Címke: gokart

  • Leclerc: Utáltuk egymást Verstappennel a gokartos időkben

    Leclerc: Utáltuk egymást Verstappennel a gokartos időkben

    A Ferrari monacói pilótája Charles Leclerc egy interjúban elmesélte, hogy a gokartos időkben finoman szólva sem kedvelték egymást Max Verstappennel.

    Generációváltáson megy át a Forma-1, ugyanis a Charles Leclerc, Max Verstappen, Georger Russell fémjelezte korosztály kezdi átvenni a kezdeményezést a száguldó cirkuszban. Az ő helyzetük nem csak a fiatalságukból fakad, hanem abból is, hogy már hosszú évek óta versenyeznek egymás ellen, és ez idő alatt bizony kialakultak olyan rivalizálások, ami a Forma-1 jelenét és jövőjét komolyan meghatározhatja.

    Többek között erről is mesélt Leclerc az olasz La Gazzetta dello Sport-nak, amelyben elmondta, hogy van olyan társa a mezőnyben, akivel korábban utálták egymást.

    „Verstappennel együtt nőttünk fel, de a gokartos időkben iszonyatosan utáltuk egymást. Kilenc évig versenyeztem ellene gokartban, akárcsak George Russell, Pierre Gasly vagy Alex Albon ellen. Nagy öröm azt látni, hogy most mindannyian a Forma-1-ben versenyezhetünk.” – mesélte a monacói.

  • Norris: a Forma-1 most olyan mint a Formula Renault, vagy a gokartozás

    Norris: a Forma-1 most olyan mint a Formula Renault, vagy a gokartozás

    A Forma-1-es futamok nézők nélkül olyanok, mint a Formula Renault versenyek, mondja a McLaren fiatal versenyzője, Lando Norris.

    A koronavírus miatt csak júliusban kezdődött el a 2020-as Forma-1-es szezon, és egyelőre elővigyázatosságból közönség nélkül zajlanak a versenyek.
    Ez persze a Forma-1-ben szokatlan, azonban alacsonyabb kategóriákban nem egyedi, hogy amúgy sincsenek nézők, vagy legalábbis nagyon kevesen.

    Norrist is a junior kategóriákra emlékezteti a jelen helyzet.

    „Nagyon hiányoznak (a rajongók), az egész hangulat hiányzik” – mondta Norris az Autosportnak.

    „Kicsit olyan érzés így, mint a Formula Renault-ban versenyezni, ahol nincs kint túl sok rajongó. Vagy mint néha Formula 3-ban (valószínűleg nem a mostani, GP3-ból lett F3-ra gondol, hanem a korábbi, Formula 3 European Championshipre – a szerk.): kimész a pályára és csak néhány rajongó van ott.”

    „És majdnem olyan, mint a gokartozás, bizonyos értelemben, ahol inkább csak a versenyzésért vagy ott, nem azért, hogy jó show-t csinálj mindenkinek. Szóval ez furcsa.”

    „De ez a helyzet minden versenyző számára, és biztos vagyok benne, hogy a mérnököknek és szerelőknek is hiányzik az a hangulat, amit a rajongók érzelmei okoznak.”

    Norris szerint ez a szokatlan helyzet még fokozottabb lesz Silverstone-ban, hazai versenyein.

    „Csak még rosszabb attól, hogy tudom, hogy két futam lesz a hazai pályámon, ahol csodálatos lenne, ha minden rajongó ott lehetne.”

    „Tavaly csodálatos élmény volt először hazai versenyen menni.”

    „Felmenni a kempingekhez, a rajongói színpadon állni, több ezek ember előtt. Csodálatos volt.”

    „Szóval ez mindenképpen hiányozni fog. Bizonyos szempontból ezek az emberek teszik hazaivá a hazai versenyt.”

    „Ugyanakkor más szempontból ez is csak egy verseny a naptárban.”

    „Igen, hazai versenypálya. Az ok, ami miatt így hívjuk, és az izgalom, ami megvan egy hazai versenyen, az a rajongók miatt van, nem csak azért, mert a pályáról hazamehetsz, hogy a saját ágyadban aludj.”

    „Furcsa érzés lesz, és furcsa is volt (az eddigi versenyeken). Várom már a lehetőséget, hogy újra köszönthessük a rajongókat.”

  • Hamilton beszél róla, ő megoldaná – Smedley projektje az egyenlőségért

    Hamilton beszél róla, ő megoldaná – Smedley projektje az egyenlőségért

    A korábbi versenymérnök, Rob Smedley olyan gokartos sorozatot indít, ami megfizethetőbb lesz a fiatalok számára, ezzel segítve a Hamilton által felkarolt sokszínűséget.

    Ahhoz, hogy valaki akár a nevelőszériákig eljusson, rengeteg pénzt igényel, ez pedig sokak elől elveszi a lehetőséget. Ez ellen pedig már többen is felszólaltak az utóbbi hónapokban.

    A Rob Smedley által indított elektromos sorozat azt hivatott elérni, hogy az anyagi helyzet ne álljon többé a tehetségek útjába, ezzel több embernek adva meg a lehetőséget, hogy elinduljon ezen az úton.

    „Az egész arról szól, hogy több embert érjünk el. Amikor 2018 végén elkerültem az F1-es csapatoktól, valamit tenni akartam, hogy visszaadjak valamit a társadalomnak.” – mondta az Electroheads elnevezésű sorozat eredetéről.

    „Ez egy nagyon drága sport, de nagyszerű. Ez [a sorozat] pedig nagyszerű módja annak, hogy valaki bekerüljön a motorsport körforgásába, ez pedig táplálja majd az érdeklődést, a Forma-1 felé is.”

    Szerinte ennek a sorozatnak a fő előnyét az jelenti majd, hogy jóval kevesebb költséggel jár, mint a hasonló bajnokságok.

    „A megfizethetőség általában nagy akadály. A brit bajnokságokban 11 éves gyerekek költenek évi 100 ezer fontot, ez pedig nem éppen demokratikus helyzet.”

    „Mi ezt szeretnénk elérni, hogy olcsóbb, gyorsabb, és igazságosabb legyen az egész, és többen tudjanak jönni. Ezzel pedig automatikusan elérjük azt is, hogy egyenlőbb legyen a nemek és az etnikumok aránya is.” emelte ki a Hamilton által is fontosnak tartott szempontot a szakember.

    A terv az, hogy 6 és 12 év között gyerekek vehessenek részt, két – kor szerint elosztott – kategóriában. A gokartok egyenlőek lesznek, és nem csak teljes versenyhétvégét, de egy félnapos „belekóstoló” programot is lehet majd teljesíteni.

    „Lennie kell egy lehetőségnek akkor is, ha nincs annyi pénzed. Ezzel pedig 90-95 százalékos költségcsökkenést érünk majd el.”

    „Szeretnénk majd terjeszkedni, hogy máshol is csökkentsük az árakat. Nem arról kéne szólnia, mennyi pénzed van, hanem hogy milyen gyors vagy.” – emelte ki Smedley.

  • Leclerc Twitch-csatornáján közvetítette gokartos felkészülését

    Leclerc Twitch-csatornáján közvetítette gokartos felkészülését

    Charles Leclerc gokartba pattant és gyakorlását élőben közvetítette Twitch-csatornáján.

    A Mercedes két versenyzője mellett a monacói is száguldozásra adta a fejét a héten. Míg riválisai a silverstone-i aszfaltcsíkon készültek fel a szezonra, addig a 22 éves pilóta a Garda-tó közelében lévő gokartpályára látogatott. Ugyan a Ferrari is lehetőséget biztosít majd pilótáinak és csapatának az új irányvonal és protokoll betanulására, ám fiatal pilótájuk úgy döntött, további lehetőségeket keres magának a vezetésre.

    Korábbi közvetítései során Leclerc már párszor emlegette, hogy szeretné az igazi versenyzést is bemutatni a játékok mellett, és úgy tűnik a technikai lehetővé tette, hogy gokartjába „ültesse” rajongóit. Két napon keresztül (kedd és szerda) jelentkezett be a monacói a platformra, az adások során így a nézelődők „mehettek vele” egy-egy kört a lonatói pályán. Leclerc még tavaly piacra dobott egy saját márkás kis járművet, így természetesen azzal a prototípussal vágott neki a kalandnak.

    Az összes közvetítést a következő linkre kattintva érhetitek el.

  • Fiatal drónversenyző videózta, ahogy Magnussen gokartozik!

    Fiatal drónversenyző videózta, ahogy Magnussen gokartozik!

    Sok gokartos videó van a neten, mégis Kevin Magnussené a szokásosnál menőbbre sikerült. És nem csak azért, mert ő Forma-1-es versenyző, és a hosszú otthon maradós időszak után újra négykerekűt vezet.

    A Haas versenyzőjét egy 18 éves srác, Dance Grace (Drón Világkupa győztes) követte le drónnal, így egészen különleges szögekből készültek a felvételek.

    https://www.instagram.com/p/CBBfklXDDZi/

  • A koronavírus áldozata lett Robert Shwartzman édesapja

    A koronavírus áldozata lett Robert Shwartzman édesapja

    A feltörekvő orosz versenyző, Robert Shwartzman édesapja, az üzletember Mikhail elhunyt koronavírus fertőzésben. A kétszeres olasz gokartbajnok, Lorenzo Travisanutto így fejezte ki az Instagramon kegyeletét egykori versenytársa felé:

    „Fogadd az őszinte részvétemet barátom. Csak elképzeléseim lehetnek arról, hogy mennyit jelentett neked az édesapád. Olyanok voltunk, mint egy család, és most is veled vagyok Robert. Isten veled Michael.”

    Egy nappal korábban Robert Shwartzman azt posztolta ki magához, hogy édesapja is COVID-19 fertőzött, de aztán a bejegyzés törlésre került. Shwartzman a Ferrari junior pilótája, illetve a tavalyi Formula 3 bajnok. 2020-ban már a Formula 2-ben indul, Mick Schumacher csapattársaként, a Prema Racingnél.

    Oroszországban április 18-án 36793 ismert koronavírusos esett mellett 313-an hunytak el a fertőzésben.

    https://www.instagram.com/p/B_IqcbnFbjT/

  • Kubica olyan gyors volt gokartosként, hogy azt hitték doppingolt

    Kubica olyan gyors volt gokartosként, hogy azt hitték doppingolt

    2019 egyik nagy története kétségkívül Robert Kubica Forma-1-es visszatérése, a majdnem végzetes 2011-es ralibalesete után. Fénykorában az egyik leggyorsabbnak tartották a mezőnyben, ám most visszaemlékezett a kezdetekre, ahol elmondása szerint még gyorsabb volt.

    A lengyel pilóta Mario Isolával, a Pirelli sportigazgatójával beszélgetett az Instagramon, így nem véletlenül került szóba az olasz gokartbajnokság, ahol számos nagy név megfordult.

    Kubica őszintén bevallotta, hogy félt ebben az időszakban. Az olasz bajnokságban külföldiként, a mezőny tele nagy nevekkel, és az ő gokartja gyengébb volt másokénál, így ő maga nem sokat várt saját magától. Ám végül ez korántsem így történt.

    „Olaszországban tartották a nagy bajnokságokat, aztán egyszer csak bajnok lettem az olasz gokart bajnokságban 1998-an és 1999-ben. Én voltam az első külföldi, akinek ez sikerült. A riválisaim nem hitték el, azt gondolták, hogy doppingoltam. De szerintem csak okosabb voltam a koromhoz képest, ami sokat segített a versenyek során.” – idézte fel azokat az időket.

    „Mindenkinek remek gokartjaik és felszereléseik voltak, aztán jöttem én a fehér sisakomban és az öreg kartommal. Nekem csak apám és egy mérnök volt a segítségemre, a többieknek egy komoly csapat.” – folytatta.

    A kezdetekben elég szerény céljai voltak.

    „Én csak követni és figyelni akartam a leggyorsabb versenyzőt, hogyan vezet. Ez könnyű volt. Mondtam apámnak, hogy nem is volt olyan rossz, mire ő annyit felelt, hogy feltartott engem. Aztán nem sokkal később pole-ban voltam, sokkal gyorsabb voltam mindenkinél. Ott tudatosult bennem, hogy jobb vagyok annál, mint amit eddig mondtak nekem. Fel akartam tenni az i-re a pontot, de végül második lettem. A későbbi karrierem során sosem voltam jó, mint gokartban.” – zárta.

    Mint köztudott, a későbbi években szép, de a baleset miatt közel sem teljes karriert tudott futni. 2008-ban egy bajnoki címre nem igen esélyes BMW-vel sokáig harcban állt a világbajnoki trófeáért, és pályafutása egyetlen F1-es sikerét is eben az esztendőben aratta.

  • Mosley már sajnálja, hogy nem könnyítette meg az F1 felé vezető utat

    Mosley már sajnálja, hogy nem könnyítette meg az F1 felé vezető utat

    Max Mosley azt sajnálja a legjobban, hogy a FIA elnökeként nem sikerült neki az átlagos anyagi helyzetű családból érkező fiatal versenyzők életét megkönnyítenie úgy, hogy eljuthassanak a Forma-1-ig. Mosley hétfőn lett 80 éves, és a DPA hírügynökségnek azért elmondta, hogy a biztonsági körülmények javulására ugyanakkor büszke. A másik célja azonban beteljesítetlen maradt, állítja a FIA elnöki posztját 1993 és 2009 között betöltő szakember:

    „Biztos vagyok benne, hogy rengeteg olyan tehetségről beszélhetünk, akik soha nem kaptak lehetőséget,”

    Elismerte, hogy a legnagyobb fájdalma az volt, hogy elnökként nem tudott egy egyértelmű utat kijelölni a gokarttól a Forma-1-ig olyan családoknak, akiknek szűkösebb lehetőségek adódtak.
    Mosley úgy látja, hogy az lett volna a helyes út, ha már egy olcsó nevelő szériában is jártak volna szuperlicensz pontok, de hatalmas volt az ellenállás, sőt, pereskedés is volt belőle. Ma már csak ennyit fűz hozzá:

    „Mégis meg kellett volna lépnem.”

  • Latifi csak 12 évesen próbálta ki a gokartozást

    Latifi csak 12 évesen próbálta ki a gokartozást

    Az egyetlen idei újonc, Nicholas Latifi arról mesélt, hogyan ismerkedett meg a versenyzéssel. Elárulta, hogy eléggé későn, egész pontosan 12 évesen ült először gokartba.

    Ezenkívül a Forma-1-be vezető útja sem volt szokványos. Egy Ford Mustang volánja mögött versenyzett először Daytonában: „Emlékszem néhány félreváltásra az oválról lefele jövet. Eléggé szokatlan utat jártam be. Nem egy motorsportos családból érkeztem, nem volt ilyen hátterem.”

    A kanadai Montrealban gokartozott először, majd talált egy pályát közelebb is, Torontóban. Egyre több versenyhétvégén tűnt fel és a korábbi IMSA-pilóta, David Tennyson látott valamit benne.

    „Ő indított el a versenyzés útján” – mondta Latifi. „Az a vicces, hogy sokszor meg kellett kérni, hogy próbáljam ki a gokartot, mert nem érdekelt, inkább csak hobbiként. Harmadjára már szinte erőltettek. A szüleim azt mondták, ha nem tetszik, nem kell folytatnod, de talán megpróbálhatnál egy versenyt. Így lett és rákaptam. Mindez 13 éves koromban történt és a szenvedély egyre csak növekedett bennem. A többi már történelem.”

  • Megmenekült Schumacher gokartpályája!

    Megmenekült Schumacher gokartpályája!

    Úgy tűnik megmenekült a híres kerpeni a pálya, ahol Michael Schumacher bontogatta szárnyait.

    2018-ban kaptak szárnyra a hírek, hogy eltávolíthatják a létesítményt, ugyanis az RWE energiavállalat a Hambacher erdővel együtt megvásárolta a területet bányászat céljából.  Ám a környezetvédelmi aktivisták megakadályozták, hogy a Hambacher erdő, az azzal szomszédos Stenheide, az erftlandringi gokartpálya valamint Morschenich a cég martalékává váljon.

    Guido Steffen az RWE vállalat szóvivője a Kölner Expressnek elmondta a stenheidei erdő fennmaradt területét terveik szerint nem használták volna, ugyanis ebben állapodtak meg az észak-rajna-vesztfáliai tartomány vezetőségével. Ezért Steffen úgy nyilatkozott, a kerpeni pálya tovább üzemelhet.

    Decemberben a helyszín még veszélyben volt, amit a RWE vezetője, Rolf Martin Schmitz meg is erősített Gerhard Noacknak a pálya üzemeltetőjének. Azonban az ügy azóta teljes fordulatot vett, ennek ellenére a német szakember továbbra is szkeptikus:

    ,,Addig nem szeretnénk kommentálni a híreket, amíg hivatalosan az RWE meg nem erősíti őket. Természetesen nagyon örülnénk annak, ha ez igaznak bizonyulna.”

    A Kölner Experss úgy tudja, hogy a létesítménynek lehetőséget biztosítanak majd arra, hogy visszavásárolják a korábban eladott területet.

    ,,Az új helyzet fennállása miatt, először is a klubbal fogunk beszélni. Még mindig az átszervezés elején tartunk és még várunk kell bizonyos engedélyekre is, ezért korai lenne erről konkrétumokat mondani.” -tette hozzá Steffen.

    A gokartpálya 550 dolgozója és Schumacher fanok, úgy tűnik fellélegezhetnek.