ÖAMTC adja ki a téli abroncsok éves értékelésének eredményeit. 16 abroncsmárka tesztelése nyomán mindhárom autós szervezet a Goodyeart és a Dunlopot hozta ki nyertesnek, a két vállalatnak ítélve oda a megosztott első helyezést. 

    A tesztek során az abroncsoknak tizenhét szigorú szempontnak kellett megfelelniük. Idén a vizsgálat a népszerű 195/65R15 méretre helyezte a hangsúlyt. Számos piacvezető családi autó, így például a Volkswagen Golf is ilyen abroncsokon fut.

    A rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményű Goodyear UltraGrip 9+ a tesztelők kedvence lett. Száraz és nedves utakon, illetve hóban egyaránt megbízhatóan hozta a formáját, ráadásul a kopási és fogyasztási mutatói is kiválónak bizonyultak. Az abroncs a jeges úton végzett tesztekben is első helyezést ért el. Az UltraGrip 9+ sikeréhez két innovatív Goodyear megoldás is hozzájárult. A Mileage Plus technológia rossz útviszonyok közt is védelmet ad az abroncsoknak, így növeli a futásteljesítményt, a Winter Grip pedig hóban és jégen is kiemelkedő tapadást biztosít.

    A Dunlop esetében a Winter Response 2 másodszor szerepel az első helyen a tesztekben: ugyanez a mintázat 2018-ban egyszer már megnyerte a téli abroncsok versenyét. A tesztelők most is kiemelték a Dunlop abroncs rendkívüli teljesítményét, melyet sem a nedves út viszonyok, se a hó, se a jég nem tudott lerontani. Ehhez a vállon lévő mikro-mintaárkok speciális dőlésszöge is hozzájárul, melyek úgy befolyásolják a centrifugális erőket, hogy a Dunlop Winter Response 2 hóban és jégen is képes legyen megfelelően tapadni az útfelülethez.

    Kiváló eredmények a nagy teljesítményű téli abroncsok tesztje során

    Ugyanebben a tesztsorozatban a nagyobb személygépkocsikra, például a Volvo V60-ra, Škoda Octaviára, a 3-as BMW-re és a Mercedes C-osztályra szerelt, 225/50R17 méretű abroncsokat is tesztelték. Ebben a méretkategóriában a Dunlop Winter Sport 5 kapta a legmagasabb pontszámot. A Goodyear UltraGrip Performance+ egyike volt annak a három abroncsnak, amely a tesztelőktől az előkelő ’jó’ besorolást kapta.

    A hóban végzett tesztek során a Dunlop WinterSport 5 az öt legjobb abroncs közt végzett, a Goodyear UltraGrip Performance+ pedig a vizsgált útviszonyok mindegyikén kiegyensúlyozott teljesítményt mutatott.

    „A tény, hogy abroncsaink az első hét helyből ötöt megszereztek az iparág legrangosabb tesztsorozatában, azt bizonyítja, hogy a Goodyear termékcsalád legújabb tagjai valóban a legmodernebb technológia képviselői – nyilatkozta a Goodyear részéről Laurent Colantonio, az EMEA régió technológiai igazgatója. – Az olyan újítások, mint a Winter Grip Technology, az élmezőnybe repítették a Goodyear UltraGrip 9+ és Performance+ abroncsokat, ahol csatlakozhattak az évtizedek óta sikert sikerre halmozó UltraGrip családhoz. Ráadásul a Dunlop Winter Response 2 és Winter Sport 5 is megszerezték saját kategóriájukban a legmagasabb pontszámokat. Büszkék vagyunk rá, hogy téli termékportfóliónk ilyen jól teljesít, és ennyire sokoldalú.”

    A tesztek adatai:

    1. 2021. szeptember 21-én megjelent teszteredmények: Az ADAC/OAMTC/TCS 195/65R15 méretű téli abroncsokon végzett tesztjei
    2. 2021. szeptember 21-én megjelent teszteredmények: Az ADAC/OAMTC/TCS 225/50R17 méretű téli abroncsokon végzett tesztjei
    3. 2018. szeptember 25-én megjelent teszteredmények: Az ADAC/OAMTC/TCS test 175/65R14 méretű téli abroncsokon végzett tesztjei
  • Le Mans: Ki állítja meg Kiss Norbit?

    Le Mans: Ki állítja meg Kiss Norbit?

    A 2021-es FIA Kamion Európa-bajnokság ezen a hétvégén Le Mans-ba érkezik, ahol folytatódik a bajnoki címért zajló harc. Kiss Norbert a folytonosság mintaképe az idei szezonban, eddig hat futamot nyert és vezeti a bajnokságot. Legközelebbi riválisa a bajnoki harcban a cseh versenyző, Adam Lacko. Ő az utolsó fordulóban, Zolderben szerezte meg az idei első győzelmét. Lacko ebben a szezonban már nyolcszor állt a dobogón, és nyilván szeretne további győzelmeket szerezni.

    18 ponttal lemaradva a harmadik helyen Sascha Lenz áll, akinek kissé felemás hétvégéje volt Belgiumban. A németnek egy erős hétvégére van szüksége Le Mans-ban, hogy életben tartsa bajnoki esélyeit.

    A T Sport Racing versenyzője, Antonio Albacete az elmúlt néhány versenyen nagyon feljött. Zolderben kétszer is dobogóra állt, és a spanyol nagyon szeretne megszerezni idei első győzelmét.

    Le Mans különösen szép emlék a német pilóta, Jochen Hahn számára, aki 2019-ben itt szerezte meg rekordot jelentő hatodik FIA ETRC bajnoki címét. Hahn Zolderben visszatért a dobogó legfelső fokára, és a Bugatti pályáján is ez a terve.

    Steffi Halm és a Team Schwabentruck IVECO S-Way erős teljesítményt nyújtva ismét a dobogóra állhatott Zolderben. Két évvel ezelőtt Le Mans-ban is a pódiumon végzett, és szeretné megismételni a sikerét.

    André Kursim is kiegyensúlyozott futamot teljesített Zolderben, az ötödik legtöbb pontot szerezte a hétvégén. Nagyon szeretne újra dobogóra állni a Bugatti pályán, ahol legutóbb 2019-ben nyert futamot.

    René Reinert a második zolderi futamon meglepően erős versenyzést mutatott be. A dobogóért folytatott harcának a spanyol versenyző, Antonio Albacete vetett véget, majd mindketten visszaestek, miután a páros bajba került a nedves pályán.

    Téo Calvet távollétében, – aki ezen a hétvégén a francia bajnokságban versenyez -, legközelebbi Goodyear Kupa bajnoki riválisa, Shane Brereton igyekszik majd behozni a lemaradást a francia pilótával szemben, és csökkenteni a 23 pontos hátrányát az élen.

    Az első versenyhétvégéken néhány technikai probléma értékes pontjaiba került Jamie Andersonnak, de az utóbbi néhány futamon felfelé ívelő tendencia mutatkozik, és a brit pilóta ismét a dobogóra állhatott. Anderson jelenleg a harmadik helyen áll az összesítésben, 62 ponttal Calvet és 39 ponttal Brereton mögött.

    Steffen Faasnak ellentmondásos hétvégéje volt Zolderben, de megfordította a szerencséjét, amikor az utolsó futamon dobogón végzett.

    Egy műszaki problémákkal tarkított hétvége után, amelyen Clemens Hecker csak egyszer ért célba az értékelésben, a német pilóta Le Mans-ban szeretne tiszta vizet önteni a pohárba.

    A brit Luke Garrett a legutóbbi, zolderi futamon szerezte meg első Goodyear-kupa dobogós helyezését a kamion EB-n, és ezen a hétvégén a francia pályán szeretne még többet elérni.

    Luis Recuenco Le Mans-ban visszatér a rajtrácsra, egy alkalmas indulóként. A spanyol pilóta eredményekre törekszik, miután a legutóbbi versenyen műszaki problémákkal küszködött.

     

  • Zolder nagyon várja már a kamionos mezőnyt

    Zolder nagyon várja már a kamionos mezőnyt

    A 2020-as kényszerű szünet után a FIA Kamion Európa-bajnokság ezen a hétvégén visszatér Belgiumba, Zolder pályájára, a 2021-es szezon ötödik fordulójára. Idén eddig rengeteg akciót és szoros versenyt láthattunk a szériában.

    Az eddig 4 győzelmet arató magyar pilóta, Kiss Norbert jelenleg a bajnoki tabella élén áll, minimális, hárompontos előnnyel a második helyen álló Sascha Lenz előtt. Ő a 4. futamon a Mostban szerezte meg a győzelmet.

    Adam Lacko, két hete a hazai versenyén, Mostban két dobogós helyezést ért el, szeretne az első helyre kerülni, és csökkenteni a Kiss és Lenz közötti különbséget.

    A T Sport Bernau versenyzője, Antonio Albaceténel jó eredményei vannak Zolderben, hiszen a múltban kétszer is tudott nyerni itt. Mostban dobogós helyezést ért el, és még többet akar.

    Jochen Hahn, ötödik helyen áll a tabellán, és nehéz vasárnapja volt Mostban, ahol a 4. futamban kiesett. Neki azonban komoly tapasztalata van Zolderben, hiszen az elmúlt években több győzelmet is aratott itt.

    IVECO-s versenyzőtársának, Steffi Halmnak, aki csak két ponttal van Hahn mögött, vegyes hétvégéje volt Mostban, ahol vasárnap kiesett. Steffi 2018-ban győzött Zolderben, a magyarországi szezonnyitón is remek teljesítményt nyújtott, így a dobogóért szeretne majd harcba szállni.

    André Kursimnak nagyon szép emlékei vannak Zolderről, miután 2017-ben itt szerezte meg élete első FIA ETRC győzelmét. A Don’t Touch Racing pilótája legutóbb Mostban szerzett győzelmet, és ezen a hétvégén megpróbálja megismételni ezen sikerét. Zolder remek terep a német René Reinert számára is, aki 2019-ben nyert itt.

    A Goodyear Kupáért is folyik a küzdelem, több versenyző is hajt a bajnoki címre.

    A Buggyra Racing fiatal titánja, Téo Calvet vezeti a tabellát, miután három győzelmet aratott csapata hazai pályáján, Mostban. A brit versenyző, Shane Brereton szintén három futamgyőzelmet aratott az idei szezonban, és a második helyen áll, mindössze hat ponttal lemaradva a franciától.

    A szintén brit Jamie Anderson győzelmet aratott a Hungaroringen rendezett nyitó futamon, de azóta nehezen találja a helyét az új kamionjával. Anderson Mostban már biztatóbb tempót mutatott, dobogós helyezést ért el, és jelenleg a Goodyear Kupa tabelláján a harmadik helyen áll.

    A Tankpool24 pilótája, Steffen Faas a magyarországi erős szezonkezdet után, ahol három dobogós helyezést szerzett, kissé vegyes hétvégét zárt Mostban, és szeretne újra az élmezőnybe kerülni. Aliyyah Koloc 22 pontot gyűjtött a csapat hazai versenyhétvégéjén Mostban, és jelenleg az ötödik helyen áll a Goodyear-kupában. Clemens Hecker mind a négy futamon pontot szerzett Mostban, és az összesített tabellán a hatodik helyen áll.

    Tom O’Rourke Zolderben ismét az MV Commercial MAN volánja mögé ül majd. A brit pilóta Mostban debütált az ETRC-ben, ahol 15 pontot szerzett a hétvégén. Egy régi ismerős is rajthoz áll majd Zolderben, hiszen a spanyol Luis Recuenco is csatlakozik a mezőnyhöz ezen a hétvégén. Recuenco legutóbb 2019-ben versenyzett az ETRC-ben, akkor a Promoters Cup harmadik helyén végzett.

  • Most már folyatódik a kamion Európa-bajnokság, Mostban

    Most már folyatódik a kamion Európa-bajnokság, Mostban

    Hosszabb szünet után, ezen a hétvégén a csehországi Autodrom Most pályája ad otthont a FIA Kamion Európa-bajnokság folytatásának. A cseh pálya a kezdete a szezon sűrű második felének, amely öt futamot foglal magában a következő hét hétben, a bajnoki döntő pedig október 16-17-én lesz az olaszországi Misanóban.

    17 kamionversenyző áll majd rajthoz, amikor szombat délután kialszanak a lámpák. A helyi hős Adam Lacko tavaly győzelmet aratott itt, és a hazai közönsége előtt szeretne ismét a dobogó legfelső fokára állni.

    Sascha Lenz, aki vezeti a bajnokságot, valamint Kiss Norbert, aki jelenleg Lacko mögött a harmadik helyen áll, egyaránt arra törekszik, hogy hazai pályán legyőzze a cseh pilótát. A hatszoros ETRC-bajnok Jochen Hahn a nyitófutamról egy dobogós helyezéssel a tarsolyában távozott, de Mostban is versenyben lesz egy újabb első helyezésért.

    A T Sport Bernau versenyzője, Antonio Albacete folyamatosan jó tempót tolt a Hungaroringen, és két negyedik helyet szerzett. A spanyol minden kétséget kizáróan szeretne legalább egy helyet javítani a hétvégén.

    További német versenyzők, René Reinert és Steffi Halm is erős teljesítményt nyújtottak a szezonnyitón, és szeretnének az élmezőnyhöz csatlakozni. Lukas Hahn egy futamos indulóként csatlakozik a csehországi helyszínen a rajtrácshoz. Tavaly dobogós helyezést ért el a Goodyear Kupában.

    A Goodyear Kupában a hétvégén újabb izgalmas harc várható a pontokért. Jelenleg az ETRC ezen osztályában Shane Brereton áll az élen. Ő vasárnap Magyarországon mindkét futamot megnyerte, és ezzel vezeti a bajnokságot. Honfitársa, Jamie Anderson, aki győzelmet aratott a Hungaroringen, műszaki problémák miatt nem tudott elindulni a negyedik futamon. A brit Mostban igyekszik majd pótolni az elmaradt pontokat.

    Újabb német pilóták, Steffen Faas és Clemens Hecker, akik mindketten pontokat szereztek Magyarországon, a hétvégén már a dobogóra pályáznak. A Buggyra versenyzői, Aliyyah Koloc és Téo Calvet szintén pontokra fognak vadászni az alakulat hazai versenyén.

    A program a péntek délutáni szabadedzésekkel veszi kezdetét. A mindent eldöntő kvalifikáció pedig szombat délelőtt kezdődik, majd szombaton és vasárnap délután két versenyt rendeznek.