Címke: gokartpálya

  • Renoválni fogják Michael Schumacher híres gokartpályáját

    Renoválni fogják Michael Schumacher híres gokartpályáját

    Michael Schumacher Kerpen-Manheim mellett található gokartpályáját annak érdekében fogják felújítani, hogy újfent világbajnoki futamokat rendezhessenek a helyszínen, miután azt megmentették a biztos pusztulástól.

    Az Erftlandring – ahol a hétszeres világbajnok német legenda elkezdte bontogatni a szárnyait – nemrégiben megkapta a kellő anyagi támogatást ahhoz, hogy a jövője biztosítva legyen és ne kelljen a földdel egyenlővé tenni. 2016-ban még komoly kérdőjelek voltak a pálya felett, ugyanis az RWE nevezetű bányászcég pont a gokartpálya területén kezdett el terjeszkedni és többek között az aszfaltcsíktól is meg akartak szabadulni, hogy minél több lignitet nyerhessenek ki a területen. 2020-ban még tovább szerették volna növelni a területüket, azonban ezzel már megsértették volna a helyi törvényeket és a pálya többek között emiatt is maradhatott meg.

    Ugyan továbbra is az RWE britokában áll a környékének túlnyomó része, a pálya tulajdonosainak sikerült megegyezniük a bányászcéggel, hogy az aszfaltcsík meg fog maradni és nem fogják bántani azt. A hírt a kerpeni gokarpálya igazgatója, Gerhard Noack jelentette be a Kölner Express-nek adott interjújában.

    A kerpeni gokartpályán legutoljára 2001-ben rendeztek világbajnoki futamot, amin még maga Michael Schumacher is részt vett. Akkoriban már sok mai és egykori Forma-1-es szupersztár, többek között Lewis Hamilton, Nico Rosberg és Vitantonio Liuzzi is részt vett.

  • Elkészült a Palócring, Magyarország leghosszabb gokartpályája

    Elkészült a Palócring, Magyarország leghosszabb gokartpályája

    Átadták pénteken Balassagyarmat mellett Magyarország leghosszabb gokartpályáját, a frissen elkészült Palócringet, melyen nemzetközi versenyek rendezésére is lesz lehetőség.

    Az ünnepélyes átadón elhangzott, alig egy év alatt valósult meg az a terv, amely alapján megépítették az 1,2 kilométer hosszú aszfaltcsíkot.

    Az átadáson Weingartner Balázs, a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) elnök-vezérigazgatója elmondta, a gokartozás az autóversenyzés olyan előszobája, amely a szélesebb közönség számára is elérhető, a HUMDA egyik célja pedig az, hogy felkutassa a jövő autó- és motorversenyzőit.

    „Ahhoz, hogy tíz év múlva rangos versenysorozatokban magyar versenyzőnek szurkolhassunk, most kell elvégezni a tehetségkutató munkát. Minél többen gokartoznak és azt minél több helyen tehetik meg az országban, akár itt a Palócringen, annál nagyobb az esély arra, hogy ez a munka sikerrel járjon” – jelentette ki az elnök-vezérigazgató.

    Weingartner Balázs hozzátette, az ilyen fejlesztések nemcsak az autósportnak, hanem a szorosan hozzá fűződő területeknek, a közlekedésbiztonságnak és az autóiparnak is hasznosak hosszú távon. Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, az elektromos gokartozás – melyre szintén van lehetőség a Palócringen – „nagyon fontos a HUMDA számára”, a szervezet ugyanis jövő hétfőn indítja el Junior Gokart Challenge elnevezésű programsorozatát, melynek során szimulátorokon és elektromos gokartokon mérethetik meg magukat az érdeklődők.

    A Palócring a beruházó Drégely és Környéke Egyesület tervének első üteme, a folytatásban pedig a nemzetközi versenyek megrendezéséhez szükséges kiszolgáló létesítményeket is megépítik, ezek várhatóan 2022-ben készülnek el.

  • Megmenekült Schumacher gokartpályája!

    Megmenekült Schumacher gokartpályája!

    Úgy tűnik megmenekült a híres kerpeni a pálya, ahol Michael Schumacher bontogatta szárnyait.

    2018-ban kaptak szárnyra a hírek, hogy eltávolíthatják a létesítményt, ugyanis az RWE energiavállalat a Hambacher erdővel együtt megvásárolta a területet bányászat céljából.  Ám a környezetvédelmi aktivisták megakadályozták, hogy a Hambacher erdő, az azzal szomszédos Stenheide, az erftlandringi gokartpálya valamint Morschenich a cég martalékává váljon.

    Guido Steffen az RWE vállalat szóvivője a Kölner Expressnek elmondta a stenheidei erdő fennmaradt területét terveik szerint nem használták volna, ugyanis ebben állapodtak meg az észak-rajna-vesztfáliai tartomány vezetőségével. Ezért Steffen úgy nyilatkozott, a kerpeni pálya tovább üzemelhet.

    Decemberben a helyszín még veszélyben volt, amit a RWE vezetője, Rolf Martin Schmitz meg is erősített Gerhard Noacknak a pálya üzemeltetőjének. Azonban az ügy azóta teljes fordulatot vett, ennek ellenére a német szakember továbbra is szkeptikus:

    ,,Addig nem szeretnénk kommentálni a híreket, amíg hivatalosan az RWE meg nem erősíti őket. Természetesen nagyon örülnénk annak, ha ez igaznak bizonyulna.”

    A Kölner Experss úgy tudja, hogy a létesítménynek lehetőséget biztosítanak majd arra, hogy visszavásárolják a korábban eladott területet.

    ,,Az új helyzet fennállása miatt, először is a klubbal fogunk beszélni. Még mindig az átszervezés elején tartunk és még várunk kell bizonyos engedélyekre is, ezért korai lenne erről konkrétumokat mondani.” -tette hozzá Steffen.

    A gokartpálya 550 dolgozója és Schumacher fanok, úgy tűnik fellélegezhetnek.